Mosolyogva néztem Mia sms-ét, és válaszolok is neki, amire én már választ nem kapok. Mégis mosolygok, és ez zavar. Ő csak egy eszköz számomra a bosszúmhoz, most mégis boldog voltam, és izgatott, hogy találkozom vele. Mégis mi történt? Egy mély sóhaj kíséretében álltam neki a szokásos készülődésnek, majd a munkába érve a dolgomnak. Mégis egész nap Mia járt a fejemben… Nem csak szexuálisan, hanem a mosolya, azok az édes sms-ek… minden elterelte a figyelmem. Alig vártam a közös vacsorát, és az egész, hogy így titokban találkozgattunk izgalmas volt, de egyben afféle vágyfokozó is. Nem mintha Miához bármikor is kéne, hiszen hihetetlenül gyönyörű és vonzó lány. Kár, hogy abból a romlott családból származik. Mélyet sóhajtok a Wattkins akta felett, és bárdolgoznom kéne rajta, képtelen vagyok. Felpattanok az asztalomtól, és szólok az asszisztensemnek, hogy sétálok egyet.
- Igenis uram. Kérem, ne feledje, egy óra múlva találkozója lesz egy új ügy kapcsán. – emlékeztet az asszisztensem.
- Rendben Carla, addigra visszatérek. – válaszolom komolyan, és az irodából kiérve egyenesen a Central Park felé veszem az irányt. Levegő kell! Úgy érzem megfulladok!A parkban sétálva igyekszem lenyugodni, közben elveszek a gondolataim sűrűjében. Mikor belevágtam ebbe, mindenre számítottam csak arra nem, hogy Hamilton lányát megkedvelem. Márpedig lassan ez történik. Valahogyan össze kell magam szednem, és csak a bosszúmra koncentrálnom. Nem gyengülhetek el pár formás combtól.
Fél óra múlva már az irodámban is vagyok, készen arra, hogy folytassam a napom. Ámbár lerendeztem magamban a zavaró érzéseim, mégis csak azon jár a fejem, mennyire várom már az estét Miával. Lehet meg kéne néznie az orvosnak, mert az elmebaj új tüneteit mutatom.
Este fél hétkor már készen is állok az útra Brooklynba. Előtte még beugrom a virágoshoz, vörös rózsáért, illetve még Miának egy nyakláncért a Cartierbe. Aranyozott, egy könnycsepp gyémánttal. Alaposan a zsebembe kellett nyúlnom, de valamiért nem sajnáltam tőle. Ehhez pedig tényleg semmi köze nem volt a bosszúnak, szívesen vettem meg Neki.
Hét előtt tíz perccel érek a megadott címre. A megfigyeléseim alatt találkoztam ezzel a házzal, szóval nem volt új a cím. Mély levegőt vettem, majd kiszálltam az autóból. Kezemben az ajándékokkal indultam el a bejárat felé, és csengettem. Közben pedig igyekeztem nem arra gondolni, hogy vajon mi lehet Mián, és milyen lenne leszedni róla, miközben csókokkal halmozom a puha bőrét. Amikor ajtót nyitott elállt a lélegeztem is egy pillanatra. Ébredj már fel Brandon! Ő csak egy eszköz, az ellenséged lánya! Hiába… akkor is vonzódtam hozzá, bárki is legyen, és ezt hiába tagadtam le magamnak.
- Csodaszép vagy. – mondom kábultan, és lassan eszmélek fel a látvány okozta bódulatból, és nyújtom át a virágot Miának, még a bejáratban.
- Virágot a virágnak. – mosolyodom el.
- De a következő ajándékhoz be kell hívnod. – vigyorgok továbbra is, mint egy idióta. Miután ez megtörténik átnyújtom neki az ajándékot, hogy kinyissa. Nagyon remélem, hogy tetszeni fog neki, és bár tudom gazdag lány, és mindene megvan, szeret megdolgozni a vagyonáért. Nem hiába orvos, tényleg segíteni akar másokon. Mégis remélem nem veszi tolakodásnak az ékszert.
- Ha szeretnéd, segíthetek felvenni. – mosolygok ismét, miközben figyelem, ahogyan kinyitja a bársony dobozt.

Nyaklánc ~ ✤

Ezek az sms-ezések bűnös és egyben édes gondolatokat ébresztenek fel bennem, minden egyes nappal egy kicsit jobban, melytől különös várakozást érzek lelkemben.
Már éppen eléggé bűnös az is, hogy tulajdonképpen egy idegennel szövetkezem, nem csak Thomas, hanem a saját apám ellen is. Igen, az apám ellen is, hiszen azért akart beházasítani a Phonix-családba, hogy azzal kedvező üzleteket köthessen. Habár ezt most így kimondva, apám is tagadhatatlanul megérdemli azt, hogy szövetkezzek a háta mögött. Persze ebből az egészből baja igazán csak Thomas-nak lesz, nekem pedig hasznom belőle, hisz ez által megszabadulhatok tőle és élhetem az életem.
Na, persze, annyira naiv nem lettem hirtelen, hogy azt hihetem, ezután a családom majd nem próbál meg irányítani, de azt hiszem, Thomas Phonix-nél bárki jobb.
De nem csak ezek a dolgok miatt bűnös az, amit teszek, hanem az, ahogyan néha Brandon Knight-ra gondolok, miközben én egy eljegyzett menyasszony vagyok, még akkor is, ha ez csak egy kényszerkapcsolat.
Minden esetre a gyomromat bizsergető kellemes érzés mellett koncentrálnom kell arra, hogy elvégezzem a rám bízott feladatot, azaz adatokat szerezzek Brandonnak Thomas-ról, amik segítségével apám előtt lejáratjuk őt és ami által kitörlöm az életemből.
Viszont a társadalom számára is igen hasznos dolog fog bekövetkezni, ha egy ilyen ember egy időre börtönben fog csücsülni.
Miután megszerzem a szükséges adatokat – sőt, többet is a kelleténél -, azonnal értesítem a szövetségesemet, Knight-ot.
Tudom, hogy most ismét eljött egy találkozó ideje, de okosnak kell lenni és olyan helyen találkozni, ahol az égvilágon senki nem talál ránk.
Azt hiszem, apám sosem feltételezne rólam egy efféle árulást, de azt még úgy sem, hogy éppen egy családunk tulajdonában levő ingatlant fogok felhasználni búvóhely gyanánt.
Igaz, annyi ilyen ingatlan van, hogy lehet, néha már azt is elfelejti, hogy melyek azok.
Ez pedig számomra éppen jól jön.
A brooklyni övezetben lévő gyönyörű fából készült weekendházat a családunk szinte alig használja, hiszen ilyesmi kikapcsolódásra, és arra, hogy a család értékes pillanatokat töltsön együtt, egyre kevesebb idő van.
A legszebb emlékeim mégis ehhez a Brooklyni faházhoz köthetők, valahogy otthon érzem magam ott, azért is hívtam el ide Brandon Knoght-ot, amiben egyébként még mindig nem vagyok biztos, hogy teljesen jó ötlet.
Azonban az is tény, hogy a jóhiszeműségem mellett egy határozott nő vagyok, aki tudja, mit akar, én pedig eldöntöttem már, hogy megszabadulok Thomas-tól.
Miután megérkezek brooklyni otthonunkba, az autómmal azonnal beparkolok a garázsba, hogy még a kevés szomszédságnak se tűnjön fel, hogy a házban tartózkodik valaki. Sose tudni, ki árulhat be.
A házban körülnézve, szinte semmi sem változott, a ház kitakarítva, az éléskamra, a hűtő és a borospince tele van, pont, ahogy apám szereti, ha véletlenül ide támadna kedve jönni, habár mindannyian tudjuk, hogy ez lesz az utolsó hely, ahová jönni fog.
A megbeszélt időpontban meg is szólal a ház csengője, mely hallatán a szívem egy nagyot dobban. Már-már zavaróak ezek a nem tiszta gondolatok az érkező férfivel kapcsolatban, de egyáltalán nem szeretném, ha elterelné a gondolataimat.
Az ajtóhoz lépve, miután kilesek az ajtó közepén elhelyezkedő kis lyukon, azonnal ki is nyitom azt, majd ösztönszerűen ajkaim azonnal halvány mosolyra húzódnak a férfias arc láttán.
Viszont, ami igazán meglepő, az pontosan az ő ezt követő tettei és viselkedése, melyet nem tudok, hová tenni.
Nem tagadom, a szavai, miszerint szerinte csodaszép vagyok, enyhén láthatatlan zavarba hoznak, azonban mikor meglátom a kezében a virágcsokrot, szemeim elkerekednek és azonnal el is komolyodok.
- Szia, és köszönöm, azt hiszem. – szűröm ki a szavakat halkan, miközben öntudatlanul átveszem tőle a gyönyörű virágot, de még midig nem hagyva engem szóhoz jutni, újabb ajándékkal kecsegtet, amit továbbra sem értek.
Szavai hallatán, csak félébb állok az ajtóból és beengedem őt, de nem az ajándék miatt, csak nem szeretnék sokáig az ajtó előtt tartózkodni, hiszen nem akarom, hogy valaki meglásson bennünket.
Egy ékszeres dobozt vélek felfedezni férfias kezeiben, s habár egyáltalán nem várok tőle ajándékot, most mégis kiveszem kezéből a dobozkát, majd óvatosan kinyitom azt.
Egy könnycsepp alakú gyémánt nyaklánccal találom magam szemben a következő pillanatban, melyről azonnal tudom, hogy iszonyúan drága lehetett. Olyann családban nőttem fel, ahol az ilyen ékszerek és ajándékok természetesek voltak, de én ezt mégsem fogadhatom el.
- Brandon, erre nem lesz szükség. – felelem immáron komoly arccal, megrázva fejemet a kérdésére, miszerint segíthetne  feltenni e drága ékszert a nyakamba.
- Ez gyönyörű és igazán szép gesztus tőled, de erre semi szükség és egy ilyen ajándékot amúgy sem fogadhatok el. – rázom meg a fejemet miközben vissszakattintom a dobozka tetetjét és a velem szemben álló kezébe visszacsúsztatom azt.
- Nem tartozol semmivel. Szívesen szereztem meg ezt. – folytatom tovább, majd nadrágom zsebéből hirtelen előrántom azt a bizonyos pen drive-ot, ahol temérdek kétes anyag van Thomas-ról.
- Azt hiszem, ebben találsz olyat, amire szükséged van. – jegyzem még meg egy kacsintás mellett, majd most én adom a kezébe a fehér színű lapocska formájú adathordozót.

[/size][/url] ~ ✤

Nem voltam éppen lelkes attól, hogy visszautasította az ajándékom. Csak komoly arccal figyeltem őt, miközben a kezembe helyete a nyakláncot, majd a pen driveot is. Nem éppen kellemes a visszautasítás érzése, de legalább megkaptam az információkat. Ez a nő keményebb dió lesz, mint gondoltam, bár eddig sem adta magát egykönnyen. Ez az elégedett kacsingatás meg végképp nem tetszik. Ne kacsingasson itt nekem, hanem fogadja el az ajándékot. Nem biztos, hogy látni rajtam, de eléggé büszke ember vagyok. Nem tűrök meg sok mindent, és a visszautasítás is köztük van, főleg, ha ajándék az. Nem beszélve arról, ha egy nő egy gesztust vagy egy szívességet utasít vissza, pedig én igazán úriemberhez méltón viselkedtem. Többé kevésbé. Általában nem szoktam olyan lenni, mint egy kanos tinédzser, de ez a nő mégis azt váltja ki belőlem. Az egész napom ezzel telt, hogy a formás testére gondoltam. A combjai, a szája, azok a hetyke kis mellek. De leginkább a kék szemei fogtak meg, valahogyan mintha megbűvöltek volna. Nem hiába, szép nő, és szerintem, ha nem oda születik, ahová, sok férfit elcsábíthatott volna velük. Velem bizony megtette, még ha akaratlanul is. Aztán persze ki tudja.
Hirtelen túl szűknek érzem a nadrágom, így igyekszem elterelni a gondolatim, kevés sikerrel, tekintve, hogy Mia szűk nadrágban, és egy kivágott felsőben állt ellőttem. Lehet csak a szemem káprázott, de picit mintha engedte volna látni a melltartóját is. Vörös csipkés melltartó, ha jól látom. Uram irgalmazz! Átható kék tekintete zavarja meg a mocskos gondolataim.
- Igen, biztosan találok. – felelem komolyan, megköszörülve a torkom.
- Köszönöm. – mutatom fel az pendriveot, egy zavart vigyor keretén belül. Végén még így maradok.
- Kaphatok egy lapotopot? – kérdezem majd mikor oda adja a macbookját, leülök a kanapéra és megnézem a pendrive tartalmát. Biztos, ami biztos.
Van itt minden. Szerencsejáték, prostituáltak, hm … ez érdekes. Egy infó még inkább megfogott. Ezek a titkos átutalások. Vajon az öreg Hamilton tud róla? Mindig a tízezres limit alatt ment, tehát gyanús igen. Minden hónapban többször is, de rendszertelenül, és mindig valami üzleti ok miatt. Fegyverek, szállítmányok, de mind az ő nevére. Mire készülsz Thomas? Talán átvenni a hatalmat? Kinézem belőle. Nekem ez viszont nem jó. Én akarom kicsinálni az öreg Hamiltont. Ideje lesz tényleg lebuktatni Thomast, és a helyére lépni, mint Mia kedvese.
- Erre pedig még visszatérünk. – mutatok a nyakláncra, majd leteszem a komódra. Ha azt hiszi, hogy nyert, nagyon téved. Nem szokásom feladni, és bár nem egy perről van szó, jobb, ha nem száll harcba velem, és a makacsságommal. Azonnal eszembe is jutott egy ötlet, amivel ismét cukkolhatom őt.
- Addig úgy sem megyek el, amíg nem fogadod el az ajándékom, Mia. – nézek rá kissé morcosan, majd leülök a kanapéra, és tekintem a csinos kis testére emelem. Hm, nem is rossz ötlet maradni éjszakára, legalább végre elcsábíthatom. Másfelől van olyan érzésem, egyelőre még nem esélyes. Szereti kéretni magát, vagy csak a lelkiismerete? Van olyan egy Hamiltonnak egyáltalán? Kíváncsi vagyok, ő mennyire hasonlít a családja egyes mocskos tagjaira.
- Szóval miféle programot terveztél a szórakoztatásomra? Nekem lenne pár ötletem. – kacsintok rá, majd elégedetten elvigyorodunk.
- De előtte rendelhetnénk, vagy főzhetek neked. – mosolyodom rá.
- Aztán pedig. – folytatom, majd odasétálok hozzá. - Megtárgyaljuk, hogy miért nem fogadod el a nyakláncot. – közben mélyen a szemeibe nézek, és visszasimítok egy tincset a hajából. Mit ér a bosszúm, ha ez a nő ekkora hatással van rám? Fenébe az egész vacsorával, akarom őt. Lehet holnap megbánom, de jelenleg nem érdekel.
- Szóval… - mosolygok rá, miközben még mindig a szemeibe nézek.
- Mi legyen, étel, vagy egyéb program? – kérdezem egy kaján mosoly keretén belül, majd közelebb hajolok hozzá, és finoman a nyakába csókolok. Hm, még az illata is kívánatos. Mi ez a virág illat…rózsa, valami vadvirág… Mindegy is, de igen bejön.
Remélem az egyéb opciót válassza, mert cseppet sem vagyok éhes, csak rá. Terv, ide vagy oda, tényleg meg akarom fektetni Mia. Tudom, most nem éppen vannak úriemberhez méltó gondolatim róla. Nem értem hogy, hol változott meg ez bennem, hiszen ő egy eszköz nekem, a célpontom lánya. Most mégis úgy gondolok rá, mint lehetséges szexpartnerre. Mikor történt mindez? Egy kicseszett Rómeó lesz lassan belőlem remek, igazán. Nem vagyok én túl öreg már az ilyenhez?

✤

Mindenre számítottam és felkészültem a vendégházba érkező férfivel kapcsolatban, csak éppen arra nem, hogy miféle hatást kelt és megmagyarázhatatlan érzéseket kelt bennem a látványa.
Már rég letettem arról, hogy valaha boldog párkapcsolatom lehet, vagy, hogy így nézhetek egy férfira, ahogyan rá, de a testem mégis olyan furcsa dolgokat produkál, amit nehezen fogadok el.
Hozzá vagyok szokva, hogy megnéznek maguknak a férfiak, még ha nem is saját magam, de az apám miatt biztosan. Mikor még otthon voltam sok férfi meg akart szerezni magának érdekből, haszonlesés céljából, hogy apámhoz közel legyen, hogy megfeleljen neki és presztízsből, amiért a „keresztapa” lánya az övé. Végül aztán Thomas lett az az ember, akinek ez nagy szerencsétlenségemre összejött, én pedig mellette meg tanultam amolyan kirakatmenyasszony lenni, akinek nem számítanak az érzelmek és a vágyak.
Igazából a munkám volt az, ahol kiélhettem magamat, amibe szinte az összes energiámat belefektettem. Azt hiszem, azért is vagyok annyira jó abban, amit csinálok és persze azért, mert az egészet hivatásomnak tekintem.
Látom Knight-on, hogy nem éppen tetszik neki, hogy nem fogadtam el a drága ékszerét, de ez nem különösebben érdekel. Miért is fogadnám el? Egyáltalán mi közöm hozzá azon kívül, hogy valamiféle szövetségesek vagyunk? Meg az elmúlt napokban váltottunk pár sms-t, amitől viszont, bevallom, mindig jobb lett a hangulatom.
- Természetesen igen…,hiszen azért vagyunk itt. – mosolyodok el én is, amikor egy laptopot kér tőlem, majd a nappali dohányzóasztalához vezetem őt, ahol már elő is van készítve a gép, hogy segítsen nekünk a kutakodásban.
Közben figyelem őt, ahogy az általam ellopott, vagyis szebben fogalmazva megszerzett információkat tanulmányozza nagy komolysággal. Azonban én meg azon kapom magam, hogy nem is arra koncentrálok, hogy használhatóak-e a pen drive-von lévő adatok, hanem inkább őt nézem. Markáns arcvonásait, átható pillantását, férfias ívű orrát.
Mia, te nem vagy normális! A pasas egy tízessel legalább több nálad, ha nem tizenöttel, és amúgy sem kockáztatunk, amíg a Phonix-klán képben van.
Mikor végzett az adatok alapos átböngészésével, arra számítok, hogy majd megossza velem részletesen a Thomas lebukathatásával kapcsolatos tervét, de helyette megint a dobozkájával volt elfoglalva. Nem igaz, hogy nem tud leakadni róla.
Amúgy is, ha hordanám a tőle kapott ajándékot, nem venné valaki észre az új és drága ékszert a nyakamban, amivel elárulnám magam mások előtt?
Csak egy látható grimasz jelenik meg arcszéleimen, amikor kijelenti, hogy vissza akar még téri az ajándék témára, majd szemeim kissé elkerekednek, amikor hozzáteszi, hogy ő bizony addig nem hagyja el a helyet, amíg nem fogadom el.
- Hát, ha gondolod, ideköltözhetsz. De majd itt hagyom neked a kulcsot, és zárd be az ajtót rendesen, ha mégis unnád magad itt egyedül. – kacsintok rá egy picit piszkálódó hangnemben arra célozva, hogy felőlem itt maradhat egyedül, azonban engem nem tud megzsarolni.
Amellett, hogy kedves és jóhiszemű ember vagyok, Hamilton is vagyok, ami nem kevés kurázsival és józanésszel áldott meg. Nekünk nem lehet megmondani, mit tegyünk. Még apámmal is szembe tudtam menni, amikor az orvosiról volt szó, nem fogja nekem más se megmondani, hogy mit csináljak.
Igaz, hogy javarészt még mindig az apám irányítja az életem, de ő a kirázólagos személy, aki ezt megteheti.
- Nem az előbb olvasott adatokkal kellene inkább foglalkozunk? – kérdezem felvont szemöldökkel, amikor Brandon az abszurdabbnál abszurdabb kérdéseit teszi fel nekem.
Nem is értem, hirtelen mi történt vele és miért viselkedik ilyen gyerekesen, de tény, hogy úgy viselkedik.
- Programot a szórakoztattatásodra? Ez vicces. – kérdezek vissza, de most már egy széles vigyor keretében, hiszen biztos vagyok benne, hogy csak viccel velem.
- Mi vagyok én, valami hostess lány? – kérdezek vissza ugyanúgy, mivel ez nem egy randi, csupán stratégiai megbeszélés a részemről.
Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb nő örülne az ajánlatának vagy, hogy vele tölthet egy estét, de én nem vagyok olyan, mint mások. Abban is biztos vagyok, hogy nincs hozzászokva a visszautasításhoz, és azért viselkedik így, de nem segíthetek rajta.
- Nem igazán vagyok éhes, de itallal, bármilyennel szolgálhatok. – felelek aztán neki, amikor végre a megbeszélés részre is kitér. – Közben pedig megbeszélhetjük tényleg, mi legyen a terv vagy a következő lépés.
Azonban a normális kerékvágásba lépés csak hiú ábránd a részemről, mert a helyiségben levő férfi, hirtelen közelíteni kezd felém, amíg sarokba nem szorít pontosan a konyhasziget oldalához.
Úristen! Erre nem számítok, hogy a közelsége megőrjít, s amint orromba szökik férfias illata, én egyre gyengébbnek érzem magam.
Ismeretlen vágyaim felszökni látszanak agyamba és logikus gondolataim helyébe kívánnak lépni, amit nem engedhetek.
Mi a francért van rám ilyen hatással mindig ez a pasi? A múltkor, az irodájában meztelen felsőtestét villantotta meg, de úgy tűnik, magával a közelséggel van a gond.
Nagyokat kell sóhajtanom, hogy épp ésszel tudjak gondolkodni, de a következő percben, mint valami menekülési lehetőség, megcsörren a telefonom, ami ismét visszazökkent kimért stílusomba.
- Kicsit vegyél vissza, mert nem tudod, kivel van dolgod! – mondom mélyen Brandon szemébe nézve, alig hallhatóan, de zihálva szedve a levegőt, majd kibújok karja alól, hogy felvegyem a telefonom.
- Ezt fel kell vennem, mert ha valaki a családomból vagy Thomas, akkor gyanút foghatnak, ha nem érnek el. – magyarázom, miközben már a táskámban kotorászok, és végre meglelem a készüléket.
Mit ad Isten? Persze, hogy a kedves vőlegényem kíván zaklatni, de nincs mit tenni, most fel kell vennem a telefont.
Csak egy „igennel” jelzem, hogy még élek, de őt megint csak a saját mondandója érdekli.
- Mia. Itt vagyok a Presbiteryan előtt, de te sehol! Mond mégis, hogy a faszba gondoskodjak rólad, ha mindig eltűnsz a szemem elől? – kérdezi kicsit sem kedves hangnemben, habár ezt mér megszoktam tőle, hiszen valójában ő sem más, mint egy elkényeztetett ficsúr, akit idejekorán aranytrónra ültettek.
- Gondoskodni vagy inkább ellenőrizni kívánsz? – kérdezek vissza gúnyosan, hisz tisztában vagyok vele, hogy csak erről van szó. Esetleg meg kellene együtt jelennünk valahol, amihez most semmi kedvem.
- Ne szemtelenkedj velem, tudod, hogy attól ideges leszek, és olyan dolgokat teszek, amit nem akarok. Esetleg meglövök egy szerencsétlent, hogy ide gyere. – mondja most már idegesen és még hangosabban, de már ezzel sem tud megijeszteni. Az agyamat azonban annál inkább felhúzza az örökös terrorjátéka. Egyre inkább elegem van ebből, szóval valóban el kell őt intézni, ha apámnak csupán a szavam nem elég.
- Ma nem is kellett bemennem, nem gond? Éppen a nagyanyámnál vagyok, aki nincs túl jól. Szóval, ha még egyszer megzavarsz valami hasonló hülyeséggel, esküszöm, én teszek olyat, amire nem számítasz. – mondom most én kissé megemelt, elvékonyodott hangom, ám igen határozottan, majd fogom és lenyomom a telefon hívást megszakító gombját.
- Mégis milyen egyébről beszéltél?? Talán mégis érdekel. – lépek oda ezután a szobában valószínűleg minden szót halló férfi elé, majd farkasszemet nézve vele végigmérem sármos vonásait.
Úgy érzem, le kell vezetnem a Thomas iránt érzett dühömet és feszültséget, s most úgy érzem, rajta AKAROM levezetni.
Egyszerűen nem érdekel most semmi, sem a családi szabályok, sem a korlátok, sem az elveim, csak jól akarom magam érezni. Ennyi.

[/size][/url] ~ ✤

Elég jól szórakozom a megjegyzésein, holott mind visszautasítás számomra, de most mégis tetszik ez az oda vissza csipkelődés. Milyen kis harcias lett hirtelen, de szemmel láthatóan azért hatással vagyok rá, és főleg a testére, az évek folyamán ezt már megtapasztaltam. Az persze kizárt, hogy ne tegyek újabb megjegyzéseket a csípős válaszaira. Engem nem lehet csak úgy visszautasítani! Főleg nem neki, hiszen fontos számomra a tervem miatt. Tudtam, hogy nehéz eset lesz, hiszen a családban, ahol felnőtt, egészen máshogy tanítják a tagokat, de ő tényleg kemény dió. Vegyek vissza! Én? Na azt lesheti! Tervem van vele, tehát mindenképp meg kell őt szereznem magamnak!
- A program várhat, szórakozás is kell néha, a sok munka mellett. Nem mondta neked senki? – kérdezem kissé gunyorosan. Aztán amikor hostess lánynak hívja magát, egy percre én is megszeppenek, mert akaratlanul is megjelenik előtte ő, egy méregdrága, alig valamit takaró ruhában, ahogyan leszedem róla… Remek, ennyit arról, hogy türtőztetem magam. Vajon meddig fogom tudni elkülöníteni a bosszúm az érzésektől, vagy éppen az élvezetektől? Képes vagyok tényleg egy ártatlan nőt is belekeverni ebbe? Mennyire messze tudnék elmenni ezért? Nos, majd meglátjuk nem igaz? Végigmérem őt ismét, és jöhet a folyamatos flört.
- Nos, megnéznélek hostessként. – teszem hozzá végigmérve őt, teljesen komolyan. - Főleg ruhák nélkül. – kacsintok rá. – Sőt, csak úgy kérném, ha lehet.
Közben a telefonja megcsörren, pedig még tudtam volna mondani neki mit képzeltem el rajta, illetve a ruhák nélkül, de azonnal leesik, hogy kivel beszél. Idióta Thomas! Alig várom, hogy kicsináljam azt a szemétládát. Figyelmesen hallgatom, miről beszélhetnek, és bár nem kéne ilyenre gondolnom, de nagyon zavar, ahogyan Miával beszél. Mégis kinek képzeli magát? Csak így ugráltatja Miát. Tényleg ideje elintézni ezt a majmot, mert már nagyon gelem van belőle, és messzire ment. Egy férfi nem viselkedhet így egyetlen nővel sem. Egyre inkább érzem, hogy felmegy bennem a pumpa, és a híres rideg vérmérsékletem, amit a munkám során megtanultam alkalmazni egy pillanat alatt elpárolog. Már éppen azon vagyok, hogy kivegyem a telefont a kezéből, és elküldjem a fenébe a seggfejet, mikor Mia teszi helyre őt. Hazudik, tény, de a fenyegetése nagyon tetszik. Aztán újabb meglepetés, felém fordul, és azt kérdezi, mi egyébre gondoltam… nos ég áldjon Thomas… valami hasznod veszem mégis.
- Nos, sok lehetőség van, de előtte szeretnék megtenni valamit. – mosolyodom el pimasz vigyorral, majd megsimítom Mia arcát, utána pedig finoman megcsókolom. Közben magamhoz vonom a derekánál fogva, és finoman végigsimítok a gerince mentén. Még a felsőjén keresztül is érzem, hogy bizony selymes bőrt takarnak. Lassan, érzékien csókolom őt, nem akarom elkapkodni, ki akarom élvezni őt.
A csók után percekig csak nézek a szemébe, majd elmosolyodom. Tényleg élveztem, és nem szokásom a szentimentális beszéd a tárgyalótermen kívül, de most tudnék neki olyanokat mondani, hogy okkal nevezhetne idióta nyálas seggfejnek. Van benne valami, ami miatt úgy vélem, vagyis inkább kívánom néha, bárcsak nem a Hamilton családhoz tartozna. Akkor talán lenne értelme vágynom rá ennyire, de így,  hogy ez nem igaz, tényleg nem tudom mi fog kisülni ebből, de semmi jó, az biztos.
- Ez, erre… nem számítottam.  – mosolyodom el az ajkaiba suttogva, miközben a szemeibe nézek, és még mindig magamhoz közel vonom őt. Tényleg nem tudom mi lesz ennek a vége, de egyre inkább aggódom. Mégis hogyan kéne semlegesnek maradnom ilyen szép nő mellett? Lehetetlen.
- Azt hiszem egy ital tényleg rám fér. –teszem hozzá, majd ismét megcsókolom az ajkait.

✤

Egyre kevésbé vagyok biztos abban, hogy jól döntöttem, amiért szövetkeztem és idehívtam ezt a férfit.
Ha bárki is rájön, hogy az én kezem benne van ebben a dologban, jobb nem is bele gondolni, hogy mi történne például Brandonnel.
Magamat nem igazán féltem, de apám és Thomas haragja együttesen nem túl fényes jövőt ígér az itt lévő férfinek.
Ráadásul, ki tudja, hogy ő miért segít nekem, hogy vannak e hátsó szándékai?
Szóval egy szóval összefoglalva, amit érzek: bizonytalanság.
Azonban némi dühöt vélek felfedezni Brandonon is, aminek nem igazán értem az okát. Vagyis értem, csak azt nem értem, hogy a visszautasításomon, miért húzza fel magát, amikor ő is tisztában van vele, hogy vőlegényem van. Ráadásul amúgy sem ezért vagyunk itt.
A helyzet az idő múlásával kezd egy kicsit kényelmetlenné válni számomra, főleg, mikor a hostess-es megegyezésemre tér ki és azt kezdi el kifejtegetni. Vagyis az ezzel kapcsolatos kicsit sem úriemberes gondolatait.
- Á, maradjunk annyiban, hogy soha a büdös életben nem leszek hostess, pláne nem ruhanélküli.- kacsintok rá, miközben némi pajkos csillanás jelenik meg szemeimben.
Ez a pasas egyre merészebb és szemtelenebb, ami egy kicsit dühítő, de valamiért legbelül, tetszik ez a merészsége, habár ezt még magamnak se nagyon szeretném bevallani.
Aztán, mikor ez az idióta Thomas felidegesít annyira, hogy „Brandonhoz meneküljek”, máris megbánom a kimondott szavakat, azt hiszem…. Vagy mégsem? Őrület ez az egész helyzet számomra, s csak azt érzem, hogy egyre jobban átveszik rajtam az irányítást ezek a megmagyarázhatatlan vágyak és érzések.
Mindig is az ész embere voltam, sose hagytam, hogy az érzelmeim vegyék át tetteim felett az irányítást, mindig tudtam, mit miért teszek. Persze, ez nem azt jelenti, hogy ne lennének érzelmeim, vagy nem szerettem volna embereket, csak azt hiszem, a családomnak köszönhetően megtanultam megőrizni hidegvéremet a legrizikósabb helyzetekben is. Ez a tulajdonság azonban jelen helyzetben teljesen elveszni látszik belőlem.
- Mégis mi….? – kérdeznék vissza, mikor kijelenti, hogy meg szeretne tenni valamit.
A mondatot azonban nem tudom befejezni, és választ sem kapok – legalább is nem szóbelit -, mert helyette gyengéd kezeit érzem arcomon végigsimítani, majd a következő pillanatban már férfias ajkait tapadnak az enyémekre.
Az érzés hatására testem megremeg, és szinte beleborzongok a jóleső érzet átélésébe.
Nem, meglepetésemre eszembe se jut tiltakozni, helyette egyek kezemet nyakába, a másikat meg tarkójára csúsztatom, melyen a hajat finoman összeborzolom a szenvedély hatására. Közben pedig testemmel még jobban a férfihez simulok.
A lassú és érzéki csók hatására kezdem elveszíteni a józan eszemet, de életemben először most nem is bánom, csak egyszerűen élvezem azt, ami történik, csak úszom az árral, ahogy mondani szokás.
Aztán egyszer csak megszakadt ez a csodálatos szók, ami után képtelen vagyok megszólalni, csak csillogó szemekkel olvadok bele az ő tekintetébe, mely hasonló dolgokról árulkodik.
- Azt hiszem, egyiünk sem. – jegyzem meg nagyon halványan elmosolyodva, amikor Brandon kijelenti, hogy nem számított erre.
Akkor én most erre mit mondjak? Nem is én voltam az, aki kezdeményezett, de azt is el lehet hinni, hogy ő is meggondolatlanul cselekedetett.
Ahogy a szemébe nézek, pontosan azt látom benne, amit magamban érzek. Mintha már ezer éve ismerném őt, mintha mindig is az életem része lett volna, csak eddig nem találtuk meg egymást.
Ha hallaná, hogy miket gondolok, persze, biztos kinevetne, és kívülről nézve én is saját magamat, de most magam sem találok magyarázatot a viselkedésemre.
- Akkor töltök valamit, rendben? – kérdezek vissza, de ekkor már ki is szabadulok nyugalmat árasztó karjai közül és édes ajkainak csábító fogságából, majd az italos pulthoz sétálok, majd gyorsan kitöltök két whisky-t. Még magamnak is attól függetlenül, hogy csak nagyon ritkán fogyasztok alkoholt, mivel orvosként nem részesítem előnyben az effajta emberi mérgeket.
- Azt hiszem, most nem éppen viselkedünk komoly és megfontolt felnőttként. Nem azzal kellene foglakoznunk, amiért valójában idejöttünk? – kérdezem meg tőle megeresztve egy újabb mosolyt, amikor a két kristálypohárral visszasétálok hozzá és az egyiket a kezébe nyomom.
Habár kérdés, hogy valójában, miért jöttünk ide?  
Az egészet megelőzte egy nem éppen flörtmentes chat és ezt a pen drive-ot akár másképp is eljuttathattam volna neki. Talán tudat alatt kettesben akartam vele lenni, ami jelen pillanatban rémülettel tölt el.

[/size][/url] ~ ✤