- Habár arra a napra, amikor megszületett esőt jósoltak, mégis végig kellemes meleg és napsütés uralkodott.
- A születésnapja mellé koreai hagyomány szerint a kerti verbénát párosították, ami gyógyulást, kreativitást, boldogságot szimbolizál.
- Magassága 166 centi, súlya csupán 43 kiló.
- Nehéz természetű baba volt, imádta amikor valakinek a kezében lehetett, viszont amikor le akarták tenni, rögtön lefelé kezdtek görbülni az ajkai és krokodil könnyek csillogtak a szemeiben. Azóta is repes a szíve, ha valaki törődik vele, de nem vágyik minden levegővételével a világ figyelmére.
- Csupaszív, a szülei szerint már kissé túlságosan is naiv kislány volt, aki sokszor előbb beszélt, mint gondolkodott, inkább az érzelmei, hirtelen jött felindulás hajtotta, mintsem a józan ész, vagy logika. Ez utóbbi bizonyos értelemben ma is igaz rá.

- Az Egyesült Államokba való költözésüket nehéz időszakként élte meg. Hiába tanult odaát Koreában is angolt, a nyelvtudása cserben hagyta a többi gyerek között. Egyetlenegy oka van annak, hogy mégis megszerette New Yorkot, az angol nyelvet, azt, hogy elköltöztek. Egyetlenegy ember.
- A kezdeti nehézségeknek köszönhető, hogy élethosszig tartóan motiválttá vált arra, hogy jó és mindig jobb akarjon lenni, értsen a szakmájához és odafigyeljen arra, amit tanul. Hogy a tudását hasznosíthassa és ő maga is hasznossá váljon ezáltal valaki másnak a szemében.
- Minden érdekli, mindent ki akar próbálni. Mindig addig akart ülni a körhintán, amíg úgy nem érezte, hogy forog vele a világ, addig akart fennmaradni esténként, amíg össze nem esett a fáradtságtól. Olyan magasra akart mászni a fán, amíg nem látja a tetejéről az egész várost. De a magasból nagyobbat lehet esni.
- Hiába szerette gyerekként úgy habzsolni az életet, mintha nem lenne holnap, ez a "mindent akarok" hozzáállás sokszor sírással, duzzogással, fájdalommal végződött. A mai napig sem tanulta meg eléggé, hogy nem kaphat meg mindent, nem vehet a kezébe mindent egyszerre, mert a végén azok lassan, egyesével kipotyognak onnan és ott marad ő egyedül; üres kézzel.
- Az aprócska, mások számára jelentéktelen dolgok is boldoggá teszik őt. Annak is örül, ha a hűtőn hagynak neki üzenetet, képes miatta egész nap mosolyogni.

- A kreativitása és fejében zsongó ötletek olykor meggondolatlan döntéseket eredményeznek. Ha pedig már elkezdte, kellemetlen lenne számára saját magával szembefordulva visszakozni.
- Szenved, ha mégsem tudja teljesíteni az ígéreteit, holott legtöbbször ez a véletlenek furcsa - és kifejezetten kellemetlen - egybeesésének köszönhető.
- Amikor boldog, meg akarja osztani valakivel, amikor pedig szomorú, szüksége van valaki támogatására, hogy ne essen teljesen szét, apró darabokra. Akármilyen független és talpraesett tud lenni olykor, a szíve és érzelmei valahogy mindig felülkerekednek rajta.
- Egy bizonyos pontig úgy fogta fel az életet, mint egy olyan játékot, ahol időről időre tovább kell lépni, feljebb, előrébb, máshová, hogy elérjen valamit, hogy sikeres legyen, hogy még sikeresebb legyen. Az életében - és kifejezetten Los Angelesben - bekövetkezett kisebb nagyobb változások, kellemetlenségek és csalódások azonban hatottak a szentimentális lelkületére és inkább fordulna vissza, mintsem hogy tovább kelljen úsznia, szemben az árral.
- Évei számának gyarapodásával együtt lassacskán ráébredt azokra a dolgokra, amelyeket még el akar érni az életben és amelyek őt boldoggá tehetik - ilyen számára egy saját család, egy szerető otthon, egy élet, ami miatt minden reggel megéri felkelni.

- Pezsgő, felvillanyozó, mosolygós személyiség, de vágyik arra, hogy legyen valaki, aki mellett lehet nyugodt, csendes, egyszerű. Szavak nélkül is egymáséi. Szeretne valakit, aki egy hektikus, őrült és stresszes nap után is olyan számára, mint egy révbe érő hajó kapitányának a kikötő.
- Nagyon rossz abban, hogy az érzelmeit el tudja rejteni, ha boldog az mindig ott van az arcán, ha valaki megbántja a könnyek rövid időn belül ott csillognak a szemeiben. Hazudni sem tud másoknak - még ha önmagával szemben nem is mindig teljesen őszinte.
- Amióta újra New Yorkot nevezheti otthonának, mindenki elmondása szerint túlságosan is a munkájára koncentrál, még az ágyba is szakmai könyvekkel megy - mivel mással nem is tudna most, hogy elvált.
- Elhatározta, hogy többé senkinek nem hagyja, hogy kihasználja, félrevezesse, vagy becsapja.
- Azt is meg kell még tanulnia azonban, hogy a mindenki felé nyílt, kedves szívet nem lehet egyik pillanatról a másikra csak úgy megkeményíteni és ellenállóvá tenni.

poco a poco
little by little : gradually
A kapkodva vett lélegzetek szinte visszhangot vetnek az üres folyosón, az aprócska lábak ütemes dobbanásával közösen. A szőnyegen surranó gyors léptekből hamar nagyokat koppanó, már-már ugrándozó lépések lesznek, lefelé végig a lépcsőn. A fordulóban kis híján egymásba szaladnak a takarítónővel, aki ijedtében felsikkantva ugrik oldalra a szaladó kislány elől. Két lépcsőfokkal lentebb hallja meg a földszinten apja dolgozószobájának nyílását, és bár a tempón próbál lassítani, a szemében csillogó izgatottságot képtelen palástolni. Apja karja sorompóként nyúlik a kislány elé és csak az menti meg a visszacsapódástól, hogy a tapasztalt kezek elkapják a vállait. Szemüvege fölött pillant Song-ahra és annak ellenére is felteszi a kérdést, hogy tudja rá a választ.
- Hová siet a kisasszony, ha szabad tudnom? - Szája sarkában mosoly ül meg, a felnőttek bölcsességével szemléli kis hasonmását, akinek kerek arcán jobb szereti azt a fajta boldogságot látni, amely az utóbbi időben jellemző rá, mintsem hogy újra megpillantsa azt az elkeseredettséget, amit a kislány átélt a költözés miatt.
- Úgy volt, hogy.. Sang-nam hamarosan megérkezik. Szeretnék elé menni. - Nem újdonság a fiatalok közös programja, már-már lassan, de biztosan szokássá válik. Olyasmi, ami a tavasz érkezésével meginduló növekedéshez, később virágzáshoz vezet, miközben észre sem veszik. Egyedül a velük együtt idősödő felnőttek fejébe üthet szöget.
- Rendben. Na és ezúttal elkészül a leckétek, vagy megint csak vacsorára tudunk berángatni benneteket? - Nincs hangjában neheztelés. Olyasmi ez, amit szívtelenség lenne megakadályozni, hiszen mindkét gyermeket boldoggá teszi. Az, hogy milyen virág lesz ebből a barátságból - hogy éveken át újra és újra, még gyönyörűbben, még több virágot hoz, vagy "egynyári" növényként elvész a kert többi tagja között -, csak az idő mondja meg.
- Kész leszünk! - Érkezik rá hadarva a válasz, mellé pedig néhány toppanás is előre. Az ígéreteket be kell tartani, de azt a fiúval tették előbb egymásnak, így a felé való betartása is előkelőbb helyet foglal el, mintsem holmi házi feladatok, amiknek a felét is alig érti még Song-ah segítség nélkül. A matematika épp elég nehéz volt odahaza is, hát még most, amikor viszonylag ismeretlen nyelven tanítják! Ez a fajta kihívás azonban pont olyasmi volt, ami a szülőknek sem volt ellenére. Ha egy szem lányuk helyt tud állni egy teljesen új és idegen helyen, akkor később sem lehet előtte akadály, gyakorlatilag semmi. - De kimehetünk előtte a parkba?


inquieto
restless, unstable
- Los Angelesbe? Én nem akarok menni Los Angelesbe! - Az érzelmek egy egész hada szalad át Song-ahn, aki a döbbenet, feldúltság és egyszerű düh keverékétől alig tudja megfelelő sorrendben, dadogás nélkül összerakni a mondatokat. Szerette az életét, szerette New Yorkot is, mert volt rá oka. Los Angelesben nem várta senki, nem voltak ott barátai, családtagjai, de még csak ismerősei sem. Nem akart Los Angelesbe menni!
- Kislányom, de hát te mondtad a legutóbb, hogy... - Nem tudja befejezni, mert a tinédzser közbevág.
- Mit? Sosem mondtam olyat, hogy Los Angelesbe akarok menni! - Fújtatva néz a szüleire. Megértést vár, édesanyjától segítséget. Valamit, csak ne érezze úgy, hogy egy rablás áldozatává vált; elrabolják tőle azt, amit szeret és ami miatt csak a napsütésre, a kellemes pillanatok és boldog emlékekre koncentrál. Másodszor is.
- Song-ah! - Előbb komoly, feszes pillantást vet a kamasz lányra, aztán a másodperc törtrésze alatt meglágyulnak a vonásai - előbb csak kicsikét, aztán egészen sajnálkozóvá válva. Nem számított ilyesfajta indulatokra, de mégis szöget üt a fejébe. Talán túl hamar cselekedett, túl hamar döntötte el, hogy jobb lesz így, nem csak az üzletének, hanem a családjának is. Magára gondolt és arra, hogy ez egy lehetőség, ami mindannyiukat boldoggá teheti. Nem gondolt arra, hogy a lánya számára már létezik valami olyasmi, ami miatt így érez. - A családi vacsorán. Az nagynénédnek azt mondtad, szeretnél modell, vagy színésznő lenni. A színészet olyasmi, amiben ott kibontakozhatsz. Nagyon kedves ismerőseim vannak a szakmában, ott Los Angelesben, majd összeismertetlek benneteket. - Egy pillanatig megáll, megnyalja az ajkait és levegőt is vesz, hogy folytassa, de végül mégsem teszi; egy-két másodperccel tovább nézi Song-ah arcát. - Nem tart örökké. Nem hagyunk itt mindent. Vissza fogunk jönni New Yorkba rendszeresen. Te viszont nem tanulhatsz mindkét helyen. Meglátjuk hogyan alakulnak a dolgaink Los Angelesben, elhelyezkedünk, beletanulunk. Aztán meglátjuk hogyan tovább, rendben? - Egy üzlet felállítása akkor sem pár napos elfoglaltság, a beindítása pedig még hosszabb folyamat és bár az ismeretségi kör és a pénzügyi háttér mind megvan hozzá, nem működhet úgy, hogy közben a Yoon család kettészakad. Sok száz mérföldre egymástól nem lehet összetartani egy családot.
És Song-ah is erre gondol. A sok száz mérföldre.


fermata
a pause of unspecified length on a note
Sóhajtva meredt a dohányzóasztalon fekvő telefonra. Nem akart ő lenni az a feleség, aki annak ellenére is zaklatja a férjét, hogy tudja; dolga van. De úgy érezte, az utóbbi időben valami nincs rendben. Egyedül volt.
Úgy érkezett meg New Yorkba, hogy tele volt várakozással, izgalommal, talán még boldogsággal is. Tizenévesen azt mondta a családjának, hogy modell, vagy színésznő szeretne lenni. Végül egyik sem lett belőle, egyedül a férjét köszönhette a szakmának és annak a néhány próbálkozásnak, amelyek egyértelművé tették számára, hogy ez az életforma nem neki való; hogy ez a szakma nem fogja csak úgy befogadni, amiért egy családi vacsora alkalmával kicsúszott a száján, hogy részese akar lenni. Nem volt igazi, nem volt lelkileg felemelő, sem olyasmi, ami megbízható környezetet, barátokat adott volna számára.
Újra az órára pillant és végül gyors mozdulattal hajol előre, a telefonért kap és másodpercekkel később tárcsáz is. Tony megbeszélésének ezúttal biztosan vége kell, hogy legyen. Kell, hogy legyen ideje a saját feleségére. Az ajkát rágcsálja, amíg a készülékből visszhangzó hangot hallgatja, majd már-már megkönnyebbülve veszi tudomásul, hogy a férfi felvette.
- Igen?
- Én vagyok az. - Ennek egyébként is egyértelműnek kellett volna lennie, hiszen nem ismeretlenek egymás számára. Házasok. Mégis röpke ideig fájdalmat okoz a nő számára a ridegség, amit még a telefonos kapcsolat ellenére is érzékel. - Véget ért a megbeszélésed, ráérsz?
A válasz mély sóhaj. Song-ah pedig már tudja, hogy ennek nem lesz jó vége. Sok száz mérföldre egymástól nem lehet összetartani egy kapcsolatot. Pár nap nem olyasmi, ami éket verhetne közéjük, de azok a hetek, amelyeket külön töltöttek, már nevetségesen hosszúra nyúltak. Ezt pedig a férfinak is érzékelnie kellene. Ezért fáj annyira.
- Rá.
- Mikor jössz New Yorkba? - A hangja enyhén kétségbeesett, vágyakozó. Boldog szeretett volna lenni egy olyan helyen, ahol rengeteg szép emléke van, nem pedig még nyomorultabbul érezni magát.
- Nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan terveztem... - A csend, a mondandójában való szünet ezúttal olyasmi, ami rosszat sejtet. Viharfelhőket, mennydörgést, pusztítást. - Egyelőre nem megyek New Yorkba.
Nem azt mondta "nem tud" New Yorkba menni, azt mondta: "nem fog".
- M..Miért? - Erőlteti, kínozza az agyát, hogy magyarázatot találjon, hogy rájöjjön mikor ronthatta el. Az lett volna túl sok, hogy olyan könnyedén ott tudta hagyni Los Angelest? Hogy nem várta meg őt? - Azt hittem megbeszéltük, hogy New Yorkban is megpróbáljuk. Tony, én itt vagyok, te pedig ki tudja hányadik alkalommal mondod azt, hogy nem jössz. Baj van? Tony, én... - Ezúttal ő sóhajt.
- Mondtam, hogy idő kell. Ez nem olyasmi, amit csak úgy... Nem érted. - A hangjában több van. Ott van benne minden, amit nem mond ki, de már régóta tud.
- Hogyan érthetném meg? Azt mondtad, hogy maximum két hét én pedig azóta is csak várlak!
- Sonja!
- Mi az? - Csak úgy csattan belőle az ingerültség, a tehetetlenségtől könnyek gyűlnek a szemébe. Ha nem az ország két végéről vitatkoznának egymással, sokkal könnyebb lenne.
- El akarok válni.


crescendo
a gradual, steady increase in loudness or intensity
- Sonja? - Szünet. - Sonja! Sonjaa... - Egyedül a finom bökdösés az, ami kiszakítja őt az email fiókja bámulásából. Pislogva hunyorít előbb a fehér felületre, aztán a mellette elhelyezkedő kollégájára kapja a tekintetét.
- Tessék? - A kíváncsiságtól tágra nyílt szemekkel, már-már ijedten néz rá. Fogalma sincs mi történhetett, mivel az ő gondolatai mérföldekre, évekre, talán még másik galaxisban is jártak.
- Csak azt kérdeztem, hogy vagy. Nem jöttél be végül a megbeszélésre és hívtunk is... - Elkap egy közelben árválkodó gurulós széket és maga alá rántja, közvetlenül a nő mellett foglal helyet és intimszférát nem tisztelő módon könyököl az asztalára. - Baj van? Történt valami? - Song-ah már az asztalát bámulja, lassacskán, de annál biztosabban halovány mosolyra gördülnek az ajkai. Jól esik neki a törődés, amivel azok a kollégái fordulnak felé, akiket nem tekinthet régi ismerőseinek. Olyan időszakot él át az életében, amikor szüksége van erre a támogatásra, még ha nem is jelzi viszont, hogy mennyire. Különösen annak tudatában, hogy ez az állás, a kollégákkal együtt szinte csak az ölébe hullott és a még megmaradt ismerőseinek köszönheti.
- Naa, látom, hogy van valami. Sosem kelsz bal lábbal és láttam, hogy vaníliás lattét ittál reggel, szóval arra sem foghatod, hogy a kávézóban kifogytak a szirupból! - A nő hangja közepesen halk, de nem ő az egyetlen, aki Song-ahra figyel, a tapasztalt megfigyelő elkaphat egy-egy oldalpillantást és óvatos tekintetet.
- Neem, én csak... - Mélyet sóhajt és előbb körbepillant, aztán a mellette helyet foglaló nő arcára fókuszál. - Ma lett hivatalos a válásom. Kevesebb, mint egy hónapom van kiköltözni a lakásból és... - Egy betoppanó kolléga vet véget a beszélgetésnek, akinek azonnal szüksége van a Song-ahval társalgó nőre, így közös megegyezés alapján a beszélgetést későbbre halasztják. Amíg a megbeszélésről visszaérkező kollégák finom morajlása, helyezkedése, kávé készítése elhal, Song-ah visszamélyed abba a koncentrálásra képtelen állapotba, ami egész nap jellemezte.
Azt is alig veszi észre, hogy olyasvalaki lép be, akire már attól a pillanattól kezdve figyelnie kellett volna, hogy egyáltalán a folyosóra beteszi a lábát - nem hogy még egyenesen őt keresse épp. Hallja ugyan a nevét, de csak a már közelében érkező kellemes férfihangra kapja fel a fejét. Amikor pedig találkozik a pillantásuk, mintha elcsendesedne körülöttük az iroda, megállna a világ és nem forogna tovább a Föld. Bolondnak érzi magát, amiért annyiban hagyta a dolgot és amiért az első egymással váltott emailjük után nem akart rögtön valamilyen indokkal az irodájába kerülni. Bolondnak, amiért azt hitte nem csak hogy tartózkodhat egy városban vele, de képes lesz úgy dolgozni mellette, hogy sosem találkoznak majd. Akarta is, meg nem is, vágyott rá és egyszerre félt ettől a pillanattól. Mert ő volt az, aki cserben hagyta. Most mégis itt vannak és egymás szemébe néznek.
És mintha megállt volna a világ és nem forogna tovább a Föld.