Az előttem ülő, negyvenes, rövid barna hajú, éles vonásokkal rendelkező, kissé már testesedő férfira néztem, ki megigazgatta sötétbarna zakója ujját és az alóla kikandikáló inget. Hallgatag volt, pedig beszélnie kéne, hiszen fizet nekem, amiért most itt ülhet velem az irodámban. Ő volt mára az utolsó kliensem, így örültem volna, ha nem húzódik el a beszélgetés felesleges dolgokkal. Felesleges volt a hallgatása is, elvégre, ha nem beszél, nem tudok segíteni, csak az időmet rabolja. -Nézze, monsieur Palmer, nekem ígyis-úgyis ki kell fizetnie az óradíjam, de magának lesz több a költsége, ha elhúzza. Azért jött hozzám, hogy segítsek önnek, de ha nem avat be, akkor nem tudok. S'il vous plaît. Mondja el nekem a tényeket. -Bocsánat, Mr. Renard. Máris. Csak... nagyon kellemetlen a dolog. -Minden itt marad a négy fal között. Köt a titoktartás. -Igen. Csodálatos.-Felelte, de nem éreztem rajta az igazi megkönnyebbülést.-Nos... az a helyzet, hogy nekem van egy fiam. Az anyjával él. Most tíz éves. Mi öt éve váltunk el. Tudja... nagyon jól kerestem és keresek ma is. Akkoriban vitte fel az élet igazán a jó dolgom. A kétezertízes évek voltak a legjobbak. Követtem el pár hibát. Sokat ittam. Kipróbáltam a szereket. Maggie pedig beadta a válópert és elvitte tőlem Billyt. Lassan két éve teljesen leálltam. Tiszta vagyok. Se alkohol, se drog. Többször is próbálkoztam Maggienél, hogy jöjjön velem újra össze, vagy legalább... hogy a fiam sűrűn lehessen nálam. Jó pár éve alig töltött nálam időt. -Figyelek, monsieur Palmer.-Adtam tudtára, hogy rá koncentrálok, közben viszont több kérdés is a fejembe állt. Ha két éve teljesen leállt, miért csak most kezd el a fia után kapálódzni? És miért telt három évébe leállni, ha a családjáról volt szó? Ha akkora szent lenne, mint mutatja, vagy igazán érdekelte volna, hogy a pia és a drog miatt széthullott a családja, már hamarabb kellett volna kapálódznia. Mi történt most, hogy ennyire fontos lett neki? Biztos nem most lángolt fel benne az apai szeretet. -Van valami megoldás, hogy visszakapjam a fiam? -Nos... Oui. Van. Megpróbálhat fellebbezni a gyermekelhelyezési ítéletet illetően. A gyermekjóléti szolgálat felülvizsgálja majd a körülményeket és a bíróság új ítéletet hoz. -És akkor visszakaphatom a fiam? -Ezt nem mondtam. Lehetséges, hogy a bíróság ugyanazt az ítéletet hozza majd. Lehet, hogy önnek adja a fiát. Lehet csak felügyeleti jogot kap és hét napból hármat önnél tölthet. Később, ha ez a heti három nap működik, akkor X idő elteltével kérhet új fellebbezést. Nincs garancia a kizárólagos felügyeleti jogra. -Mr. Renard. Tiszta vagyok. Vagy pénzem. Jó körülmények közt tudnám nevelni. -Monsieur Palmer. Ez nem pénz kérdése. A bíróság a gyermeket annál a szülőnél helyezi el, akinél a testi, értelmi és erkölcsi fejlődését a leginkább biztosítottnak látják. Ön öt évig nevelte közösen a gyermeket, míg a neje öt évig közösen és immáron öt éve külön is öntől. Bár nem ismerem a nejét, de ha a gyermek még nála van, gondolom nem adódtak gondok, ellenben ön négy évig bőven ivott és drogozott is. Akárhogy is nézem, ez cseppet sem jó pont a bíróság szemében. Hiába van több pénze. Hadd kérdezzem meg, ön volt elvonón? -Nem... -Ez baj. Könnyebb dolga lenne bizonyítani, hogy leállt, ha van orvosi szakvélemény róla. -Vesznek vért. A labor nem fog alkoholt kimutatni, se drogot. -Monsieur Palmer. Jól gondolja meg mit mondd. A vérben az alkohol valóban kimutatható 12, de akár 24 óra múlva is. De egy napig bárki meg tudja állni. Vizeletből viszont 80 órán át is. Sőt. Egyetlen szőr, vagy hajszál segítéségével akár három hónapra később is kimutatható az utolsó pohár. Vállalja, monsieur Palmer? Láttam rajta, hogy halálosan ideges. Feszült. Éreztem rajta, hogy hazudik. -Mr. Renard. Mire céloz ezzel? Azt mondja, hogy hazudok önnek? -Teljesen mindegy, hogy én mit gondolok. Nem nekem kell majd a végső bizonyítást megtennie. Ezzel csak azt közlöm önnel, hogy vannak vizsgálatok, amiken át kell majd esnie, ha újra a fiát akarja és akkor sem garantált a teljes siker. -Uram. Ez igazságtalanság. Egy pohár... és ha ünneplek egy bulit? Ha megiszok egy pezsgőt, mert a kollégám születésnapi partiján voltam? Akkor bukom a gyerekem? -Ezt nem tudhatom. A hatóságok és a gyermekjólétisek csak azt fogják látni, hogy ivott. Innentől kezdve mindegy, hogy ön mit mondd, mivel védekezik, ők a saját álláspontjukból és az ön múltjából fognak kiindulni. Az ő hiszékenységükön és jószívűségükön múlik majd minden.
[....]
Miután az irodában végeztem, hazamentem, hogy átöltözzem. Mégsem akarhattam öltönyben golfozni. Az öltönyömet lecseréltem egy fehér rövid nadrágra, fehér nyári cipőre és egy galléros, fehér rövidujjúra, melynek ujjain sárga csíkok voltak. Magamhoz vettem saját, megszokott golfütőimet, melyek már évek óta megvoltak és mindig velük játszottam. Sosem volt rá igényem, hogy a klubok, társaságok saját ütőit használjam. Mikor mindent összeszedtem és én magam is elkészültnek éreztem magam irányba vettem a Staten Islandi Silver Lake Golf Course-t, hogy végre meglegyek a péntek esti kis golfozásommal, ami már-már heti rutinnak számított. Szerettem, mivel jól esett péntekenként egy kis golf által levezetni a feszültséget, különösen, ha az embert olyanok keresik meg, mint Thomas Palmer. Egy kis nyugis golf, vagy egy kellemes kis makettépítés, egy visszafogottan szóló Jazz zene a háttérben és az ember idegei hamar helyreállnak. Vagy csak az enyémek? Leparkoltam, majd az ütőkészlet társaságában beléptem a golfozók társaságába. -Bon après-midi!-Üdvözöltem a társaságot, majd angolul is hozzá tettem.-Kellemes délutánt!
Tegnap értem haza Monacóból, egy fontos futama volt az egyik volt mentoráltamnak, legjobb barátomnak és egy igen fontos személynek az életemben, aki által az vagyok ma aki. Ő így minden egyben nekem és nagyon ritkán van időm megnézni őt ma ahol versenyzik, mindig más város, ország, van, hogy kontinens is, izgalmas élet az övé, szinte irigylésre méltő, én mégsem tudnám utána csinálni. Persze a sportját is csak olykor próbálgatom, pedig igen nagy szenvedélyem az autóversenyzés, de nem az én világom, hogy mindig máshol legyen a székhelyem, mindig más városban pihenjek meg. De ettől függetlenül imádok utazni, az éltet, ha éppen nem dolgozok. A hétvégém szabad, talán a negyedik hét ez egy éven belül, amikor a teljes cégem egyengetését ráhagytam az alkalmazottakra. Bízom benne, hogy mindig minden rendbe lesz, amint hazaérek. Meg kell bíznom bennük, különben semmi értelme nem lenne annak, hogy ennyi embert alkalmazok. Egyszer családot akarok, vagy valami hasonló elköteleződést, szépen sorjában és akkor valahogy le kell tennem arról, hogy teljes mértékben azt vallom, hogy nélkülem meghal a cég. Nem igaz, teljesen jól bejárattam az évek alatt, mindenki tudja a munkáját, új embereket veszünk fel és nekem is marad időm kikapcsolódni, versenyekre járni és ma még úgy döntöttem, hogy golfozni is beugrok, ahol már lassan 2 hónapja nem voltam. Lehet berozsdásodtam ez idő alatt, de nem baj, még így is elég jól fog esni egy kis ütögetés, ha nem is fog olyan hibátlanul menni, mint régen, amikor heti szinten látogattam a klubot. A klub a mai napon egy kicsi zsúfolt, a hétvégi nagy zaj után jól esett volna egy kis csönd, mégis ezt a helyet választottam, ahol szinte mindig tolonganak New York elitjei. Talán ezért is vagyok én is itt, hogy elhiggyem tényleg ide tartozok és nekem is van helyem itt, saját erőből, saját pénzből és nem a mindenki által hitt Casado vagyon miatt. A bárhoz sietek, ahol kikérek egy üveg vizet,mert az kelleni fog a kezdéshez is, na meg elég meleg van már, hogy megizzadjon az ember és a hidratálás fontos. Egy ismerős hang üti meg a fülem, amihez nem tudok hirtelen társítani senkit, de amikor felnézek azonnal beugrik. Julessal Barcelonában találkoztam, amikor egy hónapot töltöttem a szüleimnél, még olyan 3 éve, még nem voltam olyan nagyágyú, mint ma, de már bontogatom a szárnyaimat és hasonló közegben mozogtam, akkor még a családi vagyon miatt,mert a sajátom édes kevéslett volna. A golf mindig is a szerelem játékom volt, az autók mellett, és akkor egy nagyob társasághoz csaódtam, lévén, hogy majd elnézek tőlük pártrükköt és elég okosnak és az üzleti világban járatosnak tűntek. Bár az üzlet terén sokat nem tanultam, hiszen golf közben nem ez volt a téma, hiszen kikapcsolódás céljából jártak oda egy barátra mégis szert tettem. Jules volt az, akivel utána is sikerült beszélgetnem egy ideig. Meséltem neki arról, hogy fiatal tehetségeket karolok fel, akinek nem lenne máshogy lehetőségük beteljesíteni azt ami a sorsuk, az álmaikat élni, és pénzzel és hozzáértéssel segítem őket. Akkor ez egy nagyon kezdetleges ötletnek tűnt, bár a cégem már létezett és csináltam amit tudtam, igaz közel sem ilyen fordulatszámon. Fél éve nem találkoztam vele, pedig már akkor megbeszéltük, hogy New Yorkban él és még egy ideig össze is jártunk pontosan ebbe a klubban ütögetni. De ez mostanában valamiért elmaradt, az én hibám ez határozottan így van, hiszen minden lefoglalt és nem adtam időt a kapcsolataim ápolására. - Csak nem Jules Renard? - állok fel és megyek felé. Nyújtom a kezem és üdvözlöm őt. - Ezer éve nem láttalak, de örülök, hogy pont itt futottunk össze. - észreveszem a golf felszerelést, de hát nyilván ezért van itt mégis nagyobb vigyor jeleni meg a számon. - Ha már így összefutottunk, gondolom benne vagy egy meccsben. - fordulok az italomért és a felszerelésem melegyütt indulok a pályák felé.
Bár még csak szinte most érkeztem, köszönésem már is elért egy régi ismerőst, akit még a spanyol utamon ismertem meg. Három éve, mikor a barcelonai nyaralómban pihentem, illetve a város légkörét és adottságait élveztem. Akkoriban még csak egy nevesincs huszonéves srác volt, akinek nagy tervei voltak, melyeket úgy néz ki mára sikerült is megvalósítani, bár biztos voltam benne, hogy még nem érte el a csúcsot. Szimpatikus ember volt, főleg, mivel nem egy önző gazdag barom volt, hanem olyan valaki, aki a pénzét és képességeit igyekszik másokba fektetni. Értékeltem az ilyesmit, főleg mivel nagyon kevés volt az efféle emberekből. Ez a mostani nem a második és nem is a harmadik találkozónk volt, hiszen igyekeztünk beszélni, összefutni. Szerencsésnek mondhattam magam, mivel sikerült a karrierjét végig kísérnem, ha nem is a legelejétől. Láttam miként éri el azt, amit szeretne és miként küzd meg a nehézségekkel, miként támogat másokat és ez jó érzés volt. Mindig jó érzés látni, ahogy egy jó ember megvalósítja az álmait. -Oh, Monsieur Andrés!-Kanyarodott barátságos mosolyra ábrázatom és kezet ráztam vele.-Oui, így van. Én volnék az. Nem vettem zokon tegeződését, pedig volt köztünk harminc év. Barátok voltunk. Ennek ellenére én nem tegeztem őt, hiszen én egy-két kivételt leszámítva magázódni szoktam. -Mon ami. Golfozni jöttem, úgy van. A heti rutinom része. A legjobb stresszoldó és segít az embernek... hogy szokták mondani. Kikapcsolni és elmélyülni. Van olyan jó program, mint a festés, főleg, ha az ember a régi barátokkal lehet. Vettem magamnak egy palack vizet, aztán az ütőszettem megemelve bólintottam. -Természetesen. Játszunk egyet a szerencsés találkozóra. Utóbb úgy se sok lehetőségünk adódott rá. De nyilván a munkának megvan a maga hátulütője. Én már csak tudom, hiszen a karrierem sok áldozattal járt, amit a magánéletem sínylett meg. A pálya felé indultunk, közben megálltam és felé mutattam. -Úgy hallottam nemrég ért haza Monacoból. Csak nem monsieur Harlow ralizgatásán volt?-Kérdeztem rá a Monacoi útjának miértjére.-Hogy van fiatalember? Úgy hírlik van most egy kis hölgy is az életében. De lehet ez csak pletyka. Tudja, hogy van ez a híres emberek életében. Miután ezt elmondtam, illetve megkérdeztem tovább mehettünk a pázsittal borított terület felé. -Gondolom már megtettem egyszer-kétszer, de ismételten csak megdicsérni tudom.-Mondtam, hiszen utóbb, ha találkoztunk megdicsértem már, de mivel ritkán futunk össze és mindig vannak újabb elért eredményei, így mindig újra és újra módomban áll megdicsérni.-Mikor Barcelonában találkoztunk még fele ennyi sikere sem volt, most pedig egy egész szép sikeres vállalkozása lett és azt csinálhat, amit szeretne. És folyamatosan fejlődik. Azért szerencsésnek érzem magam, hogy a kezdetektől fogva ismerhettem magát, mert így láthattam és remélem még jó ideig figyelemmel tudom majd követni a sikereit, monsieur. Bizonyára jó pár fiatal van még, akik nem elég tehetősek a karrierjük irányában. Tudja, én is szoktam adományozni a gyerekek javára. Meg tudom érteni, hogy jó érzés ezzel foglalkozni.-Mosolyogtam.-Én a pénz adományon túl nem sok mindent tehetek, de szociális oldalról mindig igyekszem a gyerekek javát nézni, ha netán megkeresnének. Par exemple... ma megkeresett engem egy apa, hogy segítsek neki visszakapni a fiát az anyjától. Régebben ivott és drogozott, ezért az neje beperelte és a bíróság a hölgynek adta a kizárólagos felügyeleti jogot. Tudja, én felismerem a hazugokat. Be akarta mesélni nekem, hogy leállt. Menti. Nem így van. Maximum mérsékletet tart, de mikor szóba került az alkohol teszt, akkor felháborodott. Ő sem gondolta komolyan, hogy csak azért, mert gazdagabb, mint a neje, majd segítek egy ittas mellé elhelyeztetni egy tíz éves fiút. A bíróság se menne bele, sem a gyermekjólétisek.-Vázoltam fel neki nagy vonalakban az esetet, mivel neveket nem mondhattam és nem is szerettem kibeszélni az eseteimet. Az nem lett volna etikus, de így nem vétettem semmit, hiszen anonimek maradtak. -De ez a munkámmal jár. Néha megtalálnak ilyen emberek, de a szűrőm működik. Mindig is kérdezni akartam, ha már itt tartunk. Önnek kell szűrnie? Előfordult már, hogy olyanok keresték meg, akik igazából nem voltak rászorulóak, csak... hogy is mondják... eltagadták a vagyont és azt hitték majd ön ostoba módon naívan segít? Voltak visszaélési kísérletek?
mindig is volt bennem egy furcsa közeledeés az emberek felé, ami olyan módon vetült ki, illetve olyan módon, is, hogy nem nagyon szerettem a nagyon hivatalos formában való beszélgetéséeket, legalábbis az én részemről. Tudom, hogy illik megadni a tiszteletet,d e barátok között már annyira nem szoktam ezel foglalkozni. De eddig lehet szerencsém volt, hogy nem kaptam senkitől egy jó kis etika órát, de a port világában, amiben én élek sokkal lazább hangátvitel van, még ha tárgyalásról is van szó. Persze megesik, hogy egy kicsit hivatalosabban kezdjük a menetet, de hamar megtaláljuk a közös hangot és onan már teljesen felesleges a magázódás. Jules egy kicsit más volt ebben, bár én amióta ismerem tegezem, nekem valahogy természetes, még akkor is ha nem vagyunk olyan nagyon nagy barátok, hogy ezt csak úgy elfogadja, hiszen nem kevés év van köztünk. De sosem szólt rám, hogy nem illene bele a mi kis világunkba ez a különböző felfogás. Az viszont a mai napig furcsa nekem, hogy a magáz, de már megszoktam. - Nem is tudtam, hogy heti szinten erre jársz, ah tudom már hamarabb benézek. - lepődök meg egy pillanatra, mert eddig nem igen volt jellemző, hogy egymásba fussunk, de az is igaz, hogy én sem voltam olyan lelkes tag az elmúlt nem tudom hány hónapban. Örömmel veszem, hogy velem tart a játék idejére, hiszen úgyis olyan érdekes személyiség számomra, amilyennel ritkán hoz össze az élet bárkit is, így szeretem vele tölteni a időmet ha tehetem. Szeretem hallgatni azt az érdekes francia szavakat, amiket a mondanaiba biggyeszt és ezek nagyjából mindenki számára ismert, de ha egy kicsit komolyabban kezdene el használni őket lehet már beletörne a bicskám, hogy megértsem. Bár mondom ezt én a borzasztó akcentusommal olykor, bár már régóta élek itt, azért egy hosszabb barcelonai tartózkodás után érezhető, hogy sokáig nem használtam az angolom. - Az első mentoráltam futamán voltam, Clyde egy remek sofőr, de azért még ennyi év után is kell neki olykor a lelkesítő beszéd. Azt hiszem örült, hogy ott vagyok, bár már nem én egyengetem az útját, mindig olyan büszkeséggel tölt el a látványa a pályán. - mint egy apa a gyerekéről úgy tudok róla beszélni, mint a legtöbb gyerekről, aki a kezeim alatt fejlődik igazi bajnokká, csak Clyde egy kicsit más. Miatta vagyok az aki, így neki lehetek a leghálásabb. Már kiértünk a pályára, de mindenbizonyal egy olyan golf játszma elébe nézünk, ami alatt inkább az elvesztegetett információkat osztjuk meg egymással. De azt hiszem nekem ez így tökéletesen megfelel, szükségem van valamire, miközben nem kattog az agyam a munka azon részén, ami fejtörést okoz számomra. Csendben hallgatom, mosolyogva fogadom a dicséretet, amit a munkám kap, azaz én és a tetteim, de nem szeretem úgy felfogni, mintha szuperhős lennék. Amíg megtehetem addig segítek, eljön majd az az idő, hogy csak magamra fogok gondolni, de ez még nem az, mert látom a következményét annak, hogy felkarol a cégem. - Igazán köszönöm az elismerő szavakat, mindig jó ha van eredménye annak, amit csinálok, főleg, hogy mellette igen kevés időm jut valóban a magánéletemre. Már 28 éves vagyok, jó lenne egy nő, aki megmarad mellettem, de a munkamániás, vagyis inkább a tenni akarásom sok mindenkit elrettent. - nem is értem, hogyan tudja egy apa eldobni magától a gyerekét, csupán az alkohol miatt. Biztosan van olyan életkörülmény, ami ezt kihozza, de én nem tudom megérteni, sem elfogadni az ilyet. Persze nem vagyok egy nagy gyerekmánia, még igazán nem is vágyok gyerekre, de ha lenne egy, akkor nem az lenne az első, hogy eldobom magamtól, mert van ami fontosabb. Jules főszereplője, pedig pont ezt tette és ez egy kicsit azért elszomorít. - Remélem, hogy tényleg nem fog belemenni a bíróság. - bólogatok egyetértően, bár ezekbe a jogi dolgokban sosem voltam otthon, ehhez külön jogásza van a cégnek, aki remekül érti a munkáját. - Igyekszek inkább én keresni tehetségeket és nem fordítva, aki közvetlen a cégemet keresi meg, elég kemény átvilágítással nézhet szembe, de igen sajnos volt már, hogy csak a pénz miatt akart valaki a szárnyaim alá kerülni. Az a nagy szerencsém, hogy nem vagyok egy egyszerű ember ilyen téren, küzdök ha kell és nem olyanokért, akik nem érdemlik meg, lehet a szűröm nem mindig jó, mint a tiéd, de a csapatom remek, így a sok segítséggel nem nagyon volt még olyan, hogy rossz embert támogattunk volna. - büszkélkedek, mert a cspatomra van miért, nem volt egyszerű összeszedni őket mert nem értem be bárkivel, szinte a tökéletességre törekedtem vagy még annál is jobbra. - Lehet neked is kellene egy jó csapat, aki segíti a munkát, hogy ne neked kelljen mindenkit átvilágítanod. - vonom meg a vállam, mielőtt beleütök a labdába megkezdve a játékot.
Bólintottam egyet, mikor felvilágosított róla kinek a futamán is volt. Ő is a tippjeim között volt, de úgy tűnik most mellé nyúltam. Van ez így, nem keseredtem el. Néha nehéz számon tartani, mikor kivel tölti az idejét. Igazából Clydeot kellett volna mondanom elsőnek, hiszen ő számára a fontosabb figura. Talán csak Ceasra nagyobb hírben van és ezért gondoltam inkább őt mondani. Meg tudtam érteni miért is tölti el olyan nagy büszkeséggel, hiszen ő volt az első és nagy sikereket ért el, illetve értek el, vele kezdődött minden és ez a kapcsolat a mai napig tart. Szoktunk róla beszélgetni és azt gondolom remek érzés lehet átélni. Néha bele gondolok mi lett volna, ha én is magam mellé veszek egy lelkes ifjoncot és kiképzem az én munkámra, de nem igazán vonzott soha, hogy valakit is magam mellé vegyek és kitanítsam. Ha így lett volna, egyetemi tanárnak mentem volna, vagy hasonlónak. Nem. Az nem én lennék, én beérem az anyagi támogatásokkal, amiket juttatni tudok. Nem vagyok sem apa figura, sem tanárember. Szemügyre vettem a pályát, majd bele kezdtem egy kis történetmesélésbe. Ha már így össze futottunk, akkor kicsit beszélgessünk is el róla kinek hol tart az élete, kivel mik történtek, történnek, mit csinál a napokban, stb. Nameg persze sosem árt, ha kap tőlem egy kis elismerést, elvégre az mindig jó, ha helyet kap egy ember életében. A bókok, elismerések viszik előre az embert, hiszen ha ezeket valaki megkapja, akkor egyfajta ösztönzésül szolgál, az ember tudja, hogy, amit tesz nem felesleges, hogy mások értékelik tetteik, mások szemében igen is valakik tőle, értékes és hasznos emberek. Márpedig Andrés az volt. Értékes és hasznos. Ha nem lenne, akkor azok sem lennének, akik általa lettek. Az pedig elszomorító lenne, hiszen sok tehetség nem tarthatna ott, ahol és ez azokra is igaz, akik a jövőben az ő kezei alá kerülhetnének. -Mon ami. Nem ön az egyetlen.-Feleltem együttérzően.-Én is ennek a... la manie... mániának az egy áldozata vagyok. De nem bánom, hiszen sok jót tettem már. Elkaptam bűnözőket, megoldottam bűnügyeket, megmentettem ártatlanokat a bíróság előtt és börtönbe juttattam bűnözőket, a tanácsaimmal pedig sok embernek segítettem az életét és a kapcsolatait rendezni, megoldani nehéz helyzeteket és támogatni őket jogi ügyekben. Azt gondolom ezek fontos és hasznos dolgok, olyan tettek, amik másokat szolgáltak. Igen, kárát a magánjellegű dolgaim, de azt gondolom... mások fontosabbak, mint mi magunk. Nem cserélném el az eddigi tetteim azért, hogy legyen mellettem valaki. Én sokkal jobban érzem magam a munkámban és a munka jellegű tetteimben, mint egy házasságban és megállok a saját lábaimon is, boldogulok az életben szingliként. Meg tudom érteni, hogy ön is inkább mások szolgálatában áll a feleség vadászat helyett. De persze idővel lehet apaként fog otthon pihenni a gyerekkel és a nejével, de az biztos idő lesz még. De meg fogja állni otthon is a helyét és jól fog járni az a gyerek.-Mosolyogtam biztatóan. Az ütők között kezdtem nézelődni, miközben a következő mondataim elhangzanak, ő pedig válaszolhatna rájuk. -Nos, nem fog. Szerintem nem fogja ítéletbe hozni a bíróság. Annyira már ismerem a jogrendszert. Persze... vannak korrupt bírók, de ez nem csak a bírón múlik, hanem más rendszerek és szűrők is közre játszhatnak. Egy bíró sem kockáztatná meg pénzért sem, hogy fellebbezzenek és egy másik bíróság új ítéletet hirdettessen, mert ha kiderül, hogy megvették őket, az az engedélyükbe fog kerülni. Nyitott fülekkel húztam ki az ütőt, miközben Andrés a megkeresésekről és az átvilágításokról beszélt nekem. Bólogattam, jelezve, hogy figyelek és értem is. -Mon ami, az én szűrőm már ötvenhét éves.-Mosolyogtam rá.-Majd a maga szűrője is sokkal élesebb lesz, ha eleget használja és fejleszti. Az érzékek mindig fejlődnek és egy idő után már a profik sem fogják tudni megvezetni. Minden csak idő és gyakorlat kérdése. De azért szomorú, hogy az olyan helyeken is menne a visszaélés, mint a maga vállalkozása. Sajnos ez a világ nem fog egyhamar javulásnak indulni. Reméljük rosszabb már nem lesz. Belekortyoltam a vizembe, ám javaslata ismét csak megmosolyogtatott. -No, no, no. Nem kell csapat. Én szeretem átvilágítani az embereket. Egyrészt edzésben tartja a képességeim, másrészt pedig tudom, hogy az én meglátásaim sosem csalnak meg. Szeretem én megismerni az ügyfeleket és én átvilágítani őket, hogy a megfelelő ítéletet hozzam meg. Sokkal fárasztóbb lenn nekem, ha mások már átvilágítanák őket, hiszen akkor ők már csinálnának nekem egy képet az illetőről és már nem tudnék úgy leülni velük beszélgetni, hogy ne lenne róluk egy vélemény. Hogy is mondják... méconnaissance. Jobb ismeretlenül, tudatlanul leülni eléjük, hogy mindent első kézből tudjak tőlük és ne mások bírálatai alapján üljek le velük. Most nagyon... illetlen példát hozok fel, de egy hölggyel sem úgy bújunk ágyba, hogy előtte kipróbáltatjuk valakivel és ha nekik megfelel, akkor mi is lefekszünk vele. Az én munkámban fontos, hogy elfogulatlanul tudjak leülni a kliensekhez.
Kezdőlap
