Hát eljött a nagy pillanat, ma is lesz óránk azzal a szefos, alkesz picsával és azt írta emailben, hogy kijavította a dolgozatokat. Vegyes érzésekkel ülök itt ebben a padban, mert kurvára nem tudom, hogy mire számítsak, remélem a google nem hazudott sokat és nagyokat nekem, mert akkor nagyon megverem a kitalálóját. Na de ez most nem is lényeges, inkább mesélek az anyámról, hogy mekkora kurva és mit csinált.. Nem tudom, hogy mennyire vagytok képben azzal, hogy kidobtam a házunkból a pasiját, ennek meg nem tetszett, azóta kibékültek és minden happy vagy mi a tököm, de most megint veszekedtek és megverte anyámat. Természetesen nem néztem jó szemmel, egyetlen nő sem érdemli meg azt, hogy megverjék, szóval annyira felkúrtam az agyamat, hogy szétvertem. Eltört az állkapcsa és két törött bordával vitte el a mentő, persze tovább is csináltam volna, de anyám kihívta a rendőröket és feljelentett.. vágjátok, az az odvas kurva feljelentett engem, mert megvertem a bakját, aki megverte őt. Szóval összecuccoltam és elmentem az egyik haveromhoz, minthogy még a végén kárt tegyek benne. Na de most már osztja ki a lapokat és örülök, hogy nem a feldobásos módszert alkalmazza.. tudjátok, amikor feldobja a lapokat és ami az asztalon marad az kettes, ami leesik az karó.. Mondja és mondja és mondja, végül marad kettő a végére, az enyém és valami csákóé, nem tudom megmondani, hogy ki az, főleg nem név alapján, de nem is érdekel. Most vagy nagyon jó vagy nagyon rossz, esetleg egyforma.. de akkor meg gáz lesz. Pokerface-t felöltve nézek a nő szemébe és már várom, hogy végre megszólaljon és meg is teszi. - Végül két teljesen hibátlan dolgozat. Etham Roberts és Ruben Shaw. - feláll a gyerek, az a gyerek, akinek én töltöttem ki a dolgozatát és én csak halványan elmosolyodom. Nem is vártam volna mást a gooletól, elveszem alapomat és visszaballagok a helyemre, bealszok a dögunalmas órán, majd mikor felébresztenek, akkor arra leszek figyelmes, hogy a srác és én maradtunk a teremben, ő pakol én meg ébredezek. - Igazán van mit megköszönnöd. - mondom neki jó hangosan, véletlenül se gondolhatja amúgy, hogy máshoz pofázok, nincs itt senki sem. Felveszem a táskámat és már indulnék is ki, amikor elmosolyodva fordulok a srác felé, mert igen is van valami, amit tudok kérni tőle.. vagyis sokkal több inden van és rengeteg ötletem támadt. - Ergo jössz nekem eggyel.. szóval.. meg kell majd nekem tenned valamit. - beakarom szopatni, valamivel, ami emlékezetes marad majd, de még nincs is ötletem.. el kell ezen még gondolkodnom.
Na baszki… Egyszer az életben nem nézem meg indulás előtt az emailjeimet, erre pont ma kapok egy olyat, amit fontos lett volna azelőtt látnom, hogy eljövök a kivégzésemre. Talán még nincs késő, még kiosonhatok a teremből anélkül, hogy az alkoholfüggő nagyi hegyibeszédét kellene hallgatnom az életem döntéseiről… A telefonomat lázasan a táskámba hajítom, és már kelnék is fel a helyemről, hogy felszegett orral, büszkén távozzak az előrelátható megaláztatások színhelyéről, ám alig moccanok hátra a székemmel, amikor beszambázik az órára az alkoholban pácolt vénasszony. Baszki… Izmaimat megadóan ellazítom, mialatt visszacsúszok a padom közelébe, aztán aprót szusszanva végigdörgölöm az arcomat az egyik kezemmel. És már kezdi is a múltkori dolgozatok osztogatását, természetesen mindenkinek a nevét jól hallhatóan kiemelve, mintha legalábbis a középiskolában lennénk még mindig. Épp elég volt ott elszenvednem a jó szándékú tanárok folyamatos kioktatásait, az egyetemen nagyobb nyugalomra számítottam, erre tessék. Mindjárt közli, hogy a tökéletesen nulla pontos dolgozat Shawé, és nem is érti, mit keres egy ilyen motiválatlan kölyök a nagyhírű intézményükben bla bla bla… Minden újabb névvel egyre nagyobb mértéket ölt bennem a feszültség, hiszen itt tiszta lappal, lehetőleg ismeretlenül, teljesen elvegyülve szerettem volna újrakezdeni az életet, erre ez a szivárványarcú nénike felrúgja a reményeimet. Csak kettő maradt hátra… Oké, úgy már nem is annyira kínos, ha más is épp annyi energiát ölt a dolgozatba, mint én, két ismeretlen nevét nehezebb az elméjükbe vésni, mint egyét. Hát még ha nem kéne a tanár elé járulni, mint az óvodában, végkép szerencsém lenne, de nem sza-… Mi?! Ajkaim elnyílnak a meglepettségtől, kis híján múlik csupán, hogy ne kérdezzek vissza hangosan is, mielőtt azonban tönkretenném a mázlimat, sietősen felpattanok a helyemről, és elbitorlom azt a bizonyos hibátlan dolgozatot. Mi a szar? Összevont szemöldökökkel, némi gyanakvással tekintek körbe a diákokon, főként azon a srácon, aki… Hogy is hívták? Valami Ethan, azt hiszem… Sanszos, hogy neki köszönhetem a dolgot, hacsak nem élnek az öreg nagyi házában csodatevő manócskák, akik szeretik kitölteni mások teljesen üres dolgozatait. Már csak az a kérdés, mire fel az önzetlensége? Hiába, gyanakvó természet vagyok, mégis látva a szimpatikus ábrázatát, meg azokat a kék szemeket, elül bennem minden aggodalom. Talán egyszer az életben valakiből én is szimpátiát csaltam elő öntudatlan. Azért nem bámulom sokáig, pusztán néhány másodperc, amíg elraktározom a memóriámban az arcát, aztán visszaülök a helyemre, és igyekszem kivételesen odafigyelni az órára.
Mire véget ér a tömény kínszenvedés, nem csak a végtagjaim, de az agyam is teljesen lezsibbad. Nem kapkodok a cihelődéssel, a székemen ücsörögve várom, hogy kiürüljön a terem, hátha a zaj és a tömeg megszűntével lesz némi motivációm a felkelésre. Így is történik, a magány néha jót tesz az egészségnek, és ez most hatványozottan igaz. Ásítva egyet megemelem a hátsómat, és elkezdek bepakolni a táskámba, arra viszont nem számítok, hogy valaki megszólal mögülem. Hiába próbálom türtőztetni magamat, kissé megugrok a váratlan kijelentésre, aminek gazdája történetesen a szőke, jóképű srác. - Uhh bocsi, teljesen elbambultam. Kösz, kihúztál a szarból - mosolyodok el haloványan, ennyivel le is tudva a társasági életet. Eléggé meglep tehát, amikor kifelé menet megáll, és hozzám hasonlóan mosolyra húzza az ajkait. Szinte ösztönnel viszonzom látszólagos jó kedvét, várva, hogy mit szeretne még mondani, de amikor kiesik a száján az az ominózus mondat, az arcomra fagy minden pozitív gondolatom. Remek, újabb seggfej, aki nem tudta maga mögött hagyni a gimnáziumi egyeduralmát, amit fenyegetésekkel és mások rettegésben tartásával érdemelt ki. Tekintetemet a táskámra süllyesztem, ajkaimat pedig egy pillanatra beharapom, mielőtt válaszra méltatnám. - Jah, amit akarsz - vonom meg a vállaimat, miközben felkapom a cuccomat, de addig nem tervezek megindulni, míg el nem hordta magát az útból. - Csak essünk túl rajta - forgatom meg a szemeimet.
Nem mondom, hogy nem vagyok istencsászárkirály, mert az vagyok, nem fogok szerénykedni, azonban erre nem számítottam. Sose szerettem ilyen jól teljesíteni, mert akkor általában a tanárnak elvárásai lesznek velem szemben és ez az alkesz ribanc is olyannak tűnik, de én elégedett, sőt. Önelégült mosollyal az arcomon figyelem, ahogyan bejelenti, hogy hibátlan lett a dolgozatom, másik gyerek meg hát.. jön nekem jó sokkal. Aztán hát tudjátok mi van, ha unalmas az óra és én meg már nem bírok ébren maradni, hát alvás, te tudatlan.. Úgy bealudtam az órán, hogy hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok, mikor felébresztettek. Jól elment a délelőtt, semmi jegyzetem sincs, na nem mintha kezdenék is azokkal a szarokkal valamit, meg hát az eddigiek sem nálam vannak, hanem otthon, annál a büdös, feljelentgetős kurvánál, remélem egyszer úgy megveri a palija, hogy többet nem kel fel, mert neki már tényleg ez járna. Megváltás lenne mindkettőnk számára a halála. Megragadom az alkalmat, amikor kettesben vagyunk és odasétálok hozzá, nincs mit veszítenem, max nemet mond nekem, de kétlem. Senki sem képes nekem nemet mondani, megvan a magam kis varázsa. Szóval hát nincsenek konkrét ötleteim, de azt tudom, hogy valamit fogok kérni tőle, de hogy mit, azt még magam sem tudom. Szavain csak megforgatom a szemeimet, mikor bejelenti, hogy elbambult, én pedig felemelem a kezemet és megpöckölöm a fülét jó erősen, ami általában kellemetlen a másik számára. - Remélem ez segít koncentrálni. - mondom neki mosolyogva, bár nem hiszem, hogy ezt ő értékelni fogja, mondjuk hol nem szarom én le azt, hogy neki mi tetszik és mi nem? Hát akkor, hogy ezt most megbeszéltük talán itt lenne az ideje, hogy távozzak, azonban nem fogok én elmenni sehova sem, valamit kérni fogok tőle, csak még egy kis idő kell hozzá. Kapóra jön, hogy ő épp beszél hozzám, az ajak harapdálásra pedig csak felvonom a szemöldököm, pedig.. általában be szokott indítani, de ő egy fiú és fiúkkal nem fetrengek, nem vagyok buzi.. Oh, innen jött is egy ötletem, közelebb hajolok hozzá, konkrétan a fülét célzom meg. - Feküdj le velem ma este. - suttogom bele a fülébe és visszahajolok, próbálom nem elröhögni magam és komoly maradni, remélem kiakad és elkezd idegeskedni, mert az lenne a normális. Bassza meg, mi van akkor, ha ő meleg és én meg épp bejelentettem neki, hogy megakarom kúrni? Nem.. ilyen nincs, ez a nyomoronc heteronak néz ki.
A fülem kíméletesnek alig mondható megpöckölésénél már gyanakodhatnék arra, hogy egy igazi neandervölgyivel hozott össze a sors, aki helyes srácnak álcázza magát, mégsem ítélkezem azonnal. Persze a fájdalmat megérzem, ösztönnel odakapom az egyik kezemet is, de ez mondhatni szúnyogcsípés ahhoz képest, amiket régebben elszenvedtem a suliban, vagy anya valamelyik gyökérkezelt pasijától. Másrészt szeretnék egy kicsit elmerülni abban a kellemes ábrándban, hogy mindennemű erőlködés nélkül sikerült felkeltenem valakinek az érdeklődését a kifejezés pozitív értelmében, szóval nem kezdek el morogni, mint egy zsémbes vénasszony, és a kezét sem csapom odébb, hogy pöckölgessen mást otthon, ha ennyire unatkozik. - Mintha neked olyan jól menne a koncentráció - vonom meg az egyik szemöldökömet játékosan, mialatt az ábrázata felé bökök a mutatóujjammal. - Tiszta vörös az arcod, szerintem a táskád csatja nem a legjobb választás párnának - mosolyodok el, balgán elhitetve magammal, jó úton haladok az idilli barátkozás irányába. Jah, Shaw, mintha bármi ilyen megtörténhetne veled. Az ábrándozás éjszakára, meg a tündérmesékbe való, a realitás talaján ugyanis ritkán kapaszkodik meg, hacsak nem soha. Egyhamar kiderül, hogy szöszivel is melléfogtam, épp akkora barom, mint a többi, aki legfeljebb azért szúrt ki magának, mert tökéletes érzékelőkkel rendelkezik az agyában a különcök és az elbaszott életűek kiszimatolására. Legszívesebben egy szó nélkül faképnél hagynám, gyors megoldásként mindenképpen az tűnne a kedvező útnak, ám jó néhányszor eljártam már ahhoz, hogy tudjam, hosszútávon nagyobb szart akasztanék vele a nyakamba, mintha most meghallgatnám a kínját és elfogadnám a kívánságát. Mégis kis híján félrenyelem a nyálamat, amikor kiböki, mit szeretne. Ha nem választaná a közlésnek ezen módját, mármint, hogy a fülembe suttog, talán komolyan sem venném, de tény és való, valamit megindít bennem a halk, elmélyült hangja, és a bőrömet cirógató forró lehelete. Igyekezve hangtalanul nyelni egyet, ismét rá emelem a tekintetemet, fürkészve kékjeit az átverés legapróbb nyomai után kutatva, azonban nem találok bennük semmit, vagy szimplán nem akarok. - Öhm… Nem kellett volna a dolgozatommal bajlódnod ahhoz, hogy elhívj - pillantok oldalra kissé zavartan, elvégre hiába nem titkolom a valómat, azért nem is szoktam nagydobra verni, meg hát… Eddig nem nagyon volt alkalmam kipróbálni a felnőtt élet ezen aspektusait. De mégis mire várjak? A szőke hercegre fehér lovon? Talán épp Ethan az… Basszus, így hívják egyáltalán?
Hát ez nem lesz az ő szerencse napja, ezt én már tudom előre, mert kifogott engem, engem a legnagyobb selejtet a világon. Miért mondom ezt? Anyám elakart vetetni, de nem tette, szerintem csak azért nem, hogy minden nap a pofámba tudja vágni, hogy nem akart engem.. A másik, pedig az az, hogy én egy poén vagyok csak, de tényleg, nem véletlen születtem április elsején, na nem mintha annyira kiakartam volna jönni, fel is tekeredett a nyakamra a köldökzsinór, de nem haltam meg szerencsémre és anyám szerencsétlenségére. Most azonban nem is ez a lényeg, mert sorolhatnám, hogy miért vagyok ősbunkó, de nem akarom derítsd ki magad vagy faszom se tudja, de remélem ez a srác azért tartogat valami meglepetést vagy nem tudom, mert tök lapos ez a mai nap és nem akarom unatkozva eltölteni. Szóval te légy izgalmas! Na, ennek a gyereknek van hangja is és képes feleselni, bár nem lep meg, hogy nem reagál semmit sem a pöckölésre, én sem mernék a helyében, végén még betörném a ronda fejét. Amúgy nem, nem bántanám, mert ezen az arcon már csak szépíteni lehetne és nem akarom én szépíteni neki a ronda pofáját. Szerintetek is túl sok energiát fektetek ebbe a marhaságba? Jó, mert szerintem is. - Mondj valami újat. - felem neki egy szemforgatás közepette, majd amikor a szeme az arcomat vizslatja, akkor odakapom a kezemet és érzem is, hogy kicsit a táskám szíja megváltoztatta a tapintását, majd legyintek egyet. - Leszarom, így is jól nézek ki. - mondom neki kacsintva, mert tényleg ugyanolyan szexi vagyok. Áh, nem kéne ekkora egomnak lennie, de hát ha egyszer jól nézek ki, minek tagadjam? Aztán jön az a rész, amikor megviccelem, hogy megakarom dugni, de öm.. hát nem erre vártam, azt hittem máshogy fog reagálni nem pedig így. Még magam sem döntöttem el, hogy hogyan érzek a dologgal kapcsolatban, de mégis csak felhúzom rajtam magam és undorodva rakom a kezeimet a mellkasára és jó erőset taszítok rajta. - Öreg te buzi vagy? - kérdezem teljesen kiakadva, de nem tudom, hogy miért.. nem is érdekel, hogy más meghallhatja, de buzi! Egy istenverte köcsög buzi, legszívesebben szembeköpném és teszek pár lépést hátra. - Azt hittem normális ember vagy, de nem! Egy köcsög buzi vagy, aki még egy ribanc is.. fúj! - nem tudom, hogy miért reagálok ilyen hevesen, csak elborzadva nézek rá..
Önfényező megjegyzésére nehéz magamba fojtanom szélesedő mosolyomat, ezért hagyom, hogy mindennemű gátlás nélkül kiüljön az ábrázatomra. Nem mondom, a srác eléggé hajaz egy egoista baromra, valahogy mégsem vált ki belőlem elhatárolódást, sőt, tetszik a humora. Vagy éppen a hozzá mellékelt kacsintása, ajkainak görbülete, a lényéből pulzáló élet… - Ha te mondod - ugratom finoman, egyelőre tovább merengve a társasági élet normálisnak vélt tengerén. Mert hát bizonyára mások is így kezdik a barátkozást, piszkálódással, ugratással, nem úgy, mint a csajok. Na jó, az ő szokásaikat ritkán helyezem nagyító alá, de biztos vagyok benne, hogy nem paraszt viccekkel lopják be magukat egymás szívébe. Valahol igazuk van, ám nem mondhatom a szőkének, hogy milyen helyessé teszi a mosolya, és mennyire irigylem a kék szemeit. Azok ritkaság számba mennek, ha már itt tartunk… Talán azok birtokában éppen elég lennék Anyának ahhoz, hogy félretegye értem a gyógyszereit és a bántalmazó pasijait. Újabb szép ábránd. Úgy fest, az újdonsült „barátomat” érintőek is megmaradnak gondolatvilágom talaján. Őszintén megvallom, amikor közölte a kívánságát, megvilágosodtak előttem a viselkedését mozgató rugók, hiszen nem lehet könnyű bevallani egy másik srácnak a vonzalmát, hát még elhívni magához. Tökéletesen megmagyarázta az élcelődését, legalábbis ezt hittem és ezt szeretném továbbra is hinni. Jó lenne egyszer olyan erősen kapaszkodni az elképzelésembe, hogy soha többé ne tudjak tőle elszakadni, és örökké az általa nyújtott békében és nyugalomban élhessek. De nem így raktak össze, nem ilyen vagyok, szóval amint felfedezem arcvonásain az undor legelső mozzanatait, tudom, hogy ezt rendesen elcsesztem és benéztem. Arra mégsem számítok, hogy ekkora indulatokat fogok kiváltani belőle. Tehetetlenül hátrálok a lökésének hála, rögvest beleakadva a mögöttem nyugvó székek egyikébe, és ha nem kapaszkodnék meg az asztalom szélében, esnék én tovább is. Szívem közben már a torkomban dobog, mellkasomat pedig szorongató érzés keríti hatalmába. Temérdek alkalommal lejátszódott már ez a jelenet; más időkben, más helyszíneken, más emberekkel, de mindig ugyanígy kezdődött. - Miért, te?! Milyen barom kérdez ilyet? - félek. Gyűlölöm a harcokat, a veszekedést, az ütéseket, de mégsem vagyok hajlandó meghunyászkodni egy homofób seggfej előtt. Szavaimmal egyetemben én is lökök rajta egyet, a mellkasát használva nyomópont gyanánt, bár látva az arcát, a hátrálásához szükségtelen volt indulatokkal telt asszisztálásom. Ettől függetlenül nem bánom meg, hogy belementem a kóstolgatásába, főként hallva, miket vág következőnek a fejemhez. - Jah, szóval ne felejtsd el bezárni otthon az ajtót, sok buzi járkál ám az utcákon - forgatom meg a szemeimet, eltökélve, hogy nem veszem magamra a baromságait. Ha ilyen idiótának nevelték, nem az én hibám. - És most mennék, Isten őrizz, hogy egy normálissal közösködjek, még elkapom a seggfej-kórt - vetem oda neki, felkapva a vállamra a táskámat, a hülye dolgozatát meg olyan apró galacsinra gyűröm, amennyire csak tudom. Megindulni viszont csupán akkor vagyok hajlandó, ha elment az utamból. Kinézem belőle, hogy megtámadna, amint hátat fordítok neki.
Nem is tudom, elég szimpatikusnak tűnik ez a gyerek, nem untat annyira, mint az átlag és ez jó, tök jó. Áh, bár ne lennék ilyen elbaszott csicska, akkor tuti elhívnám egy kicsit sörözni vagy egy sörre na, érts rá a lényegre, de nem fogom elhívni őt. Nem tudna elviselni hosszú távon, sajnos tisztában vagyok azzal, hogy mennyire elviselhetetlen tudok lenni bizonyos időközönként. Szóval nem merem megkockáztatni ezt a baklövést, de a hülye poénjaimra jól reagál legalább, nem izél és nem cöppög erre. - Hát én mondom. - verem meg büszkén a mellkasomat és nézem őt. Jó, ez a gyerek tényleg nem gázos, talán elviselne engem és képes lennék a haverkodásra, ami nem színből van.. Na de ennyire ne rohanjunk előre, még nagyon sok mindennel el lehet szúrni ezt az egészet. De remélem nem fog elcsesződni, hanem csak még jobb fej lesz majd a szememben, remélem.. nagyon remélem.. Hát nem elkúrja az egészet azzal, hogy bejelenti, hogy meleg.. vagyis nem az, hogy meleg, de az hogy meleg! Baszki, én egy melegnek mondtam azt, hogy megdugnám, hogy lehettem ekkora egy idióta? Miért nem gondoltam erre a lehetőségre? És akkor az előbbit ő most komolyan is gondolta meg a kacsintást flörtnek vette? Nem... ilyen nincs, velem ilyen nem történik meg, nem történhet meg velem ilyen! Nem! Nem! NEM! De mindemellett egy alpári csicska is vagyok, mert nem mozdult rám és nem tett semmi olyat, ami miatt ennyire hevesen kéne reagálnom, Istenem... miért kellett ilyen elbaszottnak születnem? És még erőszakos is vagyok vele, ez most olyan, mint amikor az anyámat bántja a bakja, rühellem az ilyet és én sem vagyok jobb, semmivel sem! Aztán hozzám ér, ezzel is tetézve a dolgot.. nem akarok én se erőszakos, se tapló lenni se paraszt, mert nem tervezem bántani, de aztán amikor.. - Fhu te... - morranok fel, aztán meghallgatom, amit mond és szarul érzem valamilyen szinten magamat.. azért nem akartam ennyire megbántani, mármint na értitek a dolgot, nem? Nem szolgált rá, én voltam a hülye és a csicska, meg az aki generálta ezt az egészet, mégis rajta csattan az ostor, így mikor kimenne már az ajtón elé sietek és az útját állom. - Büdös alpári csicska vagyok.. és nem akartam ilyen geci lenni, csak na.. - nem értem miért kezdek magyarázkodásba, nem is kéne neki magyarázkodnom, mert nincs miért.. - Fura, hogy meleg vagy.. nem tűntél annak és hát rossz tapasztalatok. - folytatom, majd elgondolkodva nézek a szemébe. Vajon mennyire utálhat most?
Fogalmam sincs, mi járhat a srác szőke fejében, viszont a reakcióját megtapasztalva azt hiszem, hogy a statikus zajon és néhány légy tompa zümmögésén kívül igazán sivár lehet odabent a helyzet. Felhúzom magam, dühös vagyok, amiért megint itt tartok, amiért megint ugyanazzal a szarral kell szembenéznem, mint a gimnáziumok „krémjében”, pedig olyan könnyen hazudhattam volna neki. De inkább forduljak fel, minthogy az életem egyik meghatározó mozgatórugójáról gyáva nyusziként füllentsek, csak azért, hogy kibújjak homofób barátom kényelmetlen sértegetései alól. Na meg a francokat. Eltökéltségemben erősít Ethan - vagy a bánat tudja, mi a neve, mondjuk ennyi azonos tipp után sanszos, hogy ez - további szidalmainak és esetleges ütéseinek hiánya. Valószínűleg ő sem készült arra, hogy mérges bolha módjára fogok őméltóságának pattogni, pusztán az a kérdés, mikor ocsúdik fel a megilletődöttségből, és veri be a képemet, kompenzálva egyre növekvő frusztrációját. - Fuh én…? - vonom meg a szemöldökeimet a korábbiakhoz képest gyenge megnyikkanását hallva. Na fene, jobban megleptem, mint számítottam rá? Jól van, akkor esetleg le is léphetnék, mielőtt dühömben tényleg kihúzom nála a gyufát, és aztán majd magyarázkodhatok a koliban, hogy pontosan melyik lépcsőről sikerült úgy leesnem, hogy a szemem körül lett lila folt… Elgondolásomnak eleget téve kapom a vállamra a táskámat, és jelző értékkel megindulok felé, hátha elenged, vagy még előttem távozik a helyszínről, de persze nem megy ez ilyen könnyen. Őszintén? A szívem legmélyén nem hittem abban, hogy ennyivel le fogja tudni a megalázásomat, és a sértegetéseimet is elnézné, szóval nagyot sóhajtva torpanok meg, és pillantok el oldalra, valahol az ajtó bal oldalán nyugvó falrészlet kopár voltában gyönyörködve. Amint megnyikkan, én is nyitnám a számat, tudatva vele, hogy köszöntem, ám nem kell sem a büdös, sem az alpári, sem a csicska és további jelzők sorolása ahhoz, hogy felfogjam az undorodását, de miként rádöbbenek, egyáltalán nem rám irányulnak sértegetései, összevont szemöldökökkel rá vezetem a tekintetemet. - Csak na? - kérdezek vissza jogos zavarodottsággal, mert nagyon nem értem, hogy ez most mi akar lenni. Egészen a következő magyarázatáig… Ohh. Nem mintha a rossz tapasztalatai felhatalmaznák arra, hogy mindenkivel egy ősparaszt legyen, viszont értékelem a lélekjelenlétét, és azt, hogy képes volt belátni a hibáját. Nem válaszolok neki rögtön, alsó ajkamat harapdálva pillantok vissza a falra, hiszen nehéz egy tapsra elfeledni a néhány másodperce lezajlott eseményeket, azonban úgy határozok, hogyha ő is hajlandó volt összeszedni magát, akkor én sem fogok dráma királynőt játszani a továbbiakban. - Oké… - nézek vissza rá, és bizony azok a kék szemek adnak egy újabb löketet a megbocsájtás irányába. - Oké, nincs gáz - bólintok egyet, majd elgondolkodva ismét eltekintek róla. - Szóval… Ha van kedved, a tetőre megyek kajálni - vonom meg a vállaimat, nem igazán tudva, hogy megéri-e tovább próbálkozni a haverkodással, mintha mi sem történt volna. - Elég király szendvicseket csinálok. Tudod, cserébe a dolgozatért - mosolyodok el gyengéden, remélve, hogy az ajánlatomat nem veszi megint valami homokos közeledésnek, mert azt hiszem, egy újabb vitát ma nem tudnék lenyelni.
Az egész napom és ez a hónapom egy nagy adag szar volt, telis tele szarságokkal. Erre pedig még csak rátesz egy lapáttal az is, hogy bíróságra kell mennem anyám miatt, mert ő inkább választja a faszt, mint a fiát. Sosem értettem, hogy miért nem szeret.. vagyis elmondta pontosan, nem is egyszer, de basszam szájba, én miről tehetek? Nem én akartam megfoganni, ő nem szedett bogyót és hagyta magát megerőszakolni, tehetett volna valamit vagy megkérhette volna, hogy inkább nyeljen le, de ő inkább megszült, hogy az orrom alá dörgölhesse a dolgot. Ez nem anya... még nőnek is túlzás nevezni, mert mindkettőben megbukott már. De talán csak rajta akarom levezetni a sok szarságot és ez nem helyes, nem is tehet semmiről, sőt. Szart se tud rólam,de ezek után lehet nem is akar.. mindent elkúrok. Tényleg nem rossz arc és én sem vagyok náci, azt csinál és azzal,amit akar csak ne az utcán. Na de.. aztán mikor a mellkasomat basztatja, na az nagyon nem oké! De a pszichomókusom szerint javulok, lassan de biztosan... meg miért bántsam őt? Pont elegen basztathatták már azért, ami... és nem is kéne magam szarul éreznem.. - Csak ne húzz fel! - mondom hangosan és erélyesen, remélve, hogy felfogja a lényeget végre és lekopik rólam. Faszomért kellett neki ilyet mondanom, ha nem veszem poénra a dolgot, akkor most máshogy alakultak volnaa dolgok és nem lennék ekkora seggfej a szemében. De ki nem szarja le.. ő is csak egy a sok ember közül, aki utálni fog. Nem tudom mitől vezérelve nem engedem elmenni innen. Nem akarom, hogy seggarcnak nézzen, mert nem is érdemelte meg azt, amit mondtam neki, hisz nem tett semmi olyat. Én voltak barom és nem ő, de nem látok sok esélyt arra, hogy maradni fog, ha továbbra is menni akar majd, akkor elengedem őt, jogom nincs hogy itt tartsam. Annak is örülhetek, hogy nem jött nekem, bár van egy olyan érzésem, hogy ő járt volna szarabbul, mert vele ellentétben én nem a verett fél voltam sosem. Aztán visszakérdez én pedig sóhajtok és tovább mondom neki a dolgotkat, de.. még mindig nem érzem maam jobbnak sem jobban, valamit ki kell találnom, de.. még mindig érthetetlen ez a kellemetlen érzés, ami elfogott, ilyenre még nem is volt példa, bassza meg.. ez szar. - Megértem, ha menni akarsz.. - mondom halkan, majd elállok az útjából, de ő az ajkát kezdi harapdálni, amire én csak akaratlanul megnyalom a számat és a műveletet bámulom.. ne harapdáld már baszd meg! El is veszem onnan a tekintetemet mielőtt még félre értené a dolgot, mert nem is érdekel engem.. Mikor kijelenti, hogy nincs baj csak elmoslyodom és még öröm is csillana a szememben, ez jó hír, nagyon jó. - Köszi, király vagy Shaw. - mondom neki őszintén, majd már teljesen lenyugszom. Valami megnyugtat abban, hogy ő itt van, de talán az, hogy nem küld el az anyámba az előbbi dolgok miatt. Majd meghív kajálni a tetőre, én pedig kicsit elgondolkodom ezen.. nincs miért visszautasítani őt, nem is fogom, nem leszek nagyobb paraszt. - Majd én eldöntöm. - öltöm ki rá a nyelvemet és elindulok a tető felé, azonban felmerül bennem egy kérdés, egy elég fontos kérdés. - Miért mentél el a múltkor? - nézek rá. - Mármint doga közben. - pontosítok picit.
Ha nem feszülne pattanásig a helyzet - legalábbis a részemről -, valószínűleg cinikusan felhorkantanék a „kérésére”, miszerint csak ne húzzam fel. Jah, cimbora, majd ha egy istenverte gondolatolvasó leszek, kitalálom, mikor mit kellene mondanom ahhoz, hogy ne törjön elő belőled a vadállat. Szívesen a képébe tolnám agresszív és szarkazmustól csöpögő elképzeléseimet, ám ha ilyen, állandóan szókimondó srác lennék, szerintem már egy csinos koporsóban feküdnék a kukacok társaságában, mert Anya valahogy mindig gengsztereket meg dílereket tud kifogni maga mellé. Azok meg nem sokat szaroznak. Mindegy, amennyiben lehet, feleslegesen nem rontok a helyzeten, szöszi amúgy is lenyugodni látszik, ami jó jel. Ez még persze nem jelenti azt, hogy behúzom fülemet-farkamat, és megnyugtatom, legközelebb törékeny porcelánbabaként fogom kezelni, nehogy megtörjön benne valami, ugyanis most csak ilyen roppant elmés, lekezelő kijelentések gördülnének le a számról, ami egyikünknek sem kedvezne. Ideje lenne továbblépni, ha tudnék… Meggyőződésem, hogy még ki szeretné használni a lehetőséget vadbarom énjének kiélésére, azonban kellemesen csalódok benne. Szavai szép lassan megnyugtatják háborgó bensőmet - igaz, alsó ajkam látja kárát közben, amit megrögzötten harapdálok -, és mire feleszmélek, a sivár fal helyett már őt figyelem. Eleinte fel sem tűnik, hol legelteti íriszeit, de amikor sietősen elkapja azokat, áramütésszerűen villan be az elmémbe a jelentéktelennek ható információhalmaz. Oké, nem mintha a dolog mögé akarnék látni valamit, bár lássuk be, a leghangosabb homofóbok általában a saját vívódásukkal küzdenek meg ilyen mód. Aztán meg ki hív el egy random srácot kettyinteni pusztán poénból? Lényegtelen, ez a rejtély maradjon csak az ő megoldandó problémája, én igyekezni fogok kerülni minden félreérthető helyzetet a jövőben, feltéve, ha egymáshoz szólunk még. Nyilván fogunk, ugyanis meglepő örömmel veszi a megbocsájtásomat. Talán komplikáltabb ez a szőke, mint első körben hittem. - Ja, szerintem is - mosolyodok el. - Ethan, ugye? Mi a vezetékneved? Nem nagyon figyeltem, éppen azt próbáltam feldolgozni, hogy lett a kitöltetlen dolgozatomból hibátlan - jegyzem meg, ábrázatomon növekvő jó kedvvel, ellensúlyozandó a korábbi kellemetlenségeket. Na jó, nem csak azért, annak is örülök, hogy végül elfogadja a meghívásomat, ahelyett, hogy lekoptatna. - Ugyan, most még azt hiszed, hogy ellen tudsz majd állni nekik - vigyorodok el a nyelvöltésére, majd követem a példáját, és az oldalán megindulok a tető felé. Arra számítok, hogy csendben fog telni az út, mondjuk az sem zavarna, ha beszélgetnénk, viszont egy olyan kérdést tesz fel, ami eléggé váratlanul ér. Először is nem gondoltam volna, hogy bárkit érdekelt a nemtörődömnek ható lelépésem, általában letudják az ilyet azzal, hogy motiválatlan, lógós barom vagyok. Másodszor meg fogalmam sincs, mit mondhatnék. - Öhm… Otthoni dolog. Anyámnak szüksége volt rám - a gyógyszerekre. De ezt már csak gondolatban teszem hozzá, nem fogom itt kiteregetni a legsötétebb titkaimat egy jóformán ismeretlen srácnak, legyen is bármilyen helyes a mosolya, és kékek a szemei. - És te? Minek bajlódtál a dogámmal? - terelem a témát, miközben megállapodunk a lift előtt. Szeretek mozogni, lépcsőzni, de Isten őrizz, hogy felkutyagoljak az épület legtetejére. Addigra letelne az ebédszünet is, főként így, hogy egy részét a szóváltással töltöttük a teremben.
Nem értem ezt a fiút, de nem is akarom megérteni, annyira, de annyira le kéne szarnom mások véleményét, legalábbis majdnem mindenkiét. Pl most sem ő miatta lett ez az egész veszekedés, hanem azért, mert nem tudom befogni a pofámat és az indulatkezelés sem erősségem.. Másnak már rég bevertem volna a képét, talán még most is ütném és nem beszélgetnék vele, nem is próbálnám meg sehogyan sem tudtára adni az illetőnek, hogy nem vele van a baj, hanem velem, mert egy félresikerült csicska vagyok, akinek a világra sem kellett volna jönnie, legalábbis anyám szerint nem kellett volna megszületnem.. Az a kurva még ilyeneket mond, miután megmentettem attól, hogy a pasija addig üsse, míg lélegzik, mert lefeküdt.. na jó, igazából gruppenbe szállt be, készült egy videó és azt látta az ő olyan nagyon szeretett bakja. Na jól van, most már túl sokat törődöm az érzéseivel, miközben az enyémmel senki sem, ha nem akar velem beszélni, akkor nem fog, senki sem kényszeríti majd. Meg ha utál, akkor utáljon, húzhat egy sorszámot és beállhat a sor végére, mert nem ő lesz az első és nem is az utolsó, aki engem utálni fog. Amúgy ebbe kezdek már beletörődni, hogy nem sokan szeretnek, mert mit tudnék ellene tenni? Nem fogom teljes mértékben megváltoztatni a jellememet és nem is adom fel önmagamat, hogy valaki másnak ezáltal jobb legyen, ha így nem vagyok jó, akkor sehogyan sem leszek jó és ezzel ennyi is.. Igaz az a szar érzés meg van, azonban már semmilyen mértékben nem befolyások, ki tudom zárni, vagyis nagyon remélem, hogy ki tudom zárni.. Aztán jön az a jelenet, amikor ő elkezdi rágcsálni azokat a húsos és.. na mindegy, szóval harapdálja az ajkát.. rossz szokása, mindig arra fog terelődni a figyelmem, ha ezt csinálja, mert ez egy amolyan feltűnő dolog, nem csak én néztem volna az ajkait és nem direkt kapom el a szemeimet, csak nem szeretném, ha félreértené a dolgot. Bár igazából nem tudom mit magyarázkodom magamnak, nem tartozok magyarázattal senkinek, főleg nem magamnak, hogy mit és miért teszek. Szóval lapozzunk, térjünk át arra, hogy mennyire feldob, mikor kijelenti, hogy nincs már semmilyen harag és jön a megbocsátás része. Azért mégis sokkal jobb, mintha haragudna rám és nem tudnánk megbeszélni a dolgokat. - Ja Ethan vagyok, Ethan Roberts. – mutatkozom be neki mosolyogva, elég szomorú, hogy nem jegyezte meg a nevemet, de hát.. ez ellen mit tudnék tenni? Engem is kisebb sokként ért volna, ha elmegyek egy doga elején és hirtelen kiderül, hogy ötös lett az, amibe még csak bele sem kezdtem. Szóval ja, nem róhatom fel neki ezt a dolgot, inkább csak mosolygom tovább, mint valami idióta. Aztán szóba kerültek azok a híres szendvicsek, megmondom őszintén baromi zabás vagyok és falnék valamit szívesen. – Ohh, értem. – csak szimplán bólintok egyet, bár gondolhattam volna, hogy neki jó viszonya van az anyjával, nem mindenkit utálnak eleve, mint engem.. De én sem értem, hogy engem miért utál, nem tehetek semmiről sem. Nem én tartottam annak a baromnak a fejéhez, annak céljából, hogy kúrja meg őt. De ezt neki mondhatom, akkor sem érdekelné.. - Hát én hiszek a karmában, kellett valami jó dolog is végre. – majd megérkezik a lift és beszállok, gondolom ő is így tesz. Keresztezem karjaimat a mellkasom előtt és a falnak dőlök, majd várom, hogy megnyomja a gombot, majd ha megteszi, akkor ránézek. – Nincs kedvem visszamenni a többi órára, nem tudom, hogy te hogy vagy ezzel.. – sóhajtok egyet még, de hogy ebből mit akarok kihozni azt még magam sem tudom. Szívesen elmennék valahova, csak ne az egyik idióta és alkesz kurva órájára kelljen mennem, mert megölöm magam és én ezt komolyan is mondom. Már párszor felvágtam az ereimet, amikor még kamasz voltam, igazából semmi jó sincsen benne. Azt hittem menő dolog, aztán kurvára nem volt az, amikor kórházba kellett feküdnöm miatta..
Nem mintha zavarna a megváltozott szélirány, mégis furcsa érzés, hogy két perce jóformán készen álltunk a másik torkának esni, most pedig már kedélyesen mutatkozunk be egymásnak. Bárhogyan is próbálom törni az elmémet, ilyesmi még nem fordult elő velem, szóval igyekszem megtartani a felszabadult hangulatot, és megfogadni Ethan tanácsát, avagy nem felhúzni az agyát. - Oké, helló Ethan. Azt hiszem, az én nevemet már tudod, de Ruben Shaw - nem vagyok egy mosolygós típus, pontosabban fogalmazva ritkán ad erre okot a környezetem, a srác társaságában viszont már sokadik alkalommal tűnik fel, hogy ajkaim önkéntelenül araszolnak a füleim irányába. Tény és való, van valami furcsa a jótevőm viselkedésében, olyasmi, ami egyelőre még számomra is túlzottan szövevényes, de eszméletlen, hogy elég egy kósza mosoly a részéről, és már el is fedte minden fekete foltját. Akár a reggeli napsugarak, amelyek holmi felmentő seregként űzik el az éjszaka sötétjét... Uhh, Shaw, kezdesz átcsapni nyálas romantikusba. Szerencsére útnak eredünk, mielőtt igazán kínos helyzetbe hozhatnám magamat, és a felhozott téma is egyhamar elfeledteti velem ábrándos gondolataimat. Válaszommal nem hazudok semmit, tényleg szüksége volt rám Anyának, az már nagyobb kihívás, hogy hanglejtésemet a megfelelő módon alakítsam, elhitetve hallgatóságommal, valami egészen hétköznapi ok miatt kellett hazaszaladnom, és nem azért, mert egy vadállat tartja a karmai között az anyámat, meg azért, mert Anya súlyosan gyógyszerfüggő. Ethan könnyed feleletéből úgy vélem, sikerült elkerülnöm a gyanakváskeltést. - Ohh… Hát, az én napomat feldobtad, kihúztál a szarból is, szerintem te is kapni fogsz a jóból - mosolyodok el, miközben beszállok vele a liftbe, ahol aztán lazán a korlátnak dőlök derekammal. Néhány pillanatig nem kapcsolok, de hamar leesik, hogy nekem kéne intézkedni gomb ügyben, ezért megnyomom a legfelső emeletre vezetőt. Onnét is kell majd lépcsőzni, ám lényegesen kevesebbet, mint innen, lentről. - Hm? - kapom rá a pillantásomat, ugyanis sikerült elmerengeni egy momentumra. - Nekem sincs sok, de nem ártana bent maradni. Mit is tanulsz pontosan? Hátha lesznek közös óráink még, úgy könnyebb túlélni. Mármint, ha van társaság - teszem hozzá sietősen, mielőtt megint félreértene. Persze tudom, merről fúj a szél, valószínűleg le akarna lépni valamerre, ami ellen nincsen kifogásom, viszont ha egy-két órát kibírunk, akkor a lelkiismeretünk is tiszta marad. Épp nyitnám a számat, hogy vele is megosszam a dolgot, azonban a lift hangos pityegése félbeszakít, utána pedig azon ügyködöm, hogy még időben kiszálljak. Ha Ethan is megvan, illetve nem gondolta meg magát, megindulok a tetőre vezető lépcsősoron, amely két fordulót jelent mindössze, utána már csak egy terebélyes, hidraulikus ajtó, mi elválaszt minket a külvilágtól. Odakint aztán lehet válogatni, merre üljünk, főleg, hogy nem sokan szoktak ide járni. - Amúgy miért? Ismersz valami jó helyet a környéken? - kíváncsiskodok tovább, ledobva végül magamat az egyik árnyékos, padként kitűnően funkcionáló beton emelvényre. Tudom, hogy nincsen már túl sok időnk, ha netán jó diákok módjára az órák mellett döntenénk, ezért sietősen előkotrom a táskából a két szenyát, amire ha azt mondja Ethan, hogy borzalmasak, levetem magamat a tetőről. Oké, azt azért mégsem. - Tessék. Készülj fel, hogy többé másra sem fogsz tudni gondolni - nyújtom át neki egy széles mosoly kíséretében a gondosan becsomagolt szendvicset, amely friss, reggel vásárolt, ropogós, mégis puha bucikból áll, salátából, a Shaw-féle fűszerkotyvalékban pácolt sült csirkemellből, és egyéb zöldségekből. Na jó, ide önbizalom, oda ízlés, bizony tartok tőle, hogy húzni fogja a száját…
Bemutatkozására csak szimplán elmosolyodom és örülök neki, bár nem mintha nem figyeltem volna oda a nevére. Nagyon is tudom, hogy Ruben Shawnak nevezik, bár na.. Szóval továbbléptünk a faszságokon és már senki sem hisztizik vagy csinál olyat, ami a másiknak ne tetszene. Tényleg jó fej ez a gyerek és tökre tetszik a mosolya vagyis a mosolya mosolyra késztet.. anyám, ez meg mi a fasz volt?! - Nem tudom, hogy mennyire publikus.. de anyudnak mire volt szüksége? Mert tuti valami baj.. bár nem tartozik rám. - na jó, talán ez egy olyan kényes téma, amiről majd nem akar beszélni, szóval inkább csak legyintek egyet, pedig beszélnék vele szívesen erről. Valamiért érdekel és igen is fontos nekem, hogy elmondja, én is elmondanám már végre valakinek, hogy mekkora egy szarrágó kurva az anyám, de nem fogom.. akkor tuti ő is úgy lenne vele, hogy igaza van és nem kellett volna megszületnem. Mosolyogva hallgatom a bókját és önelégülten mosolygok rá. - Na akkor már most megérte megírni azt a szart helyetted. - mondom neki még mindig szakadatlanul mosolyogva. Majd előveszem a telefont és rámutatok. - Korunk egyik legnagyobb és legjobb találmánya a telefon. - nevetek fel hangosan és jóízűen, majd aztán haladunk tovább a lift felé és szerencsére megnyomja a gombot, már kezdtem azt hinni, hogy nekem kell megnyomnom, de szerencsére nem, megteszi őt. Nem merek rá nézni, nem is tudom, hogy hogyan kéne kezelnem őt.. tudjátok, hisz a pasikra bukik és nekem ő inkább tűnik a dúgott félnek, mint a dúgónak.. apám ez de hülyén jön most le. Nem nézem nőnek, de valamilyen szinten mégis úgy kell kezelnem őt. Na basszus megyek a rákba inkább.. olyan ostoba vagyok, mint egy hal, nem is kéne nekem már élnem.. Aztán felvezetem neki a lógás gondolatát, ő pedig jó diák.. nem is tudtam, hogy majd nekem kell belevinnem őt a rosszba, de nyugodt szívvel meg fogom majd ezt tenni. - Hát.. nem tudom, én kaja után már mennék szívem szerint. - vonom meg a vállamat, de természetesen semmit sem fogok ráerőltetni, amit nem akar. Ha jönni akar, akkor jön velem, ha nem, akkor nem.. az ő döntése, egy azonban biztos, én elfogok innen menni, mert nem fogok szenvedni. Másik kérdésére meg már majdnem elfelejtek válaszolni, de még mielőtt megszólalhatna arra is választ fogok adni. - Hát ugyanazon vagyok, mint te. Csak eddig nem vettelek észre. - mondom neki őszintén és kicsit kétkedve abban, hogy ugyanazt tanuljuk. Miért nem vettem eddig tényleg észre? - Elmennék inni egy jó hideg sört. - mondom egy félmosollyal az arcomon. Nem akarok tényleg semmit sem ráerőltetni, majd úgyis eldönti, hogy mit akar, elég nagyfiú már. Majd megáll a lift és elindulunk fel a tetőre, csak pár lépcső választ el minket a kinti szabadságtól. Követem őt és kicsit messzebb ülök tőle, nem akarok én semmi félreérthetőt sem cisnálni vele, nem akarom eljátszani neki, hogy az vagyok, ami nem.. Szóval mikor előkerülnek a szenyák, megkordul a gyomrom és alig várom, hogy felém nyújtsa, majd mosolyogva veszem el és kibontam. Lassan, nevetve emelem a számhoz, hogy kicsit még idegesítsem őt, majd beleharapok és anyám.. ez kurva jó. Elején gyorsan harapok, de később lassítok, hogy kiélvezhessem az ízeket.. eljutok a feléig. - Ez kurva jó lett Ruben. - mondom teli szájjal neki és nézem őt. - Ezentúl csak a te szenyádból akarok enni.. - folytatom a kajálást, miközben ránézek és mosolygok rá, azok az ajkak...
Ezt a srácot, ha nem lenne, ki kéne találni. Elég jó emberismerőnek tartom magamat, biztosra veszem, hogy több mindent észreveszek, mint az átlagemberek, arra azonban egyáltalán nem számítottam volna, hogy valaha egy ekkora kérdőjel fog szembesétálni velem. Először rendes, aztán seggfej, aztán megint rendes, most meg még rendesebb… Úgy értem, már a bocsánatkérésekor is kapiskáltam, hogy nem olyan ősparaszt, mint elsőnek mutatta magát, a puhatolózó érdeklődése viszont egészen más képet fest róla, mint szimpla jó fej gyerek. Mégsem tárulkozok ki neki, kapva kapok az alkalmon, és kihasználom legyintését a hallgatásra. Egyelőre könnyebb a bohóckodásra koncentrálni. - Micsoda önzetlenség - vonom meg a szemöldökeimet játékosan, közben változatlan mosollyal edzve arcizmaimat, bár amikor előszedi a telefonját, képtelen vagyok elnyomni magamban egy visszafogott, mégis jóízű nevetést. - Pff, én meg már azt hittem, ilyen lángelme vagy - vigyorgok rá, és ha nem feszülne közöttünk az a láthatatlan kis határvonal, valószínűleg még a vállát is megveregetném a leleményességéért. Így azonban csak fészkelődök, egyik lábamról a másikra helyezem a testsúlyomat, és a táskám pántján is gyakorta váltogatom a kezeimet, ekképpen vezetve le hirtelen felszabadult energiáimat. Nem sűrűn nézek rá, mikor már a liftben várakozunk a célemeletnél való megállásra, mindenesetre feltűnik, hogy ő sem érzi magát olyan kényelmesen a bőrében. Tippelgetni már nem merek az esetében, ám van egy olyan érzésem, hogy még mindig a szexuális beállítottságom feszélyezi. - Szívem szerint a világ egy eldugott szegletében, távol mindenkitől, egy domboldalon fetrengve süttetném a hasamat. Na jó, néhány kutya társaságában, nélkülük nem lenne az igazi - fintorodok el egy pillanatra. - Mindegy. A lényeg, hogy mégis itt kell lenni - mosolygok rá, hozzá hasonlóan megvonva a vállaimat. Ennél tovább mégsem győzködöm, ugyanis még én magam sem tudom, hogy mit akarjak csinálni. Nem gyakran van alkalmam a barátkozásra, a sok-sok megoldandó problémám miatt alapvetően kerülöm az ilyen lehetőségeket, Ethan azonban más. Jó lenne megismerni, lógni vele, de ha most az előadásokat választom, akkor lehet, hogy többet a környékemre sem nézne. Tudom, elég barom gondolat, elvégre, ha a barátom szeretne lenne, nem fog ennyivel leírni, ám a józan eszem hiába beszél a szívemnek… - Ohh, te is média és kommunikáció szakon? És azon belül minek készülsz? Csak azt ne mondd, hogy fotósnak - mosolyodok el barátságosan, kíváncsian várva a feleletét. Közben kiérünk a tetőre is, ahol szikrázó napsütés fogad minket, és az égen lomhán gomolygó bárányfelhők. Szeretek itt lenni, könnyen el lehet felejteni a várost, a gondokat és minden mást is, ezúttal viszont nem akarok magamba mélyedni. És ha már itt tartunk, fenébe az órákkal is, eleget fogom még koptatni a padot. - Igen, az nekem is jól esne - pillantok rá, noha odabent egy kicsit meghalok a sör gondolatától. Nem is értem, miért nem mondtam valami mást, például, hogy "szívesen veled tartanék" vagy hogy "azért nem rajongok, de más jöhet", nem, nekem épp azt a félreérthetetlen és kimagyarázhatatlan mondatot kellett kiböknöm. Nem nagy hazugság, de majd ha meg kell inni… Ugh. Mindegy, egyelőre koncentráljunk a szendvicsekre. Már-már feszülten várom, mit szól hozzá Ethan, persze a mocsok még húzza az agyamat a csiga lassú tempójával. - Ne csináld már, csak kóstold meg! - vigyorodok el szélesen, kissé előre dőlve türelmetlenségemben. Megint adná magát egy oldalba bökés, ám van egy olyan megérzésem, hogy az érintések piros zónás cselekvésnek minősülnek közöttünk. - Na? - sürgetem meg, amikor végre hajlandó beleharapni. Az arcára van írva minden gondolata, mégis a szájából akarom hallani. Szóval, amint kinyögi, elégedetten kihúzom magamat, és én is beleharapok a sajátomba. - Mondtam én - dünnyögöm boldogan, majd megvonom az egyik szemöldökömet a kijelentésére. - Ó, igen? - kapom rá a tekintetemet, lelkesen nyammogva a szenyámon, bár egyre lassabban, miként feltűnik, ahogy néha-néha lentebb réved a pillantása. - Kiforgatsz a vagyonomból - csóválom meg a fejemet, visszafordítva figyelmemet az ebédemre, mielőtt még félreértenék valamit.
Ezek szerint náluk is gáz lehet az anyjával, de ha nem akar beszélni róla, akkor nem erőltetem, hagyjuk ennyiben a témát. Majd áttérünk a dogára és mikor azt mondja, hogy önzetlen vagyok, akkor megveregetem a mellkasomat büszkén, mint King Kong és elmosolyodom. Ez a gyerek jó arc.. - Hát ha a leheletét felgyújtanánk, akkor az lángra lobbanna.. - mondom neki nevetve, mert hát mindenki tudja, hogy alkohol gondjai vannak, istenem, hogy mi vezeti rá az ivásra azt a nőt és nekem miért vannak ilyen szar poénjaim, ezt senki sem tudja, de inkább nem is akarom tudni egyiket sem. - De ezentúl ezt a szintet fogja várni tőlünk. - mondom csendesebben fintorogva, de újfent legyintek egyet, most nem erről kéne beszélnünk. Látom, hogy feszeng, de ki nem szarja le? Majd megnyugszik vagy mi a faszom.. - Nekem az túl napos lenne életem végéig, szeretem a viharos és borús helyeket. - mondom neki, bár tényleg nincs semmi baj sem azzal sem, amit ő mond. De én inkább szeretem a kis borús és hideg napokat, amikor esik az eső és olyan.. jó lenne néha valakivel összebújni a takaró alatt, de nincs senki, aki lenne olyan bolond, hogy ezt elvállalja. Aztán inkább áttérünk egy olyan témára, amiről kellett volna előbb is beszélnünk. - Nem, nem annak, de szakot fogok váltani, ha jó szenyáid vannak. - forgatom meg a szemeimet egy szemforgatás közepette és hát.. már kint vagyunk a tetőn. Élvezni kell a napsütést és a levegőt, de nem akarok már visszamenni oda és tanulni, egyáltalán nincs is miért oda visszamenni, csak pihenni kell itt és lazulni, remélem ő is csak ezt akarja majd. Aztán szoba kerül a sor és én csak mosolygok, majd felvonom kérdőn a szemöldökömet és úgy nézem őt. - Ne haragudj meg, de te nem tűnsz nagy sörözős srácnak, inkább egy koktélozónak. - az őszinteség a barátság alapja, így nem hazudhatok neki, de mielőtt belevághatna abba, amit mondok.. belevághatna, mekkora hülye vagyok, istenem. Mielőtt félbeszakíthatna, na az előtt mondom még valamit, hogy azért annyira ne érezze magát szarul. - Ezzel semmi gond, csak megjegyeztem. - mondom neki őszintén, majd a szemébe nézek és várom azokat a híres szenyákat, amikről az előbb annyit beszélt. Bassza meg, ezek tényleg kurva jók és imádom ezeket, nem ettem még ilyen jót.. Tiffany sosem főzött otthon, még csak szenyákat sem csinált, csak pénzt nyomott a zsebembe, mert nála ennyi volt az egész. Na élvezem és mikor már kezd a fejébe szállni a győzelem mámorító íze a szám elég kapom a kezemet és elkezdek kamu öklendezni.. - Ebben van paradicsom? - kérdezem fuldokló hangom, majd a torkomhoz kapok és próbálok levegőt venni. - A kurva életbe.. allergiás vagyok rá. - remélem nem fog nagyon kiakadni, amikor megtudja, hogy ez az egész csak színjáték.. Mekkora pöcsfej vagyok.
Eleinte összezavarodottan, igaz még korábbi mosolyom árnyékával az arcomon pillantok rá az előadót illető megjegyzése hallatán, de mikor leesik, hogy ezzel a poénnal kerülte ki elegánsan a piszkálódásomat, őszinte nevetésre fakadok. - Jah, vannak alkoholproblémái szegénynek - törölgetem meg az alsó szemhéjamat mutatóujjam szélével, majd szusszanok egy nagyot. Sajnos az alkoholpácos nagyi jövőbeli elvárásai még nem képesek elvenni a hangulatomat, ettől függetlenül elkomolyodást mímelve Ethanra tekintek. - Remélem tudod, hogy ez a te hibád… Belerángattál - csóválom meg a fejemet, noha az első mozdulatnál elárulom magamat megregulázhatatlan mosolyommal, ami az első adandó alkalommal terítékre pakolja valódi érzéseimet a dologgal kapcsolatban. Magasról letojom, hogy mit szeretne egy piás tőlem, főként, hogy a tárgya nem létszükséglet a szakmámhoz. Több szót nem is pazarolok rá, jobban esik elmerülni a rövidke kis ábrándomba, amit eleinte okításnak szántam, de mi gátol meg abban, hogy szimpla álmodozásként kezeljem a továbbiakban? - Én csak a mostról beszéltem. Elég unalmas lenne az élet a többi időjárási jelenség nélkül - jegyzem meg, ajkaimon békés mosollyal, persze mindeközben elraktározom az elmémben Ethan közlendőjét. - Néha nincs is jobb annál, mint az ablakból figyelni az esőt vagy a havat, és forró csokit szürcsölgetni - sóhajtok fel, nem rejtve véka alá a csokoládé iránti szeretetemet. Na de egyik téma követi a másikat, így hamar szóba kerül, ki melyik szakon tanul. - Anélkül is megszánhatlak néha. De komolyan, mi a szakirányod? - nem tudom, hogy szándékosan játssza a sejtelmest, vagy szimplán nem tartotta fontosnak kiemelni, mindenesetre remélem, hogy nem néz egy faggatózós gyökérnek, aki most aztán le sem fog koccanni róla. Fogalmam sincs máskülönben, hogy mennyi kérdés fér bele a haverkodás fogalmába, és hány darab után fognak megbélyegezni a furcsa jelzővel. Nos, ha válaszol, ha nem, az tuti, hogy a sör felemlítésével sikerül blokád alá vonnia az agyamat, elfeledtetve velem azt is, hogy fiú vagyok e vagy lány. Na jó, azt azért mégsem, főleg hallva, miféle feltételezései vannak velem kapcsolatban. - Koktél? Komolyan? - horkanok fel. - Az csaj pia - vonom meg a szemöldökeimet elvigyorodva. Nem vagyok biztos benne, hogy a melegségem miatt gondolt-e ilyeneket, ám ha így is van, nem veszem fel, én megkérdőjelezhetetlenül férfinek érzem magamat. - Oké, lebuktam, a sör nem a kedvencem. De lassan már mindegy mit iszunk, ha hideg - úgy vélem, egész emberesen kihúztam magamat a szarból, bár ha nem tette volna hozzá, hogy nincs gáz a füllentésemmel, talán még büszkébb is lehetnék magamra. Mindenesetre meglengetem egy kicsit a pólómat a mellkasomnál, jelezve, hogy tényleg eléggé megszaladt a ló az időjárással. Aztán nekikezdünk az evésnek, ami jobb hangulatban nem is telhetne. Meglehet, emiatt jut eszembe felhozni Anyát, vagy csupán szimplán kellemetlenül érzem magamat a korábbi, nem túl udvarias megoldásom miatt, mielőtt azonban egy szót is nyikkanhatnék, Ethan elég furcsa hangokat produkál. Mosolyogva fordulok felé, mert biztosra veszem, hogy csak szívat, de aztán elhangzik a kérdése, és konkrétan minden vér kimegy a fejemből. - Mi? - kérdezek vissza, érezve, hogy egyre inkább hatalmába kerít a pánik. És persze most semmilyen rohadt gyógyszer nincs nálam. - B-bassza meg, mit csináljak? Hívjak orvost? Hívok orvost. V-vagy ne hagyjalak itt? - sorolom a kérdéseimet szüntelenül, közelebb csusszanva hozzá. Fogalmam sincs, hogy a saját szendvicsemmel mit csináltam, de az övét kikapom a kezéből, és odébb teszem a „padon”, majd a hátára simítom az egyik kezemet, hátha attól jobb lesz. Úr isten, Shaw, nem lesz jobb, ennyire te sem vagy hülye. - O-oké, inkább hívok mentőt - nyögöm ki, aztán nyelve egy hallhatót, remegő kezekkel előkaparom a mobilomat a zsebemből. Ez az én formám. Végre szerzek egy barátot, erre kinyírom egy paradicsommal. Nem röhejes?
Az alkoholos megjegyzésre csak bólintok egyet és mosolygok, majd folytatja, hogy én tehetek róla, hát mint az angyalok felemeltem mindkét kezemet és pislogtam ártatlanul. Aztán csak hallgatom, amit mond nekem és minden szavát magamba iszom és figyelek rá, nagyon is.. ezt kétszer mondtam vagy nem? Áh hagyjuk, leszarom. - Ez így igaz. - helyeslően bólintok a megszólalására. Pontosan úgy van, ahogyan ő azt mondja. Forrócsoki? Hát nem is tudom, én sosem szerettem annyira az édes dolgokat, mert megutáltatták velem a nagyszüleim, de őket meg nagyon szeretem.. ha van valaki, akire tudom, hogy számíthatok, az a papám és a mamám. - Azt hittem, hogy azt mondod, hogy valakivel összeölelkezve lennél szívesen. - na nem mintha romantikusnak kéne lennie, de mondjuk annak néz ki. Azonban lehet, hogy csak én gondolok zöldségeket és baromságokat, mert nem kéne ilyen dolgokra gondolom.. Mit érdekel engem az, hogy.. na, faszom. Mit érdekel, hogy mit gondol? Aztán jön az a kérdés, amire egy gonosz kacaj tör ki belőlem. - Sosem tudod meg. MUHAHAHA - Aztán a gonosz kacajt egy ördögi nevetés váltja fel, de olyan rossz lett, hogy már az is szimpla nevetésbe megy át. Nem kéne nekem ilyen hülyeségeket csinálnom, de ez a gyerek is egy idióta, nem kell előtte szégyellnem magamat, ha meg mégsem bírja a burám, akkor elpárolog, mint eddig mindenki más. Aztán áttérünk a piálás témára és hát.. elmosolyodom azon, hogy mennyire fennakad a koktélos dolgon, ez a gyerek, okoz még meglepetéseket. - Persze.. akkor fröccsös vagy. - javítom ki magamat, de hát.. tényleg koktélosnak néz ki, bármit mondhat nem tudom elképzelni, hogy valami olyat iszik, ami nagyon férfias. Na jó, talán eltudom képzelni fát vágni és szép lassan kibont egy sört.. vajon izmos lehet? - Csak találnánk neked is valami jó piát. - mondom neki kicsit cukkolva őt és ki is öltöm a nyelvemet. Majd végre belekezdünk az egyik legjobb dologba a világon, az evésbe és ez a gyerek baromi jó kaját csinál. Előbb is meg kellett volna ismernem, de nem sokkal később jön az én kis gonosz színjátékom, amit ő be is nyal. Próbálok nem röhögni, hanem a szerepemben maradni, nem akarok én semmi mást, csak ráhozni a frászt. - Nem.. tu-tu-dom... - látom a teljes kétségbeesést az arcán és mikor kiveszi a kaját a kezemből és közelebb csúszik, akkor nem zavar.. tudom, hogy csak aggódik értem és nem akarja elbaszni ezt a barátságfélét, ami kezd kialakulni.. nekem lesz egy barátom, milyen durva már. Majd mikor már tárcsáz, akkor felkapom a szendvicset és beleharapok, elkezdek rágcsálni, mintha semmi bajom nem lenne, mert tényleg nincs semmi bajom. - Majd a mentősöket is kínáld meg ezzel a kurva jó szenyoval. - adok neki egy tanácsot és a szemeibe nézek, vajon mennyi időbe fog telni, mire leesik neki, hogy kamuztam? Szépen lenyelem a kaját.
- Öhm, hát, az sem lenne utolsó - vonom meg a vállaimat lazán, mintha nem ért volna teljesen felkészületlenül az ölelkezős kijelentése. Zavart mosolyommal azonban nem tudok mit kezdeni, szóval jobb híján oldalra fordítom a fejemet, és úgy teszek, mint aki valami roppant érdekeset fedezett fel a távolban. Ha őszinte szeretnék lenni magamhoz, fel sem merült bennem a lehetőség, hiszen szemernyi reményt sem látok arra, hogy bárki összeálljon velem. Ahhoz nagy idiótának kellene lenni, mármint, ha minden elbaszott titkommal tisztában lenne az illető, és mégsem menekülne hetedhét országon is túl. Hazugságok mellett biztosan könnyebb lenne összeszedni egy szerencsétlent a városban, de annak meg mi értelme? Éppen elégszer ferdítem a valóságot, nem lenne szükségem arra, hogy nulla-huszonnégyben folytassam, megvezetve talán egy végletekig rendes és vajszívű embert. - Miért, te? Lenne kivel összebújnod? - csúszik ki a számon a kérdés, mire észbe kaphatnék. Nos, visszaszívni már nehéz lenne, tehát igyekszem úgy csinálni, mintha ez lenne a legtermészetesebb beszédtéma a világon. Lássuk be, a soron következő, mániákus nevetése mellett egészen eltörpül az érdeklődésem zavarba ejtő volta. - Okké… Mr. Rejtélyes és Sátáni - röhögök fel, visszakapva rá a tekintetemet. Teljesen bolond ez a srác, kész csoda, hogy a piákat illető témánknál nem dörgöl az orrom alá valami jó nagy baromságot. - Ugh, a bor magában jó - húzom mosolyra a számat, ami csak szélesedik, rádöbbenve, hogy előre ittam a medve bőrére, és bizony ezt a kört sem úszom meg a cukkolásai nélkül. - Jah, vagy inkább neked, hogy lehet azt a vackot inni? - öltöm vissza rá a nyelvemet, mert ha már lúd, legyen kövér. Bizonyára ő is ebben a szellemben gondolta fergeteges ötletnek a beetetésemet a rosszullétével, igaz, jó ideig nem esik le, hogy mi is történik pontosan. Túlzottan elönt a kétségbeesés, nem hagy gondolkodni a vérem, ami az előbb még könnyelműen kiszállt a fejemből, most pedig úgy tódul vissza, hogy attól félek, menten elönti az agyamat. - Ba-bassza meg… - ismétlem el megremegő ajkakkal, és miután nagy nehezen eljut a tudatomig, hogy nincsen idő szarakodni és pánikba esni, előszedem a telefonomat, tárcsázva a segélyhívót. Nem tudnám megmondani, hogy pontosan mikor tűnik fel a gyanús csönd, vagy az, hogy a szendvics szépen visszaaraszolt Ethan kezei közé, de amikor megszólal, határozottan lecövekelek a betonemelvényre. Lassan, a fejemben hangosan kattogó fogaskerekekkel fordulok felé, ám egyszerűen nem tudok megnyikkanni. - 911, miben segíthetek? - majdnem kihajítom a telefonomat a kezeim közül, annyira megijedek az ismeretlen női hang váratlanságától, azonban sikerül összekapargatnom magamban annyi lélekjelenlétet, hogy a fülemhez emeljem a mobilt, és közöljem a diszpécserrel, téves hívás történt. Aztán robotszerű mozdulatokkal visszaengedem a kezeimet az ölembe, és továbbra is emésztve a történteket, nagy nehezen kinyitom a számat. - Jézusom, hogy lehetsz ekkora seggfej…? Totál bekajáltam a baromságodat- nyögöm ki egy feszengő sóhaj kíséretében, egyszerre érezve dühöt, megkönnyebbültséget és pánikot. Fogalmam sincs, miért nem hagyom itt ezt az idiótát, és miért próbálok úgy tenni, mintha teljesen rendben lenne, hogy eljátszotta a haldoklását... Talán még mindig igyekszem kapaszkodni a barátság kimondatlan ígéretébe, de őszintén szólva most az sem segít sokat a lehiggadásomon. Az ereimben még vadul zakatol az adrenalin, olyannyira, hogy a következő pillanatban már teljesen érdektelenül ejtem le a földre a mobilomat, felszabadult kezeimet pedig jobb szolgálat alá vetem, avagy közrefogom a fejemet, majd szép lassan végigdörgölöm az arcomat velük. Túl sokszor hívtam már Anyához mentőket ahhoz, hogy lazán lepattintsam a vállamról Ethan szívatását. - Oltári nagy seggfej vagy… - nyöszörgöm a kezeim közé elhalkulva, majd megpróbálkozom egy gyenge mosollyal, hátha az ajkaim mozdulata valódi felszabadultságot hoz az elmémnek, és Mr. Baromarc Roberts sem gondol majd egy vinnyogó, gyenge kislánynak.
Kellett nekem felhoznom ezt a hülye témát, hogy összebújás, nem hittem volna, hogy vissza fog valaha is kérdezni, de megtette én meg nem tehetem meg, hogy nem fogok neki válaszolni. Elgondolkodom a válaszon, mert azt sem tudom, hogy mit mondjak, igazából még állatom sincs, akivel összebújhatnék, csak a párnám van nekem. - Nincs és nem is kell nekem senki. - jelentem ki határozottan, mert tényleg nincs szükségem senkire sem. Minek összebújni, mindenki csak megcsalja a másikat és borzalmas minden.. nem kell nekem senki sem, meg is vonom a vállamat és inkább nem is akarok erről beszélni. Nem sokkal utána jön tőle egy bók és pedig ezerwattos mosolyt festek az arcomra és úgy nézek rá.. hát csak ránézek. Ez a agyerek tök jófej és ezt nem tudom elégszer elmondani, szóval még egyszer elmondom itt és abbahagyom, de nem tudom.. van benne valami, amit nem tudok megmagyarázni. - Tudom, hogy az eseted vagyok, mindenki esete vagyok. - na jó, ez egy megint érzékeny téma és talán.. nem is kéne nekem ilyeneket mondanom, mert nem rég is ebből lett a gond, azonban csak angyalian vigyorgok rá és reménykedem benne, hogy nem érti félre vagy nem is tudom, de nem néz ki olyannak, aki.. mindegy, nem megy ez ma nekem, kezd zokni lenni az agyam teljes mértékben. - Nem tűnsz piásnak te bolond. - forgatom meg a szememet a megszólalására és inkább nem mondok neki semmi sem tovább, majd mikor megkérdezi, hogy hogyan lehet meginni azt a vackot, akkor megvonom a vállamat mosolyogva. Na jó, talán nem volt a legjobb ötlet eljátszani neki azt, hogy fuldoklom, de hát nem, tévedtem. Nagyon beparázik és nem is tudom, hogy mit kéne tennem, így csak egyszer abbahagyom a dolgot és nézek rá, hogy mikor esik le neki, hogy nincs semmi bajom.. De nem hittem volna, hogy ennyire mérges és ideges lesz rám. - Mi van, ha az vagyok? Ha nem tetszik akkor húz el innen.. - mondom neki,aztán komolyan is gondolom. Nem kell itt lennie velem, hogy ha ekkora szarrágónak tart, ezért duzzogok egy sort is.. Nem is akarok már itt lenni, felállok és legszívesebben elmennék már innen a picsába, de valamiért nem tudom itt hagyni.. Nem is akarom itt hagyni, nem is fogom, de megint felbaszta az idegrendszeremet és mérges is vagyok kurvára és olyan sok a szóismétlés, hogy csak na.. Elindulok felé és belemászok az arcába és olyan közel hajolok hozzá, hogy nem is érdekel, hogy meleg, sőt.. - Megint felkúrod az agyam Ruben. - még közelebb hajolok hozzá.. már-már késztetést érzek, hogy bekapjam azokat az ajkakat és magamévá tegyem, de elhajolok, mielőtt bármit is tehetne. - Kérlek, hogy ne húzz fel!! - mondom neki idegesen, már szinte kiabálva.
Mivel úgy látom, mindkettőnknek kínos ez a „kivel bújnék össze egy esős, őszi napon” téma, hümmentek egyet a feleletére, majd hagyom, hogy szép lassan elfelejtsük az egészet. Arról már nehezebb ilyen simulékonyan tovább gördülnöm, amikor közli, hogy nyilvánvalóan az esetem. Igaz, ha nem tenné mellé az önfényező kis toldalékát, talán még pánikba is esnék, így azonban horkantok egyet, és mosolyogva elpillantok oldalra. - Csak szeretnéd - cukkolom, szigorúan a humor talaján ragadva, nem ám még taglalnám neki, hogy bizony kár a homofób fejéért, hiszen a mosolya a bensőm legsötétebb zugaiban is képes lenne világosságot gerjeszteni, és egy pillantásával hatalmában állna elérni, hogy zselatinná váljanak a végtagjaim. Ilyeneket amúgy is csak romantikus filmekben sutyorognak egymásnak a főszereplők, általában a fiú a lánynak, és nem egy undorodni való buzi a szőke hercegnek. Rendben, Shaw, itt meg kellene állni, megint kezdesz végletekben gondolkodni. - Nem is vagyok, csupán kiélvezem a minőséget - közlöm az italtémát illetően, miközben elmosolyodva megemelem az egyik kezemet, eljátszva, mintha egy öblös pohárnyi vörösbort tartanék benne. Kisujjamat pedig kifeszítem, mint régen az orrukat magasan hordó előkelőségek. Egykettőre nevetésben török ki persze, egyedül azt sajnálom, hogy néhány perc leforgása alatt ez a felszabadult, barátságos hangulat darabjaira hullik.
Nem is igazán tudom felfogni, hogy mi történik. Feszült vagyok, ez nyilvánvaló, de inkább a félelemtől, ami jó néhány pillanatra megbénított. Nem tudom másképpen megnyugtatni magamat, minthogy csúfos beceneveket ráaggatva, végül humorba forgassam az egészet, máskülönben félek, még elbőgném magamat. Azt sem azért, mert a lelkembe taposott Ethan, szimplán túl nagy stressz zúdult rám a lehető legnagyobb váratlansággal. Ám a viccelődés nem érkezik el, nem törünk ki kínos nevetésben, nem lökdössük egymást, megállapítva, hogy mennyire idióták vagyunk. Nem… - Mi-mih van? - kérdezek vissza még kissé nehézkesen, szuszogósan, de érezve, ahogy kezd növekedni bennem a félelem melletti felháborodás. Persze a közelébe sem jutok az igazi dühnek, elcsitít a bensőmben mindent a látvány, ahogy Ethan felpattan, majd felém közelít. Ritkán engedem magamat ilyen kiszolgáltatott állapotba sodorni, ezúttal viszont nem láthattam előre, mivel fog átverni a srác. Most mégis ott tartok, hogy az iménti aggodalom miatt védtelenül nézek szembe a feldühödött valójával. Megnyikkanni sem tudok, visszafojtott levegővel figyelem hol a szemeit, hol a túlzottan közel esedékes ajkait, de csók helyett inkább ütésre számítok tőle. Csupán akkor lélegezhetek fel, amikor végre odébb megy, nem mintha a kiabálása eltörpülne az előbbi megfélemlítő eszközétől. - Kiaggódtam érted a belemet is… De én húzlak fel, jah… - nyögöm ki, és bár nagyon szeretnék mérgesen hangozni, annak is örülök, ha egyáltalán képes vagyok hallható tartományban megszólalni. Azt azonban nincs kedvem kivárni, hogy tényleg felrúgjon, szóval felkapom a vállamra a táskámat, és ott hagyva csapot-papot, inkább magára hagyom.
Van valami ebben a fiúban, van benne valami és nem is tudom megmagyarázni, hogy mi. Ruben Shaw az egyetlen olyan ember szerintem, aki ezek után ég képes velem jófejkedni és nem elküldeni a rohadt életbe. Pedig nem voltam vele kedves, egyáltalán nem voltam az, egy köcsög disznó voltam, de nem akartam az lenni.. Valamiért nem akarok az lenni, de mégis az vagyok általában és nem is tudom, hogy hogyan tudnám megoldani azt, hogy ne legyek ekkora pöcs, mert senki sem érdemli meg ezt anyámon kívül. Szerencsére tereljük a témát és mikor elérünk oda, hogy mindenkinek az esete vagyok, akkor ő amit mond.. az előbb még lefeküdt volna velem, ezért kérdőn felvonom a szemöldökömet és szerintem ez mindent elmond nézésem. - Aha, te piás. - mondom neki kacagva és érdekelni, hogy min jár a feje.. vagyis min gondolkodik, de nem hiszem, hogy illene megkérdeznem meg hát.. mi a rákért érdekel engem? Leszarom.. Aztán jön az a rész, amikor a tök jó dologból egyszerre csak átcsap minden egy hatalmas szarba.. Nem akartam, hogy ennyire kiakadjon és hogy ne akarjon már velem beszélni, de a hülye humorom.. nem is tudom, talán kellett volna ezt csinálnom. Tényleg nem szolgált rá erre, azonban ő is valamiért mintha sokkal feszültebb lenne, mint lenni szokott.. vagyis nem lenni szokott, hanem mint az előbb. Nem tudom mi van ma velem, de valami nagyon nincs rendben. - Ruben... - szűröm ki a nevét a fogaim közt, de minden olyan gyorsan történik és annyira nem akarom, hogy ennyire kicsúszon minden az irányításom alól, de nem tudok ez ellen tenni smemit sem. Belemásztam az arcába, utána kihajoltam onnan, nem akartam, hogy valamit is félreértsen. - Ruben! - mondom még egyszer mérgesen a nevét, majd elindulok felé, hogy ne engedjem elmenni, de ha menni akar, akkor menjen is.. nem fogok neki könyörögni, legyen csak hisztérika. Hiányzik.. fasznak kellett ekkora csicskának lennem, de a földön észreveszem a telefonját, ezt itt hagyta. Kutakodhatnék benne, elolvashatnám az üziket, de nem fogom, mert semmi közöm nincs hozzá. - Sajnálom. - nem kicsi fáziskésé, már tíz perce, hogy elment és itt hagyott egyedül. Felkapom a táskámat és elindulok hazafelé, vagyis a barátomhoz, mert nála lakom jelenleg..
Kezdőlap
: 
