Mrs. Katherine Hall szeretett jó időben az erkélyén tartózkodni. A rózsái frissen illatoztak, a jeges teája épp elég hűs volt, és élvezte, ahogyan a szellő cirógatja az arcát olvasás közben. A nappaliból halkan klasszikus zene hangjai szűrődtek ki, Katherine kezében zörgött a tanulmány, amit lapozgatott, s ezt csak időszakos motyogása törte meg, ahogy értelmezni próbálta a leírt sorokat. Egyszem fia mellette gubbasztott, kerek babaarcán szigorú kifejezés; szemöldökét összehúzta, homlokát erősen ráncolta. Mintha csak anyja kisebb és gonoszabb mása lett volna, kezében egy ifjúsági regény, egy lakatlan szigeten rekedt fiatal fiúkról szóló kínosan-nyekergősen friss példánya, mely talán túl korán került az érdeklődő kezekbe. Hallék diplomaták voltak, Stephennek korán el kellett sajátítania a művelődését elősegítő készségeket, az olvasás tehát a szülők szemében a kisfiú elsőszámú kedvtelésévé lépett elő, s bármelyik könyvet a kezébe adták, melyet a polcról megkívánt. Olyan elfoglaltak voltak, hogy talán még a regények címét sem olvasták el.

Mindez szép és jó lenne, ha Stephen nem utálta volna az egészet. Utálta a rózsákat, utálta a nappaliból jövő klimpírozást, utálta a regény szereplőit is, amiért rájuk semmiféle szabályok nem vonatkoztak és szülők nélkül élhettek a szigeten. Persze szerette a saját szüleit, mikor hazajöttek és új ajándékkal lepték meg, vagy mikor egész hétvégére otthon maradtak vele. Sosem tiltottak meg neki semmit, de halknak kellett lenni, és túl sok mindent nem is lehetett otthon csinálni. Egy idő után minden unalmassá vált, ha egyedül volt közben. De voltak jó napok is, mikor anyával csokis sütit sütött, apa meg elvitte a baseball meccsre, és hotdogot ettek sok mustárral és ketchuppal meglocsolva. De aztán újra elmentek és Stephen egyedül maradt a nevelőnővel. Őt utálta a legjobban.
Szerencséjére ott voltak az Easton gyerekek, akik befogadták maguk közé ötödik keréknek, és soha egy percig sem éreztették vele, hogy útban lenne, vagy zavarná őket, hogy ő túl hangos és túl vidám. Ha Clyde-ék nélkül kellett volna felnőnie, Stephennel valószínűleg már nyolcéves korára gyógyszereket szedettek volna a figyelemhiányos hiperaktív zavarára, amitől
1. elhízik,
2. egy gyerek se akar vele barátkozni,
3. még többet olvas,
4. szemüveget is kap,
5. s így Paulina Green sosem puszilja meg Bobby Farrell születésnapi zsúrján.

Tehát ha nincs Clyde, nincs puszi sem. Márpedig az katasztrófa lett volna, hiszen Stephen hatéves kora óta szerelmes volt Paulinába. A boldogság egészen három napig tartott, mert a negyedik napon a fiú Georginának adta az utolsó sütijét, ezt a szörnyű húzást márpedig nem viselte el a kapcsolatuk. Utána Georginába volt szerelmes, aztán Minnie-be, és nem túlzás kijelenteni, hogy onnantól kezdve egészen máig így követik egymást a lányok Stephen életében. A pár napok idővel pár hétté vagy hónappá fejlődtek, de ennél hosszabb időre senki nem tudott lehorgonyozni mellette.
Stephen egyszerűen túl sok, túl gyors, túl minden ahhoz, hogy egy kapcsolat, bármilyen kapcsolat leszögezze egy helyre. Szinte minden este új és újabb világi barátságokat köt; a név ismeretének hiánya nem akadály, ahogy az sem, ha nem látja őket újra soha – de ha mégis, arra bizton számíthat bárki, hogy ez az emberi forgószélként ismeretes férfi emlékezni fog rá, és még egy korsó sörre is meghívja őt a régi barátságuk emlékére. De ha ezt a felajánlást valaki el is fogadja, arra még inkább számíthat, hogy egy pár, mozdulat közben lefagyott mutatóujj és összeráncolt szemöldök fogadja. (Hé, haver, csak jófej voltam, miért nem hívsz inkább meg te engem? Nem? HAHA! Bírlak.)

Ennek ellenére mintha senki sem tudná megutálni őt. Mondhatnám, hogy igen, rengetegszer idegesítőnek találják a feltűnési viszketegségét, az idióta poénjait, hogy képtelen bármilyen megállapodáshoz tartani magát, azt, hogy mintha sosem lenne „ott”, hogy soha semmit nem vesz komolyan és lehetetlen vele beszélgetni, mert mindig minden az ő szórakozásáról, az ő jövőjéről, róla, róla és róla szól. Hogy sokan legszívesebben bevernék néha a képét, hogy leállítsák végre – meg is tették már páran, (vagy mert véletlen rossz helyre nyúlt és olyan feneket fogott meg, ami nem az ő hatáskörébe tartozott). És mindez igaz, de mégsem, mert ha valaki megismeri, megfogja a két bokájánál fogva és visszahúzza az egyszeres sebességre, egészen rendes és értelmes fickót sikerül találnia, aki ugyanúgy képes egész éjszakákat végigbeszélni a valódi barátaival filmekről, könyvekről, gyerekkori álmokról, zenéről, táncról, de még olyan kínos témákról is, amit más előtt a halálos ágyán sem említene meg. Mit halálos ágy? Stephen még a pokolba is táncot járva érkezne.

Diplomata szülők. Utazás, távollét, stressz, síró gyerek. Dada, dada, nevelő. Stephent kiskora óta idegenek veszik körül, ezért könnyen hozzájuk szokik.

Könyvek, iskola, elvárások. Pocsék kézírás, kreativitás nulla. Hallék fia még rajzból sem szerezhet hármast, szóval vért izzadva is, de megszerzi az ötöst. Ellenben az énekhangja kitűnő és remekül szerepel a versmondásokon is. A beszélőkéje jó, könnyen szerez új barátokat, akiket aztán bajba sodor, de még könnyebben ki is magyarázza a helyzetet. A tanárok imádják. Elvileg.

Clyde. Legjobb barát, az első a híváslistáján, hát még ha Stephen fel is venné a telefont, amikor csörög.
- Neeeem, ő mindig felveszi! Jó, jó, hát… Többnyire.

Mr. és Mrs. Hall bejelenti, hogy jogi pályára szánják a fiúkat. Az első nagy veszekedés. Ajtócsapkodás. Ruhákkal teli sporttáska, kulcsok csörgése. Még több ajtócsapkodás. Az anyja kiáltása, hogy mégis mi az istenért kell így becsapni azt a szerencsétlen nyílászárót?

Stephen egy hét múlva ledobja a táskát az ajtónál. Leül a nappaliban a szüleivel szemben, meglepi, hogy itthon találta őket – lemondtak egy utat miatta.
A legjobbat szeretnék neki.
Nem akar olyan örökké változó életet, mint az övék.
Egy biztos pont kell.
Az egyetem jó döntés.
Lehet belőle jogász vagy ügyvéd. De lehet más is, hiszen olyan ügyes és okos gyerek, elér bármit, amit szeretne.
Miért akarja színészkedésre fecsérelni az életét? Tudja, milyen buktatókkal jár egy olyan karrierút?
Mit kezd magával, ha sosem fut be és ott marad az utcán diploma és minden nélkül?

Stephent felvették az NYU-ra. Jogász lesz. A kapcsolata a szüleivel talán sosem lesz a régi. A manhattani lakás üres nélküle.

Csúszik egy-két félévet, de Hallékat nem érdekli, amíg nem hagyja ott az egyetemet. Továbbra is támogatják, hiába a magas tandíj.
Arról nem tudnak, hogy a fiuk egy színitársulat ragyogó újonca.
Nem tudnak a lányról sem. Az angyalkáról. A megváltóról és pusztítóról.
A piócáról, aki elszívja Stephen életét, még mielőtt az igazán elkezdődhetne.