- Nem, te itt maradsz - mutatok Tucker felé, aki várakozóan néz rám, lassan csóválva farkát, ami a várakozásból csalódássá alakult érzelmeit jeleníti meg.
Ráadásként pedig már megkapta a játékidejét, sokszorosan is, kárpótlásul hogy nem vittem le sétálni este, a szomszéd vitte le, aki kötelező körként kezeli, s amiért azért így is hálás vagyok, máskülönben már megkaptam volna a jogos bosszúhadjáratot, kirángatott kábelek, feldöntött világítások képében. A megrágott vagy elhurcolt cipőkről nem is szólva.
- Tamar átugrik hozzád, szerintem boldogabb vagy vele, mint velem - és ez így is van, és mondja nekem valaki, hogy a kutyák nem értik, mit mondanak nekik. Csillant a tekintete! Tamart nagyon bírja, s talán az egyetlen, akit elfogad rajtam kívül.
S akivel találkozom is a bejáratnál, boltba felé menet. Nem ember Tucker, s nem is kisgyerek, hogy vigyázzanak rá, míg vissza nem érek. Inkább csak ismerem a négylábú lelkivilágát, s ha nem kap kárpótlást, azt megbosszulja, s az a kedveskedés most nem én vagyok, mert rám sértődött meg, s bár elfoglaltam, másvalakit vár vigasztalásul.
A megfelelő mennyiségű és típusú, s kellően alkoholtartalmú ital kiválasztása után másfelé vettem az irányt a városon belül, ezúttal járműmentesen, a tömegköz tökéletesen meg fog felelni, ha nem sikerül taxit fognom hazafelé.
Ethan felé tartok, s jó sok évvel  ezelőtt nem gondoltam volna, hogy lesznek még barátok az életemben, legfőképpen azért, mert tartottam attól, ha bevonom őket az életembe, bajuk eshet. Ám ismerem magam, a könnyű barátkozás ellenére keveseket engedek be az életem ezen körébe, s Ethan talán az egyetlen, akiről elmondhatom, fontossá vált. Nagyszerű volt vele dolgozni,  s bár már tudom, másfelé orientálódott, nem olyan vagyok, aki, ha lehetőség adódik, ne adnám tovább a megfelelő személynek. Elvégre ezért vagyunk, nem? A producer dobta fel a lehetőséget, s tudta, korábban dolgoztunk együtt, így kérdés sem volt, hogy a munkára felkérést inkább én tegyem meg. Pedig most azért jobban vágyom egy baráti beszélgetésre. Ugyanakkor láttam őt dolgozni, s ha valaki megfelel erre, az Ethan.
Kartonegységbe csomagolt sörrel nyomom meg a gombot, várakozva, hogy bejussak
- Mit szólsz egy kis meglepetéshez? - féloldalas mosoly jelenik meg a képemen.
Hiába vagyok barátkozó, bárki aki erről beszélt, a tartózkodásom, visszafogottságom és távolságtartásom az, ami még akkor is jelen volt, ha úgy gondolták, "barátok" vagyunk. Fogalmuk sincs arról, miért is igyekszek másokat távol tartani az életemből. S hogy akit beengedek, arra sokszorosan vigyázok.
S ez annyira nem is meglepetés, hiszen nem olyanra szeretnék érkezni, hogy éppen ügyeletben van, így előtte megérdeklődtem tőle, mikor is "lephetem" meg.
- Nem mentes, szóval remélem, nem hajnalban kell szolgálatba állnod. És szárnysegéd-mentes a társaságom, jelen pillanatban - ha beenged, s be is érek a lakására, meglengetem a sört is, s rá bízom, hol gyűlünk össze, oda teszem le a söröket.
S mivel annyira ölelgetős sem vagyok, így csak a kezem nyújtom felé.

Fogalmam sincs, mennyire volt jó ötlet, hogy éppen az első héten zargatom, hiszen igencsak idesgleszívó tud lenni az új környezet, új kihívások. Úgy voltam vele, majd legfeljebb rövidre veszem a látogatást, amúgy sem vagyok egy órákig a másik nyakán csüngő típus. Mindenkinek megvan a maga élete, legyen az barát, munkatárs.
Az egyik saroknál mégis muszáj vagyok megállni, ahogy megpillantom az egyik erkélyt. Szerintem sokat elmond egy-egy erkély állapota és berendezése is az ott lakókról. És ez az erkély már most tele volt mindenféle növénnyel, valósággal szégyeltem magam, hogy a kinti nagy udvart a tetőn még nem kezdtem el berendezni, igaz, éppen a héten volt egy elég nagyszabású fényképezés, legalábbis hozzám képest. Le is merültem, most mégis úgy döntök, hogy holnap visszatérek ide blökivel, és kattintok pár képet, eltérő napszakokban. És átrendezem az udvart. A tetőrészt is illő lesz felrakni a nyugati oldalra. Szerencsés vagyok a lofttal, nem gondoltam volna, hogy egy ekkora belső udvar is jár hozzá, amit erkélyként hirdettek.
Magam előtt tartom a söröket, úgy nyit ajtót, és máris rájövök, nagyon nem kellett volna az a meglepi. Azért tök rendes, hogy mégis szól, mikor van itthon. Majd extrém rövidre fogom, valami ostoba ürügyre hivatkozva.
Magamban nagyot sóhajtva könnyebbülök meg, ahogy rájön, ki is van az ajtóban, személyemben, és az óvatos, várakozó mosolyból szélesebb válasz érkezik az övére.
Beljebb lépek az invitálásra, félresöpörve minden, vizuális ingert elemző énemet, és felé fordulva, átölelem. Kevesekhez érek, még akkor is, ha a hivatásom részének kéne lennie, ám a gép mögött nem szükséges annyira hozzáérnem másokhoz. Egy baráti ölelés pedig sok mindennel felér.
- Kik lesznek műsoron? - nem nagyon jutok tévéhez, ami különösen vicces, hol is találkoztunk össze. Sportrajongó vagyok, jöhet mindenféle meccs, ha éppen van időm megnézni, de nagyon ritka mostanában, nem csak elé ülni, hanem végig is nézni. Vagy Tucker unja meg, hogy nem vele foglalkozom, vagy egyszerűen csak elnyom az álom.
- Csatlakozom a lazításhoz, ránk fér - jól esik, hogy nem hajt el, s nem látom azt sem, hogy ez a felszín lenne. Azt azért talán már látnám, meglátnám.
- Pizza? - leteszem a sört előbb a fogas alá, hogy levegyem a kabátot, majd újra felkapva, már a konyhába veszem az irányt, után. - Ahhoz a sör nagyon tökéletes! - bár nem leszek szemét, hogy elegyem előle az egészet, amúgy sem azért jöttem, hanem látni, és az igazi indok még továbbra is, hogy kicsit felhozzuk a lemaradásunkat egymás dolgaiban, mert régóta nem találkoztunk már, mind a kettőnket elfoglalta az élet.
- Pont ugyanezt akartam kérdezni tőled én is. Ez volt az első heted, ha jól emlékszem, és jók a számításaim - ülök le az egyik ülőalkalmatosságra, kikapva két sört a kartontartóból, s kézzel nyitom ki, ezekhez nem kell nagy ördöngősség, hogy így nyíljanak.
- Most vagyok túl egy őszi-téli fotózáson, jövő hetem meg tele van rövid projektekkel, de jó lesz kicsit másfelé kacsingatni is, dolgozunk egy műsoron is, nyáron fogják sugározni - elővezetem azt, amiért nem elsősorban jöttem, de jobb elhinteni egy kis magot előbb, hátha szárba szökken.
Egyre nehezebb elkerülni, hogy ismert legyen a nevem, így egyre többször mondok vissza szándékosabb nagyobb munkákat. Ismerem az ipart, előbb-utóbb abba fogják hagyni ezeket az ajánlatokat, én meg végre eltűnhetek az ipari süllyesztőben. Pedig nagyon figyeltem arra, ne legyek annyira feltűnő.
Ethan viszont jobban érdekel. Kíváncsi óvatossággal méregetem, mennyire készülhetett ki, mennyire van feltöltődve, hiszen emlékszem, mennyire lelkesen tudott erről beszélni, teljesen belemerülve a témába. Mindig ott maradtam a teljes forgatáson, szerintem azok közé tartozik, akik nem csak karizmatikusak, hanem úgy használják fel ismeretüket, hogy olyan tök tudású emberek, mint én, könnyen megérthessen komplex dolgokat.
Átnyújtom neki az egyik sört, s felemem a sajátom, koccintásra.
- A barátságra - belekortyolok, az idő pont annyira hűvös, hogy a sör a lehető legjobb hőmérsékleten van.
- Hány nővér és dokinő fordult utánad? - somolygok az üveg szája mögött, tartva az üveget.