Fiatal férfiakra egyáltalán nem jellemző módon, Weston apu hamar eldöntötte, hogy családot szeretne. Az apává válás módja azonban felvetett megannyi kérdést, s okozott néhány álmatlan éjszakát. Meleg férfi lévén akkoriban a tökéletes pár megtalálása is nehezítő tényező volt, még mások voltak a társadalmi normák, az emberek inkább rejtegették nemi identitásukat, mintsem büszkén vállalták, mint manapság. A többség legalábbis. Talán az volt a szerencséje, hogy jókor volt jó helyen, amikor találkozott Brandon apuval. Hamar nyilvánvalóvá vált mindkettőjük számára, hogy a vonzalmuk nagyon is kölcsönös, bár kétség sem fér hozzá, hogy egy meleg bárban, egy meleg férfi hamarabb talál partnerre, mint mondjuk az egyetem ebédlőjében. Akkor ugyanis Weston még az iskola padjait koptatta, Brandon pedig egy meleg bár csaposaként igyekezett saját lábra állni, miután a családja elfordult tőle nemi hovatartozása végett. Brandon apu gondolkodás nélkül fejest ugrott az ismeretlenbe, Westonnal, egy párrá csiszolódni, gyereket vállalni, a legjobb döntés volt az életében. Mindig ezt nyilatkozza. Meg azt is, hogy meg akarja mutatni az embereknek, leginkább a maga mögött hagyott rokonainak, hogy hogyan is működik egy igazi család. Szerencséjük volt, hiszen Weston apu nagynénje akkoriban elég befolyásos ember volt a gyámügyi hivatalnál, így a kötelező, hivatalos papírmunkák lebonyolítása után fel is kerültek a várólistára, mely hamar sikeres eredményekkel kecsegtetett. Svédországban, egy autópálya melletti benzinkúton koraszülött csecsemőt talál a takarító. Ez voltam én. Úgy gondolták, ez a sors keze. Egy hónap múlva már egy Svédország felé tartó repülőgépen ültek, teli vágyakkal, reményekkel, tervekkel. Weston apu volt a családfő, az úgynevezett kenyérkereső, sikeresen elvégezte az egyetemet, az otthoni teendők nagyobb része Brandon apura hárult, de a nevelésemből, gondozásomból mindig egyenlően kivették a részüket. Harminc év nem kevés idő. Ez alatt a három évtized alatt voltak hullám hegyeik, völgyeik. Kettőjük közül Weston a higgadtabb fél, a nyugalom szigete, Brandon apu lobbanékonyabb természet, amolyan "drama queen". Voltak kisebb-nagyobb megszakítások a kapcsolatukban, de ezt mindig diszkréten intézték, hogy én ne vehessek észre belőle semmit, ne sérüljek. Már nem élek velük, lehetőségeimhez mérten amilyen gyakran csak tudok haza járok, néha még egy-egy hétvégén otthon is alszom. Olyankor társasozunk, sokat beszélgetünk, összebújva megnézünk egy filmet a kanapén, mondhatjuk, hogy igyekszünk ezen ritka alkalmakkor minőségiidőt együtt tölteni, de valami megváltozott. És nem azért, mert már nem élek otthon. Közöttetek változott valami. Van egy mottóm. Ha ti ketten egyszer szakítotok soha többé nem hiszek az igaz szerelemben. Ugye nem...?

Csak hogy ne legyen minden teljesen zökkenő és drámáktól mentes, úgy gondoltam, hogy lehetne közöttetek valami gebasz, amin vagy sikerül túllendülnötök és megoldjátok, vagy lehet, hogy ezennel örökre szétválnak útjaitok? Egy biztos, mindig is irigylésre méltó módon, őszinte szeretetben, harmóniában neveltetek. Talán néha egy kicsit el is túloztatok bizonyos dolgokat, de hát egy szülő ilyen. Mindig támogattatok a vágyaim, céljaim elérésében. Weston volt az engedékenyebb, Brandon apu a szigorúbb, a rend és tisztaságmániás. Soha nem éreztettétek semmi kapcsán, hogy ne lennék elég jó, és ezért örökké hálás leszek nektek.