Megvan az a csávó a szürke ötven árnyalatában aki bucira veri a csajt miután szerződést kötött vele, megkeféli aztán és mégsem nemi erőszak a szerződés miatt?

Szerinted is zseniális a felelősség elhárításának aspektusában?

Ezio szerint az.

Még ha ez sokkal többet elárul róla, mint amennyit kellene, vagy amennyi feltétlenül igaz, de hát az igazság természete meglehetősen változékony. 2018-ban négyféle igazság is létezik erről az egyetlen egy amerikai díszpolgárról, akinek pont ugyanannyi szavazati joga van, mint bármelyik tisztességes adófizetőnek, még ha az apja ezt szívesen meg is vonná tőle. Családi problémák. Meghatározhatja a jellemet, de nem az övét.

A kitagadott Neller fiú:

Jó nevű katonacsalád sarja - volt - még mindig az, ám a családfő közbenjárása miatt nem viselheti a nevet, amit négy nővére igen. Négy nővér! Meghatározta a gyermek és ifjúkorát ez a nőtöbblet, mit volt mit tenni, az öregének feltétlenül kellett egy fiú, akire büszke lehet, magas rangú, jólétben tenyésztetett szerető feleségének pedig nem jelentett problémát az első sikertelen szülés után bevállalni az újabbat, aztán a lányikreket és végül sikerült negyedjére mégis ötödik gyermeknek egy fiút szülnie az édesapja mintájára. Gondolták így mindannyian, boldogan és egészségben éldegélve. Katonabázisról katonabázisra utazva minden gyermeknek jelentős beilleszkedési problémái voltak a változékony környezetben, de hát ott voltak egymásnak, négy lány meg az egy szem fiú.  Őt már a korai években katonának nevelték, és ez ellen nem is volt kifogása. Kezdetben inkább lovagként tekintett magára, aki megvédi a hercegnőket minden bajtól játékból, később komolyabbra fordítva ezt akár az udvarlóktól, apjuk helyett is rajta tartva ifjú szemét ezeken a szédelgőkön, hogy rossz hírbe ne hozzák a családot valami suttyóval, ahogyan azt a lányok némelyike pedig igen-igen megkívánta a kamaszkor zivataros éveiben. Ezt a felelősségét sose hanyagolta el, és az öreg büszke is volt rá, gyakran dicsérte, de csak szigorral, nagy elvárásokat támasztott iránta és csalódást okozni számára nem volt opció.

Ezio minden szempontból jó gyerek volt. Minden korban és időben ilyen fiúról álmodtak a hadviselő apák. Edzett, engedelmes, de mégsem ostoba, sőt, kifejezetten értelmes és jó problémamegoldó. Jóképű, szorgalmas, energikus. Csupajó. Példamutató és példateremtő. Még ha civilként meg is ütött valakit vitás helyzetben a hazafiaknak és a veteránoknak könny szaladt össze a szemébe tőle, hogy nem abból a puhapöcsű generációból való, akik ugyan napi szinten 20-30-at lőnek, de vagy heroint, vagy selfiet. Keveseknek szúrta a szemét, hogy a gyerek túlságosan is jó, minden szempontból megfelel az elvárásoknak, hála a közegnek, amiben nevelkedett, a fegyelemnek, aminek tulajdonították természet adta jó fiú mivoltát.
Ez a fiú persze nem veszett el akkor, amikor 25 évesen már tengerészgyalogosként hazajött és leszerelt, bár hátba szúrta az apai büszkeséget és meg sem indokolta tettét, mellesleg azóta sem. Nem kell ahhoz felfedni a kártyáit, hogy a család fekete báránya legyen, akitől apjuk haragjában megvonta a nevét, ráadásul mindössze taníttatásának és kiképzésének elpocsékolt költségét tartozásként hajtassa be rajta, hátha így megtöri az ellenállást és a szépreményű katonafiú visszatér a kötelékbe. Jó fiú maradt, szorgalmasan törleszt, nyugodtan viseli a sorsát. Semmi sem ingathatja meg állhatatosságában.

A kedvenc buszsofőr:

Bejelentett állás New York területén, még biztosítás is jár utána neki. Úgy vették fel, hogy az önéletrajzából előzékenyen kihagyta a katonai múltat, senki se nyugtalankodjon miatta, mint aki világéletében New Yorkban élt, úgy tájékozódik, előbb megtanulta az összes útvonalat, minthogy volán mögé ült volna a saját járatán. Annak ellenére, hogy ez az úgymond "főállása" többnyire helyettesít, a lehető legrugalmasabb időbeosztásban dolgozik, és nagyon jól dolgozik, ha ugyan létezik olyan, hogy "jó" buszsofőr, vagy egyáltalán szükséges ez a kategória. Pontos és higgadt sofőr, a közlekedési tényezők nem idegesítik fel, a furcsa utasok főleg nem. Mindig tud mosolyogni, és ez valamiért mégsem nyugtalanít senkit, még hétfőn sem. Az egyenruhája mindig kifogástalan, a legnagyobb hőségben is elviseli, ellenben a légkondicionálót sose rest bekapcsolni, télen pedig megfelelőképpen fűti a kis buszt, még ha ezzel a cég spórolási elveinek nem is felel meg, az ő fizetési csekkje bánja, nem pedig az utasok ezt.

Hovatovább minden furcsaságot megjegyez, minden alkalommal alaposan szétnéz az útvonalon, az utána érkező kollégát a kávé felett bőségesen tájékoztatja a várható körülményekről, kátyúkról, forgalomról, telihold idején a várható holdkórosokról, a járdáról lelépő járókelők miatt várható hirtelen fékezések statisztikai valószínűségéről, az orvul megbújó csúszós jégfoltokról alkalmasint. Lojális és empatikus embertárs, ezért egy kicsit bolondnak tartják a kollégái, bár sose megy el velük sörözni, ünnepekre, kártyázni, és a lányos apák házasságkínálatait sem fogadja el.

A pizzahuszár:

A helyismeretének nagy hasznát veszi ételkihordóként is, leleményességével pedig az ügyfelek nagy örömére megtalálja a legrövidebb  utakat így a kiszállása gyors és fittyet hány a közlekedési szabályok feleslegesen túlbuzgó részére, de ezzel nem rí ki a taxisok és fiatalok tömegéből, legnagyobb örömére. Beilleszkedés, ez a kulcsszava az utóbbi években.

Halálosan komolyan veszi ezt a munkát, főleg, mert hála a pornófilmek szexipizzafutár sztereotípiáinak a megélhetését köszönheti a borravalóknak, mindig kedves, figyelmes, pontos, bókol az ajtónyitó lányoknak (ha egyedül vannak), az ajándékokat nem sumákolja el, a vevőpanaszokat megbízhatóan továbbítja, és szemlátomást élvezi a furikázást motoron az őrjítő nagyvárosi forgatagban. Elég magabiztos és hidegvérű vezető ahhoz, hogy elkerülje a baleseteket még a kellemetlenné váló helyzetekben is patikamérlegen kimért jó döntést hoz arról, merre fordítsa a kormányt, mikor vegyen a gázról vagy adjon hozzá, hogy kislisszoljon egy karambolból. Nem tudják róla de ugyanilyen józanul képes száguldó páncélozott terepjárókat, harci helikoptereket, tankokat és kétéltű járműveket vezetni. Nem véletlenül ez a munka forralja fel a leginkább az apja haragját, az elpazarolt tehetség és képességek kérdései minden egyes családi vacsorán előkerülnek szemtelen nővérei kaján derültségére vagy éppen bosszúságára.

Ugyanakkor bosszúálló természetének is teret enged ezekben a műszakokban, vidám, bosszantó, sértő, őrjítő megtorlásokat eszel ki a "nincs nálam apró, bocsi" betegség gyógyítására, ha hoppon marad. Hiába, senki sem tökéletes.

A sírásó:

Egy volt katonacimborája szerezte neki az állást a bátyja révén aki ebben a mindig szezonális bizniszben utazik. Ez a meló viszi a legközelebb ahhoz, hogy úgy érezze vannak barátai, mert minden korábbi kapcsolatát hátrahagyta a seregben és bizony elmagányosodott, továbbá a nehéz fizikai munka (már amikor az ásógépek nem használhatóak) valamennyire kifárasztja, amire a többi munkája csak mérsékelten alkalmas. Mindig jókedvű kolléga akit mintha semmi sem tudna letörni: temetőszag, síró emberek, korai műszak, esős munka, túl sok feladat. Elég fegyelmezett ahhoz, hogy ne akassza ki a gyászoló rokonságot grimaszolással, így ha úgy adódik részt vesz a temetéseken, vagy ő vezeti a helyszínre kiszálló halottaskocsit. Mivel tudják róla, hogy leszerelt exkatona őt bízzák meg a kollégák pereputtyában előforduló ügyes-bajos konfliktusok rendezésével, túlságosan nyomuló udvarlók leszerelésével, meg nem fizetett tartozások diplomatikus felhajtásával, mert sose veszíti el a fejét, de hát mindig is ilyen volt, nagyszerű adottság ez, amit az élet minden területén kamatoztatni lehet. Mivel a munka amúgy is a társadalmi megítélés perifériáján mozog, a kollégái nem róják fel neki, hogy sose veszíti el a fejét, mivel a magánéletéről nagyon keveset tudnak, az egészet legfeljebb a képzettségeinek tulajdonítják.

Hogy mikor alszik?

Igazság szerint bárhol és bármikor. Hála a korai katonaéveknek és az apai előrelátásnak, na meg a keleti volt személyi edzőnek, nagyon kevés alvással beéri, mély, de rövid meditációkkal fitten tartja az elméjét. Nem az a reggel nyűgös éjjel partyarc típus, a kedvelői szerint mindig partyarc, az utálói inkább az "éber seggfej" kifejezést használják a jelenségre, ami ő. Olyan, már-már kérkedően magabiztos minden helyzetben (nem mintha komoly kihívások elé állítaná saját magát), hogy hajlamosak azt gondolni a vele szembehelyezkedők, hogy nem verték még meg elégszer ahhoz, hogy tudja mikor kell befogni a száját, és ezt a hiányosságot sürgősen pótolni kell. Ez a tényállás nem igaz, pont elégszer megverték már életében, de attól még olyan maradt, amilyen. Irritáló tény, de így van és így marad.



szj példa


Ezekiel anélkül végezte el a szokásos gyakorlatokat, hogy odafigyelt volna rájuk. Ez sajnos eleve feleslegessé tette az egész meditációs mozgást, a kikapcsolódást és a szellemi feltöltődést, mert nem töltődött fel, de amióta visszaépítette az izomzatát (tizenöt kilót veszített, még mindig hiányzott) a hadszolgálati időkből mintha fantomfájdalmat érzett volna állandóan. Könyörtelen hiányosságként húzódott a bőre alatt, amit csak úgy űzhetett el, ha rutinszerűen foglalkoztatta a megmaradt testrészeit, a lecsonkolt végtagérzés ellenszereként teljes egészként mozgatva meg magát. Általában ilyenkor saját magára gondolt, gondosan számba vette a létezése aspektusait, a világban elfoglalt helyét, a hús, csont és bőr harmóniáját, a lélegzet és a szívverés tökéletesen kiszámított matematikáját, ami felelős volt az életért, az egészségért és a természetbe illeszthetőségért. Gyerekkorában persze feltette a kérdést, mint mindenki más, hogy miként lehet a küzdelem, a harc, esetleg a gyilkosság beilleszthető a nagy egészbe, és miért az erőszakos foglalkozásúak a legtesttudatosabbak, de megnyugtató válaszokat kapott rá, amikre ugyan nem emlékezett, de a kérdés sem nyomasztotta.
Annál inkább a szomszédban lakó öreg. Az özvegy Mrs. Hill ma esti megfigyelése és krákogó megjegyzése arról, hogy egy ilyen deli fiúnak nem otthon kellene töltenie az estét, bizonyára rosszra fordultak a dolgok a barátnőjével, de ne búsuljon, lesznek szebb idők, csak pucolja össze magát és menjen szerenádot adni. Mrs. Hill a jótanácsok után zörögve szerencsétlenkedett  kulcsaival, amit ő a saját ajtajában állva nézett végig, aztán macskaszagú előszobájában eltűnt, és ő maga is becsukhatta végre az ajtót udvariatlansági vétség nélkül. Nem fért a fejébe, hogy honnan vette Mrs. Hill a barátnő-momentumot, a sarkait a falnak támasztva kézállásban is ezen meditált. A fülében doboló vér kitelt bíborhangján azt duruzsolta neki, hogy nincs ebben semmi meglepő, Mrs. Hill talán még sose látta este hétkor, vacsoraidőben idehaza, közös programjaik (találkozás a postaládánál, megbízásos macskaeleség bevásárlás, a cinyákok találkozójának leszervezése és kivitelezése) a hajnali órákra korlátozódtak, lévén neki más elfoglaltságai voltak a többi időben, Mrs. Hill pedig élemedett korára nem nagyon aludt ebben az időben. Joggal feltételezhette akkor, hogy a tőszomszédságában lakó ifjú az estéit párkapcsolatokra áldozza, vagy esetleg a randevúzás csalitosában tévelyeg, így történhet hogy a kísértetek órájában érkezik haza a leggyakrabban. Nem volt ebbe a feltételezésben semmi rendkívüli, mégis megragadta a figyelmének felszínes vonatkozásait. Még akkor sem ment ki a fejéből a dolog, amikor levette a sarkát a falról, lazán leengedve magát elgurult a kanapéig, annak karfáját használva a levezető nyújtáshoz. Csak emiatt kellett lecsavaroznia szerencsétlen bútort, ami tíz csavarral kapaszkodott a padlóba, hogy megtarthassa a helyét a Mrs. Hill gondolatörvénytől egyáltalán nem harmonikus mozdulatokkal szemben.
Mert ugye hogy jön ahhoz Mrs. Hill, hogy feltételezze, hogy őt egy kényes kedvű partner bármikor is hazazavarhatja, ha egyszer vele akar lenni? Talán olyan benyomást tett a szomszédra kevésnyi együtt töltött idejükben, hogy ő egy olyan jófiú, aki kettesben tölti a macskájával az estét, ha a kanapéra zavarták? És vajon ezt sikernek könyvelheti el?
Ezekre a kérdésekre nem kapott megnyugtató választ az estétől, amit hovatovább azért volt kénytelen otthon tölteni, mert a pizzéria, ahol dolgozott nem ugrott meg egy közegészségügyi vizsgálatot és momentán kényszer-szabadságon pihent az állomány a nagytakarítás ideje alatt. Persze, a körülményekre való tekintettel valószínűbb, hogy ő inkább felmond és másik helyet keres (mondjuk azt a bájos kontinentális éttermet két saroknyira? ), de nem ma este. Inkább kiélvezi a ritka lehetőséget. Már amennyire ki lehet azt élvezni, hogy az ember szomszédja ennyire kotnyeles.
Miközben átugrotta a kanapét és a nappalival egybenyitott konyhába kocogott a talpa alól feldübörgő alsószomszéd méltatlankodása felett (akit tapasztalatai szerint a nap bármely órájában zavartak az ugrálás hangjai, de amikor még a kanapé is el tudott csúszni a padlón akkor fel is jött) elképzelte, hogy hogyan ölhetné meg Mrs. Hillt. Nyilvánvalóan úgy, hogy balesetnek tűnjön, de mégis izgalmas maradjon. Amikor kinyitotta a hűtőt és az egyetlen fényforrás a szemébe világított elhessegette a helytelen gondolatokat, mert tudta jól, hogy valami baj van vele, velük. Kigooglezta, mint minden modern fiú. Diagnosztizálta magát, és lépett. Természetesen nem öli meg Mrs. Hillt. Nem. És balesetet sem képzel el neki, mert nem is akarja holtan látni, hiszen egy új szomszéd talán kíváncsibb, kedvesebb és szívélyesebb volna, átkopogna sóért, cukorért, lisztért, vagy egyszerűen csak megmérgezné a macskát, hallott már ilyenről. Mrs. Hill jó ott, ahol van.
És persze azért sem öli meg, mert nem szabad, nem helyes, és semmi baj sincs Mrs. Hillel, és az egyik ember nem öli meg a másikat. Még csak nem is gondol rá, ugye?
Sóhajtott, a fehér fényben gomolygó párán átnyúlva joghurtot vett elő, aztán becsukta az ajtót, és sötét lett. A feketeségben egy szinte teljesen nesztelen test mozdult, a hűvös kövön meleg, bársonyos tappancsok tipegtek felé, a macska szemében csak a kintről beszűrődő fény irizált amikor áthaladt a sugarán és a pofájával a lábszárához dörgölőzött. Lehajolt hozzá, hogy megsimogassa, de az állat továbbszaladt, a nyitott ablak párkányára ugrott, ahonnan a szomszédos sikátorra néző tűzlétrára lehetett kimászni egy kis ügyeskedéssel, ami sem macskának, sem embernek nem jelentett kihívást.
Kezdetben persze a bundás pajtás próbálgatta a tűrőképességét, fitogtatta az egyensúlyérzékét a korláton, kihívóan bámulva rá szökni kezdett olyan irányba, ami nyaktörő ugrást követelt meg tőle, de szinte semmivel sem volt ügyetlenebb nála. A macska aztán beletörődött a megváltozott helyzetébe, és már nem is akart megszabadulni tőle. Amúgy is hova mehetett volna? Egymás mellett ülve a hideg fémen lenéztek a szűkös házfalak között zsúfolódó kocsikra, kukákra, mulatók hátsó kijáratára és az emberhulladékokra, akiket különböző okokból ide vetett a balsors New York megannyi fényesebb helye helyett és együtt sajnálták le őket. A macska azért, mert ő egy magasabb társadalmi körből származott és nem szívesen piszkolta be a bundáját. Ezen kívül nem fogott egeret, patkányt, verebet, bármilyen élőlényt. Nem ette meg a csirkecsontot, a felvágottat, a virslit. Semmilyen körülmények között nem lépett a fűre (nem mintha talált volna a környéken egy szálat is), és ha el is kalandozott a tűzlépcsőn, a beton síkjára sose tette le a lábát. Ezio nővére vette három éve ezt a hipoallergén orosz kék kis szőrgombócot az akkor nyolc éves lányának (az ő unokahúgának, mindig emlékeztetnie kellett magát a rokonsági fokra a kislánnyal), aki boldog is volt vele (ellenben a nagyapjával akinek az "orosz" szó hallatán rángatózni kezdett egy ér a halántékán) egészen néhány hónappal ezelőttig. A kis kandúr a Mister névre hallgatott, de Missy lett belőle az ivartalanítás után, szóval az ádáz kisbestia akkor karmolta meg a kislány legjobb barátját, és feltételezett jövendőbelijét, aminek következtében nála landolt, "amíg el nem simul az ügy". Charlotte érvelése betonbiztos volt: a férfiak nem tűrik a konkurenciát, ezért ifjú lovagját nem állíthatja kihívás elé a macskája képében, mert még elbizonytalanodik, a férfiak így működnek. Ahogy mondta, Ezio ezt nem értheti, mert ő kétség kívül más, mint a többi férfi, csak legyen jó a macskával. Lenyűgözőnek találta, hogy a gyerekek milyen hamar felismerik azt, amihez a felnőtteknek pszichológusi segítség kell, és mire kettőt pislogott már Missy a háztartásának része volt. Sokban hasonlítottak egymásra, egyforma lelkesedéssel figyelték a sötétből a szemközti épület kivilágított ablakaiban zajló életeket; a családok motoszkálását, a szerelmesek harcát, az eltévelyedett ifjak küzdelmét a droggal, az alkohollal vagy éppen a kortársaikkal. Gyakran az utcán lent is akadt számukra néznivaló, mert olyan környéken laktak, ahol heti szinten megölték/kirabolták/megerőszakolták az emberek egymást, a rendőrség rendszeresen vizitelt, kérdezősködött, és ők a szomszédsággal szorgalmasan válaszoltak, vagy éppen úgy csináltak, mint akik itthon sincsenek.
Ő általában válaszolt, ha kérdezték, de nem, soha nem látott és nem hallott semmit, ahogyan akkor sem, amikor joghurtot kanalazva ült a sötétben és az utca görbén elkanyarodott vége felől szóváltást hallottak. Missy persze rögtön irányba fordította a fejét és mellső mancsaival lelógatott combjára támaszkodva egészen előrehajolt, bár még a zajforrás messze járt. Korán kezdődött a műsor, mintha csak ezt mondta volna, de a macskák ugye nem beszélnek, Ezekiel pedig nem beszélt a macskához, lévén az úgysem tud válaszolni neki. Néhány ablak bezárult a környéken, biztosítva a szem-, és fültanúk tapintatos hiányát, a joghurtba mosolygott az emberi óvatosság láttán. Nyilvánvalóan senki nem akart a bajba jutott fiatal segítségére sietni, akinek gyors léptű közeledtét hallotta, látta, és szó szerint érezte a bőrébe mélyedő macskakarmok izgatott görbületén. Lepillantva egy nőt látott, zavartan, botladozó nyelvvel mondott is az valamit, nem neki, mert négy emelettel a feje felett nem látta, úgy általánosságban fohászkodott a világos ablakok mögött sejtett empatikus személyek figyelméért és segítségéért. Az artikulációjának hiányossága valamilyen bódítószer hatására utalt, egy rosszul végrehajtott kloroformos támadásra. Igazán komolyan el akarták kapni azok az amatőrök, akik utána rohantak kis késéssel. Vajon a barátját tették ártalmatlanná ez idő alatt? Elnézve a lány hosszú combjait és rövid szoknyáját elég valószínű feltételezésnek tűnt.
Persze utolérték, mielőtt igazán izgulhatott volna a hajsza végeredménye felől, még egy sikolyt kipréselt magából, aztán csend lett, csak a leejtett joghurtosdoboz tottyanása szakított a csendbe. Izgatott káromkodással kapkodóra váltottak a lentiek, akik gyorsan elvonszolták az áldozatot. Helyes, mindig is utálta a szerencsétlenkedést, türelmetlenné vált tőle, és már elképzelte, hogy lemegy segíteni, és annak nem lett volna jó vége.
Jobb neki kettesben a macskával ma este, de azért holnapra kell valami meló.
A szabadidő életveszélyes.