Riccardo le sem tagadhatná az olasz vérét, sok mindenben hasonlít a drága nagyszülőkre. Jóképű, akár csak a papa volt egykoron, hozzá hasonlóan csapja a szelet a nőknek, bókol, viccelődik, szurkálódik, éppen mikor mihez van kedve. Szereti a hasát, imád enni, kedvencei az olasz ételek, tészták, pizzák és sütemények. Jólelkű és segítőkész, akár csak a mama, remek érzéke van az ízekhez, és egész jól főz, már ami az olasz konyhát illeti. Édesanyjától a művészetek iránti szeretetét örökölte, zenekedvelő és imádja a festményeket, gyűjti is azokat, gyakran jár csak úgy galériákba. Az egyik kedvenc képe előtt képes hosszasan ücsörögni és gyönyörködni a színekben. Édesapjától a humorérzékét örökölte és a higgadtságát. Egyébként becsületes, kitartó és van benne egy kis versenyszellem is. Határozott és megfontolt, nehezen lehet kizökkenteni a nyugalmából, de előfordulnak helyzetek, amikor ez sikerül. Nem kedveli az erőszakot, utálja annak minden formáját, de sajnos egyes családtagjai miatt alkalmanként kénytelen ezt elviselni. Mi több, az ő vállára nehezedik a teher, hogy a családja megfeleljen a rokonságnak. Ez a dolog őt nagyon dühíti, szeretne valahogy szabadulni a láthatatlan béklyó alól, de egyelőre ez még nem sikerült neki. Tudja, hogy a család szent és sérthetetlen, azt is, hogy kimondatlanul is tartozik. Tartozását pedig nap, mint nap törleszti, de már lassan kezd ebbe belefáradni. Emiatt néha meginog és elbizonytalanodik abban, hogy valóban olyan jó ember-e ő, mint ahogyan azt a szülei vagy a szűk kis baráti köre gondolja róla.

- Csak őt hagyd ki ebből, ő nem olyan gyerek – meghallva apám hangját a nappaliból, óvatosan indultam meg lefelé a lépcsőn, lassan sétáltam lejjebb a lépcsőfokokon, ügyelve arra, hogy nehogy megnyikorduljon az öreg fa a talpam alatt. Úgy lopakodtam, mint valami betörő egy James Bond filmben, miközben azon agyaltam, hogy ki előtt alázkodhat meg így a fater.
- Ugye tudod, hogy sok mindennel tartozol nekem Fred? - egyértelműen a nagybátyám hangja volt ez, ezer közül is felismertem volna a baritonját. Elhagyva az utolsó lépcsőfokot is, a fal mellett osonva közeledtem a nappalihoz, az ajtó mellett azonban megtorpantam és úgy lapultam a falhoz, mintha csak egy matrica lennék. Füleltem, mert egyáltalán nem tetszett ez a párbeszéd, én nem így ismertem meg a nagybátyámat.
- Hm? Ki hozott ki titeket Amerikába? Ki intézte el neked, hogy a műhiba pered után ne lincseljenek meg és ne kerülj örökre a rács mögé? Ki adott pénzt anyádéknak, hogy létrehozzák a családi pizzériát? Hm? Ki támogatott mindenben Frederico? Tartozol nekem , pontosabban tartoztok!  - zavaros volt számomra minden egyes szó, és nem tudtam azt sem, hogy miféle összegről lehet szó, amivel a családom tartozna a nagybátyámnak. Különösen rossz érzés fogott el, eddig nem ismert neheztelés a nagybátyám irányába, még úgy is, hogy egyelőre nem tudtam, igaza van-e az apámmal szemben. Tovább füleltem.
- Riccardo Luis Monti! Mit csinálsz mezítláb? Kész van a házid? - anyám a szemben lévő szobából lépett ki, s ahogy meglátott, máris rám rontott. Éreztem, hogy az arcom ég, én meg mintha teljesen megsemmisülnék, lebuktam a hallgatózás közepette. Már apám és a nagybátyám sem beszélt tovább, ehelyett lépteket hallottam a nappali irányából, és nem sokkal később apám szigorú pillantásával találtam szemben magam.
- Csak vízért jöttem le, elnézést – hadartam, de már szaladtam is felfelé, hogy minél előbb eltűnjek a szobámban.
Azután az este után egy jó ideig nem jött hozzánk a nagybátyám, a szüleimen viszont éreztem némi feszültséget, amit a drága mama és papa próbált oldani egy-egy kis régi történettel.

Tizenhárom lehettem, amikor az apámat hirtelen veszítettük el egy balesetnek köszönhetően. Ezt az egész család nehezen dolgozta fel, viszont a nagybátyám ekkor lett újra az életünk része. Rengeteg támogatást kaptunk tőle, nekem is sokat segített, leginkább a továbbtanulásomat támogatta, mindenáron azt szerette volna, hogy jogász legyek, de én az apám után sebész akartam lenni. Ettől a céltól pedig semmi sem tántoríthatott el, végül a nagybátyám is beleegyezett és anyagiakban is mindent megadott. Egy feltétele volt, jónak kell lennem. A Harvardhoz szükség is volt jó eredményekre, keményen megküzdöttem azért, hogy oda bekerüljek és ez sikerült is. A tanulmányaim során a nagybátyám még ahhoz is biztosított forrást, hogy egy évig cserediákként Rómában tanuljak és egy kicsit megismerkedhessek a szülőföldemmel, ha már az életem nagy részét a Nagy Almában töltöttem.
Az orvosi után a Presbyterianba kerültem, ott töltöttem a gyakornoki és rezidensi éveimet is. Utóbbiak alatt a nagybátyám felkeresett.

Róla tulajdonképp már tizenéves korom óta sejtettem, hogy nem tisztán jut az anyagiakhoz, de valamiért sosem kérdeztem. Úgy voltam vele, és anyám is úgy gondolta, hogy addig jó nekünk, míg nem kérdezzük. A családunkban nem is volt téma a nagybátyám maffiózó mivoltja, és naivan azt gondoltam, hogy mindez soha nem fogja beárnyékolni az életünket. Tévedtem.

Első rezidensi évemet töltöttem, az életem egyik leghajtósabb időszakában voltam, amikor megcsörrent a telefonom. A nagybátyám volt az, megadott egy címet, ahová sürgősen oda kellett érnem. Döbbenten láttam a vérző férfit, aki egyértelmű, hogy nem baleset áldozata volt. Meglőtték, nem is egyszer. A nagybátyám azt akarta, hogy mentsem meg. Hiába mondtam neki, hogy az illetőt kórházba kellene vinni, meg sem hallották. Ott kellett megmentenem, nem steril körülmények között, alapeszközökkel. Ekkora nyomást legfeljebb a Harvardon éreztem az alapvizsgám előtt.
Az a férfi majdnem meghalt a kezeim közt, nem sokon múlt. Én pedig hiába akartam neki szakszerű ellátást, leintettek. Nem hívhattam segítséget, nem tárcsázhattuk a mentőket, még csak zöld kártyája sem volt az illetőnek.
A történtek után azt gondoltam, hogy ez ennyi volt, a véletlen műve, megtettem, mert a nagybátyám kért, de nehezteltem. Azt gondoltam, hogy többé nem lesz ilyen, tévedtem.
Azóta nincs olyan hónap, hogy ne csörögne a telefonom és ne kellene rohannom valahová, hogy megmentsek egy ismeretlent, akinek se neve, se száma. Mind mind érdekes alakok, veszélyesek. Némelyik bűnöző, némelyik csak...ki tudja, hogy kiféle-miféle. Egy valami biztos, nekem már nagyon elegem van ebből, és ahogy a nagybátyám egyre erőszakosabban követel, úgy kezdtem őt utálni napról napra egyre jobban.
Pedig egykoron még kedveltem, mert apám helyett volt apám. De ma? Már fogalmam sincs, hogy ki is ő valójában, csak azt tudom, hogy nyakig benne vagyok a maffia markában.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Ahogy mondani szokták az ember a családját nem választhatja meg, abba csak bele csöppenünk, és kénytelenek vagyunk elfogadni azt. Te pedig épp abban a szerencsétlen helyzetben vagy, hogy a tiédetől akkor sem tudnál elválni, ha épp akarnál. Biztosan nem lehet egyszerű egy ilyen nagybácsi árnyékában élni, mindig úgy táncolni, ahogyan fütyül, de azért van ám ennek jó oldala is. Emberi életeket mentesz, még ha nem is megfelelő körülmények között teszed is azt Aki haldoklik pedig igazából mindegy, hogy ki az, és hogyan sbesült meg a cél a lényeg: minden tudásodra szükséged van ahhoz, hogy életben tartsd. Úgy tűnik eddig sikerült, szóval azt hiszem, hogy megérte annyit tanulnod.    Érdekes történetet hoztál, tetszik ahogyan szeretnél jó lenni, és talán ha az apád nem hal bem abban a balesetben, akkor nem is kéne ezeket csináld, aminek láthatóan nem is igazán örülsz. De talán minden okkal történik. Addig jó, amíg az emberben látnak valamit, rád pedig azt hiszem, hogy még sokszor lesz szükség. A kérdés már csak az, hogy mindig meg maradsz-e jó lelkünek, vagy előbb vagy utóbb téged is magával ragad a maffia világa és a benned lévő jó is egyszer csak eltűnik? Én minden jót kívánok neked, és találd meg azt az utat, amit valójában járni szeretnél  
Szint és rangot, majd egy admintól fogsz kapni, de addig is érezd jól magad


Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!