Emlékszem, amikor még az első randin a másodikat terveztük, amikor még nagyszerűen működött köztünk az összhang pedig alig pár órája ismertük egymást. Ha akkor tudjuk, hogy mennyi bonyodalommal és fájdalommal jár az életünk, akkor vajon belevágtunk volna. Az a gyűrű nem lenne az ujjamon, mert Gabe biztosan nem felém érzett volna kötelességet, ha tudja, hogy van egy fia, most nem itt tartanánk. Megannyi megválaszolt kérdéssel jöttem ma haza, de ugyanannyi ötlött fel bennem, értem az egész helyzet súlyát, és én adtam áldásom az egészre, hogy vallják be, de őszintén, nekem ehhez nem volt annyi közöm, mint amennyit adtal nekem. Valahogy úgy érzem az én vállamat is nyomta a teher, hogy mi legyen a következő lépés, nekem kellett löketet adni hozzá, pedig nagyon nagyon nem akartam. Amikor hazaérek remélem Gabe otthon van, de nem keresem meg. A táskámat a fogasra akasztva, még cipőmet is magamon hagyva dobom le magam a kanapéra, egy párnát az arcom elé tartva adom ki magamból azt a halk de erőteljes sikolyt, ami az egész hazaúton bennem volt. Annyira össze vagyok zavarodva, de a legjobbat akarom a szerelmemnek, anak a gyereknek, is, aki felé nekem semmilyen kötelességem nincs, de egyszer mégis lesz. Nem leszek a szó legszorosabb értelmében anya, de mégis valami hasonló szerepet kellene töltenem,sokkal kevesebb felelősséggel, de annál több öntudattal és határozottsággal. De én nem vagyok anyának való, még csak mostohának sem, ezzel tisztában voltam. Úgy érzem mindenki fel van készülve erre rajtam kívül, eddig azt hittem én is, de az egyedüli autókázás hazafele egy kicsit más perspektívába feketette a dolgokat számomra. A feszültség elillani látszott a sikolyommal,így feltápászkodtam és kibújtam a kényelmetlen szerelésemből, a magassarkúból. Fáradtnak éreztem magam, leterheltnek és olyannak, akit elütött egy kamion, lenne ma dolgom, de nem érzem magam jól hozzá, hogy végre is hajtsam. Lelkileg össze kell szednem magam, és ami a legjobban aggaszt, mégsem a gyerek dolog, amit még magamnak is nehezen vallok be az az, hogy Perla vajon érez e még valamit Gabe iránt. Néha úgy érzetem a beszédéből,hogy igen, és a félelmem, hogy ez visszafelé is igaz, ettől rettegek talán a legjobban, de ennek nem fogok hangot adni, mert akkor sokkal valóságosabb lesz. A konyhába csoszogok papucsomban és a pultnak dőlve fogok a kezembe egy pohár vizet. Élesen magam elé meredve bámulom a bejárati ajtót, közben nem gondolok semmire, próbálom kiüríteni az agyam, nem kattogni és csak a jó dolgokra gondolni, de nem jut eszembe egy sem. - Gabe! - kiabálom almagames elindulok az emeletre, hogy megkeressem, beszélnem kell vele, muszáj.
“Did it take you a minute to realize that I'm deep in it? 'Cause it feels like hours, I've been stuck here thinking. I get down, down on my knees, begging, begging, please. Every single prayer's wasted in the air.”
Talán egy fél órája sincsen, hogy hazaért az építkezésről, ahová útközben Perlával már beszélt is telefonon azt illetően, hogyan sikerült a két nő találkozása. Bővebben nem tért ki arra, hogyan hangzott el minden mondat egymást követően, de Gabriel megnyugodott kissé, mert Perla szerint jobban sikerült, mint számított rá, ez pedig jót kellene, hogy jelentsen. Mégis aggódik a menyasszonyáért, mert még csak tegnap tudta meg az igazságot, és valahol biztos abban, hogy sokkal nehezebb megértenie, elfogadnia, és együttműködnie annál, minthogy mutatja neki, és bár értékeli, ha mindezt érte megteszi, de Gabriel őszintén szeretné, ha Sierra meg tudna barátkozni az új szerepével. Közben pedig tisztában van vele, mennyire nem fair ez az egész helyzet, és ő maga is nehezen tudja elképzelni Sierrát, aki egy alig tíz évvel fiatalabb fiúval össze tud barátkozni olyan módon, hogy családnak tudják magukat nevezni, hiszen ez ragadta meg benne, amikor megismerkedtek; Sierra nem anya típus, most mégis mintha bele lenne ebbe kényszerítve. Gabriel pedig, hiába nem mutatja ki, két tűz között érzi magát akkor is, ha látszólag mindenkinek megfelel ez az új helyzet. Őszintén érdekli, hogyan látja a beszélgetést a menyasszonya, mégis, amikor hazaér, az otthoni irodájába vonul el az emeleten, hogy néhány tervbe temetkezzen, mielőtt a másik is hazaér, és belemennek ebbe a beszélgetésbe. Nem hallja őt megérkezni, Gabriel agya hajlamos munka közben kikapcsolni a külső tényezőket, amik megzavarhatnák, annyira arra koncentrál, amit csinál. Már hallja azonban közeledni őt, illetve a nevén is szólítja, aminek a hangsúlyából egyelőre nem egyértelmű, hogy Sierra zaklatott, vagy éppen lelkes. Megvárja, amíg benyit az irodájába a másik, és mosolyogva fogadja őt. - Szia. - És már nyújtja is a kezét, hogy jöjjön a másik közelebb, és amikor odaér hozzá, az egyik lábára húzza őt, és csókkal köszönti. Egyelőre nem von le a vonásaiból, vagy a testtartásából következtetést, szeretné, ha Sierra megfogalmazná, hogyan érzi magát a találkozót követően. - Mesélj, milyen volt? - Kérdezi érdeklődőn, de csendesen, nem akar túl lelkesnek tűnni a másik előtt, csak is őszinte válaszokat szeretne, ahhoz pedig az kell, hogy ő semleges tudjon a két nő között maradni. - Jutottál valamire a beszélgetés után? - Ahogy a szavakat kimondja, nyom egy csókot a másik vállára, nem azért, mert befolyásolni akarná édesgetéssel a szerelmét, csak nyugtatni szeretné valamennyire, mert most már nem tudja kizárni a tényt, hogy mennyire feszülten ült meg a másik az ölében.
Az is lehet, hogy én vagyok túl érzékeny, vagy csak túlterhel ez a rengeteg dolog ami most az életembe csöppent. Nem akarok türelmetlen és éretlen lenni, mert az nem én vagyok. Bár sosem voltam egy angyal, mégsem érzem, hogy én lennék a legmegfelelőbb ember, ahhoz, hogy Gabe és a fia közé álljak. Megtehetném hiszen kérték az áldásom, de nem akarok. Perla is jó benyomást tett rám, hiába különbözünk olyan nagyon és valamilyen téren sosem fogom megérteni őt, azt azért láttam rajta, hogy a legjobbat szeretné a gyerekének, aki pedig nem más, mint Gabe. Először rettenetes lesz, mindenkinek, az ismerkedési fázis nagyon kemény lesz főleg a két fiúnak, hiszen nekik kell majd összeszokniuk, tudom, hogy Perlának sem lesz könnyű, hiszen benne van a pakliban, hogy egy idepre megutáltatja magát a fiával, akit a világon a legjobban szeret. Nem könnyű ez, talán én vagyok az a személy, aki a legkevésbé érdezheti szarul magát, mégsem érzem így. Ha én ilyen nagyon furán érzem magam és feszülten, akkor csak elképzelni tudom mit fognak átélni a többiek a későbbiekben. Kicsit forog a gyomrom ha arra gondolok, hogy innen már csak egy dolog vár rájuk, a bejelentés, a titok felfedése, ami majd borít még jobban mindent. Hirtelen indulok el megkeresni gabe-t egy kis nyugtatásnak magamnak vagy neki, még magam sem tudom, de érzem, hogy látnom kell őt, beszélnem kell vele, már ha itthon van már. Első hely, ahol megnézem a szokásos kis barlangja, ahova órákig be tud “zárkózni”, ha dolgozni, vagy gondolatot elterelni van kedve vagy éppen nincs kedve. Persze, hogy ott találom, próbálok pozitív lenni, nem kivetíteni rá az aggodalmaimat, amik bár egy kicsit ülepedtek a beszélgetés óta, még mindig bennem vannak, csak kevésbé kavarnak fel. - Szia! - mosolygok rá, amikor nyújtja a kezét és megfogva azt közelebb húz magához. megnyugtat a közelsége, valahogy minden értelmet nyer ha velem van és úgy érzem minden a legnagyobb rendben lesz. - Rendben volt minden. - válaszolok röviden, de be kell vallanom magamnak is, hogy nem ezért rohantam fel hozzá, de már a közelsége is kiváltott belőlem egyfajta nyugalmat, ami miatt már nem érzem a frusztráltságot és a feszültséget olyan mértékben, mint eddig. - Perla nagyon kedves nő, őszinte volt velem, amiért hálás vagyok neki, de van amit nem tudok felfogni vele kapcsolatban, viszont a legjobbat akarja a fiának. - a fiúknak, de ezt már nem tudtam hangosan kimondani, mert túlságosan is valóságos lenne így, és még inkább maradok az enyhe valóságban, ahol még csak szó van arról, hogy van egy fia, aki még nem tud arról, hogy neki van apja. - Azt mondta neki, hogy nem él az apja. - akadok fenn talán az egyik legabszurdabb dolgon, ami a beszélgetésünk közben felmerült számomra. - Mármint értem, hogy mi volt az oka, te nem akartál gyereket, nagyra vágytál, meg minden, de akkor is szerinted ez mennyire volt fer Eddie-vel szemben. - őszintén most Perla miatt aggódtam, magam sem értem miért. Aggódtam, hogy ezzel véget vet egy csodás kapcsolatnak közöttük, mert ki tudja hogyan fog erre reagálni, hazugság ronda dolgokat tud tenni az emberrel, főleg egy ilyen mértékű. Megfogom az orrnyergem és gondterheltségemet leplezve masszírozom meg azt, hogy ne érezze rajtam olyan mértékben a bizonytalanságot. Akarom, hogy ők ismerjék egymást, de a vele járó rengeteg problémát nem. Annyi mindent kell megoldani, és nyakunkon az esküvő, amit önző dolog egy ilyen élethelyzetben felhozni, de számomra most annak kéne előtérben lennie, és nem ennek az egész családosdinak. Innen is tudom, hogy én nem lennék jó az anya szerepre, de minden porcikám azt akarja, hogy gabe kész legyen az apa szerepre, amikor már találkozik a fiával. Most, hogy tudom, hogy már van neki, látom rajta, hogy csodás apa lesz.
“Did it take you a minute to realize that I'm deep in it? 'Cause it feels like hours, I've been stuck here thinking. I get down, down on my knees, begging, begging, please. Every single prayer's wasted in the air.”
Bomba nem robbant még, ház nem égett le, ezért az ő lelke valahol nyugodt, már amennyire nyugodt egy ilyen helyzetben bárki tudna lenni. Mégis, valami furcsa, valamit nem tud hová tenni a menyasszonyával kapcsolatban, és ahogy Perlának szüksége volt arra, hogy biztosan nyugodt körülmények között tudják beavatni Eddie-t, úgy valahol Gabrielnek is szüksége lenne arra, hogy ne kelljen ilyen gondolatokkal foglalkoznia, de tudja, neki ez a dolga. Örök hűséget készül fogadni ezzel a gyönyörű nővel, és ha ő ennyire közel engedett magához bárkit, annak nyomós oka van. Sierra a csillagokat, és még többet érdemli tőle, így kutya kötelessége mindent megtenni az ő nyugalmáért, jólétéért, és azért, hogy minél könnyebben vészeljék át azt, ami, ha jól érti a hölgyek elmondása alapján, zöld utat kapott, és pár napon belül megejthetőnek tűnik. Perlával még holnap tervez beszélni telefonon, azért is, mert ő megkérte erre, és azért is, mert valahol szeretne. Igyekszik a lehető legjobban kezelni az egészet, mégis, hiába minden jó szándék, egyre jobban kuszálódnak a szálak, csak ő még nem érti, mert hazudni nem fog magának, látni már látja. De ráfogja mindenre, a hirtelen jött igazságra, arra, hogy felfordult az életük, arra, hogy honvágyat okozott neki Perla, de mindez majd lecsillapodik, ha a hétköznapok, amiket közösen élnek majd valahol, beállnak, és kialakul egy új rend. Gabrielnek nagy szüksége van rendre és rendszerre, ezt mindenki tudja róla, és csak valami isteni csoda, hogy még nem akadt ki teljesen a felborult életük romjain ülve, várva, hogy majd egyszer újjáépül minden. Valahogy azonban könnyedén veszi az akadályokat, és a fókusza egyáltalán nem a káoszon van jelenleg, és ez segít neki végigcsinálni minden napot. Így van energiája arra is, hogy ha kell, százszor nyugtassa meg Sierrát, és még ennél is többször, mert neki tényleg úgy gondolja, hogy a világ járna. Eddig elhitte magáról, hogy meg tudja adni ezt neki, lassan azonban kezdi úgy látni, talán tévedett. - Ennek örülök.- Súgja a másik bőrébe halkan, és teszi ezt mindig, amikor fontos dolgokról beszélgetnek egymással; ilyen volt, amikor a jövőjükről beszéltek először őszintén, amikor szóba került a házasság lehetősége, amikor a közös otthonukat választották ki, és most is, amikor ennyire komoly változásokon megy majd keresztül a kapcsolatuk. - Igen, Perla nagyon kedves nő. Nem nagyon változott semmit, ami azt illeti. - Jegyzi meg óvatosan, maga sem tudja, mi okból kifolyólag, lehet csak mesélni szeretne a másiknak, hogy kicsit közelebbről ismerje meg a múltjának ezt a részét, ha már úgy néz ki, hogy a jelenük szerves részévé fog válni hamarosan. Aztán egy kicsit hallgat, mert ha valamiben, ebben nem ért egyet a másikkal, és el kell gondolkoznia rajta, hogyan közelítse meg a témát anélkül, hogy sértődés lenne belőle. Végül kifúj valami levegőt, amit bent tartott, és ingatni kezdi a fejét. Amikor megszólal, a hangja halk, talán kicsit fáradt, de azért még határozott. - Nem törhetünk pálcát felette, Sierra. Nem voltunk sohasem olyan nehéz helyzetben, mint ő, és Perla ezt a módot találta a körülményekhez képest a legjobbnak. - Nem túl látványosan, de azért védi Perlát, és fogja is mindig ebben a helyzetben, hiszen Gabriel úgy gondolja, ő hagyta cserben a másikat, ő keltett hamis benyomást arról, miben, és miben nem számíthat rá. Ha ez nem így lett volna, most ő sem lenne itt, ami egy kétélű penge; valahol úgy érzi, itt a helye, Sierra mellett, valahol pedig siratja azt a tizenhét évet, amit a fia nélkül kellett eltöltenie. A lelke két részre szakad jelenleg, de akárhogy is legyen, azt megteheti, hogy kiáll Perla döntése mellett, és fogja ezt tenni Eddie-vel szemben is, mert egy nevezőn kell, hogy álljanak ebben. Arról nem is beszélve, hogy ő valóban nem haragszik.
Olyan beszélgetések előtt vagyok, vagyunk, amikre sosem számítottam, nem készültem fel arra, hogy egyszer a vőlegényemmel kell megejtenem ezt a beszélgetést. Mert most a fiáról van szó, aki egy másik nőtől van és akiről nem tudott egészen mostanáig. Ez amúgy sem egy egyszerű helyzet, senkinek sem az, de még nehezítés is van az egyenletben, ami én lennék. Hiszen a menyasszonya vagyok, az akit elvesz feleségül és egy életet élünk majd le együtt, amiben eredetileg csak ketten lettünk volna. De ehelyett most már négyen vagyunk, hiszen a fiával természetesen jön az anyja is, aki egykor Gabe szerelme volt. Ez nem könnyű nekem, még ha az önbizalmam egy percig sem bicsaklik meg akkor sem. Nem könnyű ezt megemészteni, és nekem még egy plusz gonddal is szembe kell néznem a féltékenységgel, ami akarva akaratlanul is felüti a fejét és olyan nehéz elűzni, hogy már szinte fáj. Pedig megbízok benne, tudom, hogy megtehetem, nem adott az ellenkezőjére okot, de nehéz ez nekem, pedig én támogatni akarom, már csak Eddie miatt is, tudom milyen fontos egy apa a gyermek életében így nem lehetek én aki megfosztja ettől és Gabe sem akarana a fia ismertsége nélkül élni ezek után. Amikor meglátom és a közelébe húz lenyugszok, és nem azzal a forró fejjel megyek neki a beszélgetésnek, amilyennel lent rendelkeztem, távol tőle bezárva a fejembe a saját gondolataimmal. Kimondani mindent egyszerűbb, nem hazudok neki, hiszen tényleg úgy érzem minden rendben volt, mármint Perlával, nem történt semmi olyan, ami különösebben említésre méltó lett volna, nem vesztünk össze, nem estem neki, nem álltam neki ilyeneket kérdezni ami szerintem túl sok lett volna, mert tudom, hogy Gabe ismer és lehetett benne egy félelem ezzel kapcsolatban, hiszen tudja, milyen közvetlenül pofátlan kérdéseim szoktak lenni olykor. Ezt most megpróbáltam egy kicsit ülepíteni és nem rögtön kavarni az állóvizet és azt hiszem sikerült is. - Meglehetősen jól állta a kérdéseimet, pedig még csak visszafogtam magam, de nem volt ellenére, hogy őszinte beszélgetés legyen az egészből. - egy kicsit szíven üt, hogy az emlékeiben pontosan így él Perla bár nem tudom miért, a zöld szemű szörny megjelenik és nem könnyű vele. Nem reagálok így erre a megjegyzésére csak egy mosolyt csalok az arcomra, és próbálom őszintének mutatni, mindazok ellenére, hogy ez nem esik jól. Azzal őszintén nincs bajom, hogy a fiával akar lenni, hogy meg akarja ismerni, talán ezzel már megbarátkoztam elég hamar, de Perla jelenléte ad egy kis aggodalmat számomra, pedig Gabe nem mutatja, hogy így kellene lennie, remélem elmúlik, mert ezzel nehéz lesz együtt élnem. Van egy dolog,ami kitör belőlem, amit realizáltam már a beszélgetésünk alatt is, de csak most bizonyosodok meg róla, hogy ez valóban így volt. Az, hogy Gabe Eddie szerint meghalt, hogy az apja halott, ezt mondani egy gyereknek, nem fair, szerintem, mégis megtette, de Gabe a védelmére kel. Kicsit eltávolodva állok fel és nézek rá kérdőn. Minden türelmemet össze kell szednem. Védi Perlát, holott igazából még csak támadás sem volt részemről ez a mondat, csak megjegyezni szerettem volna. Mégis érzem, hogy ő annak vette Perla felé és úgy reagál rá, mint egy burkolt védelmi mechanizmus, óvatos, de mégis feltűnik nekem. Én lennék túl érzékeny vagy komolyan érzem, hogy jobban megérti Perla nézeteit jelenleg, mint a sajátunkat, mert nekünk jött a hír, mint a villámcsapás az életünkbe, az a nő pontosan tudta eddig is, hogy hazudik erről a saját fiának, mégis valahogy ő a jó fiú Gabe szerint, vagyis én így tudom értelmezni és ilyenkor már nekem nehezen beszél be bárki bármi mást. Nem reagálok hevesen, nem esek neki, csak keresztbeteszem a kezeimet és egy kicsit távolabb Gabe-től dőlök neki az asztalnak. - Félreértesz, de mégis úgy érzem én vagyok a rossz. - nézek el az ajtó felé, hogy ne kelljen az arcát látnom. Fura kifejezés van jelen rajta, amikor Perla van a témában, nem tudom milyen, egy kicsit bizonytalannak érzem olyankor őt, ami nem tetszik. - Szeretném, hogy működjön, mert látom, hogy menni fog, de amikor egy kicsit nem értek egyet valamiben az anyjával úgy érzem veled is ellenkezek, mert ez sugallod felém. - még mindig nem nézek rá, mert nem akarok kitörni, tudom milyen vagyok, amikor elszabadulnak az érzéseim és nem érdemli meg, hogy ezt kapja tőlem, mert a saját magam fusztrációja ez és nem neki szánom igazából.
“Did it take you a minute to realize that I'm deep in it? 'Cause it feels like hours, I've been stuck here thinking. I get down, down on my knees, begging, begging, please. Every single prayer's wasted in the air.”
Úgy ismeri ezt a nőt, akár a tenyerét, gondolja; minden rezdülése olyan, mint egy nyitott könyv, az érzelmei vezérlik, a szűrői nem egészen úgy vannak beállítva, ahogy az az elvárás lenne, és ami a szívén, az a száján. Minden tulajdonságba, amit most felsorolt, egyenként szeretett bele amikor megismerkedtek, és bár volt olyan köztük, ami akár ellene is fordulhatott volna elég gyorsan, nem történt ilyesmi. Könnyedén ismerkedtek, hosszú, tényleg nagyon hosszú órákig beszélgettek, ő meg a világ legszerencsésebb férfijének érezte magát, amiért olyan rövid idő után igent mondott neki ez a csodálatos nő. Most viszont egy kialakuló szakadékot érez, és akárhogy próbálja két kézzel a két részt egyben tartani, valahogy nem sikerül. Ő mindig és mindenkinek elcipelte a hátán a nehézségeit, most is ezt szeretné tenni a másikkal, de ezúttal talán nem olyan áron, hogy mindenben igazat ad neki, ahogyan egyébként szokta, hanem úgy, hogy a saját és ebben az esetben Perla érdekeiért is kiáll. Ő sem akart támadni, nem akarta bántani sem a másikat, hiszen pontosan arra törekszik, hogy most mindenkinek a lehető legkönnyebben menjen majd a változások megélése, csak egy baj van, amit most gyorsan észrevesz. Hiszen olyan, mintha nem lenne közös nevező, hanem lenne Sierra, az ő hirtelenségével és határozottságával, és lenne Perla, aki visszafogott, és semmi rosszat nem mondott a menyasszonyára. Meglehet, hogy rossz volt most a megközelítés, és nem kellett volna ennyire nyilvánvalóan Perla védelmére kelnie, de ha meghagy Sierra számára minden elejtett félmondatot, amikkel nem ért egyet, akkor egyszer csak egy halom félmondat után nem fog egyetérteni, és akkor már felesleges lesz minden próbálkozás arra, hogy enyhítsen a menyasszonya ellenszenvén. Mert észrevette, látja a két szemével, de eddig elkerülte, hogy ne bántsa meg szavakkal, most viszont talán, mindkettejük és a kapcsolatuk érdekében jobb, ha őszintén beszélnek egymással, ahogy egyébként szoktak. Nem esik neki egyáltalán jól, hogy eltávolodik tőle Sierra, de meghagyja neki a teret, és a karba tett kezekkel tett védekező mechanizmust is, csak hátradől a bőrszékében, és kicsit talán komolyabban néz rá, mint jellemző lenne rá. - Ne haragudj, nem akartam ilyen benyomást kelteni.- Kezdi úgy, ahogy azt illik, hiszen mindentől függetlenül kiváltott egy érzést a másikban, ami szintén nem szokott tőle érkezni, ezért próbálja elvenni az élét, hogy ne érezze rosszul magát a menyasszonya még ennél is jobban. Előrébb gurul kicsit, és megfogja a másik kezét, mielőtt megszólalna ismét. - Kicsim, amióta megtudtad, mi történt, mintha robbanni akarnál folyamatosan. - Ami teljesen normális, mindenki úgy kezeli a kialakult helyzetet, ahogyan a legjobban tudja, és ha Sierrából ezt váltja ki, az is rendben van. De Gabrielnek tudnia kell, hogyan érzi magát valójában, különben nem tudja, hogyan cipelje tovább mindenki terhét. Az ő ereje is véges, és kezd kicsit fáradni. - Mond el kérlek őszintén, hogyan érzed magad, és milyen gondolatok járnak a fejedben. Ne érdekeljen, mit gondolok róla, ne miattam fogalmazd meg. Csak mondd, ahogy jön. - Kérleli a menyasszonyát, miközben a hüvelykujja simogatni kezdi a másik tenyerének felszínét, ahogy fogja a kezét.
Annyira önzőnek és gonsznak érzem magam, hogy a saját szerelmem lelki viharával szemben is a maga dolgait nézem, vagyis a mi életünket, az esküvőnket és nehezen fogadom be azt, ami úgymond az ő életét változtatja meg fenekestül. Amióta tudom, hogy mi a helyzet a fiával, azóta agyalok azon, hogy vajon mi lett volna ha tud róla, az és Gabe-m nem akart gyereket, nem tudom, hogy akkor bevállalta volna vagy ugyanúgy elhagyta volna Perlát a babával együtt. A választ pontosan tudom, tudom, hogy ő nem olyan, hogy bárkit cserben hagyjon és ahogyan most is akkor is beleélte volna magát a gyerek témábam hiába ellenkezett egész életében az ilyenfajta családalapítás ellen. Nekem nehéz felfogni, hiszen sosem akartam gyereket, nem tudom milyen érzés akarni valakit, aki belőled és abból lesz, akit a világon mindennél jobban szeretsz. Mert én ennyire szeretem ezt a férfit, aki most előttem ül és mereven bámulom őt, és próbálom megérteni, miért érzem azt, hogy minden szava szinte ellenem irányul. Ebben nekem is van részem, sőt, a saját magam érzelmeit vetítem ki rá, és ez tükröződik vissza az egész beszélgetésbe, ami nem jó, nagyon nem. Hiába távolodok el tőle a beszélgetésünk során, annyira tudom, hogy látja és érzi rajtam, ami bennem zajlik, még ha háttal vagyok neki is pontosan tudja, mit mutata az arcom. Amikor bocsánatot kér lassan emelem rá a tekintetem, egy kicsit megenyhülök, hogyan is tehetem ezt vele, hogy az amúgy nehéz helyzetben még én is csinálom neki a hisztit, nem ezt érdemli. A kezemet fogja, mielőtt szóhoz jutok, kedves szavai szinte megsebzik a szívem, annyira nehéz neki és nem lehetek az aki még nehezebbé teszi. - Nem haragszom, nem tudnék rád sose. Tudod mennyire szeretlek. - a helyzettel kapcsolatban nem mondok semmit, azt akarom, hogy tudja, hogy mellette vagyok minden nehézség ellenére is. Bár nekem is nagyon nehéz van amit magammal tudok csak lerendezni és nem vetíthetem ki rá. Visszalépek mellé, az érzelmeim, akár egy hullámvasút törnek rám, hol jobbak, de inkább nehezebb érzések. - Gabriel, nem tudom, őszintén nem tudom mit érzek ezzel kapcsolatban. Össze vagyok zavarodva, azt érzem, hogy ezt az oldaladat nem ismerem, de meg akarom, csak ehhez nekem több idő kell. Pontosan tudod, hogy állok a gyerek témáhozl és tudom, hogy ő nem az én fiam, de ebben a helyzetben én úgy érzem, hogy nekem is hasonló felelősséget kell vállalnom az egészből, mint neked idővel. Nem miattad, nehogy azt hidd, hogy csak miattad teszem, kizárólag azért, mert én azt akarom, hogy ez így is működjön. Önző vagyok Gabe és ezt nehéz elfogadnom még magamnak is. Meg kell változnom, mert ehhez a helyzethez nem elég az a Sierra aki eddig voltam. De nagyon jól ismersz, hogy sosem akartam az lenni, akinek most lennem kell, de te sem akartál sosem apa lenni, még talán nálam is jobban ellenezted ezt az egészet és most itt vagyunk. - rámosolygok őszintén, mert büszke vagyok rá, hogy ekkora változáson tudott végigmenni, csupán a tudattól, hogy van egy fia, akivel még úgy, mint apa nem beszélt. - A kapcsolatod Perlával…. - halkulok el, mert nem tudom, hogy ezt ki kell e mondanom, ez nyomja igazán a lelkem de mindig is őszinték voltunk, nem most fogok megfutamodni. - A régi kapcsolatod vele, és a mostani, csak… csak nem tudom hova tenni. - sütöm le a szemem, nem szoktam féltékeny lenni, soha, sokkal több tartásom van annál, de ez a kettő ember és a közös felelősség valahogy feszélyez és ezt Gabe-nek tudnia kell.
“Did it take you a minute to realize that I'm deep in it? 'Cause it feels like hours, I've been stuck here thinking. I get down, down on my knees, begging, begging, please. Every single prayer's wasted in the air.”
Lehet kicsit naiv volt a helyzetet illetően, de az is lehet, hogy szándékosan akart az lenni. Sejtette, hogy a menyasszonya lelkét sokkal inkább nyomják a történtek, mint be merné neki vallani, de valahol meg szerette volna, ha nem harapófogóval kell kihúzni belőle, hiszen házasságra készülnek, azt pedig őszinteségre kellene építeniük. Tudja, hogy ez nem csak fekete és fehér, és, hogy bőven idő kell majd mindenkinek, amíg hozzászoktak a helyzethez, mégis a Sierrától elhangzottak elbizonytalanítják egy pillanatra. Hogy miben pontosan, azt nem tudná felmérni sem magában, sem a másikban. Csendesen hallgatja azonban, hiszen ő kérte, hogy öntsön ki magából mindent, úgyhogy illetlen volna, ha közbeszólna, pedig van egy-két olyan pont, ahová oda akarná tenni az ő gondolatait is, mert nem feltétlenül ért egyet a másikkal. Már éppen nyitná a száját, hogy elmondja az ő oldalát is, hátha könnyedén túllendülhetnek majd ezen, amikor Perla neve szóba kerül ismét, ő pedig döbbenten néz a menyasszonyára egy pillanatra, pedig az ő arcán ritkán látni teljes valójában, hogy mit érez, annyira jól leplezi az érzéseit. Elvonja a tekintetét tőle egy pillanatra, mert erre nem feltétlenül számított a másiktól, hiszen ő úgy gondolta, semmilyen okot nem adott ilyen gondolatoknak, hogy megszülessenek, viszont akkor ezek szerint mégis, pedig ő tényleg oda szokott minden részletre figyelni. - Tudom, hogy rengeteget és még annál is többet kérek tőled, Sierra.- Kezdi csendesen, a vonásai nyugodtak és semmi jele nincsen annak, hogy megrázta volna bármi, ami az előbb elhangzott. Perlán meglepődött, de mivel őszintén úgy gondolja, Sierrának nincsen félnivalója, nem ragadt meg ennél a témánál, hiszen a fia, meg a jövőbeli családjuk témája sokkal fontosabb ennél. - Valóban nem akartam apa lenni, de most, hogy már kész tények elé lettem állítva, el sem tudom képzelni, hogy ne tegyek meg Eddie-ért mindent. Remélem nem érzed emiatt úgy, hogy átvertelek, hiszen pontosan ezt akartam elkerülni a legelején, és most.. - Feláll a székéből, és leül az asztal szélére, hogy közelebb legyen a másikhoz, ne ekkora távolságból beszélgessenek egymással. - Nem lehetek olyan, mint az apám volt, kicsim. Nem hagyhatom cserben a véremet, erre sosem lennék képes. De ez nem csak ennyiről szól. Úgy akarok az életének a része lenni, ahogy eddig sosem lehetettem, mert nem tudtam róla. Az apja akarok lenni. - Nem csak szóban, nem csak papíron, hanem mindenhogy. Tisztában van vele, hogy ez az ellenkezője mindennek, amit megbeszéltek a jövőjüket tekintve Sierrával, ettől még sem fog tágítani. - És szükségem van rád is. Szükségem van arra, hogy a csapat tagja legyél. Hogy mellettem állj, de ne csak miattam. Hanem, mert úgy érzed, így is boldog tudnál lenni. - Tudja, hogy ez most akár vízválasztó is lehet kettejük között, habár nem annak szánta. Csak szeretné, ha teljesen őszinték lennének egymáshoz, mielőtt egyikőjük fájdalmat okoz a másiknak. - Nézd, Perla fontos nekem, ezt nem tagadom, hiszen a fiam anyja. De a régi viszony annyira régen volt Sierra, hogy kár aggódnod miatta. - Mondja őszintén, mert tényleg úgy gondolja, hogy igazat beszél, hiszen szándékosan sosem ejtené át Sierrát, ahhoz túlságosan szereti.
Nem volt téma sosem a gyerek dolog köztünk, mert tudtuk ki hányadán áll vele, ugyanazok a nézetek voltak, felelseges lett volna agyalni és témázni rajta. De így hidegzuhanyként ért mindkettőnket a felismerés, hogy neki van egy fia, és nekem ezzel meg kell barátkoznom. Perla jó anya, ehhez nem fér kétség, nem kételkedek abban sem, hogy Eddie is csodás srác, és Gabe nagyon jó apa lesz, mert ő teljesen más most, mint akkor volt, amikor még nem tudott arról, hogy gyereke van. Sokan mondták nekem, hogy nagyon sok csodából kimaradok az elhatározásom miatt, valószínűleg ő most él meg rengeteg dolgot magában, felismeri azt az énjét, akiről eddig nem tudott és ez csodás. Magamban is keresni fogom azt aki ennek őszintén tud lelkesedni, egyelőre, csak büszke vagyok rá, a felfogására, amit most mutat, de vannak aggályaim, amiket nem fogok elrejteni előle. Közelebb lép hozzám, amiért hálás vagyok neki, mert jól esik a közelsége, hiába mentem el én messzebb tőle. - Nem érzem magam átverve, nem a te hibád, tudom, hogy ez senki hibája, nem hibáztathatok senkit, be kell látnom. - nyugszom meg egy kicsit, talán a közelségétől, talán a hangjától, a higgadtságától, de érzem, hogy tisztul a fejem, pedig még nagyon a közepén vagyunk a dolgoknak. Szembefordulok vele, és megfogom a kezét, rá mosolygok, bízatni szeretném magam és őt is, támogatni, és fogom is, de időt kell adnia nekem, nem tudom ezt így azonnal elfogadni, vagy elfogadni talán igen, de befogadni nehezebb az életembe ezt a hirtelen változást. - Az apja vagy, és nem leszel olyan, mint a tied volt. Te nagyon jó ember vagy és Eddie nagyon szerencsés,hogy te vagy neki, még így is, hogy ennyi időtök kimaradt. Ne érezd miattam kellemetlenül magad, mert én meg fogok ezzel békén, mert ez jó dolog, nagyon jó. - tényleg így gondolom, nem csak azért mondom, hogy megnyugtassam, mert nem akarnám úgy bizonygatni neki, hogy közben teljesen mást gondolok. De ezt tudja, tudja, hogy nem mondok a levegőbe ilyen dolgokat. - De a nézeteim nem fognak egyik napról a másikra átbillenni, pedig én is annyira közel akarom magamhoz érezni a fiad, akárcsak te. - szinte már érzem magamban, hogy engedem ki a felesleges rosszat és felnevetek, olyan felhőtlen nevetés jön ki belőlem, lelkes leszek, amint azt mondja, hogy egy csapatnak kell lennünk. Mi mindig azok voltunk, hirtelen nem tűnik annyira nehéznek ez az egész, mármint az, hogy egy gyerek is az életünk része lesz. Amint Perla kerül ismét szóba egy kicsit mintha visszavetne a hangulatomban, mert a féltékenység sosem ütötte fel a fejét bennem, most mégis mintha mászkálna egy kicsit a fejemben, holott Gabe nem adott okot rá. Perla olyan nő, akit el tudok képzelni mellette, pedig a szöges ellentétem, mégis volt köztük nagy szerelem, amitől egy kicsit kiszárad a torkom, ha rá gondolok. - Az anyja annak a fiúnak, aki hirtelen olyan fontos része lesz az életünknek, mint még soha eddig, és ezzel Perla is az lesz. - nem kérdezek semmit, csak kimondom a tényeket, amik a fejemben kattognak. - Sajnálom, de nagyon kattognak a kerekeim és félek, hogy lassan a saját hülyeségeimbe őrülök bele.- nem ismerem ezt az oldalam, nem szoktam ilyen lenni, nem szoktam ennyit a semmin kattogni, de meglehet, hogy mégsem annyira semmi, ha annyira lefoglalja az esténket. - Gondolom felírhatom őket a vendéglistára? - kerülöm meg egy kicsit kínos csöndet egy másik nagyon fontos dolgot, amivel foglalkozunk kellene.
“Did it take you a minute to realize that I'm deep in it? 'Cause it feels like hours, I've been stuck here thinking. I get down, down on my knees, begging, begging, please. Every single prayer's wasted in the air.”
Valamennyire megnyugszik attól, hogy Sierra nem érzi magát átverve a történtektől, hiszen Gabrielnek valóban nem az volt a célja az életben, hogy tökéletesen ellen menjen mindennek, amit megbeszéltek. Ha rajta múlt volna, akkor még mindig ugyanazon az állásponton lennének, és közös gyermek nélkül öregednének meg, de az élet nem mindig ennyire egyszerű, és ő ezt már sokféleképpen megtapasztalta az évek során. Szerencsére a magánélete nem került még veszélybe a túlzott változások miatt, de itt talán az ő párfordulása az, ami a vészcsengőt kettejük között bekapcsolta. Elfogadja a menyasszonya kezeit, sőt, a hüvelykje szinte ösztönösen reagál az érintésére, és körkörös mozdulatokkal kezdi simogatni a másik puha kezét, miközben hallgatja a gondolatait. Szeretné, ha lassan maguk mögött tudnák hagyni az ellentéteket, mert hiányzik már neki, ahogy éjszakákat beszélgetnek át a semmiről és mindenről egyszerre, de amíg Gabriel is menekül szinte itthonról a konfliktusok miatt, és csak éjszakába lépve ér haza, erre nincsen sok esélyük. Ezért most eldönti, hogy tudatosan fog lépéseket tenni ennek irányában, nehogy elcsússzanak anélkül, hogy észrevennék a problémákat. - Tudom, hogy idő kell, mindannyiunknak szüksége van rá. Csak arra kérlek, ha már nem érzed a sajátodnak ezt, ha titkon már menekülnél, szólj nekem, mielőtt túl késő, és már nem tudok tenni semmit.- El sem tudná képzelni, hogy elveszíti maga mellől ezt a nőt, de nem vak, és jól látja, hogy a dinamika, ami őket annyira erőssé és határozottá tette a kapcsolatukat illetően megváltozott, és még nem tudja, milyen irányba indult el. Ezért jelzi, hogy ha az irány rossz volna, ő pedig nem veszi valamilyen okból észre - ő mindig és mindent észre szokott venni -, akkor szembesítse vele a másik. - Hogyan tudnám megváltoztatni a véleményedet Perláról? - Merész a kérdés a részéről, hiszen Sierra mondhatja azt, hogy ne beszéljenek mondjuk, csak ha muszáj, de ezt nem tudja kinézni a másikból. Úgyhogy őszintén szeretné tudni, mi változzon annak érdekében, hogy az élete értelme jobban tudja magát érezni. - Hé... - Szól halkan, és a kezénél fogja közelebb húzza a másikat, hogy szabad kezével az arcára tudjon simítani. Az ajkaik nincsenek messze egymástól, ezért is marad meg a csendes beszéd, amikor folytatja. - Nem akarom, hogy úgy érezd, megőrülsz, Sierra. - Ingatni kezdi a fejét finoman, hiszen közel vannak egymáshoz, nincsen szükség hirtelen, meg latinos mozdulatokra, amit rajta csak komoly veszekedések alkalmával lehet igazán látni. - De többet sem tudok tenni annál, minthogy megígérem, nincs okod aggodalomra. Perla valóban fontos, de egészen másként, hiszen ahogy mondtad, a gyermekem anyja, aki egyedül csinált végig tizenhét évet. Nekem pedig ott kellett volna lennem segíteni őket, ezért egy életre az adósa leszek. De ez ránk nézve nem jelent semmit. - Őszintén így gondolja, pedig a tudatalattija próbál sikítani mélyről, hogy ez már nem ennyire egyszerű, és az ő érzései sem ugyanazok, mint két héttel ezelőtt, egyik nő irányában sem, de a felszínen még hinni akar abban, hogy nagy változásoknak nem kell elébe menni, mert a feszített munkatempó, meg az újdonság körüli káosz mellé nem biztos, hogy jól viselné, ha még a lelkét is most kellene elkezdenie boncolgatni.
Kezdőlap
