The Collector and the Living Jewel

All jewelry is the most beautiful when it is owned.

Már-már hobbimnak tekintem, hogy különböző embereknek járok utána, keresem-kutatom azokat, akiket a csapatomban tudhatok, akiknek jó hasznát venném és persze képes lehetek manipulálni, megtörni, illetve képes lehetek hosszú távon, legjobb esetben örökre a markomban tartani.
Miközben a lehetőségek tengerében turkáltam rátaláltam egy Laurel Martínez nevű nőre, aki mesterlövész volt, egy bűnöző, de ahogy megpróbáltam kellő adatot összeszedni róla, úgy arra jutottam tökéletes lehetőség lenne megszerezni. Nem tűnt olyan valakinek, akire ne tudnék egy idő után hatást gyakorolni, ráadásul nagyon hasznos tagja lenne a bandámnak, ahogyan A Harlekin is annak bizonyul. Rengeteg lehetőség állt rendelkezésemre, melyeket bevethetek, már csak a tökéletes időzítésre lesz szükségem, de erre is meg voltak az embereim, így a csicskáim ráállítottam, hogy ismerjék ki a lány napirendjét, mikor-mit csinál, merre jár, merre szeret tekeregni, mik a visszatérő helyek az életében és ha tudják, derítsék ki mik a terveim az elkövetkező napokra.
A válaszokat megkaptam, így fel tudtam készülni és az ominózus napon jó előre bekuckóztam a lány kedvenc bárjába, ahol egy pohár whiskeyt kortyolgattam teljes kényelemben. "Érthetetlen" okokból a bár a jöttömre szinte teljesen kiürült, hiszen, akik felismertek, nem akartak egy légtérben tartózkodni velem, illetve már az ajtóból kifordultak, amikor be akartak jönni. Csak az igazán tökös legények maradtak benn és azok, akik nem ismertek fel, nem tudták ki vagyok, szóval azért nem volt teljesen kihalt a hely, bár kevesebben voltak, mint szoktak. Engem nem zavart.
Az ajtó felé pillantottam, majd a karórámra, hogy lássam, tényleg jönni fog a lány, vagy néhány alkalmazottal kevesebb marad nap végére a társaságomban. Nem szeretem, amikor csalódnom kell, attól hisztis leszek, ha pedig hisztis vagyok, könnyen megugrik bennem a gyilkosságra való hajlam.
Jött a lány, szóval ma nem fogom megcsorbítani az alkalmazottaim létszámát. Ez szomorú is volt és nem is.
Az asztalomtól figyeltem, feltűnést nem keltve, csak óvatosan, úgy, hogy ne fogjon gyanút, hogy kiszemeltem magamnak. Ha észre veszi, hogy kémlelem, akkor tudni fogja, hogy akarok tőle valamit, vagy éppen azt hiheti majd, hogy tetszik nekem. Oda fogok hozzá menni, meg fogom szólítani, de nem sietek. Miért is tenném? Ha túl hamar lapátolunk be egy forró ételt, akkor az a gyomrunk kárára mehet.
Megvártam, amíg fixálja magát a térben, megtalálja a maga asztalát, ahol le akar táborozni, hogy elkezdjen inni, esetleg telefonozni, vagy olvasni, hogy elérje a komfort érzetet.
Kellett, szükség volt rá, hogy mire én odamegyek hozzá, már egy kellemes, komfortos, netán-tán otthonos érzet kerítse hatalmába. Köztudott volt, hogy ha a közérzet optimális, akkor minden szituációt könnyebben, lazábban kezelnek az emberek, sokkal elfogadóbbak, befogadóbbak.
Kivártam, aztán felkeltem és a whiskeyt kezembe véve odamentem hozzá és engedélyt nem kérve leültem az asztalához.
- Szia Laurel - köszöntem rá bájos mosollyal. - Mi a helyzet, hogy érzed magad? Kérjek neked még egy italt? - kérdeztem megütve egy kedélyes, barátias hangot, mintha már ezer éves jó ismerősök lennénk.

szavak száma: x zene: I Want It All megjegyzés: ide

The Collector and the Living Jewel

All jewelry is the most beautiful when it is owned.

Figyeltem őt, de láttam, ő is figyelt. Próbált észrevétlen lenni, természetesnek tűnni, de tudtam, hogy észre vett engem. Helyes. Szúrj ki, végy észre, hamarosan úgyis a társaságodban leszek. És hidd el, imádni fogsz engem.
Láttam, mojitót kért, az asztalnál kényelmesen itta, elmerült a telefonjában, többé már nem foglalkozott a külvilággal. Hamarosan eljön az én időm. Ő a saját asztalánál kortyolgatott, én is a sajátomnál, de ezen változtatni kellett, ha a markomban akartam tudni a lányt.
Át is ültem hozzá ezzel okozva neki meglepetést, de nem akkorát, mint azzal, hogy ismerem, tudom a nevét. Hogyne ismerném, sőt, elég sok mindent tudok már róla, ami hasznos lehet számomra a jövőben.
- Biztosan. Én jól ismerlek, de szerintem te is ismersz engem, csak még nem tudsz róla. Lehet gyenge az arcmemóriád, vagy keveset láttál, de ismersz, tudod ki vagyok. Mindenki tudja - szétnéztem. - Ezért vagyunk itt ilyen kevesen. Mert félnek az emberek. De vajon te is félni fogsz? Remélem nem hagysz itt engem, ha megismersz. Az nagyon rosszul esne - mosolyogtam.
Ajánlatomat ugyan elutasította, de ez nem jelentette azt, hogy ne lehetnék nagylelkű.
- Ugyan, ne butáskodj. Egy ilyen finom hölgynek jár egy kis nagylelkűség! - a pincér felé intettem, majd mikor az asztalunkhoz jött egy nagyobb pénzösszeget nyomtam a kezébe.
- Kérem. Én állom a hölgy teljes estjét. A maradék pénzt osszák szét maguk közt - mondtam elegáns mosollyal, majd elhesegettem a férfit, hogy ne legyeskedjen tovább a közelünkben.
A kérdése nyomán elegánsan hátradőltem a székben kezemben a pohárral, de nem tartottam sok hatásszünetet, bemutatkoztam.
- Cale Braxton. De hívj te is nyugodtan Braxienek, ahogy a kedveseim teszik. A barátok és a szeretteim hívnak így. Tartozz te is közéjük. Bárki lehet a kedvesem. Barát, családtag, hű követő. Hidd el, nem vagyok én olyan gonosz ember, mint a hírek lefestenek. Te is tudod, hogy a sajtó szeret túlozni! - nevettem el magam, majd az italomba kortyoltam egy kellemes kis kortyot.
- Szeretném a barátságomat ajánlani szépségem. Mit szólnál hozzá, ha a körömhöz tartoznál? Nem kell lemondanod eddigi életedről, csak mondd, hogy mellém állsz. Nem bánnád meg. Mindent megkapnál tőlem. Pénz, hatalom, védelem. És persze a törődés. Én minden kedvesemre nagy gondot fordítok. Törődök azokkal, akik jók hozzám. Egy olyan valaki, mint te, többre érdemes, mint az az élet, ahol most tart. Sokkal nagyobb magasságokba hivatott. Szárnyalnia kell - mosolyogtam. - Hidd el, jó dolguk van és boldogságban élnek, akik mellettem állnak, akik hűségesek hozzám és tesznek érte, hogy én is boldog legyek. Mert ha én boldog vagyok, akkor mindenki boldog - bólintottam egy aprót.
De ha én nem vagyok boldog...
- Gondolj csak bele, mennyivel többet érhetnél el az életben, ha az én barátom lennél. Sejted hol helyezkedem el a társadalomban, te is ülhetnél azokban a magasságokban. És nem kellene sokat tenned érte, nem vagyok én gazember, még csak villantanod sem kellene. - nevettem újfent.

szavak száma: x zene: I Want It All megjegyzés: ide

The Collector and the Living Jewel

All jewelry is the most beautiful when it is owned.

- O, drágám, ez a helyzettől függ. Az emberek általában tudni szokták mikor kell félni. Ezt hívják túlélési ösztönnek - magyaráztam semleges tekintettel, bár azért a szemeim mélyén árulkodó sötét fény csillant.
- Köszönöm, de maradok a whiskeynél. Megszoktam a barátaim mellett - mosolyogtam. - Egész megszerettem. De ha neked az ízlik, akkor idd csak, amennyi jól esik.
Tetszett, hogy voltak frappáns válaszai, tetszett, hogy ellenállt. De vajon meddig lesz rá képes? Van az a pont, amikor az embereknek már nem sikerül.
- És mindig célba találnak - feleltem a szárnyaló töltényekre félre billentett fejjel. - Ismerem a legendás lövéseidet. De nem aggódom. Belőlem sosem lesz a céltáblád - mosolygom, hiszen bizonyára holtan fog összeesni, ha csak egyszer is megpróbál megölni.
Majdnem lefagyott a mosoly az arcomról, de szerencsére stabilan volt rögzítve, pedig az "agresszív" fellépése adott rá okot, hogy szigorúbb képet vágjak, ám ez nem történt meg. Sőt. Kuncogtam is egy jót.
Megjegyzése nyomán szétnéztem a bárban, ahol épp csak egy-két lélek volt rajtunk kívül, aki nem a személyzet.
- Ők nem voltak a barátaim. Nem lehet mindenki a kedvesem, szivi. Csak az arra érdemesek. Akik pedig tudják, hogy nem érdemesek rá, meg sem próbálnak elém állni. De te itt vagy még és állod a sarat. Ez sokat számít - feleltem töretlen vigyorral.
- Nem az számít mióta, hanem, hogy mennyire eredményesen. Elég, ha tudod, hogy elégedett vagyok az eredményekkel és tudom, hogy jó lóra teszem veled.
Hát nem akart becézni.
- Hát jó, csak a Braxton az olyan hivatalos, nem? Mondd ki újra, Braxton. Mintha a tárgyaló teremben hallanám - öklömmel csaptam párat az asztalba, mintha a bírói kalapács lenne. - Méreginjekció általi halálra ítélem Cale Braxton! De te tudod, ha szerinted jól hangzik. De akkor már inkább a Cale, nem? Az olyan barátsgosabb. Nem olyan merev.
Fészkelődtem kicsit, hogy még kényelmesebb és lazább legyen az ülő póz, közben az italom lötyböltem.
- Ha nem vagyok boldog? - ismételtem meg kérdését. - Azt a média megmutatta már párszor a hírekben - vigyorogtam cseppet sem barátságosan, inkább kísértetiesen és vérengzően, majd elnevettem magam.
Bár igaz, ha boldog vagyok, akkor is szoktam ölni, hiszen az mindig jó kedvre derít, bár ha rossz a kedvem, akkor fokozottan veszélyes szoktam lenni.
- Mondták már egy páran, de a pszichiáterek sem segítenek már rajtam - nevettem a dolgon vállaim megvonva, hiszen az évek során már volt párral dolgom, de hát annyit értek, mint szódavízbe a plusz buborék. - Sőt, volt, akit magam mellé is állítottam.
Oh, ne, ne szerénykedj, te igen is különleges vagy, csak még nem tudsz róla és nem mindenki látja benned azt, amit én. Most még te sem. De hidd el, nekem nagyon jó szemem van a különlegességekhez. Látom az igazán értékes embereket és te közéjük tartozol.
Kérdése nyomán lapos pillantást, majd fapofát vágtam.
- Az gondolom nem egó kérdése. És attól függ ki és mit utasít el tőlem. De ritka, ha megtörténik. Előbb-utóbb mindenki beadja nekem a derekát. Te is be fogod, csak kéreted magad. De én ráérek, előttem áll az egész örökkévalóság - kortyoltam bele a whiskeys poharamba.

szavak száma: x zene: I Want It All megjegyzés: ide