Igazán akkor tehetném érdekessé a bemutatkozásom, ha lenne egy könnyfakasztó, szomorú történetem arról, ahogyan az édesanyám meghalt kisgyermek koromban, engem ez egész életemre lelki nyomorékká tett, és mostanra az összes rekreációs tudatmódosító szert kipróbáltam már, ami létezik.

De.

Édesanyám valóban meghalt kisgyermek koromban, de sosem voltunk túl szoros kapcsolatban. Apám nevelt mióta a húgom megszületett, nem is nagyon emlékszem olyan világra, amikor nem csak mi hárman ültünk a karácsonyfa alatt. Így, amikor anyámnál méhnyakrákot diagnosztizáltak szomorú voltam, sírtam a temetésen, és túlléptem rajta.

Tudatmódosító szerekkel sem élek. Persze, az alkalmi egy-két puffot elfogadom valaki más füves cigijéből (ez a valaki általában Korinna), és egyébként sem hagyom el a házat mentolos Marlboro nélkül, de a destruktív tendenciáim itt véget is érnek.

Manhattanben nőttem fel, ami bizonyos szempontból áldás, de inkább átok. Gyermekkoromban a sofőrünk vitt iskolába, délután a francia au pair-em segített a házimban, és majdnem minden telet Aspenben töltöttem sítúrákon. A new yorki örökölten gazdagok érdektelen és fényűző életét éltem egészen addig, még meg nem ismertem Korinnát. Ő mindenben az ellentétem volt. Brooklyból jött, és nem a mostanában felkapott, hipster részről. Mindkét szülője magasról tett rá, és valószínűleg térdig gázolt már az útszéli drogok zavaros vizében.

Nem is tudom, hogyan keveredtünk össze. Azt sem tudom mik vagyunk mi egymásnak. Korinna, a húgom és én elválaszthatatlan legjobb barátok lettünk. Azzal az apró kivétettel talán, hogy a húgom nem fekszik le Korinnával. De ez most lényegtelen.

Igazából nem tudom mikor nyílt fel a szemem és jöttem rá, hogy nálam sokkal szerencsétlenebbek is vannak a világon. Nem tudom melyik volt az első designer cipő, amit nem vettem meg, inkább bevásároltam játékokból az árán és egy árvaháznak adtam. Nem is tudom, tulajdonképpen miért döntöttem úgy, hogy a szerencsés családi helyzetem által másokon is segíthetek.

Itt vagyok tehát, 22 évesen, látszólag tökéletes élettel. Nem panaszkodom, nem siránkozok, de az életem közel sem tökéletes. Ha úgy nősz fel, mint én, majd később vizsgálod meg a nálad nehezebb sorsúak életét, hamar rájössz, hogy az összetartás és az, amit te szeretetnek hittél, igazából sofőrök, dadák, magántanárok hada volt és hat nulla a bankszámládon. Persze a magunk módján szeretjük egymást mi is, itt a az Upper East Side nyugati felén, vagy ha nem, akkor remekül megtanultunk tettetni. De a világ nem csak koktélpartikból, esküvőkből majd hónapokkal később válásokból áll, és ha erre egyszer rájössz, sosem tudsz ugyan úgy nézni az életedre. Az ürességet pedig talán betöltik a hálás mosolyok és a tudat, hogy valaki ma miattam lett boldogabb.