Egy bárban találkoztunk, mikor is? Pár hete, talán 2 hónapja. Nem ismerlek eléggé, de az egész este tartó beszélgetésünk alatt azt sikerült kiderítenem rólad, hogy a kapcsolatok terén te is igencsak csak hadilábon állsz. Nem, mi nem úgy beszélgettünk, csupán, két ember, nem nézve a nemeket, eldumált a bárnál, kicsit ittasan, bár én viszonylag még józan is voltam, mert nem szokásom inni. Te pórul jártál a legutóbbi pasiddal, nekem meg egyszerűen nincsen kedvem elhanyagolni valakit, aki tudom, hogy többet érdemelne, márpedig a karrierem mellett csajozni, olyan, mintha nem is tenném meg. Viccesen felvetetted, hogy lehetnénk barátok extrákkal, de akkor csak nevettünk. De a taxiban hazafele azért visszatértünk rá, aztán a hálómban és végül reggel is, hogy ez nem volt több csak szex, és végülis mivel elég jó a kémia, és miért ne lehetne ez egy közösen megbeszélt feszültséglevezetés. Szóval néha összejárunk azóta is, megiszunk egy két pohár bort, vagyis te, mert az én életmódom nem engedi meg, beszélgetünk és igen ott is alszol nálam, de nem vagyunk együtt. Közel sem szeretnénk elhatározni magunkat mert mindkettőnknek észérvei vannak. Te nem akarsz csalódni én nem akarok csalódást okozni, pontosan olyan kombó vagyunk mi egymásnak, amik tudjuk, hogy nem lennének jók. Mindenki ebből annyit lát, hogy két barát lettünk, viszonylag rövid idő alatt, akik nagyon jól megértik egymást és ez nem a szex miatt van ezt mi is érzékeljük. Egyszerűen csak passzolnak a gondolataink és pontosan ezért nem megyünk bele semmi másba csak ami most megy nekünk. Ha olyan van együtt sörözünk, és igen voltál már versenyemen, én meg éppen most igyekszem ellátogatni a szüleidhez mert állításod szerint nagyon lazák és tudják mi van és mi nincs köztünk. Hát, legyen így várom mi fog kisülni ebből, mármint a látogatásból, a mi kettőnk szövetsége már szinte majdnem tökéletes.
/ Barátok extrákkal azt hiszem ezen nincs magyarázni, nagyon várom, minden végkimenetelben benne vagyok de nem szeretnék egy előre megtervezett szerelmi szálat, sőt az lenne a végső mert szerintem ebben rengeteg potenciál van. PB, név, csoport sőt igazából majdnem minden opcionális csak a kapcsolatuk nem. Várlak, ha megérkeztél keress meg PM-ben /