Neked sikerült.
Kettőnk közt már azelőtt megromlottak a dolgok, hogy Ilsa beteg lett. Tulajdonképpen, ez volt az utolsó kapaszkodónk. Mit mond el ez rólunk? Az egyetlen dolog, ami még összetartott minket, az a lányunk haláltusája volt a rákkal. Néha úgy érzem, mintha ezt használtam volna fel, hogy magam mellett tartsalak.
Mások voltunk, mikor találkoztunk. A repülőgépen voltál légiutaskísérő, amivel az USA-ba jöttem. Órákat feküdtem a kényelmetlen reptéri székeken, várva arra, hogy végezz a munkával, de megérte. Jól megvoltunk, legalábbis eleinte. Te jómódú családból jöttél, akik nem nézték jó szemmel azt, hogy egy csóró bevándorlóhoz mész hozzá. Téged nem zavart, de engem igen. Jobb életet akartam magunknak, és eszem ágában sem volt a seggfej apád pénzét elfogadni. Nem kellett az alamizsnája, nem akartam a lekötelezettje lenni. Helyette inkább másoké lettem, régi barátoké. Eleinte téged sem zavart. A barátaim gyorsan maguk közé fogadtak, jól kijöttél a többi feleséggel és nővel. A problémák ott kezdődtek, hogy többet akartál tudni, mint elakartam mondani. A hirtelen szerzett sok pénz, az esték, mikor véresen, összeverve jöttem haza, a rendőrök, akik folyton arról kérdezősködtek, hogy hol voltam, mit csináltam… hányszor biztosíthattál nekem hamis alibit? Megszámolni sem tudnám.
Miután Ilsa megszületett, folyton veszekedtünk. Addig se volt ritka, de ekkor már mindennapossá vált. Kértél, hogy menjünk el, hogy hagyjuk magunk mögött az egészet, kezdjünk tisztalappal valahol máshol. Ígérgettem, folyton csak ígérgettem, de egyet se tartottam be közülük. Megszakadtál, miközben dolgoztál és gyereket neveltél, én pedig kihúztam magam alóla, szinte csak aludni jártam haza, vagy haza se mentem, mert nem akartam gyereksírást hallgatni és téged, ahogy kiabálsz velem. Többször is megpróbáltál lelépni, én pedig folyton közbeléptem. Mindig csak akkor, mikor elhagytál volna.
Mikor kiderült, hogy Ilsa beteg, minden megváltozott. Próbáltam több időt tölteni vele, veletek. Engem hibáztattál szinte mindenért. A boldogtalanságodért, a lehetőségekért, amiket elvettem tőled. Napokig nem beszéltünk, miután meghalt, csak egy levelet kaptam az ügyvédedtől.
Gyorsan váltunk el. Nem akartál látni, de folyton visszajártam, általában berúgva, és addig balhéztam, míg rendőrt nem hívtál. Egy darabig ez működött, majd újrakezdődött, mikor megtudtam, hogy találkozgatsz valakivel. Volt, hogy majdnem össze is verekedtem a pasival, és az esküvőtökön is csak azért nem voltam ott, hogy beleszarjak az esküvői tortába, mert felállni sem bírtam, olyan részeg voltam. Egyszerűen csak szánalmas és undorító, ahogy nemegyszer mondtad.
Jó sorod van, olyan életed, amire mindig is vágytál. Egy menő orvoshoz mentél feleségül, akivel láthatóan szeretitek egymást. Van egy mostohafiad is, úgyhogy lényegében az anyai szerep egy részét is újra betöltheted. Szép, nagy lakás Manhattanben, és egy jó állás. A NBC-nél vagy műsorszerkesztő, a szakmádban pedig elismernek. Minden, amire vágytál.
Általában csak akkor beszélünk, ha szükséged van rám. Arra jó vagyok, ha valakit meg kell ijeszteni, vagy félreállítani, mert bekavar nektek az új férjeddel. Én pedig hülye vagyok, mert minden szar ellenére segítek. A férjed rossz emberekkel kezdett, mikor leült kártyázni, olyanokkal, akiknek hiába törlesztesz, mindig lesznek új adósságaid. Ettől pedig csak úgy szabadulhattok, ha bűnözők ellen egy bűnöző segítségét kéritek. Az én segítségem.
//Hosszúra sikeredett, ezért nem is annyira szaporítanám tovább a szót. Nem romantikus plotnak szánom ezt, nem akarom őket újra összehozni. Benne van a hölgy az előtörténetemben, úgyhogy érdemes elolvasni, ha megtetszene a karakter. Ha van saját ötlet, vagy bármi amiben eltérnél a fentebb írtakhoz képest, ne legyen akadály, ha dobsz egy pm-et, akkor mindent gond nélkül lebeszélünk   //