Marcello színe a fekete, ezt szinte mindenki tudja róla, de Alvize jótékonysági partijain valahogy mindig a maffia által viselt, hófehér színt kell magára öltenie, és ez lenne az egyetlen dolog, ami miatt képes kicsit húzni a száját, mint egy hiú kisfiú, mert amúgy a partira egyáltalán nincsen panasza. Ilyenkor a club teljesen önjáróra van ütemezve, a VIP-t meg bezárják, hiszen szinte bárki, aki oda akarna menni egyébként, az ma este itt lesz, mert számít, aki meg nem, az majd jön másnap. Addig hadd kapálózzon máshol, Marcello nehezen viseli őket amúgy is.
Az agyának egy érdekes kis szegletében ott a lehetőség, hogy Fabiola visszaérkezik időben, hogy ma este jelen lehessen, bár ahogy halad előre a trécselés meg az egymás seggének a nyalása, egyre inkább úgy tűnik Marco számára, ez nem biztos, hogy meg fog történni feltétlenül. Kicsit feszült attól, hogy egyáltalán eszébe jut a lehetőség, bár hazudna, ha azt merné mondani, hogy régebben ez nem volt ugyanígy, mert a lelkének egy része itta a másik vágyait magába, csak teljesíteni nem tudta azokat.
Jut eszébe, át kellett volna gondolnia, hogy hogyan tovább, de nem igazán tette, mert ha ténylegesen belegondol, biztosan nemet fog mondani a nőre, csak egyelőre ezt beárnyékolja a tudat, hogy megbaszta az ujjait, meg bekapta a farkát. Azért ezen bármelyik férfi nehezen tenné túl magát, úgy gondolja.
A beszéd kellős közepén nyílik az ajtó, és amíg sokan az ajtó irányába vetik szinte a fejüket, hogy ki az az arcátlan, aki ilyet merészel, Marcello a whiskyjét az ajkaihoz emeli, és így képes arra, hogy ne röhögjön bele a csendbe, vagy az italba magába, mert gyorsan kortyol egyet. Nem tudja, honnan a megérzés, de abban a pillanatban tudta, hogy a másik érkezett meg, amikor a tömeg szinte egyként akart felszisszenni, aztán valahogy mégis mindenki kussban maradt.
A beszéd után a szemével szinte észrevétlenül követi a másik csodálatos alakját abban az észveszejtő, fehér ruhában, és utána elfoglalja magát, amíg az ajtó mögül megint elő nem kerül a nő, és mintha pontosan tudná, merre tart, ő is elindul az újabb itallal a kezében felé, mert lezáratlan bizniszük van, amire jó lenne pontot tenni.
Vagy csak akarja, hogy akarják. Nála franc se tudja néha, mi jár a fejében.
- Hatásos volt a belépő. - Mondja, majd emeli a poharát a másikra, ahogy az ajtóból elindul felé a teraszon. Sosem volt tilos, hogy szót váltsanak egymással, maximum feltűnő a szembaszások miatt, de ezzel most nem foglalkozik. Mások elhallgattatásában is kiváló, okosan pedig be tudja majd fogni bárki száját, aki főleg a nő nevét az ajkára meri venni.
- Először mindenkinek nagy volt a pofája, de amikor megláttak, azonnal csend lett. - Vigyorog bele a pohárba megint, aztán felhajtja a tartalmát, mert józanul még nem bírt el a másikkal, és erre a legjobb példa a múltkori eset volt. Inkább az alkohol részegítse meg, mint Fabiola maga, mert annak a következő alkalommal nem lesz jó vége.
- Milyen volt az út? - Nem érdeklik a részletek, mert semmi köze hozzá, egy körülírás neki tökéletesen elég, amúgy sem egy társalgós fajta, mint már sokszor kiderült róla. A zöld szemeit le sem bírja venni egyébként a nőről, szóval a szembaszás kicsit hamar kezdődik ezúttal, de nyomós rá az indoka, hiszen napok óta kísérti, amit az ölén érzett a másiknak hála, szóval ezt most vagy lezárja, vagy tovább viszi, de mozdulnia kell valamerre belőle.

Azért régebben képes volt kordában tartani a tekintetét, de mióta megbeszélték, hogy a szembaszás egy valós dolog, és mindketten aktívan és szándékosan csinálják, azóta nehezebben veszi le a szemeit a másikról. Arról nem is beszélve, hogy érintette már őt, nem is akárhogy - mondjuk nem is szokványos módon, de Marcoval semmi sem az -, és mivel itt nem folytathatja egyelőre, amit elkezdtek, vetkőzteti a szemével, mert valahol muszáj, valahol meg nem bírja megállni.
Bólint, de nem válaszol, mert minden szó, amit ki akar ejteni a száján olyan, mint olaj a tűzre, és ha nem erről a nőről lenne szó, elég lenne tényleg néhány mondat tőle, és már bugyi sem lenne rajta. Ahogy eszébe jut ez a gondolat, ugyanúgy az alsónemű is, amit a múltkor eltulajdonított, és a szemei leszaladnak a másik testén, hátha a finom anyagon kivehető, hogy ezúttal is meg kell-e tőle szabadulniuk, vagy hasonlóan a korábbi alkalomhoz, újra sima út vezethetné őt a másikba.
Lehet, az alkohol még sincsen olyan jó hatással rá, mint gondolta, mert alig bírja kordában tartani a kibaszott gondolatait. Kár volt átlépni egy szintet a másikkal, mert így olyan határtalannak tűnik az egész, amibe kurva nehezen vezeti vissza az évekig tartó ellenállás halvány szikráját is.
Valamennyire segít, hogy semleges témát dob fel a másik, és erre ő is Alvizére vezeti a szemeit, de csak futólag, mintha a termet pásztázná, már amennyit innen az erkélyről látni lehet.
- A múltkor azt mondtad, megoldod egyedül is. - De az újabb megjegyzésből valamiért úgy tűnik neki, hogy mégis csak kellene az a kis segítség, amit ő a clubból nyújtani tud, de addig ő senkire és senkit nem fog ráállítani, amíg Fabiola nem vonja be jobban a témába. Tiszta idióta egyébként, mert úgy dugni majd ezt a nőt, hogy közben még az intrikáiba is belefolyik, tényleg kész öngyilkosság a részéről, mégis, akarja mindkettőt, legalább annyira, mint amennyire nem.
- Tudom. Szándékos. - Sejtet valamit abból, hogy milyen döntésre jutott, pedig semmire sem igazából, csak sodródik a másikkal, mert hiába próbálta éveken keresztül a józan eszével kezelni ezt a nőt, csak a vadbarommal fogja tudni, aki benne él, és aki mindennél jobban akarja, hogy sikítson alatta, felette, rajta, mindegy hol a másik.
Elvigyorodik a kijelentésre, és ezzel a jókedvvel fogadja a zavaró tényezőket, mert ő semmi mással nem akar ma foglalkozni, mint a nővel. De mondjuk szívességet tesznek neki, hiszen így nem dobja fel a másikat a korlátra rögtön, mindenki előtt, hanem képes fellélegezni, kicsit talán a gondolatai is kitisztulnak, de sajnos mindez addig tart, amíg odébb nem állnak, és Fabiola arról faggatja, mennyi ideig tartott volna reagálnia a másikra.
Azzal, amit most mond, több kérdésre is válaszolni fog, úgyhogy egy pillanatra elvonja a tekintetét a másiktól, hátha a józan esze bekapcsol, de ez a ruha úgy simul a nő alakjára meg bőrére, hogy nyelni sem tud lassan.
- Az attól függ, mit csináltunk volna. - Szándékosan nem válaszol konkrétan, mert bár a farka már döntött, az agya még vagy hadakozik, vagy játszani akar egy kicsit, mert Fabiola akkor volt a legédesebb, amikor a leginkább húzva volt az agya, úgyhogy kíváncsi, hol vannak a határok, és mennyi kell neki ma este, hogy robbanjon.
- Ez a ruha, Fabiola.. - Súgja úgy, hogy közel legyenek egymáshoz, de az ő arca a kert felé néz, nem egyenesen a másik felé, mert úgy talán már túl közel lennének egymáshoz. - Fel fog állni tőle a farkam. - Vagy már meg is történt, azt már nem köti a másik orrára, itt mindenki előtt úgy sem fogja ellenőrizni, a nadrág szabása pedig előnyére van olyan szempontból, hogy ránézésre nem tudná megmondani a másik. - Azt akarom mondani, hogy csodálatosan nézel ki. - Nem gondolná, hogy a nőnek szüksége van a bókok szebbik fajtájára tőle, de azért korrigál magán annyit, hogy ne egy őstuloknak tűnjön, ami és aki egyébként.

Ha nem figyelne eléggé oda a vonásaira, ahogyan mindig teszi, meglehet most megremegne az arcizma a gondolattól, ahogy Fabiola egyedül oldja meg az említett dolgot, közben pedig azon agyal, hogy biztosan nem hagyná neki, hogy nélküle érjen el a csúcsra, ha a közelében van ő is. Megmondta a nőnek is, meg magának is milliószor, mennyire veszélyes, de addig elképzelni sem tudta, hogy valójában mennyire, amíg el nem jutottak egy bizonyos pontig. Innen jobb esetben már nincsen megállás, Marconak meg nem a farkára kellene hallgatnia, amikor a jövőjére gondol, hanem a kibaszott eszére.
De azt úgy néz ki, a másik úgy tettre zsebre, ahogy Marcello tette ugyanezt a nő bugyijával.
- Azzal kapcsolatban nem tűnsz ennyire hullámzónak. - Neveti el magát halkan, mert azt tudja, hogy a nő is szívesebben élvezve vele, mint magányosan, és ezt ő nagyképűen ráhúzza szépen minden helyzetre, az intrikái viszont tényleg hullámzanak, és hol akarja a közelükben, hol pedig nem, éppen ezért nem foglalkozik vele többet, amíg nem kér tőle Fabiola egyértelműen valamit. Nem lelkis egyáltalán, főleg annyira nem, hogy jófejségből beleártsa magát valamibe, ami még több bajt hozhat rá idővel.
- Ugyan, eddig is megbasztalak vele, minden alkalommal. Pár napig majd pofáznak, aztán elfoglalják magukat a szarságaikkal, ahogy eddig. - Igen, ezt a részét átgondolta; persze nem ennyire szándékosan és egyértelműen, de mindig úgy nézett Fabiolára, hogy képes lenne bármikor és bárhol a falnak csapni, hogy aztán maga elé térdeltesse, és igen, beszéltek róla a többiek, mert kibaszottul unatkoznak egyébként, de mindig hamar elillant a pletyka, mert nem volt mi tovább tüzelje. Mondjuk ez rövidebb időn belül a második szembaszós találkozó, de majd jobban figyel, hogy innentől pletykaalapot ne képezzenek szándékosan.
Amikor ismét magukra maradnak csak vigyorog, de nem válaszol, mert egyébként nem tudja, hogy tényleg ment volna, vagy csak nagy most az ő pofája is. Valószínűleg semmi sem tudta volna visszatartani a másiktól, de ezt nem jelentheti ki tökéletes határozottsággal, mert nem volt még élesen a helyzetben, amit már legalább annyira szeretne megélni, mint amennyire nem.
Aztán szemtelen lesz, és az álló farkáról beszél, hogy megvadítsa megint a másikat, mert látni akarja, mit vált ki belőle a puszta gondolat is. Nem számít rá egyáltalán, hogy rámarkol a farkára, őszintén nem, és a lélekjelenlétének köszönheti csak, hogy nem nyög fel hangosan, illetve a terasz ajtajának háttal fordul, hogy lehetőleg senki ne lássa, mit merészel a másik.
- Erősebben.. - Nyögi az ajkaira annyira halkan, hogy amikor pillanatokkal később Alfonso neve hangzik el, akkor azt ő biztosan ne hallja, és elvigyorodik, kurva szélesen, mert úgy húzta ki a szarból a barátja, hogy valószínűleg nem is tud róla; közben meg biztos benne, hogy tudja, különben nem pofátlankodott volna ide, amikor tudja, milyen játék van közte, meg a nő között.
Nekitámaszkodik a korlátnak mindkét kezével, amikor a másik olasszal kettesben marad, de Alfonso a háttal van a kertnek, és a vendégsereget nézi a whiskyvel a kezében.
- Hogy bírod? - Neveti el magát őszintén, mint aki nagyon jól tudja a választ a feltett kérdésre, és igazából csak Marcellot akarja szurkálni a beszólásával, nem, mintha megérdemelné, csak úgy a kettejükre jellemző barátságból kifolyólag.
- Kurvára megizzaszt. - Mondja őszintén, ahogy megköszörüli a torkát, és kihúzza magát, hogy a vér visszataláljon a fejébe. Nevetés fogadja a válaszát, és tudja, hogy Alfonso rajta fog egész este mozizni, miközben el sem kell mondania, hogy belekezdett ebbe az érdekes viszonyba, mert ezt a másik anélkül is tisztán érti meg látja, hogy meg kellene egymás között ezt fogalmazniuk.
- Ha ez vigasztal, én nem bírtam vele. De ha valaki fog, az te vagy, Marco. - És röhögve hagyja őt magára a másik olasz, mert biztosan van jobb dolga Alvizéval, vagy a közeg többi tagjával, hiszen mostanában újféle lendülettel csinálja a dolgait, amit Marco, ha őszinte akar vele lenni, kurvára irigyel tőle, de azért félti is, mert annak sem lesz kifejezetten jó vége, úgy gondolja.
Az üzenet ugyanúgy éri kicsivel később, mint amikor úgy lépett be az ajtón a nő, hogy nem is látta; egészen biztos benne, hogy tőle érkezik, és mint a mágnes, úgy indul meg nem túl feltűnően a keleti szárny dolgozójába, amiről pontosan tudja, hogy merre lesz, hiszen voltak már ott megbeszélések, és még ezer minden, ami a maffiát érinti. Most egészen mással akarja felavatni majd, ha kiprovokálja belőle a másik, márpedig, az előbbi érintés erősen utalt arra, hogy mik járnak Fabiola fejében.
Senki sem követte, úgyhogy benyit a dolgozóba, és halkan csukja maga mögött az ajtót. A lendületét meg a vágyait másba akarja most tölteni, mint ajtócsapkodásba, az amúgy sem stílusa egyáltalán. Tekintetével azonnal a másikat keresi, és végigsimít az alsó ajkán a hüvelykjével, ahogy az ablak felé veszi az irányt, messzebb a nőtől, húzva ezzel az agyát, miközben a vendégsereg egy részét nézi az alattuk húzódó teraszon.
- Hívtál.. - Kerülgeti a nyilvánvalót azzal, hogy szinte a szájába rágja a másiknak, ami történik, de közben meg vigyorog, mert kurvára élvezi az egészet. Mondjuk nem szerencsés Alvize házában a lányát dugnia, de az esze még mindig a másiknál, miközben arra gondol, hogy a bugyiját kurva isten, hogy ma is magával viszi.

Elvigyorodik, mert nem tudja eldönteni, hogy Fabiola Marco gyorsaságától elégedettebb vagy szórakozottabb inkább, és ingatni kezdi a fejét, amint mindkét kezét belesüllyeszti a nadrágjának zsebeibe, mert ott vannak most még a legbiztonságosabb helyen. Egyelőre észnél van, mert Alvize házában, az ő estjén vannak, és az idő rövid, amit érdemben ki tudnak használni, mert hamarosan úgyis észreveszik, hogy mindketten hiányoznak, ráadásul együtt.
De attól még szeret játszani, és annak megvan a módja. Utálja egyébként is, ha siettetik, mert kiélvezni számára olyan minden pillanatot, mintha maratont futna, az pedig már másik tészta, hogy az állóképessége is felér egy maratont lefutni tudó személyével. Fabiolának még nincsen fogalma arról, mit is akar valójában, de amikor megkapja, nem kétli, hogy a függőjévé válik majd rövid úton. Egyelőre akarja, de nem annyira, amennyire még fogja.
- A kedvedben akartam járni. - És ez tényleg így van; nem futott egyébként, de tényleg viszonylag hamar idevonzotta a másik, ezt nem venné el egyikőjüktől sem, hiszen bizonyítéka annak, mennyire akarják egymást. Pedig egyébként itt lett volna a lehetőség arra, hogy egyszerűen figyelmen kívül hagyja az üzenetet, ott maradjon a társaságban pezsgőzgetni, aztán a dühös Fabiolával találja egy bizonyos idő után szembe magát, amiért nem ment utána.
Ha nem ezt a ruhát veszi fel a másik, lehet meg is teszi. De a farka akarja, hogy játszadozzon azzal a ruhával, jobban, mint gondolta volna.
Lehunyja a szemét már előre, amikor mögé sétál a másik, és a búgó hangja elég hozzá, hogy amikor belenyúl a nadrágjába, álló helyzetben találja ott őt, mint egy kibaszott kamaszt, aki nem bír a testével, meg a vágyaival. Alfonso szerint Marco lesz az, aki bír ezzel a nővel, de amikor megfogja őt odalent, minden vér kifut a fejéből, így nem tudja már megmagyarázni magának, hogy miért gondolhatta ezt a másik olasz.
Az ajkai szétnyílnak, a szavaktól lüktet odalent a másik kezében, viszont amikor elengedi, hirtelen akarna utána kapni, hogy visszarántsa magához, és ténylegesen letérdeltesse maga elé, amiért szórakozik az érintéseivel, amikre annyira vágyik ez a férfi.
De nem teszi, mert Fabiola többet érdemel ennél, ráadásul játszani akar, úgyhogy az agyát elönti annyira a vágy, hogy bólintva jelezze, játszanak akkor. Csak a nő még nem tudja, hogy Marcoval nem feltétlenül érdemes.
Odasétál a másikhoz, utat talál magának ruhástól a két lába között, és a tarkójára fogva, ölét a másik gyenge pontjához nyomva lök egy erősen a csípőjén, hogy érezze, mit hagyott ott az előbb. Aztán az ajkait megtalálva vadul követeli tőle azt, amire vágyik, meg ami szerinte jár neki, miközben a keze a kibaszott ruhájának az anyagán indul meg lefelé, indikálva, hogy megint ki tudta belőle provokálni, hogy legyen valami.
Kicsit hátrébb dönti a nőt, felrántja a ruha anyagát, és eltűnik a két lába között egy látszólagos céllal, azonban annyi történik, hogy a fogával ráharap úgy az alsónemű anyagára, hogy a bőrére közben ne tegye, és így húzza le róla félig a ruhadarabot, hogy a maradék távot a kezével tépje, így szabadítva meg őt minden védelemtől, ami még gátolhatná bármiben a férfit.
Azonban ő hátrál néhány lépést, a szemét le sem véve Fabioláról, miközben a fehérneműjét a zakója belső zsebébe rejtve már meg is szerezte magának, ahogy az üzenetben az meg volt neki ígérve szinte. Leül szemben a nővel egy forgós székre, kicipzározza a nadrágját, és előveszi a férfiasságát, hogy jól lássa a másik, amire annyira vágyik.
- Mutasd meg, hogy megy önállóan. - Azt mondta az is megy, és ha az előbb húzni akarta Marco agyát, hát nem volt jó ötlet. Ő maga elkezdi húzni a bőrt fel és le saját magán, ahogy egyenesen Fabiola szemébe néz, és várja, hogy magához érjen vele párhuzamosan. És igazából csak arra kíváncsi, melyikőjük bírja tovább, hogy rávesse magát a másikra, de ha Marcon múlik, a nő landol hamarosan az ölében, mert ha játszik, akkor végtelenül türelmes. És egyelőre még mindig elmondható, hogy nem kúrtak, szóval elég ügyesen csinálja, ami azt illeti.

+18 Egyébként mindennél jobban akarná, hogy megint a szájában legyen kemény a másiknak, de talán az lenne a legszörnyűbb vég, amit magának Alvize házában ki tudna találni. Ha úgy törnék rájuk az ajtót, akkor Marcello nevét is kitörölnék a maffia életéből, nem csak a testétől szabadulnának meg, ez egészen biztos.
Szóval a térdeltetés nem játszik, ezért ki kell valami mást találnia, az agya meg természetesen elborul a vágytól, mert erről a nőről van szó. Most már nem csak a teste kívánja őt egyébként, hanem az elméje is, és meg akarja fejteni, honnan ez a hatás, miért képes így elvenni az eszét, hogy Alvize dolgozószobájában elővegye a farkát, az öreg egyik székében.
Lehet, ha nem itt és így csinálnák, máris nem lenne annyira izgalmas, Marcello pedig, ahogy pulzál odalent minden mozdulatára a másiknak, hamar meg is feledkezik most a tiszteletlenségről, amit okoz a tetteivel, ahogy a testi épségéről is, mert a teste most annyiból áll, amin fel is le húzogatja a bőrt, szétnyílt ajkakkal, néha aprókat nyögve, például amikor az ujjai a másiknak követik egymást. Ettől rögtön eszébe jut, hogyan baszta meg Fabiola az övéit, és muszáj elkönyvelnie magában, hogy mindketten meg vannak menve fejben, és azért ennyire tökéletes ez az egész.
Egész nap el tudná nézni, amit a nő magával művel, és azt hitte, simán nyeri ezt a játékot, talán azért, mert nem számított rá, hogy felveszi majd a kesztyűt a másik. A vágy azonban teljesen szétfeszíti az ölét, ráadásul ő a durván adni akaró típus, szóval ezt nem biztos, hogy jól átgondolta. Minden pénzt megért mondjuk, hogy nézhette egy ideig, mi esik jól a nőnek, de most, mielőtt felrobban a farka a látványtól, mozdul felé, mert azt akarja, hogy tőle remegjen megint úgy, mint a múltkor.
Meg a szájában akarja tudni a farkát, de azt majd máskor.
- Segítek. - Sóhajtja a másik ajkára türelmetlenül, amikor már közel van hozzá, és ahogy a nő egyik lába az övéi között van, a másik meg fent az asztalon támaszkodva, ő megtámaszkodik egyik kezével azon az oldalon, ahol a nő nem, és benyálazza az ujjait, mintha erre bármi szükség volna. Az ujjait úgy tolja először finoman a másikba, hogy még a sajátjai is ott vannak, a homlokát odadönti Fabiola homlokának, és mélyen a szemébe nézve akarja látni, mit érez ettől a másik.
Közben tovább lüktet a lábai között, amit bár nem visel nehezen, nagyon szeretné, ha most rászorítana a másik, és ennek hangot is ad.
- Markolj rá. - A hangjában nincsen semmi utasítás, ez egy szimpla kérés, egy olyan, amire nagyon vágyik, talán most annál is jobban, hogy benne legyen a nőben fizikailag. Van valami Fabiola kezeiben meg szájában, ami először csak egy biztonsági alternatíva volt Marco számára, de mivel egy ideig csak ezekből az emlékekből tudott képeket meríteni a maszturbáláshoz, valahogy mostanra esszenciálissá váltak.
Ha Fabiola eleget tesz ennek a szimpla kérésnek, akkor visszafojtja a hangját felnyög, hogy kint azért ne lehessen őt hallani, rá a másik ajkára, az ujjai pedig mélyebbre csúsznak a nőben, annyira, amennyire fizikailag ez lehetséges.

+18 Egyáltalán nem az a fajta, aki túlságosan előreszaladna a gondolataival, és messzemenő következtetéseket vonna le bármiből, de a nővel úgy érzi, ezúttal emberére akadt. Imádja minden pillanatát annak, ahogy Fabiola magához ér, azt még inkább imádja benne, hogy az ő kérésére teszi mindezt, és nem esik nehezére részt venni a játékban, amit elkezdtek ketten együtt játszani. Ez így tökéletes.
Az egy másik tényező vagy faktor, hogy nem bír a vérével, és talán, ha nem Alvize dolgozószobájában lennének, addig húzná ezt a pillanatot, amíg csak lehet. Így azonban részese akar lenni a másik gyönyörének, azt akarja az emlékeibe zárni, hogy azt neki köszönheti, és egy másik alkalommal - mert a vonzás fényében egyértelmű, hogy lesz még alkalom -, kijátssza magát a nővel, mert ha valamit nagyon megszeretett az elmúlt időszakban, az Fabiola agyának a totális húzása. Nincs most rá ideje, hogy az ölébe ültesse, miután annyira húzta már az agyát, hogy semmi másra ne vágyjon, úgyhogy mozdul, mert ha ezt nem teszi meg, csak hiányozna neki a következő napokban.
Magát leszopatni ezzel pedig nem fogja.
- Kurvára egész nap tudnám nézni. - Mondja a másik szemeire tapadva, közvetlenül az ajkaira, mert ez az igazság, és egyszer, ha rajta múlik, nézni is fogja egy egész álló nap, miközben a saját farkával néha megszakítja a műsort. Teljesen elveszi a józan eszét ez a nő, sőt, előhozza belőle az állatot, amit most meg is említ, miután az ujjai odacsúsznak a másikéhoz, és ettől az ő torkát is elhagyja valami nyögésszerű, mert imádja az egészet.
- Most fogsz igazán megismerni. - Vetíti elő, hogy ez eddig is így volt, ő ilyen, de muszáj volt elrejtenie a saját érdekében a másik elől, különben még inkább akarta volna. És lássunk csodát, ahogy egy fokkal rákapcsoltak a dolgaikra, Marcello máris nem bír magával, és ha valaki egy kicsivel ezelőtt azt mondja, hogy majd a Pellegrini lányt fogja ujjazni az apja dolgozójában, sosem hitte volna el.
Pedig ennél természetesebben most semmi más nem tudna jönni belőle, a tekintete pedig minden húzással, ami a farkát éri, jobban sötétedik. Ha most elkaphatná ezt a nőt, biztosan nem állna napokig lábra, de ahhoz egy másik hely, és egy másik időpont kell neki, erre pedig erős utalást fog tenni, amint megszabadul az ölét feszítő, erős vágyakozástól, márpedig ha Fabiola így folytatja, ennek hamarosan eljön az ideje.
Nehezére esik egyébként nem beleültetni az ölébe a másikat, és ettől már rohadtul nem az tartja vissza, hogy elmondható-e, keféltek vagy sem. Fognak, ez már nem kétséges a férfi számára, inkább az tartja vissza, hogy ha elkezdik, soha nem lesz képes befejezni. Így, hogy alig bírja már elviselni, ahogy hozzáérnek, nagyobb esélye van elengedni majd a másikat, ő pedig közben megállíthatatlanul ostorozza az ujjaival, találkozva minden mozdulatával ritmusosan, miközben a szemeit nem ereszti.
Illetve csak akkor, mikor már a nő sem bírja tovább, és a tarkójára fogva nyomja a fejét jobban a vállához, erősebben nyomva belé az ujjait, miközben szaggatottan veszi a levegőt, mert már neki sincsen sok hátra. Amikor Fabiola ráremeg az ujjaira, akkor a kezével kénytelen elengedni a tarkóját, mert még csak az kéne, hogy pont Alvize irodájában legyen minden olyan, úgyhogy útját állja a kezével a saját örömének, és egy elfojtott torokhanggal érkezik meg a másik mellé.
Sosem gondolta, hogy ennyire meg tud menni a nő esze, és tetszik neki, hogy ebben teljesen egy szinten lehetnek, ha már másban nem.
- Bazdmeg.. - Ennyit tud mondani, amikor végre túl van a remegésen ő is, és elfordul a teste az egyik oldalra, hogy elő tudjon venni egy zsebkendőt a zakójából, hogy eltüntesse a nyomokat. - Pont itt? - Röhögi a csendbe a fejét ingatva, mint aki nem hiszi el, és amikor már képes visszacsomagolni magát a helyére, a zöldjei találkoznak a nőével.
- Menj vissza előbb te. - Nem húzza tovább a dolgot, amúgy sem egy romantikus alkat, akinek szüksége lenne a simogatásra meg egyéb szavakra a történteket követően. Majd ha akarnak, beszélnek róla egy olyan pillanatban, amikor nincsen tálcán felkínálva Marcello feje az egyik nagykutyának, amiért a lányával ezt meg azt csinál a saját otthonában.