∝ Heti négy napon éjszakánként egy sztriptízbárban dolgozik pultosként. A munkaköri leírásában azonban szerepel, hogy ezt ne reklámozza mások előtt.
∝ A nevét Hawaii hatodik legnagyobb szigetéről kapta, a szülei ugyanis a szomszédos Mauin töltötték a nászútjukat. Annyira megtetszett nekik a név és olyan kellemes élményeket szereztek, hogy úgy érezték, ennek valahogyan vissza kell köszönnie az életükben.
∝ Sok más gyerekkel ellentétben ő soha nem akart kistestvért. Nem kért ilyesmit sem a szüleitől, sem a Mikulástól.
∝ Allergiás a csokira.
∝ Gyűlöl minden olyan kozmetikai terméket, aminek rózsa illata van. Azokat sem tudja megérteni, akik ilyeneket használnak, vagy gyártanak. Sőt, az utóbbi időben már magával a virággal sem szimpatizál annyira, mint eddig. (Ha valaki egy csokor rózsával lepné meg, valószínűleg szétverné rajta.)
∝ Valamilyen szinten megállja a helyét a konyhában, a nagyobb baj sokkal inkább akkor akad, amikor sütni próbál. Évek óta próbál olyan minőségű muffinokat létrehozni, amiket nem lehet felhasználni harcipuffancsként is. Sikertelenül.
∝ Apjához hasonlóan gyerekkorában rendőr akart lenni. Aztán vízicsúszda tesztelő.
∝ A kedvenc száma a tizenhetes.
∝ Sohasem volt különösebb célja az életben. Nem tudta eldönteni minek tanuljon tovább, milyen állást szeretne magának. Egyszerűen csak sodródik az élettel és mindig a mára fókuszál.
∝ Nem akar férjhez menni. Felesleges pénzkidobásnak tartja az egészet, illetve tipikusan azzal érvel, hogy "csak egy papírról van szó".
∝ Kifejezetten társasági ember, feltöltődik, ha emberek között lehet.
∝ Van egy tetoválása a csípőjén, amiről a mai napig nem tud sem az apja, sem a testvére.
∝ Végtelenül könnyen esik szerelembe, mondhatni már csak az érzés kedvéért is. Más szóval kapcsolatfüggő.
∝ Ki nem állhatja a Messenger azon funkcióját, amivel becenevet lehet adni másoknak.
∝ Sosem próbálta még ki a dohányzást.
∝ Kiváló megfigyelő és nagyon jó hallgatóság. Valamilyen oknál fogva az emberek nagyon hamar képesek kiönteni neki a lelküket. Boldogan nyújt érzelmi támaszt és lát el másokat tanácsokkal. A végén azért mindig hozzáteszi, hogy "vagy nem tudom", nehogy ő legyen a hibás, ha mások rossz döntéseket hoznak.
∝ Kávé előtt is cuki reggelente.
∝ Ahelyett, hogy a szerencsében és a spontán adódó lehetőségekben bízna, a tényekre koncentrál, gondos számításokat végez és figyelembe veszi az esetleges következményeket.

A fenti állítások fele hamis.

- Ugyan már, ne tessék aggódni, Mrs. Spencer, Pamaccsal minden rendben lesz! - A néni keze után nyúlok a pulton keresztül és megpaskolom a kézfejét, egyfajta biztatásképp. Láthatóan egyre kétségbeesettebb, minél több időt tölt a rendelőben a macskája, Ted társaságában. Aki az állatorvos.
- Biztos?
- Hát persze! Mikor volt utoljára, hogy Ted ne tudta volna ellátni a kis macsek baját? Mármint hogy ne gyógyította volna meg! Úgy értem... - Lehet, hogy nem én vagyok a legmegfelelőbb ember arra, hogy Mrs. Spencert a hozzá hasonló aggódó gazdikkal együtt próbáljam nyugtatgatni. A munkaköri leírásomban nincs is benne, hogy ilyen feladatokat el kellene látnom, viszont mivel vannak olyan helyzetek, amikor a gazdik nem lehetnek bent a vizsgálóban, így mégis rám hárul a feladat, hogy addig is szóval tartsam őket. Adott esetben elég, ha megbeszéljük egy-egy sorozat legújabb részét, amit egyébként én nem nézek. Állítólag azonban - egyszer legalábbis azt mondták nekem -, hogy nagyon ügyesen elő tudom adni, hogy valami olyasmire is nagy figyelmet fordítok, ami egyébként baromira nem érdekel. Hiába szeretem a társaságot és az embereket, ergó a munkámat is, mert mindkét dolgot megkapom benne, amit az előbb felsoroltam... Szóval néha mindenkinek elege van másokból, nem?
- Nos, ez igaz... De úgy aggódom! Olyan hirtelen történt. Tegnap este még semmi baja nem volt, aztán reggelre már az étvágya sem volt meg. Pedig higgye el nekem kedveském, az én Pamacsom akármilyen rosszkedvű is legyen, sosem, mondom sosem hagyja ki az evést!
- Mhm...
- Ezért is gondoltam, hogy minél hamarabb el kell hoznom a rendelőbe. Különben nem tudtam volna álomra hajtani a fejem! Lana kedvesem, van már gyereke? Nincs, hiszen olyan fiatal. - Ezen a ponton ő paskolgatja meg az én kezemet, s még az arcomhoz is odanyúl, hogy úgy nyomogassa meg, mintha csak az unokája lennék, akit rég látott. - Majd megtudja, milyen az! Az én gyerekeim már rég kirepültek, de hát ez az élet rendje, igaz? Így is van, élniük kell a saját életüket. De Pamacs szinte már családtag nekem. Persze, nem így indult ez, nehezen szokta meg az új környezetet...
Óvatos pillantásokat vetek a rendelő felé, hátha varázslatos módon most döntene úgy a kedvenc kollégám, hogy végre kitolja a hátsóját és ő maga nyugtatja meg Mrs. Spencert. Igyekszem kiszabadítani a kezemet az egyre inkább vasmarokká váló szorításból, ki gondolta volna, hogy egy idős hölgyben ennyi erő van?
- Mi lenne, ha meglepné Pamacsot valamilyen finomsággal? Tudja, csak hogy jobban érezze magát a vizsgálatok után. Vagy nem tudom...
- Persze, egy kis kedvcsináló. Ez jó ötlet.
Ezúttal már a néni dönt úgy, hogy elengedi a kezem, én pedig megkönnyebbülten hátrálok el a székemig, amibe bele is vágódom, röviddel azelőtt, hogy Ted feje jelenik meg a vizsgáló ajtajában.
- Lana, bejönnél?
- Jövök!




- Mi? Hogy Pamacs nem fogja túlélni? - Úgy ragadom meg Ted egyenruhájának a nyakát, mintha a következő lépésem az lenne, hogy eltöröm az orrát. Kesztyűs kezeivel az enyéim után nyúl, higgadt hangon beszél hozzám, míg megpróbálja lefejteni az ujjaimat a felsőjéről.
- Jelen állás szerint, sajnos... Nem.
- De mi az, hogy nem? Miért nem tudod meggyógyítani?
- Lana, az ilyesmi előfordul.
- De most mondtam Mrs. Spencernek, hogy minden rendben lesz!
- Hát...
- Hogy mondhatnám meg neki, hogy nem volt igaz? Össze fog törni!
- Igen, de...
- Ted! Én nem ezért vállaltam ezt a munkát! Senki nem mondta, hogy majd mindig nekem kell lennem a rossz hír hozójának. Az én apám rendőr, hát gondolod olyan sokat beszélgetünk az érzelmeinkről? Nincs nekem ehhez energiám!
- Csak részmunkaidőben dolgozol.
- Na, el ne kezdd nekem! Most arra akarsz célozni, hogy rossz munkaerő vagyok? Ted!
- Nem, nem! Szó sincs róla, nem mondtam ilyet.
- Te...! - Úgy rázom felé a mutatóujjam, hogy érzékelje, hogy újabb csepp került a pohárba, aminek megtelésekor be fogom jelenteni, hogy felmondok. Nagyot sóhajtva indulok az ajtó felé, majd még egyszer utoljára visszafordulok, amikor azt mondja köszöni, s jól látható mozdulattal beintek neki.




Annyira dekoncentrált vagyok, hogy csak harmadjára sikerül beletalálnom a kulccsal a zárba, ami más esetben csak akkor történhetne meg, ha tetemes mennyiségű alkoholt is fogyasztottam volna. Most azonban szó sincs ilyesmiről, egyszerűen csak nem tett jót, hogy már napok óta egyik munkahelyemről rohanok a másikra és még Mrs. Spencernek is el kellett mondanom, hogy hiába reménykedtünk Pamacs gyors felépülésében, az sajnálatos módon nem fog bekövetkezni. Ötletem sincs milyen lehet orvosnak, vagy rendőrnek lenni, akiknek rendszeresen ilyen híreket kell közölniük a családtagokkal. Ilyenkor viszont hálát adok az égnek, hogy nem követtem apámat és nem vált belőlem is rendőr. Mármint nem tudom akkor kellene-e ilyen rossz híreket közvetítenem, mint Pamaccsal kapcsolatban is. Habár ott van Jade, meg az ő szüleinek esete...
- Én vagyok! - Lépek be a lakásba a felkiáltással együtt, mielőtt Jordan az ajtó mögül támadna rám mondjuk egy serpenyővel, azt képzelve, hogy valami betörő. Habár abban sem vagyok biztos, hogy rendelkezem-e ilyesmivel és van-e itthon serpenyő.
- Helló. - érkezik a válasz a kanapéról. Végül is úgy tűnik a srác nem izgul annyira rajta, hogy kirabolnak-e minket vagy sem. De ahogyan látom, épp benne van egy Fifa meccsben, szóval érthető.
- Mi a helyzet? - Teszem fel a kérdést, habár teljesen feleslegesen, mert a válasz csak valami mélyről jövő morgás, amiről én magam sem tudom pontosan, hogy a játéknak szólt, vagy a kérdésemre szánt válasz lenne. - Ki áll nyerésre? - Sétálok beljebb, s közben lehámozom magamról a kabátot. Mély hallgatás, egyedül a konzolon mozgó ujjait hallom. Sebaj. Megindulok a konyha felé, miközben felteszek egy újabb kérdést: - Mondd, hogy főztél, éhen halok! - Alig nyitom ki a hűtőt, máris szembetalálom magam egy ismeretlen eredetű tál étellel, ami nagy valószínűséggel Jordan keze munkája.
Mégsem volt olyan elvetemült ötlet befogadni őt, amikor a barátnője olyan látványosan kidobta őt. A macskájával együtt.