Tig & Xel

Somewhere someone out there will always have the last laugh

Amikor felismertem a srácot, az szinte gyomrosként ért, hiszen emlékszem rá. Tudom, hogy valami köze van Tigerékhez. Évek óta vagyok már a másik oldallal ahhoz, hogy az illúziók messze éljenek szegény lelkemtől: ő egy áruló. Nem azért jött ide, mert nincs másik bár a városban, ahol némi felárért többet is kaphat egy öltáncnál. Kábítószert is szerezhetne máshol, ha akarna. Ő viszont pont ide jött és pont aznap, amikor azt a fontos embert várták Caliból. Viszont műszakban nem lehet nálunk telefon, ebből kifolyólag pedig minden üzenet, fénykép, akármi..szigorúan tilos. Angel magabiztos főnök, de nem hülye egyáltalán. A telefonja mindenkinek leadva pihen egy dobozban, ahol egyébként azt szokták megnézni, nincs-e valaki bepoloskázva. Megtörtént már, hogy az ATF egy itteni tagot látott el mindenféle kütyüvel és nagyon nem lett jó vége. Azt persze nem kívánták tisztázni, hogy áruló volt-e vagy sem. Nem kérdeznek túl sokat.
Aztán annyira lefoglalt, hogy minden t, mint tökéletesen fusson. Nem láttam a vendéget, akit annyira vártak. Mindenesetre hulla fáradtan csoszogtam be a lakásomba és az sms-t is lényegében hajnalban küldtem csak el Tigernek, amikor már elhittem, hogy mindenki kompletten tesz rá, vajon minek nyomkodom a mobilomat. Mivel már évek óta beszélünk, megvan a magunk okos kis nyelve arra, hogy a másik értse, mit akarunk üzenni. Mivel szabadnapom van és az még itt is szent dolog - legtöbbször - az este 8 jó időpontnak tűnt. Mire tömegközlekedéssel kiérek és minden lépésemnél csörögnek a hozott mécsesek, már átgondolom ezt a nagy tervem. Nem pont kint ücsörgős idő van, de ilyenkor azt szoktuk csinálni. Végtére is általában véve senkit sem érdekel, hogy ki mennyi időt tölt a temetőben a szerettei sírjánál. A mécseseket pedig anyámra hozom. Talán egyszerűbb lenne csak cserélgetni, de szerintem megérdemli az újakat. Mind megérdemelnék. A virágokat a kezemben lóbálom és célirányosan megyek a sírhoz, aminek még itt sem kellene lennie. Elrendezem őket a vázákban és várok.
- Szia! - elmosolyodom - Bocs a hajnali üzenetért. - mondom a mellém érkezőnek és adok neki mécsest, még ha bárki lát is minket, legalább úgy tűnik, együtt ténykedünk valóban. - Ismered a bár szabályait, semmi telefon. - oké, elismerem, ennek tényleg megvannak a maga előnyei. - De ez nem várhatott. Ámbár szeretném, ha csak téves jelzés lenne. - fordulok végül felé - Azt hittem Philip a ti csapatotokban játszik. A főnököm tegnap viszont Felipenek szólította és nagyon mosolyogtak. Ráadásul jött valami fontos pasas Caliból, de nem láttam ki. - utóbbi nem tudom egyáltalán lényeges-e, vagy miért van, előbbi viszont annál inkább fontos lehet. - Tig? - nézek rá kíváncsian. Igazam van? Nincs? De biztos jól láttam! - Nincs egy cigid? - kicsit kapkodtam azt hiszem, nem tett jót a gondolataimnak az egész tegnap.

megjegyzés: hrrrr

@Axelle Turner részére Now we are standing in the middle of chaos

“Maybe I'm blind. Thinking I can see through this and see what's behind. Don't ask me to lie then beg for forgiveness for making you cry. Got no way to prove it so maybe I'm blind. But I'm only human after all. Don't put the blame on me.”

Ami azt illeti, időnként magamtól is eljövök a temetőbe, mert fekszik itt néhány olyan ember, akik azért egykor sokat jelentettek nekem. Sok helyen ért már rajtaütés engem, de a temető eléggé nyugodt és sértetlen hely volt, gondolom ennyi kereszt között a mexikóiak sem akarnak vérontást rendezni. Ennek ellenére nem érzem magam túl komfortosan míg elhaladok Zackary sírja mellett és a temető túloldala felől közelítem meg Xel anyjának sírját. Pontosabban Xelt.
Ahogy odaérek mögé, nem köszönök. Nem akarok balfasz lenni és megzavarni őt, mert hiába okkal vagyok itt, azért ez mégis csak elég kényes egy szituáció. Elveszem tőle a mécsest és míg hallgatom őt, előráncigálom zsebemből az öngyújtót.
- Nem gáz, úgysem aludtam akkor még. - Az éjszakai műszak meg is látszik szemeimen, de tudom, hogy Xel is hasonlóan rutinnal él. Pedig még csak azt sem mondhatom, hogy én éjjel dolgozok javarészt, mert nappal könnyebb elvegyülni a rengeteg ember között. Közben meggyújtom a mécsest és lehelyezem a sírkő egyik szabad helyére.
Még a sírkövet nézem, de agyam maximálisan a melón pörög, éppen ezért is nézek rá kérdő tekintettem amiért egyre inkább kibontakozik, hogy nem gyenge szakot foghatott. Hátralépek, vissza mellé, hogy egyikünknek se kelljen hangosan beszélnie.
- Nagy halnak hangzik - Fel is fordul a gyomrom, ha belegondolok, hogy újabb szarkavarás lesz, vagy épp egy olyan nevet fogok meghallani, akiről nem hittem volna, hogy áruló. Aztán nem szarakodik sokat Xel az információval, amit mindig nagyon bírok benne, mert ezeket tényleg nem szabad sokáig húzni, igaz, összességében nekünk nem szabad hosszú időn keresztül egy helyen tartózkodnunk.
Aztán kimondja a nevet, elsőre nem tudom hova tenni, mert reflexből a dílerek között kezdek kutakodni, akik között én nem ismerek Philipet.
- Hogy néz ki a fickó? - Közben elkezdek émelyegni is, a szívem pedig egyre hevesebben ver ahhoz képest, hogy fullra beteg vagyok és néha megbolondul a szervezetem. Ez most más és ebből is látszik, hogy valójában már sejtem, kiről van szó, csak még nem hajlandó az agyam feldolgozni a tényt. Már ha ezt lehet egyáltalán tényként kezelni. Nem vagyok egy gyenge láncszem, de most úgy érzem, le kell ülnöm, szóval hátrálok még pár lépést és lehuppanok a sírtól nem messze lévő fa tövében elhelyezett négyszemélyes padra, ami már eléggé szálkás, de én pont leszarom. Inkább előre dőlve masszírozom meg szemöldökeimet a két kezem ujjaival.
- Azt a kurva geci! - Bent tartom a levegőt, aztán kifújom, mélyen kifújom, de a szívem annyira hevesen ver, hogy egyből kapok is az újabb adag levegőért. - Akkor marha nagy gáz van - sóhajtom lényegében saját kezeimbe, melyekkel még mindig a pofámat takarom.
Philipe a kikötő diszpécserünk - vagy hogy a tökömbe hívják hivatalosan -, mi pedig telibe a Cali kartellel vagyunk kapcsolatban. Szóval, ha Caliból az anyag Philipe-hez érkezik be New Yorkba, ő meg a mexikóiakkal paktált le, az megmagyarázná, hogy hova tűnnek el a Caliból érkező áruk. De hogy a kolumbiai pasas hogy a faszomba kerülhetett a mexikóiakhoz... az egy nagyon kemény ügy.
Közben hallom a nevem, de az én kattog csak a miérteken kattog. Nem sokszor vagyok befosva, de most eléggé kiül a pánik az arcomra, viszont kérdését meghallom, úgyhogy elkezdem túrni a zsebemet és előveszem a dohányt. Hatra dőlök a padon és Xel felé nyújtom a dobozt, hogy vegyen.
- Ha ez igaz, akkor nagyon kemény szankciók jönnek. - És mondanom sem kell, én benne leszek nyakig ebben a szarban, mert a pasassal eddig közvetlen kapcsolatom volt. Ha vett egy szálat, akkor én is kiveszek egyet és meggyújtom, azonban most nem úgy reagál a tüdőm, mintha nem lassan tizenöt éve dohányoznék. Hangos köhögésbe kezdek, mintha a tüdőm üvöltene, hogy ezt most mellőznem kellene, de az akaratom ezúttal is erősebb a testemnél, úgyhogy újat szívok.
- Xel, ez most kibaszottul komoly. Biztos, hogy Felipe volt és úgy nézett ki, ahogy mondtad? - Most nem lehet hibázni, vagyis ha elmondanám ezt Garridoéknak - márpedig el kell mondanom, mert én nem tehetek semmit sem saját akaratomból -, akkor állati hülyének tűnne, ha hamis információt osztanék meg a főnökömmel. - Engem lefejeznek, ha ez mégis faszság, ugye tudod? - Mondanom sem kell, ő is bajba kerülhet az álhír miatt.

Tig & Xel

Somewhere someone out there will always have the last laugh

Talán egyeseknek horrorisztikus, vagy inkább groteszk lehet ez, hogy mi mindig ebben a temetőben és ennél a sírnál találkozunk. Viszont az ő hátterét, az én munkahelyemet tekintve ez a leginkább feltűnésmentes övezet kettőnknek. Egyikünknek sem tenne jót, ha belekeveredne a másik ügyeibe. Az információmegosztás pedig jobb, ha csendes helyeken történik. Mondhatjuk, hogy a lojalitásom a főnököm felé...finoman szólva is a béka segge alá konvergált az utóbbi években, pedig az elején nem azt néztem, hogy ki, hanem, hogy fizet. Mindenesetre ez mára megváltozott, bár a fizetés egész korrektre emelkedett. Ugyanis nagyon jól tudok hallgatni és úgy tenni, mintha egyetlen árva szót sem értenék semmiből, ami körülöttem zajlik.
Meggyújtjuk a mécseseket, én is lehajtott fejjel mormolom el a rég elment lélekért az imát. A nagymamám bizonyára elmorzsolna egy-két könnycseppet most, hogy lám, a tékozló unokája nem felejtett el mindent, amit tanított neki. Bólintok, jóformán alig látszik a mozdulat. Mintha neki sosem lehetne rossz időben üzenetet küldeni. Vagy mintha erre lenne beélesítve, hogy bármikor, bárki valami szart zúdíthat a nyakába, amit lehetőleg vödörrel próbáljon meg felfogni. A jelek szerint pedig most én lettem a rossz hírek hozója. Ha nem gondolnám fontosnak, nem szóltam volna neki.
- Valószínűleg az. Napok óta készültek az érkezésére és lényegében senki nincs beosztva sem, aki nem dolgozik ott legalább 2 éve. - tehát nem letesztelt, nem kipróbált munkaerő nem lehet jelen. Igen sokszor járnak arra zsaruk, ügynökök a DEA-től, az ATF-től. Hasaltunk már mind abban a hülye parkolóban kezekkel a tarkónkon, amíg lefutott egy-egy házkutatás.
- Lényegében, mint a gimiben, csak felszedett magára legalább 15 kg-t. Barna hajú, szakállt nem visel, inkább borostás, a szeme is barna és teljesen jellegtelen. Szereti a jól szabott öltönyt. - az azért messziről is megállapítható volt, hogy amit viselt, nem pont a sarki charity shopból lett kikukázva a nagy alkalomra. A válasza pedig pont az, aminek nem kellene lennie. Tehát Philip nem az ő beépítettjük a helyen és ez nem valami megkerülős akció, ami egyenes tarkón lövi a mexikói részt. Nem, ez egy árulás és egy áruló csak lábbal előre hagyhatja el a helyszínt. Mély levegőt veszek az együttérzés és a hidegrázás jeleként. Philip halott, ez már biztos. A kérdés csak az, hogy a mexikói oldal mit tud a Tigerék részéről. Csöpögtetett-e infókat ki, vagy csak a plusz dohányért csinálja. - Sajnálom, Tiger. - ezt őszintén mondom. A fülem mögé simítom a hajamat, hogy valamivel elfoglaljam magam, és kérek egy cigit. Elnyúlok a dobozért, hogy rágyújthassak - legalább gyújtóval rendelkezem -, és a tüdőm hálásan sóhajt fel. Én is ideges vagyok, már tegnap óta rágom az órákat, hogy mikor jön el a találkozás. Sejtettem, hogy szar van, de azt nem, hogy ennyire nagy. - Pedig reménykedtem benne, hogy szándékos a dolog a részetekről, mert nem is tudom, készültök valamire és ő a csali. Ezek szerint le kéne szoknom a reménykedésről. - sóhajtok kelletlenül, a fülem viszont megüti a köhögése. Mondhatta volna, hogy beteg. Bár akkor is találkoznunk kellett volna. Ha emiatt lemondtam volna, lebaszott volna nemes egyszerűséggel. - Mióta vagy beteg, Tiger? - mert magán sem segít, ha nem kezd el rápihenni a gyógyulásra. Most pont szüksége van az összes figyelmére és kitartására. Lassan fújom ki a füstöt. - Ha nem lenne az, nem hívtalak volna fel. - ezt gondolhatná, hogy fölöslegesen sem az ő, sem a saját életemet nem kockáztatnám telefonokkal és temetőtúrákkal. - Tiger, biztos vagyok benne, hogy ő volt az. Mit szeretnél, esküdjek a sírra itt előtted? - persze, a kétkedés nem nekem szól, bizonyára a remény buta gyertyalángja pislákol a lelkében, hogy ez nem lehetséges, nem lenne szabad, hogy így történjen. Egy barát nem lehet áruló. Pedig az. - Gondolod kockáztatnám a saját épségemet egy olyan lúzer miatt, mint ő? - horkantok és tovább szívom az átkos cigim. Úgy látszik, nekem mindenképpen dukál valamilyen függőség, de egy ideje nagyon ügyesen tartom a lábam a féken. - Felvételekkel nem szolgálhatok, tehát az egyetlen,amiben hihetsz, az a szavam. Sosem hazudtam neked. - ezt pedig írja fel a csillagok közé, mert mindenki másnak meg mesterien. Hiába, ha függőség vezérli a mindennapjaidat, nem kenyered az őszinteség. - Kivéve arról, hogy mikor voltam tiszta. - ezen mosolyogni kellene, de most nem lehet. Nincs idő a nosztalgikus történések feletti mosolygásra. - Akármi is történik ott éppen, pár napotok maradt lépni. Ha a pasas Caliból elmegy...- nem fejezem be, rakja össze ő, hogy akkor valószínűleg új megállapodások köttettek, amiknek ők csak nyögve lélegző nézői lehetnek. - Fenébe.. - ülök le mellé a padra és úgy meredek a növekvő hamura a cigim végén, mintha legalábbis eldalolná nekem erre a megoldást.

megjegyzés: hrrrr

@Axelle Turner részére Now we are standing in the middle of chaos

“Maybe I'm blind. Thinking I can see through this and see what's behind. Don't ask me to lie then beg for forgiveness for making you cry. Got no way to prove it so maybe I'm blind. But I'm only human after all. Don't put the blame on me.”

Látom a bólintását, mert valahogy megtanultam már minden apró neszre is felfigyelni. Még ha nem is nézek rá szemtől szemben, érzékelem fejének mozgását. Én viszont reakció nélkül hagyom a szavait, de tudomásul veszem, hogy mi törtethetett azon a megbeszélésen, amit felvázol és le tudom fordítani magamnak, hogy ez mit jelent.
Napi kontaktban vagyok Flavioval, tudom, hogy néz ki és az a bajom, hogy tényleg kurvára jól leírta a kinézetét, úgyhogy nem tudok kibújni a vád alól. Ez viszont irtó nagy probléma.  Le kell ülnöm hozzá, nyilván nem segít az állapotomon a hír, szóval passz, hogy mi miatt kezdek el szédülni, a betegségtől, vagy a tudattól, hogy pont az a tetves Philip az, aki köp. Nem gondoltam volna ezt róla, bár így hirtelen azt se tudom, miért nem. Bárki képes köpni, bárki, csak… marhajó volt vele együtt dolgozni és a tudat, hogy el kell távolítanunk az embert, hát elég szar. Mondjuk kétségkívül ez a sors vár majd Xelre is, ha kitudódik, hogy mi miről beszélünk. Ilyen téren csodálom a lányt, hogy ekkora nyomással is képes menni előre.
Nem emelem fel fejemet a sajnálatára, mert még azon kattogok, hogy mégis kit lehetne a helyére tenni. Na nem mintha ez az én reszortom lenne, egyelőre azt kellene eldöntenem, hogy kinek vallom be a hírt először személyesen: Garridonak vagy Qadirnak. Legjobb lenne úgy, hogy mindkettő jelen van. Márpedig én nagyon nem akarok ott lenni, mikor megtudják ezt az információt, nem mintha mástól megtudhatnák.
- Hát nem éppen… - vallom be azt, ami amúgy is egyértelmű már számára. Sajnos mi vagyunk az átbaszott fél és nem az átbaszó. - Azt tudtuk, hogy valami gáz van a kikötőben, mert bárhogy mértük, nem érkezett be annyi anyag, mint le lett egyeztetve. Csak eddig arra gyanakodtunk, hogy Kolumbiában csalnak el valamit és nem az itteni kikötőben adják oda bizonyos részét nektek - suttogom, vagy épp sóhajtozom, a kettő jelenleg majdnem ugyanaz. Igen, azzal a szóval éltem, hogy nekik, mert még mindig az a tényállás, hogy Xel velük van és nem velünk, de mi ezt magunk között helyén tudjuk kezelni. Hogy hogyan fogom megetetni Qadirékkal, hogy hihetünk neki, na azt nem tudom még. A dohány miatt rám tör a köhögés és majdnem megmutatom Xelnek a fél tüdőmet.
- Két napja. Köbö. - Felelek a kérdésére, de most annyira máson kattog az agyam, hogy nem különösebben ragadok le a bajomon. Majd elmúlik. Amúgy sem tudok pihenni, mert dolgok történnek, mostanság kifejezetten sok minden baszódik el, amire lépni kell, pont, mint Xel hívására is.
- Ja persze, azt vágom, csak… ajj, baszd meg! - temetem újra tenyerembe az arcomat előre dőlve a padon. Leszarom, ki mit lát belőlem, úgyis temetőben vagyunk, bőgni meg itt szabad. Hát nekem bőghetnékem is van, noha nem jönnek könnyek a szememre. Vagy mondjuk úgy, nem ezért folyik össze könnyem, taknyom, nyálam. - Nem kell esküdni, elhiszem. - Hangom egy része eltompul amiért még mindig a tenyerem fedi a pofámat, de ettől még értheti. Nem tudom még csak megfenyegetni sem, hogy majd jól megölöm, ha tévedne, hiszen alap dolog, hogy életveszélyben van a napok minden percében. Szóval ezt én nem erőltetem, hiszek neki, csak nagyon nem akarok. Azt szeretném, ha tévedne.
Igazság szerint láttam már olyat, amikor egy jóbarát szúrta hátba a társát, úgyhogy magamban nem tudom száz százaléknak venni, hogy Xel nekem akar jót, de azért elsősorban ezt vallom. Mást úgysem tudok tenni, az idő meg majd igazolja, valós-e a hír vagy sem. Utóbbi esetben lehet mindkettőnknek lőttek, szó szerint. De oké, vegyük úgy, hogy túl szenzitív vagyok most és faszságokat gondolok.
- Tudom, Xel, mondtam, hogy hiszek neked - erősítem meg az imént elhangzottakat ezúttal már leplezetlen arccal, miközben ugyanolyan görnyedten visszapillantok fel rá. Szaporábbak szavaim, ami a pánik kiteljesedésének hatása, de vehetjük úgyis, hogy ingerült lettem, amihez a fáradtság és a rosszullét is hozzájárulhat. Felismerem, hogy le kellene nyugodnom, úgyhogy visszafordulok a sír felé és hátamat hátradöntöm a támlára, hogy vegyek pár mély levegőt.
A poénja jókor érkezik, ami persze marhára nem vicces, de arra kiváló, hogy oldja a feszültséget. Szám sarka azért megindul felfelé, jelezve, hogy ez jó volt… Az már kevésbé, hogy figyelmeztet, hány napunk maradt lépni.
- Halkabban - suttogom a szavai közben, mert időközben, részben miattam is feltekertünk a hangerőt.
- Ez amúgy nem rajtam múlik. Átadom ezt az infót is, de nekem semmi beleszólásom abba, hogy mi lesz Felipevel és mikor mit fogunk lépni. - Megvonom a vállamat. Nem tagadom, azért örülök, hogy nem nekem kell ilyen felelősségteljes döntéseket meghoznom ennyire sürgősen.
Míg leül mellém, csendben szívom tovább a cigimet, egyszer le is hamuzok a földre. A hideg levegő csípi a torkomat, de most még jó hatással is van rám, mert legalább felébredek tőle.
- Meg kell adnom majd a forrást - nézek rá, majd újból felköhögök valamit. - Mennyit mondjak rólad? Na meg mit? - Mihez járul hozzá? Persze gondolhatja, hogy ha szarban leszek, akkor az igazság egészét meg fogom osztani Qadirékkal, de egyelőre állapodjunk meg abban, hogy mi az, amit nem lenne jó, ha megtudnának róla. Ha van ilyen persze, elvégre mégiscsak velük van, nem szabadna, hogy sok elhallgatnivalója legyen.

Tig & Xel

Somewhere someone out there will always have the last laugh

Nem véletlen, hogy régen mindig csak a hírhozók fejét akarták lecsapni. Könnyebb volt rajtuk levezetni a frusztrációt és a dühöt. Igazából, ha nem én lennék az, akit kétfelől is lelőhetnek ezért, akkor valószínűleg nem verne a szívem ilyen gyorsan és nem kattognék annyira egy szál cigiért, mint amennyire teszem. Valahol azért remélném, hogy azt mondja elégedetten, köszöni, de ez saját tervük, vagy valami rám nézve ostoba teszt, amiért legalább üvölthetnék egyet nyugodtan, de nem teszi. Ezt a súlyos választ már a kimondás előtti pillanatban megérzem. Felnézek az égre, hátha onnan leolvashatok valami jelet, de amilyen a szerencsém, a végén még most fog becsapódni a kokain-aszteroida is. - Úgy szeretném azt mondani, hogy ne folytasd. - mert nem kellene, nem akarom hallani, a sejtjeim is tiltakoznak az ellen, hogy ez a beszélgetés folytatódjon. De van, ami az ilyen szar érzéseknek is felette áll, és ez a barátságunk. Hisz a fenébe is, szóba sem kellett volna állnia velem azok után, amilyen régen voltam, ahol és akiknek dolgozom, mégis megtette. Sőt, a bizalmát adta. Ennél többet viszont nem tehetek, ebben a filmben nem én vagyok a Szupernő, maximum a statiszta csöves az utcán.
- Részvétem a feleségednek. - Tiger betegen valószínűleg nem könnyű eset. Pláne, ha az udvarukra ömlik mindaz, ami az életében van. Mert minden, amit mondunk, teszünk, az bizony a szeméttelepet növeli a házunk előtt. Ezt is csak hangulatoldónak szánom, hátha nem fogom úgy érezni, hogy minden szó egy idegszálamat készül átvágni. Vajon az ér, ha időt kérek, míg ezt én is feldolgozom? Nem. Ha valami nincs, az az elbújásos időkérés.
- Én is utálom, hogy ilyen hírrel kellett, hogy megkeresselek. - tudom, hogy talán szeretné azt mondani, hogy én hazudok. Hogy átverem, mert fenyegetnek, mert sunyi kurva vagyok..bármiért. Szeretné, de nem tudja. És megbizonyosodni sem igazán tud máshogy, maximum, ha bedrótozzák Philipnek még a hajszálait is. Bár nálunk az is lekerülne. - Tudom, csak...fogalmam sincs mit kellene csinálni most. - mármint nekem. Mert ha Philippel történik valami, egyértelműen keresgélni kezdenek nálunk is, hogy nem-e közülünk árulkodik át valaki a szomszéd szektorba. - Vagy, hogy mit kell olyankor mondani, ha az embert elárulja a régi barátja. - mert inkább ezen van itt a hangsúly, hogy elárulták őt, mint embert. Személyében. Mintha belehánytak volna az ágyába. Ha viszont minden fair szabályok szerint történne, nem lennének problémák.
- Bocs. - oké, tényleg hangosabban társalgunk mint illene. Talán egy üvöltő hangfal mellett megfelelően lehetne erről is beszélni, de az is veszélyes. A nyilvános helyek csúnyán nagy része az. Maradnak a halottak és ez most milyen groteszk is. Leülök mellé, jobb híján a térdemen dobolok. Ideges vagyok, mert az erőszak, ami mindkettőnket körül vesz, most egyenesen a bokánkat rángatja a csontos ujjaival. Mindig próbáltam magam kitolni a belegondolós futamokból, mert a gyilkosság, a fegyverek mind-mind olyan vulkán magmakamrájában lakoznak, amit nem szeretnék, ha megint kitörne. Most meg egyenesen ott állok a peremén. - Akkor reméld, hogy a főnökeid gyorsan fognak lépni. - nem az ő hibája, akármi is fog történni. Nem is az enyém. Kis halak vagyunk egy olyan túlméretes akváriumban, ahová bedobtak pár cápát is, hogy érdekesebb legyen a műsor. De várjunk, én mikor is ugrottam bele ebbe a vízbe? Én, a barom! A kérdéseivel pedig erre erősít rá. Megpróbálhatnék most kikapálózni innen, de a cápák itt köröznek. Idegesen rágok a számra. Ha bármelyik főnöke, barátja hülyeséget csinál, engem megölnek. A gyors halál pedig nem az árulók kegye.
- Tiger...értem, hogy temetőben vagyunk, de nem szeretnék állandó bérlő lenni. - beletaposom a sarkam a földbe, mintha ettől majd nem kellene innen felállnunk egyszer. - Egyébként annyit, amennyi feltétlenül szükséges. Megegyeztünk anno. - és most ránézek, mert megbeszéltük, kezet fogtunk, felállítottunk egy rendszert, ami eddig stabil volt. Eddig. Ne most akarjuk beborítani. Kérlek, ne most akarjuk... - A következő napokban nem kereshetsz semmilyen módon. Én fogok jelentkezni, ha tudok. - mert itt a kolumbiai, itt a Philip ügy is, akivel ha történik valami...istenem, tisztában voltam vele, hogy ez az idilli állapot nem tartható fenn örökké. - Ha tehetném, a gondolataimat is kitörölném. - de szerencsére varázslat nincs, bár aljas dolgok igen. - Egyezzünk meg. Ha egy hétig nem hagyok itt semmi jelet, akkor ne keress. - mert nem lesz értelme és ez a tény annyira összehúzza a torkom, hogy a nyelés is nehézkesen megy. És elhallgatok egy kicsit. Ezt nekem is emésztenem kell. Nem gondoltam bele nagyon mélyen, hogy milyen kimenetelek lehetnek. Szarok. - Szar ember vagyok, ha azt kívánom, hogy Philipet klopfolja ki egy kocsi csak úgy? - dőlök hátra a padon, ami hűvös, kemény és két év múlva használhatatlan hulladék lesz.

megjegyzés: hrrrr

@Axelle Turner részére Now we are standing in the middle of chaos

“Maybe I'm blind. Thinking I can see through this and see what's behind. Don't ask me to lie then beg for forgiveness for making you cry. Got no way to prove it so maybe I'm blind. But I'm only human after all. Don't put the blame on me.”

Mindketten érezzük, hogy a helyzet kellőképpen szar és nem tudom eltitkolni előle, hogy ez mennyire megrémiszt. Voltam már nehéz helyzetben, volt már, hogy egy hasonlóan nagy beosztásban lévő személy köpött, csak ő nem a mexikóiaknak, hanem a zsaruknak. Zack sírja is itt van ebben a temetőben, csak pár sorral odébb. Tisztán emlékszem a napra, amikor a sorsa megpecsételődött.
- Kapd be! - Persze ennek ellenére nem veszem zokon, hogy egyből a feleségemre gondol csak mert beteg vagyok. Annyira azért nem vagyok nehéz eset, pláne, hogy leginkább én is leszarom, hogy bajom van, meg másokat sem érdekli, úgyhogy ezúttal sem tudok sokat lenni otthon. Itt nincs betegszabi, max ha már a főnököm is megelégeli, hogy úszik a taknyomban, akkor elküld a francba és tán akkor tudok kicsit pihenni. De mindegy, megmaradok, nem halok meg. Ebben nem.
Tudom, hogy Xelnek sem könnyű ez a helyzet, nem vonom őt felelősségre, csupán szeretném, ha most nagyon biztos lenne a dolgában, mert a félreértések hatalmas problémához vezetnének.
- Neked leginkább már semmit, te elvégezted a meló rád eső felét. - Arra viszont már nem felelek, hogy mit kell akkor mondani, ha elárulunk egy régi barátot. Nem fogok átszentkedni, én is csináltam már ilyet, de hát a bűn, amit elkövetett az menthetetlenné tette őt, engem pedig kényszerítettek, hogy öljem meg. Nem tehettem mást. Pontosabban érte biztosan nem, ha nem én ölöm volna meg, akkor megöli más, plusz még én is bajba kerülök. Szóval ezzel a tudattal, még ha kibaszottul fáj is, de együtt kell élnünk, nekem is, meg most Xellel is.
Aggódó tekintettel nézek Xelre. Látva ujjainak nyughatatlan mozgását egyértelműen megmutatkozik rajta, hogy ideges, vagy fél, vagy netán mindkettő egyszerre. Őszintén szólva teljesen meg tudom érteni, ezért sem akarom kedves vigasztalással tömni a fejét. Nem lenne amúgy sem hiteles és még hazudnék is azzal, hogy biztosan minden rendben lesz, mert egyáltalán nem biztos.
- Jah. - Csak azt remélem, hogy nem megint engem fognak elrángatni végrehajtónak. Azt vettem észre, hogy már azért kevesebbszer kell nekem takarítanom, gondolom miután tiszta lett újra a nevem, már jobban vigyáznak arra, hogy ne keveredjen bizonyíthatóan bajba. Vannak fejvadászok, lőjék le ők, persze ha tényleg ennyire „szépen, csendben” akarják letudni a kivégzért és nem akarnak általa üzenetet hagyni a többi hozzá hasonló álszent csalónak.
Azért elmosolyodok arra, hogy valószínűleg már mindannyiunknak van bérleti szerződése ide ebbe a temetőbe, de a kérdésem ettől még komoly. Nem akarok a háta mögött cselekedni, úgyhogy jobb, ha mindketten tisztában vagyunk a határokkal.
- Nem felejtettem el, de lehet ezúttal többet kell mondanom, mert Felipe nagyobb hal, mint eddig bármelyik, akit említettél. De mondom, csak lehet. Néha még én sem nem tudom kiszámítani a főnökeim reakcióit. - Halál komolyan mondom, van, hogy tökéletesen tudom, mi fog történni a részükről és teljesen az ellenkezőjét csinálják. Ez a legijesztőbb bennük.
Ismét a lány szemeibe pillantok, mikor mondja, hogy nem kereshetem. Tudom, miért mondja, de attól még kemény belegondolni, hogy mennyire megfeszített napok várnak rá (meg részben rám is). Szó mi szó, aggódom.
- Oké. - Szót fogadok, ebben jó vagyok, na meg mit kezdjek el veszekedni, vagy játszani a hőst, mikor tudom, hogy nem tudom megvédeni a mexikóiak haragjától, ha bármi is kitudódna. Ez túlmutat képességeimen.
- A következő egy hétben nagyon sok minden fog történni, Xel. Ne menj utcára, csak amennyit muszáj. - Nyilván dolgoznia azt kell, gondolom. De legalább nyilvánosan nem fogják tudni szitává lőni, talán. Újat szívok a dohányból, de magamban ugyanúgy káromkodok, míg fújom a füstöt.
- Nem - nevetek fel, miközben elkényelmesedek a padon és a sírt kezdem bámulni előttünk. - Épp ellenkezőleg. Megkönnyítenéd vele az élete utolsó napjait és perceit. - Ha elütné egy autó azt a rohadékot, akkor gyors halála lenne és sok minden meg lenne oldva. Geci romlott lehet a lelkem, amiért most mégis azt kívánom, hogy szenvedjen az a köcsög, csak lehetőleg ne az én kezem által. Bárki bármit mond, kínozni másokat nem mókás.
Sokáig nem tudtam hova tenni Xelt egyébként. Azt tudom, hogy az exe keverte bele ebbe a szarba, de utána sem sikerült kilépnie, hanem benne maradt ebben a mocskos világban. Ami oké, érthető, aki egyszer bent, az onnantól már mindig bent. Viszont azt nem vágom, hogy miért éri meg neki nekünk dolgozni. Mi jóban vagyunk, ez is oké, de szemem se rebbent volna, ha engem köpne be a sajátjainak, mint most Felipet nekünk. Persze abban sem lehetek biztos, hogy az előbbi nem következett már be, de attól még nem áll össze, hogy mit akar a jövőtől. Biztonságot? Az így nem lesz.
- Kérdezhetek egy erőset? - nézek rá, de igazából csak pár pillanatot adok neki, hogy szorítsa össze a gyomrát. - Miért éri meg neked ezt csinálni? Miért a célod, mi a terved? Mit remélsz ezzel? - Valami biztosan van mögötte. Persze, anno is adott valami magyarázatot, amikor ezt elkezdtük, viszont azt az életveszélyt, ami most van, már a bőrén is érezheti, nem csak úgy az éterben. És tudom, hogy nem akar meghalni, mivel akkor nem félne ennyire, na meg öngyilkosságot elkövetni azért (ha valaki tényleg akarja) nem olyan nehéz.

Tig & Xel

Somewhere someone out there will always have the last laugh

Halkan nevetek, sejtettem, hogy célba fog érni a humorom. Ettől még tény, hogy a férfiak megfázásai eltörpülnek minden egyéb fájdalommal járó betegség mellett. Így aztán ismeretlenül is részvétem a feleségének. úgysem fogja tudni otthon tartani igazság szerint, maximum, ha a gázcsőhöz bilincseli. Ráadásul most részben ezért én leszek a felelős. Én dobom le azt a bombát, ami őt még betegen is távol fogja tartani a pihenéstől, amitől gyorsabban gyógyulna. De, ha most visszakozom és nem szólok, akkor ugyanúgy hibás leszek azért, ha történik valami itt menet közben.
- Ja, ennyi erővel bombát is dobhattam volna a metróba. Nem járt volna kevesebb zűrrel. - a hajamba túrok, mintha ez bármi megoldást hozhatna igazából. De nem hoz, én innen már tényleg nem tudok többet tenni. Minden a főnökein múlik, akik majd kezdenek az egésszel valamit. Gyanítom nem fogják hagyni. Őt pedig akkor is elárulta a barátja, ami súlyos dolog. Nem tartom magamat szentnek, régen lényegében mindenkit átvertem, ha úgy állt érdekemben, vagy köztem és a...dolgaim között álltak, de próbálom egyenesben tartani az életemet. Furcsálltam, hogy Tiger nem fordult el tőlem igazság szerint, bár azt hiszem a mélypontoknál ő nem volt jelen, így hát szerencsére nem tudja, hová süllyedtem.
Ettől még ideges vagyok, ebből jó dolgok biztosan nem lesznek. Ha készíthetünk előzetes gondolatot, akkor talán csak 1 halott lesz, Philip. Aki bizonyára teljesen ostoba, hogy azt hitte, ezt büntetlenül csinálhatja. Néha nehezen értem, hogy mi mozgat egy-egy ilyen lépést.
- Na és a tanú védelme? Jézusom, Tig...Valamit találj ki. - csak ne mondja ki a nevemet, ne is célozgasson rá. Alá tudja támasztani, hogy eddig is minden megbízható volt, amit mondtam. Persze, a főnökei mondhatnák azt, hogy ezt akár maga a másik oldal is csinálhatta szándékosan azért, hogy őket dróton rángassa. Akkor járnék én duplán szarul, mert nem elég a nyomás az egyik oldalon, még itt lennének emezek is a másikon. Őszintén szólva, ha nem Tigerről lenne szó, szartam volna az egészre. Most meg gyakorlatilag közlöm vele, hogy ha ebbe véletlenül belehalok, mert bármi balul üt ki, akkor egyszerűen hintsen sót a háta mögé az egész létezésemről.
- Pedig pont most lenne szükségem rá, hogy valahol leigyam magamat. - sóhajtok egy hatalmasat, igen, teljesen jó lenne ezt megtenni, csak akkor a fékpedált is meg kellene találnom időben, nehogy valahol, valahogyan elcsússzak. - Oké-oké, megértettem, a legrövidebb útvonalakon fogok közeledni. - ugyanaz, mint ami akkor jön elő, ha a munkáltatódra akarod terhelni a balesetedet. Már a homlokomat dörzsölgetném, és jót is tenne, sőt az is, ha futnék két kört. Némi fizikai fáradság kifejezetten jót tenne jelen pillanatban. Ha érezném, hogy élek, ha sajogna egy kicsit mindenem. Basszus már!
- Sajnos nincs kocsim. - fintorgok egyet - Kérhetek még egy cigit? - mert most muszáj. Az marad az egyetlen, ami legalább valamelyest lefoglalja a kezeimet. Nem tudom, hogy fogom átvészelni az elkövetkezendő egy hetet. Ha beteget jelentek, feltűnő. Sosem szoktam beteg lenni. Ha eltűnök, pláne nagyon feltűnő. Kénytelen vagyok úgy tenni, hogy minden megint kurvára rendben van, ezért pedig igazság szerint senkit sem hibáztathatok, csak magamat.
- Kérdezz. - ha kapok cigit, rá is gyújtok gyorsban. Főleg, mert fogalmam sincs, mit akar kérdezni. A kérdése pedig nagyon is jogos igazából, a helyében én sem érteném magamat. - Ha most erre valami komplex választ vársz, azzal nem szolgálhatok, Tiger. - fújom ki a füstöt és vállat vonok - Mindig is értettem ezt a világot, mármint azóta, hogy együtt voltunk azzal a hülyével. Tudod, két út van. Vagy teljesen őszinte vagy, vagy nem mondasz semmit. Ő az előbbit választotta. - meg hát a környék, a közeg, mintha egy előre megkomponált darabban lennénk. - Egyszerűen ez van, ebben élek és valahogy a lojalitásom a múlthoz jobban köt, mint a jelenhez. A bár pedig csak egy munkahely. - ahol azt csináltam, amit mondtak. - Nem várok semmit, eddig sem vártam. Az ígéretekben meg nem hiszek. - mivel az én korábbi ígéreteim sem sokat értek, azok, amiket meg nekem tettek, szintén nem valósulnak meg. - Bocs, ha kiábrándító válasz és semmi mély dolog nincs benne. De nem kell mindenben nagy mögöttes dolgokat keresni. - ez meg így hülyeségnek tűnhet, mármint úgy, mintha egy tök céltalan valaki lennék...ami igazából talán így is van. A függő természet hátulütői, legalábbis a kórházban anno ezt mondták. - A barátod vagyok, Tiger, és ez éppen elég volt, hogy belemenjek ebbe az egészbe, ha már óvatlanul váltottam munkahelyet. Olasz vagyok félig, nálunk elég fontosak a barátságok. - ha esetleg ezt nem tudná. Továbbá kevés olyan ember van, akit valamilyen módon fontosnak tudok még mondani. Ránézek. - Ettől függetlenül nem... - hát azt nem mondhatom, hogy nem tartozik értem felelősséggel, mert nyilván nem. - Mindegy, ez így hülyeség lett volna. - elmosolyodom. - Csak vigyázz magadra és én is vigyázok, oké? Ennél többet nem tehetünk. - és nem is kell. - Ha ez elsimul, el kell vinned inni. Oké?

megjegyzés: hrrrr

@Axelle Turner részére Now we are standing in the middle of chaos

“Maybe I'm blind. Thinking I can see through this and see what's behind. Don't ask me to lie then beg for forgiveness for making you cry. Got no way to prove it so maybe I'm blind. But I'm only human after all. Don't put the blame on me.”

- Hát nagyjából - mondjuk sokszor én magam sem tudom eldönteni, hogy mennyire elrugaszkodott ötlet bombát robbantani, előbb-utóbb könnyen lehet, hogy terrorcselekményt fognak ellenünk elkövetni a mexikóiak és le fogják szarni, hogy ki más hal meg rajtunk kívül.
- Hát én azt mondom nekik, amit eddig is állítottam a kilétedről, de lehet ezúttal már többre lesznek kíváncsiak. De ha ezt kéred, én megpróbálom ehhez tartani magam. - Nyilván, ha fejemhez fognak pisztolyt, akkor azért nem fogok csendben maradni, de feltételezem Qadir azért csak nem tenne ilyet velem. Ellenben nem tudom elképzelni, hogy ha meg akarnák tudni, kitől van az információ, akkor ne tudnák ezt megtenni nélkülem is, csak jó kérdés, hogy Xelnek az jobb-e vagy rosszabb. De ez már nem az én dolgom, ha Xel erre kér, ám legyen, én így fogok cselekedni, amíg módomban áll ezt tenni.
- Olcsóbban jössz ki, ha otthon teszed. Főleg, ha egyedül akarsz inni. - Mennék vele, innék én is, de baromi sok dolgom van még és így is csoda, hogy állok még a lábamon.  Összességében persze nekem mindegy, hogy mit csinál, csak azért jó lenne, ha vigyázna magára, főleg az elkövetkező napokban, mert mégiscsak régóta ismerem, jó barátok vagyunk. Nyilván tudom, hogy bármikor meghalhat bármelyikünk, de hát amíg még tapossuk a földet, addig azért támogatom, már ahogy én tudom. Persze az is jó kérdés, hogy meddig vagyok hajlandó elmenni és kockáztatni a saját és a családom életét miatta. De erre most így betegen biztos nem próbálok meg választ találni, úgyhogy nyitva hagyom a gondolatot.
Felé nyújtom a dobozt, hogy vegyen egy új szálat. Én aztán sosem vagyok irigy a dohányomra, mert veszek egy halommal, amióta van pénzem, nem spórolok ilyeneken. De Dominique előtt szinte csak dohányra költöttem úgy igazán a pénzt, max még kurvákra, de ennyi. Eléggé szartam bele az életembe akkoriban.
A tüdőm egyértelműen közli velem, hogy most ne próbáljak meg még egy szálra rágyújtani, úgyhogy miután ő elvesz egyet, én lemondóan csúsztatom vissza zsebembe a dobozt. Aztán elmosolyodom.
- Kímélj meg a komplex válaszoktól, kérlek. Már így is unok, hogy mindenki mindent túlbonyolít. - Teljesen feleslegesen. Régen tökre megvetettem az exét azért, mert annyi mindent megosztott Xellel, de most már azt kell mondjam, megértem. Én is mindent megosztok Domival, amiről tudnia kell, vagy tudnia érdemes, mert így tudunk jól kommunikálni. Máshogy ez nem működne. Persze olyanokkal próbálom nem terhelni, amikkel felesleges, viszont fontos, hogy megértse ezt a világot, megértse, hogy miért van ennyire megkötve az én kezem és most már az övé is. Xel pedig már kurvarégóta érti a helyzetet, épp ezért fel sem tudom fogni, hogy miért játszik másik banda kapujára. Egy bandához tartozni sem életbiztosítás és bizony mindannyiunk felett ott ketyeg az a bizonyos visszaszámláló óra, de amit Xel csinál, az egyenesen öngyilkosság. Késleltetett öngyilkosság.
- Nem, nyugi, én tényleg értem. Sodródtál az árral. - Az viszont érdekes, hogy a lojalitás szót használja, mert az én kérdésem pont arra vonatkozott, hogy miért éri meg neki besúgónak lenni. Annál a pontnál viszont eléggé szarul érzem magam, hogy a barátságunk miatt ad nekem információkat, legfőképpen azért, mert egyáltalán nem gondolom, hogy én ezt tényleg viszonozni tudom bármivel is. És ez a barátság, legyen szó bármennyire is emberi dologról, azért elég kemény életmódot és jövőképet követel.
- Remélem nem fogsz benne ezután sem csalódni. Én próbálok mindent elsimítani, de ehhez én kishal vagyok, úgyhogy nem ígérhetek semmit. Persze tudom, hogy nem is várod el, hogy teljes erőmmel védjem a hátad… de szó mi szó, ha teljesen hozzánk tartoznál, akkor megtenném. Így viszont marhára nehéz. - Kicsit olyan, mintha előre magyarázkodni kezdenék, mintha már most sajnálnám, vagy mondjuk feltételezném, hogy most látjuk egymást utoljára és nekem valahogy meg kell értetnem vele is és magammal is, hogy nem az én hibám lesz, ha Xel meghal. Részben az enyém is, hisz én is benne vagyok ebben az informátoroskodásban nyakig, de valahogy el kellene nekem is számolnom a lelkiismeretemmel azután, hogy Xel egyértelműen megjegyezte a köztünk lévő barátságot. Nem fogom őt elárulni, nincs is miért, de összességében azt érzem, hogy valami történni fog hamarosan, a statisztika ezt mutatja. Nem fogja tudni ő sem mindig megúszni, ez pedig túl nagy hír volt tőle, túl nagyot köpött.
- Valami változás biztosan lesz. Nem tudom, mi, de remélem megmaradsz. Én azért örülnék neki - mosolyodok el felé bíztatóan, de a köhögés megint belerondít a pillanatba. - De írok, ha megtudok valamit, bármit, ami rád kihatással lenne. - Ennyit meg tudok ígérni, ennyivel hozzá tudok én is járulni a barátsághoz, amit említett. Igen, ez a szó most eléggé megragadta az agyam. Viszont veszélyes már ennyire hosszasan búcsúztatni a nagyit, szóval felállok. Visszafordulok Xel felé, de nem őt, hanem a távolban húzódó utcán nézek végig a fák törzse között. Egyelőre tisztának tűnik, ami persze semmit sem jelent, ezt tudjuk jól.
- Ha ennek egyszer vége, mármint rendesen, véglegesen is vége, akkor elviszlek inni - ez most egy ígéret tőlem, de egyúttal remélem is, hogy megéljük még azt, hogy Xel már nem a mexikóiak táborát erősíti. Na nem mintha a csapatváltás garancia lenne a túlélésre, de talán nagyobb lenne körülötte a védelem. Kiveszek még két szálat a dobozból, nekem még marad egy benne, azzal hazajutok, míg a két kivett darabot felé nyújtom.
- Útravaló - mondom, majd összegyűröm a papírdobozt és ujjaim között tartogatva a megmaradt egy cigarettát előveszem telefonomat, hogy megnézzem ki hív. Nyilván az a barom Garrido keres, úgyhogy felköhögök még egy adag gennyet a tüdőmből mielőtt elbúcsúznék Xeltől, mert nem akarnám őt ezzel a hívással kínozni.
- Bocs, ez a barom hív - mutatok a telefonomra és igazából mindegy is, hogy látja-e a nevet vagy sem, mert lényegében egy-két ember kivételével mindenkit baromnak neveznék. - Beszélünk… - fogom lazára ezt az elköszönést, mert elég szar vagyok ilyenekben, meg amúgy is, ismerjük már egymást, most egy ilyen találkozó után mit mondhatnék. Beszélni fogunk, ha nem személyesen, akkor írásban.
- Részvétem a nagyi iránt - intek a sír felé, mert lényegében miatta találkoztunk most hivatalosan, ezzel együtt pedig már hangosabban, azaz normál hangerőn is merek beszélni.
Aztán én erre, ő meg amarra, de azért még egyszer hátranézek felé, mert baszki, tényleg parázok, hogy most mi lesz. Remélem nem most láttuk egymást utoljára, bár aligha van ezen időm eltűnődni, merthogy fel kell vennem ezt a tenyeremet már igencsak szétvibráló hívást, mielőtt a nyomorék főnököm elveszítené a türelmét és letenné.