Nevita jellemző belső vonásai:
> Hirtelen haragú, lobbanékony
> Túl őszinte, legalábbis ritkán tartja magában, ha véleménye van
> Saját maga számára mindig ő az első, elsősorban magát védi minden helyzetben
> Gyakran türelmetlen
> Önfejű, határozott, már-már pofátlan
> Önálló, nem szeret mások segítségére szorulni
> Ugyanakkor szívesen használ ki másokat
> Időnként meggondolatlan, de nagyon is okos
> A fekete humor jellemzi
> Rosszabb napjain mogorva, nem túl kedves
> Nem viseli jól, ha korlátozni próbálják
> Általában magasról tesz mások véleményére, ha az ellenkezik az övével
> Azonban a gyerekek és a védtelenek, kiszolgáltatott helyzetben levők kivételek, őket mindig megvédi, ilyen esetekben megmutatkozik, hogy ő is érző lény

Sierra azonban valójában:
< Türelmes
< Együttérző és empatikus
< Nagyon felelősségteljes és céltudatos
< Ha nem munkáról van szó, sokkal lazább, komolytalanabb is tud lenni
< A munkában viszont nem ismer tréfát
< Barátságos, tréfálkozós, és szeret másokat ugratni
< Rajong az állatokért, de úgy véli, nála egy sem húzza sokáig
< Összeszedett és jó megfigyelő, de vannak rosszabb napjai
< Amikor kimerült, túlhajszolt, feszült, időnként hajlamos szétszórttá és figyelmetlenné válni
< Őszinte, de nem esik nehezére magában tartani az igazságot, ha úgy véli, azzal bántana másokat
< Van néhány kényszeres szokása, amiket próbál elhagyni, például távozáskor mindig pontosan háromszor ellenőrzi, hogy bezárta-e a lakást, sosem hagy mosatlan edényt a mosogatóban, ha elmegy otthonról, vagy lépcsőkön számolja a lépcsőfokokat
< Gondoskodó típus, bár kevesen állnak hozzá elég közel ahhoz, hogy ezt megtapasztalhassák

Még néhány plusz infó:
+ Minden hónap harmadik hétvégéjén telefonon hívja a szüleit
+ Allergiás az eperre
+ A kávét mindig kötelezően két cukorral issza
+ Iskolás korában borzalmas volt minden sportban, tornaórán kétszer is eltörte a karját, és volt egy bokaficama is
+ Már nagyon fiatalon rajongója lett Agatha Christie könyveinek
+ Néha szeret gyermekmeséket nézni, vagy épp azokon elaludni
+ Isteni lasagnét tud készíteni, párszor már bizonyította is a kollégáinak

Három hónappal ezelőtt...
- Készen áll, Remington ügynök?
- Amennyire csak lehetséges.
- Szeretné, ha átvennénk még egyszer a fedősztoriját?
- Seattle-ben születtem, és nőttem fel. Az apám öt éves koromban elhagyott, anyám és az utca neveltek fel. Anyám azonban drogfüggő volt, és alig tizenhat éves koromban túladagolta magát. Nevelőotthonba kerültem, ahonnan gyakran megszöktem, és veszélyes alakokkal lógtam együtt. Fél évvel később letartóztattak fegyveres rablás miatt az akkori barátaimmal együtt, és tizennyolc éves koromig a fiatalok börtönében ültem... - kezdem el monoton hangon felsorolni a betanult szöveget. Látom a leendő összekötőm arcán, hogy nincs teljesen megelégedve. Nem azért, mert bármit rosszul mondanék, hanem mert túl szenvtelenül adom elő, mintha az országos szavalóversenyen volnék, és nem is a saját, kitalált életemről beszélnék. De igazából csak túl akarok esni rajta, frusztrál ez a sok vizsgáztatás, mintha teljesen kezdő lennék. Hiszen már sokadszor tesztel, és rágja velem végig ezt az egészet. Tudom, hogy ez a dolga, és leginkább az én érdekeimet szolgálja, nekem meg ajánlott szépen együttműködni, de már erősen zubog bennem a tettvágy, hogy végre odakinn legyek, és tegyek is valamit. Valami hasznosat, valami kézzelfoghatót.
Egyébként bárcsak azt mondhatnám, hogy a felsorolt információk mindegyike kitaláció és hazugság! De sajnos itt-ott van benne némi igazság is, vagy ahhoz nagyon hasonló. Éppen úgy, ahogy az álnevem is csak félig kamu. Ha összekötöd a kitalált fedősztoridat a valósággal, könnyebb megjegyezni, könnyebb hitelessé válni, azonosulni a szerepeddel, és a legváratlanabb, legrizikósabb helyzetekben, akár álmodból felébresztve is ösztönösen jól felelni. Egy ilyen komoly beépülésnél pedig, amire készülök, ez meglehetősen fontos. Ez nem egy fél délutános program lesz. Minimum hetek, valószínűbb, hogy hónapok, de ha elég mélyre kerülök, akár évek is lehet belőle. Így nézve valójában nem is lehetek elég felkészült. Maximálisan magamévá kell tennem a szerepet, már-már elhinni, hogy tényleg én vagyok Nevada Kinsley.
De tulajdonképpen nem Washington államból származom, hanem Kaliforniából, San Franciscoból, és árva sem vagyok, egy egészen hétköznapi és egészséges családban nőttem fel. Az én valódi történetem csak később válik tragikussá. Mert az sajnos igaz, hogy túladagolásban elveszítettem egy szerettem...
- És mi történt azután?
- Nem sokkal a szabadulásom után megismertem Eddie Russellt, aki akkoriban Seattle egyik legkörözöttebb hackere volt. Összehaverkodtunk, majd a tanítványává fogadott, tőle tanultam mindent, nem csak programozni, de okiratokat hamisítani is, és végül egymásba szerettünk. Évekig jártunk együtt, miatta jöttem New Yorkba is. Engem már nem kötött semmi a szülővárosomba, neki meg biztonságosabb volt máshol újrakezdenie, így együtt költöztünk. Itt azonban néhány hónap múlva szakítottunk, miután elvetéltem a babánkkal, mert egyik éjjel túlzásba vittük a bulizást. Később azonban újra közeledni kezdünk egymáshoz, és a halála előtt nem sokkal újra összejöttünk, terveztük, hogy ismét összecuccolunk Brooklynban. Az elvesztésén még nem tettem teljesen túl magam. - Eddie létező személy, legalábbis az volt, és az egyik legelső informátorom is volt egyben, egészen a múlt hónapig, amikor is meggyilkolták. Néhányszor, rövidebb, fedett bevetéseken tényleg a barátnőjeként mutatott be pár ismerősének, éppen ezért én vagyok a legmegfelelőbb személy arra, hogy tovább vigyem ezt a nyomozást, többet tudjak meg arról a bűnszervezetről, amelynek és amellyel együtt dolgozott, és egyben kiderítsem a halálának okát is. Nem lesz egyszerű menet, de tartozom ennyivel neki is.
Valójában azonban szerencsére soha nem voltam terhes, de még igazán szerelmes sem. Ha nem számítjuk, hogy tiniként teljesen oda voltam egy gimis tanáromért, ami persze örökre viszonzatlan maradt. Ám ez a vonzalom miatt kezdtem érdeklődni az informatika iránt, és ez később valódi szerelemmé alakult. Imádtam a programozást, ugyanakkor egyre inkább kockává váltam, és nem ment könnyen a barátkozás. Valójában soha, de később csak rosszabb lett, és a családi tragédia óta nem is nyílok meg túl könnyen.
A középsuli után az MIT-re mentem számítógép-tudományt tanulni, a családom támogatását élvezve, akik nagyon büszkék voltak rám. Főleg a húgom, akivel nagyon közel álltunk egymáshoz. Ám amíg én az iskolapadot koptattam, ő belekeveredett valamibe, valami borzalmasba, és végül tizenhét és fél évesen elhunyt drog-túladagolásban. Pedig sosem drogozott. Arról tudtam volna. Ivott néhányszor, igen, de rendes, becsületes lány volt. Valószínűbb, hogy tanúja volt valaminek, aminek nem kellett volna, és így állították félre őt az útból. De az igazság ezzel kapcsolatban sosem került ki. Emiatt sokáig dühös voltam, nagyon dühös. Kutattam is a magam módján. Végül úgy döntöttem, tenni fogok érte, hogy a húgomhoz hasonlók számára legalább egy kicsivel biztonságosabbá tegyem ezt a világot, vagy csak annak egy kis szegletét. Nem egész két évvel a diplomázásom után jelentkeztem az FBI kiképző programjára, de sokkal több időnek kellett eltelnie, hogy bizonyíthassak is, hisz Quantico után sokáig csak az irodán dolgozhattam, legtöbbször a technikusainkkal. Valójában a most rám váró kihívás a legnagyobb, amit valaha rám bíztak, de készen állok.
- Az új személyi, mobil... lakás- és kocsikulcs. Ha beszélni akar, tudja hogyan érhet el...