One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Prisoners

Jordan W. Weil
Today at 1:49 am



Hazudj Ha Tudsz

Nikolay Korzakov
Today at 1:01 am



Flor & Ben & Lyn

Flor Sanchez Moreno
Yesterday at 8:07 pm



Ben és Flor

Flor Sanchez Moreno
Yesterday at 7:46 pm



Figyelmeztetések és törlések

Admin
Yesterday at 4:00 pm



April I. Maystone

Nora Weston
Yesterday at 3:48 pm



My Hot Personal Trainer

Amelia Carter
Yesterday at 1:45 pm



Foglalt vezetéknevek

April I. Maystone
Yesterday at 11:47 am



Foglalt keresztnevek

April I. Maystone
Yesterday at 11:46 am
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 8 2
Diákok 11 5
Törvényszegõk 7 10
Bûnüldözés 8 8
Hivatal 2 3
Üzlet 6 2
Oktatás 4 3
Munkások 5 4
Egészségügy 6 5
Összesen 57 42
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot

Sylvia Juel


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Flor & Jules

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Csüt. Szept. 13, 2018 7:26 pm


Jules ✫ Flor

Számomra mindig nagyon furcsa volt abba belegondolni, hogy a szülők adnak egy nevet a gyermeküknek, mert az tetszik nekik és még hangzásra is - általában - próbálják az adott vezetéknévhez illeszteni, hogy szép legyen, valamint figyelembe venni, hogy a megszületett gyermekhez illek-e vagy sem. Ezt követően pedig, ha mérgesek rá a becenév elhagyásával, a teljes nevükön szólítják, így a gyerekből egy ellenérzést vált ki a saját neve. Nálam elsősorban az árvaházban szólítottak előszeretettel Sancheznek, ami mostanra egy elég erőteljes rossz érzést hagy maga után, ha valaki csak így hív. Már akkor is jó, ha oda teszik a Señorita vagy Mrs. előtagot, hiszen akkor egy hivatalos megszólítás lesz belőle. - Sajnos nálam is külső okok dominálnak a témában, de ha odateszik a Señorita vagy Mrs. előtagot, akkor ez valahogy megszűni - nézek rá kedvesen.
Jules arcát nézem, mikor belekezd abba, hogy én talán lefordíthatnám a spanyol részt, és egy kicsi zavart látnék rajta, és hirtelen nem is tudom, honnan tudja, bár lehet, hogy hallotta, amikor mondtam. De nem értem, miért zavarja, nem titkolom, hogy beszélem a nyelvet, mert tény, és nem érdekel, ha más ezt esetleg rosszallással nézi, hogy latin vagy vagyok, vagy még inkább félvér. (Nyáron gyakrabban néznek „igazi” latin amerikainak, mert gyorsan barnulok, és a megszerzett színem sokáig meg is marad, ami kreolos hatást kölcsönöz, holott alapvetően nem vagyok kreol.)
Amikor a végére érek a fordításnak Jules is ugyan arra a következtetésre jut, mint én, hogy nagyon jól állunk, vagyis inkább állok, mert őt szerencsére nem érte közvetlen kár. Az eladónő egyből el kezd mentegetőzni, de nálam teljesen elásta magát, és nem azért, mert hibázott. Ez természetes dolog, hisz emberek vagyunk, hanem a hozzáállása miatt. Ha valamit nem tudok százszázalékosan biztosra és van egy az enyémmel teljesen ellentétes vélemény, akkor nem ragaszkodok foggal-körömmel a véleményemhez, hanem megkérdezek egy harmadik felet, vagy megnézem a forrást, ahol le van írva, főleg, ha ilyen témáról van szó. A szakmámban ez sajnos gyakran előfordul, mert jogszabályokra épül nagyrészt, és azok nagyon gyakran változnak, és egy sima kötőszó vagy egy vessző megváltoztatás is más értelmet adhat a dolgoknak. Ráadásul egy kolléganőjét is be akarta sározni, azzal, hogy nem tudja pontosan a szabályzatot, holott jobban tisztában volt a dolgokkal, mint ő, aki a vezető jobb keze lenne.
Kérdésére, hogy melyik lehetőségnél maradok, azonnal tudom a választ, mert nekem kell ez a cipő, vagy pontosabban, nekem EZ a cipő kell. - Szeretnék megpróbálkozni a cserével, hátha csak véletlen volt - adom a tudtára döntésemet. Néhány pillanat múlva már előttem is van a kért cipő a méretemben, és egy gyors próba után, amikor ellenőrzőm néhány tánclépéssel, hogy kényelmes-e és nem fog törni sehol, megállapítom, hogy tökéletes, és remélhetőleg ezzel már nem lesz semmi baj. - Kényelmes, nem tör vagy szorít sehol, így ezt elvinném - nézek az eladóra, miközben leveszem, hiszen ebben nem lehet az utcára menni, mert a talpa speciális hasított bőr, és az aszfalt nagyon gyorsan tönkre teszi. Néhány mozdulattal visszateszem a dobozába, és így helyezem a korábban itt kapott szatyorba.
- Rendben, és még egyszer elnézést a kellemetlenségért- néz ránk most már határozottan sajnálkozóan.
- A lényeg, hogy megoldódott - nézek vissza rá, és nem tudom kimondani, amit hallani akar, mert az eredmény ellenére sem vagyok kibékülve a problémamegoldó képességével.
Kilépve a boltból Jules félé fordulok. - Még egyszer köszönöm a segítséget! - és hogy ne tudja újra elmondani, hogy „Szóra sem érdemes” egyből rátérek a meghívásra. - Szóval, mit szeretnél kávét, sütit, teát vagy valami rendes kaját ennél? - kérdezem, hiszen itt van cukrászda, kávézó és még kajáldák is vannak, ha esetleg megéhezik valaki a vásárlásban. Ha eldöntötte, hogy mire is hívhatom meg, elindulunk abba az irányba, hogy lenyugtassuk az előbb felborzolt idegeinket. Még az is átfut az agyamon, hogy a későbbiekben is tartanám vele a kapcsolatot, ha szeretné, hiszen annyira kedves, hogy egy ilyen barátnőt ki ne szeretne magának.


avatar
Oktatás
Play by :
Mariana "Lali" Espósito
Kor :
28
Foglalkozás :
pincérnő a Rosa Italian Caféban, mellette a szakmájában állást keres (és spanyolt oktat privátban)
Hozzászólások száma :
95

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Vas. Szept. 09, 2018 12:27 pm



flor&jules
Won't you please, please help me?

Flor aranyos lánynak tűnik, és már csak ezért is bántja az igazságérzetemet, hogy így járnak el vele szemben. Kedves gesztusnak találom, hogy a későbbiekben még egy közös programot is beiktatunk és bevallom, jól fog most esni ezek után egy kávé vagy valami nyugtató tea. Nem vagyok egy ideges típus, és a hangomat sem sokszor emelem fel. Azt vallom, hogy attól még nem válok értelmesebbé, ha magamból kikelve adom a másik tudtára saját akaratomat, holott megeshet igazságtartalma egyáltalán nincs. Egyszerűen az emberek úgy érzik attól válnak helyessé véleményeik, hogyha túlharsogják a másikat, hiszen így elnyomják beszélgetőpartnerüket, némiképp érvényesülve a másik felett. Jómagam megfontoltan, hatszor átrágva magamat mindenen szeretek dönteni,és csak akkor kifejezni véleményemet szavakban is, amikor úgy érzem, biztos alapokon állnak egymás után felsorakoztatott érveim. Most sem történik ez másképp, és ha lehet minden oldalról igyekszem bizonyítékot szerezni a kialakult szituáció alapjaira, hogy a végén csak az igazság maradjon meg. Ezt viszont az eladónő igyekszik ellehetetleníteni és húzni a végtelenségig. Talán belül biztosra tudja, hogy ebben a pillanatban rosszul ítélte meg a dolgokat, csak szeretné még egy ideig élvezni a hatalmi fölényét. Mindez viszont kezd türelmetlenné tenni, noha egészen jól tartom magamat ahhoz képest, ami már többször lejátszódott a fejemben, mégsem vált valósággá.
Időközben, hogy azért a várakozás időtartalmát kitöltsük beszélgetésbe elegyedünk és a kölcsönös bemutatkozást követően pár szóban még véleményünket is kifejezzük. Én a nevemhez fűzök egy-két kéretlen információt, amit leginkább tapasztalatból nyerek és kedvesen osztok meg vele. A 'Juliet' mindig is anya kedvenc veszekedést indító megszólítása volt, amikor is úgy érezte az unalom annyira felülkerekedik a napján, hogy muszáj valamit találnia, amit kedvére rám foghat, ezzel is tudva, hogy az nem marad további következmények nélkül. Élvezte, ha veszekedést generálhat és ha meghallottam ezt a nevet, tudtam, hogy aznap csak magamban fogok mérgelődni, míg ő könnyedén átsiklik majd a percekig tartó szóváltás felett. A mi kapcsolatunknak mindig megvolt a maga bája, mely során ő több érdektelenséget mutatott fel nevelés gyanánt, mintsem törődést. Ezért is áll közelebb a szívemhez a Jules, hiszen kedvesebb emlékek fűződnek hozzá, amiket nem mérgeztek meg a kellemetlen szócsaták. Elmosolyodok az ő véleményén ezzel kapcsolatban.
- Nálad is külső segítség rontotta el vagy csak úgy szimplán nem vált a kedvenceddé? - kérdezek azért rá, noha nem szeretnék belemászni a személyes terébe, hogy a vezetéknevéről érdeklődök vagy olyan témákkal hozakodok elő, melyre a pár perce történő találkozásunk még nem jogosít fel.
Szinte már úgy érződik, hogy órák óta itt állunk valami megoldás után kutatva, annak ellenére, hogy csak percek teltek el. Rachel nem sieti el a felénk intézett információk átadásával, mégis mikor megteszi, inkább érzem ezeket kifogásoknak, mintsem olyan pontnak, melyet a végére tehetünk ennek a kellemetlen esetnek. Ezért is keresek gyorsan valami más kibúvót, és rángatom bele Flort is, jóllehet nem lehetek biztos a rögtönzésem sikerességében. Ugyanakkor utólag jövök rá, hogy talán nem éppen kellett volna előhozakodnom hallgatózásom eredményeivel, de most már késő ezen rágódnom, így csak tovább haladok ezen a vonalon. Mivel én sem értek spanyolul - talán egy kicsit olaszul -, így az elkövetkezendő percekben igyekszem visszafogni csicsergősebb énemet és inkább a leírtakra figyelni. Néha azért Rachelre pillantok, de most egészen visszafogottan, sőt mi több figyelmesen követi ő is Flor felolvasását, mely során kiderül, hogy a múltkori eladónő igazat mondott, és egyenesen két lehetőség is adódott. Némiképp megkönnyebbültnek érzem magamat emiatt, még ha nem is rólam van szó vagy az én veszteségeimről/nyereségeimről.
- Ez több, mint jól hangzik. - jegyzem meg Florra pillantva és el is mosolyodok mellé, hiszen valahol örülök annak, hogy ez így alakult.
Rachel csak sóhajt egyet és miután visszaforgatja magához a szabályzatot, csak akkor szólal meg. - Elnézést, hibáztam, de mostanában sok új pontot vezetnek be a szabályzatba, így nem nehéz összezavarodnom. - vallja be. - Ez esetben a csere mellett marad vagy a pénzt szeretné visszakapni? - kérdez rá és lép ki a pult mögül, hogy azért elsétáljon a már korábban is emlegetett cipőkért, amelyeket Flor majd felpróbálhat ha végül úgy dönt a cipő megtartása mellett marad. Bár én úgy érzem, hogy ez a verzió lesz számára a legkényelmesebb, hiszen tisztán látszik az arcán mennyire rosszul érintette őt a lábbelikkel történő probléma.



avatar
Oktatás
Play by :
Melissa Benoist
Kor :
28
Foglalkozás :
énektanárnő
Hozzászólások száma :
11

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Vas. Aug. 26, 2018 8:01 am


Jules ✫ Flor

Sose fogom megérteni, hogy egyesek miért ilyen rosszindulatúak. Én is simán lehetnék mindenkivel bunkó, nemtörődöm, sőt még kegyetlen is, mert nekem sem fenékig tejfel volt az életem. Több szarságon mentem keresztül, mint sokak, akik azt hiszik szar az életük. Óh, Anyám, ha tudnák, mint jelent az egy elcseszett élet… Viszont rá kellett jönnöm, hogy attól még, hogy puffogok, még nem lesz jobb, sőt… akkor felém is így fognak viszonyulni, ami meg csak még mélyebbre taszít a „sötétségben”. Arról nem is beszélve, hogy ez a nő épp a munkáját végzi, ahol a kedvesség és figyelmesség nagyon fontos, vagy csak szimplán a megértés, hogy érezteti, megérti, hogy ez milyen a másik félnek, de, ha tényleg igaz, sajnos nem tud segíteni.
Felüdülésként hat, hogy egy idegen, akinek tényleg nem fűződik a segítségnyújtáshoz érdeke, ilyen szinten átérzi a problémát. Arról nem is beszélve, hogy ilyen odaadással próbál a segítségemre lenni, valahogy visszaadja a hitemet, hogy bizony vannak még rendes, segítőkész emberek, hogy nem csak az „én központúság” létezik.
Ahogy a mellettem álló, és kiálló lány egyesével végig viszi az érveket, rájövök, hogy ezek szerint most nem az a helyzet áll fent, hogy én látom máshogy a dolgokat, mint az normális lenne. Valamint arra is, hogy egyeseknek a szájába kell rágni a dolgokat, mert egyedül nem képesek átlátni, mint ahogy ez az eladó sem. Nem tudom mi a végzettsége, hogy mivel foglalkozik, de az, ahogy ennyire el tudja magyarázni a dolgokat, és még annak ellenére is, hogy felemeli a hangját, olyan érzésem van, mintha egész nap ezt csinálná, hogy magyaráz és meggyőz olyan személyeket, akik nem állnak az értelmi szintjén. Tisztelem ezért, mert én már ennél a nőnél is ott tartottam, hogy „leharapom a fejét”.
A szőkésbarna hajú lány olyan feszült, mintha csak őt próbálnák meg átverni. A körülöttünk lévő feszült várakozó csendet részben ezért is töröm meg, de amúgy is ki akarom fejezni hálámat irányába, de elmondása szerint „Szóra sem érdemes”, de azért még kap egy hálás mosolyt. Ez a lány egy angyal! - Ennek nagyon örülök- mosolygok továbbra is rá kedvesen. Nekem is jót fog tenni, ha ez után lesz egy beszélgető partnerem, aki eltereli a figyelmem, mert a végén még egész nap ezen kattognék. De persze nem csak ezért akarom meghívni, hanem mert ennyi a minimum, amit megtehetek érte, ha már ilyen kedves és segítőkész velem szemben.
- Rendben Jules - mosolygok rá szívből. Én nem szeretem a saját becenevemet a „Florcita”-t, mert utoljára anyuék hívtak így még mielőtt meghaltak. Az exem hívott régen „Florci”-nak, ami egy kicsit furán hangzik nekem, de ezzel még kiegyeztem, viszont nem híresztelem, így igazából nem szoktak becézni. - Bár nekem nem tűnik szigorúnak… „Zsüliet” - ejtem ki franciásan, egészen halkan, hogy nehogy úgy érezze, cukkolni akarom. Spanyolban is megvan ez a név, de ott Julieta (Huliet-nak vagy Dzsulieta-nak, Argentínában pedig Zsulieta-nak ejtik), és minden nyelven másképp hangzik, más reakciót vált ki az emberekből. Nekem ez a név franciául tetszik a legjobban, bár sose beszéltem ezt a nyelvet. - Nekem a saját vezetéknevem tűnik szigorúnak - osztom meg vele a saját nézeteimet. Szerintem ez attól függ, hogy kit miként szólítottak régebben, ha mérgesek voltak rá, vagy legalább is nálam ez a magyarázat.
A beszélgetésünktől függetlenül nem felejtkezek meg az eladónőről, de ahogy elnézem Jules sem. Ahogy dobol az ujjaival az asztalon, erről észbe kapok, hogy én meg szinte már lyukat vágtam a tenyeremben, ahogy a körmeimet ütemesen bele-belemélyesztem idegességemben. Én általában ezzel vezettem le a feszültséget, mert ezt nem látták, nem volt hangja, így nem is szólhattak meg érte.
Amikor értetlenül megszólal az eladó, már nyitom a szám, hogy rákérdezzek, hogy mi a baj, de megelőznek, amin halványan elmosolyodom. Nem lesz itt elég egy meghívás, valahogy még kompenzálnom kell irányába, de ezt majd megbeszélem később vele. A fejlemények viszont nem várt fordulatot vesznek. Nem beszél nyelveket, mért nem lep meg?! Jules váratlan kérdése meglep, de azért válaszolok. - Igen, beszélek spanyolul - mosolygok rá kedvesen és egy kicsit (akaratom ellenére) elnézően, nem tudhatja, hogy puerto ricói vagyok, de ezek szerint hallotta, amikor mondtam. Okfejtése elég érdekes, de engem meggyőzött, bár aggódom amiatt, hogy ha a leírtak nekünk adnak igazat, azt fogja feltételezni, hogy hazudok, és azt mondok, amit akarok.
- Részemről nincs akadálya - mosolygok egyszerre a két nő felé. - Ha ideadja, akkor én szó szerint lefordíthatom az ide vonatkozó spanyol részt - nyújtom a szabályzat felé a kezem. Az eladó - nagy meglepetésemre - engedi, hogy magam felé fordítsam a füzetet, én pedig ránézek a most nyitva lévő részre, hogy tudjam, milyen címszó alatt kell keresnem. Ahogy az egyik ujjam az angol nyelvű résznél hagyom, a másik kezemmel belepörgetek a lapokba az „españa” felirat után kutatva. Amikor megtalálom lassabb ütemben hajtogatva a „GARANTÍA” szót olvasni kezdek. Mit ne mondjak, jó bő lére eresztették, de magamban végig futom, mert hangosan nem vagyok hajlandó ennyit lefordítani, két és fél oldal, mert mindenre példákat hoznak. Az eleje lényegében jogi blabla, amelyben felsorolja, hogy melyik, az USA-ban hatályban lévő jogszabályt használták fel a szabályzatban. Ezt követően pedig termékenként bontották le dolgokat, mint például a kiegészítők, ahol több kategória van (pl.: dekorok, védőeszközök, ápoló eszközök), cipők, ruhák. Amikor megtalálom a cipőkre vonatkozó részt felragyog a szemem. - Meg van - mondom hangosan is. - Ha nem baj spanyolul nem olvasnám fel - nézek rájuk kicsit kérdőn, hogy beleegyeznek-e, mert szerintem nem sok értelme lenne, mert úgy sem értenék, így fölösleges időhúzásnak tartom. Ha bele egyeznek, akkor pedig elkezdem a fordítást. - Az újonnan vásárolt termék esetében a vásárlót egy hónapig azonnali cseregarancia illeti meg, függetlenül attól, hogy gyártási hiba okozta a meghibásodást, amennyiben a cserére ajánlott termék a funkciójában ugyan azt a feladatott látja el, mint a meghibásodott termék. Továbbá az első egy évben javítási garancia áll a vevő rendelkezésre, amennyiben a javítás nem lehetséges, úgy vagy cseregaranciát kell biztosítani, az előzőeknek megfelelően, vagy vissza kell fizetni a vételárat - fejezem be a fordítást és kérdőn nézek az eladóra. Nálam egyértelmű, hogy ki kell cserélni a cipőt, és mivel, amikor Jules felmutatta az enyémmel egyező lábbelit, megláttam, hogy most van még egy az én méretembe - a múltkor az utolsót hoztam el - megpróbálkoznék még egyszer ugyan ezzel. Tudom, hogy merész húzás, de úgy sem menne ki a fejemből ez a darab, mert annyira beleszerettem; több csalódás kell, hogy lemondjak róla; és már a szabályzatukat is ismerem. Hiszen spanyolul tovább olvastam, és a csere meghibásodására azonnal vissza kell adniuk az árat, amennyiben a vásárló ezt kéri.


avatar
Oktatás
Play by :
Mariana "Lali" Espósito
Kor :
28
Foglalkozás :
pincérnő a Rosa Italian Caféban, mellette a szakmájában állást keres (és spanyolt oktat privátban)
Hozzászólások száma :
95

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Pént. Aug. 24, 2018 11:10 pm



flor&jules
Won't you please, please help me?

Manapság olyan világban élünk, ahol a minket körülvevő emberek elvből szeretnek belekötni a másikba és ahogyan látom részleteiben kibontakozni előttem a lánnyal történteket, úgy válik egyre világosabbá, hogy ez most sincsen másképp. A felesleges piszkálódásokon és még megannyi ehhez hasonló kellemetlenségen kívül már csak az igazságtalanságot tűröm kevésbé, így magamhoz híven avatkozok közbe. Eleinte csak részleteket tudok meg, végül pedig körvonalazódik lassan az is, hogy mi váltotta ki a veszekedést a két nő között. Jóllehet nem vagyok az az erőszakos fajta, mégsem hagyom szavak vagy tettek nélkül mindezt, és a józan eszemre hagyatkozva megyek végig azokon a pontokon, melyek esetlegesen felmerülhetnek. Ugyan megpróbálom bizonyítékokkal is alátámasztani a szavaimat, valahogy úgy érzem ez még mindig kevésnek bizonyul az eladónőnek, hiszen hajthatatlannak látszik a  biztonságot nyújtó pult között. Ez pedig elég okot ad nekem arra, hogy erélyesebben lépjek fel és némiképp felemeljem a hangomat, noha mindezt kevésbé szemtelen módon teszem meg. Úgy vélem ennyi jár szegény lánynak azok után, ahogyan próbálták őt átverni, mert bármilyen irányból is vizsgálom meg az esetet, nekem mégiscsak gyanúsnak hat ez a nagy ellenkezés, és nulla semmittevés. Karjaimat várakozóan és melleim előtt összefűzve 'helyezem el', míg nem a mellettem álló bajba jutott hölgyemény meg nem szólal és felém intézett szavainak hatására kicsit engedek feszült magatartásomon.
- Szóra sem érdemes. - fojtom el még kezdetében hálálkodását, hiszen közel sem az elismerésért teszem. Mindezek ellenére arcvonásaim kedvesebbé alakulnak át, ajkaim pedig a mosoly ívét öltik magukra. - Úgy gondolom ez még belefér. - az időm mostanában olyan, aminek létezésével nem feltétlenül vagyok tisztában, pusztán a súlyát tapasztalom. Mégsem élnék elutasítóan az ajánlatával kapcsolatban. Enyhén szorítom meg bemutatkozásom viszonzásaként a kezét, hogy ezután jómagam is eláruljam kilétemet. - Juliet, de inkább Jules. A Juliet néha olyan szigorú. - fűzöm hozzá úgy mellékesen, hangulatomban cseppet sem változva. Közben azért némiképp figyelemmel követem az eladó ténykedését is, nehogy kihúzza magát a kérésünk teljesítése alól és úgy tűnik lassan célvonalba érkezünk, mégis elnyújtva érzem azokat a perceket, melyeket a kereséssel tölt. Türelmetlenül dobolgatok ujjaimmal a pult lapján, míg nem fel nem néz ránk a névtáblája szerint Rachelnek keresztelt nő és szinte bocsánatkérés fut át a tekintetén, mely valljuk be elég két irányú lehet. Most vagy bevallja, hogy hibázott vagy megjátszott sajnálkozással azt mondja nincsen garancia és az egész félreértés volt. Azonban nem ez történik.
- Én ezt egyszerűen nem értem...mármint itt kell lennie. - lapoz egyszer az egyik, majd a másik irányba.
- Minden rendben? - kérdezek azért rá, melynek hatására csak a fejét ingatja.
- Igen, vagyis nem. Úgy tűnik a szabályzat további része nincsen az üzletben, mert terjeszkedés alatt állnak, így mindent átfutnak. Telefonálnom kell párat. - mutat át válla felett a mögötte lévő ajtó felé, én viszont tovább erősködök.
- Az előbb mintha egy-két nyelvű szabályzat felett átlapozott volna, amik hosszabbnak tűntek, nem tévedek? - pipiskedek úgy, hogy én is jól lássam a dokumentációt, amit most olyan lelkesen lapozgat.
- Francia, német, spanyol. Egyik nyelven sem értek jól. - vallja be grimaszt varázsolva arcára, én pedig egyből fellelkesülök.
- De Flor igen! - vágom rá minden gondolkozás nélkül. -  Mármint ha nem értettem félre, akkor tudsz spanyolul, ugye? - fordulok most tanácstalanul Flor felé, de még a válaszadás előtt tovább folytatom Rachelnek címezve szavaimat. - Engedje, hogy megnézze és kiemelje magának azokat a részeket, amik erre vonatkoznak. Egyikünk sem akar problémát és biztos vagyok benne, hogy a felettes felhívása azzal járna. Segíthetnénk akár egymáson és előbb túljutnánk ezen, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy kiderítsük mi is az igazság, nincs igazam? - tekintetem egyszer Rachelre, majd Florra vetül, hogy egyetértenek-e velem avagy sem. Ugyan fogalmam sincsen miképpen működik ez a rendszer, mégis próbálok valami értelmesebb megoldást kitalálni, amivel mindannyian jól járnánk. Már csak az a kérdés, hogy Rachel most az egyszer félreteszi makacs személyiségét és enged ennek vagy tovább húzza mindannyiunk drágának is nevezhető idejét.



avatar
Oktatás
Play by :
Melissa Benoist
Kor :
28
Foglalkozás :
énektanárnő
Hozzászólások száma :
11

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Szer. Aug. 22, 2018 6:29 pm


Jules ✫ Flor

A mai szabimat határozottan nem veszekedéssel akartam tölteni, pláne meg nem egy eladóval, de „ember tervez, Isten végez”, ahogy fent mondják a nagyok, de ez azért már túlzás. Ez a nő kezd nagyon kihozni a sodromból, ami nagyon nem jó, mert a végén még olyat teszek, amit később megbánok. Arról nem is beszélve, hogy az egész épület be van kamerázva, hangot meg szerintem nem rögzít, így tényleg vissza kell(ene) fognom magam, ha nem akarok bajt. (Bőven elég volt a múltkori baleseti helyszíneléses sztori, ahol Tíonak kellett segíteni, hogy ne vegyék fel az adataimat.) Viszont, ha nem oldódik meg gyorsan ez az helyzet, és még a feszültséget sem tudom most levezetni, a végén még visszaköltözök Washingtonba. Ott a tánccipővásárlás olyan egyszerű, csak bemegyek a boltba, ahol ismernek, megkérdezik mi az elképzelésem, és elirányítanak arra a részre, ahol a legnagyobb esélyem van megtalálni a cipőmet, vagy pontosabban, annak megtalálnia engem (?). Na, ez egy jó kérdés, mert mint most is, bele kell szeretnem a cipőbe, ahogy meglátom, hogy tényleges vásárlás legyen belőle, ez amolyan szabály nálam, persze ez változik, ha korábban már megtörtént.
Az már totál mellékes, hogy elképzelésem sincs, hogy a nagyfőnök, hogy engedheti meg, hogy a helyettese - vagy kije - ilyen hangot és stílust képviseljen a vásárlókkal. Szerintem minden magára (és a cégére) adó vezető az ilyen beosztottat, akik így bánik a vendéggel vagy vásárlóval, úgy rúgja ki, hogy a lába nem éri a földet jó néhány mérföldön keresztül. Mert azon kívül, hogy az ilyen irányú iskolákban tanítják, hogy „A vendégnek/vásárlónak mindig igaza van”, az is megemlítik, hogy a rossz hír sokkal gyorsabban terjed, mint a jó, így különös figyelmet kell fordítani az üzlet jó hírére. Annyi viszont biztos, hogy ezt az üzletet én senkinek sem fogom ajánlani és én is keresek egy másikat, csak itt jussak dűlőre.
A „nézeteltérésem” már jó ideig tart, amikor felbukkan a megmentőm, legalább is remélem meg tud engem menteni, mert ha nem, akkor lehet, hogy az eladónőnek kell segítség…
Amikor megállapítja, hogy ő sem látja a problémát, majdnem felkiáltok, hogy „Ez az! Mert én sem értem!”, de a nyelvemre harapok, mert nem akarom ellehetetleníteni a helyzetet, és ha már van olyan tündér, hogy segít, akkor legalább nem nehezítem meg neki a dolgot. Ebből kifolyólag csak egy hálás pillantást kap tettéért.
Amikor megtalálja az enyémekhez hasonlót, és vissza is jön vele, akkor már tényleg érzem, hogy igazi segítőre találtam, ezért hálásan mosolyogva adom át neki a blokkot - Persze.  - Ez a lány aztán tud érvelni, és részben fegyelmezni is, mert még az előtt elvágja az eladó közbeszólását, mielőtt az tényleg megtörténne, én meg nem győzök pislogni és csodálkozni. Lehet meg kellene tanulnom tőle.
Az eladóval viszont nem tudom, hogy mi történi ilyen hirtelen, mert szinte egy hang nélkül teljesíti a kérést, és már el is indul megfelelő papírokért, (vagy legalább is remélem, hogy azokért). Lehet, hogy csak én nem voltam neki szimpatikus, de az is lehet, hogy az egységben az erő volt az igazi meggyőző erő.
- Hálásan köszönöm - mosolygok rá szívből. - Rendben, és ezt is köszönöm! - mondom a tegezésre. - Ha ennek az incidensnek vége, és van időd, akkor meghívlak valamire, hálám jeléül - invitálom kedvesen, és bízom benne, hogy elfogadja. - Egyébként Flor vagyok - mutatkozok be neki a kezem nyújtva, amíg várakozunk.
Segítőm türelmetlenkedésére majdnem elnevetem magam, mert annyira jó érzéssel tölt el, hogy valaki ennyire segítőkész egy idegennel szemben, mint a mellettem lévő lány.
- Egy pillanat a füzet már meg van, de az erre vonatkozó rész még nincs - mondja egy kicsit ingerülten, de azért már sokkal segítőkészebben az eladó, mint eddig. A füzetet kiteszi közben elénk a pultra, és úgy keresi a megfelelő oldalt, de nekem még így fejjel lefelé is feltűnik, hogy menet közben átlapoz több idegen nyelvű oldalon is, amiben a spanyol nyelv is feltűnik. Így viszont nagyon úgy fest a dolog, hogy Maria jobban ismerheti a szabályzatot, mint ő, de minden esetre kíváncsi leszek, hogy mit talál benne. Egy ideig még keresgél, majd el kezd olvasni egy részt, és mit ne mondja, eléggé megszeppent arcot vág olvasás közben. - Sikerült megtalálni a megfelelő részt? - érdeklődök türelmetlenül.
- Azt hiszem, hogy igen, de még egy kis türelmet kérnék, amíg megtalálom az ide vonatkozó szakaszt - kéri feszülten. Miért van az az érzésem, hogy csak az időt akarja húzni? Kezdek megint nagyon türelmetlenné válni.


avatar
Oktatás
Play by :
Mariana "Lali" Espósito
Kor :
28
Foglalkozás :
pincérnő a Rosa Italian Caféban, mellette a szakmájában állást keres (és spanyolt oktat privátban)
Hozzászólások száma :
95

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Hétf. Aug. 20, 2018 10:23 pm



flor&jules
Won't you please, please help me?

Mindig is megvolt bennem az a tulajdonság, hogy szerettem én lenni az, aki a problémákat megoldja. Legyen sajátomé vagy sem, úgy éreztem, ha segítséggel szolgálhatok, akkor azt megteszem. Jóllehet kivételes esetek felmerültek ilyen helyzetekben is, mindazonáltal a mások életébe beavatkozás egészen gördülékenyen ment, amióta tanár vagyok, azóta meg főleg. A magam köré felépített és lassan kibontakozott káosz közepette viszont mégis úgy éreztem lefagytam, a megoldás pedig valahol a létezhetetlen dolgok burkában ragadt. Most az egyszer valahogy szerettem volna én lenni az, aki kivágja magát a problémák megoldásából és vár egy megmentő kézre, holott tudtam ez nem megy ilyen könnyedén, és amit alkottam, azt most saját magamnak kell helyrehoznom. Addig viszont egy kisebbet kell legyűrnöm, ami a táskám mélyén uralkodott el és amit pont a bevásárlóközpont kellős közepén kell rendbe raknom. Szeretem a rendet magam körül, mégis belebonyolódok néha a nagy rendezettségbe. Olyan, mintha betűrend szerint állítanád be a könyveidet, mégsem találnád meg azt, amit szeretnél, mert általában azt nem vesszük észre, ami az orrunk előtt van. És valahogy a bevásárlólistámmal sincs ez másképp, mely szeret bújócskázni és pont akkor, mikor a legnagyobb szükségem van rá. Az újra nekilendülés sem válik sikeressé, de abban a pillanatban, hogy valami érdekesebb köti le a figyelmemet, az első dolgom visszahúzni a táskám cipzárját és hátrahagyva eredeti terveimet felölteni egy képzeletbeli köpenyt meg a hozzátartozó szerelést és a segítségére rohanni annak a lánynak, aki egy kellemetlen veszekedésbe csöppent. Jól tudom semmi közöm nincsen hozzá, mégsem tudok parancsolni a lábaimnak meg az elhatározásaimnak, amelyek összefogtak ellenem és egyenesen az egésznek a közepébe vezetnek. Nem sok minden körvonalazódik ki első nekifutásra, de azután lassan én is részesévé válok a veszekedés okának, amit a fiatal lánytól tudok meg. Figyelmesen hallgatom miért alakult ki a probléma, és a tekintetemet néha az eladónőre vezetem, aki csak pofákat vág, mintha az egész helyzet egyszerűen hidegen hagyná és nem érdekelné, hogy mégis milyen ígéretekkel szolgálnak a boltjukban. Mindezek ellenére inkább próbálok minél több információt megjegyezni, hogy nehogy tévesen nyilatkozzak, ha a segítségnyújtásról van szó.
- Én nem értem hol itt a probléma. - ez a kijelentésem nem a lánynak, sokkal inkább az eladónőnek szól, aki még mindig eléggé érdektelenül kezeli a helyzetet, és ez kezd egyre jobban kihozni a sodromból.
- A cipőt ebben a boltban vásárolták. - kezdek bele és körül is tekintek, hátha rábukkanok a lábbelire, ehhez viszont teszek egy két lépést, hogy ráleljek a cipőre. Apró felkiáltással jelzem, hogy megtaláltam és feltartom az egyik felét, majd visszatipegek a két nőhöz. - Az első pontban igaza volt a hölgynek, de ha még mindig nem lenne elég akkor a blokk.. - állok meg egy pillanatra. - Szabad? - kérdezek rá a lánytól, mielőtt elvenném tőle a vásárlást igazoló papírlapot, és ha átengedi, akkor felmutatom jómagam is az eladónőnek, hátha csak a látásával adódtak problémák. - A bolt neve, a dátum és minden rajta van. Ezt ugye nem tagadhatja le maga sem, hiszen a saját szemével láthatja. - fintorodok el, de mielőtt bármit is mondhatna, feltartom a mutatóujjamat. - Szeretném, hogyha tüzetesebben végignézné a bolttal kapcsolatos adatokat és kikeresné a garanciára vonatkozó feltételeket. Kérem. Gondolom ennyi időt még szánhat az egészre, hiszen bármelyikünk tévedhet, és jobb lenne a végére járni mi is az igazság. - mosolygok rá bájosan, de úgy érzem jelen pillanatomban a világot megtudnám menteni. - Ez ugye nem nagy kérés egy vásárlótól, nem igaz? - érdeklődök azért, hátha ez is nehezére esne, mint ahogyan eddig bármi is. Nem vágyom akadékoskodni vele, mégis megteszem, és amíg ő beleveszik a nagy kutatómunkába, a mellettem álló és bajba jutott lányra nézek. - Megoldjuk, ne aggódj. És tegezz csak nyugodtan. - célzok itt most a tisztelettudó viselkedésére velem kapcsolatban, majd egy mosollyal is nyugtázom az elhangzottakat, mielőtt az eladónőre néznék. - Megtalálta? - türelmetlenkedek a magam módján, noha nem tudhatom mi áll a bolt szabályzatában, hiszen csak belecsöppentem ebbe a helyzetbe, mégis úgy érzem kitartok a lány mellett, amíg csak azt megtehetem.



avatar
Oktatás
Play by :
Melissa Benoist
Kor :
28
Foglalkozás :
énektanárnő
Hozzászólások száma :
11

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Hétf. Aug. 13, 2018 8:42 pm


Jules ✫ Flor

Az előző év végén már tudtam, hogy Washingtonból New Yorkba fogok költözni, és beadtam egy csomó helyre az önéletrajzomat, így január elején hetekig mást sem csináltam, mint interjúkra jártam. Az egyetlen hely, ahol valami ígéretfélét is kaptam, az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal volt, röviden EPA-nál volt, de ott is azt mondták, hogy amég idő kérdése a dolog, mert egy nyugdíjba készülő kolléga munkáját kellene majd átvennem valamikor júniusban. Az óta viszont nem még csak nem is kerestek.
Múlt héten viszont felhívtak és ma délelőttre le is beszéltek velem egy újabb interjút, így mára szabit kértem a főnökömtől és bár nem örült, hogy nyár közepén, az egyik legforgalmasabb szezonban, a szabadságolásoknak is a kellős közepén, szabadnapot kérek, de mivel csak egy napról van szó beleegyezett. Meg amúgy sem érhette váratlanul a helyzet, hiszen még a jelentkezésem alkalmával is csak a kisegítő munkára jelentkeztem, ennek ellenére fél éve teljes munkaidőben ott vagyok a hét minden napján, kivéve a kétheti szabad hétvégéket.
Az interjú megint nagyon jól sikerült, és igazából azért hívtak be, mert most lesz még egy megüresedés, de hozzám mindenképp ragaszkodnának, de egy összevegyített munkakörben kellene helytállnom, ahol részben megkapnám New York bizonyos területeinek ellenőrzését és a Puerto Ricoval történő kapcsolattartást. A szétosztás viszont nagyon jól sikerült, mert pont a laboros részt vették el, amitől eredetileg is féltem, mert nem igazán szeretem csinálni, nem nekem való. Így igazából csak még egy kis türelmet kérnek, mert így most nincs munkakör hivatalosan, ami miatt még nem tudnak fizetést adni, de amint hozzárendelik azt is az új munkakörhöz azonnal írhatom is alá a papírokat. Fizetés nélkül pedig nem szeretnék dolgozni, mert bármennyire is szívügyem a környezetvédelem, és bármennyire is hivatásnak érzem, élnem nekem is kell valamiből, és a kikapcsolódáshoz is pénz kell.
Ha már a pénznél tartunk. Két héttel ezelőtt egy buliban leszakadt a tánccipő a lábamról, mert már annyit volt használva, hogy az egyik pánt megadta magát. Javítható, nem mondom, és már el is vittem egy cipészhez, aki meg is csinálta, így kidobni nem akarom, mert tartaléknak jó lesz. Ettől függetlenül viszont a múlt héten vettem egy másikat, ami 130 dolláromba került. Ez annyira nagyon nem drága egy tánccipőnél, de nem a legolcsóbb, átlagos árfekvés, és eredetileg nem is ilyet akartam, hanem olyat, ami tönkrement, de ebbe első látásra beleszerettem. Meg is vettem, de jó nagy csalódás ért, még akkor is, ha garanciásnak mondták, mert már a második táncórán kitört a sarka, pedig ilyen még soha nem fordult elő, nem csak velem, hanem a többi ismerősömmel sem, akik táncolnak.
Most itt állok már több mint tíz perce a boltban, ahol vettem az ominózus szandált, és veszekszek egy másik, - mint akitől vettem -, a körülbelül negyvenes évei elején járó eladó nővel, aki elvileg a tulaj után, a második személy az itteni ranglétrán, és magyarázom, hogy a sarkának a kitörése nem az én hibám volt, hanem gyári hibás lehetett, legalább is remélem, hogy nem szériahibás.
- Kérem, értse már meg, hogy évek óta táncok, és ez legalább a harmadik tánccipőm, és soha nem fordult még ilyen elő, de még csak a többi táncos lánnyal sem, akit ismerek - próbálok még mindig emberi hangon beszélni vele, de egyre kevésbé megy.
- Biztos valami extrém, nem latintáncnak megfelelő figurát próbáltak, és rosszul érkezett a talajra - állítja magabiztosan a hülyeségét.
- És a lábamnak meg semmi baja?! - hívom fel erre az apró dologra a figyelmét. - Ugye most csak, hülyéskedik velem? - fakadok ki döbbenten.
- Nem. Látom a mostani latintáncosokat, hogy milyen akrobatikus elemeket kényszerítenek bele egy-egy táncba. Azoknak a gyakorlásánál bizony előfordulhatnak ilyenek.
- De itt most nem ez történt. Egy sima oldaldöntésnél tört ki a sarka - magyarázom, és kezdek kétségbe esni, mert egyszerűen nem haladunk előre. - Nézze! - veszek egy mély levegőt, hogy lenyugodjak egy kicsit, mielőtt felpofoznám ezt a némbert. - A másik eladólány, aki múlt héten hétfőn itt volt, azt mondta, hogy garancia van a cipőkön. Ezt szeretném érvényesíteni, mert normál használat közben vált használhatatlanná a szanda.
- Maria alig beszél angolul, lehet, hogy félre értették egymást - próbál kibújni egy új módon a cipő kicserélése alól.
Behunyom a szemem, veszek egy nagyon mély levegőt, és olyan lassan fújom ki ahogy csak tudom. - Észrevettem, hogy nehezen megy neki az angol, így mivel közép amerikai vagyok, én is beszélek spanyolul, és spanyol nyelven beszéltük meg a dolgot.
Egészen addig fel sem tűnik az a fiatal, szőkésbarna hajú lány, aki mögöttem van, és valószínűleg fültanúja a beszélgetés - legalább - végének, amíg nem kérdezi, hogy segíthet-e. Én pedig egyből úgy nézek rá, mint a megmentőmre. - Sajnos nincs minden rendben, és nagyon remélem, hogy igen. A hölggyel támadt egy kis nézetletérésünk - fogalmazok olyan visszafogottan, ahogy csak tőlem telik a jelenlegi helyzetben, bár a hangomon érzékelni lehet a gúnyt és a feszültséget is. - A múlt héten vettem ez a tánccipőt 130 dollárért - mutatok a kasszaasztalon lévő cipőre - és már két táncóra után kitört a sarka, és most nem akarják sem kicserélni, sem visszaadni az árát. Még a blokk is megvan, - tartom fel kezemben lévő papírdarabot -, ráadásul egy másik eladólány azt mondta, hogy van rajta fél év cseregarancia - vázolom egyre kétségbeesettebben a helyzetet, és bízom benne, hogy tényleg tud segíteni. - Van valami ötlete? - tegezni viszont még nem merem, bár körülbelül velem egy idősnek néz ki, de sose lehet tudni, ki mire érzékeny, és most a segítségére van szükségem. Abból meg, ha magázva kezdek, nem lehet nagy baj, maximum megkér, hogy tegezzem, viszont fordítva már kellemetlenebb a dolog.


avatar
Oktatás
Play by :
Mariana "Lali" Espósito
Kor :
28
Foglalkozás :
pincérnő a Rosa Italian Caféban, mellette a szakmájában állást keres (és spanyolt oktat privátban)
Hozzászólások száma :
95

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Flor & Jules   Szomb. Aug. 11, 2018 10:48 pm



flor&jules
Won't you please, please help me?

Volt egy aprócska momentum az életemben, amikor bizonytalanul álltam a tanári pályához. Gondolatok lettek rajtam úrrá, melyek kihatással voltak a döntéseimre, és arra, amit ugyan már magamban ezredszer is átrágtam, mégis rányomták a bélyegét a további lépéseimre. Manuel érkezésével egy egészen más világ nyílt meg előttem. Olyan felelősség, érzések sokasága, amik sokszor ültettek el olyan gondolatokat a fejemben, melyek magukba foglalták az anya szerepben való elbukásomat és azt az érzéskört, melynek tudatában képtelen lennék véghezvinni a tanári pályát. Egyszerűbb volt elkényelmesedni ebben. Hinni a valóság helyett a kételyeknek, és eltántorítani magamat a céltól, amennyire csak lehetett és amit mindennél jobban szerettem volna. Minél közelebb kerültem életem első szerepléséhez az iskolai keretein belül, annál inkább táncoltam volna vissza, holott biztosra tudtam mit akarok. Akkoriban helyettesítő tanárként kezdhettem csak, és emlékszem a második osztályosok második órájára osztottak be. Az igazgatónő magyarázása szinte elhalt a fülemben hangos ütemben dobogó szívverésem mellett és csak az ajtóra koncentráltam. Arra az ajtóra, mely mögött kíváncsi tekintetek, tudásra szomjazó és a korán kelést megvető gyerekek várnak rám, hogy újabb nap záruljon a tudásuk gyarapodásával. Tisztán él bennem az a kép, amikor tanárként léphettem be az osztályterembe, ahogyan az az érzés is, amely elfeledtette velem mit is éreztem korábban. Mert abban a pillanatban, hogy a közeg otthonossá vált, már jól tudtam, mást nem csinálnék szívesebben. Azóta sem változott ez. Énektanárként szórakoztatóan telnek a hétköznapjaim, osztályfőnökként viszont más irányból érdekesebb. Beszélgetni a szülőkkel, elintézni aprótól egészen a hatalmasig kiterjedő ügyeiket, és egyben tartani a gyerekeket egy kirándulás során, utánuk rohanni ha éppenséggel az 'Arra ne menjetek!' nekik azt jelenti, hogy már csak azért is abba az irányba indulnak. Kis harcok, sok nevetés és olykor kimerítő társalgások az idősebbekkel, de mindezek ellenére bármit megtennék értük és meg is fogok, mihelyst kimásztam abból a helyzetből, amibe sodortam magamat és Manuelt is, meg egyben Domenicot is. A kezdeti tervekkel az a probléma, hogy a valóságban a folyamat egészen másképp zajlik. Amiről úgy gondolod könnyedén találsz majd megoldást, az hirtelen felülkerekedik rajtad és jól kinevet, amiért ennyire naivan bíztál benne. Ezért most minden sértettségemet félretéve alkalmazkodok ahhoz a szituációhoz, amelybe nem az számít, hogy a nevetség tárgyává váltam, hanem az, hogy miképpen tudok felülkerekedni ezen.
Manhattan már egy kis ideje nem képezte hétköznapjaim részét, így a bevásárlóközpontig eljutni úgymond kalandosabb, mint amire emlékeztem. Egy forduló kimarad, de szerencsére a másik zsákutcába vezet. Így mire megtalálom hol is állíthatom le az autót - természetesen az első gondolat volt a helyes -, addigra eltelik egy bő fél óra és a beprogramozott életem hirtelen a feje tetejére áll. Táska gyors tempóban a vállra, kocsi bezárása háromszor megnézve, de a negyedik alkalom a biztos. A kényelmes nyári ruha szegélye eligazgatva és egy lopott pillantás még a további gyűrődősek elsimítására is. Mindez tíz perc leforgása alatt történik, amelyet újabb öt perc követ, amit egy kávézó útba eső asztalánál időzök el, miközben a listámat kutatom a végtelennek tűnő táskám mélyéről. Mélyen belül viszont abban reménykedek, hogy  józan eszem is valahol ott bujkál a papírfecni mellett, amit még induláskor dobtam bele, gondosan összehajtogatva. Most mégis mintha a föld nyelte volna el. Sóhajtva ugrok neki még egyszer, amikor egy fennakadásra leszek figyelmes, mely egy eladó és egy fiatal lány között zajlik le. Mutatóujjammal tolom feljebb a szemüvegemet és megindulok feléjük, hogy a semmi közöm a dolgokhoz elvet követve álljak meg a közelükben.
- Minden rendben itt? Tudok segíteni valamit? - teszem fel kérdésemet egyszer tekintetemet a barna hajú lányra, egyszer pedig az idősebb nőre szegezve.



avatar
Oktatás
Play by :
Melissa Benoist
Kor :
28
Foglalkozás :
énektanárnő
Hozzászólások száma :
11

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Flor & Jules

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Julianne "Jules" Hough

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: New York :: Manhattan :: Üzletek és bevásárló központok-
^
ˇ