Szerintem te követsz engem. Akárhol dolgozom Brooklynban, te felbukkansz. Általában kora reggel jössz, egy cukorral, feketén iszod a kávéd és mindig mintás bögrét kérsz. Néha felbukkansz este is, olyankor nyúzottnak, fáradtnak tűnsz. Sokáig nem tudtam, vajon vámpír lehetsz, vagy egyedül tartasz el egy családot. Néhány hónap után, miután nap mint nap találkoztunk és egymásra mosolyogtunk, összetörtem egy tükröt. Na, tudod mi következik ebből? Hét év balszerencse, amit én nagyon gyorsan el is kezdtem. Egyik nap, mikor a munkahelyemre igyekeztem, felcsapódtam valami barom kocsijának szélvédőjére. Nem lett nagy bajom (látnod kéne az autót), de bevittek a kórházba, ahol összeállt a kép. Doki vagy, méghozzá traumatológus. Nem mondom, szépen befoltoztad a lyukas homlokom és a kificamodott csuklóm is a helyére került, de engem jobban lekötött a mosolyod. Viccelődtem is vele, hogy nem is vagy vámpír, mint ahogy azt képzeltem, mert akkor hegyesek lennének a fogaid és már kiszívtad volna a vérem.
Azóta gyakori látogató vagyok nálatok, szebb napokon te kötözöd a sérüléseimet, aztán a kávézóban a kedvenc mintás bögrédben kapod tőlem az egycukros kávét.

Szerelmi szálra gondolnék a dokival, de jó lenne, ha játékban alakulna ki, hogy tényleg működik-e.    Az ET olvasása ajánlott, a megalkotót ne érje váratlanul, hogy Rosa egy kissé csapongó. Gyere hamar!