Aiden && Allie part2

Vendég

Aiden&Allie

Na jó, a ló tényleg nem hozzám illő állat. Az összes vége szörnyen veszélyes. Rúg, csíp, karmol, harap, a szeme vérben forog.

A telefonomat lerakva, mosolyogva szedtem össze a takarító eszközöket a motelban, és kezdtem el szépen visszapakolni azokat a helyükre. Mivel az utóbbi időben elég sok túlórám volt, és a hely is jól profitált az utóbbi időben. A lányok el tudtak menni a nyáron szabadságra, szóval mivel most felvettünk egy újat, lényegében teljes műszakokat tudnának csinálni nélkülem. Ezért is kaptam extra bónusz szabadnapokat, meg egy csomó csúszó órát... Amiből pont most terveztem kivenni párat, hogy az Aidennel megbeszélt programunkat be tudjam váltani.
- Csajok, szépen zárjatok be, mert nekem most el kell mennem – tettem Victoria vállára a kezem, aztán kedvesen elmosolyodtam. Amióta Tae Oh-val lényegében együtt vagyunk, sokkal jobban bánok a beosztottjaimmal. Nem mintha eddig nem engedtem volna meg minden szart nekik, de ettől függetlenül is mindig ridegen bántam velük. Most már kezdem elengedni ezt az egészet, bár nem akartam túl sokat gondolni a dologba, mert még bármi lehet, de tény és való, hogy... Jobb a hangulatom és boldogabban kelek fel, amióta együtt vagyunk.
A lány is csak megajándékozott egy hasonló mosollyal, bár az arckifejezése még mindig elég értetlen volt. Nyilvánvalóan nincsenek ahhoz szokva, hogy vigyorgok, mint a vadalma, de ezért nem tudom őket hibáztatni. Inkább gyorsan el is szaladtam a saját szobám irányába, hogy elkezdhessek készülődni. Gyorsan dobtam is egy zuhanyt, mert tudtam, hogy beletelik egy kis időbe, amíg Aiden értem jön, szóval a hajamat is megmostam. Elég hosszú már, de még így is sikerült vagy tíz perc alatt megszárítanom lényegében, majd elővettem a lovaglónadrágom, meg egy egyszerű, fehér pólót, belebújtam a csizmámba, feldobtam egy kis szempillaspirált, meg korrektort a problémásabb helyekre, és lényegében készen is voltam. Maradt még vagy öt percem, szóval a konyháról elcsentem néhány szebb répát a lovaknak. Ilyen téren kifejezetten tudatos voltam, igyekeztem nem rászoktatni a cukrokra Aztecot. Alapvetően elég jó természetű ló volt, de ettől függetlenül a farmerok tanácsolták nekem, hogy ne nagyon adjak neki ilyeneket, mert talán követelőző lehet idővel. Hálás is voltam nekik, amiért végül rám bízták az állatot, de ők meg lényegében ingyen étkeztek nálunk, szóval ilyen téren valamilyen szinten egálban voltunk, meg jól gondját viseltem Aztecnak.
Aiden sajnos egy ideje nem igazán tudott kijönni a lovardába, szóval igyekeztem az ő lováról is gondoskodni, amennyire tudtam. Mindenesetre azért örültem neki, hogy most volt esélyünk együtt kimenni, szóval nem is pepecselgettem tovább, inkább belebújtam a csizmámba, és leszaladtam, hogy elég legyen csak felvennie, és mehessünk ki a farmra.
Túl sokat nem is kellett várnom rá, amint megláttam, hogy begurul a kocsijával, már integettem is neki, aztán pedig figyeltem, ahogyan kiszáll a kocsiból és rögtön oda is léptem hozzá, hogy megölelhessem őt.
- Sziaaa – húztam el a szót, miközben szorosan a nyaka köré fontam a karjait – Határozottan tetszel szőkén... Milyen jól kiválasztottam neked ezt az árnyalatot, látod?
Gyorsan el is engedtem, hogy jobban megszemlélhessem őt. Én magam soha az életben nem mertem volna megváltoztatni a hajszínemet, mert szeritnem minden sötétebb árnyalat borzalmasan állt volna nekem. Lényegében ez volt a második ok, ami miatt az ázsiaiakra rohadtul irigy voltam... Ténylegesen majdhogynem minden jól állt nekik. Mondjuk sok bajom nincs a szőkével sem, igazából elvagyok vele, így annyira nem is probléma, hogy a színem olyan, amilyen.
- Hoztam a te szépségednek is egy kis nasit... de neked kell odaadnod, mert már a múltkor is nagyon hiányolt – persze megértem, hogy Aidennek nincs ideje úgy rendszeresen lovagolni járni. Ő ilyen téren elég más, szerencsétlen szerintem örül, ha egyáltalán két percnyi ideje van arra, hogy szusszanjon egy kicsit. Viszont az ilyen alkalmakat ki kell használni, mert azért mégiscsak tudja az állat, hogy ki az ő gazdája attól függetlenül, hogy többen is odafigyelünk rá. Szerencsére mindenki megérti ott is a fiú helyzetét, szóval lényegében elég jó helyet fogtunk ki.

• ruha • 609 • Aztec

**Aiden Lee**

~ Allie & Aiden ~

Ikrek lóháton, ikrek a láthatáron

Szapora léptekkel futok le a lépcsőn a jó időre való tekintettel egy csinos kardigánban, farmerben és persze a legújabb karórámban, amivel tegnap Chrisopher ajándékozott meg. Vállamat egy közepes méretű márkás sporttáska nyomja, ami a heves lépteknek köszönhetően állandóan oldalamhoz csapódik, de nem állok meg amíg le nem érek a földszintre, leemelve a falra szerelt kulcsos szekrényről az ott lévő sok kocsikulcsok közül az enyémet.
- Nem tudom, mikor fogok jönni, lehet már csak holnap, úgyhogy ne keressetek! - kiáltom körbe a családom azon részének, akik hallótávolságban vannak, s már mennék is ki az ajtón, mikor Adam hirtelen mellém lép. Testtartása szinte olyan, mintha meg akarna állítani, tekintete is komor, pedig felnőtt vagyok már, hiába az ő kisöccse, nincs joga beleszólni, hogyan töltöm a napjaimat.
- Hová mész?
- A belvárosba. Egyik ismerősömmel találkozok. - Igaz, tegnap is pontosan ezt mondtam, ahogy azelőtt és még azelőtt is, lassan fél éve mindig, mikor Christopherrel találkozok. Ezeregy módon lebukhattam volna már, szívem mélyén azt érzem, hogy nagyon is tudják az igazat, de még nem találtak rá kellő bizonyítékot. Nem véletlenül! Ez egy mocskos maffia játékká kezd válni, fojtanak, ahogy én is fojtogatom őket, míg nem valaki komolyabban megsérül, ám ezúttal nem számít. Szeretem Chrisophert és ha akarok, vele leszek. Adam felé fordulok komoly tekintettele, jelezvén, hogy felveszem vele a harcot és nem ijedek meg a fenyegetésétől.
- Éppen most készülök oda. Elvinnél? - Meglepő arckifejezésem csak egy pillanatra önti el arcomat. Fogalmam sincs, ki lakik neki Brooklynban, hogy oda kell mennie, de nem kérdezek, mert ő is akkor kérdezni fog, ellenben rám tör a hányinger, a görcs és az az érzés, amit akkor éreznek, ha valakit épp lenyomoznak.
- Én... én csak felveszek valakit, de aztán utazunk el legalább két napra, úgyhogy nem tudnálak...
- Nyugodj meg, nem kell visszahozni - emeli fel kezét, jelezvén, hogy higgadjak le. Bólintok. Nem örülök neki, nagyon nem, de ha most akarja kideríteni, hogy kivel találkozok, akkor fejre fog esni, ugyanis nem hazudok.

Nem tudok kellően kiélvezni az örömemet, amit azért érzek, mert végre mehetek Allievel a lovakhoz, a mellettem ülő kimért testtartású bátyám valahogy megöli az autóban a hangulatot. Ami azt illeti, elég kellemetlenül érzem magam.
- Kivel találkozol? - hasít bele a csendben.
- Egy lánnyal... - felelem rá sem nézve, csak az utat bámulom.
- Tudod, nem kell ennyire tartanod. Észrevettük, hogy nagyon magadba fordultál és egyre kevesebb mindent osztasz meg velünk. - Ha ő tudná, hogy miért... Nem mintha nem pont ő és apa sodortak volna ebbe a helyzetbe.
- Allienek hívják. Nagyon jóban vagyunk.
- Úgy érted, hogy szereted? - kérdezi, s már nem tudom eldönteni, hogy bátyámként kíváncsi a kapcsolataimra, vagy még mindig apa kutyájaként jár el. Szorul a gyomrom, oly" szívesen önteném ki neki a szívemet, de nem remeghetek mert, mert akkor még ennél is nagyobb veszélybe sodrom a tényleges kapcsolatomat. Azt hiszi, hogy járok Alliesonnal, vagy csak ő maga is azt akarja hinni, vagy maximum egy igent vár tőlem, mert már ő is unja hogy apa rám állította több őr mellett is, hogy nyomozzon utánam. Nem tudom, de túl jó alkalom ez arra, hogy csak simán nemet mondjak és ezzel újból bebizonyítsam, hogy meleg vagyok. Teljes dilemma végül önmagában megteszi a hatását, nem reagálok, hallgatásomat pedig Adam beleegyezésnek veszi, így mosollyal az arcán, elégedetten fől hátra az anyósülésen. Nem vagyok boldog, hogy belekevertem ebbe Alliet, muszáj lesz azt mondanom, mikor hazajövök, hogy már szakítottunk is.

Odagurulok a megbeszélt találkozóhelyre, a motelhez, majd egyből kiszállok, ahogy meglátom a meseszép leányzót.
- Szia Alliebelle! - becézem, míg ő nyakamba borul én pedig hozzá hasonló örömmel ölelem át derekánál.
- Igen, mondjuk néztek egy nagyot, mikor meglátták, de nem érdekelt, hiszen te kérdted és megígértem, csak ez számított - folytatom a mi amúgy is életteli beszélgetésformánkat.
- Jó ég! Otthagytam a zöldségeket a konyhában! - kapok észbe Allie répáit látva. - Nagyon köszi! Amúgy meg nem is engedném, hogy helyettem etesd meg! - vigyorodok el és csak akkor vagyok hajlandó Adammal törődni, mikor ő kiszáll az autóból, megigazítja elegánsan öltönyén, mintha egy tárgyalásról lépett volna elő helyben, majd csakugyan nagyon arrogánsan kezét nyújtja Allie felé, hogy kezet csókoljon neki. Inkább nem mondom neki, hogy ez a sznobság kettőnk között nagyon nem járja, Alliere pillantok bocsánat kérő szemekkel, miközben megköszörülöm torkomat és hátrább lépek tőle egy lépést, mert túl közel kerültem hozzá fizikálisan, mintha tényleg egy pár lennénk.
- Adam, ő itt Allison Haden. Allie, ő pedig Adam, a legidősebb testvérem.
- Nagyon szépen mutattok együtt! Remélem hamarosan jobban megismerhetlek! - egyenesedik ki a kézcsók után és mondja olyan hangon, amitől leginkább elásnám magam. Remélem Allie azért jól viseli és jókislány módra nem fog butaságot mondani. Hozzám hasonlóan ő is eléggé őszinte.
A kisebb elrontott formaiság után kinyitom Allienek a hátsó ajtót és megvárom míg kényelmesen beül. Nem győzök bocsánatkérően pillantani rá, nagyon szívesen megmondanám neki, hogy ne aggódjon, csak pár percet kellene kibírnia hármasban. Én is elfoglalom helyemet a vezetőülésben, Adam mellett ismét. Szerencsére mindenki tudja már, mennyire érdekesen vezetek, tisztára mint a hullámvasút, úgyhogy nem kell előre felkészítenem őket rá.

Belváros üzleti negyedében jelzi is Adam, hogy merre menjek, úgyhogy ahogy mondja megállok az egyik felhőkarcoló lépcsői előtt. Kezet fogunk köszönésképpen, már nem is emlékszem, hogy mikor öleltem már meg utoljára.
- Legyen szép időtök! Vigyázzatok magatokra! - még utolsó szemkontaktus autón belül velem és a hátsó ülésen lévő Allisonnal is, majd csakugyan üzletemberhez méltó módon kiszáll és az autó előtt táskájával középtempóban sétál az üvegajtókhoz. Hosszasan nézek utána. Talán nem is olyan rossz ember, mint bemesélem magamnak, végtére is, nem hazudott, tényleg dolga volt a belvárosban és talán Allievel kapcsolatos kérdéseit is testvérként kérdezte, nem pedig apa poloskájaként.
Mélyet sóhajtok, végre elveszem a tekintetemet a már ajtóban eltűnő öltönyös emberről, ki igenis az én vérbeli bátyám, s hátranézek Alliesonra. Szemeim egyből megcsillannak, már érzem, hogy innentől tényleg kezdődik a jó móka.
- Ugye mellém ülsz? - vigyorodom el teljesen őszintén, örülök, hogy újra ketten vagyunk. Megvárom, míg kényelmesen beköti magát, csak aztán indulok el a farm felé.
- Ne haragudj Adam miatt, én sem tudtam, hogy velem fog eljönni. Ami pedig kettőnket illeti, valószínűleg nagyon ügyesen elintéztem, hogy azt higgye, hogy járunk - vallom be inkább bűnbánóan, mint semleges hangnemben. Tudom, hogy van barátja és az égvilágért sem szeretnék neki keresztbe tenni, na meg eleve nem szeretem sosem azt mutatni, hogy valaki a barátnőm, mikor nem is.

Vendég

Aiden&Allie

Na jó, a ló tényleg nem hozzám illő állat. Az összes vége szörnyen veszélyes. Rúg, csíp, karmol, harap, a szeme vérben forog.

Még soha sem volt szerencsém Aiden családjához, de ez nem is igazán zavart. Habár annak idején mi is része voltunk a dublini elitnek, ettől függetlenül a szüleim igyekeztek nem belekeverni minket a dologba. Szóval nem, soha nem ettem kaviárt, nem mentem el bájologni azokra az eseményekre, amikre lényegében hivatalosak volt a családunk. Sheila egy kettőn még annak idején részt vett, de mindezt szabad akaratából tette. Engem már kevésbé érdekeltek az ilyesmi dolgok, szívesebben mentem el grillezni a barátaimmal. Azóta lényegében persze nem igazán rajongok a tűzért, és a múltkor is Pollynak csak azért bólintottam rá a közös tábortűzes, tengerparti miafenére, mert hagytam magam arról meggyőzni, hogy tényleg többet kéne emberek közé járnom, és kevesebbet dolgoznom.
Sokan valószínűleg mérgesek lettek volna azrt a srácra, amiért lényegében egyetlen alkalommal sem mutatta be nekem a családja egyetlen tagját sem, de én inkább hálás voltam neki ezért. Én magam is tudom, hogy a körülmények miatt, amiért a dolgok úgy alakultak nálam, ahogyan, lényegében esélyem sem volt arra, hogy megtapasztaljam a sznobizmus maximumát, ezért én magam sem válhattam azzá. Lehet, hogy ha anno nem ég le az egész házunk, minden értékünkkel és a pénzünkkel együtt, akkor most másképp érezném ezt az egészet. Viszont ezen teljesen felesleges gondolkozni, mert lényegében minden úgy alakult, hogy elveszítettük azt a színvonalat, amit megszoktunk, mégsem ez volt a dologgal kapcsolatban az igazi veszteség... Hanem az, ahogyan elárvultunk Kathievel együtt mind a ketten. Hogy annyira fiatalon fel kellett nőnöm, mert volt egy majdnem babakorú húgom, akit fel kellett nevelnem. Hogy én ezt nem szerettem volna, de nem volt választásom... Hogy játszani, tapasztalni, iszogatni, szenvedélyesen szeretni szerettem volna... És mindez meghiúsult egyetlen pillanat alatt. Mégis az egészben a legrosszabb a saját emberségem és esendőségem volt a legrosszabb. Hogy mennyire vágytam a szerelemre, a bulikra, a barátságokra. Hogy mennyire szerettem volna élni máig, de még mindig úgy éreztem, hogy valahol meg kvázi harmincéves, mindent megélt családanyának kéne lennem egyről a kettőre, hogy tudjak figyelni a kishúgomra. Ez az egész pedig veszettül kikészített.
Pont ezért is jelentett sokat számomra, hogy Aidennel nem járt együtt az a kellemetlenség, amit a családja és a közöttem levő hatalmas társadalmi szakadék jelentett. Nyilvánvalóan nem örültek volna annak, hogy egy kvázi cselédlánnyal barátkozik, viszont ő ezt az egészet meg tudta előzni értem... Értünk.
Pont ezért is lepett meg eléggé az, amikor megpillantottam először a srácot, majd érzékeltem, hogy valaki más is kiszállt a kocsijából, de ettől függetlenül csak igyekeztem fesztelen maradni.
- Annyira tündéri vagy! – mosolyogtam rá – Ezt konkrétan úgy jelentetted ki, mint amikor én szoktam azon aggódni, hogy kihúztam-e a hajvasalómat. Egyszer jövök el úgy otthonról, hogy mindent rendben találok, erre most veled esik meg a dolog.
Viszont amikor a férfi elkezdett közeledni felénk, és Aiden meg is tette a bemutatást, egyszerűen csak próbáltam nem elcsodálkozni azon, hogy mennyire hasonlítanak ők külsőre. Szerencsére egyszer volt szerencsém látni Theotól, ahogyan még itt nyugaton is fejet biccentenek egymásnak a koreaiakkal, szóval amikor megpillantottam Adamet, én is egy udvarias kis mosolyt varázsoltam az arcomra, és megtettem ugyanezt. A kézcsók persze már sok volt, de igyekeztem helyén kezelni a dolgot és töretlenül tartani a felvett, barátságos kis vigyort az arcomon... Főleg amikor totálisan félreértette a helyzetet... Szóval nem volt mit tenni, bele kellett állni a helyzetbe.
- Köszönjük – kaptam Aiden keze után, majd az ujjaimat az övéi közé csúsztattam – Én is remélem, hogy lesz erre esélyünk!
Ezzel pedig nem is hazudtam, és lényegében semmi olyat nem csináltam, ami a fiúnak kényelmetlen lenne. Egyáltalán nem esett nehezemre az, ha meg kellett fognom a kezét, mert barátok voltunk... Így az érintések nem voltak tabuk nálam, egy bizonyos határig persze, amitől igazából nem is kellett tartanom, mert egy csapatban játszunk.
Szerencsére ez után nem is nagyon került sor egyéb kellemetlen beszélgetésekre, így én csak beültem a kocsi hátsó ülésére, és igyekeztem feldolgozni mindazt, ami a korábban történt... Illetve visszafojtani azt, hogy egy baromnak tartom Adamet, mert mégiscsak Aiden testvére. Ettől függetlenül viszont amint kiszállt az autóból kiszakadt belőlem egy mély sóhaj, amiben talán az egész világ fáradtsága benne volt. Ezek után azt hiszem még hálásabb vagyok azért, amiért nem mutatott be a családjának.
- Persze, hogy melléd ülök! – szólaltam meg, aztán már löktem is ki a kocsija ajtaját, hogy befoglalhassam az anyóst – Ha úgy adódik... Én szívesen eljátszom amúgy a szíved választottját, amíg nem kell smárolnunk, aztán majd „szakítunk” egyszer csak. Viszont azért örülni fogok, ha a családod többi tagjával ha összefutunk ő nos... Nem olyan lesz, mint Adam. Mert a végén még lebukunk.
Itt persze én inkább konkrétan arra gondoltam, hogy a következő ilyenért be fogom verni a lepcses képét, de ezt azért mégsem mondhattam ki neki. Így vagy úgy, de a testvéréről van szó, és én magam sem örülnék annak, ha így beszéltek volna Sheiláról. Mondjuk nem is kifejezetten volt rossz a viszonyunk, csak mivel éppen ő volt az idősebb, én voltam az idegesítő kishúg, ő pedig a család cédája... De ettől függetlenül örültem volna annak, ha életben lenne.
- Ez vicces amúgy, mert Theo pont rád volt féltékeny... Amíg el nem mondtam vele, hogy veszélytelen vagy... Bocsi, muszáj volt, mert már láttam a gőzfelhőket a feje felett. – vigyorodtam el. Egyáltalán nem reklámozom azt, hogy a fiú meleg lenne, de ebben a helyzetben tényleg indokoltnak találtam ezt elmesélni. Végül mégis egy párrá avanzsálódtunk így vagy úgy... És a legjobb az egészben az, hogy már mind a kettőnknek van valakije.
- Mindenesetre tényleg nem gáz... Inkább higgyék azt, hogy mi vagyunk együtt, ha ettől megnyugszanak, minthogy elválasszanak Christől. Én meg a saját uramat pedig majd háziőrizetben tartom, mert elég vicces lenne, ha Adammel így... Hármasban találkoznánk.
A vállamat vonogatva paskolgattam meg a fiú combját, hogy ezzel is kifejezhessem, mennyire nem csinálok problémát ebből az egészből. Végülis barátok vagyunk, és mivel nagyon kevés ember van most körülöttem, egyáltalán nem zavar az, hogy így kell kiálnom mellette.

• ruha • 961 • Aztec

**Aiden Lee**

~ Allie & Aiden ~

Ikrek lóháton, ikrek a láthatáron

Egész végig meg vagyok győződve afelől, hogy Adam csak egy újabb játékot űz velem, de ezúttal a végletekig képes elmenni és nem csak a korrektség határáig. Az autóban már mindennek elhordom magamban, különösen akkor, mikor Allieről kérdez, s bár tudhattam volna, mégis teljesen váratlanul érnek, nem csoda hát, hogy annyira kétségbeesek, hogy válaszolni is elfelejtek neki, ezt pedig ő lefordítja a saját nyelvére. Vagy legalábbis egy olyan nyelvre, amelyen szeretné, hogy én is és ő is beszélnénk.
Meseszépen elültetem a fülében, hogy barátnőm van és jelenleg egy randira megyek, ez engem nagyon zavar, mert nem randi és nem olyan barátnő, amire ő gondol, nem szeretek hazugságban élni és legfőképpen nem akarom Alliesont belekeverni az ügyes-bajos buta dolgaimba.
Igazából barátként köszöntöm, noha nagyon szoros és kötetlen barátság van kettők között, mely tán más szemeknek - mint elsősorban Adam szemeinek - lehet már többet jelenthet és ezt most egy kicsit pimaszul ki is használom, hiába tölt el rossz érzéssel, hogy megvezetem a saját bátyámat. Hogyha Allie nem tudná, hogy meleg vagyok, szerintem teljesen máshogy nézne ki a viszonyunk, nem tudnék annyira közvetlen lenni vele, se nem önmagam.
- Ismersz már... tudod hogy sokfelé áll a fejem és gyakran kimaradnak dolgok, amiket beterveztem. Persze a fontos találkozásokat sosem felejtem el! - vigyorodok el huncut szemekkel, a csipkelődésemet csak Allie érti, Adam legfőképpen romantikus és nyálas hízelgésnek veheti. És ha már a bátyámról van szó, gyorsan be is mutatom őket egymásnak. Kínosan húzom félre szám sarkát és valamerre a távolba pillantok, mikor kezet csókol neki. Nos, a szöszi most megtudhatja, hogy nem vicceltem, mikor meséltem a családom tagjairól és szokásaikról.
Csakugyan kínos érzés tölt el a kedves szavait hallva, de Allie tök lazán és gyorsan uralni tudja a szituációt és kezem után kap, mintha tényleg igazi pár lennénk. Ez kezd igazán elfajulni! Egy kicsit szorongva pillantok a karomat szorongató Alliere, de igyekszek nem ellenállást tanúsítani, vagy csak szimplán lebuktatni saját magamat. Ahh, hogy én mennyire utálom a hazugságokat!
Udvariasan kinyitom a hercegnőmnek az ajtót, és nem győzőm szemeimmel sugallni, hogy ne haragudjon a kellemetlenség miatt, én sem tudtam igazság szerint, hogy itt lesz a bátyám is. Nem így terveztem, nekem elhiheti.
Adamot kirakom pontosan ott, ahol kéri. Az elmúlt percekben kezdtem igencsak rosszul érezni magam és ezúttal nem miatta, hanem saját gonoszságomért. Végtére is nem hazudott nekem, valóban dolga volt. És mi van, ha szimplán az üzleti fogság szorítása között ezzel is kis időt akart lopni magunknak, mint testvéreknek. Nem ismerem jól Adamot, se a feleségét. Nem tudom hogy melyik nap hogy aludt, mit érez, boldog-e vagy tán szomorú. Azt tudom, hogy mit dolgozik és milyen viszonyt ápol a munkájával, mik a céljai és elvárásai. Ennyi. És ez szomorú. Én sem próbálok meg nyitni felé, de tán a mostani helyzet kicsit felnyitotta a szemem, hogy mi van ha esetleg, netalántán ő sem csak apa bábjaként akar poloska lenni rajtam.
Ahh, mély sóhaj szökik ki belőlem miután eltűnik az épület ajtajában. Kell pár másodperc szünet, mire ismét a happy virus tudok lenni, mert hiszen az vagyok, itt az Alliem, aki azonnal megkérek, hogy üljön mellém, mert akarom magam mellett tudni. Nehogy már úgy vezessek, hogy nem látom őt. Na nem mintha őt nézném sokat az út helyett, csak jobban szeretem, ha tényleg ülnek mellettem. Természetesen egyből bocsánatot kérek tőle és tisztázom a kialakult helyzetet.
- Neeem, nem fogunk többet senkivel sem találkozni a családtagjaim közül! Ez biztos, ne is aggódj emiatt. Nem kell miattam ekkora játszmába keveredned, persze tudom, hogy csak segíteni szeretnél. - Annyira kedves tőle, főleg, hogy van pasija. Lehet emiatt sem akarok belevágni és elfogadni a kedvességét. Ha Chris azt mondaná bárkinek, hogy elteteti a barátja szerepet, ott helyben gyulladnék meg, ahol ez a fülembe kerül. Ilyen nem lehet, ő csak az enyém képletesen és anélkül is, Allie meg a barátjáé. Amint ezt megfogalmazom magamban, Belle pont rátér az újdonsült szerelmére.
- Tényleg féltékeny volt? - kuncogok fel. - Chrisnek is meséltem rólad, hát szerintem nem akarod tudni a reakcióját. A féltékeny ember hozzá képest semmi. De persze próbálta visszafogni magát elegánsan, csak láttam rajta, kiolvastam a szeméből a féltékenységet. Szóóóóval Alliebelle, a mi kapcsolatunkra ezek szerint nagyon sokan féltékenykednek! - Ez jó! Az azt jelenti, hogy szép, ápolt és szoros a kapcsolatunk. Vagy csak szimplán a pasik ilyenek.. ch.
- Allie, a szívemet olvasztod meg! Nagyon sokat jelent nekem, azonban nem szeretném magamra varrni a hazugságot, se nem megharagítani a barátodat. Tiszteletben tartom a kapcsolatotokat és nekem is sokkal jobb, ha már a farmozás után egyből azzal állítok haza, hogy szakítottunk és akkor nincs gond, nincs titok, se nem félrevezetés... és ne paskolgasd a jobb lábamat, mert véletlenül jobban megnyomom tőle a gáz pedált aztán jól nézünk ki! - kiáltok fel a végén, ahogy megérzem kezét a lábamon. Éppen most kanyarodtam rá a főútra, ami kivisz a nagyon külvárosba, majd onnan a farmra. Azt hiszem még nem felejtettem el az utat, bár lehet kapok majd egy lecseszést, hogy miért nem fordultam be a szükséges kanyarnál.

Vendég

Aiden&Allie

Na jó, a ló tényleg nem hozzám illő állat. Az összes vége szörnyen veszélyes. Rúg, csíp, karmol, harap, a szeme vérben forog.

Habár egyáltalán nem voltam felkészülve arra, hogy Adam is megjelenik majd Aiden oldalán, ettől függetlenül igyekeztem valamennyire természetesen viselkedni... Már amennyire az általam dedikált mód annak számított. Lényegében ez azt takarta, hogy eljátszottam azt, hogy mennyire nem lepett meg a dolog, ergo hazudtam, de... Mit tehettem volna? Ha nekiállok sápítozni, azzal talán csak rontok a helyzeten, és én magam sosem voltam teljesen biztos abban, hogy kékvérűekkel miként kell bánni.
Aiden más volt. Ő egy földre szállt angyal, egy tündér, aki napfényt hoz az unalmas életembe, ezáltal pedig máris más színben tűnik fel az egész barátságunk. Ő nem éreztette velem azt a felsőbbrendűséget, amit a testvére igen, ő neki a járásában nem volt semmi olyan, amitől instant kinyílt a bicska a zsebemben... És a lelkem mélyén szerettem volna elhinni azt, hogy Adam jó ember. Ó, de még mennyire, hogy szerettem volna, de ez nem változtatott azon, hogy nemes egyszerűséggel egy baromnak gondoltam őt.
- Lehet, hogy én is veszek neked majd egy határidőnaplót... Csak azért, hogy rendszerezd a gondolataid. Mellesleg igen sokat használom a tiédet, szóval megnyugodhatsz, nem porosodik a polcon – elmosolyodtam, ahogyan kimondtam a szavakat. Tényleg könnyebben be tudom osztani az időmet, bár párszor így is megesik velem, hogy mondjuk nincsen nálam, ezért pedig pár dolgot elfelejtek már alapból felírni is... Erre mondjuk megoldás lenne egy memóriaserkentő gyógyszer, amit szintén elfelejtenék bevenni, szóval lényegében semmi értelme ennek az egésznek, de... Én igyekszem!
Tisztában vagyok azzal, hogy Aiden mennyire őszinte ember... Konkrétan gyűlöl hazudni. Ezzel én sem vagyok másképp, de már annyiszor hajtogattam, hogy „jól vagyok”, „nem kell segítség” meg hasonlók, hogy lényegében belesimultam a szituációba, és ezáltal már nem vagyok könnyen leleplezhető. Ami jó. Itt jön képbe az, hogy nekem a büszkeségem mennyivel fontosabb a feltétlen nélküli őszinteségnél, és mennyire számít az, hogy lényegében jól érezzem magam a bőrömben. Képes vagyok valakinek hazudni annak érdekében, hogy másoknak, vagy magamnak jó legyen, szóval igazából csak a kegyes fajtáról van szó. Innentől kezdve igazából senki sem üthet rajta, mert ahogyan Katherine Pierce is mondta a Vámpírnaplókban: inkább ti vesszetek, mint én! És ez önzőségnek tűnhet, de lényegében mindenkire igaz ez az egy mondat. Mindannyian magunkat és a szeretteinket védjük, nos gyakorlatilag bármi áron, még ha ezzel idegeneknek árthatunk is, mert az emberi faj alapvetően önző és gyarló.
Amikor végre letudtuk a formaiságokat, Adamre pillantottam, miközben az öccse nyitotta nekem a kocsi hátsó ajtaját, és amiért nem figyelt, meg mertem simítani a fiú karját. Éreztetni akartam vele, hogy ez az egész nem az ő hibája. Ismertem már annyira, hogy tudjam: biztosan nem hozza magával az ipsét, ha nem kényszerül rá. Pont ezért sem akartam, hogy a dolog bármilyen szinten rosszul érintse őt, szóval még meg is csóváltam a fejem, egy halvány mosollyal az arcomon, hogy 100%-ig biztos legyen a dologban. Lehetett volna ez a szituáció sokkal kellemetlenebb, én pedig csak az eszemet áldottam, amiért az elegánsabb cuccomat húztam magamra lovagláshoz... Így nem lehet azzal vádolni, hogy egy kis csóró cselédlány lennék.
- Aiden, nem akarom, hogy lebukj, és ezért bántsanak! – egyszerűen csak utat engedtem most az igazságnak, ahogyan kimondtam ezeket a szavakat, még mielőtt végiggondolhattam volna azt, hogy mit mondok neki – Tudod... Semmi baj nincs veled, vagy az érzéseiddel. Teljesen rendben van, hogy egy fiút szeretsz, mert ettől függetlenül is nagyon jó ember vagy, jó barát, jó testvér, jó gyerek... De félek, hogy a családod mindezt nem tudná a helyén kezelni, és nem azért, mert rosszak lennének, hanem csak... Egyszerűen másképp gondolkoznak, de én a barátodként csak nem engedhetem meg azt, hogy emiatt te sérülj meg.
Néhány pillantást vetettem az arcára, mert én magam sem voltam biztos abban, hogy nem eveztem túl veszélyes vizekre. Önmagában ez a téma elég kényes, és bár engem soha nem zavartak az utcán csókolózó meleg párok – mert amúgy a heterok is csinálják, és hát attól még, hogy én mondjuk ezeket a hálószobának tartogatom, nyilván nem mindenki ilyen – nagyon sok konzervatív ember él a világon, aki egyszerűen képtelen felfogni, hogy nem lehet mindenki ugyanolyan. Persze a politikai korrektségnek is van egy határa, de ez már egy teljesen másik kérdés.
- Ez nem jelenti azt persze, hogy rád fogom erőszakolni azt, hogy mi most innentől kezdve játszmázunk, mert én is el akarom kerülni a dolgot, de... Mint a barátod, fel kellett ajánlanom. Tudod, én szívesen segítek neked, ha nehéz helyzetbe kerülsz, legyen szó akármiről.
Mert ő képes volt engem megmenteni valakitől, aki bántani akart... És ez már önmagában többet jelentett mindennél. Elmehetett volna mellettem, viszont nem tette. Nagyon sokan nem ártották volna bele magukat az ügybe, mert nem ismernek, én pedig ezért nem okolhatok senkit pont a fentebb említett indok miatt. Mindenki a sajátjára igyekszik vigyázni. És jelen pillanatban én is ezt teszem.
- Ahh, pedig mennyire lehetetlen lenne, hogy mi másképp nézzünk egymásra... – vontam meg a vállam – Theo mondjuk megnyugodott, amint elmondtam neki, hogy igazából lehetetlenség lenne az, hogy bármi legyen közöttünk, meg egy kicsit én is piszok voltam. Először csak annyit említettem neki, hogy vegyen át két órát a műszakomból, mert nálam alszik egy barátom, Aiden. Hát látnod kellett volna a fejét.
Az utóbbi időszakom kifejezetten jó volt a másik sráccal, és ezért meg mertem engedni magamnak ilyeneket. Ő mászott az aurámba és azzal próbált hergelni, én pedig ezzel vágtam vissza neki. Igaz, csak egyetlen alkalommal, de mindent megért az. Talán már abban a pillanatban realizáltam magamban, hogy többet jelentünk mi egymásnak annál, mint amit önmagunknak és a másiknak bevallunk, de kellett egy kis idő, hogy mindezt ki merjük mondani.
- Jó jó jó, Cica nyugi, vettem az adást! – tartottam fel mind a két kezem – Nem lesz gáz. Ha nem szeretnél belemenni, akkor leállunk, de bármiféle alibi kéne... Én falazok neked. És innentől kezdve amíg nem szállunk ki, akkor nem tapogatlak, reflexből jön már az is... Túl közel állsz hozzám már.
Ezt korábban nem is emlékszem, hogy mondtam volna neki, és engem is zavarba hozott a kis vallomás, amit tettem neki. Lényegében miatta tudtam újra mosolyogni, ő volt az, aki kinyitotta a világot számomra megint azzal a gyengéd törődéssel, amit kaptam tőle... És miatta tudtam Theot is befogadni a szívembe. Tényleg kezdtem azt érezni, hogy a testvéremmé fog válni idővel, amiért pedig hálás voltam a sorsnak.
- Tudod... Sheila és a szüleim halála óta, te vagy az, aki a legközelebb tudott hozzám kerülni én pedig mindig szerettem volna egy fiútesót... – mondtam neki, az ablakon kifelé bámulva – Amikor még Dublinban laktam, volt egy barátnőm, Rebeccának hívták, és neki volt egy bátyja. Valahogy annyira egyszerűnek tűnt a kapcsolatuk. Nem ármánykodtak, nem marták egymást, ahogyan a lányok szokták. Ha Becca valamin kiakadt, akkor a testvére egyetlen mondattal helyrerakta a fejében az űrt, nem pedig hergelték egymást a végtelenségig. Úgy érzem, hogy te is ilyen vagy számomra, Aiden. Ezért akarlak annyira megóvni.

• ruha • 1 110 • Aztec

Ajánlott tartalom

» Polly && Allie
» Tae Oh && Allie
» Cillian && Allie
» To Allie: help me babe!
» Suzy && Allie