Azt hiszem nem lennék elég jó barát, ha nem jöttem volna ma be dolgozni. Brian ma külön kérte, hogy váltsam le napközben, mert randija lesz és elvileg nagyon bejön neki a pasi. Mivel a tárgyaim felvételét követően nem nagyon volt dolgom egyenlőre a suliban sem, így nevetve mondtam neki igent. Valójában Peter sme ért ma rám, és egész biztos otthon ültem volna és fagyit zabla néztem volna egy hülye sorozatot, mert pihenés címszó alatt nekem ennyi ugrott be. Régen volt laza napom, de ha az egész nap nem is az a délelőttöm igen. 12 órára már bent vagyok a kávézóban, amit majd egyszer lehet itt kell hagynom, belevágni valami komolyabba, mert nem élhetem le itt az életem, akármennyire is szeretek itt lenni és szeretek Danny-nak dolgozni. Abban biztos vagyok, hogy jobb főnököm sosem lesz, de ez nem tarthat vissza. Nem küzdök azzal, hogy nincs pénzem ezt már régen biztosítottam, hogy erről sose legyen szó, egyedül élek és van egy nagyon jó kapcsolatom, amit nagyon jónak akarok hinni, és igyekszem csodássá tenni, mert nincs még egy olyan pasi, aki el tudná nálam ezt érni csak Peter. Nem egyszerű velem bizalmatlan vagyok és nagyon nehezen tudok érzelmileg kötődni valakihez, de lehet segít, hogy őt már nagyon régóta ismerem. - Wendy, Drágám, azt hiszem te vagy az én igazi őrangyalom, a szerencse hozóm, a legjobb. - hálálkodik Brian miközben kapkodva nyom az arcomra egy puszit és már tűz is ki az ajtón köszönés nélkül, de teljesen kivirulva. Furcsa mit tesz a szerelem az emberrel, én érzem ezt a legjobban, hogy milyen jó hatással tud lenni. Mosolyogva szolgálom ki a sokadik vendéget is, elkérem a nevüket, felírom a pohárral, jelölöm mit kér, mint minden egyes nap, a monoton világomban. Néha azt érzem többre lennénk hivatott, de annyi embert lehet itt megismerni, hogy már csak ezért is megéri itt lenni. - Hartley, még sosem hallottam. - nézek mosolyogva a lányra, aki éppen az előbb került sorra. Kezemben a pohárral mérem végig, szép lány, még sosem láttam, pedig a vendégeink nagyját ismerem, és őt biztosan megjegyeztem volna új lehet a környéken vagy csaknem ide járt eddig. - Ne nézzhülyének, de hogy kell leírni? - nevetek fel, mert mivel sosem hallottam még nem akarom rosszul leírni, mert rosszul vagyok azoktól a helyektől, ahol még a Wendy-t sem tudják leírni, pedig abban semmi különös nincs.
Starbucks-hoz képest igencsak kicsi a hely, legalábbis arra számítottam, hogy több emeletes zsúfolt kávézóba csöppenek, mint amit Torontó-ban is tapasztaltam. New York-tól azt vártam, hogy majd jól hanyatt dönt e téren, de szerencsémre igencsak otthonos légkör fogadott, amikor beléptem. A csinos barista mosolyogva pillant felém, miközben a kávémat készíti, és ezt is elraktározom magamban, miszerint nyitottak és kedvesek az emberek. Egyik lábamról a másikra állva nézek körbe, és azon gondolkodom, hogy Riley-t és elhívhattam volna, de annyira korán indultam útnak, hogy nem akartam felzargatni. A seggfej bátyjával pedig végképp nem akartam beszélni, aki megint egész éjszaka rohadt hangosan üvöltette a zenét. Arra tippelek, hogy a szobája közvetlen az enyém mellett lehet, és a téglafal ellenére is beremegett az ágyam a basszusra. Lebetűzőm a pultnál a nevemet, miközben ez kósza hajtincset a fülem mögé simítok. Meglep, hogy rákérdezett, mivel sok esetben Hart Lee-nek írták rá a poharamra… - Nem egy Rosie, vagy Belle – nevetek fel. - Köszi – érintem a terminálhoz a kártyámat, miközben fedelet tesz a kávémra. Ajkamba harapva térképezem fel ismét a helyet. – Figyelj csak, én idejárok a Deloresbe, és szabadidőmben jól jönne valami munka. Nem kerestek esetleg kisegítőt? – nézek rá reménykedve, bár valami másnak is örülnék, ahol fogadnak részmunkaidős pozícióra diákokat. – Nem sokáig, csak ameddig a gyakorlatom el nem kezdődik – állok ismét egyik lábamról a másikra. Talán túl hirtelen támadtam le szegényt, de tényleg szükségem lenne egy kis kiegészítésre. Szeretnék saját lakás után nézni, mert hiába enyém az egész ház, még sem érzem… sajátomnak. Az örökségem viszont még mindig nem fedne le minden kiadást, hiába indulok nagy előnnyel. - Főztem kávét – bököm rá hirtelen, miközben ujjaim szorosan fonódnak a forró papírpohárra. – Egy kis kávézóban Torontóban, ami a suli melletti sarkon állt. Bár nem sok különlegesség-et lehetett kapni – és a Kanadai kávé borzasztó, de ezt nem teszem hozzá -, azért az alapok talán megvannak. Tanulni pedig szeretek – vonom meg a vállam, és reménykedek a legjobbakban.
Érzelmi hullámvasút az életem, sokat voltam lent és most nagyon szeretnék fennmaradni, mert most nagyjából úgy érzem révbe értem. Családom lett, Peter nagyon sokat lendített rajta és Hale is, de ő mindig is része volt ennek. Sosem tartozni sehova nehéz, de a munkában is találtam valamit ami kizökkent, ami ad egy kis reményt, hogy egyszer jobb lesz. Most jobb, határozottan a legjobb amit eddig éreztem. Nem véletlen tudok ennyit mosolyogni a pult mögött, már nem küld be Danny sem a raktárba pakolni, nincsen kisírva a szemem és boldog vagyok, szerelmes és boldog. - Az biztos,hogy egyedi, kár, hogy sokan még a fáradságot sem veszik, hogy rájöjjenek milyen szép is a neved.- mosolygok a lányra, aki már csak azt láthatja belőlem, hogy sugárzik a boldogságom mindenki felé. Pár hete már egy egész depressziós énem lett volna jelen, de szerencsére az már a múlté. Kezemben a pohárral indulnék el, hogy elkészítsem a kávéját, amikor egy egészen érdekes kérdést szegez nekem. Mintha tudná, hogy kell a segítség ide. Danny nem vesz fel bárkit, nagyon érzékeny a munkatársakra ezért is vagyunk ennyire kevesen. Szereti ha a családias kávézónk megmaradna, de lehet ez a lány passzol hozzánk. - Azt hiszem ez most mindkettőnknek egy egész jó nap.- mosolygok rá ismét, kicsit felmérve a lányt, ha már lehet, hogy egy potenciális munkatárs áll előttem. Szép,csinos, mosolygós arca van kedvesnek tűnik és egész okosnak. - Ráérsz most? - kérdezem rögtön, mintha nem érne rá máskor belevetni a munkába próbaszerűen, de miért halasszam el, ha most is itt van és nekem nagyon jól jönne egy segítség, vagyis inkább valaki akivel tudok beszélgetni,mert ma tök egyedül viszem a helyet. - Ohh szóval nem idevalósi vagy, tudtam, hogy még nem láttalak errefelé. - nyúlok be a szekrénybe, hogy előkeressek egy tiszta kötényt. - Megnézzük mit tudsz, csak nálam kell bevágódni és a főnök imádni fog. - kacsintok rá és odaadom a kávéját. - - Erre a vendégem voltál Hartley. gyorsan kiszolgálom az utána lévő egyedül vendéget majd visszafordulok hozzá, hiszen tornádóként csaptam le az előbb és raktam be magam mellé a pultba, de igazból csak beszégetni szeretnék vele,hogy tényegitt e a helye. - Wendy vagyok, elég régóta itt melózok, Danny a nagyfőnök, aki a helyet igazgatja, most a héten szabad, de ha én úgy gondolom, hogy nyert ügyed van, akkor üdv a Starbucksban. - mondom neki vidáman. - Mostanában költöztetek ide? - kérdez mm miközben elkezdem törölgetni a poharakat.
Kezdőlap
