Hannah & Reagan

Tocaré las palmas tan dentro del alma vuela mi imaginación

Most tényleg nem terveztem meg előre a ma estét, de hívott az egyik ismerősöm és nekem köztudottan semmi pénzem nincs egy jó wellnessre, de kell is az a nevének, mikor szembejön velem egy ilyen király lehetőség, amikor olcsó pénzért használni lehet a medencét és jó italfogyasztást biztosítanak, amit mondjuk nem értettem elsőre, mert mégis mit jelent az, hogy "jó italfogyasztás". Jó ital van, illetve korlátán fogyasztás és majd én jól elfogyasztom őket. Biztosra veszem, hogy egy külföldi - azaz nem angol anyanyelvű - pasas rendezte ezt a bulit, de nekem igazság szerint mindegy, mert két pasassal jöttem el, akiket még a Woodhavenben ismertem meg. Akkora nem vagyunk összeszokott társaság, de érdekelt ez a hely, már sokat hallottam róla és ha jól emlékszem anno Hannahval is terveztünk eljönni ide, csak sosem jött össze sajnálatos módon.
Meglepően meleg van, a padló sem csúszik, persze nem is magassarkúban tipegek végig rajta, mint sokan mások, miközben kókuszlevüket szopogatják, nekem megteszi egy sima alkohol is így az éjszaka már igencsak közepén. Vannak akik fürdőruhában vannak, mások apró ruhában, én meg ezúttal is feketébe öltöztem, de nem toltam túl, fekete fürdőruha felett van egy kisebb, de kényelmes ruha, mindeközben pedig mezítláb csoszogok végig a medence mellett a bárpulttól vissza a srácok felé, kiket már-már filmbeillően elvesztettem úgy fél órája, mert beszélgettem a bárossal.
Szemeimmel pásztázom az emberek sokaságát, ekkor akad meg a tekintetem egy olyan lány hátán, akit nagyon jól ismerek, de mégse hiszek szemeimnek. Érzelmek sora nyilall belém, elsőre szentségelek, hogy tényleg ő az, aztán még örülök is neki, majd teljes pánik lep el, mert innentől az estém kuka, nem tudom felszabadultan érezni magam a társaságában. Megindulok, hogy nagyobb ívben kikerüljem, mint eredeti útvonalam szerint haladtam volna, ám rá kell jönnöm, hogy tökmindegy, mert szarul érezném magam ha folyton kerülném, holott biztosan fél szemem rajta lenne. Vagyis akkor már oda is köszönhetnék neki, mint normális érett nő. Ah, kibaszott egy alkalom ez is!
- Szia te tudós bombázó! - karolok karjába hirtelen hátulról lecsapva rá, mit sem törődve, hogy éppen társaságban van, vagy valami ilyesmi, de gondolom nem egyedül jött el egy ilyen állati dögös lány. Körbenézek, mert érzem, hogy elhalkulnak a trécselések. - Nah, sikerült tönkretennem a hangulatot - mondom elégikus hangnemben, bár nem különösebben érdekel, de azért vettem a lapot, le kellene kopnom mi? Mi közöm nekem egyáltalán Hannahhoz? Ha nem rajta múlna, lazán visszaszerezném őt magamnak, de mivel tudom, hogy ő ezt nem akarja, így én sem dobom be magam, de megpróbálok barát lenne, még ha semennyire sem megy eddig.

to reagan

Drunk in love we be all night

Az a nagy helyzet, hogy amióta kevesebbet vagyok együtt Reával – jobban mondva a találkozásaink száma lassan eléri a nullát, ha így haladunk – roppant mehetnékem van. Mondjuk míg jobb kapcsolatban voltunk, akkor is sokat mentünk bulizni, csak miután visszaköltöztem anyámékhoz, így már kevesebbszer tudok úgy elszökni otthonról, hogy másnap, harmadnap és még azontúl is egy héten keresztül legalább ne hallgassam, hogy miért vagyok ilyen felelőtlen és az egyetemre kellene koncentrálnom, satöbbi, satöbbi. Ezért -is- szerettem Queensben lenni és nem otthon, mert ezek az örökös cseszegetések így sikeresen elkerültek. Most viszont nincs mese, két lehetőségem volt. Az egyik, hogy állandóan otthon ülök, hogy ne legyenek kifogásolnivaló dolgok vagy a másik pedig, hogy vállalom a következményeket. Most az utóbbi mellett döntöttem.
Abel pedig említette ezt a medencés bulit, aztán én meg fogtam két csoporttársam és gondoltam, miért ne? Muszáj egy kicsit kimozdulnom, különben folyamatosan két dolgon kattog az agyam. Az egyik, hogy mégis hogy a jó francba találhatták ki anyámék ezt a vőlegényes dolgot, a másik pedig: Reagan. Tényleg csak ezek körül pörögtem és a végére már kezdtem azt érezni, hogy innom kell, azt meg otthon nem egyedül nem annyira szeretnék.
Így kerültem ide, és ahogy ideértem, kezdett az is rémleni, hogy ide már akartunk jönni Reával is, csak végül mindig máshol kötöttünk ki.
A vattacukor ízű, vodkás koktélomat kortyolgatom, mialatt a többiek éppen a tequilára próbálnak rávenni.
- Nem, az előbb már ittam egyet, nem hiszem, hogy még egyet meg kellene innom, hacsak nem akartok hazáig cipelni. Roppant súlyos tudok lenni – kortyolok újabbat a poharamból.
- Na persze. Idd már meg, ettől az egytől nem állsz még fejre. – Serena azt mondta, hogy Luke biztos, hogy le akar velem feküdni és azért van folyton a sarkamban, de szerintem csak… magányos. Vagy most azért akar ennyire itatni, hogy tényleg megtegye? Nem tudom. Csak nem!
- Húzóra! – emeli meg a poharát, de ekkor meg is ugrok, ahogy hirtelen valaki meglep hátulról és ennek köszönhetően a fele pohár alkohol a pink strandruhán landol. Először nem tudom, hogy már kellően berúgtam-e ahhoz, hogy Reát képzeljem ide vagy komolyan ő az? Nem, határozottan nem vagyok még részeg, maximum egy kicsit be vagyok csiccsentve.
- Nahát! – Ennyi, ami első körben kicsúszik az ajkaim közül. Van ilyen véletlen? Pont ugyanakkor, ugyanazon a helyen? Hát ez hihetetlen! A szám viszont automatikus mosolyra görbül és a bal kezemben tartott maradék tequilát rögtön át is passzolom Reának.
- Dehogy tetted tönkre – vágom rá gondolkodás nélkül, habár tényleg nem számítottam rá, hogy itt lesz.
- Hát az attól függ, a tudós bombázót melyikünkre értetted – teszi hozzá Lucas, aki felhajtja a tequilát, én pedig Rea felé biccentek.
- Itt mindannyian vegyészmérnöknek készülünk – nevetek halkan. Ez a két ember itt nem tudja, hogy nekem valaha is volt közöm bármiféle mód nőhöz is, és nem csak a pasikhoz vonzódom, és ami azt illeti, nem is nagyon szándékoztam soha elmondani nekik, mert… mert nem is tudom. Ezen pörögnének hetekig. – Idd meg, én inkább elvagyok ezzel itt most. Már kezd égni a fejem – mosolyodom el szélesen, ahogy felé mutatom a cukrosnál is cukrosabb vodka tartalmú italt.
- És, hogyhogy itt? – nézek körbe, hogy esetleg más ismerős arc is van-e, vagy egyedül jött? Vagyis olyannal, akit nem ismerek, azt nem hiszem, hogy magában eljött volna egy ilyen helyre.

Hannah & Reagan

Tocaré las palmas tan dentro del alma vuela mi imaginación

Totálisan biztos vagyok abban, hogy Hannahval sokkal jobb a viszonyom mióta nem találkozunk. Már ami a szakításmicsoda utáni időszakot illeti, természetesen. Ez lehet furcsa, de ha úgy vesszük, hogy ha nem találkozunk és minimálisan beszélünk csak, akkor kisebb eséllyel csesződnek el a dolgok, noha egyúttal próbálom elhessegetni az érzelemfoszlánynak keresztelt egyébként gecinagy érzelemtagoncát, ami a hiányából fakad. De ez van, megpróbálom így élni az életet és bulizni, nélküle. Vagyis talán nem is nélküle, mert úgy néz ki hogy itt van.
Nekem oda kell mennem hozzá, nehogy már másokkal lógjon és mit számít, hogy felrúgom a "maradj távol tőle" rendeletemet, berobbanok nála, s egy kicsit próbálok úgy tenni mintha mi sem történt volna köztünk, egy picikét jó lenne megint visszakerülni a boldog közös létbe. Nem akarom hogy a barátaival lógjon, azt szeretném hogy velem legyen. A pokol kegyetlen tüzében fogok elrohadni miközben ördögfajzatok szurkálnak!
Nagy meglepetést sikerül okoznom úgy mindenkinek, na szép. A pia meg folyik az asztalon, ez szörnyű! Hannah makog, a barátai értetlenül pislognak a maguk "miaszar" tekintetükkel én meg vigyorgok mert hát ennyi, megjöttem és máris alkoholt nyomnak a kezembe. Vagyis Hannah, nevezzük nevén, mert ő nem általános alany számomra.
- Ja, nem a tequilát céloztam meg! - fordulok felé, még mielőtt azt hinné, hogy nekifutásból akartam volna kiverni a kezéből. Aztán persze koppan, hogy ügyesen kinyilvánítottam, hogy Hannahért jöttem. De azért jól esik ahogy menteni akarja a hangulatomat és az önbecsülésemet, ami a látszattal ellentétben porokban hever a mocskos földön. Célzó mosollyal húzom egyik szám sarkát, utalva rá, hogy értem én, nem kell szépíteni az igazságon.
- Rád Bébi! - kacsintok kurvásan arra a pasasra, aki megszólított, bár remélem ettől csak megijed és lekopik. Nekem kellene lekopnom, értem, deee, nem! Most az lesz, hogy mindenki szépen odébb áll és én elvonulok Hannahval, mondjuk, például beszélgetni. Oké, lehet egy picikét már van bennem ital, de biztosan még nem annyi, mint Hannahban, látom rajta, kész Hannah-enciklopédia vagyok.
- Ezzel most elérted, hogy még inkább kiközösítve érezzem magam. Még nem késő elkezdeni a szakot, igaz? Pont Dannal beszéltem, hogy a gyerekemet Szulfidnak vagy Ammóniának akarom hívni. Faszt, dehogy! Nem Dannal hanem Abellel! - Mikor beszélnék én gyerekről Dannal? Jó, Abellel sem, de azért a zsidóval nem nehéz olyan témákra evezni, amik finoman szólva is elképzelhetetlenek, már azon túl, hogy meg akarom győzni őt, hogy a fiúk bázisában nagyobb eséllyel találna magának párt.
Közben visszaadnám az italát, azzal a kevéskével ami még van belőle, de egyértelműen ellenzi, úgyhogy nem erőltetem, azért nem, mivel van másik a kezébe. Alkuképes vagyok. Megvonom a vállam és lehajtom a kis italkát.
- Hát, gondoltam kell már egy kis kikapcsolódás parti módra. - Na, ezt biztosan nem fogja megenni. Mindegy. - Közelben volt, jó a hely, engem pedig beetetett az egyik ismerősöm és végül nem mondtam nemet. Nem tudtam, hogy itt leszel! - nézek fel rá végül a legjózanabbul, egészen komolyan is, ezt szögezzük le, még mielőtt azt gondolná, hogy utána koslatok.
- Nincs kedved... tudod, mondjuk pancsolni egyet, vagy csak újra együtt lógni mint anno? Vagyis anno előtt, még mikor elkezdtünk megismerkedni - javítom ki magam, mert tudom, tisztáztuk, hogy barátság extrák nélkül. Kínzás, de most ebben a szentségtelen minutumban itt előtte tényleg csak arra vágyom, hogy lógjunk kicsit együtt kettesben és tegyünk úgy mintha az az extra rész meg sem történt volna az életünkben, ha pedig nem bírnék magammal - végignézve rajta, hú, de baromi szexi, úgyhogy könnyen előfordulhat -, akkor hazamegyek és így nem lesz gond.

to reagan

Drunk in love we be all night

Álmomban sem gondoltam volna, hogy ma este összefutok vele és a helyzet az, hogy egy kicsit kettős érzés van bennem ezzel kapcsolatban. Egyrészt nem vagyok már túl józan ahhoz, hogy kellően körültekintő legyek ahhoz, hogy ne csináljak semmi hülyeséget, másrészt pedig azért titokban örülök, hogy itt van. Szóval hm. Tulajdonképp még mindig nem telik el nap anélkül, hogy nem gondolnék rá, és ha nagyon erős a késztetés, akkor ráírok, habár lehet, hogy nagyon nem kellene, hisz ő is valószínűleg azon van, hogy minél hamarabb túllépjen a történteken, ahogy én is, de képtelen vagyok megállni, hogy ne beszéljek vele.
Rea megjegyzésére halvány, kicsit zavart mosolyba fut a szám, és körbe is pillantok, hogy ebből most vajon mit vehettek le a többiek. Habár ha még mindig együtt lennénk, lehet, hogy az már nem érdekelne, hogyha ők megtudják, hogy nem csak a pasik mozgatnak meg, hanem a lányok is, vagyis egész pontosan Reagan is, de így már nem biztos, hogy szeretném, hogy megtudják, ha már nincs terítéken a dolog. Utólag már minek?
Rea nem tudja még, hogy nem jó emberrel „kezdett ki”, ugyanis Luke általában kapva kap az alkalmon, és lám, le is csapja a labdát rögtön.
- Ez felhívás keringőre? – kérdezi rögtön egy pimasz félmosollyal az arcán, én pedig újabbat kortyolok inkább a koktélomból, hogy elfojtsam a vélhetőleg mindjárt feltörekvő szavakat, na meg a mosolyt, ha Rea reakciója valami olyasmi lesz, amire számítok.
Mikor viszont azt mondja, hogy ezzel még rosszabbul érzi magát, rögtön szabadkozni kezdek.
- Csak infó volt. Amúgy sem kell irigykedni erre a csodálatos szakirányra – vonok vállát, de a szemöldököm azért rögtön felszalad, mikor gyerekekről és azok nevéről kezd el beszélni. – Fúj. Már előre sajnálnám szegényt. Bár biztos anyakönyveztethetnéd, ha esetleg még nem tették meg, mostanában brutálisan hülye nevek vannak – konstatálom, és közben el is gondolkodom azon, hogy vajon Rea egyébként tényleg akar-e gyereket? Már nem most, hanem később. Nyilván. Erről szerintem meg sosem beszéltünk, ami elég furcsa.
Lassan bólogatok a válaszra, miszerint már kellett egy kis kikapcsolódás.
- Ja, nem gondoltam, hogy azért jöttél volna ide, mert itt vagyok – nyelek majdnem félre, bár mire kimondom, rájövök, hogy ő lehet, hogy abszolút nem is gondolt ilyesmire. – De tök jó, hogy itt vagy. Őket úgyis eleget látom – bökök a fejemmel a többiek felé, miközben halkan mondom ezt.
- De mi az, hogy beetettek? – emellett azért nem megyek el, hiszen önmagában is elég furcsán hangzik.
Mióta megjelent, tulajdonképp a többiek jelenléte elhalványult, de ahogy érzékelem, már ők is másfelé tekintgetnek, így abszolút nem is bánom a dolgot. A felvetésére rögtön felcsillannak a szemeim. Talán mégis tud működni ezt a barátság? Dan szavai mondjuk nem igazán mennek ki a fejemből, de azért jó lenne, ha be tudnánk bizonyítani, hogy annyira nem is lehetetlen.
- De, persze, hogy van, menjünk úszni, de ha az alkohol miatt bele akarnék fulladni, remélem kimentesz – vigyorgok, mint a vadalma, majd egy húzásra lehúzom a poharam maradék tartalmát, majd lerakom a pultra és már megyek is az említett medence felé.
Ledobom az egyik ágyra a strandruhát és medence széléhez sétálok, hogy éppen hogy a nagylábujjam hegyét beledughassam a vízbe.
- Uhh, ez elég hidegnek tűnik – szisszenek fel, ha Rea is odaért mellém és oldalra sandítok rá, akaratlanul is megnézve rajta a fürdőruhát. – Na jó, háromra – harapok az alsó ajkamba és a kezem az övére fonom, hogy még véletlenül se maradjon kint, míg én ráveszem magam az ugrásra.

Hannah & Reagan

Tocaré las palmas tan dentro del alma vuela mi imaginación

Oh hát én mindig is tudtam kezelni a nőcsábász pasikat, túlságosan jobban is, mint mondjuk azok a lányok, akikben ott csöpög a gondolat, hogy talán bejöhet-e a srácnak, vagy az csak játszik-e vele. Engem hidegen hagy, hogy tényleg szeretne velem flörtölni, vagy sem, az már kevésbé, hogy Hannahra milyen célpontként tekint, de az utóbbi időszak után már ez is teljesen mindegynek kellene hogy legyen, hiszen semmi beleszólási jogom nincs Hannah életébe, már ha eddig volt egyáltalán. Nem vagyok biztos benne. A legjobb pasit kellene, hogy akarjam Hannah mellé és az agyam ezt tudja is, csak a szívem nem akarja elfogadni őt mással. De ez már az én gyengeségem.
- Keringőzhetünk, de akkor te fogod a vállam. - Tán meglepi, talán nem, lehet jót mulat ezen és elkönyvel totál feminista őrültnek, de nekem az a lényeg, hogy Hannah pontosan tudja, mire utalok ezzel.
Beleturkáltam a szakmai ivásukba, értem. Ez kissé kellemetlen, nem tudom miért. Anno bár én is jártam egyetemre, úgyhogy akár még le is pacsizhatnánk, de a vegyészmérnökök eléggé más mentális dimenzióban mozognak hozzám képest. Furcsák nekem. Itt van pl Hannah, egy brutál jó csaj, aki pánikroham nélkül két perc alatt megjavította az elosztót. Fogalmam sincs, hogy csinálta, de irtó menőnek tűnt. Vagy szimplán csak nem kellemes, hogy mind egy közösséget alkotnak, amibe én belerontottam.
Természetesen eszem ágában sincs követnem őket és beállnom mérnöknek, de elpoénkodok a gondolattal neki, mert csak azért sem szeretnék mellőlük elmenni, úgyhogy muszáj tűrniük a jelenlétem. Igazából majdnem biztos voltam benne, hogy csak nekem viccesek a molekulás nevek, nekik meg annyira nem.
- Hát az biztos! Például jött egy csaj a pubba, akit Fame-nek hívnak. És meglepő módon egyik vágya, hogy híres legyen. - Csapok le a teljesen átlagos és személytelen témára, amiről úgy lehet csevegni, hogy senkit se érjen bántódás.
Elmesélem, hogyan kerültem én ma ide, de Hannah reakciója egy kicsit meglep. Mintha csalódott lenne, hogy nem miatta jöttem. Ha kicsit többet ittam volna, biztosan rákérdeznék, hogy talán szeretné, ha érte jönnék ide, mert nagyon úgy hangzott az előbbi szavaiból, aztán lehet csak én képzelem bele. Mindenesetre fura ez az egész, bárhogy is gondolta, azt elérte vele, hogy megint azon kattogjak, hogy vajon tényleg nem akar már kettőnktől semmit sem, a barátágon kívül, ami tök jól hangzik, csak marhára lehetetlen.
Kérdésén egy másodperc erejéig eltöprengek, de végül úgy vagyok vele, hogy már nem akarok többet titkolózni, nagyon belefáradtam abba, hogy eltitkoljam az érzéseimet, hiába ezt kellene tennem.
- Kicsit szétcsaptam magam az elmúlt időszakban. Volt olyan négy nap, amikor nem sok órát voltam józan. Aztán átjött a tesóm és szerintem az segített, hogy észhez térjek és ne kerüljek nagyon mélyre, úgyhogy kinyilatkoztattam, hogy nem iszok alkoholt és nem járok bulikba egy jó ideig, csakhogy ma sikerült rávenniük, hogy eljöjjek – mesélem el neki a sztorit. Ittam, de nem érzem magam részegnek. Az előbb még tényleg túlzottan jókedvűnek éreztem magam, viszont itt mellette mintha kaptam volna egy pofont, teljesen józan vagyok és ami azt illeti, egy kicsit görcsösebb is. Nem tetszik a többiek jelenléte, úgyhogy felvetem, hogy vonuljunk el, mondjuk fürdeni. Elmosolyodom Hannahn, aki velem ellentétben tényleg kezdi magát ittasan érezni. Ilyenkor mindig nagyon aranyos…
- Nyugi, esélytelen, hogy abba a medencébe Te belefulladj! - mondom határozottan, azt már nem teszem hozzá, hogy azért, mert én ott vagyok, elvégre térdig érő vízbe is bele lehet fulladni, csakhogy amíg én vagyok vele, addig Hannah az atombombától is biztonságban van.
Letesszük a felesleges ruhadarabokat, próbálom nem bámulni mikor már fürdőruhára vetkőzött, nem az illem miatt, hanem hogy magamat ne kínozzam, de csak végignézek rajta, míg ő lábfejét dugja a vízbe. Őt nézve bevillan a gondolat, hogy mi van, ha már nem is szingli? Ha már van barátja, mert hát egy ilyen jó nőnek szokott is lenni. Aztán felfogom, hogy ugorni akar. Na ez egy kicsit még engem is meglep, főleg, hogy elég hideg lehet a víz, talán meg kellene állítanom ebben az őrültségben, ellenben mégsem teszem, csak elvigyorodom és bólintok. Miért megyek bele? Mindent megtennék csak azért, hogy még egy kicsit fogja a kezem.
- Egy! Kettő! - szorítok rá a kezére, mintha ezzel fel tudnék készülni a hidegre és a vízre. - Három! - Vele egyszerre elugrom a medence széléről és irtó nagy fintorral merülök el a vízben, Hannah mellett. Már a víz alatt engedem csak el kezét, mert mindkettőnknek szükségünk van minden végtagunkra, még úgy is, hogy leér a lábunk. Nagy levegőt veszek ahogy felérek a felszínre. A testem egésze próbálja elfogadni a hideg vizet, amit egyébként nem is annyira hideg, csak a meleg párás légkörhöz képest az. Megtörlöm arcomat és amint látok újra, egyből Hannaht keresem.
Nem tudnám megmondani, hogy mikor voltam utoljára ennyire boldog, ahogyan azt sem, hogy most miért is vagyok tulajdonképpen az, de rettenetesen felszabadultnak érzem magam, mosolyom is csak szélesedik, mikor meglátom a felbukkanó Hannaht közel magam mellett.
- Jól vagy? - kérdezem meg csak hogy megnyugtassam magam, s derekához érve szeretném magunkat a medence széléhez úsztatni, ahol a medence kialakítása miatt le tudunk ülni kényelmesen még a vízben. Nagyon tetszik nekem az a hely. A fények nem erősek, majdhogynem félhomály van színekkel tarkítva, amik megcsillannak a víz felszínén.
- Biztos nem gond, amiért elszakítottalak a többiektől? - nézek rá tőlem ritka bűntudatos tekintettel, de még az előbbi csobbanástól felpörögve. - Borzasztóan hiányzol! - szaladnak ki belőlem a szavak, mire én magam is meglepődöm, hogy tényleg hangosan kimondtam őket.

to reagan

Drunk in love we be all night

Nem számítottam Rea jelenlétére. A helyzet az, hogy kicsit izgulni is kezdek, mert így, hogy már ittam, nagyon nem vagyok biztos magamban és nem akarok belekavarni az eddig mondottakba, valamint az eddig kimutatottakba, de ismerve magam, simán belesétálok ebbe a csapdába.
Reagan reakciójára Luke megjegyzésére szélesen elvigyorodom, mert ugyan aki nem ismeri a velem szemben állót nem biztos, hogy leveszi, hogy most totál összezavarodott, de pontosan ilyen fejet szokott vágni akkor is, mikor kihúzta a tételt a vizsgán, és próbál úgy tenni, mintha konyítana hozzá.
- Remélem elénekelted neki, hogy „Fame, I’m gonna live forever, light up the sky like a flame!” – éneklem, miközben a kezemmel a levegőbe bokszolok, aztán halkan el is nevetgélek magamon, mert érzem, hogy ezt józanon nem biztos, hogy megtettem volna, lévén, a hangom elég borzalmas.
Miután ismét kissé kellemetlen szituba sodrom magam, igyekszem aztán mégis úgy tenni, mintha mi sem történt volna, és inkább rákérdezek, hogy ki és hogyan etette be.
Azt sejtettem, hogy nem viselte túl jól azt, hogy pontot tettem a közös életünk végére, vagyis inkább pontosvesszőt, hogy aztán másként folytassuk, én sem voltam jól, hiába sikerült általában azt mutatnom, hogy engem kevésbé visel meg. Sőt, még mindig nem telik el úgy nap, hogy ne morfondíroznék azon, hogy mennyivel jobb volt, mikor nem törődtem senkivel és semmivel.
- Sajnálom, Reagan. Azért jobban teszed, ha figyelsz magadra, tényleg. Nem szeretném, ha alkoholista válna belőled – forgatom meg a szemem alig láthatóan. Négy napon keresztül csak pár órát józannak lenni az nem túl jó arány, ezt bárki megállapítaná. – A kikapcsolódás azért igenis kell – mosolyodom el végül célozva arra, hogy jól tette, hogy eljött. Mellesleg nem tűnik most abszolút részegnek, talán minimálisan be van csiccsentve, de ez még bőven messze van attól, ami már a jóízlés határait súrolná.
- Nem szeretném bebizonyítani, hogy igenis lehetséges - nevetem el magam, mert én tényleg sok mindenre képes vagyok, ha úgy adódik. Amúgy nem is tudom, ennek a helynek a tulajdonosai hogy nem félnek attól, hogy egyszer valamelyik atom részeg fiatal tényleg belefullad a medencébe. Mármint még talán ha csak isznak, rendben, talán nem, de mindenki jól tudja, hogy itt nem csak alkohol kerül a szervezetekbe. Tisztelet a kivételnek.
Ahogy aztán megragadom a kezét és arra vetemedek, hogy ugorjunk -vagyis mire Rea a háromhoz ér a számolásban már nincs visszaút-, elrugaszkodunk egy mély levegővétel után és a vízbe érve pár pillanat kell, mire megszokom az új közeget. Ahogy kicsúszik a kezem az övéből, a vízfelszín felé kapálózom, majd mikor felbukkanok, széles vigyorba kúsznak az ajkaim. Tényleg nem olyan hideg, mint amilyennek kintről tűnt.
- Persze – vágom rá. – Király ez a hely, nem is értem, eddig miért nem jutottunk el. – Pedig sokszor terveztük, valahogy mégsem került rá sor. Rea terelgetésére a medence széle felé igyekszünk, majd le is ülök a vízben kialakított kis ülő résznél, majd a tarkóm a széléhez támasztva, a lábaimat megpróbálom egy szintbe hozni a testemmel, de ahogy kérdez, rögtön rá pillantok és le is süllyednek.
- Dehogy baj, ne viccelj. Mondom, hogy eleget látom őket. – Na meg téged egyébként is sokkal szívesebben. Persze ezt már csak magamban teszem hozzá, bár nem sok kell, hogy ezt hangosan is kimondjam. Helyette inkább csak mosolygok rá, mint a vadalma, de a következő szavaknál ellágyulnak a vonásaim. Ó a francba.
- Tudom. Te is nekem. Nagyon – figyelem az arcát, és egy halk sóhajt hallatok. Nem akartam ebbe belemenni, de nagyon úgy fest, hogy nem fogjuk tudni kikerülni a témát, és tudom, hogy nem lesz „jó” vége. Mintha ez a két szót borzasztó érzéketlenül facsarná ki a szívemet, a szám is kiszárad és nekem is olyan szavak csúsznak ki a számon, aminek nem kellene.
- Ne haragudj, én annyira nem akartam ezt, annyira utálom... – mondom alig hallhatóan, túlságosan őszintére sikerülve, ha nem ittam volna azért legalább minimálisan igyekezném palástolni ezeket a szavakat és valahogy úgy forgatni őket, hogy ne legyen a vége érzelmi fájdalom, vagyis még ennél is nagyobb. És a fenébe is, mindig ez van. Ha iszom, nyomban elérzékenyülök, úgyhogy inkább a medence túlsó fele felé nézek, hogy ne lássa és mély levegőt veszek, hogy erőt vegyek magamon.

Hannah & Reagan

Tocaré las palmas tan dentro del alma vuela mi imaginación

- Ha elénekeltem volna, akkor tutira nem lenne már hallása és gondoltam tiszteletben tartom az álmát, annyira, hogy ne vessek véget az énekhangommal neki. - Felelem a témához mérten túlságosan komolyan, de hát nekem tényleg nincs olyan jó hangom, mint például Hannahnak, akin ezekből is látszik, hogy már ivott és az én szemem egyre inkább csillog iránta, ahogy fokozatosan engedi el magát. Szeretem, amikor ennyire laza.
Nem akarom nagyon az orrára kenni, hogy nehezen mentek a napok, minthogy nem is vagyok egy panaszkodós fajta, nem nyalom a sebeimet nyíltan, azonban a tény az tény és Hannahnak még mindig könnyebben mondom meg az igazat, mintsem kitalálnék rá egy béna hazugságot, amiről ő pontosan két másodperc alatt tudni fogja, hogy baromság. Még mindig ő ismer engem talán a legjobban, a reakcióimat biztostan, de szerintem az se teljesen fekete lyuk számára, hogy mi van a lelkem mélyén.  
- Tudom, de nyugi, már a fénybe nézek és minden fasza - nézek rá egy kicsit nemtörődöm arccal, s most ezzel főként azt akarom neki sugallni, hogy nincs miért aggódni, úgyis megoldok majd mindent valahogy. Kivéve ha nem, de nem szeretném, ha emiatt szarul érezné magát. Vége van a régi időszaknak, megértem, elfogadtam.
Látom, ne úgy értelmezte, ahogy én azt akartam, mikor mondtam neki, hogy ő nem fog belefulladni a medencébe, de talán jobb is így, még a végén arra kellene rádöbbennem, hogy igenis bókolok, meg játszom az örök védőszert szerepét. Csak forgatom szemeimet a bolondozásán, nem fog belefulladni se velem, se nélkülem, mert bárminek is tartja magát, nála ügyesebb csajt ritkán látok, na meg nem mindenki tud olyan király módon két lötyit egymásba önteni, mint ahogy ő, vagyis gondolom, mert még sosem láttam.
A vízbe érkezés és a vízfelszínre érés is halálos baleset nélkül történik, testem próbál hozzászokni a levegőnél elsőre hidegebbnek tűnő vízhez. Néhány embert szépen lefröcskölünk, de baszki, ez egy medencés buli, akinek baj, hogy vizes lesz, vagy bőg amiért nem vízálló sminkben van az menjen haza.  
Első dolgom lecsekkolni, hogy Hannah jól van-e, de úgy mosolyog, hogy az öröm nézni és most fogom fel, hogy mi hiányzott nekem ennyire az elmúlt napokból. Ennyire életvidám emberrel ritkán találkozok!
- Igazából én sem tudom, miért... - De most komolyan, miért nem jöttük ide előbb is, mondjuk úgy kettő, vagy négy hónappal ezelőtt? Fogalmam sincs, miben lett volna az más, mármint ami kettőnket illeti, de akkor biztosan nem úgy rontottam volna rá Hannára, mint az előbb és hát emiatt még egy kicsit bűntudatom van, hiába nyugtat afelől, hogy nem gond. Megpróbálom elfelejteni a barátait és ez egyébként könnyebben megy, mint hittem, elnézve a hatalmas mosolyát, amitől én is mosolyogni kezdek. Biztosan miatta van az is, hogy kinyögöm, mennyire hiányzott nekem az elmúlt hetekben.
- Nem akartad? Micsodát? Vagy most mire gondolsz? - kérdezem mialatt mosolyomat felváltja a teljes tanácstalanság. Nem tudom, miről beszél, mert eddig ilyen gondolatokat nem hallatott. Megfordulok, hogy felé nézzek teljes testemmel és közelebb is megyek hozzá, de azért nem akarok rámászni, vagy a medence széléhez rázni, mert az olyan lenne most, mintha nem akarnék neki menekülőutat hagyni. Összezavar, már megint, arról nem is beszélve, hogy látom rajta, hogy nincs teljesen jól se most, sem azóta az éjszakai pár óra után bármikor. Remélem, most meg tudjuk beszélni.

to reagan

Drunk in love we be all night

- Nahát, nagyon aranyos tőled, hogy még erre is gondolsz – nevetem el magam. – Egyébként annyira nem borzalmas a hangod – ferdítek, de a sunyi mosolyomból leveheti, hogy ez most részemről is csak egy kegyes hazugság volt, Rea tényleg nem a hangjából válik majd híressé. De mondjuk a koktélokból, amiket keverni szokott már el tudnám képzelni. Mindig ámulok, hogy milyen gyorsan keveri, dobja ide-oda az italokat, és mire hármat pislogok, már kész is.
Azt egyelőre nem tudom még eldönteni, hogy most már tényleg jól van-e vagy csak engem akar megnyugtatni, de az tuti, hogy nem volt jól. Következtettem ezt abból, amit az előbb mondott, na meg a saját kis lelki életemből, hogy én sem voltam éppen topon, sőt. Az a baj, hogy még mindig nem vagyok, és fogalmam sincs, meddig fog tartani ez a depresszió közeli állapot, amit nyilvánvalóan Reagan hiánya okoz, de már most, hogy így itt van felborítanám az egészet a fenébe. Csak tudom, hogy annak a következménye kész káosz lenne és onnan nem igazán tudnám kiásni magam már.
A vízbe érkezve máris jobb kedvre derülök kicsit, az adrenalin és az alkohol könnyen, karöltve lépnek egymással kapcsolatba, aminek a végkimenetelét még én sem tudom megsaccolni. Valahogy most szeretnék nem gondolkodni a holnapon meg az azutánon, úgyhogy próbálom kikapcsolni az erre kiélezett receptoraimat.
A hely nagyon tetszik, ezzel együtt a nosztalgia is elönt, főleg, ahogy váratlan szavakat közöl, amire én is úgy reagálok, ahogy nyilvánvalóan nem kellene. És persze ez neki is feltűnik, rögtön rá is kérdez, amire igyekszem összeszedni kicsit a gondolataimat, amennyire lehetséges -de ebben a helyzetben ez sehogy sem az-. Nagy levegőt veszek, szólásra nyitom a szám és vissza fordulok felé, de mikor szemben találom magam az arcával, azt a pár szót, amit összeszedtem, máris felváltja a totál tanácstalanság, és a tekintetétől sem tudok megszabadulni. És mintha két pillanat alatt kiürülne az egész fejem, gondolkodás nélkül hajolok közel hozzá és csókolom meg, amitől a gyomromban rögtön életre kelnek a pillangók, de csak éppen egy lágy csókot adok neki, aztán elhúzódom, mert rájövök, hogy ezzel csak még jobban összekuszálom a fejében a dolgokat, na meg a sajátoméban is. Pedig annyira szükségem lenne rá, nagyon hiányzik, hogy minden bűntudat nélkül hozzábújhassak.
- Nem így kellett volna, hogy vége legyen – suttogom. – Nem is akartam, hogy vége legyen – teszem hozzá ezzel még mélyebbre húzva magunkat, mostanra már nem tudva, hol fogunk megállni, és tudom, hogy most kérdések tömkelege fog rám zúdulni, amire nem lesz értelmes válaszom. Nem lehetne, hogy most csak szavak nélkül egy kicsit úgy csinálunk, mintha minden rendben lenne? Mintha nem lenne holnap és nem kellene magyarázkodni a teljesen logikátlan válaszokat adnom mindenre, amiben nem fogja megtalálni a fonalat.

Hannah & Reagan

Tocaré las palmas tan dentro del alma vuela mi imaginación

Majdnem biztosra veszem, hogy csak a béke szentesítésére mondja, hogy nincs annyira rossz énekhangom, mint amennyire én azt gondolom, de ahelyett, hogy elkezdeném meggyőzni az ellenkezőjéről, inkább egy hálás mosollyal nyugtázom a témát és magamat is. Kellett már egy olyan alkalom, amikor normálisan tudunk beszélni és nem csak a látszat mutatja ezt, én mostanra tudtam nagyjából lenyugodni annyira, hogy ne kavarogjanak bennem olyannyira erősen az érzelmek, illetve sérelmek, hogy még egy kávét se legyek képes lefőzni neki normálisan. Most már menne, romlott tej nélkül. Egyedül arról nem tettem még le, hogy megfejtsem Hannah érzéseit, mit miért csinált és most hogyan akar állni hozzám.
A medencében aztán kinyögöm, hogy hiányzik nekem, amit a hideg víz okozta adrenalin nélkül feltehetőleg nem tettem volna meg, de már mindegy, amúgy is ez az igazság és előtte felesleges lenne titkolóznom. Az hogy már megnyugodtam a szakításféleség után egyúttal azt is jelenti, hogy nem szégyellem az érzéseimet, tudta jól, hogy szerettem és ez most sem annyira változott, csak feleslegesen nem bombáznám ezzel, minek nehezítsem az életét. Itt vagyok vele egy buliban, ahová nem együtt jöttünk és úgy megyek bele minden baromságba, ahogy soha senkivel sem, aki ismer, az tudja, hogy mennyire nem megszokott ez a fajta ragaszkodásom, avagy törődésem, Hannánál meg szinte senki sem lát át rajtam jobban.
Úgy érzem, megtaláltam azt a kis történetrészt, ami miatt nem áll össze semmi sem, mi velünk történt és természetesen rácsapok a lehetőségre. Látom Hannahn, hogy nem akarná erőltetni a témát, így én sem forszírozom tovább, mindössze némán várok, s adok egy utolsó esélyt, hogy talán elmondja nekem. Ha most sem akarja megosztani, tényleg hagyni fogom.
Még sosem lepődtem meg, ha valaki lesmárolt, vagy le akart volna smárolni, ellenben most a levegő is bennem ragad, amint megérzem ajkait az enyéimen. Szívem maximális fokozatra kapcsol, sokáig nem is mozdulok, csak hagyom ajkainkat a maguk módján érintkezni, míg én valahogy a lángolás és a mentális fagyás egyvelegétől próbálok szabadulni. Igazából nem is tart sokáig, csak nekem tűnik annak, mialatt meg is remegnek szempilláim.
Most mondjam azt, hogy „annyira éreztem"? Mert igenis mintha láttam volna Hannahn valami erre utaló jelet és most hogy ezt tudom, elérzékenyülök annyira, mint társaságban soha nem szoktam. Nyelek egyet, miközben próbálom nem hagyni, hogy szemeimet elöntsék a könnyek, igyekszem erős maradni, de ezzel a csókkal fejben annyira összeomlok, hogy megszólalni sem vagyok képes.
- Aggódom - suttogom nagyon közel az arcához, amint összeszedem magam. - Miattad aggódom. Nem tudom, hogy mi a franc történt veled, velünk… és miért. - Én nem akarok neki rosszat, nem akarok se nyomulni, se belefolyni olyasvalamibe, ami nem az én dolgom. Megölelem, annyira vékony, hogy szinte csont és bőr, de nagyon selymes és még a klórozott vízben is érzem az illatát, amit most hogy itt vagyunk, egy kicsit még éreznék, ha engedi, úgyhogy vállánál tartom arcomat, miközben derekát karolom át szorosan. Nem érdekel, ki lát, nem hiszem, hogy sokak szeme előtt lennénk, meg a csók után amúgy is mindegy már.

to reagan

Drunk in love we be all night

A medence hideg vize mindkettőnket egyszerre józanít ki és részegít le, legalábbis ahogy érzékelem saját magamon, és ahogy gondolom, ő is érezhet, hiszen pont mostanra kellene már abba a fázisba érnie, amikor tényleg eléri azt a pontot, hogy már elfogadja, hogy vége. Legalábbis valahogy így van megírva a nagykönyvbe, nem? Az első két hétben az a fél szenved, akivel szakítottak, az utána lévő időben meg a másik fél. Mondjuk már ott elbukott a sztori, hogy én az első napokban is halálosan szenvedtem.
Na mindegy, szóval kicsit ugyan meglepődöm Rea megnyilvánulásán, egy kis részemnek azért jól esik, hogy így ki is mondja, hiszen tudom, hogy nagy általánosságban nem szokta engedni ennyire, hogy belé lássanak. Igaz, én mindig is kivételes helyzetben voltam, ezt többen is mondták, na meg érzékeltették, ha valamit akartak Reagantől, gyakran én mentem meggyőzni, hisz nekem úgysem mond nemet. Állítólag.
A fejemben egyre nagyobb a káosz és a kétségbeesés is kicsit jobban úrrá lesz rajtam, mint kellene, Rea mondata pedig csak egy utolsót lök a nosztalgia irányába, ami most a kelleténél sokkal jobban vonz. A csók közben nem gondolkodom, azt tudom, hogy nem fair ez tőlem és, hogy nem kéne és hogy ezzel mindkettőnket csak teljesen összezavarom és még nagyobb káosz lesz az egészből, mint eddig volt.
A csókja viszont inkább afelé lökne, hogy ne gondolkodjak, mikor azonban elszakadok tőle, látom rajta, hogy nem tudja hová tenni ezt az egészet és hogy őrlődik.
- Ne haragudj – suttogom aztán, mikor látom rajta, hogy ez érzékenyebben érintette, mint ahogy terveztem. Én is nagyot nyelek.
- Ne aggódj, nincs miért – ölelem én is át szorosan, jól esik nekem is, hogy ilyen közel van. – Néha még én sem értem saját magamat – teszem hozzá. Azt még nem akarom neki elmondani, hogy miért szakítottam vele. Sőt, szerintem soha nem akarom, hogy megtudja, mert akkor azt gondolja majd, hogy ennyire befolyásolható vagyok és semmit nem számít magamnak, hogy én mit akarok. Végül is, most valahol én is itt tartok fejben és azért ez valóban elég szánalmas, meg kell hagyni.
- Fogalmam sincs, mi lenne a jó, hogy kellene viselkednünk egymással – hajolok el tőle és próbálom keresni a tekintetét, de ha összetalálkozik, akkor viszont már sokáig nem tudom állni, mert egyrészt félek, hogy mit látok benne, másrészt pedig attól, hogy ő mit lát az enyémben.
Tudtam már mikor megjelent, hogy ez a mai este nem fog jó irányt venni, hiszen nem keveset ittam eddig, kezdi elérni az alkoholszintem azt a pontot, amikor már jobb, ha ilyen helyzetekben Reagan nem tartózkodik a közelemben, legalábbis a jelenlegi szituációban. Holnap meg magyarázkodhatok össze-vissza, majd nem találok semmilyen normális indokot arra, hogy mit miért csináltam és senki nem fogja elhinni már azt -legfőképp ő nem-, hogy nem érzek már iránta semmit.

Hannah & Reagan

Tocaré las palmas tan dentro del alma vuela mi imaginación

Nem szoktam foglalkozni más emberek véleményével, ami bár nem száz százalékban igaz, de jelen esetben cseppet sem érdekel, hogy kik láthatnának minket, kettőnket csókolózás közben. Tipikus olyan nő vagyok, aki harcol a jogaiért, még azokért a jogokért is, amik esetében talán már rezeg a léc, de kérdem én: Ez nem egy szórakozóhely? Nem aggódok én semmi miatt, már csak azért sem, mert mára úgyis szexivé és menővé vált, ha bulikon két lány ajkakkal egymásnak esik, igaz, szerintem mi nem holmi hobbismároló duónak nézünk ki. Viszont amellett már nem megyek el, hogy Hannah mégis csak barátaival jött ide, akik előtt lehet nem szeretne velem mutatkozni, főleg nem... így. Néhány hete még izgatottan vártam azt az időszakot, mikor magasról teszek Hannahra, de ez még mindig nem valósult meg és ahogy érzek, lehet soha nem is fog.
Imádom. A csókját, az illatát, bőrének simítását és mindenét, egy pillanat alatt sok hónap emléke tör rám, de mielőtt belekényelmesednék, jobb nem túl sokat képzelni a kontaktusba, ezért inkább eltávolodok tőle.
- Nem kell bocsánatot kérned. Ez.. nem olyan dolog, ami miatt ilyet kellene mondanod. - Oké, lehet kezdetben dühös voltam rá, de azért gondolkodtam és már tisztábban látom a dolgokat. Röviden és visszafogottan elmosolyodom, mikor azt mondja, hogy még ő sem érti mindig saját magát. Aranyos és kedves lány, teljesen az ellentétem, de lehet pont ezért kedveltem meg ennyire. Kell nekem valaki, aki totálisan nem olyan, mint én.
- Nem akarnánk csak ösztönből cselekedni? Viselkedjünk egymással úgy, ahogy éppen jól esik, gátlások nélkül és ne definiáljunk semmit sem, például, hogy kik vagyunk mi, mik vagyunk egymásnak. Szarjuk le, hogy mi történt és miért, nem számít, most felesleges lenne görcsölni rajta... - Nem tudom, miért mondok ilyeneket, talán azért, mivel Hannaht ölelni rendkívül jó és úgy érzem, egy kicsit meg tudnék nyugodni mellette. Bár... nem egy ilyen helyen. Előbb-utóbb úgyis kellemetlenség érne a többiek részéről. Körbenézek a tömegen, meglátom közeledni Hannah ismerőseit is, mire a lányra pillantok. Kicsit azt látom rajta, hogy aggodalom lepi el a látványuk.
- Nem akarnál... - kezdek bele, de rájövök, hogy eléggé erős kérdés lenne. Ah mindegy, nem érdekel, gondoljon rólam, amit akar. - Szóval, nem jössz át? Nem lennének ott ők, meg egy kicsit nyugodtabban is tudnánk beszélni. De persze nem erőltetek én semmit - teszem még hozzá. Volt már nálam a szakítás-féleség után, az eléggé más hangulatban telt, de most talán lesz egy jó estém, amikor nyugodtan és kényelmesen aludhatok mellette. Majd másnap szenvedek ezen döntésem miatt, de tényleg azt érzem, hogy szükségem lenne rá és szerintem egy kicsit talán neki is rám és egy kötetlen lazulós éjszakára, nyugodtabb közegben, mint ez a szórakozóhely.

to reagan

Drunk in love we be all night

Tudom, hogy Rea jót akar azzal, hogy azt mondja, nem kell bocsánatot kérnem, de nagyon jól tudom, hogy van miért.
- De. Teljesen összekavarom az érzéseidet, és ez tényleg nem fair tőlem – pillantok el róla. A zavar és az alkohol egyvelegétől piroslik az arcom. – Akkora hülye vagyok – sóhajtok lemondóan, de ettől függetlenül eszem ágában sincs kimászni a medencéből és elvonulni valahová, hogy egyedül átgondoljam a továbbiakat. Inkább vele osztom meg az aggodalmaimat. Végig hallgatom, amit mond, és hát végül is igen, van benne valami, tényleg ez lenne a legmegfelelőbb.
- Ha viszont így teszünk, te is tudod jól, hogy újra fenekestül felfordul majd minden. – Célzok ezzel arra, hogy ha én nem tartom magam ahhoz, amit a parkban mondtam neki, akkor tényleg elszabadulnak az indulatok, na meg az érzelmek. Azok sokkal inkább.
Mikor észreveszem, hogy Luke és a többiek is a medence felé közelednek, automatikusan fél lépést hátrálok Reagantől. Nem tudom, ez afféle berögződés lehet nálam. Nem kellene azzal foglalkoznom, hogy ki mit gondol rólam vagy hogy éppen hogyan kellene megfelelnem a társadalomnak. Örökös probléma ez nálam, képtelen vagyok levetkőzni, holott néha már engem is igencsak zavar a dolog.
Ahogy belekezd, meg sem várom, míg a mondat végére ér, rögtön válaszolok, habár csak sejtem, hogy mit szeretne mondani.
- De, menjünk – mosolyodom el. Tudom, hogy ezzel követem el életem egyik legnagyobb baklövését -már megint-, de most valahogy tényleg nem vágyom más társaságra. Se a többi barátomra, se otthon a családomra, csakis rá.

Bármennyire is próbálkoztam, mielőtt még eljöttünk, csak legurítottunk egy kör tequilát. Elegem volt már az agyalásból, és azt hiszem, ez volt a pont azon a bizonyos „i”-n, hogy mire a lakáshoz érünk, már egészen teszek magasról az egészre, hogy holnap mennyire fogok szenvedni ezen hülye döntésem miatt.
A lakásba lépve éppen, amennyire igyekszem lopakodni, annyira nem sikerül, ugyanis annyira szuggerálom az összes szoba ajtaját -hogy mikor lép ki valaki rajta és néz ránk majd „én megmondtam” tekintettel-, hogy nem veszem észre a lábaim előtt heverő huszonöt pár cipőt, amin sikeresen meg is botlok, kisebb robajt elérve ezzel. Csoda, hogy nem esek teljesen hasra bennük, utolsó pillanatban kapaszkodom meg a kiskomód szélében. Igyekszem visszafojtani az éppen feltörni igyekvő nevetést, így a szám elé tapasztom a kezem, majd olyan gyorsan termek bent Rea szobájában, mint a villám.
- Komolyan úgy érzem magam, mint egy betolakodó – nevetem el magam végül mostanra már kiengedve a hangom, pedig roppantul igyekszem arra, hogy halk legyek. Kisebb sikerrel. Nevetés közben hátravetem magam az ágyra és a plafonra pislogok.
- Fú, tudtam, hogy az a tequila már nem kellett volna – takarom el a szemem az alkarommal, de a széles vigyor egy percig sem tűnik el az arcomról. – Nagyon remélem, hogy kettőnk közül legalább az egyikünk józan – motyogom, majd az alsó ajkamba harapva támaszkodom meg a könyökömön, hogy szemügyre vehessem Rea állapotát.

Hannah & Reagan

Tocaré las palmas tan dentro del alma vuela mi imaginación

Nem tudok veszekedni arról, hogy mennyire volt fer dolog összekavarnia az érzéseimet, hiszen értem én, mire gondol és valóban fel is kaptam a vizet, ezért jócskán beégetném magam, ha azt mondanám, hogy rá se ránts. Nagyon megviselt, de megpróbáltam elengedni Hannaht, mint ahogy látszik, ezekben a percekben is éppen elengedem, csak közben meg smárolunk, de az csak egy dolog, tegyük fel, hogy semmit sem jelent, mivel attól kezdve, hogy jelentést tulajdonítok neki, már borzasztóan fájna. Fáj is, de próbálom magammal elhitetni, hogy nem.
- Hannah, több mint egy éve kavargatod az érzéseimet, nem most fogok összeroppanni ettől... - Nem tudom miért így fogalmazok, de az túl nyílt lenne tőlem, ha azt mondanám, hogy elég sokáig képes vagyok küzdeni érte, de ha azt mondja, hogy vége, akkor tudomásul veszem. Csak legyen kimondva bármi is, leginkább az érzései. Azt is mondhatja, hogy nem tudja, mit akar velem, csak akkor tovább küzdök érte.
Rettenetesen hiányoznak a régi idők, ez hatalmas őrültség, de amikor még magunk sem tudtuk, hogy mit miért teszünk - én egyébként tudtam -, amikor még csak ösztönből szórakoztunk kötetlenül... vissza akarnám kapni legalább egy fél nap erejéig. De elgondolkoztat Hannah figyelmeztetése. Feltehetőleg csak belelkesültem, hogy egy kicsit újra Hannahval beszélhetek normális hangon és ezt nem akarnám kiereszteni a kezeim közül, megrészegültem, de nem az alkoholtól és holnap másnapos leszek, de nem a fejem fog sajogni.
Megérzem rajta, hogy hátrálni kezd, mikor közelednek a haverja, értem én, nem is erőltetem, hogy márpedig maradjon a közelemben. Feldobom az ötletet, hogy eltűnjünk a nem kívánatos szemek elől és többet ne zavarjanak ők minket, bár nem gondolnám, hogy nagyon belemenne, én sem gondolom végig, viszont ki sem tudom mondani teljesen, máris beleegyezik Hannah. Bennem ragad a még ki nem mondott szó, pár másodpercig eltart, hogy realizáljam a válaszát, s mikor sikerül, nem tehetek róla, elmosolyodom.

Sikerült lazábbra venni a figurát és meginni még egy tequilát, ami azt eredményezte, hogy eléggé boldogan, és hangosan nyitottunk be a lakásba, miközben Hannah súlyának szerintem felét én tartottam. Bánom is én, marhára hiányzott ez a kötetlen jókedv amit rendszerint Hannah tudott nekem adni, végre azt érezhetem, hogy egy kicsit visszakaptam őt, vagy a múltban lubickolok.
A lakásban aztán elengedem Hannaht, amíg leveszem a cipőmet. Szerintem egyikünk sem teljesen száraz még, nem sokat tököltünk a tequila után, egyből jöttünk haza vizes hajjal, csoda, hogy sikerült azért normális ruhát magunkra húznunk. Az én pólóm egyébként marhára átázott a mellemnél a vizes fürdőruha miatt, de majd holnap kúrálom magamat, hogy ne kapjak tüdőgyulladást. Hannah felé kapom a fejemet, mikor megbotlik, de nem parázok, mert nincs gáz, ellenben olyan édesen takarja el száját, hogy ne nevesse el magát, hogy fogalmam sincsen, miért tudom még mindig visszafogni magam és nem megközelíteni őt nagyon.
Nagyon próbálom nem vörösben látni a világot, de azért egy kicsit én is kettőt látok már, kicsit forog a világ, leginkább Hannah körül, ég a testem, pedig inkább fázhatnék. Hallom amiket mond, tudatosulnak is bennem szavai, de annyira máson pörög az agyam - és a szívem, testem -, hogy nem igazán erőlködök, hogy válaszoljak is neki valamilyen jelentéktelen próbálkozással. Helyette viszont rámászok pici testére és azt hiszem, a továbbiakban már nem tudom, hogy hol vagyunk és mi történik, csak... úgy... történik.

to reagan

Drunk in love we be all night

Attól közel sem nyugszom meg, hogy azt állítja, hogy közel egy éve már kavargatom az érzéseit. Sőt, egészen idegesít a tudat, ami így kimondva azért sokkal kézzel foghatóbb, mint eddig. Persze tudom, hogy jobb lenne már végre lezárni a dolgokat, szenvednénk egy ideig mindketten, de aztán Reagan is túl tudna lépni, meg én is. Csak ahhoz tényleg nekem is mindenkivel meg kellene szakítanom a kapcsolatot a lakótársai közül, és azért ez sem megy túl könnyen. Talán önző vagyok, hogy Reát és a többieket is közel akarom tudni magamhoz, de leginkább őt.
Én is úgy látom, hogy sokkal jobb lesz, ha inkább elvonulunk kicsit az árgus tekintetek elől, most már én is kezdek becsiccsenteni, és nem akarok hülyeséget csinálni. Bár sanszos, hogyha felmegyek Reához, akkor is az lesz belőle. Most viszont rá van a leginkább szükségem, hiányzik már, és ez az érzés minden mást elég könnyedén elnyom.

Hiába igyekszem a lehető leghalkabban megérkezni a kecóba, nem igazán sikerül, pedig tényleg mindent megteszek az ügy érdekében. Bár esélyes, hogy a társaság nagy része nincs itthon, úgyhogy kár érte aggódnom.
Ahogy az ágyra dőlök és felpillantok, forog az egész plafon. A ruháim még itt-ott vizesek, de nem zavar, ki vagyok melegedve a helyzettől és Reagantől. Főleg, mikor érzem, ahogy tenyere alatt besüpped mellettem az ágymatrac. Tekintetem az arcát fürkészi, majd lecsúszik a nyaka vonalára. A szívem vadul kezd dobolni, és már csak a pulzusom hallom a fülemben, minden mást teljesen kizárok. Tudom jól, hogy holnap majd borzasztóan fogok szenvedni, nem csak a másnaposságtól, hanem attól is, hogy amit eddig sikerült elérnem magamban, azt most egy este alatt romba is döntöm. Valószínű nem én vagyok kettőnk közül az egyetlen, aki majd így fog érezni, és a helyzet az, hogy sokkal nagyobb bűntudatom lesz amiatt, hogy Reagannel is játszadozom, nem csak a saját érzéseimmel.
- Nem fogod megbánni? – suttogom, ahogy a nyakánál járok az ajkaimmal, majd utána kicsit visszadőlök, hogy a szemébe nézhessek. A kérdés igazából költői, hisz nyilván de, biztosan a falnak megy holnap ettől a döntésétől, de azért én valahogy nyugodtabb vagyok, ha rákérdezek annak ellenére, hogy a jobb kezem már a felsője alatt szánt végig az oldalán.
Türelmetlenül kapok az ajkai után, érezhető köztünk, hogy elfojtott érzések vannak a háttérben, és hogy most semmi másra nincs szükségünk egymáson kívül. És tulajdonképp nem csak most, hanem így is lenne úgy általánosságban, csak ennél egy cseppet bonyolultabb a helyzet.
Kiszorítom a felesleges gondolatokat a fejemből, amik most már tényleg csak zavarnak abban, hogy ellazuljak, de Rea hamar gondoskodik arról, hogy ne legyen ezzel probléma.
- Annyira hiányoztál – suttogom az ajkaira, majd le is hámozom róla a felsőt, ami kicsit rá van tapadva a bőrére.

Hannah & Reagan 18+

Tocaré las palmas tan dentro del alma vuela mi imaginación

Nem vagyunk túl halkak, de úgy őszintén? Leszarom. Danék sem szoktak azok lenni, Abel esetében esélytelen, hogy ez megvalósuljon, úgyhogy annyira nem foglalkoztat a dolog, már csak azért sem, mert sokkal fontosabb dolgokon jár az eszem, hogy is ne, mikor - viszonylag - hosszú idő után végre megint a lakásban láthatom Hannaht sírógörcs nélkül és végre ő is egészen felszabadultnak néz ki. Hogyne lenne az, teljesen részeg, aminek galád módon rendkívül örülök. Ráfért már, láttam rajta, hogy nagyon feszült volt ő is ez elmúlt időszakban. Vagyis baszki, dehogy láttam, nem is találkoztunk, de mégis érzem, hogy így volt.
Talán az alkoholtól, talán a lánytól, nem tudom, de mikor magamra zárom az ajtót, érzem, hogy forr a testem benne a szívemmel, ami veszettül dobog és ez nem valami rózsaszín duma, valóban érzem, hogy fizikailag kurvára ver az örömtől és a vágytól, amit Hannah és leginkább Hannah mosolya ébreszt bennem. Mintha egy emlékben lennék, ahol megint minden rendben van.
Illene mondanom valamit, amit szavakkal képtelen vagyok megtenni, így inkább felé mászom és megcsókolom. Istenem, de hiányzott már ez az érzés! Lefeküdtem már két sráccal is amióta szakítottunk vagy mi, de ez az érzés, ez mindent felülmúl, most nagyon jól érzem magam, teljesen máshogyan, mint a két sráccal. Most tényleg élek. Velük leginkább haldokoltam, de azt legalább boldogabban akartam tenni. Lefeküdhettem volna más lánnyal is, igen, azonban nem akartam és nem tudom miért. Nem volt se lelkierőm, se akaraterőm ahhoz, hogy megtegyem, aminek biztos Hannah az oka.
- Nem! - De! Nem tudom, folytatnám, ám csak magamban tudom megfogalmazni az utóbbiakat, mert levegőért kell kapnom a nyakamat érő csókoktól. Nem is baj, hogy csak ennyit tudok válaszolni, az istennek sem akarnám, hogy abbahagyja. Türelmetlen vagyok. Átkarolom derekát és felfelé kezdem húzni a pólóját, miközben az ő keze is már pólóm alatt van. Csókolni kezdjük egymást és ez az a pont, amikor én már nem akarok gondolkodni se a múltunkon, se a jövőnkön. Örülök, hogy azt érezhetem Hannahn, hogy talán neki is sikerül elérni azt az állapotot, amiért tulajdonképpen itt vagyunk.
Elhiszem neki, hogy hiányoztam, olyannyira, hogy meg is lepődhetnék, mennyire hiszek szavaiban, holott minden szavában kételkedtem az elmúlt hat óra előtti napokban, annyira össze voltam zavarodva.
- Te is nekem... - Átlagos szavak, de komolyan gondolom. Felülök rajta, tartom magam valamennyire, hogy ne nehezedjek rá, bár én sem vagyok egy súlyos és testes nő. Hagyom, hogy levegye a felsőmet, majd egyből én is kapok az ő ruhája után, hogy lehúzzam róla. Egy kicsit még vizes bikinije, még a végén megfázna... az ágyban(?), úgyhogy kötelességemnek érzem levenni azt is. Felé görnyedve bogozom ki a pántokat, a vizes fürdőruhát az ágy mellé dobom, de annyira nem követem a mozdulataimat, csak Hannahra figyelek és arra, hogy újra csókolhassam.
Sokszor nem voltam biztos abban, hogy vajon mennyire akarja ezt, vagy engem, de mikor ágyba kerülünk, minden kétségem elmúlik. Olyan, mintha négy fal között teljesen más ember lenne, levetkőzné félelmeit és gátlásait, önmaga tud lenni, remélem. Felegyenesedek és lehúzom a bugyiját is. Igazán gyönyörű látvány meztelenül, természetes, szexi, csinos... ahogy Dan mondaná: teljesen megértenénk, ha a világon mindenki a nőkhöz vonzódna!
Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy a múltkori események miatt megkérdezzem tőle, hogy akarja-e, hogy folytassuk, de nem kérdezem meg, hiszen a látvány, mi elém tárul igencsak meggyőző ezzel kapcsolatban.
- Annyira tökéletes vagy! - pozicionálom magam úgy, hogy félig rajta, félig mellette legyek, egyik kezemmel támasztom magam, másikkal pedig végigsimítok orcáján, ujjbegyeimmel gyengéden nyakának ívén és lejjebb, egyre lejjebb lassan. Megfogom melleit, játszok egy kicsit velük, miközben végig szemeibe nézek olyan tekintettel, amit férfi tőlem el sem tud képzelni.
Aztán lejjebb haladok, nem titkolok én semmit, egyenesen leggyengébb pontját keresem meg, hogy kézzel izgathassam őt. Ha azt mondja, hogy teljesen hetero ez a lány, akkor egészen biztosan hazudik.

to reagan

Drunk in love we be all night

Valószínű holnap reggel majd úgy kell kiosonnom a lakásból, hogy ne fussak össze a többiekkel, de igazából az sem érdekel, ha észreveszik, hogy itt vagyok. Most ez a legutolsó rangú dolog, ami jelen pillanatban érdekel. Sokkal inkább azzal vagyok elfoglalva, hogy ne gyulladjak meg a hévtől, na meg, hogy kiderítsem, nagyjából mekkora kárt fogok okozni Reában, ha most nem mondom azt, hogy inkább álljunk meg. A tetteim viszont nem tétlenkednek, és én is inkább afelé lököm a bőrére hintett csókokkal, hogy eszébe se jusson még csak minimális kételyt is okozni bennem a téren, hogy ez esetleg nem lenne jó ötlet. Pedig mind a ketten jól tudjuk, hogy nagyon nem az.
Hamar megszabadítom a felsőjétől, feljebb tornászva magam pedig segítek neki, hogy ő se ütközzön falakba az én ruhátlanításom során. Miután a bikini felső része is hamar lekerül, én is kibogozom az övét.
Ahogy mellém fekszik, szinte ámulattal figyelem az arcát, a szavai mintha távolabbról jönnének, pedig látom, hogy mozognak az ajkai. Persze, hogy látom, hisz képtelen vagyok levenni róluk a tekintetem. Egy halvány mosollyal nyugtázom a szavait, amit lehet, hogy fel sem fogok igazán, a figyelmem is hamar másfelé terelődik, hiszen az érintései nyomán mindenütt kiráz a hideg. Egyszerre fázom és van melegem, ajkaim pedig egy halk sóhaj hagyja el, ahogy az ujjai lejjebb kalandoznak.
Az elmúlt időszakban nemhogy vágytam erre, de képtelen voltam mással megélni a szexualitást. Volt egy alkalom, mikor majdnem átléptem azt a bizonyos határt, de valahogy mindig bekúszott az elmémbe Reagan -mintha tudta volna, mire készülök-, és az utolsó előtti pillanatban lestoppoltam a dolgot. Persze ez az eset nem nővel történt meg, hanem az egyik fiú csoporttársammal, akit azóta is a legnagyobb ívben próbálok kerülni.
Most viszont senki és semmi nem állít meg, sőt, pillanatok alatt pezsdül fel a vérem olyan szinten, hogy nem vagyok képes tovább egy helyben maradni, és hirtelen kerekedek felül, hogy aztán a derekát a lábaim közé fogjam, az ajkaira tapadjak, majd lassacskán a mellei irányába induljak el a csókjaimmal, ahol el is időzöm picit. Túl sokáig persze nem, mert aztán a combjain végig simítva a tenyerem haladok lejjebb, míg nem csinálok helyet magamnak a virgácsai közt, hogy kényeztethessem.
Néha még én is meglepődöm magamon, hogy Rea mennyire el tudja venni az eszem, hiszen míg ő nem jelent meg az életemben, fogalmam sem volt róla, hogy tényleg... vonzódhatok a nőkhöz is. Pedig nyilvánvaló, hogy aki nem vonzódik, nem tesz ilyesmit, mit most én.  

Hannah & Reagan 18+

Tocaré las palmas tan dentro del alma vuela mi imaginación

Van egy átlagos Reagan Moore, meg van az, aki kiszemelt barátnőjével van, a kettő között egy idő után hatalmas különbség lehet gyengédség, odafigyelés és érzékiség terén. És van az a Reagan Moore, aki éppen szexel a barátnőjével - még ha az nem is teljesen a barátnője -, na ő ezerszer gyengédebb, nőiesebb, mint az eredeti. Hiába, nő vagyok én is egy szexuális együttlétben fokozódnak ezen tulajdonságok, s én mégis így szeretem. Az ágyban nő vagyok egy nő mellett és én ezt nagyon élvezem, ahogyan Hannah teljes lényét és fizikumát, időnként belém nyilall a felismerés, hogy nem-e álmodom, vagy most tényleg az ő bőrét érzem ujjam alatt. És igen, ő az. Nem tudom, miért van itt, miért ad még esélyt nekem, pedig elég kiállhatatlan és borzasztó tudok lenni.
Szeretek meztelen lenni, néha akkor is, mikor nem kellene. Kicsit sem vagyok szégyellős típus és ezt nem Hannahval fogom elkezdeni. Tetszenek Hannah nem tudatos reakciói az érintéseimre, amíg végigsimítok ívein, majd kényeztetni kezdem őt minden tudásom szerint. És csak úgy mondom, sokkal jobban megy ez nekem, mint bármelyik fiúnak! Addig csinálom, amíg maximálisan ki nem élvezi a közelségem és a cselekedeteim, s ahogy látom, sikerül is feltüzelnem, mert hirtelen pozíciót vált, szemei izgatottsággal teltek, pont mint az enyéim. Hátamra fekszem és nem győzök elégszer végignézni a felém magasodó meztelen Hannahn. Ajkaim közül kiszökik pár nyögős sóhaj, majd vágyakozva fogadom csókját.
Nem tudom, mit tegyek, behunyjam szemeimet, vagy inkább tartsam nyitva őket, hogy lássam őt, lássam, hogy ez mint valós és nem csak egy újabb álmodozás valamelyik részegségemben. Tudom is és nem is, hogy mikre készül, nem ez az első alkalmunk, pontosan tudjuk, hogy mire indul be a másik, de közben pedig történt egy-két dolog köztünk, ami elég egyértelműen felülírta a dolgokat. Kérdem én: hát ezt ő nem élvezi. Dehogy nem, látom és érzem is rajta. Enyhén felnyögök, mikor tetovált combjaimon simít végig, ez nagyon kényes pontos és éppen ezért ennyire jó, valamint vadító érzés, hogy ezt teszi. Végül pedig olyanra szánja el magát, amin meglepődöm, hiába számítottam rá. Talán az egészben az a legjobb, hogy ezt önszántából és kéjes vággyal teszi, ne is csodálkozzon, ha csillagokat látok még felemelt fejjel és csukott szemmel is. Próbálok nem elfelejteni levegőt venni és nem úgy lihegni, mint valami kutya a nyári hőségben, amíg el nem élvezek. Nincs nehéz dolga, maximálisan ki voltam már éhezve Rá.
- Istennő vagy! - nyögök fel, mikor tudok újra szavakat fogalmazni.

to reagan

Drunk in love we be all night

Ritkán vagyok ennyire ellazult, és az a helyzet, hogy most az alkohol is hozzájárul ahhoz, hogy ide jutottunk, de jelen pillanatban tök jól érzem magam, és senki és semmi nem érdekel. Leginkább annak örülök, hogy nem pörög az agyamban az, hogy hülyeséget csinálok, hogy aztán majd mégis visszakozzak, mert nem egyszer volt már arra példa, hogy az utolsó pillanatban behúztam a vészféket. Az igazság az, hogy most annyira kívánom Rea jelenlétét és érintését, hogy simán ki tudok zárni minden mást.
Habár általában mindig egy kicsit furán érzem magam ilyen helyzetben, most a tequila gondoskodik róla, hogy ne így legyen, amiért igazán hálás vagyok.
Úgy csókolom, mint még szinte soha, benne van minden érzelem: vágyakozás, megkapni akarás, ragaszkodás.  Érezheti rajtam, hogy a közömbösség abszolút nincs láthatáron belül felé, bármennyire is próbáltam ezt bizonygatni az utóbbi hetekben, ha eddig elhitte, hát most biztosan megerősítésre kerül benne, hogy még mindig szeretem.
Jól esik minden egyes érintése, hogy itt van mellettem. Nem tétlenkedem, igyekszem kielégíteni, ami persze nem megy nehezen, érezhető, hogy ő is pont annyira kíván engem, mint én őt. Nem akarom siettetni az időt, de egyben várni is képtelen vagyok, így nem tiltakozom, ha a fiókjából bármiféle segédeszköz kerülne elő.
Az éjszaka folyamán sikerül beteljesíteni minden szexuális vágyunkat, viszont mikor kissé ugyan kimerülten dőlök Rea vállára, hogy az ujjaim a hasán játszadozzanak fel-le, míg el nem alszom, tudom, hogy most jobb, ha nem szólal meg egyikünk sem. Szavak nélkül is tudjuk, hogy ez az éjszaka nem fog következmény nélkül maradni. Sajnos.
A nyakához fúrom az arcom, az illatát szívom be, mintha el akarnám raktározni magamban azt. Hiányzik még így is, hogy itt van mellettem.

Reggel kissé kótyagosan nyitom ki a szemem, hiszen arra ébredek, hogy a szám olyan száraz, mintha vattát tömtek volna bele. Nem lepődöm meg azon, hogy a lábam Rea köré van csavarintva és itt-ott vagyok csak betakarva egy vékony, lepedőszerű anyaggal, ahogy a hátamra gördülök viszont rögtön el kezd forogni velem az egész szoba, amire halkat nyögök és a könyökömmel takarom el a szemeim.
Megfordul a fejemben, hogy kiosonok a szobából, míg alszik, de azt hiszem, úgyis felébredne rá, így inkább nem teszek kísérletet.
Míg alszik, inkább csak nézem kicsit, ezalatt is próbálok magamhoz térni, és magamban vagy hússzor elmondom, hogy mekkora hülye vagyok, hogy minek ittam ennyit?! Egyszerre kerülget a sírás és örülök annak, hogy itt van, de egyelőre még nem tudom, melyik érzés az erősebb.
Lassan kelek fel az ágyból, magam köré csavarva a vékony anyagot, hogy elosonjak az asztalon lévő palack vízért, és ki is igyam a felét, a levegő távozásától a palack pedig hangos ropogásba kezd.
- Bocsi – suttogom, ha megmoccan rá, majd visszaindulok és összekapkodom az ágy mellett heverő ruhadarabokat, amire beugranak az éjszaka eseményei. Hát ezt királyul elcsesztem.
 

Hannah & Reagan

Tocaré las palmas tan dentro del alma vuela mi imaginación

Most mondjam azt, hogy nem tudtam pontosan azt, hogy ez fog történni? Már a medencés bulin is volt egy sejtésem, és még csak azt sem lehet kifogásom, hogy nem erre hajtottam egész végig, ugyanakkor az is őszinte vallomás tőlem, ha azt mondom, hogy nem csak szexért hívtam fel. Kellett egy megerősítés a vonzalmával kapcsolatban, s bizony nem csalódtak az érzékszerveim, mikor azt állítottam egész idő alatt, hogy baromság a heteroságára fogni a történteket. De ettől még minden mindegy, elfogadom azt is, ha nem akar szimplán velem lenni, amiről elvileg... eeeelvileg nincs szó. Viszont akkor marad a kérdés: miről is beszélünk pontosan? Én tisztázni akarom a helyzetet, de talán erre ma nem vagyok képes, hisz annyira örülök, hogy érezhetem Hannaht, hogy eszemben sincs lelki dolgokkal szertefoszlatni ezt az idilli pillanatot, mikor mi magunk is tán egy kicsit elhisszük, hogy minden rendben, minden olyan, mint régen.
És tényleg. Változatlanul kapkodom a levegőt és élvezem érintését, azt, hogy én is érinthetem őt mindenhol és testem bizonyos részeivel, majd aztán játékszerekkel a csúcsra juttathatom.
Kimerülten dőlök le az ágyra háttal. Még nem nyugodott le testem, így egy erősen dobogó mellkas mellett találhatja magát Hannah, mikor vállamra dől. Ez a gesztus felér nekem egy második orgazmussal. Úgy beszélgetnék vele, de most nem jönnek a szavak. Nem akarom elrontani a pillanatot, meg hát egy ilyen nap után fizikailag és mentálisan is fáradt vagyok már annyira, hogy elengedjem ezt a beszélgetős dolgot és inkább Hannah illatában fürödve hunyom le szemeimet még egy érzéki csók után. Csak, hogy tudja, mit érzek, s ezt a csókon józanul, ilyen magasztos állapot nélkül nem tudnám ennyire szerelmesen átadni. Pedig van egy ilyen oldalam is, valahol mélyen csak erről nagyon kevesen tudnak, Hannah viszont ennek szerves része.

Megrezzennek a szempilláim, mikor besüpped több helyen az ágy mellettem, de csak akkor térek igazán magamhoz, mikor kellemetlen palackgyűrődés zaja hallatszik. Kell néhány másodperc ártatlan pislogás, mire felfogom, hogy tényleg Hannaht látom és nem a semmiért volt bennem olyan érzés, mintha mellettem lenne az aurája. Mi a fasz?
Megdörzsölöm szemeimet és mozgolódni kezdek, de brutálisan el vagyok zsibbadva, úgyhogy nem erőltetem. Csak az adrenalin szökik föl bennem brutálisan, amiért itt van ő. Nem tudom, most mit kellene tennem, vagy mondanom úgy, hogy kezd egyre több minden bevillanni a tegnapról.
- Mennyire emlékszel, úgy... bármire is a tegnapból? - Mert tudom, hogy emlékszik, meg igazából nem is ezért teszem fel a kérdést, inkább tudni akarom, hogy most mit gondol. Rólam? A tegnapról? Kettőnkről?
Nincs erőm magyarázkodni, meg igazából kérdezősködni sem, amit tegnap este elalvás előtt annyira akartam. Brutálisan másnapos vagyok szerintem, vagy talán csak fáradt és kiszáradt. Meztelen testemmel mit sem foglalkozva ülök fel és nyúlok Hannah felé, hogy elkérjem tőle a vizet. Mikor átadja, meghúzom én is és orvosolom kiszáradt torkomat.
Meztelenek vagyunk. Tegnap pedig sok minden történt, nem igazán érzem azt, hogy értelme lenne a szavaknak, hiába vagyok teljesen zavarodott kettőnkkel kapcsolatban. A múlt helyett inkább a jövővel próbálkozok.
- Tudod, még mindig áll az a lehetőség, hogy itt lakj. - Mit akarok ezzel mondani? Hogy kurvára akarom őt és részemről lehetne minden olyan, mint régen. És... hogy én még - vagy inkább már újból - küzdök érte, valamint kettőnkért, csak jóval visszafogottabb módon, mint legelőször, hisz belátom, hogy túlságosan erőszakos voltam sok esetben.

to reagan

Drunk in love we be all night

Már előre felfordul magamtól a gyomrom, hogy újra és újra bele kell tipornom Reagan lelkébe. Miért nem tudtam inkább tegnap gondolkodni? Az sem lett volna épp léleksimogató, de legalább megelőzhettem volna a nagyobb bajt, mert ki tudja, mit mondtam neki tegnap este?
Ahogy megmoccan, még akkor is csak halkan lépkedem, nem akarom sokáig húzni az időt, le kellene lépnem anélkül, hogy beszélgetésbe elegyednénk, de tudom, hogy ez nem nagyon kivitelezhető. Mikor megszólal, egy pillanatra megtorpanok a ruháim összekapkodásában. Lassan kiegyenesedem, és mélyen kutakodni kezdek a gondolataimban, hogy úgy mégis mit mondhattam és tehettem az este folyamán.
- Ühüm – hümmögök halkan, az arcom viszont kis tanácstalanságot tükröz. Óvatos vagyok, hiszen az megvan, hogy lefeküdtünk, de hogy mondtam-e neki valamit vagy sem, az teljes homály, és most jelen helyzetben inkább attól félek, hogy megtettem. Részegen elég őszinte tudok lenni, még azt is el tudom képzelni magamról, hogy kitálaltam neki azzal kapcsolatban, hogy pontosan miért is akarok szigorúan a barát zónában maradni vele. Az arcát kémlelem, próbálok leolvasni róla valamit, bármit, ami adna egy kis kapaszkodót. – Mondtam valami olyat, amit... nem kellett volna? – pillantok el róla kicsit zavartan. Nem akarom megbántani, de azt is jó lenne tudni, ha szó lenne bármi ilyesmiről.
Közben elfordulok és magamra veszem a felsőt, és a bugyimat is előkotrom valahonnan az ágy alól. De szar egy helyzet ez így, hát megőrülök! Annyira utálom magam ilyenkor, és nem csodálnám, ha Rea is pont így érezne irántam a tegnapi után. Nem csodálom, hogy nem igazodik ki rajtam, így abszolút nem is lehet... Mikor viszont újra megszólal, nem ez árulkodik a szavaiból.
- Nem hinném, hogy ez jó ötlet lenne, Reagan – fordulok felé, a mondat végére lehalkítva a hangom, mielőtt viszont folytatnám, egy jó mély lélegzetet veszek.  – Nézd, jó volt az este, de... amit a parkban mondtam, még mindig úgy érzek. Nem akartalak megbántani, és azt is jól tudom, hogy hiba volt részemről. Ne haragudj – nyelek nagyot, majd mostanra már tényleg felöltöztem teljesen és indulásra készen állok. Azzal kapcsolatban viszont, hogy hogyan kellene elköszönnöm tőle, teljesen tanácstalan vagyok, és úgy állok itt, mint egy hülye. Még azt is elcsesztem, hogy barátok legyünk, nem megy ez így, egyszerűen nem működik. Pedig megtehetném azt is, hogy titokban tartjuk az egészet a családom előtt, hogy nagyon figyelünk, de az megint túl macerás lenne, állandóan tiszta stressz lennék, az sem vezetne sehová.
- Lehetne, hogy ezt meg nem történté tesszük? – húzom el a szám, még az ajtóban fordulok vissza, mielőtt kimennék rajta. Tudom, hogy ez nem lehetséges, és én magam sem értem, hogy miért próbálom ezt meg, és hogy miért nem teszek már végre teljesen pontot a végére, de azért így talán egy fokkal nyugodtabb lesz a lelkem.
 

Hannah & Reagan

Tocaré las palmas tan dentro del alma vuela mi imaginación

Hogy mire gondolok abban a pillanatban, amikor felébredek és pont azt az embert látom meg, akit minden reggel szeretnék? Természetesen nem gondolok én semmi bonyolult dologra, nem kezdek el rózsaszínt hányni, de azért tudni akarom, hogy mennyire emlékszik a tegnapi napból. Ha tagadja, ha nem, az már fél siker, ha egy dologról tudunk beszélni és nem nekem kellene örökre elhallgatnom azt, ami mondott nekem részegen. Látom, hogy menni készül, tisztában vagyok azzal, hogy a szép emlékek itt most abbamaradnak és felváltja őket a puszta valóság. S mégis... egy kicsit fáj. Faszt! Pokolian fáj.
- Fogalmam sincs Hannah, hogy mi az, amit nem kellett volna mondanod. - És azzal, hogy ezt kimondom, megfogalmazódik bennem egy kérdés. - Tán van valami olyan dolog, amit nem kellene hallanom?
Lehet túlforgatom a szavait, de azok után, hogy egyértelműen tudtomra adta, hogy nem a leszbiség zavarja kettőnkkel kapcsolatban, amit szépen a szemembe hazudott anno, így már csak arra tudok gondolni, hogy személyesen velem volt a baj, vagy tán valami teljesen más van a dologban. Van barátja? Nem gáz, ha ez lenne, megérteném, teljesen feleslegesen járatja a bolondját velem ebben az esetben, ám én már megfogadtam magamnak és neki is, hogy nem fogom tovább zaklatni kérdésekkel.
Lágy mosollyal nyugtázom ahogy elfordul előlem és felveszi a felsőjét, pedig sokkal többet is láttam már a testéből, s most mégis elfordul. Gondolom szarul érzi most magát ebben a helyzetben.
- Rosszul vagy? - Részegség után szoktak az emberek szarul lenni, ez tényleg teljesen jó szándékú kérdés tőlem, bár azt hiszem, ha rosszul is lenne, most mihamarább menni akar.
Próbálkozom, mert tegnap este kaptam egy szikrát tőle, rájöttem, hogy talán még mi nem vagyunk teljesen veszve, én meg nem arról vagyok híres, ha Hannáról van szó, hogy elengedem a lehetőségeket. Nem vártam nagy beleegyezést, de azért rosszul esik, hogy hazudik, megint. Elmosolyodom, nem gúnyosan, inkább. fájdalmasan.
- Elfogadom, de biztos jó megfogalmazás az, hogy "úgy érzel"? Nem inkább "úgy akarod"? A kettő között elég nagy a különbség és az elmúlt nyolc óra nem azt mutatta, hogy nem érzel irántam semmit. - Emelem ki a megfelelő szavakat egy erősebb hangsúllyal. - Mondtam, hogy nem fogok semmit sem erőltetni, de legalább legyünk egymáshoz őszinték, ha ezt kérhetem - reked el a hangom, de azért erős próbálok maradni. Az őszinteséget azért elvárom minden embertől, vagy legalábbis azt, hogy ne verjen át, ennyi önbecsülésem azért van és kezdem azt érezni Hannahtól, hogy ő tényleg valami nagy szart kavar kettőnk ügyében. Persze szimplán csak nem kellene találkoznunk.
Én is elkezdem előhalászni a pólómat, miközben Hannah már indulásra készen áll. Lehet ki kellene kísérnem, de... igazából nagyon jól tudja merre van az ajtó, sokat élt már itt nálunk, velem.
Kérdésére ültemben felegyenesedek, kissé meglepett fejjel próbálom felfogni amit mond és egyben enyhíteni valami földöntúli erővel azt a fájdalmat, ami ezen kérdése okoz nekem. Sírógörcs lep el, muszáj megnyálaznom ajkaimat és nyelnem egy nagyon, hogy valamennyire elfojtsam a könnyeimet és a velük járó vékonyabb hangomat.
- Persze - erőltetem magamra valami erősebb arcot, de lehet most nem sikerül jól az álca. Ez most túlságosan betalált, elvégre kettőnk egész múltját is elfelejthetnénk. Miért nem töröljük csak ki egymást az emlékezetünkből? Mennyivel könnyebb lenne neki, ha nem kellene felvállalnia? Főleg ezt az éjszakát, ezt az... egyéjszakás kalandot. Nem történt semmi... Hát én nem így érzem. Nekem ez az éjszaka nagyon sokat jelentett, de nem közlöm vele, mert minek, legyen már vége.
Megfogom a pólómat és gyűrni kezdem, mintha készülnék felvenni, de ez valójában csak egy elterelő művelet, hogy figyelmemet az izgága mozdulataimra tereljem, míg Hannah elhagyja a lakást. Ahogy záródik az ajtó, mély sóhaj távozik belőlem, arcomat a magasba emelem, hogy ne induljanak meg könnyező szemeimből a folyók. Nem akarok miatta bőgni.
Ahelyett, hogy felvenném a pólót, inkább gombócba győzöm és a szobám másik végébe dobom, nekiütközik a szekrényemnek, majd onnan a földre esik, egy olyan zugba, ahonnan biztosan csak hetekkel később fogom magam rávenni, hogy kihalásszam onnan.

to reagan

Drunk in love we be all night

Zavarban vagyok, nem vagyok biztos benne, hogy mit mondtam neki tegnap éjjel, de nagyon remélem, hogy semmi olyat, amivel rávezettem volna a szakításunk valódi okára. Nem akarom, hogy hazugnak gondoljon, nekem sem akaródzott azt mondani neki a parkban akkor, amit, de ez tűnt a legmegfelelőbb megoldásnak.
- Nincs – vágom rá gondolkodás nélkül, egy zavart, halvány mosollyal az arcomon. Még szerencse, hogy elfordulok, hogy felöltözhessek, mert az arcom a másnaposság okozta kellemetlenségek és a sírás közeli fintor állapotába hajlik.
- Egy kicsit sok volt a tequila, úgy érzem – válaszolok neki, mielőtt még visszafordulnék. Ha nem ittam volna annyit, valószínűleg nem is jövök fel hozzá, bár már ott hibádzik a dolog, hogy ha nem jelenik meg abban a buliban, akkor nem is iszom annyit. Ez egy ördögi kör, ha azt vesszük.
Pontot szeretnék tenni a végére, újra, de mikor reagál a mondandómra, újra megakaszt a mozdulataimban kicsit. Nem vagyok felkészülve a-tól z-ig arra, hogy mikor, mit fog mondani. És nem is akarok belebonyolódni a válaszomba, így végig hallgatom, mit mond. Teljes mértékig igaza van, és joggal kéri, hogy legyünk őszinték, de most már képtelen vagyok kikecmeregni abból, amit a parkban mondtam neki, még ha ellentmondást is mutat a tegnapi viselkedésemmel.
- Valamiért úgy érzem, jobb lesz ez így – reagálok végül ilyen egyszerűen, még akkor is, ha legszívesebben ezért szembe köpném magam. Rea helyében én is kiborulnék már a tudatlanságtól és az összezavarodottságtól. Sőt, ő meglepően jól tartja magát, ahhoz képest, amit itt művelek.
Tanácstalan vagyok, mielőtt kilépnék az ajtón viszont olyat mondok, amivel látom, hogy nagyon megbántom, de muszáj erőt vennem magamon. Mély levegőt veszek és aprót intek az ajtóból, de ahogy becsukom magam mögött, kishíján összetörök. A francba már!
Fogalmam sincs, meddig fogom én ezt bírni. Felkapom a sarut, aztán olyan gyorsan iszkolok ki a lakásból, mintha ott sem lettem volna, bár gondolom, Reagan nem fogja megúszni a kérdezősködést.