Manhattan minden évszakban szép, de én jobban szerettem a hideg időt, hiszen ekkor előkerülhetett újra a tea, a könyves esték és a másik nagy kedvencem a korcsolya. Gimiben erre a területre készültem, de valahogyan nem jött össze a dolog és mást kellett választanom. Nem bántam meg, hogy végül a növényeknél kötöttem ki, mert ez is egy szerelem lett az életemben, csak más intenzitással fogadtam magamba. A botanikus teendők megcsappantak, bár nem mondanám, hogy unatkoztam, mert közeledett egy konferencia is, és még számtalan projektben vettem részt. A munkám sokoldalú volt és minden percét kitöltötte a munkaidőmnek. Szerencsére nem kellett több lábon állnom, mert volt kereslet és a papírmunka sem várhatott örökké rám. A társas eseményekből visszavettem mióta megromlott a házasságom és Lucas többször utazott el munkaügyben, mint kellett volna. A sérelmeit sosem mondta ki, de egy ideje tudtam már, hogy megcsal. Letaglózott volna a hír? Nem igazán, mert a frigyünk jó ideje kihűlt és úgy éltünk egymás mellett, mint két barát. A sikertelen terhességek megviselték a kapcsolatunkat és már nem olyan volt, mint az eskünk kimondása után. Így belegondolva lehet ott rontottuk el, hogy mégis a házasságot választottuk. Tulajdonképpen nem sok minden változott meg azzal, hogy papírt írtunk alá, és ebből még egy házassági szerződés is lett. A kezdeményező fél én voltam, mert bármennyire is fűtsön a szerelem a racionális énemet sosem zártam el, és hagyatkoztam csak az érzelmekre. Az édesapám bíró és az előttem vezetett minta sem azt sulykolta belém éppen, hogy meggondolatlanul rohanjak bele egy társas viszonyba. A szüleim régóta éltek együtt és hivatalosan is egy párt alkottak, de mindketten ragaszkodtak a saját javaikhoz is, nekem meg ez volt a normális annak idején. A húgom volt az első a családban, aki felrúgta a szabályokat és a férjével közösen vásárolt meg egy farmot. A lényeg az, hogy valahol a tradicionális és a modern felfogás között egyensúlyoztam én. Idő kérdése volt, hogy a lezárás útjára lépjünk Lucas-szal, de még hagytam neki időt arra, hogy maga ismerje be a kudarcot. Nem szerette, ha az orra alá dörgöltem a problémákat és nekem már amúgy sem volt mit veszítenem, hiszen konkrétan magamban már kijelentettem, hogy nincs értelme a folytatásnak. Szerelmes volt-e a másikba? Talán még hezitált, hogy elengedjen-e, de jobb lett volna már a végére érni a procedúrának. Mindenesetre sok lett a szabadidőm munka után és egyre többször kötöttem ki a konyhában. Eleinte csak kedvtelésből sütöttem meg, aztán meg akadt esemény és az irodába is vittem be. Nem mondanám, hogy tehetséges lettem volna, de a munkatársaknak ízlett az eredmény és ha Lucas néhanapján hazaesett, akkor ő sem dorgált negatívan meg, ha egy kis süteményt tettem elé. Új perspektívát mutatott meg a sütés és sokszor méláztam azon, hogy mi lenne, ha elmennék egy tanfolyamra. A kezdők nem fognak kinevetni és végre nemcsak a négy falat nézném, hanem a változatosság kedvéért picit kimozdulnék a komfortzónámból. Az egyik social media platformon akadtam rá a hirdetésre, ami a közelben reklámozta egy újonnan induló tanfolyam részleteit. Megeshet, hogy merész voltam, de egyből rákattintottam és kitöltöttem a jelentkezést, aztán meg elutaltam a pénzt is rá.
A tanfolyam napján munka után egyből odasiettem metróval a helyszínre. Nem foglalkoztam a részletekkel, ezért sokakkal ellentétben nem is hoztam váltóruhát, de megnyugvásképpen a pultokon ott vártak a kikészített fehér kötények és a sapkák is. A fekete válltáskámat és a fekete szövetkabátomat felakasztva a kék kasmír pulcsim fölé vettem fel a kötényt és éppen megkötöttem a hátulját, amikor egy férfi lépett be a terembe és hangosan köszönt a résztvevőknek. Érdeklődve figyeltem őt és mikor a mellettem lévő helyre pakolt le, akkor kicsit el is mosolyodtam. A kikészített termoszra pedig egyenesen vidámnak tűntem, de mégsem mertem megszólítani első ízben. A többiek már klikkesedtek, én meg bután álldogáltam ott, ezért erőt vettem magamon.
- Szia Camilla vagyok…mit hoztál, teát? – pillantottam rá és a kezében lévő termoszra.