War is a dirty business

entails the use of degrading
means, whoever wages it.
+18

Ha valamiben hitt, akkor az az, hogy a jég hátán is képes lenne megélni. Egyedül, elszigetelődve is képes lenne kikaparnia magát a szarból és mindezt arra alapozta, hogy gyerekként senkire sem számíthatott, miközben az öccse után is takarított és tisztogatott, hogy Henry feddhetetlen maradjon és még csak fogást se találjanak rajta. Kettejük közül az öccse volt a bajkeverő, az, aki a puszta létezésével is hidakat égetett fel vagy döntött romba mindenkit maga körül, míg Richard volt az, aki toldozott és foltozott a csendben, észrevétlenül. Nem voltak szuperképességei, nem volt kiváltságos, nem volt az elit tagja, nem volt nárcisztikus, de megtanult bízni magában és az eszében. Most, a kocsiban utazva bizony párszor elgondolkodott azon, hogy a diplomáját, az eddigi életét is lehúzhatja a wc-n, mert ha nem a megfelelő válaszokat adja és nem a rá szabott feltételekkel lép ki az ajtón, akkor nem lesz értelme annak, hogy a tüdeje tenné a dolgát és oxigénnel töltődne meg. Kellett volna írnia Henrynek vagy Whitneynek, hogy előfordulhat, ez lesz az utolsó üzenet személyesen tőle. Az idegessége kígyóként mart a bőrébe és méregként pulzált végig az erein, amit igyekezett elnyomni a cigaretta füstjének illatával. Félig-meddig sikerült is ezen terve.
Cowen szavaira mégis oldalra pillantott. Nem volt abban biztos, hogy a szerencse szülötte vagy a predesztináció volt-e a megfelelő kifejezés arra, amiről véleményt formált, ugyanakkor úgy döntött, hogy egyetért azt illetően, hogy nem mindenki volt annyira kiváltságos, hogy a problémák messziről elkerüljék őket. Felhozhatta volna önmagát egy újabb példának, ugyanakkor azt gondolta, hogy nem délutáni matinére készültek, hogy a romantikusság jegyében vallomásokat kellett volna tenniük egymásnak az életútjaikról. Mindenesetre értékelte, hogy mindketten örültek annak is, hogy Sullivan és Cowen is még lélegeztek.
- Bevallom, inkább pókerezéssel ütöm el az időmet, mint temetésekkel - adta a másik tudtára reflektálva arra, hogy hova is készültek ők ketten. Néha elgondolkodott azon is, hogy az érzelemmentessége mennyire segítette őt a pályafutása során, de rá kellett jönnie, ha minden ügye hatással lett volna rá, akkor nem ott tartana, ahol. Emberi életek felett döntött és segített rajtuk, még ha gyerekek is voltak - tán a legfontosabb meghatározó pillanatok voltak ezek egy ember életében. Felajánlotta a dohányt, csak azután tette el a dobozt, hogy Cowen vett belőle egy szálat, s a Zippo lángja egy másodperc alatt lobbantotta be a cigaretta végét. A halk sercegő-parázsló hang után, amely jelezte, hogy a dohányt elérte a tűz, elpakolta a gyújtót.
- Nagyszerű. Beláthatjuk, hogy ezzel a helyszínválasztással mindenki jobban jár, mintha sminkes üzletbe invitált volna minket - nos, nem tervezte, hogy a női testek látványa eléggé figyelemelterelő lesz, de azt be kellett látnia, hogy Kurkov értett ahhoz, hogy az embereket páros lábbal rúgja ki önnön komfortzónájukból. - Ha tudnám, hogy miért kellek én is ide, akkor valószínűleg nemet mondtam volna az ajánlatára. Ahogy tettem is már párszor. Nem szereti, ha nemet mondanak neki - jegyezte meg lassan, hogy amikor végre megérkeztek a célállomásra, a másik ügyvéd után szálljon ki, az aktatáskát sem felejtette benn az autó belterében. Olyan iratok voltak benne, amit eleddig még nem digitalizáltak. És talán jobb volt, ha soha nem is fogják ezt megtenni. Egyenes háttal sétált Jude mellett, noha alacsonyabb volt nála, aminek nem tulajdonított túl nagy jelentőséget. A pillantását körbejáratta a beltéren, mégsem ragadt le a táncos mozdulatainál. Az sem különösebben izgatta, hogy a bárpult mögött álló rájuk emelte a tekintetét. Másodiknak fogott kezet az orosszal, arcán feszes, művi mosoly jelent meg. Richard nem az az ember volt, aki Kurkov belső körébe tartozott volna és egyébként is túl kandai volt, hogy a tegezés mellett tegye le a voksát és nem azért, mert így illett. Azért tette mindezt, mert az éhes farkasnak sem adja oda az ember szívesen a vérző karját.
- Üdv! Miért volt szükség a személyes találkozóra? - kertelnie kellett volna? Kurkov arcán rosszallás jele rajzoltak barázdát, megváltozott a testtartása is és eltűnt az arcáról a korábbi szívélyes fogadtatás is. Az orosz mégis az üresen maradó fotel felé intett, ahova leült Sully egy szó nélkül, lepakolta a táskát a padlóra az öltönynadrágba bújtatott lába mellé.
- Olyan sokszor kaptam már a hónapok során elutasítást, hogy azt gondoltam, meg tudom győzni magát is, Sullivan, ha már Jude a segítségemre siet olykor! - a hangja, de még a vonásai is olyan üzenetet küldtek, mint a mézeskalácsház Jancsi és Juliska meséjében. Hamis ígéret volt egy belülről rothadó világban. - De mielőtt a lényegre térnék, fogadjatok el tőlem egy kis ajándékot - mintha értett volna a telepátiához, a gorillák egyike mögül lépett ki egy alattomos, patkányarcú férfi, mindkét kezében egy-egy kis méretű dobozzal, amiket kiosztott az ügyvédeknek. Sully alaposan megnézte az új embert, a rajta fellelhető tetoválások puritánságát, s azok jelentése után kutakodott az elméjében.. mert nem mintha olvasott volna róla, hanem ténylegesen is utánajárt az orosz börtönökben szerzett tetoválásoknak. A tag három kézbütykére rajzolt keresztek jelezték, hogy annyiszor élvezte a börtön vendéglátását. A vonalak szabálytalan egyenese szórakoztatta Richardot, de jobban lekötötte az, hogy az ingpóló anyaga kivágása mentén látszódott a gyermeki rajznak is beillő kígyó tetoválás, amely egyértelmű jelzése volt annak, hogy a viselője drogfüggő. Richard az ujjai közt fordított egyet a dobozon, miközben oldalra nézett a másik ügyvéd irányában.
- Na! Nem kell megijedni. Igazán semmiség, amit szánok nektek. Szeretek ajándékozni - vált nyájassá Kurkov hangja, s ha már így álltak, akkor Richard lehúzta a kezdetleges fehér masnit a piros papírdobozról, leemelve annak tetejét pedig éppen elég volt egyetlen pillantást vetnie az ajándékra, amitől felfordult a gyomra. Mégis uralkodni igyekezett az arcvonásain, mert ha Jude Cowen is hasonlóképp tett mint ő, akkor mindketten egy-egy csonkolt, két ujjpercet számláló bizonyítékot találtak. A vér nem maszatolta be a környező anyagot, a bőr viszont enyhén szürkés színt öltött, ami ha nem is volt helyszínelő, de a ritkán látott sorozatokból tudta, hogy egyet jelentett: nem ma dobták éhes disznók elé az ujjak tulajdonosát. Rick újra és újra visszanézett az ajándékára, amit amúgy sose kért volna. A köztes pillanatokban hol Kurkovra, hol Cowenre nézett. - Próbáltam valami testhez állót találni nektek - Sullivan a legszívesebben az orosz ölébe hányt volna, puszta kedvességből.

Kolumbia nem az a hely, ahova szívesen visszautaznék majd a jövőben, de látva, hogy mekkora kárt okoztam odaát volt egy olyan sejtésem, hogy ez a kívánságom nem marad megvalósulatlanul. Mallorie porhüvelyét a föld alá temethettem, ennyi tisztességes pillanatunk maradt kettőnknek. Belegondolva, hogy vele repültem már nem fájt annyira. Meggyászolom és örökre emlékezni fogok rá, de annyira elkanyarodott az életem az elmúlt napokban, hogy már annak is örülök, ha megélem a másnapot. Nem voltak illúzióm akkor sem, amikor megkaptam a meghívót és számot kellett vetnem az este folytatásával. Corára bíztam a legfrissebb védencemet, aki egy tizenkét éves kislány volt. Tagadhatatlan a rokoni kötelék közte és Lorie között, de fáj azt látnom, hogy mi megy odaát a dzsungelben és a bárók birtokain. Az emberek nagy százaléka fel sem fogja, hogy minek vannak kitéve a nők, ha nincs pénzük és hatalmuk se. Amerika egészen más világot nyit azoknak a szemére, akik átjutnak a határon és lehetőséget kapnak az újrakezdésre. Megannyi teendőm lenne, mocskosnak érzem magamat és legszívesebben bezuhannék az ágyba, de Kurkov követeli a megjelenésemet. Az elém küldött kocsi sem éppen az, amire számítottam, de egy új utastárs csak fokozza a bizonytalanságot. Mit akarhat tőlünk az orosz és miért éppen két ügyvédet? Nagy szar lehet a palacsintában, ha két különböző területről csődített ide minket. Sullivant megelőzte a híre, de mostanság azért felkapott, mert elvállalta annak a félnótás politikusnak az ügyét. Nem követem nyomon a médiát, de ez még hozzám is elért. Az ember legyen tisztában azzal, hogy milyen vetélytársakat szán neki a sors, még akkor is, ha nem ugyanazon a területen dolgozunk. A szálak összeérnek, mert ismeri az alvilág egyik legnagyobb fejét és ha ez nem elég kapocs, akkor semmi más. Az ügyvédi engedélyemet is sutba dobhatnám, ha Kurkov ellenem fordulna.
- Nagy öröm lett volna, ha megjelenik, szerintem az még neki is olyan terület, ahova nem szívesen tette volna be a lábát. – többet nem osztok meg a másik ügyvéddel, inkább sorra veszem a belső terét az autónak és felmérem a helyzetünket. Kiszúrom egyből, hogy le vagyunk hallgatva, ami annyit tesz, hogy Kurkov mérges és mellette bizalmát vesztett. Nem is tudom, hogy melyik lesz a rosszabb verzió, ha ismét találkozunk vele. Próbálom elütni az időt és érdeklődésemet fejezem ki a másik irányába, de azt hiszem, hogy neki nem erőssége a kommunikáció. Kíváncsi lennék, hogy mi jár a fejében, de a cigin kívül sok mindenre nem derül fény.
- Őszintén? – nevetek fel keserű módon. – Annyi szart láttam, hogy a szerencse már nem is szerepel a szótáramban, de mégis tudom, hogy vannak olyanok, akik jó helyre születtek és fogalmuk sincs az élet valódi rémeiről. – avatom be a véleményembe és kipillantok az ablakon, de nem lehet semmit sem látni. Nem véletlen az sem, hogy az utat sem követhetjük nyomon, de bízom benne, hogy nem sokáig kell szenvednünk idebent.
- A két év nem is kevés idő Mr. Sullivan. A legtöbben ezt sem élik meg mellette. – döntöm hátra a fejemet és egy jó nagy adag levegőt szippantok be a tüdőmbe, hogy lehiggadjak.
- Én fogalmazzunk úgy, hogy jó helyen voltam jó időben. A pókerezés külön vendéglátója a ma esti meghívónk. Remek programokat tud szervezni. – foglalom össze zanzásítva, hogy nekem milyen érdekeltségeim fűződnek az oroszhoz, de szerintem nem túl nagy titok, hogy egy ideje már neki dolgozom, ha felkér egy feladatra.
- Most elfogadok egy szálat. – nézek a másik ügyvédre és ha meggyújtja nekem a nikotinszálat, akkor örömmel veszem át és tüdőzöm le a füstöt, hogy lassan eresszem ki.
- Jaj, ez mennyire hiányzott. – csukom le egy fél pillanatra a szememet, mert a következő kérdés hallatán már kezd összeállni a kép.
- Megfordultam pár ilyen helyen és ha egyre gondolunk. – a második slukkot már nem tudom elszívni, mert hirtelen fékezünk le. Tippelnem sem kellene, hogy mi okozta a galibát, mert a sofőr hangosan káromkodik odaát, aztán megint beletapos a gázba és folytatjuk az utunkat.
- Van sejtése, hogy mi lesz a ma esti téma? – puhatolózok tovább, mert a rossz üzletek egy részét ott bonyolítja le, de a kivégzések kedvelt helyszíne is az alagsor. A szívem néha félrever, nem ártana, ha elnéznék egy orvoshoz, meg a hasamon húzódó seb is még érzékeny néha. Sebastiant azóta nem láttam, de azért nem felejtettem el az árulását. Reménykedem benne, hogy Rachelnek megjött az esze és otthagyta őt.
- Uraim megérkeztünk. – húzza le az elválasztóajtót a sofőr és azonnal két gorilla terem ott a miénk mellett is. A kinyitás pillanatában intek, hogy magamtól is megoldom, ezért kiszállok és körülnézek. A bár még nem zsúfolt a kocsik számából ítélve. Bevárom az utastársamat és vele az oldalán lépem át a neonfeliratú bejáratot. A tömény füstszag csapja meg egyből az orromat, ahogyan elhaladunk a vörös bársonyos ülőalkalmatosság mellett. Az egyik rúdról egy nővérkének öltözött nő lóg le, a másik meg éppen a főnököt itatja a mellei közül.
- Ááá…megérkeztek. – Kurkov felemelkedik a fotelből és széttárva a karjait int nekünk, hogy lépjünk beljebb.
- Remélem jól utaztatok. – a pillantásom egyből kiszúrja a testőröket, mindegyik oldalon legalább kettő-kettő.
- Ezt te is tudod, nemde? – fogok vele kezet és leülök az egyik szemközti fotelba még véletlenül sem megadva neki az elégtételt, hogy kiszimatolja a félelmet rajtam.

War is a dirty business

entails the use of degrading
means, whoever wages it.

A Kanadai Ügyvédi Kamara ma megközelítőleg harminchétezer tagot számlál az ABA (American Bar Association) százkilencvennégyezer fizető tagjával szemben. Előbbi 1914 óta létezik, utóbbi létrejöttének dátuma 08/21/1878. A kanadai ügyvédi kamara számos nemzetközi szövetséghez is csatlakozik, köztük a Nemzetközösségi Ügyvédek Szövetségéhez, a Nemzetközi Ügyvédi Kamarához, az Amerikák Közötti Ügyvédi Kamarához és a Nemzetközi Jogászok Bizottságához. Szoros kapcsolatot tart fenn az Amerikai Ügyvédi Kamarával is. Ezekben a csoportokban való tagság információt nyújt az egyesület számára az ügyvédi szakma legutóbbi nagyszabású fejleményeiről, s mindez jól mutatja, hogy Sullivan igazán nem kellett, hogy egy másik életbe csöppenjen bele a költözéssel. Nem volt még amerikai állampolgár és nem is volt abban biztos, hogy szeretné a kettős állampolgárságot azzal is némileg elárulva a kanadai honatyákat, a mostohaapját, aki az évek során olyan példaképpé nőtte ki magát, hogy képtelen volt anélkül élni a mindennapjait, hogy ne adott volna hálát a taníttatásáért és azért, hogy otthont teremtettek neki és az öccsének. Mégis volt benne annyi gerinc, hogy azt állítsa, nem az apja hátán kapaszkodott fel a ranglétrán és járta meg az ide vezető rögös utat, hanem ő maga is képes volt arra, hogy oda érjen, ahol most volt. Whitney célkeresztjében biztos, és nem volt arról meggyőződve, hogy az orosz nem pakolta a sakktáblájára ezzel a találkozással. Nem nevezte volna magát nagy dohányosnak, de a feszültebb időszakokban jóval gyorsabban fogytak el a szálak a dobozból, mintsem egészségesnek titulálta volna azt.
Ameddig egyedül utazott, a ritkán kipróbált jóga gyakorlatokból ismert légzéssel nyugtatta magát, ha nem füstöt eregetett, és akkor is az agya leghátsó zugába tuszkolta az értetlenségét és kíváncsiságát, amikor utastársat kapott maga mellé. Kettejük közül nyilvánvalóan Cowen felől érkezett több zizegés, amit teljes mértékben meg tudott érteni, mert ő maga olyan volt sokszor, mint a két lábon járó hulla, csendet és megértést hirdetve. Nem lélegzett hangosan, nem mozdult meg, hacsak a bizsergés nem kényszerítette rá, és ha őszinte akart lenni magához, sokszor szórakoztatta is az, hogy mennyire nyugodt tudott maradni olyan helyzetekben is, ahol mások már régen felgyújtották volna őt. Hümmögött a helyszín megismétlésére, de mégis igyekezett a kommunikációt fenntartani, mert kínos és végtelenül hosszú utazásuk lesz, ha a csendet fogják választani mindketten. Ismeretlen környezetben nem szívesen űzte ezt, mert azokban a pillanatokban kellett megismernie mindig a másik felet.
- Ebben az esetben örüljön, hogy nem ment maga után a vendéglátónk. Ha lehet egy tippem, arra is képes volna - jegyezte meg csak annyira hangosan, hogy ne kelljen a másik profilját analizálva oldalra pillantania. Egyeseknek nagyon messzire elértek a kezei, de valahogy nem is érdekelte, merre járt a másik. Richard magából indult ki: ő sem kedvelte, ha utána szaglásztak. Nem azért, mert titkolt volna bármit is - dehogynem, megvoltak a maga ügyletei -, hanem azért, mert ha a sarokba szorították a vadat, ne csodálkozzunk, ha az zúzni kezd. Átvitt, vagy szó szerint értelmezve is.
Cowen kérdéseire eleinte szórakozott, alig-mosolyt villantott, aztán végül felnevetett. Nem volt benne vidámság, de az élettörténetéről aligha mondható el, hogy szerencsés volna. Legalábbis a kezdeti években, amikor bekerültek az árvaházba az, amikor folyamatosan visszadobták őket, mint a kivert kutyákat és beléjük rúgtak, mintha csak undorító lábtörlők volnának. Sullivan a mai napig nem tudta volna megmondani, hogy Susan és Frank mit láttak bennük. Hogy miért éppen ők kellettek Sullivanéknek. Két, majdnem felnőtt gyerek, akiknek a személyiségei már rég kialakultak és akiket nem irányíthattak már igazán.
- Valóban hisz ezekben a teóriákban bevándorlási ügyvédként? - utalt a szerencsés csillagzat alatti születésre. - Két éve ismerem idézőjelesen. Azóta sem kerültem közelebb a cirill betűk ismeretéhez, és többször mondtam már neki nemet, mintsem azt jóhiszeműen elfogadta volna, hogy mindig elfoglalt voltam. Most nem adott választási lehetőséget, mondjuk úgy - fogalmazott némiképp óvatosabban. Mondjuk úgy, hogy Richardot nem csak a pénz érdekelte, hanem az is, hogy Kurkov mennyire ismeri Fieldert, ha már felkutatott róluk egy közös képet. Egy közös adományestet, ahol mindketten fülig érő vigyorral fogtak kezet. Fielder pedig olyan volt, mint egy maszk mögött megbújó rothadó republikánus.
Ezt persze nem kívánta megosztani a másik ügyvéddel. Mégis követte a másik férfi pillantását és elmosolyodott annak a tényére, hogy Jude is felismerte azt, nincsenek egyedül. Felsóhajtott, unottan megroppantotta a nyakát is, mielőtt kinézett volna az ablakon.
- Dohányzik? Csak mert most megteheti, és elölről is csak üres fenyegetést kaptam, ami azt jelenti, hogy nem hullaházat fogunk meglátogatni - kiszedte a zakója zsebéből a doboz cigarettát a Zippo gyújtóval együtt. - Mennyire ismerős sztriptíz bárokban? - mert hogy a Ten's Cabaret volt a helyszín, ahova készültek. Kivételesen nem Long Islanden az irodában vagy a házában tartózkodott, hanem egy Staten Island-i hotelben egy ismerőse miatt, egyetlen éjszakára csupán. Bőven nyitás előtt jártak még, így nem fognak belefutni tróger emberekbe a klubban, akik a bankókat ittasan szórták el a lányokra a csúszó alkohol bűvöletében. A metropoliszban nem volt annyira ismerős, hogy vakon eltalált volna bárhova, ezért is figyelte, merre mennek, hol kanyarodik le a sofőrjük. Ha tippelnie kellett volna, akkor hamarosan meg fognak érkezni.

Még nem igazán volt időm felengedni, ha már itt tartunk. A landolás után egy kislánnyal a nyakamban szaladtam hazafelé, vagyis csak igyekeztem, mert mégsem sürgethettem Mallorie húgát. Most csempésztem át egy kiskorút a határon és szegtem meg a törvényeket, de nem az első alkalommal teszem már. Lorie-val az Államokban találkoztam, de ha a múltamat veszem górcső alá, akkor nem is az utolsó alkalom lesz, hogy a tilosban jártam. Az agytekervényeim zakatoltak, és habár csevegési szinten beszéltem spanyolul (régebben fogjuk rá, hogy jobban ment Lorie miatt is, de már kopott a tudásom), még így is sokszor nem értettem meg a lányt. A félelem egyértelműen kiült az arcvonásaira, de eszem ágában se volt bántani őt. A védelmi ösztön úgy éledt fel bennem, mint még soha, szóval választási lehetőségem se lett volna. Ostobaságot sokat követtem el, de a lelkem akkor lesz igazán nyugodt, ha már magam mellett tudhatom őt is. A folytatásban aztán küldök sms-t Corának, hogy jöjjön át a lakásomra és a címet is megadom neki. Kár, hogy nem ugyanarra gondolunk. Hetek óta nem láttuk egymást, beszélgettünk ezen időtartam alatt is, de más lesz élőben látni és szívességet kérni tőle. Másban nem bíztam és szükségem volt arra, hogy vigyázzon May-re a távollétem alatt. Kurkovnak is akkor kell meghívót küldenie, amikor nem érek rá, de az oroszt nem utasíthattam vissza. Folyton vendégül látott a pókeresteken, néha még az irodájába is betévedtem, de ma különösen zavart, hogy nem lehettem együtt azzal a nővel sem, akit nem bírtam kiverni a fejemből. A kötelesség az első, és ha ezt az estét túlélem, mert bíztam benne, hogy nem csináltam semmi visszafordíthatatlant, akkor kiengesztelem a terapeutát is. A csengővel meg is jelenik az emlegetett szamár, így szokás nevezni, de nekem nem sok időm marad, hogy végigmérjem. A vonásai nem sokban változtak, de fáradtnak tűnik. Elárasztom információkkal, tudom, hogy meg fogja értetni magát a kislánnyal, mert hiába töltötte be a tizenkettőt nekem még bőven az volt. Maylin-nek most egy nőre van szüksége, aki gondoskodni tud róla. A pillantásom végigfut a kettősükön és egy picit meg is nyugszom attól, hogy Cora időben ért ide. A kulccsal együtt hagyom el az épületet és még szinte ki sem lépek a járdára máris lefékez mellettem egy fekete autó. Gondolhattam volna, hogy a taxi megrendelése felesleges időpocsékolás volt. Viktor, ha látni akar, akkor nem bízza a véletlenre. Az ismerős „barátja” nyitja ki előttem az ajtót, szóval ennyit arról, hogy nekem kell odatalálnom a helyszínre. Egy rövid szemezés után ülök be hátra, de legnagyobb meglepődésemre nem vagyok egyedül. Micsoda fordulat, ma este ügyvédi gyűjtésbe kezdett az orosz? A vészharang bekapcsol nálam is, mert eddig Richard Sullivan nem volt a képletben. Viktornak milyen terve lehet, hogy egyből rám és egy családjogi kollégára is szüksége lett? Nem is meglepetéssel adózok, de aztán hiába a meglepettség rá kell jönnöm, hogy az egyetlen ember, aki tudja, hogy mit akar még egy kis ideig várat magára.
- Staten Island…fantasztikus. – legszívesebben hangosan káromkodnék, de csak a hajamba túrok bele és kipillantok az elsötétített ablakon. A velem egy légtérben utazó ügyvéd kinézete legalább kifogástalan, ami nem igazán tüntet fel engem jó színben.
- Igazán köszönöm a bókot Mr. Sullivan. Most szállt le a repülőm egy órával ezelőtt, nem igazán volt időm elkészülni. – nem megyek bele a részletekbe, hogy merre jártam, mert nem tartozott a másik férfira. A magam ura voltam, és hiába kötöttek bizalmas szálak a ma esti vendéglátónk felé, attól még nem tetszett, hogy nem tudtam mi a célja velem.
- Amennyiben lett volna időm, akkor nem így jelenek meg, de a meghívó is e-mailben ért el a külföldi tartózkodásom alatt. – pillantok az utazótársamra, de valahogyan nem nyugtat meg a tény, hogy ketten vagyunk.
- Mióta ismeri Viktort? Nem vall rá, hogy új embereket hozzon a belső körébe. – ügyelek arra hogyan is fogalmazzam meg az utalásomat. Nem tudhatom, hogy milyen információkkal rendelkezik Sullivan, de van egy sejtésem, hogy neki sem tiszta mindenben a keze, ahogyan az újságok is cikkeznek róla.
- Csak nem szerencsés csillagzat alatt született? – megyek tovább ezen a vonalon, mert tényleg kíváncsivá tesz, hogy mit keres itt. A magam része is homályos, de Viktor csak akkor küldet autót elém, ha mérges…vagy feladatot szán nekem. Ebből a kettőből kiindulva mi lelhette. Félrement volna az előző üzlet vagy a papírok nem feleltek meg az emberei számára? Kétlem, mert akkor felhívott volna, ennél súlyosabb dolog állhat a háttérben.
- Az ott egy… - feltűnik a sarokban egy kis szerkezet, és akkor már egyértelmű, hogy be vagyunk kamerázva is.
- Nagyszerű. – mormogok az orrom alatt és arrébb helyezkedek, hogy kitakarjam a látóteret.

War is a dirty business

entails the use of degrading
means, whoever wages it.

Unottan bámult ki a furgon ablakán, csak azért, mert már eleget nézte a sofőr tarkopasz fejét a fejtámasz felett. Komótos mozdulatokkal húzta elő a zakója belső zsebéből a piros-fehér dobozt, aztán pedig az antiknak kinéző Zippo márkájú öngyújtót is. Pár pillanattal később a cigaretta vége meggyulladt, ahogy a szájába vette a fehér-barna rudat, s abban a pillanatban az átlátszó elválasztó panelt lehúzták.
-Elnézést, Mr. Sullivan, de nem dohányozhat zárt térben. A furgon annak számít. Megkérném, hogy oltsa el. Másodjára már nem kérni fogom - nézett farkasszemet a visszapillantótükörben a sofőrrel, akinek még a szeme is ocsmányul festett, nem csak a testfelépítése üzente azt, hogy nem érdemes ujjat húzni vele.
- Ha jól sejtem, akkor ez csak üres fenyegetés a maga részéről, mert nem azért vagyok ebben a furgonban, hogy aztán sérülésekkel kerüljek Kurkov szeme elé. Nincs igazam? Húzza le az ablakát, ha ennyire zavarja a füst, vagy tegyen ki a következő sarkon. Szívesen felhívom Viktort, hogy nem megfelelő személyt küldte értem - a tengerészkék öltönyzakójának gombját kibújtatta a lyukból két ujjával, miközben a szájába pakolta a cigarettát ismét, hosszan megszívva azt. Nem nagyon érdekelte az, hogy mit mond a fazon, mert tényleg így gondolta - anélkül, hogy tudta volna, ténylegesen mit terveztek vele. Három nappal ezelőtt személyesen adtak át neki egy meghívót az irodájában Staten Islanden, ahonnan most is felvették, cirka másfél órával ezelőtt, amiből nagyjából harmincöt percet álltak a dugóban anélkül, hogy egérutakon meglógtak volna. Manhattan nem nyűgözte le, mert egyrészről sokszor látta már és mindig tömeg hömpölygött annak utcáin, a turisták közt elvesztek a helyiek és fordítva is ugyanez volt érvényben. A meghívóban nem fogadta sok információ egy dátumon, helyszínen és két néven kívül: Viktor Kurkov és Jude Cowen. Nem mintha az elsőről már ne hallott volna vagy ne ismerte volna már és a másodiknak ne nézett volna utána, amennyire tudott: megvoltak a kapcsolatai, az információért cserébe pedig elég volt sok esetben némi összegtől megválnia, esetleg egy újabb szívességet felajánlania. Amikor kézhez kapta a meghívót, már az előtt igent kellett mondania, hogy tudta, mi áll benne és az előtt lemondta a programjait a ma estére, hogy tudta volna, lesz-e számára holnap.
A tagbaszakadt alak egyetlen szó nélkül húzta le a két első ablakot, azt remélve, hogy a huzattal a füst is távozik a furgon belteréből, Richard azonban nem sietett a cigaretta elszívásával, sokkal inkább azért sem, mert már harmadjára hívta Whitney az elmúlt két napban, ami annyira nem vallott a nőre. Sokkal függetlenebb volt annál, mintsem a férjére támaszkodjon bármilyen ügyben is, főleg azok után, hogy öt éve már majdhogynem teljesen különváltak az addig közös útjaik. Most is kinyomta, mint ahogy az előző két alkalommal is. Most még inkább kinyomta, mert nem kellett, hogy az elkövetkezendő órákban a társaságának bármely tagja is tudja, hogy ki állt hozzá a legközelebb. Nem mintha ne tudták volna már ezt róla - a házassága a nővel nem volt titok. Az, hogy nem hordott az igen óta gyűrűt, az ő döntése volt.
Nem izgatta túlságosan, merre igyekeztek a forgalomban, mégis, amikor megálltak, körbepillantott. Az utcaneveket megnézve, a sarkon lévő kávézót és a mellette lévő ruhaüzletet - mind a luxust hirdette, mind olyasmi volt, ami őt igazán nem érdekelte - legalábbis addig, ameddig nem rá akartak sózni olyan termékeket, amikkel nem volt hajlandó foglalkozni. Ahogy kiszállt a kétajtós szekrény, Richard felkelt, de csak annyira, hogy a vezetőoldali még lehúzott ablakon kidobja a csikket - jobb ötlet híján, mivel semmit sem kapott, amibe szemetelhetett volna. Visszahuppant az ülésre és nem sokkal később a jobbján lévő ajtó kinyílt, csak hogy a másik ügyvéd bemásszon mellé. Mr. Cowen sokkal lobbanékonyabbnak tűnt, elég volt csak ránéznie az arcvonásaira, s mégis, abban biztos volt, hogy az ügyvédi irodában vagy a bíróságon nem láthattak rajta érzelmeket. Ahogy beült a sofőrjük, úgy húzták fel ismét a panelt előttük.
- Üdvözlöm, Mr. Cowen - biccentett kedélyesen, elhessegetve maga körül az enyhe, meggyes dohányszagot, áttette az aktatáskáját a baljára, nekitámasztva a furgon fémjének a lába mellett. Könnyed mozdulattal söpörte végig a combján az élére vasalt nadrágot, Whitney üzenete pedig ekkor villant fel a telefonja kijelzőjén. Nem volt túl kedves, a nőtől szokásos sürgető nyelvezettel volt megírva. Richard elsötétítette a kijelzőt és levette a telefon hangerejét is, ekkor futott be mellőle Jude kérdése.
- Elvileg Staten Islandre vissza. Ha ezt tudom, hogy Manhattan-be jövünk, csak hogy visszaguruljunk oda, én magam mentem volna a helyszínre - húzta el a száját nem tetszően, keresztezve a karjait az izomtalan mellkasa előtt. A másik ügyvéd sokkalta tettrekészebbnek tűnt, már csak testalkatilag is, mint ő, ennek ellenére nem volt kisebbségi komplexusa. A tudását senki nem vehette el tőle és elég magabiztos volt a szakterületén ahhoz, hogy a kapcsolati hálóját ne használja fel szükség esetén. Két évvel ezelőtt egy ügye kapcsán keselyűként bélyegezték meg, mások pedig faszkalapként hivatkoztak rá, olyan emberként, akinek nem számított sem élő, sem holt. Richard Sullivan minden efféle kritikát lerázott a vállairól és abszolút nem hatották meg. Ő tudta, mit akart.
- Olyan friss, mint a kétnapos tehéntrágya. Biztosan jó ötlet így Viktor elé járulnia? - érdeklődött, megnézve magának Cowen nyúzott arcát - ő sem nézett ki sokkal frissebbnek, de nála ez már születésétől kezdve így volt. Szerencsére a harmadik piroson voltak túl, de a forgalom csak nem akart csökkenni. Még valami szöget ütött a fejében: vajon lehallgatják a belteret?
Biztosan. Kurkov adott a részletekre.

A baljós meghívóval nem tudtam mit kezdeni, de nem utasíthattam vissza. Viktor Kurkov nem az az ember, akivel ujjat akarok húzni, de őszintén szólva nem sok kedvem volt a ma esti kiruccanáshoz főleg nem annak fényében, hogy most tértem haza Kolumbiából. A lakásom küszöbén szanaszét hevertek a bőröndök és magam mellett tudhattam egy serdülő lányt is. Maylin barna íriszeivel úgy nézett rám, mintha egyszerre félne és istenítene engemet. A határon nem volt könnyű átjutni, de már Amerikában voltunk. A biztonság kétélű dolog, de abban bízhattam, hogy mellettem nem merik levadászni őt. Mondanom se kell, hogy eléggé megbonyolítottam a helyzetemet azzal, hogy magammal hoztam, de mégsem hagyhattam ott, ahol a biztos halál várt volna rá. Mallorie temetése katasztrófába torkollott, amikor feltűnt a színen az ottani helytartó és a jussát követelte. Még én se gondoltam volna, hogy ekkora slamasztikába kerülök, mert otthon akartam eltemetni a szeretett nőt. Egyértelműen haza vágyott és ennyivel tartoztam neki, de még én sem készülhettem fel arra a nyomorra, amiben a rokonai éltek. Megértettem a szökési tervét, de ha tudtam volna, hogy otthon maradt egy húga, már sokkal hamarabb közbe avatkoztam volna. Maylin eladták az ottani drogbárónak, hogy rajta élje ki magát, ha már a nővére eltűnt…egy jegyesség elől (?). Kissé ledöbbentem, hogy mennyire nem ismertem azt a nőt, akivel megosztottam a házamat, az életemet, aztán gyereket csinált nekem. A bonyolult enyhe kifejezés lenne arra, hogy mibe keveredtem, de Maylin sorsa jobban aggasztott mintsem az, hogy mi lesz velem, ha engedély nélkül rabolom el. Már benne voltam a közepében, de azért nálam is kicsapja a biztosítékot, amikor egy tizenkét éves lányon akarja egy negyvenes pasas kiélni a szexuális vágyait. Maylin nem beszéli az angolt, szóval fogalma se nagyon volt róla, hogy mit kezdek vele, de azért a telefonom segítségével annyit sikerült megértetnem vele, hogy nem akarok neki rosszat. Mallorie temetésén részt vehetett, de ott is bilinccsel hozták ki. Tudom, hogy sok lesz a teendő, de az első most az, hogy valakit az őrzésére felállítsak. Férfiak nem jöhettek szóba, mert mindenkitől rettegett, még engem sem fogadott el igazán, így egyetlen lehetőségem maradt. Corának röviden ismertettem sms-ben, hogy ma este szükségem lenne rá, és arra is, hogy átjöjjön. Megadtam neki a címet és annyit kértem, hogy bízzon bennem, aztán később elmagyarázom a szituációt. Perceken belül itt kellene lennie, de a csengő magától szól és már rohanok is, hogy beengedjem őt. A portásnak már megadtam, hogy felengedheti. Maylin mozdulatlanul ül a kanapé szélén tisztes távolságra tőlem és minden berendezéstől, ami a közelében van. Az ajtót kinyitva eresztem be a terapeutát és mutatok neki a nappali-konyha irányába. Még sosem járt nálam, de most nincs időm, hogy körbevezessem.
- Szia… - hetek óta nem találkoztunk, csak telefonon, vagy üzenetben beszélgettünk, mert többre nem volt időm.
- Sajnos el kell mennem, de nem hagyhatom egyedül…őt. – a két nő találkozása talán érthető és reménykedem benne, hogy Cora megérti, hogy mi a helyzet…ha már Mallorie-ról is tud.
- Ő…Maylin…Mallorie húga. Velem jött…és nem beszél angolul. – sóhajtok fel, de mivel tudom, hogy Cora édesanyja spanyol, talán megtalálják a közös szót. – Mivel neked ez nem idegen nyelv…a spanyol…talán sikerül megnyugtatnod, hogy itt már biztonságban van és senki nem fogja bántani őt. El kell mennem, és nem tudom, hogy mikor jövök haza. Itt a hitelkártyám rendeljetek valami ételt, mert az nincs a hűtőben és fürdesd meg, mert azt gondolom jó ideje nem kerítettek már sort rá. Nagyon fél, de tudja, hogy nem akarom bántani…vagyis remélem. – futólag pillantok a lányra.
- Amint visszaérek mindent elmagyarázok, de el kell mennem. – nézek még körbe, arra sem maradt energiám, hogy átöltözzek. Fehér ing, és egy fekete öltönynadrág van rajtam. A gyorsaság érdekében hívtam egy taxit is úgy tíz perccel ezelőtt.
- Legyetek jók. – átadom a kártyát és máris lelépek, mert az idő szorít és Viktor nem fog várni. A taxi helyett azonban egy fekete furgon vár rám odalent. Meg sem lepődnék más helyzetben, de most van egy sejtésem, hogy ez nem valami jó hír.
- Helló…Mr. Cowen Önért jöttem. – körbe se kell néznem, hogy tudjam Kurkov küldte elém az autót.
- Szálljon be. – tárja ki előttem az ajtót a debella állat, és majdnem elküldeném melegebb éghajlatra, de nekem is türtőztetnem kell magamat, de amikor beülök hátra társaságom akad. A kék szemek és a fekete haj nem lenne ismerős, de a pasit a tv-ben is láttam már többször. Tudom róla, hogy ügyvéd és nem is egy kezdő fajta.
- Szép estét Mr. Sullivan. – függesztem rá a kék lélektükreimet és helyet foglalok mellette.
- Gondolom hasonló cipőben, mint én. Van fogalma hova megyünk? – érdeklődöm, aztán az elválasztó panelre lesek, de a sofőr külön blokkban van, így kettesben tudunk utazni a hírhedt orosz bárjáig…vagy ki tudja hova vagyunk hivatalosak.