- Hagyjál főnök! El akarom kapni azt a rohadékot! - feldúlt vagyok, mert már harmadik hete üldözzük azt a szadistát, aki már több alkalommal csonkolt meg több nőt, s pár férfit. Egyáltalán nem válogat, csupán cselekszik.
- Nem Scatha! Ha most meggondolatlanul cselekedsz, akkor sosem fogjuk elkapni! Már majdnem megvolt, ha nem kapkodtad volna el! Sőt a parancs ellenére cselekedtél! - ordítja le a fejem, amiről tudom, hogy igaza van. Tán meg lenne a tettes, ha nem lettem volna önfejű. Körülöttünk az emberek minket néznek, miközben én a felettesemre figyelek.
- Itt a vége Scatha! Te alkalmatlan vagy erre a pályára. Többször nem nézhetem el a dolgot. - kikerekednek a szavai hallatára a szemeim, miközben az ajkaim megremegnek. Ezért tanultam annyit, hogy most kidobnak? Én a bűnösöket akarom elkapni. Szóhoz sem jutok, de aztán vulkánként tör fel belőlem a szóáradat.
- Hát ezt nem hiszem el! Tudom, hogy hibáztam, ám szeretném kijavítani. - erősködök, ám a főnök tekintete nem arról árulkodik, hogy adna nekem még egy utolsó esélyt.
- Felejtsd el! Add le a jelvényed és fegyvered! Ki vagy rúgva! - szól hozzám vérben forgó szemekkel, mire én legszívesebben bemosnék neki. Azonban megállom, hogy megtegyem, mert akkor még lecsuknának.
- Hát jó! Ez a legszarabb rendőrőrs Staten Islanden! - mondom ki, hogy mit érzek ebben a pillanatban, miközben a jelvényem és a fegyverem veszem elő, hogy aztán lecsapjam a legközelebbi asztalra. Az ott ülő munkatárs összerezzen.
- Nem csupán te vagy az! Még mielőtt idejöttél, egészen elvoltunk s továbbra is elleszünk nélküled. - hangzik a férfi utolsó szava, mert én távozásra fogom. Sok munkatárs szemében látszik, hogy együttéreznek velem, de legtöbben megütköznek a viselkedésemen, s szavaimon. Egyeneseknél látom a megvetést.
- Majd be jöjj be jövő héten a papírjaidért! - hangzik el az ex-főnököm szájából ezek a szavak, mire én nem teszek semmit. Nem jelzek, hogy bejövök érte, vagy küldjék el inkább levélben. Túlságosan feszült vagyok, s próbálom átgondolni az utóbbi hetek eseményeit. Távozom az épületből, megszégyenülten és csalódva. Könnyen feladtam? Lehet. Okos enged, szamár szenved. Hazasétálok, ám közben útba ejtek pár italozót, hogy alkoholba fojtsam a bánatom. Otthon belapátolok egy jó adag fagylaltot, majd végül elnyom az álom.
Másnap kelek fel, s rutinszerűen indulnék a munkába, de rájövök, hogy kidobtak. Tanácstalan arccal ülök le a konyhában, hogy átgondoljam mihez kezdhetnék most magammal. Üresnek érzem magam, ráadásul nagyon fáradtnak. Délután elmegyek bringázni, s akkor jut eszembe, hogy internetes stremeléssel megélhetnék egy darabig.
Belefogok ebbe a projektbe, új gép, s egyéb eszközöket szerzek be hozzá. Közben elmegyek a rendőrőrsre a papírjaimért, s intézem a többit. Mikor letudom a köreimet, akkor fogok neki a Streamelős pályafutásom...