Isa, Henry && Jade

Tudod, mi a férfi? A férfi mindent elvisel, sosem panaszkodik, megbocsát, majd továbblép.

A mai tesióra nekem monduuk nem éppne azzal telt, hogy a köröket futottam a többiekkel a focipályán, ugyanis még a múlt héten választott ki a csapatunk kapitánya arra a nemes feladatra, hogy idén zsűrizzem én is a gólyákat, akik be akarnak kerülni hozzánk. Általában félévente tartunk szelektálást, hogy az újonnan érkező diákoknak is legyen esélye, én azonban még soha nem vettem részt ilyesmin. Pont ezért is, a mai nap más volt számomra. Ma a civil ruháimat vittem magammal egy táskában, és a versenyző göncömben léptem át a suli kapuját. Pont azért, hogy a jelentkezők láthassák, hogy én leszek az egyik, aki majd szigorú szemekkel lesi minden mozdulatukat.
- Gyere Jads – simította a vállamra a tenyerét az egyik lány, majd segített szorosabbra húzni a hajamba kötött fekete masnit. Én magam is egy kicsit izgultam, hiszen még soha nem válogattak be azok közé, akiknek joga volt kiválasztani a csapattagokat... Viszont a tavalyi évben elég sokat tettem azért, hogy jobbak legyünk, és pár különdíjat is sikerült bezsebelni, így gondolom úgy érezték, hogy helyem van a zsűribe. Ezt pedig egészen addig találtam megtiszteltetőnek, amíg tényleges zsűrizésre nem került sor. Ugyanis elég sok olyan csaj volt, akit nagyjából tíz másodperc után kihúztam. Sokan azt hiszik, hogy ha valaki egy kicsit tud már táncolni, akkor alkalmas lehet arra, hogy a csapatunk tagja lehessen, de ez nem így megy. Alapvetően elég komoly tornász vagy balerina múlt kell ahhoz, hogy ténylegesen működjön a dolog csapatban, de hát ezt sokan nem tudják feldolgozni. Csak világító pomponokkal pattogó kis hülye picsáknak néznek minket, de ebben a suliban a dolog ponthogy másképp van. Itt fel kell mutatni valamit ahhoz, hogy a hajrácsapat tagja lehessen valaki.
- Szerintem mára fejezzük be – néztem könyörögve a kapitányunkra – Mindenki szörnyű volt. Holnap bőven elég lesz folytatni majd.
Némi hezitálás után ő is belátta, hogy igazam van. Teljesen felesleges tovább kínozni magunkat a válogatóval, hiszen bőven van három hetünk az első bajnokságig, aki meg elég jó, az könnyen betanulja majd a koreográfiákat, mivel nem amatőröket keresünk. Amint ki is mondta a végszót, hogy távozhatunk, rögtön fel is pattantam, hogy sebesen megindulhassam a testnevelésen részt vevő diákok felé lépkedhessek. Szinte azonnal ki is szúrtam a legjobb barátnőmet, akivel szerencsére erre az órára is együtt jártunk, szóval nem tartott sokáig karon fognom, majd kirántanom a rohangáló diákok közül.
- Szökjünk meg – suttogtam a fülébe a szavakat, majd igyekeztem feltűnés nélkül rángatni őt a bokrok felé, ahol könnyen levághattuk az utat az öltöző irányába.
- Nem fogod elhinni, hogy mennyire gáz volt mindenki! – kezdtem bele talán egy kicsit ingerültebben, mint azt gondoltam – Tény, hogy a focicsapatunk halott, de ha így megy tovább szurkolóink sem lesznek! Le fog csúszni a sulink a fenébe Isa! Sehol sem leszünk, mire a ballagásomra kerül a sor.
Mert bár tény és való, hogy Austin jó játékos, ettől függetlenül vezetői vénákkal nem annyira rendekezik, ami miatt elég rosszul viszi a focicsapatot. A kosárcsapatunk sosem nyert szerintem a junior olimpiákon, így egyedül mi maradtunk, na meg az egyéni sportolók, de hát... Ők nem kifejezetten az iskolát képviselik a versenyeken. Még sikeresen a gondnok felbukkanása előtt húztam be a lányt az épületbe, majd két kanyarral arrébb berántottam az öltözőajtón.
- Segítesz, ugye? – fordítottam neki rögtön hátat, hogy a fekete ruhám cipzárját le tudja húzni – Komolyan nem tudom mi lesz így az egész dologgal... Oh, és említettél valamit tegnap Louról. Szerintem most lesz időnk megbeszélni a dolgot, persze csak ha szeretnél róla beszélni.
Én magam nem erőltettem volna a témát, ha úgy van, de visszaemlékeztem arra, hogy ő mennyit segített nekem annak idején az Austin üggyel kapcsolatban, ami hát még... Maradjunk annyiban, hogy nem rendeződött el teljesen, de már talán mondhatom azt, hogy alakulóban van a dolog... Már ha egyáltalán ez a helyes megfogalmazás azzal kapcsolatban. Mindenesetre szegény lányomnak most szüksége lehet rám, és én mellette akarok lenni, pont ezért is daráltam le gyorsan mindazt, ami a válogatón történt... Azaz, hogy nem történt semmi.

646 ✮✩ ruha ez lesz majd ✮✩ gyerünk Csibéim     ✮✩

Csajszik & Henry

Isa, Henry && Jade

Tudod, mi a férfi? A férfi mindent elvisel, sosem panaszkodik, megbocsát, majd továbblép.

Tény és való, hogy nem feltétlenül rajongok a tanulásért, de ettől függetlenül meghatározó személye vagyok a sulinak. Ez az egész nem csak a népszerűségemen múlik, amiért amúgy is megdolgoztam, hanem a szerepvállalásom is a szurkolócsapatban. Nagyon komolyan veszem azokat a dolgokat, amiket elvárnak tőlünk, így igyekszem sosem meghaladni az ötven kilót, illetve erősíteni, hogy a többiek lehetőleg elbírjanak, viszont ugyanakkor, ha arra kerül sor, én is tudjam őket emelni.
Emellett viszont rengeteg mindenre kell figyelni a minket övező sztereotípiák miatt is. Lényegében a tökéletes bőr, a szép haj, aminek a vége véletlenül sem lehet töredezett, és a mindig ápolt körmök már velejárói a szurkolócsapatnak. Vannak lányok, akik pont ezeknek a hiánya miatt estek ki. Ez olyan dolog, mint a vendéglátás, vagy egy állásinterjú. El kell tudnod adni a külsődet, és mivel elég rövid szoknyákat hordunk – esetenként rövid felsőkkel – oda kell figyelnünk arra, hogy amit megmutatunk magunkból, az szép legyen.
Emellett nem mehetünk el a tény mellett, hogy a társasági életben is szerepet kell vállalni azért, hogy ilyen körökbe bekerülhessünk. Ismernünk kell azokat a diákokat, akik egyes csapatokban vannak, pont ezért az elsősök már a második vagy harmadik héten mindig kapcsolatba akarnak lépni velünk, népszerűbb diákokkal. Nekem ez annak idején nem volt túl nehéz, mivel Isát már ismertem, amikor ebbe az iskolába jelentkeztem. Általa pedig először csak a csapatom egyes tagjaihoz volt szerencsém, aztán a kapitánnyal is találkoztam egy bulin. Egyáltalán nem volt megjátszott a szituáció, és talán pont emiatt tudtunk szerencsésen összebarátkozni. Engem is elég sok lány környékez meg ilyesmi szándékkal, de sajnos elég radikálisan tudom kezelni a helyzetet. Nem igazán vagyok oda azért, ha valaki pusztán érdekből akar velem jóba lenni, így csípőből elutasítottam a legtöbbet a mai válogatón is... Ami amúgy sem sikerült túl jól. Voltak kellemes pillanatai, amiket megjegyeztem magamnak, hátha néhányan visszajönnek a második fordulóra. Viszont meg kell tanulnia mindenkinek, hogy nem igazán lesz majd a versenyek és meccsek során még egy lehetőség. Egyszer kell tökéletesen csinálnunk és nem veszélyeztethejük egymás testi épségét.
Amint végeztünk sorainkkal, rögtön el is indultam a pályán cirkáló lányok felé. A fiúk tesitanárai nem tudom miért jobb fejek ilyen téren mindig, hiszen ők folyamatosan elüthetik játékkal az időt, amíg velünk iskolaköröket futtatnak. Szerencsére én mondjuk ezt a részét pont megúsztam, és amikor a tanárunk nem figyelt, sikeresen kiragadtam Isabelt is a körből.
- Tilosban járunk. Nem egyértelmű? – vigyorogtam rá, majd a fal mentén kezdtem el befelé sompolyogni az épületbe – Komolyan nem értem ezt az embert. Érdekesebben is eltölthetnénk a tesiórákat.
Kifejezetten nagy rajongója voltam a csapatjátékoknak, amiknek legalább volt is értelme. Mert az ember megtanulta tisztelni a társait úgy, hogy közben szórakozott és egyszerre vezette le az iskola által nyakunkba vésett stresszt. Nem igazán lenne mindegy szerintem az, ami ilyenkor történik, de hát... Ja mondjuk nekem nincsen diplomám ilyen téren, biztos jobban tudja a tanárunk, hogy mire van szükségem. Én pedig tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy hogyan tegyem tönkre a terveit.
- Szerintem nem lesznek elsős szurkolóink – jegyeztem meg – A mai válogatáson voltak olyan lányok, akiknek se balettos, se tornász múltjuk nincs.
Tudni kell a mi csapatunkról, hogy egyáltalán nem csak a magamutogatásra megyünk rá. Mindannyian tudunk nagyon bonyolult elemeket beépíteni a koreográfiáinkba, és a csapat nagy része vagy most is űzi sportként a tornát az iskolai tevékenysége mellett, vagy minimum hat évesen elkezdte azt, illetve a balettet. A mostani gólyáink úgy néz ki, hogy ezzel nem annyira voltak tisztában.
- Hát a mai tinédzserekből bármit kinézek – sóhajtottam fel halkan, teljes mértékben degradálva a tényt, hogy lényegébne én magam is ebbe a körbe tartozom – Komolyan, miért tűnik úgy, hogy mi nem voltunk ilyenek?
És pont ezért van feszültség a generációk között. Bár valahol már ez is részletkérdés szerintem. Mindenesetre az tuti, hogy én ilyen rossz teljesítménnyel, nem lettem volna képes ekkora mellénnyel kiállni egy csapatnyi lány elé, aki bírálni akar engem.
- Talán nem is baj, hogy teljesen elvetettem már az egyetem ötletét – jegyeztem meg – a végén tiltólistára fogunk kerülni, mert annyira rosszak vagyunk mindenben.
Persze ez nem feltétlenül volt igaz, mert azért a szurkolócsapat még tartja magát. Én nem emlékszem pillanatra, amikor a kosárcsapatunk nyert volna, viszont amikor még Louis volt a kapitány, határozottan jobb volt a focicsapatunk. És ez az időszak nekem egy kicsit hiányzik.
Amint lehúzta a a cipzárt a ruhám felső részén én magam megszabadultam a szoknyámtól is, mivel csak ketten voltunk itt. Amúgy sem voltam kifejezetten szégyenlős más lányok előtt, így a lábam között összepatentolt bodyt is levettem. Lényegében nem éreztem magam zavarban attól, hogy egy szál csipkés fehérneműben álldogálok a barátnőm előtt, ami ráadásul fekete is volt, illetve bugyinak már vagy 15 éves korom óta csak tangát választok.
- Nyugodtan beszélhetsz róla, ha attól jobban érzed magad – jegyeztem meg neki, miközben áttúrtam a hajam, miután a szalagot és a hajgumit is kiszedtem belőle – Az enyém sem mondható kifejezetten jobbnak.
- Persze megvárlak – mosolyodtam el, ahogy hátrapillantottam rá, de a szemem sarkából rögtön valami másra is figyelmes lettem. Ahogy kirajzolódott előttem az ablakban lógó fiú alakja, nem tudtam megállni, rögtön felsikítottam, és jobbára Isabelt használtam élő pajzsnak aki takarhatta a testem.
- Van egy stalkerünk – mondtam oda a lány fülébe – Akit két pillanaton belül ki fogok nyírni ha nem lép le... Te jó ég!
Éreztem ahogyan egy kicsit dühösebb lettem, és az ajtó mögöt rángattam fel magamra a farmerom és a pulcsim, hogy aztán az ablak felé indulhassak. Biztosan el fogok számolni a sráccal.

888 ✮✩ ruha ez lesz majd ✮✩ gyerünk Csibéim     ✮✩

Csajszik & Henry

Isa, Henry && Jade

Tudod, mi a férfi? A férfi mindent elvisel, sosem panaszkodik, megbocsát, majd továbblép.

Halkan nevettem fel a barátnm szavain. Elég jól tudtam azonosulni azzal, amit Isa mondott nekem. Lényegében a mi edzőnk is annak idején szurkolólány volt, viszont nagyon úgy tűnik, hogy a sport mivoltjával ködösen van tisztában. Igen, könnyűnek kell lennünk. Viszont ha nem vagyunk elég erősek, akkor képtelenek vagyunk hibátlanul végigcsinálni a gyakorlatokat. Pont ezért is érzem magam egy kicsit furcsán mindennel kapcsolatban. Én határozottan egy olyan poziciót töltök itt be, ahol a súlyomra oda kell figyelnem, mivel engem emelnek a többiek. Ugyanakkor vannak nálam könnyebb lányok is, akik, egy-egy piramis formáció esetén az én vállamra állok. Ha középről esek ki azért, mert a testem egyszerűen a sajátját is képtelen megtartani, az semmiképpen sem vezet jóra. Tegyük fel, hogy egy hármas piramis középső pillérjeként vagyok jelen. Összedőlnénk, akár egy kártyavár, és ehhez nem kell túl nagy fizikatudás... Lényegében én szenvedném a legnagyobb balesetet, de az egész csapat a kórházban kötne ki... Éppen ezért sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítanunk a biztonságos sportolási lehetőségre, mint az alakunkra vagy a szépségünkre.
Egyetlen vörös lányként, a világító, testemet teljesen beborító szeplőkkel nem nehéz kitűnnöm a tömegből. Lelkes tagja vagyok a csapatnak, bolondulok a csinos ruhákért, a sminkekért és mindenféle lányos dologért. Ugyanakkor Bujo-t vezetek, szeretek olvasni pusztán kedvtelésből, és nem vagyok éltanuló, mint a kapitányunk... Egy vagyok a szurkolólányok közül, aki előnytelenül feltűnő külsővel rendelkezik és ezért figyelmet kap.
- Lényegében egyetértek – jegyeztem meg határozottan, aztán Isa intése ellenére igen belemelegedve a témába folytattam tovább a mondandóm – Konkrétan egy normális futótechnikát nem tanulunk meg, tehát ezek a tesiórák arra sem elegendőek, hogy az ember hobbit kovácsoljon belőlük. Illetve a normális cipő sem elvárás, ami már balesetveszélyes.
Az teljesen más kérdés, hogy mi Isával eléggé otthon vagyunk a sportokban, ezért tudjuk, hogy milyen öltözéket követel meg az egész. Én egy vagyok azok a lányok közül, akik még a melltartójukat is lecserélik, mert nem véletlenük találták ki a sportos darabokat a kosarasokkal szemben. Ugyanez igaz a bralette-ekre is, amik lényegében sok tartást nem adnak egy mellnek maximum a formán segítenek a szivacsokkal. És hát nem a legkellemesebb dolog az, amikor valakit állbaver a cicije futás közben.
- Idénre megvagyunk, ami a létszámot illeti – direkt emeltem ki azt, amit – Viszont mivel mind picik és vékonyak vagyunk, nehéz jó tartókat keresni. Kellenének a csapatba olyan atletikus lányok, akik erősek is, nem pedig hozzám hasonló kis libácskák, akik a dolgok könnyebbik részét végzik.
Vicceskedve fintorodtam el az orromat ráncolva, miközben kimondtam a legnagyobb sztereotípiát velünk kapcsolatban. Az utóbbi időben az én erőnlétem is lehetett volna jobb, viszont így is hamarabb nézem ki magamból azt, hogy egy nehezebb dobozt a-ból b pontba tudok vinni, mint mondjuk Isa húgából, aki nálam is jóval vékonyabb volt.
- Egyáltalán mi ez a sztereotípia? Nem feltétlenül hülye picsákat várunk jelentkezőnek, már bocsánat – az én esetem elég más volt. Tény és való, hogy maga a sport, amit űzünk erőt próbáló, ezért izmosak vagyunk. Az én pozíciómban határozottan nem lehet 48 kiló fölé menni. Ugyanakkor a bőröm nagyon fehér és érzékeny, ami miatt kénytelen vagyok odafigyelni rá. Viszont ez nem jelenti azt, hogy ez a beugró a csapatunkba. Határozottan előny a tornász vagy balettáncos múlt... Ezt sokkal inkább kellene szem előtt tartani.
- Ha egy jót találnánk, már sokkal előbbre lennénk – halk sóhajt hallattam, aztán az egyetemmel kapcsolatos megjegyzésén már egy kicsit elmosolyodtam – Ez határozottan olyan dolog, ami neked való. Te okos vagy, én pedig utálok tanulni és lényegében apának sem jött be... Azt hiszem Lanával mind a ketten tanultunk a hibájából.
Kifejezetten nehéz lehetett szegénynek két olyan lánnyal megbirkózni, mint amilyenek mi vagyunk. Lana lázadó volt, akinek nehéz volt megmondani, hogy mit tegyen, mert a saját szabályai szerint élt, ezért is ment el hamar otthonról. Nekem csak a szám túlságosan nagy, azonban ahhoz gyáva vagyok, hogy a nővérem iránt érzett féltékenységemet szavakba merjem önteni. Úgyis mindig ugyanazt mondták volna apával. Hogy valaki az én külsőmért sokat meg tudna adni, ugyanakkor saját magamat közönségesnek láttam, mivel állandóan összesúgtak a hátam mögött a bizonyos vörös sztereotípiák miatt. Pont ezért nem is vagyok teljesen megelégedve a külsőmmel és általában a teljesen szeplős arcomat igyekszem jól lealapozni. Ugyanakkor a testem többi részével nem tudok mit csinálni és rögtön rákvörös is lettem, amiért lényegében az egész közszemlére lett tárva az ablakban lógó srác előtt. Már nem is tudtam figyelni Isa kérdésére, egyszerűen csak magam elé kaptam a felsőmet és igyekeztem lehetőség szerint nem felsikítani. Lényegében rögtön elöntötte a düh az agyamat, aminek hatására már abban sem voltam feltétlenül biztos, hogy most zavaromban vagy mérgemben lett vörös a fejem. Minden bizonnyal mind a kettő közrejátszott.
Mindenesetre híresen jó vagyok abban, hogy órákig készülődjek, most mégis képes voltam nagyjából tíz másodperc leforgása alatt teljesen felöltözni. Isa kérdését pedig egyenesen hülyeségnek találtam ebben a helyzetben.
- Persze, hogy le akarom! – talán a megengedettnél egy fokkal hisztérikusabban és dühösebben jegyeztem meg ezt, ami miatt tartottam tőle, hogy a folyosón ólálkodó tanárok meghallják a sipításomat – Ki fogom nyírni, arra mérget vehetsz!
Persze úgy néz ki, hogy a sors elintézte helyettem ezt az egészet, hiszen még mielőtt elkaphattam volna a fiú ruháját, ő egyszerűen megfejelte a párkányt. Ettől függetlenül nagyon mérges voltam a kis kukkolása miatt és határozottan utánanyúltam. Sikerült megragadnom a felsőjét, ami egy hatalmasat reccsent, de ettől függetlenül igyekeztem rántani egyet rajta, hátha be tudom húzni az ablakba. Csak akkor engedtem el, amikor már nyilvánvalóvá vált az, hogy sokkal inkább ő húzna ki engem onnan, ha sokáig kapaszkodnék belé. Viszont még sem éreztem elégtételt, amikor megpillantottam a vérző orrát. Ha ez az egész kiderül, mindannyian az igazgatóhoz megyünk, engem pedig erőszakos viselkedés miatt el is tilthatnak a csapattól.
- Hjaj, ezt nem hiszem el, komolyan... – idegesen túrtam a hajamba, ezzel teljesen összekuszálva a tincseimet – Isa, figyeld, hogy jön-e valaki, amíg elintézem az orrát.
Rögtön elő is kaptam egy zsepit a táskámból és kicsit sem gyengéden hátrahúztam a fejét, hogy odanyomhassam a papírt. Nagyon reméltem, hogy nem várta el tőlem ebben a helyzetben a finom és nőies viselkedést.
- Mit kerestél az ablakban? – tettem fel neki a kérdést, még mindig pattogva – Meg akarsz te halni? Mi van akkor, ha megcsúszol és nagyobb baj történik? És ha erről bárkinek beszélni mersz, én leszek a következő, aki majd eltöri az orrod, arra mérget vehetsz...

1 026 ✮✩ ruha ez lesz majd ✮✩ gyerünk Csibéim     ✮✩

Csajszik & Henry

"There is a crack in everything, that’s how the light gets in."

Hogy őszinte legyen, nincs még sok gyakorlata abban, mikor merre kell itt menni és mi sem bizonyítja jobban, minthogy be is téveszti a fiú öltöző ablakát és a lányokhoz sikerül majdnem beugrania. Pechére azonban nem üres az öltöző – mondaná szerencsének is, de az csak akkor lenne, ha nem vették volna észre – és ijedtében meg is csúszik, ami azzal jár, hogy szépen beveri a fejét és megered az orrából a vér. Na szép, hogy ma milyen béna. Biztos bal lábbal kelt, mert már a reggeli pirítóssal is meg kellett harcolnia, miközben a busz után szaladt. Mert hát nem szólt az ébresztője, a lányok meg furcsa módon rá sem sandítottak, hogy esetlegesen rá szóljanak, hogy nincs e már késésben? Az esetre visszatérve pedig, bármennyire is hihetetlen, benne azért van annyi erkölcs, hogy ha nőket akarok nézni, akkor olyan helyen teszi, ahol tudja, hogy nem gáz, mert azért vannak ott. Ez tényleg csak a véletlen műve, hogy őszinte legyen.
Még csak esélye sincs arra, hogy rendbe szedje magát annyira, hogy ne forogjon vele a világ, már nyúl is valaki a pólója után, ami nem valami szép hangot adott ki magából. -Héhéhéééé! – fogja is meg a vöröske csuklóját, mielőtt még agresszívabban tépné le róla a tesi pólót. Nem egy nagy valami, de azért feleslegesen nem kell tönkre tenni. A vért még kimoshatja belőle, de ha elszakítja itt a dühös hölgyemény… Igyekszik csúnyán is nézni rá, amennyire csak tud, de nehezítő tényező volt az, hogy konkrétan nem tudta még belőni az arcát. Csak öt percet kért volna még a földön, nem többet! Annak viszont örült, hogy előkerült egy csomag zsepi is, mert legalább nem fog úgy kinézni a fehér felsője, mint aki disznóölésről jönne. A bánásmódnak már kevésbé örült. Egyedül is megoldotta volna, ha a kezébe adja, de jól van, akkor fontoskodjon csak a másik. – Nekem is van ám kezem megoldom, köszi. – hesegeti is el onnan a másik mancsát, hogy a sajátjával tarthassa a papírt. Úgy látszik a nőkben ez valami ösztön lehet, mert Hailee sem hagyná egyedül egy kis orrvérzés miatt sem. Pedig elég nagy fiú már ehhez Henry, megtudja oldani maga is.
- A nevemet még tudom, de az agyrázkódás lehet nem hülyeség. Messze van innen az orvosi? – vonja fel a szemöldökét, hiszen eddig még sosem volt rá szüksége ebben a pár hétben, így azt sem tudja, merre kéne elindulnia, ha itt végzett. -Ha elmondom, úgy sem hisztek nekem. De azt leszögezném, hogy ez nem az, aminek látszik! Nem kukkolási szándékkal érkeztem, csak még új vagyok és elnéztem az ablakokat. – vonja meg a vállát és csak reméli, hogy nem kap megint a fejére. Előbb várják meg míg jobban lesz, aztán tűrni fogja a pofont is. Elvégre nem gyáva ő, hogy elmeneküljön egy gyenge nő haragjától. Mihamarabb essen túl rajta, annál hamarabb szabadul. -Nem terveztem, nem kell aggódni értem, nem öngyilkost játszottam itt, csupán szar napom van. Nálatok egész jó kondiban van a biztonságiőr. Alig volt időm felmászni előle a tetőre. – magyarázza is tovább a történetet, hátha még kilehet vágni a profiljából a perverz jelzőt. Nem így szeretne bemutatkozni az itteni lányok előtt. – Miről beszélnék? Most komolyan úgy mondod ezt, mintha valami államtitoknak lettem volna a fül és szemtanúja. Inkább nekem kéne ezt kérnem tőletek, hogy ne induljak rossz lappal az egész suli részéről. Az utolsó évemet szeretném még kihúzni itt, sok vizet nem akarok zavarni nálatok sem. – mielőtt még olyan különlegesnek hinnék magukat, hogy csak miattuk mászott fel oda. Tény, hogy az egyik lány nem ellenszenves neki, de az pont, hogy nem a vöröske, hanem -mint megtudta – az Isa nevű leányzó. Ő valahogy okosabbnak, vagy megfontoltabbnak is tűnik. De ennek ellenére sem csinálna ilyet direktből.
Még alig, hogy megúszta az első veszélyt, úgy tűnik megint csak futásra kényszeredik. Bár nem is érti miért, de mivel körbe karolják nagyon mást nem tehet, minthogy velük tart és megy is arra amerre viszik. – Miért fognék ilyet két nőre? – értetlenkedve pillant is hol az egyikre, hol a másikra, aztán csak igyekszik tartani a tempót és reméli, hogy nem a mosdóban tervezik a falhoz szorítani, mert akkor még nagyobb bajban lesz. A tampon hallatán akaratlanul is elfintorodik. Tudja miről van szó és a működését is ismeri lévén, hogy van egy nővére és hogy jelenleg két nővel él. Általában az sem okoz neki gondot, hogy helyettük menjen le a boltba megvenni a megfelelő darabot, nade, hogy az ő orrába is ezt dugdossák már… Hatásosság ide vagy oda, azért mégsem akarja látni, hogy néz ki az használat közben. Ilyenekbe még csak bele sem akar gondolni. -Inkább ne pazaroljatok rám ilyeneket, drága ahhoz, hogy rám pocsékoljátok. – szabadkozik is egyből, bár egy új zsebkendő lehet már nem ártana neki, vagy akár kettő, mert a mostani már használhatatlan.

Ruha ¦ 775 ¦ csak maradjak élve

Isa, Henry && Jade

Tudod, mi a férfi? A férfi mindent elvisel, sosem panaszkodik, megbocsát, majd továbblép.

- Legyen igazad, kérlek – egészen csacsogósra fogtam a figurát, de egyáltalán nem volt meglepő úgy, hogy a lánnyal voltam. Lényegében mi mindig ilyenek voltunk; fesztelenül beszélgettünk egymással bármiről. Néha egészen el tudtam csodálkozni azon, hogy ennyi év alatt sem fogytunk ki a témákból és még mindig legjobb barátnők tudunk lenni... Bár persze ott volt még a többi lány is, de azért engem a leginkább Isával kötött össze egy kapocs. Pontosan tudtam, hogy ő tovább fog majd tanulni, ez pedig éppen eléggé aggasztott ahhoz, hogy rettegjek a továbbiaktól. Mert talán itt fog hagyni engem, és ez a csodálatos kapcsolat oda is lesz.
- Amúgy elég unalmas lenne a suli nélkülünk filmek ide vagy oda – mosolyogva tűrtem egy tincset a fülem mögé – Képzeld el, ha az olvasóklub meg a drámatagozat lenne tele... És kihalna a suliban a szurkolócsapat. Szerintem ez mindenki számára egy trauma lenne.
Gondolok itt arra, hogy a sport Amerikában kéz a kézben jár a szurkolócsapatokkal, akik látványos elemekkel próbálják feldobni az embereket, egy-egy félidőben, illetve a meccsek végén. Ezen kívül cheerleader versenyek is eltűnnének, ami valahol egy kulturális veszteség lenne... Mégiscsak rengeteg éve a kultúránk része ez is.
A srác megjelenését talán nem reagáltam le a legjobban. Minden bizonnyal ennek az lehet az oka, hogy én még nem estem át bizonyos dolgokon, amiken nagyon sokan a suliból már igen... Ezért a hírekkel ellentétben szemérmesebb voltam. Hiába viselkedtem úgy sokszor, mint egy tűzről pattant menyecske – ez a hajszínemmel amúgy egész vicces hasonlat főleg, hogy mist is épp ilyen voltam – ennek ellenére is egy voltam azon lányok közül, aki hitt a romantikában még, és az igazinak tartogatta magát.
- Ne nézz így rám, mert kinyomom a szemedet – a saját kék tekintetem hasonló szigorúságot sugárzott – Megkérdezheted őt arról, hogy szerinted megteszem-e majd.
Mindenesetre Isa felszólítása egy kicsit lenyugtatott és azt is megengedtem, hogy a srác átvegye tőlem a zsepit. Miután lefigyelt, akarja a rosseb azt, hogy az orra kevésbé vérezzen, emiatt minimum egy pofont megérdemelne. Viszont ha itt és most megütném, akkor minden bizonnyal komoly bajba kerülnék, ami a szurkolócsapatot illeti. Ezt pedig mindenképpen el akartam kerülni.
- Majd átkísérünk oda, csak ki kell találnunk, hogy mi történt és hogyan jussunk ki – halk sóhajt hallattam, aztán megcsóváltam a fejem – Isa végzős, tehát kétlem, hogy a papírjai közé kellene egy fegyelmi, én nem akarom, hogy kivágjanak a szurkolócsapatból, te meg gondolom szimplán nem hadakoznál az igazgatóval. Szóval kell egy terv, nem engedhetünk el csak úgy.
Minden bizonnyal a srác nem tagja a mi szövevényes életünknek. Louis, Soren és Aston is megtanulták kezelni idővel azt, hogy mi lányok milyen tempóban éljük az életünket, és ehhez többé kevésbé hajlandóak is voltak alkalmazkodni. Voltak titkaink, olyan pillantásaink, amit nem értett senki. Viszont minden alkalommal terveztünk, és sajnos a Trevor nem az a suli, ahol rendben volt valaki orrát betörni... Nem bíztam a srácban, mert a nevét sem tudtam. Biztos feldobna minket, amiért berángattam az ablakon. Bár ezek alapján inkább velem bánna el.
- Tényleg nem hinnénk el amit mondasz, az biztos – bólintottam határozottan – De előnyödre szolgál az, hogy nem ismerünk, tehát ez az igazadat bizonyítja. Ha megbocsájtunk neked, akkor megtennéd, hogy semmiségnek tekinted ezt az incidenst és nem keversz bele minket? Egyébként minek akartál a tetőre menni?
Egészen csevegősre vettem a hangsúlyt vele, a szorításom pedig kicsit meglazult a vállán, de ennek ellenére sem engedtem el. Ha itt elájul nekem és beveri a fejét, akkor tényleg végünk van... Illetve azért szar lenne, ha ez a dolog nem maradna a hármunk titka. Minden bizonnyal ő égne a legnagyobbat, én pedig hajlandó vagyok az egészről nem szólni senkinek, ha tényleg csendesen szeretné elvégezni az utolsó évét.
- Tehát végzős vagy – az egyértelmű megállapítása sokszor volt rám jellemző – Akkor lehet, hogy Isával egy órára jársz majd néha... Vagy akár velem is. Két embert már tutira ismersz a suliból. Mellesleg én Jade vagyok.
Nem éreztem szükségesnek azt, hogy elmondjam a teljes nevem, mert minden bizonnyal fog még mind a kettőnkről hallani a későbbiek során is. Mi olyan lányok voltunk, akiknek a neve sokszor előkerült, példának okáért az általa eltévesztett fiú öltözőkben is.
- Menjünk... Van a folyosó végén egy női mosdó, ott próbáljuk meg rendbe tenni az orrát és addig találjunk ki valamit – a hangom nagyon határozott volt – Nem szédülsz és tudsz egyedül jönni? Vagy segítsünk? Egyáltalán hogy is hívnak téged?
Hamar futásnak eredtünk a sráccal együtt, aki közöttünk volt. Szegényt egészen kezdtem megsajnálni, mivel mi sosem voltunk azok a fajta lányok, akik könnyen elengedik az áldozataikat. Szerencsénkre üres volt a folyosó, így azt a pár lépést a mosdóig nem volt nehéz megtennünk.
- Nem tudjuk, hogy mit csinálnál, mert nem ismerünk – egyszerű választ adtam a fiúnak, amivel minden bizonnyal a barátnőm is egyet értett. Jelen helyzetben sajnos igyekeznünk kellett. Én pedig csak imádkozni tudtam, hogy a vécében ne legyen senki, mert akkor őt is el kell valahogy hallgattatnunk. Igyekeztem halkan belökni annak az ajtaját, és amint beértünk oda, a táskámban kezdtem el kotorászni.
- Ne terrorizáljuk jobban – furcsa volt ezt mondjuk pont nekem kijelenteni a korábbiak után – Azért egy fiú számára a menstruáció szörnyű dolog.
Amint megtaláltam a zsepimet, rögtön a kezébe nyomtam a srácnak, mert állítása szerint ő is meg tudja csinálni, de a tenyerébe csempésztem egy Tide tollat is.
- Tessék, szólj, ha majd még kell zsepi. Az pedig kiszedi a foltot majd – haszontalannak tűnik a cucc, de valójában elég jó volt – Okés, hogyan tovább? Várjuk meg, amíg eláll a vérzés, és ha el tudjuk tüntetni a foltot, egyszerűen csak várjuk meg az óra végét, és kísérjük át az orvosiba? Talán nem jön ide senki.

918 ✮✩ ruha ez lesz majd ✮✩ gyerünk Csibéim     ✮✩