Sugarcoat it please

Trevor & Rilla

Még mielőtt neki kezdenék a napnak, dobok még egy választ a fotós srácnak, aki röviden és tömören adott is egy időpontot.

"Rendben, várom a hívásod.  

Amarilla"

Ezután visszatérek a munkához, mert a papírmunka nem várat magára. Nem véletlenül vizsgáztam le üzletvezetésből. Nem szeretném az adminisztrációs dolgokat kiadni a kezemből és másra bízni. Szóval az költői túlzás volt, hogy a legtöbb időt a sütő mellett töltöm, mert igazándiból az irodámban. Persze a süti készítés szeretete ugyanúgy megmaradt bennem és szívesen csinálom. De büszke vagyok a cukrászkáimra. Tehetségesek és szorgalmasak. Ilyen téren azért szerencsésnek mondhatom magam.
Szalad az idő, miután megcsináltam a napi készletgazdálkodást, lerendeztem a beszerzéseket és elintéztem pár telefont, addigra már kopogtat az ebéd idő. A gyomrom hangos korgásokkal jelzi is, hogy tegyem már félre a számokat. Sajnos ma Leónnak is sűrű a napja, így nem ebédelünk együtt. Rendelek valami könnyed ebédet, elköltöm Luna társaságában, majd össze szedelőzködöm és elgurulok négy keréken a Lavenderig. Megsasolom, minden rendben van e az üzletben, váltok is pár szót Kittyvel, aki a pult mögött serénykedik. Most kezdte meg a délutáni műszakját.
- Négy óra fele jön a fotográfus. Trevor Wilson a neve. Ha nem lennék kint, kérlek küldd be az irodámba és csinálj neki egy kávét. A többit majd én intézem. - kérem tőle kedves mosollyal, majd elvonulok az irodám mélyére és ott folytatom tovább a munkát, van még némi elszámolás, amit át kell nézzek. A számlák sajnos nem rögzítik magukat. Pár óra múlva aztán mégiscsak kinézek és be is állok a pult mögé segíteni Kittynek a megnövekedett forgalom miatt. Annyira belemerülök a munkába, néhány törzsvendéggel szóba is elgyedek, hogy az idő kicsit relatívvá válik. A mobilom csörrenésére leszek figyelmes, a fotós srác hív és közli, hogy késni fog. Már most is elkésett tulajdonképpen. Nem szeretem a pontatlanságot, de azt is tudom, ilyen idő tájt elég nagy a forgalom ezen a környéken, szóval nem csinálok belőle ügyet. Nem a világvége. A lényeg, hogy ide érjen. Közben visszatérek  a pultba, hogy kisegítsem Kittyt. Míg ő kasszázik, én kiadom a Ferrero Rocher torta szeletet és a diabetikus mogyoróvajas áfonyás sajttorta szeletet. Épp egy kétgyermekes család tér be, a fiúcskák pedig nem tudnak döntésre jutni, mikor ismét megcsörren a telefonom, amit az irodában felejtettem, így  meg sem hallom, elnyomja a kellemes cottagecore zenei lista, ami a hangszóróból szól.
- Szerintem mindkettőtök választása nagyon finom. Azért apukátoknak is hagyjatok ám belőle, ő is biztosan megéhezett egy kis finomságra. - avatkozom közbe ragyogó mosollyal. Meglepő módon jól elboldogulok a gyerekekkel annak ellenére, hogy valószínűleg  nekem soha sem lesz egy sem. És nem azért, mert én nem szeretnék, csak épp az élet nem úgy hozta. A gyerekekről aztán a következő vevőre pillantok, aki egy magas és ismerős vonásokkal megáldott férfi és mikor megszólal, azonnal beugrik, miért is volt olyan ismerős. Már ez a felvezetése sem hétköznapi, Kittyt úgy meg is lepi, hogy csak pislogni tud először rá, aztán rám, és az arcáról szinte le lehet olvasni, hogy azt hiszi, a srác az én új randim.
- Ááá, Trevor Wilson. Üdvözöllek. Nyugodtan rabolhatsz, amennyiben nem viszel olyan messzire, hogy ne tudjanak megtalálni. - válaszolom mosolyogva Mr. Őpimaszságának. Persze Kittynek is leesik a tantusz, bár szerintem máris elkezdett kombinálni, mert ilyen beszélgetésnek velem még sohasem volt fültanúja.
- A kávét én állom. Elég, ha lefőzöd. - kérem a lánytól, majd a férfira pillázom mosolyogva, de határozottan intek nemet a fejemmel, mikor fizetni szeretne. Kitty el is libben a kávéfőzőhöz, én pedig kilépek a pultból, míg ő elkészíti az espressot.
- A többit majd az irodámban megbeszéljük. Velem jössz? - kérdezem meg Trevort, miután megkapta a kávéját és elindulok az említett helyiség felé. Bent az ajtón túl hellyel kínálom.
- Köszi, hogy eljöttél. Igaz, nem olyan izgalmas ez a munka, mintha Peruba mennél vagy Egyiptopmba, de attól még lesz vele elég dolog. A webfelületünket jelenleg nem érzem olyan kecsegtetőnek, szívmelengetőnek. - meg is mutatom első körben, hogy lássa, miről beszélek.
- Valami egyszerűt, de ízléseset szeretnék, de jobb minőségű képekkel és valami frappáns kisfilmmel, ami arra készteti az embereket, hogy ellátogassanak ide és megkóstolják a sütiket. Tudod, azt az érzést szeretném elérni, mikor nézel egy természetfilmet mondjuk és kedved támad túracipőt húzni és kimenni a természetbe, ha már az Istenek szigetére nem tudsz kiruccanni, hogy tégy egy kört a majomerdőben. - magyarázom neki nagy lelkesen, mindig ilyen hévvel szoktam beszélni a számomra fontos témákról.

Nem várt válaszra és álmatlan éjszakát sem okozott neki az, hogy nem mindent és nem azonnal tárgyaltak le a nővel. A jointtól kellemesen ellazulva álmatlan, de mély alvásból ébresztette reggel a telefonján állított ébresztő. Lehúzta a töltőről a telefonját, és a reggeli-kávé kombó kellős közepén zavarta meg őt az új üzenetet jelző rezgés. Gyűlölte, ha otromba csengőhangok voltak beállítva, ezért az esetek 90%-ában rezgőn volt, a maradék 10 esetén pedig némára állította azt. A linkre tolva az ujját végignézte Amarilla Gilbert képeit és csak aztán követte be a nőt, ahogy a telefonszámát is elmentette - nem a nő nevén, hanem a cukrászda neveként elmentve azt. A levelezőrendszerében lévő naptárra nézett gyorsan, hogy hova tudná úgy bepasszítani a látogatást, hogy mindenhova oda tudjon érni, és amikor sikerült az útvonaltervet megterveznie, csak azután írt vissza egy rövid üzenetet.. mert ahogy a Tinder esetén, úgy ebben az esetben is jobban szerette az élő beszédet.

"Jó reggelt!

Délután 4 körül érkezem hozzátok, hívlak, ha ott vagyok."

Nem várta, hogy miatta jobban, vagy bármennyire is felkészüljenek. Egyszerű fazon volt, akinek nem kellett, hogy különleges bánásmódban részesítsék, habár menő lett volna, ha vörös szőnyeget pakolnak le elé vagy tejben-vajban fürösztik. Vérben csak azért nem, mert Báthory azt már lestoppolta évzsázadokkal ezelőtt. Nem nagyon volt kedve amúgy sem a nagy feltűnéshez, ezért úgy döntött, hogy a motor helyett a mai nap az autót fogja használni. Egy gyors mosogatás után kényelmes szerelést húzott és a szeméttel a kezében lépett ki a lakásából is. Az irodai Teams értekezletek és meetingek sem fárasztották le őt annyira, hogy végül lemondja a plusz munkát, viszont az Andokba vezető út lehetősége felvillanyozta. Szerette a kihívásokat és fejben már eltervezte, hogy hogyan tudná meghosszabbítani az ott tartózkodását mint magánakciót, mert minden egyes külföldi útja során törekedett arra, hogy ne csak a forgatások ideje alatt ismerje meg az ottani kultúrák sajátosságait. A forgalom görcsös hömpölygését ezért is viselte jobban a mai nap során és ha nem is négy előtt, hanem csak azt követően tizenhárom perccel később volt képes leparkolni egy a cukrászdához közeli parkolóházban, azért még elengedett útközben egy gyors telefont, hogy nem ő a béna, hanem a forgalom tehet mindenről. (Nem volt szokása hazudni, ha ő lett volna a ludas, vállalta volna azt is.) Gyors léptekkel vágott át a zebrán, csak hogy végül megérkezzen a cukrászdába, de előbb beengedett egy két gyerekes családot és ki pedig két tizenéves nőkezdeményt, végül beállt a sorba, megeresztve egy telefont is, de csak azért, mert ha jól látta, akkor Amarilla Gilberts is ott serénykedett a pult mögött. Megköszörülte a torkát, ahogy a nő mozdulatait figyelte, miközben a nő telefonja kicsöngött valahol, ami biztosan borzasztó idegesítő lehetett Amarilla számára, de Trevor kiélvezte ezt a pillanatot. Végighallgatta azt, hogy a két kiskölyök vitatkozva hadakoztak, melyikük süteménye lesz finomabb és a harmadik krémes piskóta után mit akarnak még megkóstolni. Trev szerint a diabéteszt, de ki volt ő, hogy rájuk szóljon, cukrot fognak kakálni is? A borzasztóan lassú döntéssorozatot elunta és meg is szakította a hívást, mert amúgy is a fizetés után ő következett.
- Van egy perced? Elrabolnálak egy kicsit, szia Amarilla Gilberts - villantott egy szélesedő mosolyt a nőre és az eladóra is, aki csak értetlenül pislogott felé. - Helló! Szeretnéd, ha - inkább másképp folytatta - egy espressot kérnék, mást nem, köszönöm. Kártyával fogok fizetni - esze ágában sem volt elfogadni még csak az esetleges felajánlást sem, hogy a ház vendége. Mindenki pénzből élt. Türelmesen várta, hogy Amarilla és a lány hogyan dönt a továbbiakról, Trev bekapcsolta az érintésmentes fizetés lehetőségét a telefonján addig.

Sugarcoat it please

Trevor & Rilla

Izgatottan várom a férfi visszajelzését, ami nem akar megérkezni, pedig többször is csekkolom a telefont, hogy jött e valami üzenetem. Biztos nagyon elfoglalt férfiú, nyugtázom gondolatban, de azért nem múlik el az érzés, és már-már felcsillannak a szemeim a délután folyamán, de csüggedten sóhajtok fel, mikor látom, hogy csak a Könyvkuckótól érkezett mailem, ami minden alkalommal jelez, ha van valami akció vagy új ajánlat. Próbálom elfoglalni magam, finom vacsit rittyentek össze, hogy León tudjon enni valamit, mikor fáradtan hazesik a munkából, de azért este hatra már elkönyvelem magamban, hogy nem fogok választ kapni ma már. Talán holnap sem. Vagy majd azt írja, hogy, hogy neki erre nincs ideje, hogy holmi süteményeket fotózgasson, mikor várja őt a Szahara meg az izgalmak. León rá is kérdez, miért olyan savanyú a képem, én meg elmesélem neki, mire vettem rá magam. Próbál megnyugtatni, hogy majd biztos válaszolni fog, ne stresszeljek rá. Hálás vagyok neki, és próbálom is elengedni, de a gyászvirág folyamatosan előbújik elmém egy szegletéből, hogy a negativitást ontsa.
Vacsi után elmosogatok, majd feltrappolok a fürdőbe és egy forró habfürdőt veszek a romantikus félhomályban. Úgy döntöttem, ma kényeztetem magam és illatgyertyákat gyújtok villany helyett. A nagy relaxálásomban majdnem el is alszom, León hangja ébreszt fel, aki a csukott ajtón keresztül szól be, hogy siessek, mert mindjárt kezdődik a Dancing with the Stars, amit együtt szoktunk nézni. Az  én drága barátom igazi táncoslábú fenegyerek, mellette elszégyellem magam, mert az én mozgásom inkább egy idegbeteg libára hasonlít. Akartam én táncot tanulni és teljesen lelkes voltam, beíratkoztam egy táncsuliba még gimiben, de miután megszégyenítettek a csoporttársaim, akik az egyik előadás alkalmával lefújoltak engem a színpadról, minden maradék kedvem elvették attól, hogy bármilyen táncot is megtanuljak. Keringőzni is León tanított meg mikor is? 24 évesen? Mondjuk jobb később, mint soha.
Szóval kipattanok a majdnem elhűlt vízből, a testem, mint egy szottyos nagymamáé, annyit ázott a kádban. A törölközőt magam köré csavarom és gyorsan kiviharzok, át a szobámba magamra csukva az ajtót. Azért meztelenkedni nem szoktam még León előtt sem, de a hurkáimmal és striáimmal már szembesült, hisz látott már fehérneműben, előtte nincs mit szégyelnem, mert nem mozgatom meg a fantáziáját. Összekészítem magam, gyorsan körbekrémezem a kis testemet, hogy legalább száraz ne legyen, majd miután felhúztam a pizsit és a macis mamuszom, leballagok a nappaliba a telefonommal és Leónci mellé helyezkedve a vállára hajtom a fejem, úgy nézem a műsort. Már kilenc is elmúlt, mikor hangosan pittyeg a telefonom a dohányzóasztal közepén. Felkapom és meglesem, pislogok is párat.
- León. Ő az. Most válaszolt. - pillázom párat, míg megnyitom a mailt, majd olvasni kezdem.
- Hmmm....nem semmi ez a srác! - nyugtázom hangosan.
- Még tanácsot is ad! Azt hiszi, nem mozgok eleget! - kacagok fel jóízűen, mert eszembe jut, hogy majd segítenem kell eme derék legénynek felkészülni a félmaratonjára, ami nálam annyit tesz, hogy vagy megszakadok kiköpve a tüdőmet, vagy bicajjal tekerek utána. Inkább az utóbbira szavazok, mert azt szeretem is. A futást már kevésbé. Miután elolvastam az e-mailt, jobb lesz a kedvem is. Érdekes a stílusa ennek a pasinak, de legalább nem merev. Úgy döntök, hogy majd csak holnap reggel válaszolok neki, mert kezdek nagyon álmossá válni. Adok is egy jóéjt puszit Leóncinak, majd felbattyogok az ágyamba Luna társaságában, elnyúlok az ágyamon és megpróbálok elaludni kikapcsolva az agyam, de mire sikerül, addigra fejben már vagy a huszadik verziót írtam meg a fotográfus számára. Reggel szokásosan korábban kelek a kelleténél, de nem alszom vissza, hanem lebattyogok a konyhába a notebookommal együtt, lefőzök egy kávét, majd a kanapéra kucorodva nekilátok a válasznak, miközben a lattém szürcsölgetem.

Kedves Trevor,

Rendben, nem öregítelek le, habár én is a millenial tábort erősítem, üdv a klubban!   Illetőleg köszönöm az elismerő szavakat, remélem az íze is elnyeri a tetszésed, amennyiben édesszájú vagy. Bár vannak sós süteményeink is, csak szólok.  
Itt a privát fiókom linkje:
https://livin-in-new-york.hungarianforum.com/t10018-instagram-com-cake_witch_riril
Nyugodtan kövess be, nem harapom le érte a fejed!
Ha van időd, ma délután bent leszek az üzletben, beugorhatsz és megbeszéljük a részleteket. Ha nincs, akkor csak a holnap délelőttöt tudom felajánlani, mert délután dolgom lesz, sajnos nem érek rá.
Köszönöm a jó tanácsot és a kedvességet, igyekszem megfogadni!  

Üdvözlettel,
Amarilla Gilberts
+1212 10 70 96

Ui.: Nyugodtan felhívhatsz a megadott számon, a céges telefonom fog csörögni, nem a magánszámom.  

Miután megírtam a levelet, el is küldöm, majd nekilátok a reggeli jógámnak, utána pedig összerázok magamnak egy meggyes shake-et reggelire, mert nem vagyok annyira éhes, hogy pirítóst egyek.

A seggének rezgését nem igazán érzékelte a motoron ülve - leginkább azért, mert a telefonja a kabátja belső zsebében szokott pihenni, ha éppen úton volt. A lehető legkevesebb esélyt adott meg arra, hogy a számára nagyon is fontos dolgokat az aszfalton valahol a picsában elveszeszítse. A szokásos helyére állt be, pontosan az autójával párhuzamosan, a felfestett vonalakat beközölve, hogy minden irányból ugyanakkora távolságra legyen a motor. Tíz perccel később már félpucéran nyakalt be fél liter vizet a lakásában és három perccel később pakolta le a telefonját az asztal lapjára, miután elolvasta a nő e-mailjét és a benne foglalt cukrászdának utána nézett Instagramon, de még nem követte vissza. Leginkább azért, mert harminc évesen ezektől a hivatalos levelektől a testén lévő minden szőrszál kibaszott haptákba vágta magát, mintha sorozásra várnának azok és ha drogosnak vallotta volna magát, tikkelni kezdett volna a szeme alatt a bőre, mintha elvonási tünetei lennének. Meg kellett emésztenie, ezért az e-mailre visszalépve még egyszer elolvasta az üzenetet, de mielőtt válaszolni akart volna, muszáj volt lecsutakolnia magát. Húsz percet szüttyögött a vízpermet alatt, addig is volt ideje gondolkodnia, miközben a nyolcvanas évek zenéiből csemegézett az amúgy szarul éneklek, ezért csak hümmögök felfogással, éppen az Eye Of The Tiger volt terítéken. Nem mintha meggyőzte volna magát bármiről is, sőt, megint eljutott oda, hogy kurvára nem kellene még csak karaoke bárok környékére se járnia és ez az egész X-Faktor faszság az ő szájából büntet. Mindenki jó valamiben, viszont Trevor rohadtul nem volt a színpradra való.
Törölközővel a csípőjén húzta el az erkélyajtót, amit mindig megbánt, mert friss levegő helyett a benzinszagú szmog áramlott be az ablakán, de ha már ott volt, akkor úgy döntött, hogy beszáll a szmog gyártásba. A rattan fotelre pakolta le a seggét, az ölébe húzta a notebookját, a szájába tolta a jointot, amit úriemberként gyújtott meg, de az egészség oltárán is áldozott: csapvízzel teli poharat cuppantott a kinti asztalra a mobilja mellé lepakolva. Nem igazán volt híve az egyszer úgyis meghalunk mottónak, mert habár kurvára igaz volt, még nagyon nem akart virágokat kapni, amiről amúgy sem tudott volna - mert nem hitt a túlvilági életben. Az anyjáék is már csak csontvázként zörögtek a koporsóikban évek óta már. A biztonság kedvéért még egyszer elolvasta a hivatalosnak tűnő és még mindig annak hangzó e-mailt. Átnézett a szemközti épületbe, ahol a lehúzott ablakon át éppen egy divatbemutatót tartó nő sziluettjét bámulhatta. Inkább a notebookjára szavazott.

"Hello Amarilla,

Először is ha nem okozna neked gondot, tegezhetjük egymást, még nem vagyok annyira vén, de köszi az emlékeztetőt, hogy a millenial táborba tartozom.   Tudom, hogy a nőknek illik felajánlani ezt, de rád nézésre nem vagy nálam idősebb.
Utólagos engedelmeddel ránéztem a fiókotokra Instán és hadd jegyezzem meg, elég jól néznek ki a desszertek, illetve elvileg vissza is követtelek Titeket. Ha van privát fiókod, azt is bekövetném. A következő két hétben még New Yorkban hesszelek, ha gondolod, beugorhatok hozzátok átbeszélni holnap, holnapután, hogy hogyan és mint szeretnéd a kisfilmet és a képeket, aztán majd egy közös koncepció alapján nekiállok, ilyen munkám még úgysem volt.
De ha már itt tartunk, a természetben is mozoghatnál, egészséges és jót tesz, ha kiszakadsz a hétköznapi robotból

Üdv,
Trevor Wilson

PS: azért nem hívtalak, mert tapasztalatom szerint a nők egy része nem veszi fel az ismeretlen számot. De majd legközelebb."


A send gombbal küldte el az üzenetét és akkor sem érezte magát pofátlannak, hogy mindez 9:34pm-kor történt. Az emberek többsége nem padlócirkálóként aludt ilyen korai órában, de azt sem várta el, hogy Ms. Gilberts azonnal válaszoljon neki, mert a munkán kívül létezett még magánélet is, amivel éppen elfoglalta magát korábban, ezért is csak most jutott el a levélig, hogy az esti órákat egyedül töltötte. Annak ellenére, hogy feltételesen írta, azért minden létező Amarilla Gilberts instás fiókot megnézett, hátha megtalálja az igazit. Mondjuk nem volt nehéz, mert csak az egyik nő volt sütifan, a többieknél inkább a shopaholic felfogás létezett, vagy a luxus hülyeségek, amikkel Trevort a világból ki lehetett volna üldözni. Gyűlölte a felszínes tyúkokat, akik ráadásul még cincogva affektáltak is. A laptopját lecserélte a kezében már rég a telefonjára, ráérősen fújva ki a joint füstjét a fényszennyezett város betondzsungelébe.

Sugarcoat it please

Trevor & Rilla

Most vezettük be az új technológiával előállított, különleges és mentes sütiket, melynek szeretnék egy kis visszhangot adni. Nem mellesleg jó lenne kicsit megújítani a weboldal felületét. Sajnos a megfelelő szakember az utolsó pillanatban lemondta egy nagyon piszlicsáré indokkal. Sokszor nem értem az embereket. Miért kell megpróbálni hülyének nézni a másikat?? Kiábrándító az egész...Csalódottan sóhajtok fel, közben az instámmal babrálok és lájkolgatom a nekem tetsző bejegyzéseket. Ekkor megakad a szemem egy fotón, amit az a fotográfus készített, akit a múltkor bekövettem. A képei valahogy megnyugvást adnak. Legalábbis az én lelkemet nyugtatják. Nem véletlen szeretek a televízióban is inkább természetfilmeket meg állatos filmeket nézni, semmint ostoba talkshowkat. Egy pillanatra elgondolkodom, mi lenne ha...Áhh, de mégsem. Úgyse vállalná. Majd pont nekem lenne most ekkora szerencsém. De ha meg sem próbálod Rilla?? Ugyan mit veszíthetsz? Ismét kikosaraznak, nagy ügy, már megszokhattad volna eddigi életed során, nem igaz? Mély levegőt veszek, majd kifújom és megkeresem a srác elérhetőségeit. Pillanatokkal később már a mail fiókom új üzenet ablaka előtt ülök és erősen gondolkodom. Legyek tárgyilagos vagy azért csempésszek bele egy kis személyességet is? Áááá, nem tudom. Professzionálisnak kell maradjak, és ha már nem instagramon írok neki, hanem e-mailben, úgy illik, hogy hivatalosra vegyem a figurát. Na nézzük csak...Végül harmadik próbálkozásra, fél órás tanakodás után sikerül számomra is elfogadhatóra megfogalmazni a szöveget.

Mr. Wilson,

Azért kerestem fel, mert szükségem lenne egy tehetséges fényképészre, operatőrre a cukrászdám weblapjának fejlesztéséhez. Újfajta technológiával készült süteményeket kezdtünk el forgalmazni és szükségem lenne egy reklámfilmre, illetve sztárfotókra azokról a bizonyos finomságokról. Habár én nem természetben, állatok között mozgok, hanem inkább a sütő mellett, azért nekem is van szemem a szép és dekoratív dolgokhoz. Az instagramon figyeltem fel a képeire, be is követtem Önt. Nagyon igényesnek tartom a munkáit, és nem csak a szemeimet kápráztatták el, de a lelkemet is. Ezért is szeretnék Önnel dolgozni. Amennyiben érdekelné egy kisfilm és fótók készítése a Lavender House cukrászda és teaház részére, kérem vegye fel velem a kapcsolatot.


Üdvözlettel,
Amarilla Gilberts
+1212 10 70 96

Nem sokat teketóriázom, még azelőtt rányomok a küldés gombra, mielőtt meggondolnám magamat. Lehajtom a notebook-om fedelét, majd ellépek leellenőrizni, minden rendben megy e az üzletben. Titkon azonban bízom abban, hogy felkeltettem valamennyire a fotográfus figyelmét és legalább nem utasít el.