• 8 évesen költöztem Amerikába, sokáig csúfoltak az akcentusom miatt.
• Csak antikváriumból vásárolok könyveket.
• Nem szeretek szocializálódni.
• Előnyben részesítem a sört.
• És a mexikói ételeket.
• Nem dohányzok, de szeretem az illatát.
• Megvetem az alkoholistákat.
• Gyűjtöm a kaktuszokat.
• Apa szerint úgy nézek ki, mint egy hippi.
• Egy komoly párkapcsolatom volt.
• Idősek otthonában dolgozok.
• A legjobb barátom egy 87 éves idős bácsi.

Az esőcseppek keverednek indokolatlanul pergő könnyeimmel, a lágy, barna hullámok homlokomhoz és tarkómhoz tapadnak; mintha egy soha véget nem érő viharon keresztül szólítanám meg őt, hangosan és jól érthetően artikulálom a szavakat. Gyermeteg, vékony karjaim úgy remegnek, akár a kocsonya, ahogyan ujjaimmal a gallérját markolom el; próbálom feljebb emelni őt, de a gravitáció és a túlzott alkohol minduntalan visszahúzza a fenekére, egyszer még egy pocsolyába is sikerül beleülnie.
- Apa, kérlek… mennünk kell. - Hiába szólítgatom, hiába könyörgök, hiába ordítok, rám se bagózik, meg se mukkan; egyetlen pontra függeszti tekintetét, az égre. Úgy szemléli a villámok kacér játékát, mintha soha nem látott volna ennél szebbet egész életében. Egy hangos sóhaj szakad fel tüdőmből és nem… egyáltalán nem érzem úgy magamat, mint Audrey Hepburn.

Tanácstalanul pislogva szemlélem a körülöttem zajló események sűrű forgatagát. Az egyik kartondobozon ülve, lábaimat lógatva, göndör hajtincsemet csavargatva kapkodom tekintetemet egyik szülőmről a másikra. A reménytelenül szerelmes és a józan eszű. A makacs és az álomvilágban élő. A tűz és a víz. Bár a nemük megegyező, ennél eltérőbbek aligha lehetnének. Az egyik a munkába menekült, a másik az ivásba. Most pedig elválnak; Marcel kijelentette, hogy Amerikába költözik, az új szerelmével és engem is magával visz. Szitokszavak röppennek a levegőbe, ökölnyomok maradnak emlékül az utókor számára. Nem értek semmit sem, csak a nyalókámra tudok gondolni.

- Várj, szakadozik egy kicsit… -
- Mit mondtál, drágám? Nem hallak rendesen. Jaj, Paul, nem működik ez a vacak. -
- Bocsi, néha elmegy az internet. -
- Na, végre itt van az én kislányom! -
- Apa, nem vagyok már annyira kicsi… -
- Tudom, persze. De mondd csak, milyen a lakás? Elég tágas? -
- Aha, fogjuk rá. Van helye a jóga matracnak, az tuti. -
- Ne viccelődj, Jazzy… -
- Komolyan mondtam, tényleg van helye. -
- Biztos nem szeretnéd, hogy segítsünk neked berendezni? Tudod, hogy Paul meg én nagyon szívesen átmegyünk. Apáddal beszéltél már? -
- Nem, azóta sem igazán. -
- Sajnálom. -
- Ne tedd. Az ő baja. -
- De azért remélem, hogy nem fogsz éhen halni. Majd megyek és főzök neked valamit! -
- Ahogy gondolod, apa. Szeretlek. - Egy rokkantakat megszégyenítő mozdulattal egyensúlyozok le az apró párkányról, mert bizony, ott lehet a legjobb wifi jelet fogni a lakás összes pontja közül. Nem túl nagy, nem túl tágas, nem túl modern, de… az enyém. Oda rakom a kaktuszaimat, ahova akarom, akkor hallgatok hangosan My Chemicals Romance zenét, amikor csak akarok - és a szomszédok sem bánják túlságosan -, sőt, lehet még egy háziállatot is beszerzek magamnak.