Ide jön a jellem, ami lehet novellaszerű, avagy jellemzés, de írhatod pontokba szedve is, halszálkásan, képekkel illusztrálva, ábécé sorrendbe rendezve vagy ahogy szeretnéd. Utóbbi alatt értjük mondjuk azt, hogy minden egyes betűhöz írsz egy szót és elmondod, hogy miért éppen azt, de ezt a neved betűivel elkészítheted. A pontokba szedéshez csupán ötletadónak néhány szempont: pozitív illetve negatív tulajdonságok; hobbi; dolgok, amiket szeret/nem szeret; meghatározó pillanatok az életéből; példakép; kedvenc helyszíne; dolgok, amik mindig nála vannak; bakancslista; becenevek; elvei; mottó; ami zavar; amire büszke; mások véleménye stb stb stb.

- Minden rendben veletek?
- Anyádnak tegnap megint rohama volt.

Tisztán emlékszem a legelső esetre, amikor szemtanúja voltam anyám „grand mal” típusú rohamának. Hét éves voltam. Épp a testvéreimnek tartotta a szokásos esti meséjét, ami nélkül a legszószerintibbi értelemben képtelenek voltak elaludni. Nagycsaládos mentalitásban nevelkedtünk, ami egyenlő volt azzal mindent együtt csináltunk; jelen esetben ez azt jelentette, hogy diktatórikusan, a koromra való tekintet nélkül voltam a részvételre kötelezve. Minden este. Azok alól sem voltam kivétel, amikor két egymást követő alkalommal kérték ugyanazt az ezredszerre végighallgatott altatót, de ilyen a család; sosem hagyják, hogy egymagadban utáld őket. Örültem, hogy egyáltalán hagyták az ágy végében ülve hallgassam végig a vegyes szereplőgárdát felsorakoztató történeteket. Aznap a húgom ismételten a `kedvenc pirosköpenyesét` kérte, hogy az ő szava járásával éljek. Valahol a „Nagymama miért akkora?” kérdéseknél tartott anyám a történetmesélésben, amikorra már annyira elálmosodtam tőle, hogy bealudtam. Kis ideig tartott, emlékszem. Rendszeresen elaludtam a nyakam, ha az ágyvégnél vártam meg az esti kötelező program végét, de ez most elmaradt. Az első nagyobb huppanásra nem ébredtem fel, a másodikra, harmadikra, de még a negyedikre sem. Csak ahogy folytonossá vált és a húgom az öcsém társaságában sírásba kezdett. Hangosan, vékony hangon. A képekkel teli könyv az ágy szélén volt, Kenny, pedig Jean-t akarta kihúzni anya alól, aki a magatehetetlen izomgörcseinek következtében rádőlt. Erőteljesen rázkódott, nem tudta visszafogni magát hiába kérlelték és látni lehetett az arcukon, hogy fogalmuk sincs mi történik. Nekem sem volt. Másodpercekig le voltam fagyva, mire össze tudtam magam szedni és lerohanni a földszintre felrángatni apánkat, hogy csináljon valamit. A szó persze a torkomra forrt - hogyan is tudtam volna körülírni a látványt, amit felfogni se tudtam? Jean kicsúszott alóla addigra, beverte a fejét az éjjeli szekrénybe, amitől vér serkent a bal szemöldökénél, felnyílt a bőr. A vér a szemébe folyt, csípte, keservesebb sírásra kényszerítette és ehhez óhatatlanul csatlakozott az öcsém is. Mindhárman értetlenek voltunk. Vagyis.. Mind a négyen. Az egész test egy nagy görccsé alakult át, képtelen volt önkontrollra, ami a nyáltermelésére is kiterjedt, a szája habossá vált, nem sokkal később pirossá. Éles szitokszó követte a családfő részéről, akit nem értettünk miért kezdett akkor a szájában matatni anyánknak és aki átküldött a szomszédhoz, hogy azonnal hívjon segítséget. Csak később tudtuk meg, amikor rákérdeztünk a kezén lévő sérülésnyomokra, hogy azért tett így, mert félt még jobban elharapja vagy lenyeli a nyelvét. A jelenség is ekkor kapott nevet: epilepszia. Elég nehéz volt eldönteni akkoriban, hogy segített-e bármit is, hogy onnantól nevén szólíthatjuk azt, ami alaposan ráhozta a frászt mindannyiónkra és egy ideig komoly távolságtartást váltott ki a srácokból. Hazudnék, ha azt mondanám belőlem nem váltotta ki és nem sajnálnám érte a mai napig anyámat. Ijesztő volt gyerekként így látni. Hát még neki azt látni, hogy nem az ő hibája miatt nem közeledünk felé úgy, mint azelőtt az este előtt..

- És miért nem szóltatok?! Ki kellett hívjátok az orvost?
- Nem és nem akartunk terhelni vele, van elég dolgod, fiam. Kenneth-tel mikor beszéltél utoljára?
- Apa, örülnék, ha most nem terelnéd a témát.
- Ahogy én is fiam, ahogy én is..

Két félévem volt hátra a végső kollokviumokig, a védésig, amikor az eset történt. Június volt, a tökünk tele volt az alkotmányjoggal és úgy éreztük megérdemeljük az ünneplést a vizsgákon való átmenetelért, meg mindjárt vége a félévnek. Kivéve Abrams-nek, amiért megbukott az utolsó alkalommal, de egyértelmű, hogy azért is inni kell, ha elszúrja az ember. Senki nem marad ki a körből. A törzshelyünk helyett Abbott más javaslatot vetett fel, az egyik ismerősének helyét. Tipikus szórakozáshoz kialakított raktárépület, nem az a teljesen lepukkant, lelakott változat, ahol a hajléktalanok meghúzzák magukat. Az ízlésünknek kicsit puccosabb volt a megszokottnál, de nem finnyáskodtunk, a kint felvigyázó őrök pacsiztak Abs-szel és beengedtek minket. Minden okésnak tűnt, nem volt miből és miért arra gondolnunk mennyire el fog csesződni később. A zene király volt, a hangulat is eléggé adta, senki nem vette észre, hogy az elejétől kezdve nem a tanulmányi időszak kiheverése miatt jöttünk és hátsó szándékok húzódtak meg a háttérben. Pontosabban egyetlen egy, ami rohadt sokba került mindenkinek az est végére...
Nem tudom megmondani hányadik körnél jártunk, talán a negyediknél, amikor feltűnt az egyikőnk hiánya. Abs-é. A srácok közül senki se vágta mikor lépett le vagy azt, hogy merre és miért. A poharainkat posta fordultával töltöttük újra és nem ő volt a soros a fizetésben; önkéntes alapon magamra vállaltam a szürke szamár megkeresését. Először a cigizésre kijelölt helyre mentem megnézni, azt tűnt a leglogikusabbnak és nem csalt a megérzésem, egyedül arra nem számítottam, hogy vérző orral fogok rátalálni. Nem ez lett volna az első eset, ha ivott általában megtalálta magában a kellő spirituszt a neki beszólogatók lerendezéséhez. A fő bökkenő a szakadatlan morgásában, puffogásában volt. A kettő közül egyik sem volt rá jellemző, sem a fröcsögés, amivel arra a kérdésemre válaszolt mi a fene történt, hogy így felhúzták. Nem nagyon néztem körül kint ácsorogva miután rábukkantam, nem tűnt fel az öklét dörzsölgető fazon, akit a rámutatás után, a személyzeti bejáratnál csíptem el miként bemasíroz az szórakozó helyre. Szívesen mondanám, hogy alaposan kifaggattam Abs-t a történtekről, miért akar a fazon után menni, de az ítélő- és mérlegelőképességem erősen alkohol által befolyásolt volt, ezekkel ellentétben a falkaszellem annál élénkebb volt. A verekedés sosem állt hozzám közel, de nyilván nem hagyhattam egymagát agyon veretni az elhatározottsága láttán, amivel neki indult a fickó megkeresésének. Legalább a földről kaparjam fel, ha olyan helyzetbe hozza magát. Vagy segítsek, ha többek lépnének fel vele szemben, amit nem tartottam kizártnak a kapott információt követően, mi szerint ő a fejes, az állítólagos ismerős, akinek köszönhetően nem mellesleg gond nélkül, soron kívül bejutottunk a klubba. Nem kaptam kézzel fogható választ a miértekre vonatkozóan az első alkalommal és meg sem fordult a fejemben, hogy tovább kellene nyúznom a témát. Az emeleten volt az iroda, ahol Abs javaslatára keresni kezdtük a haverját a pince szintjének átkutatása után. Papírok, talán számlák felett görnyedhetett az asztala fölött. Nem tudom. Nem mentem be, az ajtó üvegrészén keresztül tökéletesen beláttam és úgy véltem rájuk tartozik az egész, kerülöm a felesleges beavatkozást. Az elhatározásomhoz tartottam magam addig a pillanatig, amíg a benti heves szóváltás nem fordult át annál is komolyabb összeakaszkodásban, aminek eredményeként az egyik szekrény üvege be nem tört valamelyikőjük hozzá vágódott háta miatt, a nehezebb fából készült íróasztal megborításra került. A szilánkok csörömpölésére mentem be és majdnem a lábam előtt végezte az olvasólámpa, ami épp két szikrákat hányt a ráömlött folyadéktól. A laptop már többel küzdött a mellette egymásnak esett férfiak társaságában. Mozdultam, hogy valamiként megközelíthessem őket, de Abs pont a földre került, az üvegcserepek közé. Az egyik, majd’ alkarnyi méretű darabot a kezébe véve kecmergett fel. Ez volt az a pontja az összeütközésnek, ahol egyértelműen sokalltam az egészet. Szemmel láthatóan a másik is, aki a békésebb megoldásokra próbálta rávezetni a mérgétől kettőig alig látó ellenfelét. Sajnos hasztalanul. Egyik fülén bement, a másikon ki és a másodszori rákiabálásomnál engedte le a feltartott karját, hogy a józan észnek egy talpalatnyi helyet adjon az agyában legalább megfontolni mi az a határ, amit rohadtul nem kellene átlépnie.
A kettejük közti vita ismeretlen volt számomra, de megmásíthatatlanul belekeveredtem, amikor a szép szó pillanatnyi hatására felbátorodtam, próbát tettem az éles töredék eltávolítására Abs kezéből és válaszreakcióként megvágta vele a tenyeremet. Tíz percbe telt, mire közös erővel le tudtuk fogni és a szomszédos szobába át tudtuk cipelni. Használaton kívüli, szűkösebb raktár. A tiszta levegő nem segített volna a vérmérsékletén, egyet kellett értenem a javaslattal, hogy hagyjuk ott egy kicsit lehiggadni és a gondolatot nem tudtam elvetni annak a fényében, hogy kettejük közül éppenséggel nem ő volt a racionálisabb lény... Passz mi üthetett belé. Az idő közben megismert James visszafogott hozzáállása mondhatni szimpatikusabbá tette az elzárását, mint az egybőli haza toloncolását az idiótának.

…
...