Finley furcsa. Már gyerekként is furcsa volt. Furcsa dolgok érdekelték, és furcsán viselkedett. Furcsa barátai voltak és furcsa szokásai, de ő mindig is szeretett furcsa lenni. Szeretett más lenni, különböző, Mindig gyűlölt belebújni az átlagos alak átlagos képébe. Ő ennél sokkal szofisztikáltabbnak képzelte magát. Így hát mindig cigarettára gyújt, folyton rágózik mellé s hangosan csattogtatja. Egyfolytában könyveket olvas, vagy ha nem akkor a világ különböző pontjai után kutat, olcsó repülőjegyekre vadászik, közben pezsgőspohárból issza a kávét. Türelmes, és nyitott a világra. Néha hosszan beszél számára érdekes dolgokról, néha érdektelensége nem lehetne arcpirítóbb. Néha elviselhetetlenül sokat okoskodik, néha elviselhetetlen az őt körülvevő csend. Néha úgy érezheted, hogy megfogtad, aztán a következő pillanatban kifolyik a markodból. Néha a társaságában túlságosan egyedül érzed magad, néha úgy érzed túl sok. Ennek ellenére mindig keres, mindig érdeklődik irántad, mohón falja a köztetek lévő kapcsolatot, mindig kedves, mindig segít, mindig untat a saját életével.

-... és akkor ott volt az a kép, a nagy falon, az amin a selyem végigfodrozódott a lány szeplős hátán. Na az nagyon el volt találva. A kamera teljesen rá fókuszált az anyagra és a szeplőkre, és habár tudni lehetett hogy hol van éppen, látszott a napozóágy fa deszkáinak erezete, meg az a láb ott a szélén, az ember képtelen volt másra figyelni, csak a bőr és a selyem összecsókolózására. - A lábammal lököm be a queensi lakásom ajtaját, téged meg magam elé engedlek, bokacsizmádat még csak le sem rúgod, csak fáradtan akasztod föl a kabátot a fogasra, s a kicsi nappali kicsi kanapéjára dőlsz, a lábadat a karfán lógatod le, ujjaiddal vadul pörgeted valamelyik közösségi oldalt, én meg csak téged bámullak. A telefon fénye érdesen törik meg az arcodon, nyelved a rúzsos szádon simítanak végig, s egy pillanatra elgondolkozom, hogy te vajon mire gondolhatsz éppen. Úgy gondolom, hogy benned egy percig sem hagyott nyomot Quentin D. Roswelt Töretlen szépség című kiállítása. Ha megpróbálnék visszaemlékezni magunkra ott, téged fakó fényben tudnálak csak felidézni, olyanná váltál mellettem, mint egy hűséges kis kutya. A kezembe csimpaszkodva követtél, szótlanul emelted a pillantásod a kiállított vászonképekre, unottan pislogtál jobbra majd balra, s pezsgőt ittál, többet, mint amennyit egy ilyen galériamegnyitó elvisel, s kevesebbet ahhoz, hogy révedten kedves spicces állapotban elúszhass a gondolataid árján. Így hát ott ragadtál velem a jelenben, a fejedet néha félrefordítva próbáltál bármi többet látni a fűtőtest rácsai közé, s folyton csak kérdezgettél vagy kéretlen véleményeket mondtál. Én megelégedtem volna azzal, hogyha csendben nézed meg magadnak a képeidet, a kezemet elengedve magad fedezed föl a termet, saját sorrendet alkotsz magadban ami alapján megfogalmazhatsz egy hosszan tartó gondolatot, s újra végigpillantva a képeken, kiteljesedett választ találhatsz a saját életed kérdéseire.
- Nem is tudom Finn.. ilyen képeket én is tudnék lőni. - Felpillantasz. A tekintetünk csak egy másodpercre találkozik, élesen ütközik össze, s mielőtt a gondolattal vitatkozhatnék, csak némán fordulsz vissza a telefon felé, ujjaid vadul szántanak végig a képernyőn, én pedig túl intimnek érzem a pillanatot a telefonoddal, ahhoz hogy megkíséreljelek elszakítani tőle. Téged amúgy sem nagyon érdekelt az a kiállítás, mit gyötörjelek hát hosszas eszmefuttatásokkal.
Az iPadamről Beethovent teszek be, a te szemöldököd ettől a magasba szalad, rögtön utána pedig kényelmetlen ráncba. Tudom, hogy gyűlölöd, ahogyan gyűlölöd, hogy a zoknim folyton mintás, hogy oda vagyok a görög drámákért és hogy folyton számodra képtelen helyekre rángatlak el. Utálod, hogy kiállításokra cipellek, hogy csütörtökönként színházba viszlek s kortárs darabokon kell unottan ülnöd. Gyűlölöd, hogy a rágómat mindig csattogtatom, hogy mindent csak pezsgőspohárból vagyok hajlandó inni, gyűlölöd, hogy a mustangomban csak céltalanul autókázunk, hogy folyton repülőjegyeket vásároltatok veled, s magammal rángatlak műemlékeket bámulni. Gyűlölöd, hogy zsebórát hordok és hogy mindig keserű cigaretta szagom van. Gyűlölöd a bőrkabátom, talán csak a hosszan tartó közénk feszülő csendet szereted igazán, a lakásom meghitt szétszórtságát, az engem körülvevő folytonos káoszt. Talán szereted, hogy sosem unatkozol mellettem, hogy folytonos bosszankodásod ellenére nem hagylak nyugodni, felrázlak és kirángatlak a mindennapok folytonos mókuskerekéből.
Drámaian felsóhajtasz. Nem tudom, hogy ez nekem szól-e inkább vagy Beethovennek, de nem felelek rá, a tekintetem is inkább elfordítom felőled, unottan a konyhába vonulok, s a konyhapultra felülve cigarettára gyújtok. Néha nem tudom mit keresek melletted, néha nem tudom mit keresel mellettem.
A macskát simogatom, s pezsgőspohárból kortyolom a narancslével hígított vodka maradékát. A kezemben már a sokadik cigaretta ég el, valahol a szoba felől zongora előadás szól, mindenhol kellemes káosz honol. Körülölel, kedvesen szorít magához. Könyvkupacok a lakás legváratlanabb pontjain, műtárgyak és szuvenírek a világ több pontjáról, cigarettás dobozok, öngyújtók, gyors éttermek szórólapjai.  
Egészen elkalandozom az alkohol jótékony hatása alatt máshol járok már. Nem tudnám pontosan vissza idézni, hogy mire gondoltam, túl kuszák és színesek voltak akkor a gondolataim, ha erősebben próbálkoznék sem menne igazán.
A telefonom csörgése ránt ki a kábulatból. Floki ( a macska) idegesen domborít a kezem alatt. Nem vagyok elég gyors, sosem vagyok elég gyors ha cigarettáról és pezsgőspohárról van szó, ez a kettős valahogyan mindig lassít a mozgásomon. Mire odaérek, a rezgés alábbhagy.
A konyhában hallgatom meg az üzenetedet. Óvatos pillantást vetek a nappali irányába, Ines még odabent van. Végül csak türelmetlenül rántom meg a vállamat és visszapötyögök neked. Találkozzunk a Grill előtt húsz perc múlva.
Anélkül megyek el, hogy Inesnek egy szót szóltam volna. Anélkül megyek el, hogy ez Inesnek feltűnt volna. De sajnálom bébi - az én számból ez idegenebbül hangzik, mint Charlieéból, mégis rád ragasztotta, s én képtelen vagyok leszokni róla. - képtelen lennék nemet mondani neked.