One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



catch me if you can ☆ Saya & Isa

New York Public Library ** Dean & Elaine EmptySaya Manoban
Today at 11:41 pm



Egy pörgős nap végén | Taytum & Saya

New York Public Library ** Dean & Elaine EmptySaya Manoban
Today at 11:40 pm



come on small pet, let's meet

New York Public Library ** Dean & Elaine EmptyRomero D. Bohen
Today at 11:09 pm



Fortune útjai kiszámíthatatlanok

New York Public Library ** Dean & Elaine EmptyCaitlin Star
Today at 10:42 pm



Ruby & Millie • kind hearts still break hearts

New York Public Library ** Dean & Elaine EmptyMillie Crawford
Today at 10:18 pm



l'arrivée - Marion & Pierre

New York Public Library ** Dean & Elaine EmptyMarion Arceneaux
Today at 10:15 pm



BelAmi

New York Public Library ** Dean & Elaine EmptySelket Sheay
Today at 9:54 pm



Játékpartner keresõ

New York Public Library ** Dean & Elaine EmptyJoshua Miller
Today at 9:36 pm



Unexpected trip to Peekskill

New York Public Library ** Dean & Elaine EmptyDean Calver
Today at 9:09 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 18 16
Diákok 25 19
Törvényszegők 11 17
Bűnüldözés 8 9
Hivatal 6 6
Üzlet 12 14
Oktatás 5 5
Munkások 11 7
Egészségügy 13 9
Összesen 108 103
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 34 felhasználó van itt :: 15 regisztrált, 0 rejtett és 19 vendég :: 2 Bots

Aicha N. Dubois, Amelia J. McCoy, Bellamy West, Caitlin Star, Choi Dae Won, Fable Hill, Freddie Berles, Henry H. Marsh, Katherine P. Montgomery, Leo Drom, Marissa Grey, Mason Ford, Raelyn J. Winters, Romero D. Bohen, Sarah Farrow


A legtöbb felhasználó (78 fő) Kedd Jún. 04, 2019 9:02 pm-kor volt itt.

Share
 

 New York Public Library ** Dean & Elaine

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: New York Public Library ** Dean & Elaine   New York Public Library ** Dean & Elaine EmptyKedd Okt. 15, 2019 8:58 pm



Elaine & Dean

- Azért Európa sem teljes egészében mediterrán, északon ott sem szívesen laknék. De jah, sejtem, hogy mire gondolsz. – más éghajlat, más kultúra, más történelem, múlt, életfelfogás… elég sok meghatározó ok van, ami miatt a múltban bizonyos nevek népszerűbbek lettek, mint mások, megvan mindnek a saját sajátossága.
- Az anyukád nevéhez képest az enyém sem túl különleges, „völgy” a jelentése. – vagyis, ha pontos szeretnék lenni, attól függően, hogy milyen eredetűnek nézzük, akad több jelentés is amit a „Dean” név mellé társítanak, de a völgy valahogy sokkal szimpatikusabb, mint a dékán, szerzetes, vagy törvény…
Aztán viszont csak figyelmesen hallgatom, ahogy az édesanyjáról mesél, pontosabban arról, hogy hogyan, vagy épp miért is veszítette el. Az emberek többsége ilyen esetben csak letudja annyival, hogy baleset, vagy betegség miatt, így némileg meglep, hogy Elaine ehhez képest viszonylag részletesen meséli el a történteket. Igaz, hamar belátom én is, hogy ha nem annyival tudja le, hogy „betegség miatt”, ezt a balszerencsés véletlenek sorozatát tényleg nem lehet egy-két mondattal elmagyarázni.  Mindenesetre értékelem a részéről, hogy szemmel láthatólag amennyire nehéz lehet számára egy ilyen friss gyászról mesélnie, mégis megosztja velem. Így amikor a végén hozzáteszi, hogy nem szeretne róla többet beszélni róla, természetesen nem is erőltetem tovább a dolgot, csak egy apró bólintással tartom tiszteletben a kérését. Az meg majd elválik még, hogy a jövő mit hoz. Fogunk még találkozni a későbbiekben, a könyvtől függetlenül? Vagy mire túlteszi magát a veszteségen, már emlékezni sem fog rám, meg a könyvtáras incidensünkre?
- Ó, igen, ismerem a mondást, nekem aztán nem kell bemutatni… - sóhajtok együtt érzően, majd hogy ő is értse, mire is gondolok valójában, csak némi öniróniával teszem hozzá – Kártyában egészen jó vagyok. – ami meg a szerelmet illeti, inkább hagyjuk is.  A munkában valahogy nekem is több sikerélményem van.
- Meg legyünk őszinték, olyan ismerősöm még akad, akinek a francia az anyanyelve, vagy jól beszéli, de olyan, aki ráadásul szakmabeli is… - utalok a szakra, amit tanul, jobb „lektort” nem is találhattam volna a fordítás végső ellenőrzésére – Persze, biztosra veszem, hogy addig összehozzuk valahogy. – annyira azért nem zsúfolt a napirendem, hogy ne férjen be néhány óra, pláne, ha maga a munka már kész van, csak át kell nézni. Ami pedig az egyetemi beadandóját illeti, csak vállat vonok.
- Tudod, kinek mi. Lehet, hogy izgalmasabb, mint valami etimológiai kutatás, vagy műelemzés. – teszem hozzá, mert voltak ám nekünk is érdekes házi dolgozataink annak idején, és igazából, ha úgy nézzük, a maga módján mindegyik érdekes – ha az ember érdeklődési körébe vág, vagy kíváncsi rá. Ha meg nem érdekli, akkor meg úgy is teljesen mindegy…
- Nos, kérlek, az attól függ, kinek, vagy épp mit is kell fordítani. Volt már példa mindkettőre. – családon, rokonságon belül a béke megőrzése céljából előfordult már, hogy ferdítettem a valóságon, munkában, vagy tárgyalásokon azonban szinte sosem. Igaz, a kínaiak többsége kimondottan udvariasan és visszafogottan viselkedik, nem is igazán használnak olyan kifejezéseket, amiket át kéne fogalmazni, pláne hivatalos eseményeken.
- Hogy milyen nyelven? Ha már az előbb a rossz viccek voltak terítéken, akkor… azt ismered, amikor megkérdezik a paraszt bácsit, hogy hány év alatt tudna megtanulni kínaiul? Hááát, talán 10, 20 év… Aztán az utca emberét, az 5-10 évet tippel. Az egyetemi professzor már magabiztosabb, ő talán 2-3 év alatt is boldogulna vele. Aztán megkérdezik az egyetemi hallgatót, mire az megijed: Mi?! Holnap ZH-t írunk?! – osztom meg a karunk egyik klasszikusát vele, mielőtt még visszakanyarodnék a lényegre. – Hivatalosan, tolmácsként és fordítóként a franciát és a mandarint, de mivel a felmenőim egy része Franciaországból származik, egy kicsit a breton nyelv is megy. – igaz, a másik kettőhöz képest sokkal nehézkesebben, igaz, gyakorolni is sokkal nehezebb így, hogy New Yorkban él az ember, és nem azon a vidéken – Nálad még valami a francián meg az angolon kívül? – ha már így szóba került, mert az feltűnt, hogy mindkettőben nagyon jó. Vajon tanult még valami más nyelvet ezen kívül, vagy ő is potyázott, mint én a franciával? Ha már „családban” marad, akkor ennyi csalás belefér?
- Lehetséges… reméljük, hogy idővel majd rájövök, hogy miben. – tudom, tudom… ha úgy nézzük, már azért is szerencsés vagyok, hogy ilyen orvosi múlttal ilyen szép kort megéltem, vagy sikerült kitartanom, esetleg számtalan egyéb apróság, de… minden csak viszonyítás kérdése, ha úgy nézzük, ez is.
- Igen, valószínűleg… meg nem is egész napos program, akár előtte, vagy utána is megoldható, ha úgy adódik. – fűzöm még hozzá, mielőtt a telefonszámos téma előkerül, amikor pedig előkerül a toll és papír, fel is írok a nevem, telefonszámom és e-mail címem a jellegzetes, férfiakhoz képest meglepően szép és rendezett kézírásommal.
- Csak nyugodtan, semmi gond. – intek neki, hogy felesleges szabadkoznia, ha fontos, akkor fontos, én abszolút átérzem. Ha a kórházból van hívásom, nekem is mindig az az első, és legyünk őszinték, azért egy tárgyalás sem kevésbé elhanyagolható esemény az ember életében. Arról nem is beszélve, hogy milyen szinten képesek megváltoztatni, felforgatni az ember életét, legyen szó akár jó, vagy rossz értelemről.
Szótlanul figyelem, miközben pakolászni kezd, és csak újra és újra legyintek, hogy felesleges szabadkoznia, tényleg nem történt semmi… ha nem ő kap hívást, akkor úgy is én indultam volna lassacskán, mondjuk miután a kis rögtönzött reggelit elfogyasztjuk. Így viszont, mielőtt még bezárhatná a táskáját, szótlanul közelebb tolom, a keze ügyébe a kekszes papírzacskót, ne felejtse ám azt se itt! Meg ki tudja, ha hosszú napja lesz, jól jön az, ha van valami harapni való az embernél…
- Rendben, várni fogom! Minden jót! – intek még neki, mielőtt elsietne, s csak miután magam maradok az asztalnál, iszom meg én is a kávém végét a megszokott, komótos tempómban, hogy utána én is szedelődzködni kezdjek. A kávéspohár, a fénymásolatok, gyorsan leellenőrzöm, hogy megvan-e a telefonom, tárcám, irataim… csak amikor felkelek a helyemről és indulnék én is tovább a dolgomra, szúrom ki a földön heverő plüssnyuszit, akihez futólag már a könyvtárban is volt szerencsém. Sietve kapom a fejem abba az irányba, amerre Eli elsietett, de hiába, már nyomát se látom, sőt, a hangja sem hallatszódik el idáig, ha tényleg annyira sietett, ahogy kiviharzott innen, valószínűleg már nincs is az épületben.
- Te kis bajkeverő, jó sok fejfájást tudsz okozni egyeseknek... De úgy néz ki, hogy a gazdid helyett egy pár napig most velem kell beérned… - veszem fel a földről, hogy aztán az egyik belső, cipzáras kabátzsebembe mélyesszem, mielőtt még esetleg én is elhagynám, az lenne csak a kínos. Abból kiindulva, hogy ilyen sokszor magánál hordja, valószínűleg fontos lehet, kár, hogy akármennyire is szeretnék üzenni a lánynak, hogy ne aggódjon miatta, nem veszett el, most kell rádöbbennem, hogy én semmilyen elérhetőségét nem tudom. Talán nem lesz olyan nagy baj belőle, ha csak pár nappal később kapja vissza…


credit •    ::bubojék:    •        

Dean Calver
Üzlet
Play by :
Josh Henderson
Kor :
31
Foglalkozás :
Tolmács és fordító (francia, kínai - mandarin nyelv)
Hozzászólások száma :
36

New York Public Library ** Dean & Elaine Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: New York Public Library ** Dean & Elaine   New York Public Library ** Dean & Elaine EmptyKedd Okt. 15, 2019 12:03 pm



Dean & Elaine

- Igen! - helyeselek bólogatva - Ma is áfonyát reggeliztem. - teszem még hozzá, de azt már nem, hogy ez az óriási reggeli körülbelül tizenöt szem aprócska gyümölcsöt jelent. Nem vagyok valami nagyétkű, ezt beismerem.
- Odafent északon egy kicsit más szabályok szerint élnek, mint Európában a kellemes mediterrán vidékeken. Valószínűleg ezért adtak a saját világuknak megfelelő neveket is, “Isten fénye” helyett. - válaszolom megengedően a felvetésére. Régebben babonásak voltak az emberek, még ha nem is szép dolog a katolicizmust babonaságnak nevezni, de tény, hogy az a fajta vak hit amivel egy-két évszázaddal ezelőttig éltek, ma már inkább babonaságnak és nevetségesnek hat. Legalábbis egy olyan ateista számára mint én, egész biztosan. - Az enyém? Az már jóval átlagosabb. Kegyelem. - mosolyodok el halványan, majd megvonom a vállam. A kelta nevem, Elaine sokkal izgalmasabb. Napsugár, Fénylő az eredeti jelentése. Az már jobban tetszik. - A te neved mit jelent? - nem csak azért kérdem, mert így illik, hanem mert tényleg érdekel, hogy hozzá vajon passzol-e a név amit a szülei választottak neki.
- Furcsa az egész, félre is ment a diagnózis eleinte, és nagyon sok lett a szövődmény is. - felelem a kérdésére, majd olyan szinten érzelemmentesen folytatom a mondandómat, ami a kicsit is empatikus emberek számára egyértelmű jele a túl nagy fájdalomnak. - Nagyon megfázott amikor elmentünk síelni, mert véletlenül beleesett egy patakba ahogy a szállásra mentünk vissza. Tüdőgyulladást kapott, aztán mellhártya gyulladást, ami már áthúzódott a szívizomra is… - sóhajtok egy nagyot, majd egész kicsit hadarva folytatom, hogy minél előbb a téma végére érjünk. Nem szeretek erről beszélni, rajta mégis őszinte érdeklődést érzek, nem egy látszat, udvarias gesztust. - Mire oda jutottunk, hogy ez kiderült, több belső szerv is károsodott a láz meg a gyenge immunrendszer és fertőzések miatt, és egyszerűen nem tudták visszafordítani a folyamatot, alig néhány hónap alatt legyőzte őt a betegsége, végül a szíve feladta, hiába küzdöttünk. - kicsit megrázom a fejem, miközben a tekintetem a padlóra szegezem - Nem szeretek erről beszélni, nyár elején történt. Talán majd egyszer, később már menni fog. - szerintem a kíváncsiságát kielégítettem, de ennyi elég is lesz. Biztosan megérti majd, hogy nem akarom tovább feszegetni a témát.
Inkább egy rövid hallgatás után már veszem is elő a rossz szóvicceket, valahogy még ezektől a vacak uncsi poénoktól is jobb tud lenni ilyenkor a kedvem. Sőt, alapvetően azért nem esek most a szokásos depresszióba, mert… hát, hülyén hangzik, de miatta. Valahogy nem akarok búskomor nyünyőke lenni, hiszen jó eséllyel már csak egyszer láthatom, amikor visszaadom a könyvet. Nem mintha száz vagy akár ezernyi találkozás változtatna a dolgon, de mégis, lelkem egy teljesen új dimenziójában egy kis füves rét jelent meg, amin kezdenek előbújni a tavasz első virágai. Fúj, de nyálas hasonlatok jutnak eszembe!
- Hát, legalább ebben legyen szerencsém, nem igaz? - vonom meg a vállam egy félmosollyal, hiszen a magánéletem egy katasztrófa, akkor már legalább a “munkámban” legyek sikeres, nem? - Tudod, ahogy a kártyára meg a szerelemre szokták mondani. - nem tudom ezt miért hoztam fel, hiszen nem is tudok kártyázni. Egy egész kicsit talán, azt hiszem már kanasztáztam, de nagyjából ennyi.
- Nincs mit, tényleg érdekel, hogy mit fordítasz le. - mosolygok rá vissza - Ha még nem leszel kész, ráér hétvégén is. Gondolom, ha hétfőn kell leadnod, akkor azért jó lenne, ha még legkésőbb vasárnap rá tudnánk nézni. - dobom be az ötletet, hiszen nem kell kapkodnia. Én ahogy magamat ismerem, csütörtökön már csak javítani fogok és ellenőrizni.
- Hát, ez szerintem biztos, hogy uncsibb lesz mint a tiéd. Szinte minden iskolai beadandó uncsi.  - az enyémek meg főleg, mert még hosszúak is! Általában a maximális terjedelemhez közel szokott lenni a vége, szerintem én nem is tudom rövidre fogni a mondandómat.
- Te is az udvarias fajta tolmács vagy, aki diplomatikusan átfogalmazza a durvább szavakat vagy inkább hű maradsz az eredetihez és meccseljék le egymás közt az illetékesek? Még milyen nyelven beszélsz? - teszem fel a kérdést érdeklődve, mert láttam már hasonlót, anya egyszer fordított amikor két ismerőse beszélgetni próbált, és mivel én is értettem mindkét nyelvet, tökéletesen tudtam, hogy mit csinál.
- Biztos van más is, amiben szerencsés vagy! A legtöbben nem is tudják, hogy mennyire azok. - hallottam, hogy van némi furcsa él a szavaiban, de elképzelésem sincs, miért gondolja, hogy nem szerencsés típus. Mondjuk, általában senki sem szokta tudni, hogy mennyire mázlista.
- Hát… - fülem hegyéig pirulok - Csak rossz napom volt, azt hiszem. -mentegetőzök kicsit a múltkori viselkedésem miatt, mert alapvetően tényleg nem szoktam ennyire nyomni a “redneck bunkó” stílust, de ami megtörtént azon már nehéz is lenne változtatni.
Bólintok, mert igaza van. Majd egyeztetünk, hogy ki mikorra készül el a maga munkájával.
- Szerintem addigra már rég túl leszel a fordításon, nem fog belerondítani a családi ebédbe. - még mosolygok, de kerülöm a tekintetét, mert bár ártalmatlan dolgot mondott, mégis sikerült beletrappolnia a lelkembe. Nem tudhatta. Nekem se családom se vasárnapi ebéd, se ebéd úgy általában… ez a fajta békés családi élet számomra olyan mint egy science fiction történet. Akár még igaz is lehet, de velem tutira nem történik ilyesmi, és őszintén szólva ez fáj. Nagyon is.
Adok neki egy papírt, de csak emésztgetem amit mondott, amikor megcsörren a telefonom, a kijelzőn pedig az ügyvédi iroda neve villan fel. Láthatja ő is, mivel épp kint volt a készülék az asztalon. Szerintem legalább kettőt ki is hagyott a ketyegőm a meglepettségtől.
- Bocs, ezt fel kell vennem, és lehet, hogy hosszú lesz. - sóhajtok szomorkásan, majd a cetlit a zsebembe gyűröm, és felkapom a könyvet is az asztalról - Muszáj… hosszú sztori, az ügyvédeim éjjel-nappal dolgoznak, mert jövő héten lesz a tárgyalás, és… - közben pakolászom el a holmikat a táskámba, Pantoufle-t kirakom az asztalra, hogy eltegyem a könyvet, berakom a többi tanszert is, közben egyfolytában csak szabadkozok, kapkodok, bezárom a táskát, próbálom összeszedni a gondolataimat. - Mennem kell, tényleg, irtó fontos ez a hívás. - egyszerre vagyok izgatott és szomorú is, hiszen jó lett volna beszélgetni még vele, még ha kicsit szomorkásra is hangolódott a társalgás. Nagyon tetszik az a zönge a hangjában, amikor beszél, kicsit érezhető rajta az, hogy jól beszél franciául, furcsák az R hangjai.
- Szia! Mindenképp hívni foglak! - már futok is kifelé, miközben fogadom a hívást, mert itt az épületben borzasztó a térerő. Az ügyvéd tájékoztat a legújabb fejleményről, a Boswellek még a tárgyalás előtt találkozni akarnak velünk, hogy peren kívül megegyezzünk. Már a taxiban ülök, épp oda tartok, amikor azt mondja, a csütörtök megfelelő lenne mindenkinek, ha nekem is. A szívem a torkomban dobog, a táskámba nyúlok, hogy megszorongathassam Pantoufle selymes fülét, amikor…
- Pantoufle! - szalad ki a számon a sikkantás, de már későn, biztos a nagy kapkodásban elveszett valahol, ki tudja hol esett ki a táskámból a nagy rohanás közben. Az idegeim is, a fáradtságtól, éhségtől és az izgalmaktól egyszerre mondják fel a szolgálatot, és szakad ki belőlem a zokogás ott a taxi hátsó ülésén. Pantoufle elveszett, az utolsó békességet sugárzó dolog ami megmaradt a családomból végképp oda lett. Azt hiszem, felnőtt ember még nem sírt ennyire egy plüssnyúl miatt…



credit •    :hf:   •    New York Public Library ** Dean & Elaine 757797015     •  New York Public Library ** Dean & Elaine 2624752903  

Elaine Beaulieu
Diákok
Play by :
Annasophia Robb
Kor :
19
Foglalkozás :
tanuló, építészmérnök
Hozzászólások száma :
32

New York Public Library ** Dean & Elaine Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: New York Public Library ** Dean & Elaine   New York Public Library ** Dean & Elaine EmptyHétf. Okt. 14, 2019 10:29 pm



Elaine & Dean

- Jó, hát ha valami süteményben áfonya van, az már rossz nem lehet... - adok neki igazat, mert gyümölcsök közül nekem is nagy kedvencem, akár valamilyen sütiben, akár csak úgy, magában, teában, vagy esetleg valami turmixba keverve.
- Hmm, milyen szép. És mennyivel jobb, mint a megszokott, Európából származó, ezer éves nevek… „Isten ajándéka”, „Isten szeret”, „áldott”, meg a többi fantáziadús név… - hála az égnek, én mindkét keresztnévvel megúsztam a bibliai eredetet, meg mindazok ellenére, amennyi mindenen keresztülmentem nem igazán mondanám magam különösebben vallásos típusnak. De azt mindenesetre meg kell hagyni, hogy ezek az eszkimó nem csak nevükben, jelentésükben is tényleg egészen eltérnek a megszokottól – És a tiéd mit jelent? – kérdezek vissza, mert nem rémlik, hogy az szóba került volna, és ha már így témánál vagyunk, miért is ne? Kíváncsi vagyok, ez pedig érdekes téma!
- Mi történt vele? – bukik ki belőlem akaratlanul is, mert… ha az utcán sétálva találkozunk, valószínűleg nem néztem volna ki belőle, hogy már egyetemista, viszont még ha több éve is koptatja az egyetem padjait, akkor is évekkel fiatalabb, mint én… és az anyukája sem lehetett még olyan idős.
- Hááát, építészeknél pont, hogy benne van ez is a pakliban, nem? – ha nem látnám rajta, hogy ő maga sem gondolta komolyan a dolgot, lehet, hogy elkezdenék aggódni a jövő építész-generációi miatt, de így csak mosolyogva megcsóválom a fejem. Elvégre, melyik szaknak nincsenek meg a maga rossz szóviccei? Nálunk is röpködtek napi szinten, volt több klasszikus is…
Egy apró bólintással nyugtázom, hogy sikerült ezt is megbeszélnünk, majd szól, ha már nincs rá szüksége, úgy néz ki, csak sikerült megoldani úgy, hogy senki se bukjon rajta. Meglepően gyorsan és nyugodtan, pláne annak fényében, hogy tegnap hogyan sikerül indítani a találkozásunkat. Úgy néz ki, hogy annyira még sem ennyire házsártos pukkancs a másik, csupán egyikünk sem volt a legjobb passzban, meg rossz oldalról közelítettük meg ezt az egészet.
Szótlanul figyelem, miközben válaszol a kérdésemre, hogyan süti le a tekintetét, hogyan hezitál… és amikor megszólal, hogyan marad végül a létező legegyszerűbb magyarázatnál, ám akármennyire is érzem, hogy valahol mélyen azért mégsem erről van szó, mégis hagyom… elvégre annyira még nem ismerjük egymást, valószínűleg hiába faggatóznék, akkor sem árulna el többet, csak sokkal kényelmetlenebb irányt venne ez az egész beszélgetés.
- Jó dolog az, amikor a hobbid meg a munkád ugyanaz. Na meg tagadhatatlan tény, azért a tanulásban is jó kis motivációt ad, ha tényleg azt tanulod, ami érdekel. – mosolygok jót a lelkesedésén. Nem mint ha én nem szeretném a saját szakomat, de belegondolva, hogy ha az élet nem szól közbe, akkor ki tudja? Lehet, hogy most sportoló lennék, esetleg tanár, akár több felmenő is a családban… De igyekeztem a legjobbat kihozni a helyzetből, és azt hiszem, így se lehet okom panaszra.
- Ó, valóban? Nos… akkor így előre is köszönöm. – felelem hálásan, majd amikor belelendülve folytatja, hogy akár ilyen hamar is összefuthatunk, egy pillanatra eltöprengve vakargatom meg a tarkómat – Húha… Jó korán, de végül is, nem lehetetlen. Ma úgy is le akarok tudni minden halaszthatatlan intézni valót, ami miatt ki kell mozdulni otthonról, aztán utána úgy is ráérek. – megvan annak is az előnye, ha az ember otthonról dolgozik, legalább nem kell minden nap órákat a dugóban ülnie, hogy bejusson a munkahelyére.
- Persze, örömmel! Ha már úgy tűnik, ugyanazzal a témával foglalkozunk mindketten, csak más irányból megközelítve, kíváncsi vagyok rá, hogy te hogyan látod. – persze, nyilván más egy építészeti jellegű esszé, mint egy fotókiállítás tájékoztatója, de a közös pont már megvan a kettőben.
- Lehet, de ez még egyáltalán nem vészes. Bezzeg amikor valami rendezvényen vagy jelen, mint tolmács, na, az már egy fokkal keményebb dió. – legalábbis olyan szempontból, hogy nincs idő gondolkozni, utána nézni egy-egy ismeretlen kifejezésnek, hanem ott helyben, rögtön képben kell lenni.
- Hát, legalább ebben szerencsés vagyok, már az is valami. – hallatszik némi cinizmus a hangomból, mert ha tudná… hogy igazából a lámpaláz olyan jelentéktelen kis apró probléma az életemben, hogy nevetséges. Nos igen… sok minden átértékelődik az emberben olyankor, amikor már csak hetei vannak hátra.
- Ezek szerint ennyire lámpalázas típus vagy? Pedig amennyire megismertelek, egész alaposnak és talpraesettnek tűnsz. – igaz, nem tudok róla túl sok mindent, de a tegnapi könyvtári alakítása után valahogy nem néztem volna ki, hogy a kritikát ennyire érzékenyen fogadja.
- Persze, részemről abszolút. Előtte meg majd beszélünk meg egyeztetünk még. – bólintok rá, mert bár péntekig megpróbálok végezni, így látatlanban inkább semmit nem szeretnék ígérni, feleslegesen meg ő se utazza át a fél várost.
- Nem, nem igazán… a szokásos vasárnapi ebéd a szüleimnél, de azon túl… - rázom meg a fejem befejezés gyanánt, jelezve, hogy semmi különös nincs. Ha a péntek esetleg nem jönne össze, a szombat, vagy akár a vasárnap is ugyanolyan jó lehet.
- Igen, egy pillanat, csak… kérhetek esetleg valami papírt meg tollat? Vagy egy telefont? – amelyik neki kényelmesebb, nekem igazából mindegy, hogy melyiket kapom, a telefonszámomat leírom neki, mellé az e-mail címmel is, biztos, ami biztos. A saját szerencsémet ismerve, tuti, hogy akkor fog karbantartást tartani a szolgáltató, amikor éppen keresne… Két csatornán azért már valószínűtlen egyszerre, ami meg a közösségi média oldalakat ismeri, nos, ott aztán hiába próbálna a nyomomra bukkanni, egyiken sem vagyok fent.


credit •    ::bubojék:    •        

Dean Calver
Üzlet
Play by :
Josh Henderson
Kor :
31
Foglalkozás :
Tolmács és fordító (francia, kínai - mandarin nyelv)
Hozzászólások száma :
36

New York Public Library ** Dean & Elaine Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: New York Public Library ** Dean & Elaine   New York Public Library ** Dean & Elaine EmptyHétf. Okt. 14, 2019 10:23 am



Dean & Elaine

- Igen tudom… fontos munkád van. - bólintok bátortalanul, mert hát nem akarok én telhetetlennek tűnni, hogy ide jön, hozta a könyvet, és akkor még fel is tartom. Pedig jól esik, hogy beszélget velem, mármint, az is, hogy most nem veszekszik, és az is, hogy éppen franciául is válaszol, meg az is, hogy… kedves. Ezer éve nem volt senki sem kedves velem. Persze, hogy nyújtanám a dolgot amíg csak lehet, de be kell látnom, hogy ha mennie kell, nem tarthatom fel. Amúgy is csak délig érek rá, hiszen akkor már kezdődik is a következő órám.
- Én is szeretem. Mármint, a kekszek közül ez az egyik kedvencem. Meg az áfonyás. - pontosítok, mert rend a lelke mindennek. Az igazi nagy kedvencem az áfonyás keksz, abból is a házi, de már jó rég nem volt hozzá szerencsém. Konkrétan vagy egy éve. Vajon ő miért nem eszik édességet? Végig nézve rajta, átlagos, vagy annál kissé szikárabb az alkata, talán diétázik? Nem tűnik sportosnak, mármint nem az az izompacsirta így első blikkre.
- Ticasuk. Azt jelenti, a tudás kincsének birtoklója. - mosolyodok el halványan, mert bizony a legtöbb inuit névnek fura jelentése van egy amerikai szemével nézve. Tagadhatatlan tény viszont: - Illik hozzá, anyukám nagyon-nagyon okos. - büszke vagyok az anyukámra, és sosem mulasztom el ezt jelezni mindenki felé, amikor csak lehet. Van is mire, az én anyukám volt a legmenőbb a világon!
Aztán, ahogy az ügyintézés szóba kerül, kicsit talán túl közlékeny lettem, nem kellett volna egyből a temetéssel és egyéb dolgokkal kapcsolatos ügyes-bajos dolgokat emlegetnem.
- Semmi baj. Nem tudhattad. - rázom meg halvány mosollyal a fejem - Nem olyan rég történt, és még nem szoktam meg teljesen a dolgot. Ezért beszélek olyankor is róla amikor nem kellene. - részemről ennyi elég is magyarázatként, nem szeretnék bővebben belemenni a témába. Önmagában a mamám elvesztése is épp elég lett volna, de erre még rá jön habnak a tortán az apám, és a kedves családja. Néha legszívesebben kiválasztanék egy tetszőleges felhőkarcolót, és leugranék a tetejéről. Megint megrázom a fejem, de csak magamnak, mert nem akarok most erre gondolni, amikor épp jól is érezhetném magam akár.
- Eléggé, de nem aggódom túl, ha elrontom, nem dől össze a ház. - aztán, röviden kuncogok - Illetve lehet, elvégre egy építésznél benne van ez a lehetőség is, ha hibázik. - remélem érti a poént, még ha elég gyenge is volt. Kíváncsian fürkészem az arcát, próbálok rájönni, hogy miért is jött ide. Persze, nyilván a könyv miatt, de… titkon, lelkem egy kis zugában reménykedek, hogy hátha más oka is lenne rá. Szemlátomást nincs, csak én szeretném bele szuggerálni a dolgot.
- Rendben, akkor legyen így, neked adom majd vissza, amint lehet. - bólintok, majd szemlesütve tartom kezem a könyvön, amikor azt kérdezi miért hoz kellemetlen helyzetbe. Azért, mert tetszik nekem. Azért, mert tisztában vagyok vele, hogy nem egy ligában játszunk, és semmi esély rá, hogy akár csak barátkozzon velem. Mégis, kérdezett valamit, illene válaszolnom. - Hát, csak mert te foglaltad le, és… igazából nálad kellene, hogy legyen, téged illet. - mondom a létező legsutább dolgot, amit csak lehet, de jobb nem jutott eszembe. Mármint az igazság helyett.
Inkább belelapozok a könyvbe, és mint mindig az építészet most is teljesen beszippant, már mondom is az egyik dőlttel szedett szó jelentését. Pedig, feltételezem ő is tudta mit jelent, ha már egyszer ez a könyv kellett neki.
- Hát, ezt tanulom, és ez a hobbim, szóval igen, egy kicsit vágom. - mosolyodok el bizonytalanul. A csoporttársaim többségének fingja sincs róla, hogy ez a kifejezés mit jelent, az ilyesmit csak a fanatikusok jelzik meg. Mint én.
- Igen, igen, vettem az adást. Már látom, hogy miért kellett. - adom meg magam, ezzel végérvényesen lezárva a tegnapi szóváltást, és megadva neki a győzelmet. Gondolja csak, hogy neki volt igaza.
- Szívesen megnézem, ha elkészülsz vele. - vágom rá gondolkodás nélkül, hiszen ez csak természetes. Meg aztán, így lenne esélyem újra látni, hosszabb időre is akár, nem csak öt percre amíg a kezébe nyomom a könyvet. Ahogy erre gondolok, fülig vörösödök. - Szerintem én már pénteken készen leszek, szóval ha gondolod… - az ajkamba harapok röviden, mint egy gyerek ha valami csúnya szó csusszant ki a száján. - Ha gondolod, te is elolvashatod a dolgozatomat, a tanáraimon kívül még úgysem olvasta senki, hogy mit írok. Milyen szerencsés vagy, hogy neked nincs lámpalázad! - állapítom meg, majd gyorsan hozzá is teszem magyarázólag - Mármint, a fordításaidat tök sokan fogják olvasni, ez nem szokott egy kicsit sem frusztrálni munka közben? Amikor a tészta hídjaimat szokták bírálni, mindig annyira izgulok, egyszer majdnem el is ájultam. - vallom be félénk mosollyal. Nagy szám van meg minden, de nagyon érzékeny vagyok a munkámmal kapcsolatban, és rettentő rosszul viselem a negatív kritikákat. Apa szerint ez gyógyítható azzal, ha nincs benne hiba, és nem csak törekszem a legjobbnak lenni hanem az is vagyok. Kemény munkával, és sok-sok gyakorlással érhetem el ezeket. Említettem már, hogy a végsőkig maximalista emberek neveltek fel?
- Szóval, ha elkészültünk mindketten, szívesen megnézem a fordításodat, és visszaadom a könyvet is. Ha így neked is megfelel. Vagy nincs esetleg jobb programod vagy ilyesmi. - még mindig nem adtam fel az aggodalmaskodást a barátnője miatt, mármint én a helyében biztos nem örülnék ha a jóképű barátom fiatal csitrikkel találkozik. Ki tudja, lehet, hogy nem is barátnője van hanem felesége?! Elég idősnek tűnik hozzá, mármint, mennyi lehet? Huszonöt? Ilyenkor már ez is benne van a pakliban. Gyorsan vetek is egy lopott pillantást a kezére, de gyűrűnek egyelőre nem látom nyomát.
Anook ne légy hülye!
Semmi közöm hozzá! Gyorsan a kezembe veszem a könyvet, majd mint aki rossz fát tett a tűzre, a kávét kezdem el kevergetni.
- Ha megadod a számodat, fel tudlak hívni, hogy mikor adhatom vissza a könyvet.



[center][size=9]
credit •    :hf:   •    New York Public Library ** Dean & Elaine 757797015     •  New York Public Library ** Dean & Elaine 2624752903  

Elaine Beaulieu
Diákok
Play by :
Annasophia Robb
Kor :
19
Foglalkozás :
tanuló, építészmérnök
Hozzászólások száma :
32

New York Public Library ** Dean & Elaine Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: New York Public Library ** Dean & Elaine   New York Public Library ** Dean & Elaine EmptyPént. Okt. 11, 2019 7:28 pm



Elaine & Dean

- Ó, vagy úgy! – világosodok meg, és egyelőre meghagyom abban a naiv hitben, hogy tényleg ez is ott virít még az elvégzendő feladatok listáján… ráér az pár perccel később is, hogy igazából azért vagyok itt, mert visszahoztam neki a könyvet, ha már tegnap olyan sietősen távozott. Viszont így felmerül a kérdés, ha nem egyértelmű számára, hogy a könyv miatt vagyok itt, akkor vajon mit gondolhat, miért?
- Ennek örülök. – mosolyodok el, legalább elég a tegnapi miatti lelkiismeret-furdalás, a mai miatt nem lesz, hogy esetleg miattam fog valami fontos dolgáról lemaradni – De olyan sokáig tényleg nem terveztem maradni. Tudod, a fordítás… - teszem hozzá, ha már ő is külön emlékeztetett rá, no meg amúgy is igaza van abban, hogy közel a határidő. Kínos lenne kifutni belőle, pláne, ha már ilyen döcögősen indult az egész a könyv miatt.
- Azt nem mondom, hogy gyakran szoktam enni, de igen… mondhatjuk. – szinte mióta az eszemet tudom, és a mikor-épp-milyen szívbetegségemmel élek együtt, az egészségtelen ételek egészen háttérbe szorultak az étrendemben. Nem mondom, hogy sosem eszem édességet, vagy cukrot, de azt már jóval bátrabban ki merem jelenteni, hogy nagyságrendekkel ritkábban és kevesebbet, mint egy átlag amerikai… Ettől függetlenül még szeretem őket.
- Eszkimó? Húha, ez aztán érdekesen hangzik. Szép dolog, hogy ennyi generáción át is őrzitek ezt a családi hagyományt. Pusztán kíváncsiságból, mert sem eszkimó, se eszkimó nevet nem ismerek túl sokat… mondhatni, hogy egyet sem… anyukádé micsoda? – vagy kérdezhetnék akár régebbi felmenőt is, de ennyire egyrészt nem ismerem a családját, másrészt, az sem biztos, hogy ő ilyen szinten keni-vágja a családfáját.
- Részvétem a mamád miatt. Ne haragudj… - mondanám, ha tudtam volna, akkor pár perccel korábban se kérdezek rá, de így utólag már könnyű okosnak lenni. A halállal már nekem is volt „szerencsém” többször testközelbe kerülni, és talán nincs is annál rosszabb, mint egy szeretted elvesztése kapcsán intézni ezt a száraz, muszáj-szagú papírmunkát. Na ne mint ha az én oldalamról kellemesebb lett volna, de hála az égnek úgy tűnik, egyelőre kaptam még némi időt.
Akárhogyan is, hacsak nem akar még valamit hozzáfűzni a témához, úgy részemről én sem erőltetem, mert hiába nem okoz gondot, ha a halálról kell beszélgetni bárkivel is beszélgetni, de legyünk őszinték, azért kevés lehangolóbb téma létezik a világon… pláne egy amúgy ilyen szép, napsütéses délelőttre.
- Ösztöndíjjal? Az akkor szép teljesítmény. Mondjuk, azt hiszem, a jó jegyek ott is fontosak. – azt nem tudom, hogy pontosan milyen ösztöndíjjal jutott be, de az biztos, hogy valamilyen téren kiváló teljesítményt nyújtott. Hogy az valamilyen verseny, vagy akár a sport, az meg már részletkérdés, a lényeg, hogy nem pusztán a szerencse kérdése a dolog, akármennyire is szeretik azt hinni az emberek.
Türelmesen várok, amíg elnyammogja a kekszet, úgy sem terveztem elszaladni közben, igaz, ahogy meghallom az ötletét, kissé vonakodva állok az egészhez.
- Nem is tudom… amikor legutóbb hasonlót akartam eljátszani egy ismerősömmel, valahogy sikerült elkeverniük a könyvet, és olyan bírságot vágtak hozzám, hogy azt hittem, rosszul látom… Azóta jobb szeretek biztosra menni. Meg egyébként is, miért hoználak kellemetlen helyzetbe vele? – nézek rá értetlenül, esetleg némi bővebb kifejtést várva, mert így magamtól nem sok ötletem van, hogy mire is értette. Úgy is hétfőn van a leadási határidő, nálam is, utána már sokkal lazább lesz az „órarendem”.
- Ó, hogy te ennyire profin vágod a témát? Az igazat megvallva, ennyire még nem merültem bele a témába… - vallom be, ahogy közelebb hajolok, hogy magam is megnézzem, melyik kifejezésre is mutat pontosan. Nem is kell messzire menni, hogy még ugyanazon az oldalon legalább két hasonlóan kiemelt szót is észrevegyek… lehet, hogy mégis keményebb dió lesz ez a megbízás, mint azt képzeltem?
- Én mondtam. Nem csak támasztéknak kell, mert jó vaskos kötet és pont beillik a billegő fotel lába alá. - elvégre én tegnap is próbáltam hatni a fejére, hogy tényleg fontos, csak épp olyan jól elmagyaráztunk egymás mellett… és gondolom, hasonló okból, mert ennyire téma-specifikus, ő sem igen tudná mással helyettesíteni. Milyen szépek is az ilyen véletlen egybeesések!
- Eszembe jutott, hogy megkérlek, nem-e vetnél egy pillantást majd a kész fordításokra, mielőtt elküldöm az ügyfélnek, ha esetleg van kedved, meg időd… De így, hogy neked is hétfőre kéne, akkor azt hiszem, ez felejtős. – állapítom meg hangosan, miközben a tekintetem továbbra is a könyvön, meg a cifrábbnál cifrább, speciális kifejezéseken pihen. Na mindegy, ez van, hiába lát több szem többet, végül is, csak az én munkám…


credit •    ::bubojék:    •        

Dean Calver
Üzlet
Play by :
Josh Henderson
Kor :
31
Foglalkozás :
Tolmács és fordító (francia, kínai - mandarin nyelv)
Hozzászólások száma :
36

New York Public Library ** Dean & Elaine Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: New York Public Library ** Dean & Elaine   New York Public Library ** Dean & Elaine EmptySzer. Okt. 09, 2019 1:57 pm



Dean & Elaine

- Úgy értem, azóta. - jövök zavarba egy kicsit - Nem igazán találtam még ki, hogy mi legyen az új témám. - semmi szemrehányás nincs benne, egyszerűen kijelentem a dolgot, mert hát ez van, ez az igazság. Új témát kell találnom magamnak, elölről kezdeni a kutató munkát, kitalálni, hogy miről szeretnék írni és hogyan. Ehhez tegnap este őszintén semmi kedvem nem volt, inkább aludtam, már amennyit tudtam - igaz az sem volt feltétlen betervezve. Inkább csak simán elnyomott a fáradtság, mostanában estére szinte semmi energiám nem marad. Talán a suli lenne ilyen megterhelő?
- Nem tartasz fel egyáltalán. - tiltakozok gyorsan, talán túl gyorsan is. Egyrészt még nincsenek itt barátaim, nem igazán tudok mit csinálni a lyukasórákban, leginkább kóborolni szoktam, nézelődni és tanulni. Másfelől… hát, örülök, hogy megint láthatom, ez az igazság.
Inkább elindulok vele a kedvenc rejtekhelyem felé. A folyosó is kihaltabb, a beugró meg pláne az, és egészen kényelmes ez a kis pad is. Mármint, eddig kényelmesnek tűnt, de így, hogy ketten vagyunk, és nem dobhatom fel rá a lábaim, egy kicsit más a komfortérzet. Aztán lehet, hogy csak feszült vagyok, mert itt ül mellettem ez a srác, és fogalmam sincs mit mondhatnék neki. De tényleg, mit mondjak neki?!
- Szóval, szeretheted a csokis kekszet. - mosolyodok el ahogy a kis zacskóra nézek, de továbbra sem érzem az ingert, hogy felé nyúljak. Nem igazán szoktam ilyesmit enni, talán legutóbb akkor ettem ilyesmit, amikor anyukám sütött. Azt szerettem. Otthon íze volt. Bizonytalanul, néha lopva nézem a kekszeket, tudom, hogy udvariatlanság lenne nem enni belőlük, de mégis, belegondolni se merek, hogy egyetlen roppanós kis finomságban hány kalória van!
Milyen név az, hogy Randolph? Olyan régimódi, biztos az egyik rokonának a neve, máskülönben elég fura választás. Vagy csak így akarták a szülei előre belé plántálni, hogy egy erős, határozott férfi legyen belőle felnőtt korára? Nomen est omen, ugyebár.
- Eszkimó. Az anyukám nagymamája eszkimó volt, a családban szinte mindenkinek van egy eszkimó neve is, hogy megőrizzük az emléküket. - mosolyodok el, mert gondolom nem pont erre számított. Elég kevés eszkimó rohangál manapság, pláne ilyen nagyvárosokban. Feltételezem, hogy még ő sem találkozott túl sok olyan emberrel, akinek ilyen igazi északi vér is csörgedezik az ereiben. Mondjuk, mást én se ismerek…
Szívesen kérdeznék vissza, hogy merre járt egy hónapig? Biztosan szép helyekre ment, kaland, izgalom, miegyéb… én az elmúlt hónapban rongyosra sírtam a párnámat, mert a nyomorult apám nyomorult családjával kell élnem, és szívből gyűlöljük egymást mind. Vajon milyen ügyben utazott el Dean? Üzleti? Vagy csak nyaralni volt? És… a barátnőjét vajon vitte magával? Vagy… épp amiatt van most olyan sok fontos dolga, mert a barátnője itthon várta? És különben is, miért érdekel az engem, hogy ő mit csinál vagy nem csinál a barátnőjével?!
- Hát… az ügyintézés ilyen, sajnos néha össze tud gyűlni. Én még csak tanulom a dolgot, de sokszor olyan átláthatatlannak tűnik, mintha direkt akarnák nehezíteni az ember dolgát. Mikor a mamám… elment - kerestem egy pillanatig a szavakat, de nagy nehezen találtam rá egy megfelelőt - akkor nekem kellett utána intéznem minden hivatalos papírt, temetést mindent. Szerencsére az ügyvédek segítettek, de még mindig egy nagy talány nekem ez az egész adminisztráció. - nem tudom miért van szómenésem, elvégre semmi köze a dologhoz, mármint nem az ő problémája. Be kell valljam, hogy mostanában alig beszélgetek valakivel, így ha néhány kedvesebb szót hallok, máris lecsapok rá és csak úgy dől belőlem minden, csacsogok szinte órákig egy levegővel. Nincsenek sem barátaim, se rokonaim (legalábbis kedvesek), szóval… beszélgetek azzal, aki képes és hajlandó elviselni.
Inkább a könyv felé fordulok, mert bevallom, olyan kellemes meglepetés, hogy elhozta amire abszolút nem számítottam. Nincsenek viszont nálam se a többi könyv, se a jegyzeteim se semmi, így nem tudok most dolgozni vele, hogy azt se tudom mit kéne keresnem benne.
- Köszi… rendes tőled. - mosolyodok el, majd már valamivel bátrabban húzom kicsit közelebb a kötetet. - Reméljük annyira azért nem súlyos a helyzet. Igazából fogalmam sincs mennyi a tandíj, ösztöndíjjal jutottam be. - pirulok fülem hegyéig, mert azzal azért tisztában vagyok, hogy 100%-os ösztöndíjat elég kevesen kapnak. Én is csak amiatt, mert megnyertem egy országos tanulmányi versenyt, ÉS az egyik tésztahidam a nemzetközi versenyen egészen jó eredményt ért el. De persze ez sincs a homlokomra írva, és marha rendes tőle, hogy gondol arra, hogy ne kelljen egy zsák pénzt fizetnem az elvesztett tantárgy miatt. Ennyire lovagias lenne?
- De…? - kezdeném a tiltakozást, ám amikor folytatja, és meglátom a fénymásolatokat, visszanyelem amint mondani akartam volna, és még értetlenebbül nézek rá. Felajánlanám, hogy kifizetem a másolás költségét, de tudom, hogy ha már ennyit fáradt, úgysem hagyná. Inkább nem sértem meg ilyesmivel, csak a kekszes zacskó felé nyúlok, és szinte úgy mint egy alvajáró, belenyúlok, és kiveszek egy darabot, hogy aztán egy az egyben már tömjem is a számba. Még szerencse, hogy ezek apró kekszek, nem óriási cookies, különben most bajban lennék!
Amikor már a könyv visszavitele kerül szóba, csak megrázom a fejem, hümmögéssel tiltakozok hiszen tele a keksz miatt a szám, egy árva szavamat se értené. Nagy nehezen leküzdöm a finomságot, de addig is mindkét kezem a karjára teszem, hogy el ne sündörögjön semerre!
- Dehogy is, pár nap alatt végzek is vele, hétfőn van a határidő. Ismerem az egyik könyvtáros nénit, és ha úgy van, ő biztos elteszi addig amíg vissza nem viszed a többit is. Majd megoldom, ne te rohangálj már még emiatt a hülye könyv miatt! Kérlek ne hozz még kellemetlenebb helyzetbe. - teszem még hozzá, már fülem hegyéig vörösödve. Mi a fene ütött belé? Kávé? Sütemény, és ide hozza a könyvet is, amiért tegnap majdnem ölre mentünk? De miért?
Aztán, a figyelmem inkább a könyvnek, és a néhány kikandikáló cetlinek szentelem, amik benne maradtak. Kinyitom az egyik jelölésnél, és gyorsan átfutom a szöveget, ami a képhez tartozik. Elég sok szakkifejezés van benne, főként olyasmi amit nehéz lefordítani. Látok a papíron egy szót ami nagyon különbözik a többitől, még dőlttel is van írva, mert ez igazából egy portugál eredetű kifejezés. Múltkor tanultuk az egyik órán.
- Ez itt… ez olyan előteret jelent, ami… várakozó helyiség szerű, időtöltésre való. Közösségi tér, vagy ilyesmi. - mondom halkan, halványan mosolyogva. Szerintem ezt még az óriásnagy szótárban sem találja meg, sőt, feltételezem, hogy a többit sem, már ha van több ilyen kifejezés is, ami alá van húzva. - Már tudom miért kellett neked is pont ez a könyv, ennél a fazonnál elég sok féle funkció és forma fordul elő az épületeken kívül és belül is.  - teszem még hozzá, hogy tudja mennyire nem átlagos szöveggel készül megküzdeni.


credit •    :hf:   •    New York Public Library ** Dean & Elaine 757797015     •  New York Public Library ** Dean & Elaine 2624752903  

Elaine Beaulieu
Diákok
Play by :
Annasophia Robb
Kor :
19
Foglalkozás :
tanuló, építészmérnök
Hozzászólások száma :
32

New York Public Library ** Dean & Elaine Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: New York Public Library ** Dean & Elaine   New York Public Library ** Dean & Elaine EmptyKedd Okt. 08, 2019 6:41 pm



Elaine & Dean

- Pedig tegnap a könyvtárban nem éppen úgy tünt. - szólalok meg, elvégre hogyan is volt az? Miattam kéne a kukába dobnia egy napi kutatómunkáját? Meg azért szerette volna a könyvet legalább egy napra magával vinni?
- Ó, szóval lyukasóra. Olyan hosszan valószínüleg úgy sem foglak feltartani. - legalábbis terv szerint, elvégre nem ártana haladni a fordítással is, de az meg mégis hogy nézne ki, hogy bevágódok az egyetemre, hozzávágom a könyvet aztán már rohanok is tovább?! Egy kávé azért még belefér.
Öszintén szólva, amíg nem teszi szóvá, hogy bámulnának minket, igazából fel sem tünik, hogy így lenne... Talán hozzáedzödtem már az évek alatt, valamennyire immunissá váltam, arról nem is beszélve, hogy mi ez a pár kíváncsi tekintet ahhoz képest, amikor szinte mindenki megbámul, amerre csak jársz? Csak mert annyira ramaty állapotban vagy, hogy abszolút felesleges a homlokodra írni, hogy beteg vagy, mert a vak is látja, vagy, mert éppen egy csinos kis oxigénpalackot húzol magad után... Mindenesetre szó nélkül követem a másikat, azért mégiscsak kényelmesebb lesz valami félreeső helyen váltani pár szót, mintsem egy folyosón ácsorogva. Lehet, hogy most még annyira nem is vészes a helyzet, de ha következik a következő óra, biztosra veszem, hogy a nyüzsgés is nagyobb lesz.
- Hm, öreg hiba. Én annak idején néhány évfolyamtársammal a büfé teljes süti kínálatát végigteszteltem, ez maradt az egyik örök kedvenc. - jegyzem meg mintegy érdekesség gyanánt, mert akármennyire is imádtam az egyetemi éveimet meg a tanulást, azért néha nem ártottak az ehhez hasonló agyzsibbasztó komolytalankodások két zh vagy beadandó között.
- Nos, igen, úgy is mondhatjuk. Meg legyünk őszinték, a kommunikáció is egyszerűbb egy fokkal, ha nem csak úgy tudod megszólítani a másikat, hogy "hé, te!". - bólintok a kérdését hallva, és már magam is nyújtom a kezem kézfogásra – Dean. Dean Randolph Calver. - ha már ö is teljes névvel mutatkozott be, akkor én sem hallgatom el a második keresztnevemet, még ha hivatalos iratokon kívül soha nem is használom. Szerintem az ismerőseim többsége azt sem tudja, hogy egyáltalán van...
- Anook? Milyen különleges név, nem rémlik, hogy hallottam volna korábban. Milyen eredetű? - kérdezek vissza érdeklődve, mert még tippem se nagyon akad, hogy mégis honnan jöhetett... Vagy lehet, hogy semmi köze a felmenőkhöz, egyszerűen megtetszett a szüleinek valamiért? Az sem kizárt a mai világban, amikor annyian nevezik el a gyereküket valami népszerű film- vagy sorozatbeli szereplő után.
- Jól van, anyu, értettem a célzást... - sóhajtok fel színpadiasan, ahogy meghallom az aggodalmaskodását, de mielőtt még megsértődhetne, komolyabbra fordítom a szót - Ne aggódj emiatt, nem terveztem lekésni és tegnap már el is kezdtem a könyvtárból hazaérve. Egyszerűen arról van szó, hogy az elmúlt egy hónapban nem voltam az országban, úgyhogy akaratlanul is összejött pár halaszthatatlan ügyintézni valóm a városban, amik legalább olyan fontosak, mint ez a fordítói munka. - igyekszem megnyugtatni, majd megoldom úgy, hogy mindenre jusson időm. A kínai nyelvvel lehet, hogy nincs akkora rutinom, de ha úgy nézzük, akkor a francia félig-meddig második anyanyelvemnek mondható, akkor se okozna gondot, ha álmomból felkeltve kéne hibátlanul produkálni.
- Semmi gond. Nem is azért hoztam. - szólalok meg, miközben figyelem, hogyan nyúl félénk mozdulattal a könyv felé – Lehet, de attól még zavarna, ha miattam buknád a tantárgyat, esetleg az egész szemesztert mellé. Tisztában vagyok vele, hogy milyen drága a felsőoktatás itt, Amerikában. - ha eddig nem tette volna, akkor most a csokis kekszek közül is elveszek egyet, hátha utána esetleg ö is bátrabban nyúl hozzá... vagy csak arra várt udvariasságból, hogy az elsőt én vegyem el, ha már én hoztam?
- Nyugodtan hazaviheted és maradhat nálad, amíg szükséged van rá. Tegnap átnéztem, melyek azok a részek amikre szükségem van a fordításhoz, és amíg órán voltál, addig lefénymásoltam őket. - paskolom meg az egyszerű papírmappát, ami a könyv alatt pihent. Így legalább bele is tudok jegyzetelni, ha úgy van, ami egy könyvnél már nem opció. Legalábbis nálam felér egy szentségtöréssel az ilyen gaztett.
- Azt hiszem, alapból egy hónap múlva kell visszavinni. Ha esetleg hosszabbítani kéne, vagy visszavinnéd, majd szólsz előtte? Tudod, ez a fránya adminisztráció, hogy az olvasókártyám is kell hozzá… - mint ahogy ennek köszönhettem azt, hogy nem tudta elvinni a könyvet, mielőtt megjelentem volna, most ugyanúgy nem tudja nélkülem visszavinni sem… maximum engem kínálnak meg egy vaskos bírsággal, ha nyoma veszik a kötetnek.


credit •    ::bubojék:    •        

Dean Calver
Üzlet
Play by :
Josh Henderson
Kor :
31
Foglalkozás :
Tolmács és fordító (francia, kínai - mandarin nyelv)
Hozzászólások száma :
36

New York Public Library ** Dean & Elaine Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: New York Public Library ** Dean & Elaine   New York Public Library ** Dean & Elaine EmptyHétf. Okt. 07, 2019 10:19 am



Dean & Elaine

Amikor eljöttem a könyvtárból, egyrészt nagyon megkönnyebbültem. Egy olyan darabkát kaphattam vissza saját magamból, amit elég rég elveszettnek hittem. Legutóbb még Houstonban volt alkalmam segíteni az idős néninek a kosarával, az anyukáknak a buszról leszállni a babakocsival, a kávézóban előre engedni a mankóval közlekedő fiatalembert… Igen, hiányzott már ez a fajta önzetlen udvariasság, szóval emiatt egyáltalán nem bánom a dolgot. Talán a srácnak tényleg pont erre a könyvre van szüksége a munkájához, és talán tényleg a megélhetése múlik a dolog sikerén. Nem venném a lelkemre, ha az én makacsságom miatt elveszítené a fedelet a feje fölül.
Másrészt, olyan volt mintha gyomorba csapott volna valaki, görnyedezni tudnék az érzéstől. Ha tovább makacskodok, talán megbeszéltünk volna egy találkozót. Akkor láthattam volna, beszélgettünk volna, vagy ha azt nem is, hát… megtudtam volna a nevét, és… elég lett volna csak látni. Így viszont már esélyem sincs rá, hiszen semmit sem tudok róla, egyetlen árva mukkot sem.
Hazaérve csak még jobban elhatalmasodott rajtam ez az üresség, és még csak meg sem próbáltam nem rá gondolni. Amikor kedves volt… kedvesebb, mint eddig szinte bárki akivel csak találkoztam, pedig csak dűlőre akart jutni egy hóbortos lánnyal a könyvet illetően. Vajon mindig ilyen? És mi lehet az a munka, ami miatt az építészet felé fordult? Azt mondta, hogy fotók, meg építészet… de elkezdett érdekelni a dolog.
Sajnos nem sok időm maradt ezen gondolkodni, hiszen elnyomott az álom, reggel pedig a korai kelés ellenére is késésben voltam. Vagy fél órát beszéltem az ügyvédeimmel, hogy mikor lesz a következő tárgyalás, mire számíthatok… jó hír és rossz is egyben, minden esély megvan a győzelemre, ha elfogadom a DNS tesztet, és végre megcsináltatom. Persze titokban már csináltattam egyet, és pontosan tudom, hogy Mr. Boswell, aki látni sem óhajt, na ő az apám. Mármint a biológiai, mert egyáltalán nem viselkedik ehhez méltóan. Kértem egy napot, hogy átgondoljam a dolgot, beleegyezek-e a tesztbe és akkor hamar pont kerül az ügy végére.
A suliban is gondolkodhattam volna ezen, ha nem szeretném ennyire a geometriát. Így inkább odafigyeltem az órán, és csak néha kalandoztak el a gondolataim a perre, és… hát igen, a tegnapi pasira ott a könyvtárban. Ilyenkor, amikor ő jutott eszembe, néha vastagon el is pirultam, de szerencsére a tanár csak egyszer vette észre a dolgot. Akkor is mosolygott inkább, és nem rosszallóan nézett. Talán kedvel engem?
A teremből kilépve jött az igazi meglepetés, amitől földbe gyökerezett a lábam jónéhány másodpercre. Itt van! Bár több, mint örülök a dolognak, mégis leginkább az értetlenség és a megszeppentség az ami kiül az arcomra. Miért jött ide? A halvány mosolya láttán csak még jobban előjön a szégyenlős énem, szöges ellentéte annak amit tegnap tapasztalhatott tőlem. Franciául szólítom meg, mert bevallom, élvezem, hogy tud ezen a nyelven felelni. Rég nem hallottam már dallamosabbik anyanyelvemet.
- Még el sem kezdtem. - mosolyodok el halványan, ahogy felhozza a beadandómat, válaszul a munkájára. Tehát fontos lenne mindkettőnknek a saját munkája, de mégsem azzal foglalkozunk. Ő még jobban is mint én, hiszen biztosan nem volt egyszerű megtalálnia. Egyáltalán, hogy csinálta?
- Hosszabb szünetem van, csak délben kezdődik a következő órám. - úgy felelek minden kérdésére, mintha csak könyvből olvasnám a válaszokat. Egy pillanatig se hezitálok, hogy mit válaszoljak. - Tudok egy helyet, ahol nem… nem bámulnak majd. - mosolyodok el a végére, mert hát, a folyosón sündörgő, hozzám hasonló diáklányok igencsak megnézik maguknak a srácot, ami nem is csoda hiszen viszonylag ritkán látni errefelé ilyen helyes pasikat, két kávéval a kezükben. Sőt, talán én is a bámészkodók közé tartozom, ezért inkább mutatom neki az utat, nem messze innen van egy kis kiszögellése ennek a régebbi épületnek, egy kényelmesebb ablak beugró, amit némi bútorzattal tettek “közösségi térré”. Szóval, van itt egy pad az ablakpárkánynál, és egy egészen kicsi asztalka előtte, olyan túl sokra nem kell számítani. Ő mondta, hogy nyugodtabb körülményeket szeretne!
Csak egy egészen kicsit pirulok el, amikor leül mellém a padra, és lerakja a könyvet az asztalra. Most ezt miért csinálja? Szüksége van rá a munkájához! A kávé láttán már megint csak megszeppenek, pedig sejtettem, hogy az enyém lesz, és nem a szimmetria iránti rajongása miatt cipelgetett kettőt…
- Még nem is kóstoltam itt a csokis kekszet. - válaszolom némiképp bizonytalanul, mert talán mégse azzal kellene kezdenem az ismerkedést, hogy jószerével napfényen és vizen élek. - De biztosan nagyon finom! - teszem hozzá egy kisebb mosoly kíséretében, de a tekintetem újra meg újra a könyv felé kalandozik, szinte bizseregnek az ujjaim, hogy megérintsem.
- Szeretnéd tudni, hogy tegnap ki okozott némi bosszúságot? - kapom fel a fejem már szélesen vigyorogva, amikor a nevem kérdezi, majd a kezem nyújtom felé. - Elaine. Elaine Anook Beaulieu. - a kávéhoz még mindig nem nyúlok, valahogy olyan hihetetlen az egész, olyan… szürreális, hogy itt ül mellettem és kávézgatni akar, mikor tegnap épp, hogy csak nem kiabáltunk egymással a könyvtár kellős közepén. Dean. Szép név, és milyen nagyon illik hozzá! Gondolatban ízlelgetem a nevét, mint valami finom gyümölcsös cukorkát: Dean Calver. Van egy fura dallama!
- Szóval, akkor miért nem dolgozol a fordításon? Azért hagytam ott a könyvet inkább, hogy minél előbb elkezdhesd a munkát. Nem fogod lekésni a határidőt? - kérdezem aggodalmasan, mert hát semmi értelme nem volt lemondani a könyvről, ha ő meg inkább itt lófrál ahelyett, hogy dolgozna. Azt hiszem elég egyértelmű volt, hogy beláttam: fontosabb a fizetős meló mint egy házi dolgozat. Mégis, ahogy ott fekszik a könyv az asztalon, akaratlanul is megérintem, kicsit közelebb húzom magamhoz.
- Hiába hoztad el, nem készültem úgy, hogy most tudjak vele haladni… nincsenek nálam a jegyzeteim sem. - szomorkás arccal fordulok felé, mert ezt meg aztán végképp nem akartam, hogy potyára jöjjön ide. - Attól tartok fölösleges utat tettél meg vele, és igazán… fontosabb az állásod mint egy hülye dolgozat.


credit •    :hf:   •    New York Public Library ** Dean & Elaine 757797015     •  New York Public Library ** Dean & Elaine 2624752903  

Elaine Beaulieu
Diákok
Play by :
Annasophia Robb
Kor :
19
Foglalkozás :
tanuló, építészmérnök
Hozzászólások száma :
32

New York Public Library ** Dean & Elaine Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: New York Public Library ** Dean & Elaine   New York Public Library ** Dean & Elaine EmptyVas. Okt. 06, 2019 9:53 pm



Elaine & Dean

- Jó, igazából az a pár óra már végképp nem oszt vagy szoroz. – bólintok a szavaira, mert nyilván, a legjobb az lenne, ha most azonnal szépen kisétálhatnék innen a könyvvel együtt, de ha az már nem opció… az a pár óra csúszás még mindig jobb alkunak tűnik, mintsem ha napokig ül rajta, vagy ha minden nap csak egy-két órára jutok a könyv közelébe. Amikor azonban az ajánlatom után elkezd visszakozni, ezúttal bennem ébred fel a gyanú, hogy talán sántikál valamiben. Az előbb már úgy tűnt, hogy hajlik a közös megegyezésre, erre most miért ágál ellene ennyire bőszen, hogy az egyetemen keressem fel? Ha mérnök karon tanul, akkor esélyesen úgy se ismer arra felé a kutya sem… lehetséges lenne, hogy hazudott az előbb, és most próbálja elkerülni a lebukást? Vagy nem kell ennyire túlagyalni ezt az egészet? Szimplán nőből van, és ő maga sem tudja, hogy mit akar igazából…
Nem tudom, hogy mire jutottunk volna, ha nem zökkentenek ki minket pont az egyezkedés kellős közepén, először a könyvtáros hölgy, aztán meg a meglepetésszerűen előbukkanó plüssnyuszi. Ha nem lepett volna meg ennyire, valószínűleg jót mosolygok azon, hogy egy egyetemista pont ilyesmit rejteget a táskája mélyén, de mire észbe kapok, a lány már ki is viharzik a szótárból, én pedig ott maradok a könyvvel, amiért néhány perccel ezelőtt még olyan bőszen ment a harc kettőnk között.
Mit is mondjak, nem így terveztem a következő napomat… Sem akkor, amikor telefont ragadva lefoglaltam magamnak a könyvet, sem akkor, amikor kiderült, hogy nehézségekbe ütközünk a könyvtárban, sem akkor, amikor hiába volt enyém az áhított könyv, a lelkiismeretem mégsem hagyott nyugodni, emiatt pedig éjszakába nyúlóan bújtam a lapokat, hogy minden szükséges részt bejelöljek benne a munkámhoz. Elvégre másnap lesz még egy köröm az egyetemre is, annak ellenére, hogy Miss Beaulieu milyen elszántan hadakozott ellene, hogy ott találkozzunk. Ha lenne jobb ötletem, hogy hol, vagy merre bukkanhatnék a nyomára, akkor lehet, hogy megpróbálnám máshol megtalálni, így viszont csak egy az egy árva nyomom van, amin elindulhatok, reménykedve, hogy nem hiába itt, az egyetemen múlatom az időmet ahelyett, hogy ténylegesen a fordításra koncentrálnék otthon a dolgozószobámban.
Ahogy végre kinyílt a terem ajtaja, ahová a tanulmányisok irányítottak, eleinte némileg feszengve figyelem a kicsődülő diáktömeget, miközben a tekintetem az arcokat pásztázza, hátha kiszúrom azokat az ismerős vonásokat, aki miatt most itt vagyok. Még némi nosztalgia is elfog, miközben eszembe jutnak az én első éveim az egyetemen, de aztán a diákok egyre ritkásabban szállingóznak a teremből, mígnem úgy tűnik, hogy ennyien voltak. Csalódottan nézek a tömeg után, nem-e én voltam figyelmetlen, tanácstalanul pillantok a terem felé, szinte már várva a tanár felbukkanását, hogy bezárja a termet… de akkor végre meglátom azt, akit keresek, akaratlanul is elmosolyodok. A megszeppent – vagy meglepett? – arckifejezését látva meg pláne képtelen vagyok visszatérni a komoly ábrázatomhoz, gondolom nem számított rá, hogy itt talál.
- Igen, valóban. De azt is mondtam, hogy a tegnapitól függetlenül, valamikor úgy is eljöttem volna az egyetemre, és úgy hallottam, hogy te pedig egy fontos beadandódhoz készülsz. – válaszoltam magam is franciául, ha már ilyen nyelven szólított meg. Annak ellenére, hogy mennyire nélkülözhetetlen számára az a bizonyos könyv, tegnap mégis szinte szó nélkül hátrahagyta nekem a könyvtárban, szóval az vesse rám az első követ ezek után…
- Mondd csak, mikor kezdődik a következő órád? Mert nem szeretném, ha azért késnél el, mert feltartalak, viszont jó lenne váltani nyugodtabb körülmények között néhány szót. Nincs itt a közelben valami hely, ahová le lehet ülni? – oké, ha idő szűkében van és már rohan is a következő órájára, akkor itt is oda tudom neki adni a könyvet, ha viszont ráérünk, akkor kényelmesebb lenne ha nem itt a folyosón ácsorognánk, az órájukra siető kisdiákok között. Hogy nyomatékosítsam az előbbi szavaimat, kutató tekintettel végig is nézek a folyosón, hátha kiszúrok valami padot, néhány asztalt, vagy valamit, de látszik, hogy nem ebben az épületben jártam órákra, közel sem ismerem úgy, mint mondjuk a bölcsész karon. Viszont ha a másiknak van ötlete, akkor készségesen követem, s csak amikor már helyet foglaltunk, akkor teszem le kedvenc közös könyvünket az asztalra, illetve csúsztatom felé az egyik pohár kávét. Ó igen, és a papírzacskóban pihenő csokis kekszek szem maradhatnak el.
- Remélem, hogy szereted a kávét. A keksz pedig… emlékszem, amikor én voltam egyetemista, ez volt az egyik legnépszerűbb süti a büfében, ha már erre járok, tökéletes alkalom leellenőrizni, hogy még mindig olyan jó-e, mint akkoriban. Vegyél nyugodtan! – intettem a kekszek felé, miközben a másik kávét közelebb húztam magamhoz.
- Jut eszembe, a keresztnevedet megkérdezhetem? Vagy hívjalak inkább Miss Beaulieu-nek? – kortyoltam bele somolyogva a kávémba, majd annak függvényében, hogy elárulta-e a nevét, vagy továbbra is csak ennyit tudok róla, amennyit, én is bemutatkoztam, vagy teljes névvel, vagy csak vezetéknévvel.


credit •    ::bubojék:    •        

Dean Calver
Üzlet
Play by :
Josh Henderson
Kor :
31
Foglalkozás :
Tolmács és fordító (francia, kínai - mandarin nyelv)
Hozzászólások száma :
36

New York Public Library ** Dean & Elaine Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: New York Public Library ** Dean & Elaine   New York Public Library ** Dean & Elaine EmptyPént. Okt. 04, 2019 11:08 am



Dean & Elaine

- Mármint hogy ÉN voltam ellenséges? - kerekednek el a szemeim egyszerre bosszankodva és döbbenten. Ő jött egyből a határidős munkájával, meg, hogy lefoglalta és neki jár a könyv. És akkor még én vagyok az ellenséges, ha nem adom csak úgy? Furcsa világban él a fickó, nagyon furcsában!
Az viszont már komolyan zavar, hogy mindenre vissza kérdez, teszi ezt ráadásul olyan hangsúlyban amit támadásnak is vélhetek. Hiába is emeli fel a kezét, a bomba már ketyeg. Utálom ezt a várost, és minden benne lakó olyan tipikus emberfajtát is, mint amilyen ő. Nem kérdeznek, nem azzal kezdik, hogy meg tudjuk-e beszélni a dolgot, hanem a saját munkájuk vagy feladatuk fontosságába kapaszkodva akarják elérni a céljukat. Belefáradtam ebbe, haza akarok menni Houstonba, de a saját csapdámba estem. Itt van az egyetem is, és ide köt az a bírói határozat is, amit nem olyan régen még győzelemként éltem meg: az eljárás végéig az apámmal (családjával) kell élnem. Gyűlölöm őket és ők is engem, hányaveti, nemtörődöm, egocentrikus gonosz emberek leszámítva a kisebbik Boswell fiút aki még szóva áll velem többé-kevésbé. Már régebben is volt ez a táplálkozási zavarom, de mellettük teljesen elburjánzott, és már nincs felette kontrollom. Egyre többször szédülök vagy tör rám rosszullét, fáj a hasam és ilyesmi. Mindig van nálam egy pár szem kockacukor, mintha csak valami ló lennék.
- Fél tízig. - jövök zavarba még jobban, amiért ennyire érdeklődik. Jó megoldásnak tűnik, hogy megosztozzunk a könyvön, de mégis egy kicsit furcsa. Kicsit mintha mindketten vesztenénk az ügyön.
Bólintok, mert eltalálta az intézményt, és valahogy ez az új hangnem amiben társalog velem, teljesen lelombozta a harci kedvemet. Miért ilyen kedves?!
-Szinte egymás mellett vannak, de tényleg, nem fontos... Valamit biztos ki tudunk találni, hogy ne kelljen emiatt fölösleges köröket futnia. - nem akarom, hogy eljöjjön az egyetemre, és ott találkozzunk, mert ha esetleg ott is cicaharcba torkollnának az események és valamelyik tanárom kiszúrja… szóval, nem szeretném, inkább majd elmegyek máshová a könyvvel. Amúgy se ő tegyen kitérőket, ha már egyszer szabály szerint őt illeti a könyv.
Amikor a könyvtáros hölgy megzavar, teljesen kizökkenek. Eddig ugyanis szinte bámultam őt, azóta amióta kedvesebben szólt hozzám, és szinte hipnotikus állapotban csüngtem a szemein, száján, furcsa grimaszain. Még jó, hogy ránk szólt a néni, különben még néhány perc, és az egyik vesémet is felajánlom a pasinak a kötet mellé. Miért nem vettem észre eddig, hogy mennyire folyékonyan beszéli az anyanyelvemet? És miért nem tűnt fel mostanáig, hogy ez mennyire különleges egy ameriakitól? Pantoufle zuhanása hozza el számomra a mélypontot, ahogy ő a padlóra zuhan, végképp feladom a könyv iránti igényemet, egyrészt mert ciki volt, másrészt meg azért, mert eljutott az agyamig, hogy sem vitában, sem más szempontból nem vagyunk egy súlycsoport. Nem érek fel egy ilyen pasihoz mint ő, legyen szó bármiről is, én kicsi vagyok és gyenge ő meg… futólag vetek rá még egy pillantást, miközben ki is mondom, hogy övé a könyv. Nem véletlenül fogom szinte menekülőre a dolgot, hiszen úgy tűnik olyan reakciókat váltott ki belőlem, amilyeneket még sosem tapasztaltam. Gyenge voltam és esetlen, amilyen talán még sosem, és ez az érzés rettenetesen megijesztett. Ijesztően kellemes volt.
Bár szeretném, ha az arca az agyamba vésődne, és leginkább azt, ha még egyszer láthatnám, azért azzal magam is tisztában vagyok, hogy erre statisztikailag is eléggé elenyésző az esély. Meg aztán, gondolom ő a háta közepére se kívánna még egy ilyen társalgást... oké, ilyet én is, de... de hátha lehetne másképp? Hazaérve megmagyarázhatatlan okból, amint a szobámba értem, ahogy voltam, ruhában, cipőben dőltem az ágyra, és már aludtam is. Sosem történt még velem hasonló sem. Álmomban a furcsa formájú, még furcsább színű szemeibe nézhettem még egyszer-kétszer, nem veszekedett velem hanem beszélgettünk. Ott sokkal kedvesebb volt, de aztán… aztán ő is kiabált velem, támadott, igazságtalan és gonosz dolgokat mondott rám, azokat a szavakat visszhangozta, amiket a családom szokott használni. Hiába sírtam, őt sem hatotta meg.
Felriadtam, még csak fel sem kelt a nap, olyan korán volt, de már inkább elkezdtem a tanulást, készülődést. Mégis sikerült majdnem elkésnem az órámról, mert az ügyvédem hívott, hogy kitűzték az újabb tárgyalás időpontját, a vártnál korábban, már a jövő héten megtartják. Úgy tűnik a Boswellek kezdik feladni, és gyorsan le akarják zárni az ügyet.
A matematika, geometria óra az egyik kedvencem, így természetesen elöl ültem és csüngtem a tanár minden szaván. Fontos és érdekes része ez a munkánknak, nem tudom a csoporttársaim miért morognak állandóan emiatt. Mikor vége lett az előadásnak, és a többiek kifelé tömörültek, én inkább maradtam még, úgyis beszélnem kell a Tanár úrral. Röviden vázoltam neki, hogy a bíróságra kell mennem jövő héten, pont az órája időpontjában, és kértem, hogy nézze ezt el nekem, és segítsen bepótolni a kieső anyagrészt. Meglepően megértőnek bizonyult, és azt mondta holnap menjek fel a tanszékre, a titkárnőjénél lesz a fénymásolt anyag amiből tanulhatok. Már senki nem volt a teremben, amikor én is kiléptem végre az ajtón, egy kissé megkönnyebbülve, szinte már jókedvűen, hiszen most egy hosszabb szünetem, lyukas órám lesz.
Elég volt egy pillantás is, hogy szinte az ajtóba kövüljek, amikor megláttam a könyvtári srácot. Talán még a ketyegőm is kihagyott egy-két ütemet, és talán el is ejtettem volna ami a kezemben van, ha nem öleltem volna őket olyan szorosan. Óvatosan közelítem meg, azért vannak mások is a folyosón, és nem akarok senkinek sem neki menni. Hosszú másodpercekig állok, és próbálom kitalálni, hogy most az agyam szórakozik velem, vagy tényleg itt van? És ha itt van, vajon miért?
- Azt hittem, fontos munkád van. - talán ez a néhány bizonytalan, szégyenlősen elmormolt francia szó a legkevésbé ide vágó, mégis, ez az egyetlen amit ki tudtam mondani abból a rengeteg dologból ami a fejemben kavarog. Miért jött ide? Hiszen megkapta amit akart, nála van a könyv is, tudja végezni a munkáját zavartalanul… nem értem, mégis olyan mintha nem véletlenül lenne pont most, pont itt. Csak a miérteket nem tudom.


credit •    :hf:   •    New York Public Library ** Dean & Elaine 757797015     •  New York Public Library ** Dean & Elaine 2624752903  

Elaine Beaulieu
Diákok
Play by :
Annasophia Robb
Kor :
19
Foglalkozás :
tanuló, építészmérnök
Hozzászólások száma :
32

New York Public Library ** Dean & Elaine Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: New York Public Library ** Dean & Elaine   New York Public Library ** Dean & Elaine EmptyCsüt. Okt. 03, 2019 4:25 pm



Elaine & Dean

- Nekem? Dehogy! Akik gondolkoznak, azzal a legkevésbé sincs. Csak azokkal, akik ész nélkül hajtogatják a magukét papagáj módjára. – majdnem annyira kőkorszaki, begyepesedett gondolkodásmódra enged utalni ez az „addig hajtogatom, amíg nekem lesz igazam”, mint amikor egy veszekedésben aki hangosabban üvölt a másikkal, annak kell igazat hatni. Pár tízezer éve még lehet, hogy jól működött, manapság azonban már kevésbé hatékony.
- Pontosan nem tudom megmondani, de esélyesen nem ilyen ellenségesen indítottam volna. – válaszolok a kérdésére, mert ez is egy olyan tipikus „mi lenne, ha…” jellegű kérdés, aminek az égvilágon semmi értelme. Ellenben alig teszem fel a következő kérdését, már úgy csattan fel megint, hogy szinte reflexből emelem fel a kezem, védekező jelleggel, hogy „nyugalom, nyugalom…”. Én kérek elnézést, hogy meg mertem kérdezni, nem kell egyből leharapni érte a fejemet, sőt, ha tudtam volna, hogy ennyire kényes a téma, inkább meg se szólalok! De a reakciója azért csak erősít a gyanúmon, hogy friss még ebben a városban, ennek ellenére mégis sikerült pont azt a könyvet kifognia magának, amire az én fogam is fáj. Mégis, mennyi ennek a valószínűsége?!  Inkább koncentráljunk arra, hogy hogyan lehetne ezt a könyves kalamajkát megoldani, ahelyett, hogy elmerülök itt a statisztika szépségeiben.
- Jó, akkor nem reggel, hanem valamikor délelőtt. Csak nem reggel nyolctól, délután kettőig tart, szünet nélkül. – sóhajtok fel, mert bár az órarendjével nem vagyok tisztában, egyetemista viszont én is voltam ahhoz, hogy tudjam, a 3*45 perces óráknál azért ritkábban szoktak hosszabbakat beiktatni az ember órarendjébe, ha meg mégis, akkor mindig tartanak valamennyi szünetet is közben.
- Úgy értem, hogy melyik egyetemen? A New York University-n, vagy esetleg valamelyik másik intézményben? – kérdezek vissza, mert bár az általam említett az egyik leghíresebb, és talán a könyvtárhoz is az van a legközelebb, mégis, azért akad bőven más hely is a továbbtanulásra vágyók számára a városban.
- Nos, nem a mérnök karon, hanem a bölcsészen, de ha jól emlékszem, akkor nem nagy kitérő, részemről nem gond. – nyugtatom meg, talán még mindig egyszerűbb, ha én keresem meg, mint ha ő jön vissza a könyvtárig. Pláne, ha nagyjából egy helyen leszünk úgy is. Valamikor úgy is útba akartam ejteni az egyetemet, ha már nemrégiben értem haza Kínából, meg akartam látogatni az egyik tanáromat, akivel az egyetem óta is tartom a kapcsolatot, de akkor maximum összekötném a kellemeset a hasznossal.
- Egy pillanatot még kérhetünk? – fordulok a könyvtáros hölgy felé, mielőtt elcsípném a lány tekintetét, amivel a könyv felé int, de nem, még mindig nem nyúlok utána, csak türelmesen várom, hogy elpakolja a könyveit, aztán kitaláljuk, hogy hogyan bonyolítsuk le ezt az egészet. Lehet, hogy már rég sikerült volna megbeszélni, ha nem zökkentene ki öt percenként valamelyik könyvtáros…
Arra azonban én sem számítok, hogy miközben egyik könyv a másik után tűnik el a másik univerzumot rejtő női táskában (amikről köztudott, hogy mindent képesek elnyelni), egyszer csak egy plüssnyúl fog előugrani belőle.  Nem éppen egy könyvtárba illő tárgy, azt meg kell hagyni, ráadásul egyetemisták sem sűrűn szoktak hasonlót magukkal cipelni, így talán érthető, hogy meglepetten szökik fel a szemöldököm, ahogy meglátom. És talán az is, hogy a pillanatnyi lefagyásom után esélyem sincs érte nyúlni, hogy felvegyem, mert mire egyáltalán a gondolat eljutna a tudatomig, Miss Beaulieu már újra a táskájába gyömöszölte, és ekkor jön is az újabb meglepetés.
- De… - szólalnék meg, és lépnék is utána, de már ki is viharzik a teremből, mi meg csak megszeppenten nézünk egymásra a könyvtárossal, hogy mégis, mi ütött belé? Azonban még néhány másodpercnyi hallgatás után sem leszünk sokkal okosabbak, így aztán megadóan tolom a pulton heverő könyvet a hölgy felé.
- Nos, ebben az esetben akkor én szeretném kikölcsönözni. – ha már így alakult, s bár eleve ezzel a céllal érkeztem ide, most valahogy mégsem érzem azt, hogy jól alakult volna a nap, vagy diadalérzetet, hogy végül mégis csak én szereztem meg a kötetet. Elvégre, ha nincs az a nyuszis közjáték…
Mire hazaértem, és nekiültem volna, hogy átnézzem a könyveket, előkészülve a munkához, már bőven munkálkodott bennem jó adag lelkiismeret-furdalás ahhoz, hogy ne haladjak úgy, ahogy azt elterveztem, pedig az isten verje meg, tényleg közeli volt a leadási határidő, ráadásul fontos is lenne… ahogy annak a lánynak is a könyvtárból, akinek csak a vezetéknevét tudom. Mégis, ahelyett, hogy a munkára koncentráltam volna, újra és újra oda kanyarodtak a gondolataim, hogy vajon mi lehet a keresztneve? Vagy hogyan fogja tudni elkészíteni a beadandóját? A fenébe is…
Este ahelyett, hogy a fordítással foglalkoztam volna, inkább kikerestem és bejelölgettem azokat a részeket a könyvből, amire szükségem lesz a kiállítás kapcsán, hogy holnap annyival is előrébb legyek. Pedig nem, hogy nyolcra, már valamivel előbb bent voltam az egyetemen, igaz, nem a tanáromnál, hanem anyumnál a művtöri tanszéken, hogy éljek az ingyen fénymásolás lehetőségével. Pár napja voltam náluk a szokásos, vasárnapi családi ebéden, de miután előtte hetekig kimaradt a kínai utam miatt, így is bőven van miről beszélgetnünk, amíg a kijelölt részeket sokszorosítom, elmesélve neki, hogyan is jártam a minap a könyvtárban. Innen a tanulmányi osztályra vezetett az utam, mert bár adatvédelmi okokból hiába volt egy vezetéknevem, a hozzá tartozó személyes adatokat nem adhatták ki… viszont abból kiindulva, hány évig voltam visszajáró vendég itt az egyetemen, meg a tanulmányin, miután felvázoltam a problémámat, legalább annyit sikerült kiderítenem, hogy a keresett személynek pontosan merre is van órája éppen. Mire az óráról kicsengettek volna, még a helyi büfét is sikerült útba ejteni két pohár kávéért és mellé néhány csokis kekszért kísérőnek, így a matek tanszék terme előtt álldogálva már csak abban reménykedtem, hogy tegnap igazat mondott a lány. Vagy tényleg el is jött órára… Vagy hogy tényleg megtartották az órát, nem lett vége fél órával korábban, ahogy a tanár se most akar bepótolni semmilyen, korábbi kiesést, szóval… vártam, és reménykedtem, hogy ha a diákok tömege elindul kifelé az ajtón, sikerül kiszúrnom közöttük azokat a jellegzetes, szöszi tincseket.

credit •    ::bubojék:    •        

Dean Calver
Üzlet
Play by :
Josh Henderson
Kor :
31
Foglalkozás :
Tolmács és fordító (francia, kínai - mandarin nyelv)
Hozzászólások száma :
36

New York Public Library ** Dean & Elaine Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: New York Public Library ** Dean & Elaine   New York Public Library ** Dean & Elaine EmptySzer. Okt. 02, 2019 11:29 am



Dean & Elaine

- Esetleg megtanulhatná a szükséges kifejezéseket a fordításhoz, és akkor nem kellene sem ez, sem másik könyv. - mormolom az orrom alá, nem feltétlenül akarom, hogy meghallja. Annyira idegtépő ez a pasas! Mintha minimum a brit királynőnek készítene egy fordítást… megáll az eszem. Úgy tűnik két kemény koponya találkozott a könyvtárban, de kutya legyek, ha feladom! Még akkor is, ha ott belül nagyon mélyen sejtem, hogy nem nekem van igazam. De hogy ezt bevalljam? Soha!
- Na most már meg az összes nővel meg azzal, hogy gondolkodunk problémája van? - csattanok fel magam is már több, mint kiborulva. Tudhattam volna, hogy valami hímsoviniszta alak, tudhattam volna hiszen ha nem így lenne, már az elején átengedte volna a könyvet nekem. Biztos még az is zavarja, hogy szavazati jogunk is van, nekünk, logikátlan értelmetlen gyengécske nőknek. Legszívesebben bokán rúgnám.
- Miért, maga fordított esetben megbízna bennem? - dobom vissza a kérdést, de már kezdem magam is belátni, hogy ez az út amin most megyünk nem vezet sehová. És én még kezdetben helyesnek gondoltam ezt a palit, hát normális vagyok?! Biztos, hogy nem, tényleg az agyamra ment ez a város.
- Semmi köze hozzá, hogy mióta lakok itt, oké? - rázom meg makacskodva a fejem, mert rajta viszont egyértelműen látszik, hogy már ebben a városban tette meg az első lépéseit. Nem fogom hagyni, hogy a cinikus hangvételű kérdését követően még ezzel is tudjon piszkálni. Épp elég baj az nekem, hogy egy ilyen városban élek ahol senki sem törődik a másikkal, és az emberek egyáltalán nem kedvesek. Nem hiányzik még az is nekem, hogy Mr Szépszemű itt nekiálljon nyomni a macho-t. Pedig én tényleg nem akartam balhét. A javaslata viszont meglepően kooperatív, így én is visszább veszek az arcomból, és figyelmesen hallgatom. Nem lenne rossz, sőt én kifejezetten jól járnék vele, de ekkor persze előjön belőlem a houston-i kislány és egyből azt nézem, hogyan jöhetnénk ki mindketten jól a dologból. Meg az a hülye segítőkész fejem, az!
- Így csak egyszer kellene velem találkoznia, és utána tudja végezni zavartalanul a munkáját. Nem érné meg az az egy nap? - pillantok rá érdeklődve, de azért még a hőn áhított kötetet ölelve. Enyém! Az én Drágaszágom! Arra viszont kezdek rájönni, hogy ez az egész helyzet neki is meglehetősen idegen, hiszen a további keménykedés helyett inkább más kiutat keresett. Én se vagyok ám mindig ilyen harcias, csak a családom… a hülye Boswellek, na ők teszik tönkre az idegeimet, hogy már minden sarokban az ördögöt látom. Pedig Mr Szépszemű nem tűnik annak, így alaposabban is megnézve.
- Nem tudom reggel visszaadni, sajnos nyolctól órám van. - jövök zavarba egy kissé. Régebben én is korán feküdtem, de mostanság inkább hajnalig nyúzom magam a könyvekkel vagy a konditeremben. Nem tudok aludni. Nem tudok gondolkodni. Nem tudok se enni se létezni, ez a harc a családdal teljesen kicsinál. Mit nem adnék egy békés, nyugalmas, átaludt éjszakáért! Vagy legalább pár óráért amikor senkivel sem kerülök összetűzésbe.
- A mérnök karon… - bólintok is mellé, hogy itt tanulok a közeli egyetemen. - De most a matematika tanszéken lesznek óráim délelőtt. De biztos, hogy amúgy is arrafelé lenne dolga? Nekem nem fáradtság ide hozni. - na tessék, már teljesen előjött belőlem a kisvárosi liba, meg ez a fenenagy segítőkészség. De tényleg, amint ő sem ellenséges, én is más színben látom. Hogy van ez?!
- Megfelel, de igazán nem szükséges emiatt plusz utakat járnia. - és már zavarba is jövök. Esküszöm ha még el is pirulok, még ennyi kaját se adok az áruló testemnek! A nagy zavartságból a könyvtáros újabb köhécselése húz ki egy kicsit mint valami groteszk mentőöv.
- Akkor, sikerült dönteni? - kérdezi már kissé türelmetlenül. - Miss Beaulieu, a többi könyvet már akár viheti is. - tolja előrébb a kupacot a pulton, mire csak kislányos megszeppentséggel bólintok, és a kezemben lévő albumot a pultra teszem. Egy furcsa, félig-meddig aggodalmas, félig elnézést kérő pillantással nézek a srácra, és fejemmel a könyv felé biccentek, hogy ha akarja, viheti. Én a magam kis kupacát próbálom bele préselni a táskámba, amiből természetesen (mint mindig) a legrosszabbkor bucskázik ki félelmet nem ismerő szaltóval Pantoufle, a plüssnyúl. Na ennél kínosabb aligha lehetne…!
- Igen, sikerült dönteni. - mondom inkább sietve, ahogy felkapom az állatot, és a könyvek tetejére gyűröm. - A fiatalember viszi el a könyvet. - már kapom is fel a hátizsákom, hogy aztán sietős léptekkel induljak meg hirtelen a lépcsők felé - Csókolom! - kiáltom még vissza a könyvtáros néninek, majd a srác felé mosolygok, és megvonom a vállam. Ő nyert, nincs mit szépíteni, a saját plüss nyulam vitte be a végső döfést a harcias énemnek. Meg aztán, jobban esik kedvesnek lenni, mint ilyen kaktusznak. Hiszen én alapvetően nem vagyok ilyen undok mindenkivel… sőt, azt hiszem… azt hiszem, más körülmények közt meg se mertem volna szólítani ezt a hapsit, csak fülem hegyéig pirulva dadogtam volna valamit. Talán ma majd elkerülnek a rémálmok, és más főszereplője lesz az álmaimnak… Remélem.


credit •    :hf:   •   New York Public Library ** Dean & Elaine 757797015    •  New York Public Library ** Dean & Elaine 2624752903  

Elaine Beaulieu
Diákok
Play by :
Annasophia Robb
Kor :
19
Foglalkozás :
tanuló, építészmérnök
Hozzászólások száma :
32

New York Public Library ** Dean & Elaine Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: New York Public Library ** Dean & Elaine   New York Public Library ** Dean & Elaine EmptyVas. Szept. 29, 2019 3:24 pm



Elaine & Dean

- Igen, azt biztosra veszem. De sajnos nekem adott képekhez kell elkészítenem a fordításokat, nem pedig a leírásaimhoz fognak fotókat készíteni, szóval… hacsak nincs a készítők között, kétlem, hogy tudna olyan könyveket ajánlani, amik tényleg hasznosnak bizonyulnának. – nem hiába választottam, azokat, amelyeket, akármennyire is próbálkozik a másik, hogy lebeszéljen. Ennyi erővel mondhatnánk, hogy az övé csak egy iskolai beadandó, biztosan nem kell ilyen mélységbe belemennie egy-egy témába, vagy akár mást is választhat – mert ha mindenki ebből az építészből írna beadandót, akkor már a fél építész vagy művészettörténet kar itt verekedne a könyvért.
- Wow, ezt nevezem igazi női logikának! – csóválom a fejem „elismerően”, de még épp idejében sikerül visszafognom magam, hogy kapjon egy szemforgatást is mellé. Mint ha nem lenne egyértelmű a hangsúlyból, hogy mennyire is gondoltam bóknak a szavaimat, igaz, elég meghallom a következő visszavágását, hogy a tenyerembe temessem az arcomat. Az ég szerelmére, hol élt eddig? A saját kis álomvilágában? Mert hogy nem a jelenben és a valóságban, az egészen biztos.
- Azért, mert úgy tűnik, mindketten vagyunk olyan makacsok, hogy ne mondjunk le a könyvről. Ha pedig egyikünk sem hajlandó alább hagyni, csak várjuk a csodát, akkor sosem jutunk előrébb. – márpedig engem tényleg szorít a határidő, így akármennyire is tűnt jó ötletnek eleinte a határozott felállás, úgy tűnik, azzal nem sokra megyek nála, kénytelen vagyok stratégiát váltani, ha hozzá akarok jutni a kötethez.
- Azaz? Egy hete? Hónapja, éve… vagy már itt is született? – kérdezek vissza, mert bár válasznak nem rossz, de lévén, nem ismerem, így még csak tippelni sem tudok, hogy mióta lehet így. A hirtelen hangulatváltozása azonban arra enged következtetni, hogy nem túl régóta költözhetett ide. Talán azelőtt valami kisvárosban lakott? Mert úgy abszolút érthető lenne, miért éli meg ilyen sokként, hogy ennyire más az élet egy ilyen nagyvárosban.
- Az, de van jobb ötlete? – kérdezek vissza, ám elég meghallanom, hogy az órái miatt milyen későn tudna csak ideérni, így pedig már egyből több sebből vérzik az ötletem. Nem mondom, hogy nem lenne kivitelezhető, de abban maximálisan igaza van, hogy igencsak feltartana. Arról nem is beszélve, hogy nekem inkább a korai időpontok felelnének meg, estefelé én már az alváshoz készülődök. Persze, egy-két napot talán kibírnék éjszakába nyúló munkával, de már évek óta nem erre vagyok berendezkedve, úgyhogy eléggé borítaná a napirendemet meg a biológiai órámat.
- Hm… nem rossz, de ez sem tűnik kevésbé körülményesnek, mint az én javaslatom. – gondolkozok hangosan, azzal pedig egészen meglep, amikor végül felém nyújtja a könyvet. Egy darabig hezitálok is, de aztán a kérdését hallva mégsem veszem el.
- Igazából ha estére szeretné elhozni a könyvet, akkor nyugodtan ráér holnap reggelig is. Viszonylag korán szoktam aludni menni. – azt meg nem érezném fairnek, hogy csak azért siet, hogy betartsa az ígéretét, elhozza… én leraknám az asztalra, aztán reggelig úgy se nyúlnék hozzá.
- Mit is mondott, holnap reggel órái lesznek, igaz? Hol tanul? Délelőtt terveztem bemenni a városba, akad némi elintézni valóm, az egyetemet is útba ejthetem, aztán akár szünetben, vagy órák után tudunk találkozni. Addig meg megpróbálok a többi könyvvel haladni. – vetek egy pillantást a pulton pihenő könyvkupacra, amit ezekkel együtt tetettem félre. Elkezdeni így is el tudom, legalább addig is haladok a munkával, azt meg majd meglátjuk, esetleg holnapig mire, vagy meddig jut. Összeüljünk valahol, hogy együtt jegyzeteljünk a könyvből, ki-ki a saját feladatához, vagy megyünk dolgunkra?
- Persze, ha így megfelel önnek. – teszem még hozzá, mert most, hogy olvadni látszik a jég a kezdeti harapós hangulat után, eszem ágában sincs tönkre tenni ezt az egészet, hogy az elejéről kezdhessünk mindent.


credit •    ::bubojék:    •        

Dean Calver
Üzlet
Play by :
Josh Henderson
Kor :
31
Foglalkozás :
Tolmács és fordító (francia, kínai - mandarin nyelv)
Hozzászólások száma :
36

New York Public Library ** Dean & Elaine Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: New York Public Library ** Dean & Elaine   New York Public Library ** Dean & Elaine EmptyPént. Szept. 27, 2019 1:09 pm



Dean & Elaine

Most már aztán tényleg felpaprikázott… tudom én, hogy úgy nézek ki mint valami kiskamasz gimnazista, de ami sok az tényleg sok. Méghogy kotlok a könyvemen?! Kikérem magamnak! Szólásra is nyitom a szám, de inkább lenyelem amit mondani akartam, mondjuk elég látványosan. Nem biztos, hogy a korántsem kedves jelzőkkel kellene most megbombáznom, amik közül a legenyhébb a “vadember” lenne. Mégis csak, az adminisztrációs nyakatekertségek miatt egymásra vagyunk szorulva. Egyelőre!
Már egészen paprikavörös a fejem, úgy megsértett itt a fölényeskedéssel. Miért lenne az ő határideje fontosabb mint az enyém? És miért ne, igen nő vagyok pont ezért átengedhetné nekem a könyvet! fiatalabb vagyok, de ez már mindjárt elegendő indok arra, hogy ilyen nagyképűen beszéljen? Csak mert az ő nevére van félretéve a könyv? Talán ha franciául próbálkoznék? Fel se tűnik, hogy folyékonyan, szinte akcentus nélkül válaszol, ami egy amerikaitól eléggé meglepő fordulat (lenne, ha az idegtől nem siklanék át felette).
- Nagyon sok más könyv is van, ami az építészetről szól! Miért nem jó magának bármelyik másik? Két perc alatt legalább huszonöt könyvet tudok ajánlani ami épp ugyanennyire szól az építészetről! - és nagyon büszke vagyok rá, hogy nem tettem hozzá sem a “makacs öszvért”, se a “fafejű tuskót”. - Látom a fától az erdőt, azt, hogy maga rugalmatlan. - emelem meg egy kicsit a nózimat, mert ezt gondolom róla. Egyáltalán nincs benne megértés.
- Pont így gondoltam! - vágom rá habozás nélkül, hiszen végre úgy tűnik közös nevezőn vagyunk. Az arcvonásai azonban ismét bizonyítják, hogy csak roppant cinikus volt. Biztos ő is valami hippi, aki azt hiszi az emancipáció azt jelenti, hogy a nőknek nincs igényük arra, hogy előzékenyek legyenek velük. Mondom én, hogy faragatlan tuskó…
Amikor pedig vázolom neki, hogy elszaladok és elrejtem a kötetet, már jóval kevésbé magabiztos a fizimiskája. Ugye, hogy ugye? Nem veheti készpénznek, hogy nála landol a könyv, hiszen adminisztráció ide vagy oda, én is tudok borsot törni az orra alá ha akarok. És miért ne akarnék?
A javaslata bár ésszerűnek tűnik, de mégse nagyon tudom elhinni, hogy TÉNYLEG képes lenne találkozni velem, pláne ha már nála van a hőn áhított fotókkal teli album. Bottal üthetném a nyomát, szerintem.
- Arra semmi szükség, hogy mindenféle iratokat adjon nekem. Én csak nem értem, hogy ha ennyire vehemensen védte az álláspontját, akkor miért tenne ezzel nekem szivességet, a saját kényelmetlenségére? - összevonom értetlenül a szemöldökömet, mert na. Tényleg nem értem, nem is tűnik racionálisnak innen nézve.
Odébb sétálok egy kicsit, hogy ne tartsuk fel a sort, de közben már a határán vagyok annak, hogy a kezébe nyomjam a könyvet néhány nem túl kedves szó kíséretében. A kérdése azonban meglep, olyannyira, hogy őszinte és döbbent arcot vágva nézek a szemeibe.
- Csak amióta itt élek. - válaszolom halkan, mert ez az igazság. Nincs rám jó hatással ez a város, itt az emberek simán átgázolnak bárkin és bármin, és sajnos úgy tűnik már én is egy lettem közülük. A családomról már nem is beszélve, minden nap egy küzdelem, gonoszak és kegyetlenek velem, persze, hogy már én is olyan lettem mint egy kaktusz. Nagyot sóhajtok, és már éppen bocsánatot kérnék, amikor előáll a következő javaslatával. Lehet, hogy rosszul ítéltem meg őt?
- Ez elég körülményesnek tűnik. És nekem reggel lesz néhány órám, körülbelül délre tudnék csak ide jönni. A többi napon meg csak délután-estefelé. Szándékosan hátráltatni nem szeretném, márpedig így nélkülem maga sem tudna dolgozni a nap jelentős részében. - mosolyodok el halványan, és komolyan fontolóra veszem az ajánlatát. Korrekt, és hatékony lehet, de aránytalanul sok plusz terhet róna mindkettőnkre. Ami azt illeti, van ennél hatékonyabb módszerem is. - Mit szólna ahhoz, ha maga kikölcsönözné a könyvet, én odaadnám az igazolványomat, cserébe elvinném a könyvet ma estére, és holnap valahol odaadnám magának? Valószínűleg nem lesz rá sokáig szükségem, vagy ha mégis, a fontos részeket otthon le tudom fénymásolni. Többnyire képek vannak benne, a szöveges részt lehet, hogy le tudom másolni ennyi idő alatt. Ha mégsem, akkor pedig… kitalálhatunk valami mást? - a bizalom jeleként úgy döntök, hogy nyitok én is felé, és bár még mindig kissé aggodalmas szájízzel, de felé nyújtom a hőn áhított albumot.
- Nagyon zavarná, hogy ha már így alakult, még egy kicsit dolgoznék vele? Mármint most? - gondolom át a dolgokat, és félúton meg is áll a mozdulat. Hátha pár dolgot ki tudnék jegyzetelni mondjuk fél óra alatt?


credit •    :hf:   •     :székes:   •  New York Public Library ** Dean & Elaine 2624752903  

Elaine Beaulieu
Diákok
Play by :
Annasophia Robb
Kor :
19
Foglalkozás :
tanuló, építészmérnök
Hozzászólások száma :
32

New York Public Library ** Dean & Elaine Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: New York Public Library ** Dean & Elaine   New York Public Library ** Dean & Elaine EmptyHétf. Szept. 23, 2019 9:21 pm



Elaine & Dean

- Valóban. Belátható ideig. – emlékeztetem újfent, hadd örüljön a pillanatnyi sikerének. Lehet, hogy a csatát megnyerte, de a háborút még közelről sem! Ha pedig ezen múlik a győzelmem, egy napot igazán kibírok a várakozással.
- Ó, szóval így játszunk? Ennyi erővel akkor, mikorra szól a határideje? Mert nekem egy hét múlva van a leadás. Talán előbb kell vele elkészülnie? Ott van a többi könyv, addig azokkal is tudna haladni, utána meg annyit kotlik ezen az egyen, amennyit csak szeretne. – nem, még nem kezdem elveszíteni a türelmemet, attól azért keményebb fából faragtak, bár az igazat megvallva nem számítottam rá, hogy ilyen harcias teremtéssel keresztezték egymást útjaink. Mondhatnám, hogy a megszeppent babaarcát látva azt hittem, seperc alatt lerendezzük az egészet, de megtanulhatnám már, hogy ne a külső alapján ítéljek meg másokat. Elég ritkán szokott bejönni…
- Ezek szerint, ha nem látja az összefüggést, akkor az nem is létezik? Ki kell ábrándítanom, fától az erdőt tipikus esete… mind az építészethez kapcsolódik valamilyen módon, úgy illik közéjük. Mellesleg egy építészeti témájú fotókiállítás kapcsán van szükségem rá. Ami pedig a lovagiasságot illeti, de, szorult belém – csak épp olyanokra tartogatom, akik a viselkedésük alapján rá is szolgálnak. – vonom fel a szemöldökömet, mert őszintén? Ha nem egyből ilyen harciasan esett volna a torkomnak, lehet, hogy én is finomabban, kedvesebben próbáltam volna megoldani a helyzetet, de mivel legjobb védekezés a támadás, meg az ilyen heves szélvész kisasszonyok számára a nyugodt, szép szó nem sokat szokott használni, miért vesztegessem az időt vele?
- Vagy talán úgy értette, hogy csak azért, mert maga nő, én meg férfi vagyok, illene átengednem a könyvet? – nézek rá kérdő tekintettel, és ha bunkó akarnék lenni, mondhatnám, hogy kiharcolták maguknak az egyenjogúságot, akkor meg viselkedjenek is úgy, és ne várjanak el olyanokat a másiktól, ami amúgy nem illeti meg különösebben. Vagy adjam elő én is a hattyú halálát, hogy beteg vagyok, ki tudja, mennyi időm van még hátra, mert bármikor elvihet egy szívroham, ugyan essen már meg a szívem rajta?
- Csakugyan? – kérdezek vissza, egészen felkeltette a kíváncsiságomat, hogy vajon min töri a fejét… igaz, amint meghallom, hogy mire készül, egyből lefagyok néhány pillanatra, mert a fenébe is! Ha bejátszaná, akkor esélyesen előbb futnék ki a határidőből, mintsem annak az istenverte kötetnek a nyomára bukkannék. Mert segítőkészek a könyvtárosok, de hogy a komplett személyzet nekem keressen valami könyvet, amit senki sem talál, annyi szabadidejük azért nincsen.
- Az, hogy én próbálok valami megoldást találni a problémánkra. Maga az, akinek semmi sem jó és csak kifogásokkal jön, hogy melyik, miért nem… Esetleg hagyjam itt magánál valami hivatalos iratomat letétben? - sóhajtok fel a szavait hallva, és már épp előállnék a legújabb javaslatommal, mert hiszem, hogy kell lennie valami olyan megoldásnak, ami mindkettőnknek jó, amikor meghallom a könyvtáros hölgy szavait.
- Nem, még egyelőre folyamatban a tárgyalás. De igyekszünk! Majd szólunk, ha sikerült megegyezni, addig inkább nem tartanánk fel a sort. Lehet, hogy eltart még egy darabig… – váltok vissza az angolra néhány mondat erejéig, mielőtt a fejemmel az pult túlsó vége felé intenék, jelezve a másiknak, hogy egy kicsit arrébb folytassuk, ha lehet.
- Mondja csak, maga mindig ilyen bizalmatlan az idegenekkel? – csendülnek újra franciául a szavaim, a lánynak címezve őket, némi szomorúság is kihallatszik belőlük, mert ha mindenkivel ilyen, akkor csak sajnálni tudom szegényt. Nehéz lehet így élni. Ellenben ha csak engem tisztelne meg ilyesmivel, azon se lennék meglepődve, az eddigi könyves civakodásunk alapján.
- Van egy ötletem. Ha már ennyire nem bízik bennem, és ebből kiindulva, ha magához kerülne a könyv, valószínűleg akkor is egyszerűen köddé válna vele, nem aggódva amiatt, hogy hogyan bukom a megbízásomat… mit szólna ahhoz, ha itt, a könyvtárban találkoznánk? Az én nevemre van lefoglalva a könyv, így kikölcsönözni nem tudja, ha pedig elrejti a könyvet, én sem vagyok előrébb. Találkozzunk itt a következő néhány napban, nyitás előtt. Én nem fogom tudni, hol van a könyv, ön igen, de nem tudja kivinni innen. Nap közben mindketten haladhatunk a saját munkánkkal, a nap végén ismét elrejtheti a könyvet, ha meg nincs többé szükségem rá, akkor beszélek a könyvtárosokkal és nyugodtan kikölcsönözheti. – ha már ennyire bizalmatlansági alapon megy az egész, ez talán még működhet is, mindketten rá leszünk szorulva a másik segítségére, hogy ne nehezítsük meg feleslegesen egymás dolgát. Ha nem beszéljük meg, én akkor is itt lehetek nyitásra, és ha ő is felbukkan, nemigen fog tudni úgy a könyv közelébe férkőzni, hogy ne tudjak róla… viszont ha lejár a határidőm, neki se kell mindennap befáradnia ide, akár a többi könyvet cipelve. Aztán ki tudja? Lehet, hogy pár óra csendes kutatómunka után ő is ráébred, hogy különösebben nem szándékom, hogy poénból kitoljak vele.  Tény, hogy kényelmesebb lenne otthon, a dolgozószobámban, vagy épp a kanapén ücsörögve végezni a fordításokat, de egyetemista koromban is rengetegszer tanultam a könyvtárban időzve, nem halok bele most sem.
- Mit szól hozzá? - megegyeztünk, vagy esetleg van jobb ötlete? Mert attól sem zárkózok el.


credit •    ::bubojék:    •        

Dean Calver
Üzlet
Play by :
Josh Henderson
Kor :
31
Foglalkozás :
Tolmács és fordító (francia, kínai - mandarin nyelv)
Hozzászólások száma :
36

New York Public Library ** Dean & Elaine Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: New York Public Library ** Dean & Elaine   New York Public Library ** Dean & Elaine EmptyHétf. Szept. 23, 2019 10:37 am



Dean & Elaine

Szólásra nyitnám a számat, amikor azt mondja, hogy öt perccel azelőtt telefonált, hogy én levettem a könyvet a polcról. Csak még szorosabban húzom magamhoz a kötetet, és eléggé elszánt arccal nézek rá. Végig mérem minden egyes vonását, de nem tántorodok el. Akkor sem, ha furcsa módon rettenetesen tetszik nekem. Nem történt még velem ilyesmi, még sosem éreztem ilyen erős vonzalmat valaki felé első pillantásra. Meg sok pillantásra sem, furcsán szélsebesen kalimpál a szívem ami teljesen új élmény.
Éppen csak egy kicsit zavarnak össze a gondolataim és az, amit mond. Néhány másodpercig tanácstalanul bámulom a cipőm orrát, kívülről talán úgy festhetek, mint valami bűnbánó gyerek. Aztán felemelt fejjel, csatára kész arccal nézek ismét a szemeibe.
- Kijavíthat, ha akar, és természetesen hivatkozhat különböző szabályokra meg törvényekre, de ez nem változtat azon a tényen, hogy a könyv az ÉN kezemben van. És ott is marad. - teszem még hozzá, mint valami kelta amazon. Kizárt dolog, hogy új témát keressek, amikor már ennyire beleástam magam a kutatásba. Kizárt dolog, hogy bármiféle mondvacsinált indokkal átengedjem neki azt, amin a jó jegyem, vagy a tantárgyam teljesítése múlik. Ne nézzen már madárnak.
- A könyvet az fogja kikölcsönözni aki megtalálta. Aki már elkezdte vele a munkát, és ilyesformán elvesztegetne egy teljes napot a szintén határidős munkájából. Nem is beszélve arról, hogy egy új téma kidolgozása mennyi plusz idővel, energiával járna. Szóval röviden: nem. Nem adom oda. - vonom össze a szemöldököm, szinte már késze rá, hogy ha kell, pankrációba bonyolódjak. Nem mintha lenne esélyem a győzelemre, vagy általában ököllel oldanám meg a problémáimat, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy hasonló fából faragtak minket, és nem fog egyikünk se lemondani a könyvről.
Elgondolkodva nézek végig a köteteken, amiket kiválogatott. Talán le tudom beszélni erről, de ehhez már a francia nyelvet választom. Bevallom, némiképp meglep az, hogy folyékonyan beszéli ő maga is, bár az én edzett, értő fülem hallja néhol a beszédében az amerikai zöngét, amit más talán észre sem venne.
- Szívesen meghallgatnám, hogy mégis miféle körülmények közt illik azokhoz - mutatok a könyvei felé már kissé idegesen - ez a konkrét iromány! Nincs összefüggés köztük, eklektikus a tematika, az ég szerelmére! Semmi lovagiasság nem szorult magába? - dünnyögök most már kifejezetten bosszankodva. Tipikus amerikai! Nálunk otthon kedvesek az emberek, ha ott történt volna ez az eset, akkor már rég kifelé sétálnék a könyvemmel. Nálunk tudják mi az az udvariasság, főleg fiatal nőkkel szemben. Nem is tűnik már olyan jóképűnek!
Már fel tudnék robbanni, amikor meg azt fejtegeti, hogy legfeljebb ellopni tudnám a könyvet. Kekeckedni akar velem? Tényleg? Rögvest hátrálok is két lépést, nehogy azt gondolja, hogy abszolút nyertes helyzetben van!
- Kikölcsönözni nem tudom. De biztos lehetnék benne, hogy akkor maga sem fogja. - majd ahogy folytatja a mondandóját, hogy egy hétig vissza se hozza, akkor aztán tényleg felébresztette a sárkányt. Akkor játsszunk amerikai módra, szúrjunk ki a másikkal minél jobban? Halványan elmosolyodva billentem oldalra a fejem. - Tudta, hogy több millió kötet van az épületben? Azt sejti, hogy hány polcon pihennek? - nem fogok megfutamodni. Nem és nem! - Milyen gyorsan tud futni? Csak mert ha én mondjuk neki iramodnék, és valamelyik polcra eltenném ezt a kis drágaságot, maga hónapokig keresheti, akkor sem fogja megtalálni. Én viszont akár minden nap visszajöhetek, leemelem a polcról, és békésen dolgozom vele. Majd visszateszem máshová, ahol szintén nem találja senki. A könyv nem is hagyná el az épületet, nem kellene illegálisan eltulajdonítanom. - elég csak egy kóbor pillantást vetnem szegény könyvtárosok felé, akik egyetlen szavunkat se értik. De azt látom, hogy tágra nyílt szemekkel bámulják a némiképp harciassá fajult beszélgetést.
A javaslatával viszont meglep, olyannyira, hogy hirtelen szinte rávágom, hogy rendben, legyen így. A közös munka ésszerű megoldásnak tűnik. Csakhogy az előbbi kakaskodásából kiindulva… leshetnék a lyukon, hogy tényleg eljönne-e. Én meg üldögélhetnék egyedül és soha nem látnám viszont a kötetet. Bizalmatlanul, de már egyáltalán nem harciasan emelem rá a tekintetem, a csalás, hazugság jelei után kutatva fürkészem a szemeit.
- Mi rá a biztosíték, hogy tényleg eljönne? Ha már magánál lenne a könyv, miért osztaná meg velem? Az iménti szavaiból ítélve… azt mondta, képes lenne kiszúrásból direkt később visszahozni. Akkor miért kellene megbíznom magában? - őszinte választ várok a kifejezetten halkan feltett kérdéseimre. Mégis csak könyvtárban vagyunk.
- Khm khm! - vág közbe az előttem álló könyvtáros hölgy, aki mellé idő közben megérkezett szemüveges néni kollégája is. - Akkor… kinek a nevére írjuk? Sikerült megegyezniük? - csak a fejem rázom, majd újra visszatér a figyelmem a fiatalemberhez, vesébe látó, kíváncsi búzakék szemekkel kutatom az övét.
- Miért kellene bíznom magában? - teszem fel újra a kérdést ismét franciául, mert ehhez a beszélgetéshez nem kellenek a könyvtárosok. Bizonytalanul tartom a könyvet, ez az egész szituáció olyan mint valami groteszk komédia. Most tényleg? Ezen vitázzak egy olyan férfival akit szemlátomást marhára hidegen hagy a problémám? Úgysem találkozna velem, hogy én is végezhessem a dolgomat. Úgyis megtalálnák neki a polcon az irományt, én pedig nevetség tárgya lennék ha nekiállnék itt rohangálni. Lemondóan sóhajtok, nyilvánvalóan rám is vonatkoznak a szabályok… és legalább megtanultam, hogy nem olvasgatok semmit, hanem azonnal kikölcsönzöm. Legközelebb. De ezt neki még nem kell tudnia, hogy hamarosan bedobom a törölközőt.


credit •    :hf:   •     :székes:   • New York Public Library ** Dean & Elaine 2624752903  

Elaine Beaulieu
Diákok
Play by :
Annasophia Robb
Kor :
19
Foglalkozás :
tanuló, építészmérnök
Hozzászólások száma :
32

New York Public Library ** Dean & Elaine Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: New York Public Library ** Dean & Elaine   New York Public Library ** Dean & Elaine EmptyCsüt. Szept. 19, 2019 7:45 pm



Elaine & Dean

Meglepetten vonom fel a szemöldököm a fejrázása láttán, hát még amikor visszakapva a könyvet a könyvtáros hölgytől, ahelyett, hogy felém nyújtaná az említett kötetet, inkább védelmezően magához szorítja.
- Akkor nem egy órája telefonáltam, hanem kettő. Vagy inkább öt perccel azelőtt, hogy levette azt a kötetet a polcról. Ehhez mit szól? – kérdezek vissza hozzá hasonlóan kukacoskodó stílusban, mint ahogy ő is tette, de ha ez nem lenne elegendő számára, akkor kifejtem bővebben is a véleményemet a témáról.
- De tudja mit? Lényegtelen, hogy pontosan mikor telefonáltam. És tudja, hogy miért? Mégpedig azért, mert az, hogy valaki egy könyvtárban leemel egy könyvet a polcról, még nem jelent egyet azzal, hogy ki is kölcsönözte azt. Vagy talán ön nem szokott csak úgy nézelődve belenézni egyik-másik kötetbe, valami érdekes olvasmány után kutatva? – mint valami kincskeresés, ha megtetszik az embernek, akkor leül, olvasgatja, esetleg kikölcsönzi, ha viszont nem nyerte el a tetszését, vagy nem épp azt találta, amire számított, akkor minden gond nélkül vissza lehet rakni a polcra, tovább keresgélve. Az egyetemi kutatómunkák többsége is hasonlóan ment még az én időmben, attól, hogy egy könyv cím alapján jónak tűnt egy adott beadandóhoz, még korán sem volt biztos az, hogy tartalomban is megfelelő lesz.
- Egy szó mint száz, az a könyv van kikölcsönözve, amit a rendszerben feljegyeznek a neve mellé, és amivel legálisan kisétál a könyvtárból. – foglalom össze röviden és lényegre törően a témát, kijavítva a fogalombeli zavarokat. Reménykedek belőle, hogy ennyi elég lesz ahhoz, hogy megjöjjön az esze, és végre ideadja azt a kötetet, ne raboljuk feleslegesen a másik drága idejét, de ahogy mozdulatlanul áll, engem, meg a könyveimet méregetve, már sejtem, hogy nem úszom meg ilyen könnyen… hát még amikor franciául szól hozzám.
- Oui, bien sûr. Pourquoi? – kérdezek vissza, de még a végére sem érek, és már mondja, és mondja, és mondja… nők, hogy szinte mindnek ilyen beszélési kényszere van! Nagy levegő, egy fáradt sóhaj, türelmes arckifejezés, és némi remény, hogy nem abba nőknek abba a fajtájába tartozik, akik egy levegővétellel három órán át képesek beszélni szünet nélkül, mert akkor esküszöm, menten őszülni kezdek.
- Rosszul látja. Mit gondol, kisasszony, nekem talán a szép színes képek miatt esett pont erre a kötetre a választásom? Ha más könyv is jó lenne helyette, inkább vinném azt, ahelyett, hogy magácskával próbálok egyről a kettőre jutni, de sajnos nem csak „általánosságban” érdekel az építészet, így én se tudom mással helyettesíteni. Ráadásul egy igen közeli határidős munkámhoz lenne szükség rá. – javítom ki újfent, immár francia nyelven folytatva a társalgást, mert lehet, hogy más esetben helytálló lenne a tippje, sajnos esetemben most igencsak mellé trafált.
- Nézze… ha így folytatjuk, semmivel sem jutunk, előrébb, úgyhogy mi lenne, ha egyszerűsítenénk a helyzeten? – dobom fel egészen segítőkészen a témát, majd ha nem zárkózik el a véleményem elől, akkor folytatom is – Mivel az én részemre már le lett foglalva a könyv, így kikölcsönözni úgy sem tudja, a legtöbb, amit tehet, hogy zárásig olvasgatja, amennyit akarja. Mivel foglalt, így a polcra sem kerülne vissza, holnap reggel pedig így is, úgy is megkapnám – kivéve persze, ha valamilyen illegális módon nem próbálja meg kicsempészni innen, de miután magánál látták utoljára a könyvet, és több szemtanú is van, mennyire ragaszkodott hozzá… - be sem fejezem a mondandómat, valószínűleg összerakja egyedül is, hogy esélyesen ő lenne az első, akin a rendőrség keresné, ha lába kélne, egy pereskedés, jó kis pénzbírsággal megspékelve meg kinek hiányzik az életébe? Na ugye, hogy senkinek.
- Én holnap reggel érte jövök, de akkor biztosra veheti, hogy az elkövetkező egy hétben biztosan nem fogja látni…- sőt, abból kiindulva, hogy egy hónapig nálam lehet egy kikölcsönzött könyv, ha még sokáig szívózik, meg játszik a türelmemmel, akkor lehet, hogy csak az utolsó napon fogom visszahozni, érezze csak a törődést.
- Vagy megpróbálhatunk egy arany középutat találni. Valahol találkozunk nap közben, mondjuk kávézóban, vagy akár az egyetemen, kollégiumban, bánom is én, aztán mindketten tudunk dolgozni a saját munkánkon. Mint ahogy a közös beadandók mentek annak idején. – vagy mennek még most is, ki tudja, pár éve már nem koptatom az iskolapadot, azt meg ki tudja, mennyit változott azóta a világ? Vagy hogy pontosan milyen szakon tanul a szöszi.


credit •    ::bubojék:    •        

Dean Calver
Üzlet
Play by :
Josh Henderson
Kor :
31
Foglalkozás :
Tolmács és fordító (francia, kínai - mandarin nyelv)
Hozzászólások száma :
36

New York Public Library ** Dean & Elaine Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: New York Public Library ** Dean & Elaine   New York Public Library ** Dean & Elaine EmptySzer. Szept. 18, 2019 12:53 pm



Dean & Elaine

Már majdnem teljesen beszippantott a könyvtár varázsa, ez a gigászi olvasóterem, a kis lámpák az asztalon, az ablaküvegen kopogó eső… Bár még nincs késő, de fiatal lány lévén nem szeretek egyedül kóborolni a városban sötétedés után. Nem vagyok paranoiás, de tisztában vagyok vele, hogy nem szép hely ez a világ és gonosz emberek mindenhol vannak.
Épp csak egy kicsit álmodoztam el az időt, szóval a pultnál már siettem volna, amikor a könyvtáros kezében csipogni kezdett az egyik könyvem. Meglepődtem, mert ilyesmivel még nem találkoztam.
- Mi a gond? - kérdezem, mire a fejét rázza, és újra meg újra megpróbálja lecsipogni a kötetet. Nem megy, valamiért a rendszer nem szereti. A válasz pedig érkezik is a szemüveges néni felől, de a kérdő tekintetére csak összevonom a szemöldököm. Na még mit nem, majd pont ez a könyv kell itt bárki másnak is?! Még akkor se, ha egyébként első pillantásra kifejezetten vonzóak a vonásai. Még akkor se, ha soha életemben nem láttam még ilyen színű szemeket. Még akkor se, ha már ránézésre is idősebb nálam, és egyébként is tök jól néz ki, hogy más körülmények közt simán reszketeg térdekkel motyognám még a nevemet is ha kérdi. Még nem találkoztam senkivel ebben a városban, aki ilyen hatással lett volna rám, van benne valami... valami nagyon-nagyon furcsa.
De még akkor se adom neki a könyvet!
Aztán, ahogy a fiatalember hozzám intézi a szavait, még jobban összehúzom a szemöldököm. Na meg a nagy francokat! Megrázom a fejem a mondandója első részére, a könyvtáros hölgy pedig valamilyen okból, furcsa ötlettől vezérelve felém nyújtja a könyvet, gondolom azért, hogy adjam oda a fiatalembernek. Nem habozok, el is veszem tőle, de csak azért, hogy aztán jó szorosan magamhoz öleljem. Nemadom!
- Órák óta ezzel a könyvvel dolgozom itt az olvasóteremben. Amikor maga bő egy órája ide telefonált, már nálam volt. - fejtem ki az álláspontomat határozottan, mégis igyekszem, hogy az udvariasság határain belül mozogjak. Nincs más könyv csak ez a három, ami ennek az építésznek a munkásságáról szól. - Szóval, tulajdonképpen a könyv már ki volt kölcsönözve amikor Ön a kezébe vette a telefont. - kósza pillantást vetek az ő kupacára, és látom, hogy bizony hasonló az érdeklődési körünk, ő is csupa francia nyelven íródott, építészeti könyvet válogatott.
Kialakult egy olyan helyzet, ahonnan elég látványosan se előre, se hátra nem vezet út. Én nem tudom másik könyvvel pótolni, és valószínűleg ő sem. Én se akarok lemondani róla, és valószínűleg ő sem. Oldalra biccentett fejjel méregetem, sajnos ő is hasonlóan határozott jellemnek tűnik, mint én. Továbbra is az indokoltnál szigorúbb arccal szorongatom a könyvet, a két hölgy pedig a pult mögött, látványosan kiszállt a buliból, oldjuk meg mi magunk.
- Parlez-vous français? - kérdezem óvatosan, de a választ meg se várva, ékes anyanyelveim egyikén állok neki a mondandómnak. Vagy érti, vagy nem. - Nekem kifejezetten Arthur Erickson munkásságáról van szükségem információkra. Azokra az információkra, amik ebben a könyvben vannak. - ujjaimmal kicsit dobolok a könyv gerincén, majd közelebb megyek hozzá, de eszem ágában sincs elengedni az irományt. - Úgy láttam, magát az építészet érdekli, úgy általában. Gótikus katedrálisok reprodukciója, modern belső terek, az art déco virágkora… - sorolom a kötetek tartalmát, amik az ő kis kupacát gyarapítják. - Bármilyen másik kanadai építészeti kiadvány hasznára válik majd, ebben biztos vagyok. - fejezem be a gondolatot, és egészen biztos vagyok benne, hogy megérti majd, hogy nekem nagyobb szükségem van az irományra. - Khm! - teszem még hozzá nyomatékosításként.


credit •    :hf:   •     :székes:    

Elaine Beaulieu
Diákok
Play by :
Annasophia Robb
Kor :
19
Foglalkozás :
tanuló, építészmérnök
Hozzászólások száma :
32

New York Public Library ** Dean & Elaine Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: New York Public Library ** Dean & Elaine   New York Public Library ** Dean & Elaine EmptyKedd Szept. 10, 2019 8:51 pm



Elaine & Dean

Én naiv, abban a hitben éltem, hogy miután az egy hónapos kis kínai csavargásomról hazaérek, bőven lesz még időm elpakolni, kipihenni az utazás fáradalmait, mielőtt megújult erővel vetném bele magam a munkába. Ezzel szemben még az ottlétem utolsó napjaiban kaptam egy e-mailt egy új megbízás kapcsán – kár, hogy az esküvő meg a buli miatt csak napokkal később realizáltam, ráadásul a hazaút is elég hosszadalmas volt. Egy szó mint száz, nem hittem volna, hogy így megizzaszt a téma, ráadásul az utazásnak hála legalább egy hetet sikerült elpazarolni, már ami a rendelkezésre álló időt illeti. Merthogy gondolkozás nélkül elvállaltam, egyéni vállalkozóként nem épp jó reklám elutasítani egy megbízást, pláne úgy, hogy az elmúlt egy hónapban nem is dolgoztam…
Annak ellenére, hogy a téma meglehetősen érdekes volt és még érdekelt is, hamar be kellett látnom, hogy nem árt némi segítség hozzá, pusztán kútfőből kevés lesz a nyelvtudásom hozzá, ha hiteles fordításokat szeretnék. Maga a munka egyébként nem más, mint egy fotókiállítás képei kapcsán a készítő leírásait az angol mellett franciára is lefordítani, elvégre nem csak itt, New Yorkban lesznek kiállítva a képei, hanem terv szerint Kanadában, és ha minden jól megy, Európa több országában is. Mivel azonban a francia építészeti szaknyelv nem épp az erősségem, nem ártott némi segítség, amihez egészen jó alapanyagokat sikerült fellelni a New York-i könyvtár adatbázisában. Bár nem látom nagy valószínűségét, hogy pont most, pont ezekre fájna bárki foga is, de biztos, ami biztos, azért felhívtam a könyvtárat, hogy félretetessem a meglévő köteteket. Legalább amíg odaérek, lesz idejük kényelmesen megkeresni őket, rám pedig úgy is rám fért némi friss levegő a több órányi kutatómunka után.
Eddig egész jól alakultak a dolgok, nem is értem, miért nem lett már előbb gyanús a dolog, ritkán van ilyen sikerszériám… viszont elég volt beérni, és bejelentkezni az információs pultnál, amikor jött is az első pofon az élettől – akadt egy aprócska probléma.
Az öt könyvből, amit félretetettem, csak négyet sikerült megtalálni, ezek ott is sorakoztak a hölgy mellett a pulton, az ötödik azonban, a rendszer szerint hiába van itt, a könyvtárban, mégsem sikerült a nyomára bukkanniuk.
- De nekem tényleg sürgősen szükségem lenne arra a könyvre. Biztos, hogy nincs a nemrégiben visszahozott könyvek között? – intek a tekintetemmel a pult mögött, a fal mellett pihenő kis gurulós kocsira, amin a visszahozott könyvek várták, hogy újra visszakerüljenek a polcra, amint valakinek sikerül időt szakítani rájuk. A hölgy azonban csak megrázta a fejét, közölve, hogy ott is megnézték, de nincs, így a legtöbb, amit tenni tudott, hogy zárolta a könyvet, ha mégis beérkezne, nem tudják újra kikölcsönözni. Igaz, arra, hogy mikor érkezik vissza – visszaérkezik egyáltalán valaha, vagy örökre elveszett? – ő sem tudott már válaszolni. Idegesen túrtam a hajamba, azt mérlegelve, hogy mégis mitévő legyek? Szükségem van arra a könyvre, de ha nincs meg, akkor vagy máshonnan kéne beszereznem, vagy valami másik kötetet találni helyette, egyik sem kevés idő éppenséggel, és most mindenem volt, csak felesleges időm nem arra, hogy ilyenek miatt rohangáljak a városban.
Már épp megszólaltam volna, hogy akkor maradjon a négy könyv, az ötödiket hátha megtalálják holnapra, amikor a mellettem lévő sorban valami hibaüzenetre emlékeztető csipogás hallatszott volna. Majd ahogy újra bescannelték a szőke leányzó könyvét, újra az előbbi, fülsértő hang, ahogy pedig vetettem egy ideges pillantást felé, hogy mégis mit szerencsétlenkednek, meglátva a címet, egyből elkerekedett a tekintetem. A könyvem!
- Stacey, nem tudod, hogy miért nem akarja beolvasni a vonalkódot? – fordult az ügyintéző kérdő tekintettel a másik felé, akivel eddig diskuráltam, aki közelebb hajolva, egy pillanattal később hozzám hasonlóan megvilágosodott.
- Azért, mert zárolva van. Pont ezt a könyvet keressük, lassan egy órája. Akkor ezért nem találtuk sehol! – igazította meg az orra hegyén pihenő szemüveget, miközben kérdő tekintettel pillantott rám, majd a mellettem álló lány felé, hogy mi legyen.
- Bő egy órája telefonáltam ide, hogy félretetessem ez a könyvet az egyik sürgős munkámhoz, már megijedtem, hogy esetleg nyoma veszett. – teszem hozzá, mint ha ebből automatikusan kéne következnie annak, hogy megkapom a könyvet, ha viszont a lány nem venné a lapot a következő néhány másodpercben, akkor csak felvont tekintettel intek a könyv felé –  Szabad lesz, kisasszony? Tényleg sietek, még ez az egy könyv hiányzik a listámról, aztán már itt sem vagyok, eszem ágában sincs a továbbiakban feltartani Önt, gondolom, van jobb dolga is, mint ilyenekre pazarolni a drága időt. – vetettem egy pillantást a faliórára, miközben realizáltam, hogy a fenébe is… Már lassan fél órája itt téblábolok a pult előtt, arra a szerencsétlen, francia, építészeti kötetre várva!


credit •     :bubojék:    •        

Dean Calver
Üzlet
Play by :
Josh Henderson
Kor :
31
Foglalkozás :
Tolmács és fordító (francia, kínai - mandarin nyelv)
Hozzászólások száma :
36

New York Public Library ** Dean & Elaine Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: New York Public Library ** Dean & Elaine   New York Public Library ** Dean & Elaine EmptyCsüt. Szept. 05, 2019 9:24 am



Dean & Elaine

Szeretek könyvtárba járni, azt hiszem mindig is szerettem. Egyrészt, mert imádom a hangulatát, a rengeteg könyvet, az illatot amit ezek a kötetek árasztanak magukból, másrészt nagyon is olcsó, hiszen a bérlet áráért a világ összes könyvét kiolvashatjuk. Plusz, ott van még a környezettudatosság is. Azért, hogy nekem legyen egy szép könyvem, fákat vágnak ki, különböző káros anyagokat eregetnek a légkörbe, ami fölösleges terhelése a bolygónknak. Inkább kikölcsönzöm, elolvasom és visszaviszem. Ha mindez nem lenne elég, a New York-i könyvtár épülete az egyik legszebb a világon, csomószor volt már, hogy csak úgy bolyongtam itt, nézelődtem, az ablakokat, oszlopokat, freskókat, építészeti megoldásokat csodáltam hosszú órákon át. Nem mellesleg több, mint 53 millió könyv található meg itt, szóval bármit is keressek: itt tutira meglesz.
Most nemcsak úgy csatangolni és bóklászni érkeztem. Az egyetem elkezdődött, és az egyik tanár egy esszét kért tőlünk, amelyben egy általunk kedvelt témát, korszakot, már nem aktív építész munkásságát elemezzük, értelmezzük. Arthur Erickson kanadai építészre esett a választásom, hiszen a gyökereimhez is közel áll, és tetszenek is az általa megálmodott épületek. Rengeteg üveg, nagy és széles felületek, tágas belső terek és letisztult, geometriai formák jellemzik monumentális épületeit. Bár én egy kicsit más stílust képviselek, kétségtelen, hogy ő is a korán jóval túlmutató, jelentőségteljes életművel rendelkezik. Az építészeti könyvek közt keresgéltem, és találtam is három könyvet ami érintőlegesen vagy kizárólagosan az ő épületeivel foglalkozik. Az egyik egy képes album, minimális magyarázattal, egy angol nyelvű tankönyv amelynek ő a szerzője, illetve egy kifejezetten Erickson munkásságát elemző vaskos könyv, amely francia nyelven íródott. Ez utóbbi talán a legfontosabb a dolgozatom szempontjából, és mázlista vagyok, amiért nekem ez az ékesen csengő nyelv is az anyanyelvem, így még érteni is fogom.
Nem mondom, amikor ezt a hármat begyűjtöttem, azért még vadászgattam egy kicsit, valami könnyed olvasmányt is kerestem, és rá is bukkantam egy elég réginek tűnő, francia romantikus költők verseivel, eredeti nyelven (első sorban Baudelaire). Leültem a nagy olvasóteremben az egyik asztalhoz, és fellapoztam a négy közül az egyik könyvet, a másik három csinos kis kupacban pihent előttem. A képes albumba akartam bele kukkantani, és mivel odakint egy nyári zápor tette a dolgát, nem siettem el a dolgot. Amikor egy érdekesebb épületet találtam, a füzetembe egy helyes kis tollal felírtam az oldalszámot, és az épület nevét, majd lapoztam tovább, később jól fog jönni amikor már az esszét írom. Hűvösre fordult az idő, de lehet, hogy csak a beszűrődő hangok miatt éreztem így. Összébb húztam magamon a kardigánomat, és azon gondolkodtam, hogy talán nem volt a legjobb ötlet szandálban, sötétkék színű harang formájú szoknyában, bézs pólóban és egy hasonló színű kardigánban elindulni, amikor tudtam jól, hogy délutánra már lehülést mondtak az időjósok. Szerencse, hogy egy sál is lapul a táskámban, akárcsak Cappy, az elmaradhatatlan kis plüss nyúl barátom a laptop mellett. Sose hittem volna, hogy az egyetemen laptopra jegyzetelek majd, de végül is okosabb mint hét-nyolc füzetet cipelni. Csak még nem gépelek elég gyorsan, a helyzeteim kissé foghíjasak itt-ott.
A fából és természetes anyagokból készült órámra pillantok, mert hirtelen sötétedett be. Indulni kellene már haza! Gyorsan felkapom az asztalról a füzetet és a táskába teszem, a napszemüveget csak a hajamba illesztem mint valami hajpántot, majd a négy könyvvel felszerelkezve megyek is a pulthoz, hogy kikölcsönözzem őket. Otthon folytatom a tanulást, mert bár nem hajt a tatár, van két hetem megírni az esszét, de szeretném ha minél jobban sikerülne. A hétvégén amúgy se lesz sok időm, a környezetvédő csoportommal tartunk szemét szedést egy közeli parkban, szóval jobb, ha ezeket most hazaviszem. Az a biztos. Türelmesen várom, hogy sorra kerüljek, ketten is vannak, de az egyik hölgyet nagyon lefoglalja egy fiatalember. A másik sor jobban halad, ott nincs semmi probléma, így le is teszem a könyveket a pultra, és adom a kártyámat, hogy felírhassák a nevemre ezt a négy remekművet. Közben a beszélgetés a túloldalon abbamarad, és hirtelen úgy érzem, mintha valaki nézne. Nem tévedtem nagyot, meglepett arcot vágok, amikor feléjük fordulok. A fiatalember, és a pultban ülő nő mindketten engem néznek, de mintha minimum nálam lenne a brit királyi korona, amit épp csak egy perce emeltem el a londoni Tower-ből.
- Hm? - hangzik el tőlem az érdeklődő kis hümmögés, miközben az előttem szorgosan dolgozó könyvtáros az utolsó köteten található vonalkódot csipogja be. Jó gyorsan ment, hamarosan távozok is, nem szeretem ha így bámulnak…



credit •    :hf:   •     :székes:    

Elaine Beaulieu
Diákok
Play by :
Annasophia Robb
Kor :
19
Foglalkozás :
tanuló, építészmérnök
Hozzászólások száma :
32

New York Public Library ** Dean & Elaine Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: New York Public Library ** Dean & Elaine   New York Public Library ** Dean & Elaine Empty

Ajánlott tartalom


New York Public Library ** Dean & Elaine Empty
Vissza az elejére Go down
 

New York Public Library ** Dean & Elaine

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: New York :: Manhattan :: Múzeumok, színházak, műemlékek-
^
ˇ