Carry Almighty, általános iskolai padtárs
„ Jadie? Ja igen, hátizé én amúgy nem ismertem annyira. Vörös volt…hátizé, inkább szőke. Vagy az a tesója volt? Nemtommá’ annyira régen volt, nem is értem miért kérdeznek éppen róla. Amúgy általánosban nem volt nagy szám, mondjuk sokat tudott beszélni, és marha sokat hadovált össze meg vissza, nagy szövegláda volt…vagy az a tesója volt? Jaaaa neeeeem a tesója az állandóan tanult, Jadie meg állandóan kinn lógott a haverjaival. Asszem focizott is egy ideig, olyan fiús volt, aztán má’ nem tudom. Elmentünk általánosból, ő meg másik középsuliba került. Tiszta dilis volt az a csaj amúgy.”

Frank Gordon-Herwis, középiskolai haver, az első barátja
„ Jadie? Húbazmegdejósegge volt! Bocs, hosszú napom volt, és nagyon sok tárgyalás is van mögöttem. Mit akar tudni róla? Középsuliban ismertem meg, az első évfolyamon járt, amikor én a másodikon, a testvérével együtt kezdték az iskolát. Aztán egyre többször szorult korrepetálásra matekból, meg fizikából. Benne volt az iskolai tornász csapatba, esküszöm csak miatta jártam nézni a talajgyakorlatot versenyeken. De amúgy jól megvoltunk. Szerettem amikor kis szalaggal összekötötte a haját, meg azt is bírtam benne, hogy nem mázolta agyon magát mint a legtöbb lány akkoriban a suliban. Amúgy nagy dumás volt, rengeteget beszélt, és mindenkinek segíteni akart. Olyan…tudja olyan volt. Elmondok egy sztorit. Megyünk haza suli után kísérem, ő meg meglátott egy csigát az út közepén araszolni, mai napig nem tudom honnan szúrta ki, de észrevette és akkor odament, megfogta és átrakta a fűbe a másik oldalon. Érti mire gondolok. Egy csigát! Szóval az a fajta csaj volt, aki a legkisebb dolgokat is észrevette, de ugyanakkor nem húzta ki magát a bulikból és az őrületekből. Csak amikor a testvérének szüksége volt rá…olyankor még a randikat is lemondta mert megbetegedett…hogy is hívták a hugát…nem emlékszem… Szóval olyankor nem nagyon akart még találkozni sem. Hogy szerettem e? Ja, igen az első barátnőm volt, oda voltam érte, aztán bevallotta, hogy másba szerelmes. Mint az iskolában az összes csaj, abba a barom focistába, Damien-ben. Hogybasszameg! Dilis volt az a csaj amúgy…Dilipóknak hívtam. Oda voltam érte, aztán vége lett. A téli bál után.”

Demi Trevorson, egyetemi csoporttárs, kollégiumi szobatárs, jelenleg szülész orvos
„ Ó, a Dilipók Jadie? Tudok róla rosszat is meg jót is mondani, bár az ő esetében a rossz inkább abban merül ki, hogy elég sok nyűgje volt. Egészségileg mondom. Imádta a szertornát, aztán volt az a balesete, és örök életre búcsút kellett mondania a sportnak. Én már akkor ismertem meg, amikor jó pár éve csak bámulta a képernyőn a különféle versenyeket. Jégtánc. Azt nagyon imádta, de talajtornát soha többé nem nézett.Az egyetem után úgy tudom magánpraxisba is  kezdett.
Ha jól tudom volt egy pasi aki sokat hívogatta az egyetem alatt….hogy is hívták? Valami Frank Akárki…de Jadie minden alkalommal nemet mondott mindenre. Kevés olyan embert ismerek akinek ilyen nagy szíve van és a munkáját helyezi előtérbe, meg a gyerekeket.  Néha még beszélek vele telefonon, de már nem nagyon van időnk egymásra.”

A rendelőben ülök, és az első betegemet várom, egy kislányt, meg az édesapját, akinek két éve halt meg az édesanyja. A probléma esetükben egy kissé összetettebb semmint a gyász feldolgozás. A férfi, Mr McMiller fél éve szabadult előzetes letartóztatásból, mert a felesége megölésével vádolták. A kislány addig a nagyszülőkhöz került. Mindössze nyolc éves, alig fiatalabb mint az unokahugom Fawcet, és valahányszor erre az angyali arcra nézek, ahogyan félve pislog körbe a rendelőszobámba mindig összeszorul a szívem. Három hónapja járnak hozzám, és a férfi mindamellett, hogy kifogástalan stílusról és udvariasságról tett tanúbizonyságot, láthatóan nagyon kötődik a lányához, és viszont. Amit leginkább fel kell oldanom, az amit a nagyszülők megpróbáltak lerombolni, hogy a kislányt elválasztják az apjától, hogy bűnösnek kiáltják ki. Ez a legrosszabb amit egy gyermekkel szemben csak elkövetni lehet, amivel egy életre meg lehet nyomorítani a pici lelküket. Bármilyen is a szülő, bármilyen is az anya vagy éppen az apa, a gyermek számára mindig az lesz a minden, a világ közepe, valaki akire fel lehet és fel is kell nézni. Ők mindenkiben meg tudják látni a jót, még akkor is ha a világ elítélte őket. A gyerekek még képesek arra, hogy tisztán és mindenféle sallangtól mentesen tudják látni a világot. Én próbálom az ilyen keserű és szomorú dolgokat is vidámabban felfogni, úgyhogy minden alkalommal segítségül hívom Miss Stockmann-t, egy régi kivénhedt bakancs zoknit, akinek a lábfej részére két filcből szemeket ragasztottam, és a száj részét a kézfejemmel tudom mímelni, mintha ő beszélne. Ilyenkor elváltoztatom a hangom, és úgy próbálok faggatózni a gyerekeknél. Mr McMiller a kanapén foglal helyet, a kislánya szinte ugyanazzal a lendülettel huppan az apukája ölébe, és a férfi egy óvatos vállvonással és egy kisfiús mosollyal kér elnézést ahogyan mindig, és miközben a zoknit húzom a kezemre, csak intek, hogy ugyanmár semmi baj nincs, már megszoktam, nem csinálok ebből ügyet.
-Naaaaaaa mesélj nekem kérlek Lizzy, mi újság ma veled? Minden érdekel, amiről csak beszélgetni szeretnél. Merre jártatok apukáddal és milyen volt? Nyammm….ettetek ma is sütiket? Én is akarok enni sütiket….imááááááádom a sütiket.- és már át is vedlettem Miss Stockmanná, mint valami bábelőadáson amit láthatóan nem csak a kislány de az apuka is igencsak élvez. Az én rendeléseim így zajlanak minden alkalommal, valahányszor egy kisebb gyereket kell ellátni. Értelemszerűen a kamaszokhoz már nem a kézbábumat szedem elő, igaz nem sok ilyen betegem van. Inkább olyanok mint Lizzy is, aki a lábát kezdi lóbálni, gyűrögeti a kis cseresznye mintás szoknyájának szegélyét, és valahányszor lendül az aprócska láb minduntalan sípcsonton találja az apját.
- Hááááátttt elmentünk Masy Cukrászdájába és ettem habos cupcake-et, tudod Miss Stockmann amiben olyan színes cukorkák vannak, és apu azt mondta, hogy ha jól viselkedem, akkor minden vasárnap elmegyünk majd és akkor is vesz nekem ilyet.
- Váóóóó neidegelej fel Lizzy! Hát én nagyon imádom a habos cupcake-t…juuuuujjj annyit meg tudnék belőle enni, hogy talán még el is csapnám a pocakomat. Haaaaaatalmaaaas nagy lenne tőle a hasam.
- Jujjj azt nem szabad Miss Stockmann!- az édes kis pofin a szemöldök komoly felnőtteket megszégyenítően ráncolódik össze.
- És miért nem?
- Mert az egészségünk a legfontosabb, ugye apu? És ahhoz nem szabad sok édességet enni.- hm…okos kislány. A zoknim csak tátog a kezemet mozgatom és hümmögök. Ilyen és ehhez hasonló pici dolgokkal lehet közel kerülni az apróságokhoz. Csak így lehet a kis világukba betekinteni. Én azt vallom, hogy a gyerekekkel nem kell gügyögni, a gyerekek nem hülyék, csak nincs meg az életben az a tapasztalatuk ami nekünk megvan, ők még más perspektívából szemlélik a világot. És amikor szeretnénk velük komolyan beszélgetni, akkor le kell hajolni hozzájuk és felemelni magunkhoz. Megértenek bennünket, csak más módon kell megközelítenünk őket. Ez a hitvallásom, eszerint élek és eszerint dolgozom. Amikor egy óra elteltével elbúcsúzom Lizzy-től és az édesapjától megígéri nekem, hogy legközelebb hoz majd Miss Stockmann-nak igazi finom habos cupcake-et…epreset, mert az a kedvence.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Igazán bájos, kedves, szimpatikus karaktert alkottál. Tetszik, ahogy fogalmazol, a soraid olvasatták magukat, a jellemzés megoldása is jól sikerült. Érezhető, hogy Jadie tényleg szereti a gyerekeket, törődik velük, éppen ezért, nekem úgy tűnik, valóban a hozzá leginkább passzoló foglalkozást választotta. A jellemzésekből kiderült, hogy cserfes nő, szeret beszélni, de ha gyerekekről van szó, ez a tulajdonsága is valószínűleg sokszor a hasznára válik.  

Én még igazán kíváncsi lettem volna a húgára is, hiszen többször is említve volt, olyasvalakinek tűnik, aki ellentéte Jadienek, és közben ki is egészíti. Remélem, a játéktéren még hallhatunk majd róla.

Sajnálom, hogy a sportkarrierje korán derékbe tört, és onnantól ő maga is csak néző lehetett a sporteseményeken, de talán ez is olyasmi, amiből merítkezhet, amikor megtört lelkű gyermekekhez igyekszik közelebb kerülni.  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!