Winter - Is an etching
Ugyan a családja korántsem egyszerű eset, ő mégis mindig képes jó szívvel gondolni rájuk, mert összességében kellemes gyerekkora volt, ha akadtak is konfliktusok, azok mostanra rendeződtek. Bora édesanyja nyolc éves korában halt meg, a bátyja ekkor volt tizennégy éves. Édesapjuk a temetést követő rövid gyászidőszakot nagyrészt alkohollal vészelte át, amit a gyerekek azzal próbáltak enyhíteni egymás számára, hogy megalkották saját kis véd- és dacszövetségüket; együtt tanultak, reggelente együtt indultak iskolába, ha Borának valami nyomta a szívét, a bátyjának mondta el és fordítva. Alig egy év elteltével édesapjuk összeszedte magát és új párt talált, ami mindkét gyereket eléggé megrázta. Mára azonban már jóval közelebbi a viszonyuk mostohaanyjukkal, aki kezdettől fogva gondoskodó volt Borával és bátyjával, támogatta őket nem csak karrierválasztásukkor, hanem azóta is folyamatosan. Ő segített abban, hogy Bora felfedezze saját nőiességét és tisztában legyen olyan dolgokkal, amelyeket csak egy anya és lánya tudnak megbeszélni igazán, anélkül, hogy kínos lenne.

Spring - A watercolor
Ha választhat, inkább emberek között tölti az idejét. Maga sem tudná eldönteni, hogy inkább extrovertált, vagy introvertált, ha nyilatkoznia kell, jellemzően az előbbit választja. Valójában nincs baja azzal, ha egyedül kell lennie, megbékél a saját társaságával is, de vágyik rá, hogy megossza másokkal a gondolatait, vagy azt, ami történt vele. Sosem menne például egyedül moziba. Hetente találkozik az édesapjával és mostohaanyjával és külön a bátyjával is. Szeret segíteni az embereken, és jó érzéssel tölti el ha tehet valamit másokért, még ha nem is dicsekszik a tetteivel. Lojális, hű a barátaihoz és a párkapcsolataiban is szeretetteljes, megbízható. Ha azt mondja, hogy a barátnőivel megy el valahová, akkor tényleg így tesz. Nem szeret hazudni, nem is jó benne. Ha valamit megígért, akkor azt be fogja tartani, nem feledkezik meg róla - egyébként tele van firkálva a határidőnaplója minden apró dologgal, amit el kell végeznie. Valószínűleg csak ő tud rajta igazán kiigazodni.

Summer - An oil painting
Fejlett kritikai érzékkel rendelkezik, valójában nem csak mások, de saját maga legnagyobb kritikusa is. Ez részben annak is köszönhető, hogy a bátyja jelentette neki a követendő példát, aki szorgalmas diákból kompetens doktorrá avanzsált. Soha nem várta el tőlük senki, hogy versenyezzenek, s ha nem a munkahelyén legfőbb ellenségéről kollégájáról, a PR osztály vezetőjéről van szó, igazán türelmes tud lenni. Maximalista, nem csak magából akarja a legjobbat kihozni, de valamilyen módon motiváció szeretne lenni, hogy a vele együtt dolgozók is hasonlóan álljanak a munkájukhoz. Akiket a bizalmába fogad, azokkal megértő, de még így is rá lehetne fogni, hogy hajlamos a gyors hangulatváltozásokra, mert ha szorítja a határidő, akkor harapósabb és nyersebb stílusra vált. Nem tűri ugyan el a lazsálást, elvégre egy munkahely az munkahely, de sosem volt elrontója a közös csapatépítésnek, az együtt elfogyasztott ebédeknek és annak, hogy időről időre együtt engedjék ki a gőzt a sajtóreferencia munkatársaival. Munkamániás, senkitől nem várja el, hogy késő estig bent legyen az irodában, mint ő maga. Jellemzően huszonhatszor is képet átnézni egy anyagot, csak hogy a lehető legjobbat adja ki a kezei közül. Ezért általában keveset eszik, kávén él és sosem alussza ki magát igazán.

Autumn - A mosaic of them all
Hisz benne, hogy olyan dolgokba érdemes energiát fektetni, amelyek végső soron boldoggá teszik. Ilyen a munkája, a futás, a főzés, vagy épp a tény, hogy elhatározta, hogy minden létező kávézót végiglátogat a városban. Valljuk be, az néha okoz neki némi stresszt, hogy kezd kifogyni a helyből a könyvespolcán, de valószínűleg képes lesz vele megbirkózni, meg azzal is, ha össze kell raknia egy új IKEA-s bútort. Ki lehet hozni a sodrából, meg is tud haragudni másokra, de idővel ez az érzés elpárolog belőle és ha sokáig nem látja a másik felet, akkor képes barátságosan viselkedni vele, ha újra találkoznak. Nincs egy így a kollégájával, aki olyan számára, mint az ágy sarka az éjszaka közepén, amikor belerúgunk kislábujjunkkal, vagy a repedés az üvegpohár sarkán, amiről tudunk, mégis mindig megfeledkezünk róla és felsérti az ajkunkat. Az egyetem óta tartó rivalizálásuk valójában már inkább egyfajta megszokott játszmává vált számára, amit titkon, de képes élvezni, még ha ezt soha senkinek és legfőképp semmilyen körülmények között nem vallana be.

- Bora...
- Hm?
- Talán szerelmes vagy?
- Miről beszélsz?
A bátyám úgy bökött a kezében tartott pálcikákkal az előtte lévő tányérra, mintha a legnyilvánvalóbb dologról lenne szó a világon. De azok után, hogy alig fél perccel ezelőtt még a arról beszéltünk, hogy hány órát dolgozott a múlt héten és hogy néha még ő is gondol arra, hogy jobb lett volna, ha más hivatást választ, csak hogy maradjon szabadideje mondjuk aludni, bevallom nem jöttem rá, hogy az elsózott ételről magyaráz. Megpróbáltam felvilágosítani azzal kapcsolatban, hogy ha hozzám hasonlóan mondjuk ügynökségi munkára adta volna a fejét, akkor sem járna több szabadidő neki, de abban mindig határozottan egyetértünk, hogy nem ismerjük eléggé egymás munkáját ahhoz, hogy meg tudjuk mondani éppenséggel ki járt jobban, vagy rosszabbul.
- Nem kell megenned, ha annyira szörnyű. - Leültem vele szemben, miközben a jobb lábamat felhúztam és megtámasztottam a széken. Régi rossz szokás, amiről senki nem szoktatott le, főleg nem a velem szemben ülő, a negyvenet alulról, a száznyolcvanat pedig felülről verő férfi. Lehet, hogy nem én vagyok a világ legnőiesebb teremtése és ülhetnék kulturáltabban is, ezek az alkalmak mégis mindig a gyerekkorunkra emlékeztettek, amikor Bogum és én valamelyikünk szobájában rejtőzve osztoztunk meg a vacsorán, amit előtte vagy mi készítettünk - gyermeteg hozzáértéssel, gyakran nem elég fűszeresen, vagy épp túl fűszeresen -, vagy együtt vásároltunk a boltban, az iskolából hazafelé menet.
Nem áltatnék senkit azzal, hogy mintagyerekek voltunk, szerintem nem is létezik ilyesmi. A testvérek mindig testvérek maradnak, és bár biztosan lehet olyan rettenetes dolgot elkövetni, amiért valaki nem akarja tartani a sajátjával a kapcsolatot, de azt gondolom, hogy a vérségi kötelék jelent valamit. Ha nekem egyszer gyerekeim lesznek, azt hiszem arra szeretném őket leginkább megtanítani, hogy civakodás és rossz döntések ide vagy oda, de a család az egyik legfontosabb dolog, ami végig kísér minket életünk során, ezért nem szabad túl könnyedén lemondani róla. Apával sem tettük ezt - gyerek fejjel valószínűleg nem is tehettük volna -, s most határozottan normálisnak lehet nevezni a kapcsolatunkat vele. Mindhárman tudjuk, hogy milyen hibákat követett el, de van bennünk annyi tisztelet felé, hogy ezeket nem emlegetjük fel neki. A bátyám és én annál inkább szeretjük egymást piszkálni ilyesmivel. Ebből úgy tűnik soha nem lehet kinőni.
- Sosem mész férjhez, ha nem tanulsz meg rendesen főzni. Ez baromi sós. - Látom a szeme csillogásában, hogy fel van készülve rá, hogy a fakanállal kergetem végig a lakáson, amíg el nem kapom őt, helyette azonban csak az ökölbe szorított kezemet emelem meg, hogy érezze ki az úr a háznál. Pontosabban, hogy kinek a lakásában van éppen.
- Oké nagyapa, szívesen hallgatom a tippjeidet a házasságról amiket a saját tapasztalataid alapján szereztél. - Nem kímélem, tudom, hogy fájt neki, amikor tönkrement a kapcsolata a menyasszonyával. Talán csak azért engedem meg magamnak ezt a viselkedést, mert nem vagyok tisztában minden részlettel. Ha tudnám mi volt az oka a jegyességük felbontásának, talán nem csipkelődnék vele minden alkalommal annyira kíméletlenül.
- Sol Bo Ra. - Nincs ugyan semmi fenyegető a hangjában, én mégis tudom, hogy ha három másodpercen belül nem fogom be valamivel a száját, tíz perces előadást tart majd nekem arról, hogy ő az idősebb, hogy hallgatnom kellene rá és legfőképpen hogy míg ő elnézi nekem a viselkedésemet, addig senki nem fog szeretni azért, mert lételemem, hogy az enyém legyen az utolsó szó.
- Sol Bo Gum! - Felé emelem a mutatóujjamat, hogy belé fojtsam a szót és kihasználom az alkalmat, hogy amíg levegőt vesz, a szájába nyomjak egy rizzsel teli kanalat. - Fejezd be gyorsan, mielőtt kidoblak és éhen maradsz. - Nem gondolom komolyan, a gondolataim mégis a nappaliban hagyott, félig lehajtott laptopom felé kalandoznak, ami vagy tényleg nem adott hangot az érkező emailjeimmel kapcsolatban, vagy tényleg nem érkezett egyetlen elektronikus levelem sem, mióta betoppant a bátyám. Vagy történetesen a készülék lemerült és várhatom, hogy jelezzen az idők végezetéig. A bátyám morog valamit, még mindig a kanállal a szájában, én pedig képtelen vagyok nem nevetni rajta, amiért képes volt így visszaszerezni a figyelmemet. Nem tudom mi lenne velem, ha nem lennének ezek a napok és találkozók, amik nyolc éves korom óta a világot jelentik nekem. Még akkor is, ha nem Bogum az egyetlen, aki szócsatába mer szállni velem.


Órákkal később az egyébként korábban lemerült laptopom előtt ülök. Kékes fénye az egyetlen fényforrás a sötét lakásban, de még így is olyan fényforrásnak bizonyul, hogy ha most botorkálnék ki a fürdőbe, nem kellene félnem, hogy beverem a lábujjaimat. Arcom két oldalához emelem a kezeimet és úgy igazítom meg a kissé előrecsúszott szemüveget, amit kifejezetten a képernyő előtti munka miatt viselek. Az email fiókom olyan siváran mered vissza rám, mint amilyen az este tízes műsor kínálat volt a tévében, amit azóta ki is kapcsoltam. Egyébként is csak azért tartom a készüléket, mert a szomszédom, akinek a kutyájára alkalmanként vigyázni szoktam, amíg ő nem tartózkodik a városban, nevetségesnek tartotta az ötletet, hogy nem rendelkezem televízióval és nekem adta a sajátját, amikor ő újat vásárolt. A készülék jelentőségét azóta is azzal próbálom neki bizonygatni, hogy már-már a földön tartom azt, nem voltam hajlandó beszerezni egy új bútort csak azért, hogy rá tudjam helyezni a tévét.
Sajtószakemberként lehet, hogy ez nem olyan érdem, amit az egész világnak elkürtölnék, de végső soron van egy tévém, még ha nem is nézem azt rendszeresen - egyébként abban hiszek, hogy akinek van internet előfizetése és egy használható notebookja, az előtt nincs lehetetlen. Amikor konferenciára, vagy bármilyen egyéb útra küldenek amúgy is az a legbiztosabb, ha minden elérhető számomra azokon az eszközökön, amelyeket magammal hurcolok.
De ha már érdemekről van szó, a PR csoport vezetőjének legnagyobb pozitív tulajdonságának biztosan azt tartanám, ha nem szivatna rendszeresen és ahelyett, hogy éjjel fél tizenegykor az emailjére kellene várnom, megmondhatná, hogy nem fognak elkészülni. Mentálisan jegyzetelni kezdek arra vonatkozóan, hogy a legközelebbi csapatépítőnkön ne felejtsem el ezt megmondani neki. Szerintem mindketten vagyunk már olyan felnőttek, hogy el tudjunk viselni némi kritikát. Nem mintha másképp tudnánk egymáshoz szólni, kivéve azt a múltkori esetet, ami még mindig inkább tűnik lázálomnak, mint valóságnak. Elvégre mekkora az esélye, hogy pár pohár alkohol ide vagy oda, de komolyan gondolta volna azt a csókot?
Összerezzenek, amikor végül meghallom az ismerős - és gyakran rémálmaimban is visszhangzó, csilingelő hangot. De talán sokkal rémisztőbb számomra a gondolat, hogy épp a legutóbbi céges vacsoránk és a Raphaellel történtek járnak a fejemben, amikor meglátom a nevét az inboxomban. Utána kellene néznem, hogy mi a tudomány mai állása szerint elfogadott általános vélemény a telepátiáról.


Belenevetek a lakásom csendjébe, mielőtt idegből rányomok a válasz gombra. Szinte érzem, ahogyan a vérnyomásom minden egyes szívdobbanásommal egyre feljebb ugrik. A rendszeres orvosi vizsgálatok alkalmával ugyan nem jelentkeztek nálam szív- és érrendszeri problémák, de ha mentális síkra tereljük ezt a napi szinten előkerülő problémát, egy terapeutának biztosan lenne hozzám néhány fájdalmasan őszinte szava. Például azt még én magam sem tartom teljesen normálisnak, hogy magamban beszélek, de mit tehetnék, ha Raphael Doan ezt hozza ki belőlem?
- Ja, mert te kész lennél vele hét óra alatt, amiből kettő elmegy a reggeli meetingel, másik kettő meg azzal, hogy egymásnak adják a kilincset a kollégáid. - Fújtam egy nagyot, amivel kireppent az egyik copfomból kiszabadult hajtincs a homlokomból, majd gépelni kezdtem. Körözött az ujjam néhány másodpercig az egérpad fölött, csak hogy újra átfussam a sorokat, végül úgy ítéltem meg, hogy az éjjel háromnegyed tizenegykor folytatott levelezésünk nem olyasmi, amit a férfi megpróbálhatna felhasználni ellenem annak érdekében, hogy kirúgasson a családja cégétől. Legalábbis remélem. Vele vagy nélküle - de inkább vele -, én szeretem a munkámat.


Diadalittas mosoly ült az arcomon az emailem elküldött verzióját szemlélve, mégsem feledkeztem bele a saját magam által kinevezett csata megnyerésének mámorába, mert ahogyan a roppant intelligens és bosszantóan körültekintő kollégám is írta, pontosan tizenöt órám és már csak tizenöt percem maradt befejezni az anyagot. Még azelőtt letöltöttem a mellékletet és kiléptem a böngészőből, hogy láttam volna Raphael újabb levelét, ami valószínűleg túlrepített volna a jómodorom határain és a lakásom négy falának csendje találkozott volna azzal a Borával, aki úgy tud káromkodni, mint egy utcai árus.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Egy családtag elvesztése borzalmas érzés, ezért ezekben az időkben jó hogyha van valaki mellettünk aki segít átvészelni a történteket. Számodra ezt a testvéred jelentette, akivel ott voltatok egymásnak a nehéz pillanatokban és számíthattatok a másikra. Nagyszerű érzés tud lenni amikor jó kapcsolatot ápolsz a testvéreddel. Az egy olyan fajta bizalmi kötelék, ami által egy életre szóló barátságot is nyersz és jó volt olvasni arról, hogy ez a ti esetetekben a későbbiekben is megmaradt. Ahogyan arról is, hogy a kezdeti nehézségek után sikerült visszatalálnotok egymáshoz édesapátokkal is.
A történtek azonban nem vették el tőled, hogy esélyt adj a külvilágnak és egy olyan nagyszerű hölgyeménnyé válj általa aki törődik másokkal, és akiben valóban meg lehet bízni.
Különösen tetszett ahogyan az e-maileket megoldottad. Látom méltó ellenfeledre találtál, viszont én jókat mosolyogtam itt magamnak az üzenetváltásaitok miatt. Az biztos, hogy egyhamar nem fogjátok megunni egymást.    
Nagyon kedveltem a történeted és egy igazán szimpatikus lányt mutattál be nekünk.  
Azért remélem, hogy az alvást sem fogod elhanyagolni tündérlány, mert különben elveszem tőled a kávét.   A munkának meg van az a bosszantó szokása, hogy bármi is történjen, meg fog várni.
Kíváncsian várom mit hoz számodra a folytatás amihez sok játékot kívánok neked, és örülök hogy olvashattalak.  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!