A legtöbben csak a második keresztnevemet ismerik a családi és a baráti körön belül, de mióta elvégeztem a Harvardot, már mindenki csak úgy tart számon, mint a Cápa Jonathan. Hamar beilleszkedtem ebbe a pénzéhes, és könyörtelen világba, melyet úgy hívnak Ügyvédi Kamara. Az elején még nem gondoltam én sem komolyan, hogy befejezem az egyetemet, vagy beállok a nagybátyám cégéhez, és harmincéves korom előtt partner leszek. Túl fiatalon váltam nagykutyává, emiatt sokan támadnak is a manhattani kopók közül. A business óriási, úton-útfélen akad egy ügyvédi iroda, de aki igazán nagyot akar kaszálni, az a Perkins-Hamiltonhoz jön. A gyakornoki, és az előkészítő programunk páratlan az országban, a kis nebulók csak úgy ácsingóznak a meglévő helyekért. Nekem eme álom már lekerült a bakancslistámról, és néha a munkán kívül másnak is hódolok. Mondjuk a nőknek, vagy az alkoholnak…nono, csakis a skót whiskey a nyerő, és a szabályrendszerem, miszerint három hónapja élem az életem. Egy vacsora, egy éjszaka, egy búcsú. A történelem ismétli önmagát, de sosem ugyanazzal. Válogatós vagyok, és házinyúlra sosem lövök, de van az a kategória, amire nem mondok nemet. Egy kitétel van…aki hazudik nekem, annak fel is út, le is út. Milyen voltam három hónappal ezelőtt? Egy hiszékeny, apuci pincsijére emlékeztető fószer, akit hülyére lehetett venni. Megbíztam bárkiben, és szerelmes boci szemekkel kutattam a világ értelmét, de mára megváltozott minden. Felkapott vagyok, megkaphatok bármit…és ezt most már igyekszem észben tartani. A munkám mellett szóba sem jöhet kapcsolat, csakis az alkalmi szex. Szűkszavúan véleményezek, nincsenek barátaim, és egyáltalán nem rajongok azért, ha valaki a közelembe akar férkőzni.


Bűnösség bizonyítása: Az ügyfél addig ártatlan marad, amíg az ellenkezője be nem bizonyosodik.

Szürke, egybefolyó felhőréteg takarja el a holdkorongot, és utal egy későbbi vihar ígéretére. Az ablak mellett szürcsölöm a kedvenc borostyánitalomat, és ringatózok ama tévhitbe, hogy az ágy felől érkező hangok nem arra következtetnek, hogy hamarosan egy kínos párbeszéd közepébe csöppenjek. Mennyire rühellem, ha valaki nem érti meg, ha nem akarok többet, azt a nem létező kötődést, melyről a lányregények szólnak. Nem vágyom az aktus utáni összebújásra, vagy éppen a sztorizgatásra, az ismerjük meg egymást álmokra. Unottan mérem végig a D mellekkel rendelkező szőkeséget, aki úgy törleszkedik el a lakosztály kellős közepén fekvő baldachinos ágyban, mintha ő lenne Manhattan legszebb királynője. Az asztalkára pillantok, és az ott hagyott pénztárcájára, mikor megszólal azon a tipikus affektáló, ágyba csalogatós hangján.
- Megnézhetnénk valami filmet, vagy bebújhatnál ismételten mellém. – mutat az összegyűrt ágyneműre, és lassan a szájába emeli az egyik ujját. Mit nem adnék, ha most egyszerűen eltüntethetném innen. Mindig ez a legidegesítőbb epizód az estében. Mit nem lehet azon megérteni, hogy a dugáson kívül nem akarok semmit, és ez nem ámítás, hanem a puszta igazság?
- Nincs kedvem hozzá. El kell menned. – közlöm vele a tényeket, ha eddig nem esett volna le a tantusz. Én kibéreltem a helyet, de a lényegen már túl vagyunk, és szeretnék egy kicsit egyedül maradni, hogy átvegyem a holnapi ügyem részleteit.
- Hajnali kettőkor? Most komolyan ki akarsz dobni? – érdeklődik nyávogó hangszínen, melytől már a hátamon is feláll a szőr.
- Igen, öltözz fel. – mutatok a szófára, ahova a két számmal kisebb neonzöld ruháját ejtette a kezdeti szenvedélyben. Nem érdekel, hogy miképpen mutat, csak szedje már a kis lábait, és kerüljön ajtón kívülre, de még húzza az időt, mert hisz a reménytelen végkifejletben.
- Csak viccelsz…tudod ráérek. – csavarja szőke hajtincsét az egyik ujja köré, mire elfintorodom, és veszek egy mély levegőt.
- Nem érdekelsz. – a pénztárcáját az ujjaim közé csippentem és felcsapom az igazolványképét. Micsoda…a pillantásom megakad a nevén. Lexi…nekem azt mondta, hogy Lauren. Hoppá…és mennyi?!
- Mit mondtál, hány éves vagy? – hirtelen fordulok felé, és megigazítom a csípőmre erősített törölközőt.
- Huszonhárom. – bingó…megint ugyanaz a kör. Megmasszírozom a halántékomat, mielőtt tettekre sarkalnám magamat. – de mit számít? Már megdugtál. – végre feltápászkodik, és erőt vesz magán, hogy elkezdjen öltözni, de nekem ennyi éppen elegendő volt belőle.
- Takarodj. – förmedek rá, most már minden udvariasságot mellőzve, és egyesével ragadom fel a bugyiját, meg a melltartóját is, majd az arcába nyomom.
- Hülye ribanc… - elkapom a felkarját, és a jajveszékelése ellenére sikerül elcipelnem a bejáratig.
- Meg vagy őrülve…ki engedte meg, hogy hozzám érj…te bunkó. – elborul az agyam, és ki is lököm az ajtón túlra. – Viszlát Lexi. – csapom az arcába a nyílászárót, és remegő kézzel hörpintem fel a maradék whiskeymet. Ez is olyan, mint a többi. Más adatok, képek. Hirtelen megcsörren a telefonom, de semmi kedvem felvenni. A falhoz vágom a poharamat, mely ezer darabra hullik szét, miközben mégis meggondolom magam, és odasétálok az Iphone-hoz. Senkinek nem venném fel, de kivételt teszek.
- Szia…mit akarsz? Ó, köszöni a farkam, de már kielégült…pont most segítsek? – ráncolom össze a szemöldököm, és helyet foglalok a panorámás ablak előtt.
- Mondjad…várj, nem azt mondtad, hogy gyakorló ügyvéd vagy? – kérdezek vissza, de aztán elhallgatok, és hümmögve merülök bele a csendbe. Minden estém így telik lassan három hónapja. Az egyik ügyvédes fórumon kezdtem el beszélgetni Sophie-val. Nem tudok róla semmit azon kívül, hogy huszonkilenc éves, és ugyanabban a körben mozog, mint én. Minden este beszélek vele chaten, vagy éppen telefonon, de csakis szakmai kérdésekkel kapcsolatban….vagyis az elején erről szóltak a társalgásaink.
- Nincs esélye…az ügyész nem fog esélyt adni neki. Fogadja el, amit ajánlanak. Ne vitatkozz velem..miért ne? Mert az egyik legjobb vagyok.  – mosolyodom el, aztán megint elsuhan az idő, mire leteszem már szakad az eső, és New York ébredezik…csak én vágyódom máshová.