- Nem is tudtam, hogy stílusváltáson esel át, Blue – mosolyogva jegyzi meg édesanyám belépve a szobámba. Kezeiben az aprólékos gonddal az élükre hajtogatott, frissen mosott ruháim állnak, azzal a pólóval a kupac tetején, ami a leges legkevésbé sem mondható enyémnek. Nos, nem csoda, hogy szemet szúrt anyukámnak, hisz még így összehajtogatva is elüt a rengeteg színes virágmintás, vagy csipkés darabjaimtól. Láttára úgy felpattanok az ágyamról, mintha az megégetett volna, és a szekrényhez rohanok, ahol anyum a rend kedvéért azon van, hogy szétválogassa a felsőket a szoknyáktól és a nadrágoktól. A gardrób ajtajába kapaszkodva kellemetlenül mosolygok és cseppet nyugtalanul, alig láthatóan toporgok, mint kisgyerek, akit rajtakaptak csínytevésen. Édesanyámat azonban annyira elfoglalják háziasszony teendői, hogy észre sem veszi izgatottságomat. Csendesen behajtja a bútor ajtait és kilépve a hálómból eszembe juttatja, hogy Rodie bácsikám ma este érkezik, így közös családi vacsorát terveznek apával. Egy egyszerű okéval tudomására adom, hogy megértettem, és amint már nem hallom lépteit, előkapom a gardróbomban vendégeskedő göncöt.
Az ágyam felett uralkodó jegyzethalmazra pillantok, majd a pólóra és tanácstalanul beharapom az alsó ajkam. Tudom, hogy alig pár nap van hátra a vizsgáig, de ez rettenetesen sürgős. Mármint… törvényeket sem kell ismernem, hogy egyértelmű legyen, hogyha még önszántából is kölcsön adnak valamit, az nem válik az enyémmé, így vissza kell juttatnom. Ezen kívül mégis milyen benyomást keltenék a másikban, ha nem így tennék az első adandó alkalomkor? Mintha csak kihasználtam volna a kedvességét, és nem becsülném meg. Pedig a számomra legfontosabb személyre, édesanyámra esküszöm, hogy nagy becsben tartom a bár kevés, de még létező és igazán segítőkész embereket.
Gyorsan lekapkodom magamról az otthoni ruháimat és néhány perc dilemmázás után a teljes ruhatáram előtt sikeresen kiválasztanom a szettem. A pólót gondosan a táskámba rakom el, és amint kész vagyok, tüstént el is indulok a pubba.
Derűs mosollyal vígan lépkedem egyenesen a célom irányába, lelki szemeim előtt próbálom kitalálni, hogyan reagál a bártulajdonos lány, amikor átnyújtom neki a tulajdonát. Igazából biztos vagyok abban, hogy a fejemben lejátszódó jelenetek egyike sem fog megtörténni, de mindig is szórakoztatónak találtam különböző szituációkat kitalálni az ilyen esetekben. Széles vigyoromat csak az árnyékolja be, amikor elképzelem, ahogy a kezébe adom pólót. Csak úgy. Kikapom a táskámból és odaadom, vagy esetleg a pultra helyezem. Totál, über gáz!
Be is támadom az első boltot, ami szembe kerül velem, hogy valami kulturáltabb külsőt szerezzek a szállítmánynak. Egy pöttöm virágokkal kirakott papírzacsi mellett döntök, és pár csekély másodpercre elgondolkozom azon, ha a jövőben a keze ügyébe kerül, a mintáról vajon eszébe jut a csuromvizes lány, akit megmentett az alapos megfázástól? Elmosolyodik rajta, vagy inkább még mélyebbre dugja el? Remélem, nem okoztam kellemetlenséget aznap.
A kasszák felé haladva hirtelenül megtorpanok a csokik soránál. Illene rendesen megköszönni a segítségét, nem? És hát mindenki szereti a csokit, aki nem mértéktelenül elkeseredett. Bár nekik meg ott van a ke-se-rű kakaócsodát. Heh, rossz szóvicc.
Elég nagy a választék ahhoz képest, hogy milyen kicsike a bolt, de ha a csokis kekszes versenybe szállna az oreos csokoládéval, tuti, hogy az oreos nyerne. Habozás nélkül el is veszek egyet és amint kifizettem a cuccokat, szépen átrakom az új csomagolásba a pólót, mellé pedig a kis finomságot.
Fogalmam sincs, hogyan és mikor tart nyitva egy pub, viszont abban biztos vagyok, hogy nem is gondoltam arra, mi van, ha zárva van. Ezen azonban nem sokáig töröm a fejem, mert hamarosan meg is érkezem, és már egészen messziről kiszúrom a „nyitva” feliratot. A  kérdés helyét rögvest egy még nagyobb veszi át, de még mielőtt belépnék, igyekszem elhessegetni a gondolatot, miszerint nagyobb pechem van, mint gondoltam, mert nem a nyitva tartás lesz a legnagyobb probléma, hanem hogy Meawdow nem tartózkodik bent, így nem adhatom át személyesen.
- Helló! – köszöntök a pulthoz érve egy vidám vigyor kíséretében. Remélem, nem zavarok…