One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Dinner for two

Flor & Jules EmptyMinnea Mitchell
Today at 2:00 am



Dae Won and Yvie

Flor & Jules EmptyChoi Dae Won
Today at 1:27 am



It's a fairytale fucking town, isn't it?

Flor & Jules EmptyWilliam A. Murdoch
Yesterday at 10:27 pm



Bellamy & Leslie

Flor & Jules EmptyLeslie Hewson
Yesterday at 7:04 pm



Archiválást kérek!

Flor & Jules EmptyJaye Shirely
Yesterday at 6:08 pm



Life is just a game

Flor & Jules EmptyJaye Shirely
Yesterday at 6:06 pm



Kaylee Hill

Flor & Jules EmptyKaylee Hill
Yesterday at 5:05 pm



Charlie & Julie - Találkozás egy régi...

Flor & Jules EmptyCharlie Lloyd
Yesterday at 3:26 pm



Játékpartner keresõ

Flor & Jules EmptyDesange W. Trevino
Yesterday at 2:50 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 29 23
Diákok 29 30
Törvényszegõk 13 25
Bûnüldözés 10 16
Hivatal 6 6
Üzlet 12 17
Oktatás 6 5
Munkások 12 7
Egészségügy 11 13
Összesen 128 142
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 23 felhasználó van itt :: 8 regisztrált, 0 rejtett és 15 vendég :: 2 Bots

Bellamy West, Bellerose Barlow, Choi Dae Won, Daisy S. Foster, Grace E. Hoover, Jaye Shirely, Leslie Hewson, Prima Polignac


A legtöbb felhasználó (78 fő) Kedd Jún. 04, 2019 9:02 pm-kor volt itt.

Share
 

 Flor & Jules

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Flor & Jules   Flor & Jules EmptySzomb. Aug. 11, 2018 10:48 pm



flor&jules
Won't you please, please help me?

Volt egy aprócska momentum az életemben, amikor bizonytalanul álltam a tanári pályához. Gondolatok lettek rajtam úrrá, melyek kihatással voltak a döntéseimre, és arra, amit ugyan már magamban ezredszer is átrágtam, mégis rányomták a bélyegét a további lépéseimre. Manuel érkezésével egy egészen más világ nyílt meg előttem. Olyan felelősség, érzések sokasága, amik sokszor ültettek el olyan gondolatokat a fejemben, melyek magukba foglalták az anya szerepben való elbukásomat és azt az érzéskört, melynek tudatában képtelen lennék véghezvinni a tanári pályát. Egyszerűbb volt elkényelmesedni ebben. Hinni a valóság helyett a kételyeknek, és eltántorítani magamat a céltól, amennyire csak lehetett és amit mindennél jobban szerettem volna. Minél közelebb kerültem életem első szerepléséhez az iskolai keretein belül, annál inkább táncoltam volna vissza, holott biztosra tudtam mit akarok. Akkoriban helyettesítő tanárként kezdhettem csak, és emlékszem a második osztályosok második órájára osztottak be. Az igazgatónő magyarázása szinte elhalt a fülemben hangos ütemben dobogó szívverésem mellett és csak az ajtóra koncentráltam. Arra az ajtóra, mely mögött kíváncsi tekintetek, tudásra szomjazó és a korán kelést megvető gyerekek várnak rám, hogy újabb nap záruljon a tudásuk gyarapodásával. Tisztán él bennem az a kép, amikor tanárként léphettem be az osztályterembe, ahogyan az az érzés is, amely elfeledtette velem mit is éreztem korábban. Mert abban a pillanatban, hogy a közeg otthonossá vált, már jól tudtam, mást nem csinálnék szívesebben. Azóta sem változott ez. Énektanárként szórakoztatóan telnek a hétköznapjaim, osztályfőnökként viszont más irányból érdekesebb. Beszélgetni a szülőkkel, elintézni aprótól egészen a hatalmasig kiterjedő ügyeiket, és egyben tartani a gyerekeket egy kirándulás során, utánuk rohanni ha éppenséggel az 'Arra ne menjetek!' nekik azt jelenti, hogy már csak azért is abba az irányba indulnak. Kis harcok, sok nevetés és olykor kimerítő társalgások az idősebbekkel, de mindezek ellenére bármit megtennék értük és meg is fogok, mihelyst kimásztam abból a helyzetből, amibe sodortam magamat és Manuelt is, meg egyben Domenicot is. A kezdeti tervekkel az a probléma, hogy a valóságban a folyamat egészen másképp zajlik. Amiről úgy gondolod könnyedén találsz majd megoldást, az hirtelen felülkerekedik rajtad és jól kinevet, amiért ennyire naivan bíztál benne. Ezért most minden sértettségemet félretéve alkalmazkodok ahhoz a szituációhoz, amelybe nem az számít, hogy a nevetség tárgyává váltam, hanem az, hogy miképpen tudok felülkerekedni ezen.
Manhattan már egy kis ideje nem képezte hétköznapjaim részét, így a bevásárlóközpontig eljutni úgymond kalandosabb, mint amire emlékeztem. Egy forduló kimarad, de szerencsére a másik zsákutcába vezet. Így mire megtalálom hol is állíthatom le az autót - természetesen az első gondolat volt a helyes -, addigra eltelik egy bő fél óra és a beprogramozott életem hirtelen a feje tetejére áll. Táska gyors tempóban a vállra, kocsi bezárása háromszor megnézve, de a negyedik alkalom a biztos. A kényelmes nyári ruha szegélye eligazgatva és egy lopott pillantás még a további gyűrődősek elsimítására is. Mindez tíz perc leforgása alatt történik, amelyet újabb öt perc követ, amit egy kávézó útba eső asztalánál időzök el, miközben a listámat kutatom a végtelennek tűnő táskám mélyéről. Mélyen belül viszont abban reménykedek, hogy  józan eszem is valahol ott bujkál a papírfecni mellett, amit még induláskor dobtam bele, gondosan összehajtogatva. Most mégis mintha a föld nyelte volna el. Sóhajtva ugrok neki még egyszer, amikor egy fennakadásra leszek figyelmes, mely egy eladó és egy fiatal lány között zajlik le. Mutatóujjammal tolom feljebb a szemüvegemet és megindulok feléjük, hogy a semmi közöm a dolgokhoz elvet követve álljak meg a közelükben.
- Minden rendben itt? Tudok segíteni valamit? - teszem fel kérdésemet egyszer tekintetemet a barna hajú lányra, egyszer pedig az idősebb nőre szegezve.



Juliet Brewster
Oktatás
Play by :
Melissa Benoist
Kor :
28
Foglalkozás :
énektanárnő
Hozzászólások száma :
65

Flor & Jules Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Flor & Jules EmptyHétf. Aug. 13, 2018 8:42 pm


Jules ✫ Flor

Az előző év végén már tudtam, hogy Washingtonból New Yorkba fogok költözni, és beadtam egy csomó helyre az önéletrajzomat, így január elején hetekig mást sem csináltam, mint interjúkra jártam. Az egyetlen hely, ahol valami ígéretfélét is kaptam, az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal volt, röviden EPA-nál volt, de ott is azt mondták, hogy amég idő kérdése a dolog, mert egy nyugdíjba készülő kolléga munkáját kellene majd átvennem valamikor júniusban. Az óta viszont nem még csak nem is kerestek.
Múlt héten viszont felhívtak és ma délelőttre le is beszéltek velem egy újabb interjút, így mára szabit kértem a főnökömtől és bár nem örült, hogy nyár közepén, az egyik legforgalmasabb szezonban, a szabadságolásoknak is a kellős közepén, szabadnapot kérek, de mivel csak egy napról van szó beleegyezett. Meg amúgy sem érhette váratlanul a helyzet, hiszen még a jelentkezésem alkalmával is csak a kisegítő munkára jelentkeztem, ennek ellenére fél éve teljes munkaidőben ott vagyok a hét minden napján, kivéve a kétheti szabad hétvégéket.
Az interjú megint nagyon jól sikerült, és igazából azért hívtak be, mert most lesz még egy megüresedés, de hozzám mindenképp ragaszkodnának, de egy összevegyített munkakörben kellene helytállnom, ahol részben megkapnám New York bizonyos területeinek ellenőrzését és a Puerto Ricoval történő kapcsolattartást. A szétosztás viszont nagyon jól sikerült, mert pont a laboros részt vették el, amitől eredetileg is féltem, mert nem igazán szeretem csinálni, nem nekem való. Így igazából csak még egy kis türelmet kérnek, mert így most nincs munkakör hivatalosan, ami miatt még nem tudnak fizetést adni, de amint hozzárendelik azt is az új munkakörhöz azonnal írhatom is alá a papírokat. Fizetés nélkül pedig nem szeretnék dolgozni, mert bármennyire is szívügyem a környezetvédelem, és bármennyire is hivatásnak érzem, élnem nekem is kell valamiből, és a kikapcsolódáshoz is pénz kell.
Ha már a pénznél tartunk. Két héttel ezelőtt egy buliban leszakadt a tánccipő a lábamról, mert már annyit volt használva, hogy az egyik pánt megadta magát. Javítható, nem mondom, és már el is vittem egy cipészhez, aki meg is csinálta, így kidobni nem akarom, mert tartaléknak jó lesz. Ettől függetlenül viszont a múlt héten vettem egy másikat, ami 130 dolláromba került. Ez annyira nagyon nem drága egy tánccipőnél, de nem a legolcsóbb, átlagos árfekvés, és eredetileg nem is ilyet akartam, hanem olyat, ami tönkrement, de ebbe első látásra beleszerettem. Meg is vettem, de jó nagy csalódás ért, még akkor is, ha garanciásnak mondták, mert már a második táncórán kitört a sarka, pedig ilyen még soha nem fordult elő, nem csak velem, hanem a többi ismerősömmel sem, akik táncolnak.
Most itt állok már több mint tíz perce a boltban, ahol vettem az ominózus szandált, és veszekszek egy másik, - mint akitől vettem -, a körülbelül negyvenes évei elején járó eladó nővel, aki elvileg a tulaj után, a második személy az itteni ranglétrán, és magyarázom, hogy a sarkának a kitörése nem az én hibám volt, hanem gyári hibás lehetett, legalább is remélem, hogy nem szériahibás.
- Kérem, értse már meg, hogy évek óta táncok, és ez legalább a harmadik tánccipőm, és soha nem fordult még ilyen elő, de még csak a többi táncos lánnyal sem, akit ismerek - próbálok még mindig emberi hangon beszélni vele, de egyre kevésbé megy.
- Biztos valami extrém, nem latintáncnak megfelelő figurát próbáltak, és rosszul érkezett a talajra - állítja magabiztosan a hülyeségét.
- És a lábamnak meg semmi baja?! - hívom fel erre az apró dologra a figyelmét. - Ugye most csak, hülyéskedik velem? - fakadok ki döbbenten.
- Nem. Látom a mostani latintáncosokat, hogy milyen akrobatikus elemeket kényszerítenek bele egy-egy táncba. Azoknak a gyakorlásánál bizony előfordulhatnak ilyenek.
- De itt most nem ez történt. Egy sima oldaldöntésnél tört ki a sarka - magyarázom, és kezdek kétségbe esni, mert egyszerűen nem haladunk előre. - Nézze! - veszek egy mély levegőt, hogy lenyugodjak egy kicsit, mielőtt felpofoznám ezt a némbert. - A másik eladólány, aki múlt héten hétfőn itt volt, azt mondta, hogy garancia van a cipőkön. Ezt szeretném érvényesíteni, mert normál használat közben vált használhatatlanná a szanda.
- Maria alig beszél angolul, lehet, hogy félre értették egymást - próbál kibújni egy új módon a cipő kicserélése alól.
Behunyom a szemem, veszek egy nagyon mély levegőt, és olyan lassan fújom ki ahogy csak tudom. - Észrevettem, hogy nehezen megy neki az angol, így mivel közép amerikai vagyok, én is beszélek spanyolul, és spanyol nyelven beszéltük meg a dolgot.
Egészen addig fel sem tűnik az a fiatal, szőkésbarna hajú lány, aki mögöttem van, és valószínűleg fültanúja a beszélgetés - legalább - végének, amíg nem kérdezi, hogy segíthet-e. Én pedig egyből úgy nézek rá, mint a megmentőmre. - Sajnos nincs minden rendben, és nagyon remélem, hogy igen. A hölggyel támadt egy kis nézetletérésünk - fogalmazok olyan visszafogottan, ahogy csak tőlem telik a jelenlegi helyzetben, bár a hangomon érzékelni lehet a gúnyt és a feszültséget is. - A múlt héten vettem ez a tánccipőt 130 dollárért - mutatok a kasszaasztalon lévő cipőre - és már két táncóra után kitört a sarka, és most nem akarják sem kicserélni, sem visszaadni az árát. Még a blokk is megvan, - tartom fel kezemben lévő papírdarabot -, ráadásul egy másik eladólány azt mondta, hogy van rajta fél év cseregarancia - vázolom egyre kétségbeesettebben a helyzetet, és bízom benne, hogy tényleg tud segíteni. - Van valami ötlete? - tegezni viszont még nem merem, bár körülbelül velem egy idősnek néz ki, de sose lehet tudni, ki mire érzékeny, és most a segítségére van szükségem. Abból meg, ha magázva kezdek, nem lehet nagy baj, maximum megkér, hogy tegezzem, viszont fordítva már kellemetlenebb a dolog.


Flor Sanchez Moreno
Oktatás
Play by :
Mariana "Lali" Espósito
Kor :
29
Foglalkozás :
EPA-nál környezetmérnök, besegít a Rosa Italian Cafénál (és spanyolt oktat privátban)
Hozzászólások száma :
269

Flor & Jules Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Flor & Jules EmptyHétf. Aug. 20, 2018 10:23 pm



flor&jules
Won't you please, please help me?

Mindig is megvolt bennem az a tulajdonság, hogy szerettem én lenni az, aki a problémákat megoldja. Legyen sajátomé vagy sem, úgy éreztem, ha segítséggel szolgálhatok, akkor azt megteszem. Jóllehet kivételes esetek felmerültek ilyen helyzetekben is, mindazonáltal a mások életébe beavatkozás egészen gördülékenyen ment, amióta tanár vagyok, azóta meg főleg. A magam köré felépített és lassan kibontakozott káosz közepette viszont mégis úgy éreztem lefagytam, a megoldás pedig valahol a létezhetetlen dolgok burkában ragadt. Most az egyszer valahogy szerettem volna én lenni az, aki kivágja magát a problémák megoldásából és vár egy megmentő kézre, holott tudtam ez nem megy ilyen könnyedén, és amit alkottam, azt most saját magamnak kell helyrehoznom. Addig viszont egy kisebbet kell legyűrnöm, ami a táskám mélyén uralkodott el és amit pont a bevásárlóközpont kellős közepén kell rendbe raknom. Szeretem a rendet magam körül, mégis belebonyolódok néha a nagy rendezettségbe. Olyan, mintha betűrend szerint állítanád be a könyveidet, mégsem találnád meg azt, amit szeretnél, mert általában azt nem vesszük észre, ami az orrunk előtt van. És valahogy a bevásárlólistámmal sincs ez másképp, mely szeret bújócskázni és pont akkor, mikor a legnagyobb szükségem van rá. Az újra nekilendülés sem válik sikeressé, de abban a pillanatban, hogy valami érdekesebb köti le a figyelmemet, az első dolgom visszahúzni a táskám cipzárját és hátrahagyva eredeti terveimet felölteni egy képzeletbeli köpenyt meg a hozzátartozó szerelést és a segítségére rohanni annak a lánynak, aki egy kellemetlen veszekedésbe csöppent. Jól tudom semmi közöm nincsen hozzá, mégsem tudok parancsolni a lábaimnak meg az elhatározásaimnak, amelyek összefogtak ellenem és egyenesen az egésznek a közepébe vezetnek. Nem sok minden körvonalazódik ki első nekifutásra, de azután lassan én is részesévé válok a veszekedés okának, amit a fiatal lánytól tudok meg. Figyelmesen hallgatom miért alakult ki a probléma, és a tekintetemet néha az eladónőre vezetem, aki csak pofákat vág, mintha az egész helyzet egyszerűen hidegen hagyná és nem érdekelné, hogy mégis milyen ígéretekkel szolgálnak a boltjukban. Mindezek ellenére inkább próbálok minél több információt megjegyezni, hogy nehogy tévesen nyilatkozzak, ha a segítségnyújtásról van szó.
- Én nem értem hol itt a probléma. - ez a kijelentésem nem a lánynak, sokkal inkább az eladónőnek szól, aki még mindig eléggé érdektelenül kezeli a helyzetet, és ez kezd egyre jobban kihozni a sodromból.
- A cipőt ebben a boltban vásárolták. - kezdek bele és körül is tekintek, hátha rábukkanok a lábbelire, ehhez viszont teszek egy két lépést, hogy ráleljek a cipőre. Apró felkiáltással jelzem, hogy megtaláltam és feltartom az egyik felét, majd visszatipegek a két nőhöz. - Az első pontban igaza volt a hölgynek, de ha még mindig nem lenne elég akkor a blokk.. - állok meg egy pillanatra. - Szabad? - kérdezek rá a lánytól, mielőtt elvenném tőle a vásárlást igazoló papírlapot, és ha átengedi, akkor felmutatom jómagam is az eladónőnek, hátha csak a látásával adódtak problémák. - A bolt neve, a dátum és minden rajta van. Ezt ugye nem tagadhatja le maga sem, hiszen a saját szemével láthatja. - fintorodok el, de mielőtt bármit is mondhatna, feltartom a mutatóujjamat. - Szeretném, hogyha tüzetesebben végignézné a bolttal kapcsolatos adatokat és kikeresné a garanciára vonatkozó feltételeket. Kérem. Gondolom ennyi időt még szánhat az egészre, hiszen bármelyikünk tévedhet, és jobb lenne a végére járni mi is az igazság. - mosolygok rá bájosan, de úgy érzem jelen pillanatomban a világot megtudnám menteni. - Ez ugye nem nagy kérés egy vásárlótól, nem igaz? - érdeklődök azért, hátha ez is nehezére esne, mint ahogyan eddig bármi is. Nem vágyom akadékoskodni vele, mégis megteszem, és amíg ő beleveszik a nagy kutatómunkába, a mellettem álló és bajba jutott lányra nézek. - Megoldjuk, ne aggódj. És tegezz csak nyugodtan. - célzok itt most a tisztelettudó viselkedésére velem kapcsolatban, majd egy mosollyal is nyugtázom az elhangzottakat, mielőtt az eladónőre néznék. - Megtalálta? - türelmetlenkedek a magam módján, noha nem tudhatom mi áll a bolt szabályzatában, hiszen csak belecsöppentem ebbe a helyzetbe, mégis úgy érzem kitartok a lány mellett, amíg csak azt megtehetem.



Juliet Brewster
Oktatás
Play by :
Melissa Benoist
Kor :
28
Foglalkozás :
énektanárnő
Hozzászólások száma :
65

Flor & Jules Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Flor & Jules EmptySzer. Aug. 22, 2018 6:29 pm


Jules ✫ Flor

A mai szabimat határozottan nem veszekedéssel akartam tölteni, pláne meg nem egy eladóval, de „ember tervez, Isten végez”, ahogy fent mondják a nagyok, de ez azért már túlzás. Ez a nő kezd nagyon kihozni a sodromból, ami nagyon nem jó, mert a végén még olyat teszek, amit később megbánok. Arról nem is beszélve, hogy az egész épület be van kamerázva, hangot meg szerintem nem rögzít, így tényleg vissza kell(ene) fognom magam, ha nem akarok bajt. (Bőven elég volt a múltkori baleseti helyszíneléses sztori, ahol Tíonak kellett segíteni, hogy ne vegyék fel az adataimat.) Viszont, ha nem oldódik meg gyorsan ez az helyzet, és még a feszültséget sem tudom most levezetni, a végén még visszaköltözök Washingtonba. Ott a tánccipővásárlás olyan egyszerű, csak bemegyek a boltba, ahol ismernek, megkérdezik mi az elképzelésem, és elirányítanak arra a részre, ahol a legnagyobb esélyem van megtalálni a cipőmet, vagy pontosabban, annak megtalálnia engem (?). Na, ez egy jó kérdés, mert mint most is, bele kell szeretnem a cipőbe, ahogy meglátom, hogy tényleges vásárlás legyen belőle, ez amolyan szabály nálam, persze ez változik, ha korábban már megtörtént.
Az már totál mellékes, hogy elképzelésem sincs, hogy a nagyfőnök, hogy engedheti meg, hogy a helyettese - vagy kije - ilyen hangot és stílust képviseljen a vásárlókkal. Szerintem minden magára (és a cégére) adó vezető az ilyen beosztottat, akik így bánik a vendéggel vagy vásárlóval, úgy rúgja ki, hogy a lába nem éri a földet jó néhány mérföldön keresztül. Mert azon kívül, hogy az ilyen irányú iskolákban tanítják, hogy „A vendégnek/vásárlónak mindig igaza van”, az is megemlítik, hogy a rossz hír sokkal gyorsabban terjed, mint a jó, így különös figyelmet kell fordítani az üzlet jó hírére. Annyi viszont biztos, hogy ezt az üzletet én senkinek sem fogom ajánlani és én is keresek egy másikat, csak itt jussak dűlőre.
A „nézeteltérésem” már jó ideig tart, amikor felbukkan a megmentőm, legalább is remélem meg tud engem menteni, mert ha nem, akkor lehet, hogy az eladónőnek kell segítség…
Amikor megállapítja, hogy ő sem látja a problémát, majdnem felkiáltok, hogy „Ez az! Mert én sem értem!”, de a nyelvemre harapok, mert nem akarom ellehetetleníteni a helyzetet, és ha már van olyan tündér, hogy segít, akkor legalább nem nehezítem meg neki a dolgot. Ebből kifolyólag csak egy hálás pillantást kap tettéért.
Amikor megtalálja az enyémekhez hasonlót, és vissza is jön vele, akkor már tényleg érzem, hogy igazi segítőre találtam, ezért hálásan mosolyogva adom át neki a blokkot - Persze.  - Ez a lány aztán tud érvelni, és részben fegyelmezni is, mert még az előtt elvágja az eladó közbeszólását, mielőtt az tényleg megtörténne, én meg nem győzök pislogni és csodálkozni. Lehet meg kellene tanulnom tőle.
Az eladóval viszont nem tudom, hogy mi történi ilyen hirtelen, mert szinte egy hang nélkül teljesíti a kérést, és már el is indul megfelelő papírokért, (vagy legalább is remélem, hogy azokért). Lehet, hogy csak én nem voltam neki szimpatikus, de az is lehet, hogy az egységben az erő volt az igazi meggyőző erő.
- Hálásan köszönöm - mosolygok rá szívből. - Rendben, és ezt is köszönöm! - mondom a tegezésre. - Ha ennek az incidensnek vége, és van időd, akkor meghívlak valamire, hálám jeléül - invitálom kedvesen, és bízom benne, hogy elfogadja. - Egyébként Flor vagyok - mutatkozok be neki a kezem nyújtva, amíg várakozunk.
Segítőm türelmetlenkedésére majdnem elnevetem magam, mert annyira jó érzéssel tölt el, hogy valaki ennyire segítőkész egy idegennel szemben, mint a mellettem lévő lány.
- Egy pillanat a füzet már meg van, de az erre vonatkozó rész még nincs - mondja egy kicsit ingerülten, de azért már sokkal segítőkészebben az eladó, mint eddig. A füzetet kiteszi közben elénk a pultra, és úgy keresi a megfelelő oldalt, de nekem még így fejjel lefelé is feltűnik, hogy menet közben átlapoz több idegen nyelvű oldalon is, amiben a spanyol nyelv is feltűnik. Így viszont nagyon úgy fest a dolog, hogy Maria jobban ismerheti a szabályzatot, mint ő, de minden esetre kíváncsi leszek, hogy mit talál benne. Egy ideig még keresgél, majd el kezd olvasni egy részt, és mit ne mondja, eléggé megszeppent arcot vág olvasás közben. - Sikerült megtalálni a megfelelő részt? - érdeklődök türelmetlenül.
- Azt hiszem, hogy igen, de még egy kis türelmet kérnék, amíg megtalálom az ide vonatkozó szakaszt - kéri feszülten. Miért van az az érzésem, hogy csak az időt akarja húzni? Kezdek megint nagyon türelmetlenné válni.


Flor Sanchez Moreno
Oktatás
Play by :
Mariana "Lali" Espósito
Kor :
29
Foglalkozás :
EPA-nál környezetmérnök, besegít a Rosa Italian Cafénál (és spanyolt oktat privátban)
Hozzászólások száma :
269

Flor & Jules Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Flor & Jules EmptyPént. Aug. 24, 2018 11:10 pm



flor&jules
Won't you please, please help me?

Manapság olyan világban élünk, ahol a minket körülvevő emberek elvből szeretnek belekötni a másikba és ahogyan látom részleteiben kibontakozni előttem a lánnyal történteket, úgy válik egyre világosabbá, hogy ez most sincsen másképp. A felesleges piszkálódásokon és még megannyi ehhez hasonló kellemetlenségen kívül már csak az igazságtalanságot tűröm kevésbé, így magamhoz híven avatkozok közbe. Eleinte csak részleteket tudok meg, végül pedig körvonalazódik lassan az is, hogy mi váltotta ki a veszekedést a két nő között. Jóllehet nem vagyok az az erőszakos fajta, mégsem hagyom szavak vagy tettek nélkül mindezt, és a józan eszemre hagyatkozva megyek végig azokon a pontokon, melyek esetlegesen felmerülhetnek. Ugyan megpróbálom bizonyítékokkal is alátámasztani a szavaimat, valahogy úgy érzem ez még mindig kevésnek bizonyul az eladónőnek, hiszen hajthatatlannak látszik a  biztonságot nyújtó pult között. Ez pedig elég okot ad nekem arra, hogy erélyesebben lépjek fel és némiképp felemeljem a hangomat, noha mindezt kevésbé szemtelen módon teszem meg. Úgy vélem ennyi jár szegény lánynak azok után, ahogyan próbálták őt átverni, mert bármilyen irányból is vizsgálom meg az esetet, nekem mégiscsak gyanúsnak hat ez a nagy ellenkezés, és nulla semmittevés. Karjaimat várakozóan és melleim előtt összefűzve 'helyezem el', míg nem a mellettem álló bajba jutott hölgyemény meg nem szólal és felém intézett szavainak hatására kicsit engedek feszült magatartásomon.
- Szóra sem érdemes. - fojtom el még kezdetében hálálkodását, hiszen közel sem az elismerésért teszem. Mindezek ellenére arcvonásaim kedvesebbé alakulnak át, ajkaim pedig a mosoly ívét öltik magukra. - Úgy gondolom ez még belefér. - az időm mostanában olyan, aminek létezésével nem feltétlenül vagyok tisztában, pusztán a súlyát tapasztalom. Mégsem élnék elutasítóan az ajánlatával kapcsolatban. Enyhén szorítom meg bemutatkozásom viszonzásaként a kezét, hogy ezután jómagam is eláruljam kilétemet. - Juliet, de inkább Jules. A Juliet néha olyan szigorú. - fűzöm hozzá úgy mellékesen, hangulatomban cseppet sem változva. Közben azért némiképp figyelemmel követem az eladó ténykedését is, nehogy kihúzza magát a kérésünk teljesítése alól és úgy tűnik lassan célvonalba érkezünk, mégis elnyújtva érzem azokat a perceket, melyeket a kereséssel tölt. Türelmetlenül dobolgatok ujjaimmal a pult lapján, míg nem fel nem néz ránk a névtáblája szerint Rachelnek keresztelt nő és szinte bocsánatkérés fut át a tekintetén, mely valljuk be elég két irányú lehet. Most vagy bevallja, hogy hibázott vagy megjátszott sajnálkozással azt mondja nincsen garancia és az egész félreértés volt. Azonban nem ez történik.
- Én ezt egyszerűen nem értem...mármint itt kell lennie. - lapoz egyszer az egyik, majd a másik irányba.
- Minden rendben? - kérdezek azért rá, melynek hatására csak a fejét ingatja.
- Igen, vagyis nem. Úgy tűnik a szabályzat további része nincsen az üzletben, mert terjeszkedés alatt állnak, így mindent átfutnak. Telefonálnom kell párat. - mutat át válla felett a mögötte lévő ajtó felé, én viszont tovább erősködök.
- Az előbb mintha egy-két nyelvű szabályzat felett átlapozott volna, amik hosszabbnak tűntek, nem tévedek? - pipiskedek úgy, hogy én is jól lássam a dokumentációt, amit most olyan lelkesen lapozgat.
- Francia, német, spanyol. Egyik nyelven sem értek jól. - vallja be grimaszt varázsolva arcára, én pedig egyből fellelkesülök.
- De Flor igen! - vágom rá minden gondolkozás nélkül. -  Mármint ha nem értettem félre, akkor tudsz spanyolul, ugye? - fordulok most tanácstalanul Flor felé, de még a válaszadás előtt tovább folytatom Rachelnek címezve szavaimat. - Engedje, hogy megnézze és kiemelje magának azokat a részeket, amik erre vonatkoznak. Egyikünk sem akar problémát és biztos vagyok benne, hogy a felettes felhívása azzal járna. Segíthetnénk akár egymáson és előbb túljutnánk ezen, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy kiderítsük mi is az igazság, nincs igazam? - tekintetem egyszer Rachelre, majd Florra vetül, hogy egyetértenek-e velem avagy sem. Ugyan fogalmam sincsen miképpen működik ez a rendszer, mégis próbálok valami értelmesebb megoldást kitalálni, amivel mindannyian jól járnánk. Már csak az a kérdés, hogy Rachel most az egyszer félreteszi makacs személyiségét és enged ennek vagy tovább húzza mindannyiunk drágának is nevezhető idejét.



Juliet Brewster
Oktatás
Play by :
Melissa Benoist
Kor :
28
Foglalkozás :
énektanárnő
Hozzászólások száma :
65

Flor & Jules Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Flor & Jules EmptyVas. Aug. 26, 2018 8:01 am


Jules ✫ Flor

Sose fogom megérteni, hogy egyesek miért ilyen rosszindulatúak. Én is simán lehetnék mindenkivel bunkó, nemtörődöm, sőt még kegyetlen is, mert nekem sem fenékig tejfel volt az életem. Több szarságon mentem keresztül, mint sokak, akik azt hiszik szar az életük. Óh, Anyám, ha tudnák, mint jelent az egy elcseszett élet… Viszont rá kellett jönnöm, hogy attól még, hogy puffogok, még nem lesz jobb, sőt… akkor felém is így fognak viszonyulni, ami meg csak még mélyebbre taszít a „sötétségben”. Arról nem is beszélve, hogy ez a nő épp a munkáját végzi, ahol a kedvesség és figyelmesség nagyon fontos, vagy csak szimplán a megértés, hogy érezteti, megérti, hogy ez milyen a másik félnek, de, ha tényleg igaz, sajnos nem tud segíteni.
Felüdülésként hat, hogy egy idegen, akinek tényleg nem fűződik a segítségnyújtáshoz érdeke, ilyen szinten átérzi a problémát. Arról nem is beszélve, hogy ilyen odaadással próbál a segítségemre lenni, valahogy visszaadja a hitemet, hogy bizony vannak még rendes, segítőkész emberek, hogy nem csak az „én központúság” létezik.
Ahogy a mellettem álló, és kiálló lány egyesével végig viszi az érveket, rájövök, hogy ezek szerint most nem az a helyzet áll fent, hogy én látom máshogy a dolgokat, mint az normális lenne. Valamint arra is, hogy egyeseknek a szájába kell rágni a dolgokat, mert egyedül nem képesek átlátni, mint ahogy ez az eladó sem. Nem tudom mi a végzettsége, hogy mivel foglalkozik, de az, ahogy ennyire el tudja magyarázni a dolgokat, és még annak ellenére is, hogy felemeli a hangját, olyan érzésem van, mintha egész nap ezt csinálná, hogy magyaráz és meggyőz olyan személyeket, akik nem állnak az értelmi szintjén. Tisztelem ezért, mert én már ennél a nőnél is ott tartottam, hogy „leharapom a fejét”.
A szőkésbarna hajú lány olyan feszült, mintha csak őt próbálnák meg átverni. A körülöttünk lévő feszült várakozó csendet részben ezért is töröm meg, de amúgy is ki akarom fejezni hálámat irányába, de elmondása szerint „Szóra sem érdemes”, de azért még kap egy hálás mosolyt. Ez a lány egy angyal! - Ennek nagyon örülök- mosolygok továbbra is rá kedvesen. Nekem is jót fog tenni, ha ez után lesz egy beszélgető partnerem, aki eltereli a figyelmem, mert a végén még egész nap ezen kattognék. De persze nem csak ezért akarom meghívni, hanem mert ennyi a minimum, amit megtehetek érte, ha már ilyen kedves és segítőkész velem szemben.
- Rendben Jules - mosolygok rá szívből. Én nem szeretem a saját becenevemet a „Florcita”-t, mert utoljára anyuék hívtak így még mielőtt meghaltak. Az exem hívott régen „Florci”-nak, ami egy kicsit furán hangzik nekem, de ezzel még kiegyeztem, viszont nem híresztelem, így igazából nem szoktak becézni. - Bár nekem nem tűnik szigorúnak… „Zsüliet” - ejtem ki franciásan, egészen halkan, hogy nehogy úgy érezze, cukkolni akarom. Spanyolban is megvan ez a név, de ott Julieta (Huliet-nak vagy Dzsulieta-nak, Argentínában pedig Zsulieta-nak ejtik), és minden nyelven másképp hangzik, más reakciót vált ki az emberekből. Nekem ez a név franciául tetszik a legjobban, bár sose beszéltem ezt a nyelvet. - Nekem a saját vezetéknevem tűnik szigorúnak - osztom meg vele a saját nézeteimet. Szerintem ez attól függ, hogy kit miként szólítottak régebben, ha mérgesek voltak rá, vagy legalább is nálam ez a magyarázat.
A beszélgetésünktől függetlenül nem felejtkezek meg az eladónőről, de ahogy elnézem Jules sem. Ahogy dobol az ujjaival az asztalon, erről észbe kapok, hogy én meg szinte már lyukat vágtam a tenyeremben, ahogy a körmeimet ütemesen bele-belemélyesztem idegességemben. Én általában ezzel vezettem le a feszültséget, mert ezt nem látták, nem volt hangja, így nem is szólhattak meg érte.
Amikor értetlenül megszólal az eladó, már nyitom a szám, hogy rákérdezzek, hogy mi a baj, de megelőznek, amin halványan elmosolyodom. Nem lesz itt elég egy meghívás, valahogy még kompenzálnom kell irányába, de ezt majd megbeszélem később vele. A fejlemények viszont nem várt fordulatot vesznek. Nem beszél nyelveket, mért nem lep meg?! Jules váratlan kérdése meglep, de azért válaszolok. - Igen, beszélek spanyolul - mosolygok rá kedvesen és egy kicsit (akaratom ellenére) elnézően, nem tudhatja, hogy puerto ricói vagyok, de ezek szerint hallotta, amikor mondtam. Okfejtése elég érdekes, de engem meggyőzött, bár aggódom amiatt, hogy ha a leírtak nekünk adnak igazat, azt fogja feltételezni, hogy hazudok, és azt mondok, amit akarok.
- Részemről nincs akadálya - mosolygok egyszerre a két nő felé. - Ha ideadja, akkor én szó szerint lefordíthatom az ide vonatkozó spanyol részt - nyújtom a szabályzat felé a kezem. Az eladó - nagy meglepetésemre - engedi, hogy magam felé fordítsam a füzetet, én pedig ránézek a most nyitva lévő részre, hogy tudjam, milyen címszó alatt kell keresnem. Ahogy az egyik ujjam az angol nyelvű résznél hagyom, a másik kezemmel belepörgetek a lapokba az „españa” felirat után kutatva. Amikor megtalálom lassabb ütemben hajtogatva a „GARANTÍA” szót olvasni kezdek. Mit ne mondjak, jó bő lére eresztették, de magamban végig futom, mert hangosan nem vagyok hajlandó ennyit lefordítani, két és fél oldal, mert mindenre példákat hoznak. Az eleje lényegében jogi blabla, amelyben felsorolja, hogy melyik, az USA-ban hatályban lévő jogszabályt használták fel a szabályzatban. Ezt követően pedig termékenként bontották le dolgokat, mint például a kiegészítők, ahol több kategória van (pl.: dekorok, védőeszközök, ápoló eszközök), cipők, ruhák. Amikor megtalálom a cipőkre vonatkozó részt felragyog a szemem. - Meg van - mondom hangosan is. - Ha nem baj spanyolul nem olvasnám fel - nézek rájuk kicsit kérdőn, hogy beleegyeznek-e, mert szerintem nem sok értelme lenne, mert úgy sem értenék, így fölösleges időhúzásnak tartom. Ha bele egyeznek, akkor pedig elkezdem a fordítást. - Az újonnan vásárolt termék esetében a vásárlót egy hónapig azonnali cseregarancia illeti meg, függetlenül attól, hogy gyártási hiba okozta a meghibásodást, amennyiben a cserére ajánlott termék a funkciójában ugyan azt a feladatott látja el, mint a meghibásodott termék. Továbbá az első egy évben javítási garancia áll a vevő rendelkezésre, amennyiben a javítás nem lehetséges, úgy vagy cseregaranciát kell biztosítani, az előzőeknek megfelelően, vagy vissza kell fizetni a vételárat - fejezem be a fordítást és kérdőn nézek az eladóra. Nálam egyértelmű, hogy ki kell cserélni a cipőt, és mivel, amikor Jules felmutatta az enyémmel egyező lábbelit, megláttam, hogy most van még egy az én méretembe - a múltkor az utolsót hoztam el - megpróbálkoznék még egyszer ugyan ezzel. Tudom, hogy merész húzás, de úgy sem menne ki a fejemből ez a darab, mert annyira beleszerettem; több csalódás kell, hogy lemondjak róla; és már a szabályzatukat is ismerem. Hiszen spanyolul tovább olvastam, és a csere meghibásodására azonnal vissza kell adniuk az árat, amennyiben a vásárló ezt kéri.


Flor Sanchez Moreno
Oktatás
Play by :
Mariana "Lali" Espósito
Kor :
29
Foglalkozás :
EPA-nál környezetmérnök, besegít a Rosa Italian Cafénál (és spanyolt oktat privátban)
Hozzászólások száma :
269

Flor & Jules Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Flor & Jules EmptyVas. Szept. 09, 2018 12:27 pm



flor&jules
Won't you please, please help me?

Flor aranyos lánynak tűnik, és már csak ezért is bántja az igazságérzetemet, hogy így járnak el vele szemben. Kedves gesztusnak találom, hogy a későbbiekben még egy közös programot is beiktatunk és bevallom, jól fog most esni ezek után egy kávé vagy valami nyugtató tea. Nem vagyok egy ideges típus, és a hangomat sem sokszor emelem fel. Azt vallom, hogy attól még nem válok értelmesebbé, ha magamból kikelve adom a másik tudtára saját akaratomat, holott megeshet igazságtartalma egyáltalán nincs. Egyszerűen az emberek úgy érzik attól válnak helyessé véleményeik, hogyha túlharsogják a másikat, hiszen így elnyomják beszélgetőpartnerüket, némiképp érvényesülve a másik felett. Jómagam megfontoltan, hatszor átrágva magamat mindenen szeretek dönteni,és csak akkor kifejezni véleményemet szavakban is, amikor úgy érzem, biztos alapokon állnak egymás után felsorakoztatott érveim. Most sem történik ez másképp, és ha lehet minden oldalról igyekszem bizonyítékot szerezni a kialakult szituáció alapjaira, hogy a végén csak az igazság maradjon meg. Ezt viszont az eladónő igyekszik ellehetetleníteni és húzni a végtelenségig. Talán belül biztosra tudja, hogy ebben a pillanatban rosszul ítélte meg a dolgokat, csak szeretné még egy ideig élvezni a hatalmi fölényét. Mindez viszont kezd türelmetlenné tenni, noha egészen jól tartom magamat ahhoz képest, ami már többször lejátszódott a fejemben, mégsem vált valósággá.
Időközben, hogy azért a várakozás időtartalmát kitöltsük beszélgetésbe elegyedünk és a kölcsönös bemutatkozást követően pár szóban még véleményünket is kifejezzük. Én a nevemhez fűzök egy-két kéretlen információt, amit leginkább tapasztalatból nyerek és kedvesen osztok meg vele. A 'Juliet' mindig is anya kedvenc veszekedést indító megszólítása volt, amikor is úgy érezte az unalom annyira felülkerekedik a napján, hogy muszáj valamit találnia, amit kedvére rám foghat, ezzel is tudva, hogy az nem marad további következmények nélkül. Élvezte, ha veszekedést generálhat és ha meghallottam ezt a nevet, tudtam, hogy aznap csak magamban fogok mérgelődni, míg ő könnyedén átsiklik majd a percekig tartó szóváltás felett. A mi kapcsolatunknak mindig megvolt a maga bája, mely során ő több érdektelenséget mutatott fel nevelés gyanánt, mintsem törődést. Ezért is áll közelebb a szívemhez a Jules, hiszen kedvesebb emlékek fűződnek hozzá, amiket nem mérgeztek meg a kellemetlen szócsaták. Elmosolyodok az ő véleményén ezzel kapcsolatban.
- Nálad is külső segítség rontotta el vagy csak úgy szimplán nem vált a kedvenceddé? - kérdezek azért rá, noha nem szeretnék belemászni a személyes terébe, hogy a vezetéknevéről érdeklődök vagy olyan témákkal hozakodok elő, melyre a pár perce történő találkozásunk még nem jogosít fel.
Szinte már úgy érződik, hogy órák óta itt állunk valami megoldás után kutatva, annak ellenére, hogy csak percek teltek el. Rachel nem sieti el a felénk intézett információk átadásával, mégis mikor megteszi, inkább érzem ezeket kifogásoknak, mintsem olyan pontnak, melyet a végére tehetünk ennek a kellemetlen esetnek. Ezért is keresek gyorsan valami más kibúvót, és rángatom bele Flort is, jóllehet nem lehetek biztos a rögtönzésem sikerességében. Ugyanakkor utólag jövök rá, hogy talán nem éppen kellett volna előhozakodnom hallgatózásom eredményeivel, de most már késő ezen rágódnom, így csak tovább haladok ezen a vonalon. Mivel én sem értek spanyolul - talán egy kicsit olaszul -, így az elkövetkezendő percekben igyekszem visszafogni csicsergősebb énemet és inkább a leírtakra figyelni. Néha azért Rachelre pillantok, de most egészen visszafogottan, sőt mi több figyelmesen követi ő is Flor felolvasását, mely során kiderül, hogy a múltkori eladónő igazat mondott, és egyenesen két lehetőség is adódott. Némiképp megkönnyebbültnek érzem magamat emiatt, még ha nem is rólam van szó vagy az én veszteségeimről/nyereségeimről.
- Ez több, mint jól hangzik. - jegyzem meg Florra pillantva és el is mosolyodok mellé, hiszen valahol örülök annak, hogy ez így alakult.
Rachel csak sóhajt egyet és miután visszaforgatja magához a szabályzatot, csak akkor szólal meg. - Elnézést, hibáztam, de mostanában sok új pontot vezetnek be a szabályzatba, így nem nehéz összezavarodnom. - vallja be. - Ez esetben a csere mellett marad vagy a pénzt szeretné visszakapni? - kérdez rá és lép ki a pult mögül, hogy azért elsétáljon a már korábban is emlegetett cipőkért, amelyeket Flor majd felpróbálhat ha végül úgy dönt a cipő megtartása mellett marad. Bár én úgy érzem, hogy ez a verzió lesz számára a legkényelmesebb, hiszen tisztán látszik az arcán mennyire rosszul érintette őt a lábbelikkel történő probléma.



Juliet Brewster
Oktatás
Play by :
Melissa Benoist
Kor :
28
Foglalkozás :
énektanárnő
Hozzászólások száma :
65

Flor & Jules Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Flor & Jules EmptyCsüt. Szept. 13, 2018 7:26 pm


Jules ✫ Flor

Számomra mindig nagyon furcsa volt abba belegondolni, hogy a szülők adnak egy nevet a gyermeküknek, mert az tetszik nekik és még hangzásra is - általában - próbálják az adott vezetéknévhez illeszteni, hogy szép legyen, valamint figyelembe venni, hogy a megszületett gyermekhez illek-e vagy sem. Ezt követően pedig, ha mérgesek rá a becenév elhagyásával, a teljes nevükön szólítják, így a gyerekből egy ellenérzést vált ki a saját neve. Nálam elsősorban az árvaházban szólítottak előszeretettel Sancheznek, ami mostanra egy elég erőteljes rossz érzést hagy maga után, ha valaki csak így hív. Már akkor is jó, ha oda teszik a Señorita vagy Mrs. előtagot, hiszen akkor egy hivatalos megszólítás lesz belőle. - Sajnos nálam is külső okok dominálnak a témában, de ha odateszik a Señorita vagy Mrs. előtagot, akkor ez valahogy megszűni - nézek rá kedvesen.
Jules arcát nézem, mikor belekezd abba, hogy én talán lefordíthatnám a spanyol részt, és egy kicsi zavart látnék rajta, és hirtelen nem is tudom, honnan tudja, bár lehet, hogy hallotta, amikor mondtam. De nem értem, miért zavarja, nem titkolom, hogy beszélem a nyelvet, mert tény, és nem érdekel, ha más ezt esetleg rosszallással nézi, hogy latin vagy vagyok, vagy még inkább félvér. (Nyáron gyakrabban néznek „igazi” latin amerikainak, mert gyorsan barnulok, és a megszerzett színem sokáig meg is marad, ami kreolos hatást kölcsönöz, holott alapvetően nem vagyok kreol.)
Amikor a végére érek a fordításnak Jules is ugyan arra a következtetésre jut, mint én, hogy nagyon jól állunk, vagyis inkább állok, mert őt szerencsére nem érte közvetlen kár. Az eladónő egyből el kezd mentegetőzni, de nálam teljesen elásta magát, és nem azért, mert hibázott. Ez természetes dolog, hisz emberek vagyunk, hanem a hozzáállása miatt. Ha valamit nem tudok százszázalékosan biztosra és van egy az enyémmel teljesen ellentétes vélemény, akkor nem ragaszkodok foggal-körömmel a véleményemhez, hanem megkérdezek egy harmadik felet, vagy megnézem a forrást, ahol le van írva, főleg, ha ilyen témáról van szó. A szakmámban ez sajnos gyakran előfordul, mert jogszabályokra épül nagyrészt, és azok nagyon gyakran változnak, és egy sima kötőszó vagy egy vessző megváltoztatás is más értelmet adhat a dolgoknak. Ráadásul egy kolléganőjét is be akarta sározni, azzal, hogy nem tudja pontosan a szabályzatot, holott jobban tisztában volt a dolgokkal, mint ő, aki a vezető jobb keze lenne.
Kérdésére, hogy melyik lehetőségnél maradok, azonnal tudom a választ, mert nekem kell ez a cipő, vagy pontosabban, nekem EZ a cipő kell. - Szeretnék megpróbálkozni a cserével, hátha csak véletlen volt - adom a tudtára döntésemet. Néhány pillanat múlva már előttem is van a kért cipő a méretemben, és egy gyors próba után, amikor ellenőrzőm néhány tánclépéssel, hogy kényelmes-e és nem fog törni sehol, megállapítom, hogy tökéletes, és remélhetőleg ezzel már nem lesz semmi baj. - Kényelmes, nem tör vagy szorít sehol, így ezt elvinném - nézek az eladóra, miközben leveszem, hiszen ebben nem lehet az utcára menni, mert a talpa speciális hasított bőr, és az aszfalt nagyon gyorsan tönkre teszi. Néhány mozdulattal visszateszem a dobozába, és így helyezem a korábban itt kapott szatyorba.
- Rendben, és még egyszer elnézést a kellemetlenségért- néz ránk most már határozottan sajnálkozóan.
- A lényeg, hogy megoldódott - nézek vissza rá, és nem tudom kimondani, amit hallani akar, mert az eredmény ellenére sem vagyok kibékülve a problémamegoldó képességével.
Kilépve a boltból Jules félé fordulok. - Még egyszer köszönöm a segítséget! - és hogy ne tudja újra elmondani, hogy „Szóra sem érdemes” egyből rátérek a meghívásra. - Szóval, mit szeretnél kávét, sütit, teát vagy valami rendes kaját ennél? - kérdezem, hiszen itt van cukrászda, kávézó és még kajáldák is vannak, ha esetleg megéhezik valaki a vásárlásban. Ha eldöntötte, hogy mire is hívhatom meg, elindulunk abba az irányba, hogy lenyugtassuk az előbb felborzolt idegeinket. Még az is átfut az agyamon, hogy a későbbiekben is tartanám vele a kapcsolatot, ha szeretné, hiszen annyira kedves, hogy egy ilyen barátnőt ki ne szeretne magának.


Flor Sanchez Moreno
Oktatás
Play by :
Mariana "Lali" Espósito
Kor :
29
Foglalkozás :
EPA-nál környezetmérnök, besegít a Rosa Italian Cafénál (és spanyolt oktat privátban)
Hozzászólások száma :
269

Flor & Jules Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Flor & Jules EmptySzomb. Szept. 29, 2018 4:57 pm



flor&jules
Won't you please, please help me?

Mélyen belül igazán reménykedem abban, hogy Flor a legjobban jön ki majd ebből a szituációból és valahol ezt kívülre is lelkesen mutatom egyik-másik megszólalásommal. Nem véletlenül rohantam a segítségére, és továbbra is erősen kitartok mellette, meg az álláspontom mellett. Az iskolában is igyekszem ezen az elven haladni. Nem szeretem, ha igazságtalanul vádolnak meg az osztályomból valakit, ugyanakkor tudom nagyon jól, hogy néha a gyerekek szeretnek valótlan dolgokat állítani. Így amíg biztosra nem megyek mi is történt valójában, addig senki sem válik kevésbé hibássá, mint a másik, noha már az elején leszögezem magamban ki mellett teszem le a voksomat, azt mégsem hagyom, hogy ez befolyásoljon a döntésemben. Ismerem már jól az osztályomat, ahogyan azt is, hogy kik azok, akik képesek kisebb-nagyobb csínytevésekre és kik viselkednek angyalként az épületen belül. Természetesen ez nem zárja ki azt, hogy időközben a jó gyerekek ne tegyenek egy-két helytelennek bizonyuló lépést.
Teljesen elkalandozok fejben, amíg az ítéletre várunk, végül pedig Flor megerősítésére, hogy melyik verziót választja, ha már a nyerőszériába kerültünk. Én eközben azon morfondírozok, hogy mégis milyen szigorral illetné őt bárki, hiszen annyira kedves, szerethető lánynak tűnik?! Bár nem ismerem, csak az első benyomás képezi bennem ezeket a gondolatokat, de egyelőre nem tudnám elképzelni, hogy bármiért is tudnék rá haragudni, így a korábban témaként kitárgyalt megszólítása után erre jutok.
Megmosolygom a választását, mert volt egy erős sejtésem, hogyha már ennyit küzdött érte, akkor csak úgy letesz róla és amúgy is, a szemein is látszik mennyire oda meg vissza van a lábbelikért, melyek csak még inkább csillogni kezdenek, amikor újra a kezei közt tarthatja őket - teljesen új formájukban. Rachel is időközben bocsánatot kér, így teljes elégedettséggel hagyjuk el az üzletet. Ő a cipője miatt, én meg amiatt, hogy a segítségére lehettem valaki másnak. Totálisan anyám ellentéte vagyok ezzel az életszemlélettel, de talán jobb is. Sok olyan tulajdonságot birtokol, amit én nem engednék meg magamnak és amitől sokkal inkább a falra másznék, mintsem példát vennék róla.
- Bármikor. És én is hasonlóképp örülök, hogy így alakult. - mosolyodok el, a kérdésére viszont első körben körültekintést alkalmazok, mégis a kávé tűnik számomra most a megfelelőnek. - Mit szólnál, hogyha a kettőt vegyítenénk? Egy kávé és egy süti? - ajánlom fel az én elképzelésemet, mert miért ne keverhetnénk akár a kettőt? Ebben az időtájban már szükségét érzem a napi koffeinbevitelnek, viszont mostanában annyira elkerültem az édességet, hogy az említése miatt egyből megkívántam valami csokisat vagy gyümölcsöset.
Nem kell sokat sétálnunk, hogy megérkezzünk egy erre alkalmas cukrászdához, ahol egy üres asztalt keresve foglalunk helyet. A táskát magam mellé helyezem, a kezembe pedig az asztalra helyezett választék egyike akad, amin felsorolva ott vannak a finomabbnál finomabb választékok és társaik.
- Régóta táncolsz egyébként? - pillantok fel a menüből érdeklődve Florra, mert az észrevehető mennyire szívén viselte a cipők sorsát, így gondolom a tánc sem áll tőle annyira messze. - Én sosem tudtam. - enyhe és egyben játékos grimasszal jelzem hiányosságomat, majd ugyanezen a vonalon haladva folytatom is. - Egy időben bepróbálkoztam vele, de hamar feladtam. Azt hiszem, ha az ilyenekről van szó, nem éppen a kitartás jellemez. - vallom be, és még el is mosolyodok mellé. Gyerekként sosem tartozott a kedvenceim közé a testnevelés órák, főleg azután nem, hogy egyszer majdnem a kezemet törtem. Azután óvatosan álltam hozzá. Később bepróbálkoztam a hobbiként értelmezhető futással, de a korán kelést nem szerettem, még ha a munkám ugyanúgy megköveteli. Ha táncról van szó, azt pusztán otthon, a négy fal között teszem és akkor is csak Manuel partnereként, hogy őt szórakoztassam ezzel. Ezen kívül nem tudnám elképzelni magamat, hogy bármilyen fellépés keretei között én táncra perdülnék vagy úgy egyébként a saját szórakoztatásomért. Ebből kifolyólag nem tudom elképzelni, hogy bármilyen mozgásformától én menekülök vagy ők menekülnek tőlem, de valahogy sosem tudtunk még egymásra találni.
Időközben én már ki is szemelek magamnak egy csokis süteményt, ami már névről is jól hangzik, habár sosem kóstoltam még. Mellé pedig egy karamellel megbolondított kávéra teszem a voksomat, mert korábban már ittam ilyet és akkor is az egyik kedvencemmé vált.



Juliet Brewster
Oktatás
Play by :
Melissa Benoist
Kor :
28
Foglalkozás :
énektanárnő
Hozzászólások száma :
65

Flor & Jules Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Flor & Jules EmptyVas. Szept. 30, 2018 9:51 am


Jules ✫ Flor

Miután az eladó tudtára adom, hogy maradnék a csere lehetőségénél és fel is próbálom a cipőket, Julesra pillantok, és az arcáról azt olvasom le, hogy nem érte váratlanul a döntésem. Ezek szerint jó emberismerő, vagy most rajtam látszott jobban a dolog, mint általában szokott. Bár igazából lényegtelen, mert ezen most nem múlt semmi, nem volt szükségszerű, hogy titkoljam a döntésemet, vagy a választásomat. Ha kell, akkor szerencsére tudok pókerarcot vágni, ezt meg kellett tanulnom az idők folyamán, mert e nélkül veszélybe kerültek volna olyanok, akiknek nagyon nem kellett volna. Bár már nem teljesen biztos, hogy ebben olyan jó vagyok, mint régen.
Az incidens ellenére elégedett lehetek a dologgal, és nagyon reménykedem, hogy nem kell ismét visszajönnöm ide, hasonló gondok miatt. Ha szerencsém van, akkor ez még jó ideig ki fog tartani, és legközelebb is csak azért kell új lábbelit venni, mert nagyon megtetszik és nem szükség kérdése lesz, mint most.
Ez a lány egy angyal, állapítom meg ismét. Annyira jó ilyen emberekkel találkozni. Válaszára csak elmosolyodok, csak nem sikerült úgy megfogalmaznom, hogy ne tudjon rá reagálni, de legalább most már nem a hálálkodásomat hárította. Ez azért pozitívum, legalább is számomra. - Nekem teljesen rendben van, akkor legyen kávé és süti - mosolygok rá lelkesen, hiszen a kérdésem csak puhatolózás volt, hogy mit szeretne. Illetve nekem sem árt, ha valami szilárdat is magamhoz veszek, hiszen nem tudom, hogy mikor lesz legközebb lehetőségem enni, mert még nem forr ki bennem teljesen, hogy mit is fogok ez után csinálni pontosan.
A cukrászdában találunk is egy üres asztalt, ahol kényelmesen el tudunk helyezkedni, és mivel nem székek vannak, hanem párnázott sarokpadok, így a táskáinkat magunk közzé tudjuk rakni úgy, hogy mások ne tudjanak hozzányúlni, valamint, hogy biztosan ne maradjanak majd itt, ha távozunk, hiszen az egyikünknek biztos eszébe jut. Jules elveszi az étlapot és arról próbál választani. Én viszont, már messziről kiszúrtam, hogy mi a legszimpatikusabb, ami egy olyan poharas édesség, amiben csokikrém, süti és tejszínhab van egymásra rétegezve. Az itallapot viszont elveszem, bár csak ellenőrizni szeretném, hogy van-e ristrettójuk, ha nincs, akkor maradok a presszónál, az mindig kapható, mindenhol, ahol kávét szolgálnak fel.
Keresés közben Jules teszi fel az első kérdést. - Már nagyon régóta, bár voltak kisebb-nagyobb kihagyások, de mondhatjuk, hogy a tánc egész életemben végig kísért. San Juanban nőttem fel, és ott nem is nagyon van olyan, aki nem tud táncolni, szinte elmondható, hogy a mindennapok része - válaszolok mosolyogva. Számomra ez kedves emlék, hiszen még anyuék ismertették meg velem a táncot. Kedvesen nézek rá, amikor arról beszél, hogy Ő milyen viszonyban van a tánccal. - Nem tudom, és persze nem is rábeszélésként mondom, de lehet, hogy csak arról van szó, hogy nem a megfelelő tánccal próbálkoztál vagy csak az órák hangulata nem volt megfelelő. Én is sok helyet hagytam ott, csak azért, mert nem tetszett a légkör; az nagyon sokat számít. Én, ha választok, mindig olyan helyet keresek, ahova szívesen megyek vissza, mert baráti, családi légkör uralkodik, ilyenkor nem kell igazi kitartás, mert egyszerűen csak élvezed, amit csinálsz - fejtem ki álláspontomat, és reménykedek benne, hogy nem untatom. Szívesen beszélek a táncról, és néha túl sokat.
Egy pincérnő jelenik meg időközben mellettünk. - Sziasztok! Sikerült választani? - érdeklődik kedvesen.
- Szia! - köszönök vissza - Nekem sikerült - mosolygok rá. - A pultban láttam egy csokis, habos sütit, ami pohárban van, de a nevét már nem tudtam elolvasni - írom körül a választásomat. - Abból szeretnék kérni egyet, és egy ristrettot mellé, és ha lehet, akkor édesítővel kérném - fejezem be a rendelésemet. Furcsa lehet, hogy egy kalória bomba édesség mellé édesítővel iszom a kávét, de az elfogyasztott kalóriák összeadódnak, meg már nem is biztos, hogy meg tudnám inni cukorral, olyan régen nem édesítettem azzal.
- Rendben, és van édesítőnk is - mosolyog vissza, majd Jules felé fordul, hogy ő is le tudja adni a saját választását. Ezt követően pedig biztosít róla minket, hogy hamarosan érkezik is a rendelésünk.
Távozása után pedig visszafordulok a segítőmhöz. - Te mivel foglalkozol, ha nem olyan bajbajutott vásárlókon segítesz, mint én? - kíváncsiskodok mosolyogva. Nagyon jól tudta kezelni a helyzetet és közben végig nagyon nyugodt maradt, legalább is külső szemmel annak tűnt. Ezt mondjuk nekem sem ártana megtanulnom, de az én idegeim már nagyon meg vannak tépázva, még akkor is, ha általában azt tartják, hogy még túl fiatal vagyok hozzá.


Flor Sanchez Moreno
Oktatás
Play by :
Mariana "Lali" Espósito
Kor :
29
Foglalkozás :
EPA-nál környezetmérnök, besegít a Rosa Italian Cafénál (és spanyolt oktat privátban)
Hozzászólások száma :
269

Flor & Jules Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Flor & Jules EmptyPént. Okt. 19, 2018 11:59 pm



flor&jules
Won't you please, please help me?

Meglehetősen szélsőséges ellentéteket sorakoztatok fel magamnak, amikor azt állítom, hogy szeretem a váratlan eseményeket meg a velejáró következményeket. Részben igen. Éltet az új, valami szokatlan kipróbálása, valami hétköznapi elsajátítása, aztán ott van a nagyobb és meghatározóbb dolog, amely lényemet határolja be, mikor is kényelmesebbnek érzem a jól ismertet. A biztonságos, már régóta le nem tértnek címkézett utat, amivel tudom mit kezdhetek és amire kellőképpen felkészülhetek. Így adódok össze, de ezt sosem éreztem problémának. Valami mindig kellett, amiről tudtam, hogy akkor is ott lesz, ha minden más körülötte kártyavár módjára omlik össze. Mióta Manuel az életemben van, kevésbé vagyok az a nő, aki kockáztat, kivéve azokat az alkalmakat, amikor az ő érdekében teszem. Előtte sem volt rám jellemző a meggondolatlanság, de mégis többször ugrottam fejest az ismeretlenbe, mintsem kerültem azokat. Most a helyzet részben ehhez kapcsolódik, tekintve arra, hogy közel sem az volt a mai tervem, hogy szóváltásba keveredek egy eladónővel, mégis így alakult. A tervekkel általában az a baj, hogy mindig visszafelé sülnek el. Én személy szerint öt percemet nem tudtam beosztani úgy, hogy a második percnél ne váljon semmivé az, amit addig elképzeltem. Talán egyszer fordítva kellene ezt kipróbálni. Tervezni, amit nem akarunk, hogy aztán valójában az sikerüljön, amit mégis. Létezne ebben némi logika vagy egyszerűen csak a kétségbeesés miatt folyamodok minden se füle, se farka gondolatmenethez?! Valahol viszont nem bánom, hogy így alakult, mert minél több időt töltök el Flor mellett, annál biztosabb vagyok abban, hogy kár lenne elhalasztani a megismerkedést vele. Nem mellesleg én sem dúskálok a barátnőkből álló tenger közepén, akikhez pedig mélyebb kapcsolat fűz ezen a téren, ők több órányi utazásra élnek tőlünk és csak nagyon ritkán adódik alkalmunk közös programot szervezni. Ha éppen nekem jó, valakinek biztosan nem és ez így megy körbe, míg végül sorra mondjuk le vagy napoljuk el bizonytalan terveinket. Így ezt – és az egyre erősödő fejfájásomat -, figyelembe véve örömmel bólintok rá a meghívására, és mivel a választási lehetőség az én kezembe kerül, így egyből az édesség és a koffein párosa felé húz a szívem. Helyfoglalásunk után válok kezdeményező a beszélgetést illetően és ha már így alakult, maradok találkozásunk apropójánál, mégpedig a cipővel kapcsolatos érdeklődésemnél. Figyelmesen hallgatom végig válaszát, elraktározva az apró információmorzsákat, melyeket megoszt velem. Elmosolyodok, mielőtt véleménnyel illethetném és még egy egyetértő bólintással is jelzem neki mekkora igazságot találok szavainak hátterében.
- Ez azért egészen jól hangzik. Mármint a táncnak megvan a maga hangulata, ami egyszerűen vonzza már csak annak a személynek a tekintetét is, aki tanúja lehet neki. Nem csoda, hogy ennyire élvezed. – merengek el egy másodperc töredékéig, majd csak ezután folytatom. – Persze, ez mind nagyon fontos és valószínűleg a társaság is nagy részt közrejátszott, amiért nem éreztem szükségét a folytatásának. Enyhén komolytalanok és sokszor kötekedőek voltak azokkal szemben, akik elsőre nem voltak képben a lépésekkel, ez a nyomás pedig eszméletlen fullasztó tud lenni egy idő után. – magyarázom meg a hátterét annak miért adtam is fel ennyire könnyen, noha egy részem még mindig azon a véleményen van, hogy egyébként sem remekelnék benne. Egyszer talán újra bepróbálkozom vele, az viszont kétlem, hogy a közeljövőben megtörténik majd. Csak hobbi szintjén tudnám űzni, azokat meg a munka és a család mellett jól meg kell válogatnom.
Egy pillanatra elvonja a figyelmemet a rendelésünk leadása és miután átrágom még magamat a menüsoron, csak ezután döntök valami kevésbé krémes vagy éppen tömény csokis sütemény mellett meg a karamellaöntettel megbolondított kávém mellett. Ezután viszont minden figyelmemet újra Flornak szentelem, és nem bírom ki, hogy ne törjön fel belőlem halk nevetés a kérdésének hatására.
- Vásárlókon ugyan nem segítek, de gyerekeken igyekszem. Egyébként énektanárnő vagyok meg még sok helyettesítő tanár is egyben. Olyan multifunkcionális-féle.  – mosolyom szélesebb ívet ölt fel arcom mentén, ahogyan a kis lurkókra gondolok, akik másodpercek alatt kergetnek őrületbe, majd egy szempillantás alatt a szívemet is elrabolják. – De ha úgy adódik, örömmel állok ki bárki mellett. Tanulóként imádtam fogalmazásokat írni olyan témákról, ahol érvelnem kellett. Egyes tulajdonságokat sosem lehet igazán levetkőzni. – teszem azért hozzá, hogy néha művelek ilyen furcsaságokat idegenekkel, de nagyon kevés az olyan, aki a köszönömig eljut. Általában sértődöttek és ha segítesz nekik, úgy érzik kiérdemelték ezt. Így miért is lennének hálásak?!
- És rólad még mi tudható meg a tánc iránti imádatodon és azon kívül, hogy szeretsz bajba kerülni? – a kíváncsiság oda meg vissza működik, az én természetemnek meg mindig is szerves részét képezte. Különösen jókedvemet előtérbe helyezve egy kis csipkelődést is belecsempészik a szavaimba, reménykedve abban, hogy nem veszi sértésnek szórakozott kijelentésemet.



Juliet Brewster
Oktatás
Play by :
Melissa Benoist
Kor :
28
Foglalkozás :
énektanárnő
Hozzászólások száma :
65

Flor & Jules Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Flor & Jules EmptyKedd Okt. 23, 2018 10:09 am


Jules ✫ Flor

Hiába ülünk már Julesszal a cukrászdában és hiába sikerült kicserélni a cipőmet, akkor sem tudom még teljesen elengedni a dolgot, mert még mindig bosszant, és most nem csak az eladó viselkedése, hanem a sajátom is. Meg kellene már végre tanulnom, hogy egy-egy helyzetet nyugodtan kezeljek, és ne reagáljam túl a dolgot, még akkor sem, ha nem megy minden simán. Ha nem veszíteném el a fejem állandóan, hanem olyan nyugodtan kezelném, mint Jules, akkor talán nem keverednék állandóan bajba, de ennek az elérésében, a latin véremet kellene felednem szerintem. De ehhez valószínűleg újjá kellene születnem, ami remélhetőleg azért nem most lesz.
A beszélgetés viszont tényleg segít abban, hogy lassacskán mégis más dolgok kerüljenek előtérbe a gondolataim kötött, amit megint csak a velem szemben ülő lánynak köszönhetek.
Szerencsémre azt látom rajta, hogy nem untatom, amikor a táncról beszélek, és az jó érzéssel tölt el. - Ha valaki jól csinálja, és nem kötelességből, akkor azt érzi ő is, ha páros, akkor a partner is, és ezt kívülről is észre szokták venni, ami vonzza a szemet. Ráadásul a tánc is a művészetekhez tartozik, aminél egyfajta elvárás, hogy a szemlélő is élvezetét találja benne. - Ahogy azt meséli milyen élményei voltak ott ahol tanult kezdek elszomorodni, hogy néhány beképzelt táncos hogy el tudja venni valaki kedvét egy nagyszerű mozgási és kikapcsolódási lehetőségtől. De én is jártam már hasonló helyen, csak én nem akkor, amikor ismerkedni kezdtem a tánccal, ami hatalmas különbség. - Engem mindig mélységesen felháborít az ilyen viselkedés. Egy suliba általában azért megy valaki, hogy megtanuljon valamit, amit nem tud. Egy épeszű ember sem fizet, szerintem, - hangsúlyozom ki ezt az utolsó szót, mert lehet, tévedek - egy olyan tudás megszerzéséért, amivel már rendelkezik, de ezt néhány helyen mégis elfelejtik. Nagyon sajnálatos, hogy ezzel neked még a kedvedet is elvették a dologtól. Egyébként, ha vígasztal valamennyire, már én is jártam ilyen helyen - mondom neki bíztatóan, hátha javít egy kicsit a kedvén, hogy nem ő az egyetlen, aki ilyen tapasztalatot szerzett. Nekem annyival volt jobb, hogy tudtam, hogy mit keresek, és a következő buliban vissza is tudtam vágni azzal, hogy letáncoltam a tanárokat.
Többet viszont nem szándékozok hozzáfűzni, mert, ha minden jól alakul, akkor a későbbiekben is fogjuk tartani a kapcsolatot, és, ha elszánja magát újra a táncnál, akkor tudni fogja, hol keressen, és segítek neki, hogy olyan suliba iratkozzon be, ahol szórakozás a tanulás. Bár még nem tudom milyen stílussal próbálkozott, de ha valaki táncos, akkor könnyebben informálódik más táncstílusokról is, tehát, ha az enyémtől nagyon távol áll, akkor is biztosan fogok tudni neki segíteni.
A pincérnő rendben fel tudja venni a rendeléseinket, és távozása után ismét magunkra maradunk, hogy folytassuk a megkezdett beszélgetést.
Örülök, hogy sikerült megnevettetnem, hiszen ez már haladás ahhoz, hogy feledésbe merüljön az előző incidens. Ahogy elárulja, hogy éneket tanít gyerekeknek, egyből látom a csillogást is a szemében, ami arról árulkodik, hogy nagyon szereti őket, és a munkáját is, ezért kedvesen visszamosolygok rá. Valahogy ilyesmi munkát képzeltem el neki. - Igazából valami hasonló foglalkozásban képzeltelek el - árulom el neki meglátásomat. - Jó látom, hogy szeretsz gyerekekkel foglalkozni? Hogy jött ez a szakma? - kérdezek rá kedvesen. Nincs bajom a gyerekekkel, de csak távolról, mert nagyon nem értek hozzájuk, és talán valahol félek is tőlük, vagy inkább attól, hogy olyat találok mondani, amit nem kellett volna, a kicsik meg mindig pont azt jegyzik meg a legjobban, amit a legkevésbé kellene. De bárhogy legyen is a dolog, próbálom tartani a tőlük a három-négy lépés távolságot, mert nem akarok sem nekik, sem a szüleiknek, sem magamnak bajt. Rosie-val, a főnököm kislányával is próbálkozok, de vele nehezebb tartani a távolságot, hisz néha nem árt egy plusz, figyelő szem, ha a kávézóban van, hogy nehogy véletlen baja legyen.
- Sajnos egyre kevesebb az ilyen ember, - ez is a társadalmunk elhidegülésének tudható be véleményem szerint, ami mindig elkeserít. - De ezt, az érvelős tulajdonságot nem is kell levetkőzni - jegyzem meg kedvesen. - Nagyon hasznos tulajdonság bármilyen helyzetben. Néha én is úgy érzem, ezt nekem is meg kellene tanulnom, mert nem mindig sikerül úgy, ahogy azt várnám - nézek rá őszintén. - Egyszer megtaníthatnál, hogy kell jól érvelni - fűzöm hozzá viccesedve, de persze nem gondolom igazán komolyan, mert tényleg jó lenne megtanulni, de szerintem ez képesség, amit nem lehet rendesen megtanulni, maximum csak fejleszteni egy bizonyos szintig.
Hűha, de beletrafált ezzel az utolsó résszel a dolgok közepébe, mert nekem folyton sikerül bajba keverednem. Lényegében az egész életem másról sem szól, mint hogy egyre nagyobb csapások követik egymást. Bár az határozottan nem igaz, hogy szeretek, inkább pont fordítva. - Hát, ezt az utolsót, inkább úgy mondanám, hogy a baj szeret engem megtalálni - mondom szinte nevetve, hogy elvegyem a dolgok élét. Haragudni viszont egyáltalán nem haragszom rá, mert nincs miért. Normális embereknél ez tejesen mást jelent, mint nálam. - Jelenleg Manhattanben vagyok pincérnő, de ha minden jól megy, akkor hamarosan felvesznek végre a szakmámba is, legalább is meg van ígérve, csak a háttérpapírozással haladnak lassan - jegyzem meg reménykedve, hogy nem történik semmi, ami miatt nem vesznek fel. - A céget, ahol régebben dolgoztam, csőd miatt felszámolták, így decemberben lényegében mindenki az utcára került. De elég hamar találtam állást, addig meg támogatott a családom. Illetve privát spanyolórákat tartottam diákoknak - jegyzem meg mellékesen. Mindig általános infókat adok meg magamról, hogy ne legyen könnyű utána járni, hogy ki is vagyok, ha véletlen tényleg a mostohabátyámhoz tartozik az új ismerősöm, bár Julesból ezt tényleg nem nézem ki, de ez már nálam reflex, ami még jobban felerősödött mióta Ryant megismertem.


Flor Sanchez Moreno
Oktatás
Play by :
Mariana "Lali" Espósito
Kor :
29
Foglalkozás :
EPA-nál környezetmérnök, besegít a Rosa Italian Cafénál (és spanyolt oktat privátban)
Hozzászólások száma :
269

Flor & Jules Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Flor & Jules EmptyVas. Nov. 04, 2018 12:51 am



flor&jules
Won't you please, please help me?

Barátkozós típusnak vallom magamat, hiszen a hétköznapjaim során sem tiltakozok minden erőmmel az ellen, hogy keressem mások társaságát, ugyanakkor normálisabb beszélgetőpartnert nehezebb találni, mint amire átlagban gondolnánk. Baltimore és az iskolai közeg ebből a szempontból mindig a káosszal volt egyenlő. Azok a szülők, akik érdeklődésüket fejezték ki irányomba és délutáni programként elhívtak egy kávéra vagy éppenséggel egy rögtönzött összejövésre, gyorsan lecsendesültek. Ők voltak azok a személyek, kik órákon keresztül fényezték az életüket vagy éppen panaszkodtak miatta, végül pedig kitértek gyerekük tanulmányi átlagára, és más gyerekekről szóló pletykákra. Rettenetesen nehéz és egyben félelmetes végignézni hogyan szúrják egymást hátba a szülők csakis azért, hogy lejárassák egymás gyerekét, ugyanakkor személyes találkozásuk alkalmával szinte a legjobb barátnőkké válnak. Azt hiszem én mindkét árnyoldalát láttam ennek, így nem szívesen kezdeményeztem az iskola keretein belül, Baltimore pedig túlságosan szerteágazó volt ahhoz, hogy programjaim közé besűrített leheletnyi szabadidőmet egy jó társaság felderítésével töltsem. Ugyan, mint mondtam, nem vetettem meg a társasági életet és annak velejáróit, de az egyedüllét sem okozott problémát számomra, és bárhogy is nézzük, Manuel a napom jó nagy részét birtokolja, így azt sem mondhatom, hogy éppenséggel magányosan és boldogtalanul ücsörgök otthon a négy fal között arra várva, hogy valaki felkarol majd. Nem hittem volna, hogy ez a nap ilyen irányba fordul át és pont akkor, mikor kevésbé számítok rá, botlok bele valakibe, akivel érdemes egy beszélgetést megejtenem. Flor sok minden témában otthonosan mozog, és a véleményét sem rejti el, ha arra kerül sor. Egy részem igenis örül, hogy eszerint alakult a mai napom, mert a kávé már szükséget jelzett bennem, egy kis boldogsághormon valamilyen sütemény formájában pedig sosem volt rám ártó szándékkal.
A táncról fejtegetjük témánkat, és ha már így benne vagyunk a közepében, én is megosztom saját tapasztalataimat, amik közel sem annyira kellemesek, mint amilyeneket ő mesélt nekem.
- Nem most volt már, és igazából többet nem vártam azoktól, akikkel összekeveredtem. – teszem még hozzá, és még egy fintort is ejtek. – Teljesen igazad van. De sajnálatos módon, ahogyan te is tapasztalhattad, minden közösségben van egy vagy kettő, aki megnehezíti az összes többi dolgát. Gyanús is lenne, ha nem lennének ilyen személyek. – vállat vonok, és még egy félszeg mosolyt is ejtek mellé. Én személy szerint örülnék, ha minden egyéb más körülmény mellett legalább a körülöttem lévők ne akarnák próbára tenni a türelmemet, de ugye a sors irányításának kulcsa nincsen a kezeim között, így egyszerűen csak arra kell figyelnem, miképpen tudom őket kezelni, ha már elkerülni nem. – És ahol most vagy, ott barátságosabb a környezet? – kérdezek rá még gyorsan így utólag hozzáfűzve érdeklődésemet, hiszen ha váltásra adta a fejét, akkor jó, ha ez a legkedvezőbb módon alakult.
Nem feltétlenül vagyok oda az erősebb kávékért, inkább a különlegességeket részesítem előnyben, és most is aszerint rendelek magamnak, de a beszélgetést nem szeretném különösen félretenni. A munkámról örömmel tudnék akár órákat is mesélni, hiszen annyi gyerekkel találkozok nap, mint nap, akikben megvan az a különlegesség, ami a felnőttekben már alig-alig felfedezhető. Az ártatlan szemlélődésük a külvilággal szemben, a kérdéseik és minden ami így egészében alkotja, és az emberek számára kedvessé teszi őket. Elmosolyodva fogadom válaszát, és még egy bólintással is megelőlegezem a továbbiakat. – Igen, teljesen jól látod. – értek vele egyet első körben, de közben felidézem múltam egy-egy szeletét a választásommal kapcsolatban. – Ők egy egészen más világnak tudhatók be Flor. Tele vannak vidámsággal, csodálkozással és jósággal, amivel szerencsére mindennap van lehetőségem találkozni. Eleinte nem voltam tisztában azzal mit szeretnék, de valami olyat akartam választani, ahol tudtam, hogy pozitívabb hatások is érnek. A gyerekek pedig ezt adják. – gondolkozok el, és tényleg őszintén így gondolom. Ha tehetném, akkor sem döntenék másképp.
Érdeklődve hallgatom véleményét meg a saját maga által tapasztalt dolgokat, majd csak ezután szólalok meg én is. – Ha szeretnéd, szoríthatok neked helyet a diákjaim között. Biztosan örülnének, ha rajtam kívül más társaságuk is lehetne. – nevetek fel halkan, amikor arra kér, hogy tanítsam meg érvelni. Nálam nem is tudom mi a kiváltója ennek. Lehet az iskolai feladatok, de az is lehet, hogy anya lehetetlen természete miatt alakult így, egy konkrétat viszont nem igazán tudnék megragadni.
Nem akarok sértően élni vele szemben, és szerencsére nem is úgy jön le neki amikor a bajjal kapcsolatos helyzetét hozom fel. – Ó, a baj nagyon jó abban, hogy megtalálja a gyanútlan áldozatait. Ezért nem is bújócskázok már vele többet, mert úgyis nyerne. – sóhajtok egyet, és még el is mosolyodok mellé. Inkább felkészülök, mintsem meneküljek előle.
- Nem lehetett egyszerű. Még szerencse, hogy viszonylag jól alakultak a dolgok. – célzok itt az előző munkahelyére, végül tovább érdeklődök. – És ha minden jól megy, mivel fogsz ezek után foglalkozni? – nem akaratok tolakodó lenni vagy azt se szeretném, hogy úgy érezze magát, mintha egy interjún ücsörögne, egyszerűen kíváncsi természet vagyok, ennyi az egész.
- Spanyolórákat? És még mostanában is tartasz vagy ez a korszak is lezárult? – fogom két kezem közé most az italomat, és bele is kóstolok.



Juliet Brewster
Oktatás
Play by :
Melissa Benoist
Kor :
28
Foglalkozás :
énektanárnő
Hozzászólások száma :
65

Flor & Jules Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Flor & Jules EmptyHétf. Nov. 05, 2018 5:42 pm


Jules ✫ Flor

Szeretek barátkozni, de a múltam - és most már megint a jelenem - miatt nem igazán engedhetem meg magamnak. Vagy legalább is így szoktam gondolni, mert féltem azokat, akik túl közel kerülnek hozzám, hogy akaratom ellenére veszélybe kerülnek. A bűntudat miatt gyakran intézem úgy, hogy az ismerőseimet szépen lassan, fokozatosan leépítem, így nekik általában nem tűnik fel a hiányom.
Jules nagyon kedvesnek és aranyosnak tűnik, így már előre érzem, hogy, ha úgy alakul, vele is ugyan azt fogom tenni, mint sok más ismerősömmel. Ez alól általában akkor van kivétel, ha tudomást szerzek egy olyan közeli ismerőséről, aki képes szüksége esetén megvédeni. Vagy, ha már eleve olyan a személy, aki meg tudja védeni magát. Bár mindezek ellenére, általában szeretem úgy intézni a találkozókat, hogy külső személynek inkább úgy jöjjön le, hogy munka, tanulás vagy közös helyen végzett hobbi miatt futottunk össze, tehát nem direktben, a találkozás miatt. Ezek mellett a dolgok mellett pedig próbálom nem nagyon beavatni az embereket az életem egyéb területeibe, hogy minél kevesebbet tudjanak rólam. Úgy hiszem, hogy talán így tudom a legjobban megvédeni őket. Ezeknek megfelelően kitolásnak érzem, hogy az ember társas lény, és azt még jobban, hogy én ennyire nagyon rosszul tűröm a magányt.
Julessal nagyon könnyű beszélgetnem, mert valahogy könnyen megtaláljuk a közös hangot, legalább is én így gondolom.
Jó közösséget találni egy szűk érdeklődési körön belül nagyon nehéz, főleg, ha új valaki abban a körben, de nem lehetetlen. Az ezzel kapcsolatos negatív tapasztalatait szomorúan hallgatom, mert nem hiszem, hogy rászolgált arra, hogy elüldözzék maguk közül, főleg nem úgy, hogy még a kedvét is elvegyék a dologtól, lehet, örökre. - Ezek sajnos megvannak mindenhol, csak szerintem sok múlik azon, hogy az ottani vezető, tanár, bárki, akinek úgymond „lehetősége van az irányításra”, - teszem a kezemmel is idézőjelbe - hogyan kezeli ezeket a személyeket. Az előző helyemen, a rendbontókat a tanár állította le, hogy elbeszélgetett velük négyszemközt, hogy nála mi az elvárás és miért is vannak nála, és ha neki ez nem tetszik, akkor, ha kell, ajánl neki olyan helyet, ami megfelel az elvárásainak, de ne éreztesse a többiekkel, hogy ők mennyivel gyengébbek hozzá képest. Így igazából ezek viszonylag békés módon rendeződtek - fejtem ki az eddig tapasztalataimat, mert látom a mosolya mögött a szomorúságot, amit okoztak neki. - Ott egy nagyon családias hangulat uralkodik, ráadásul az egyik ismerősöm is tanár néhány órán, akiről tudom, hogy nem tűri, hogy másokat bántsanak, és finoman helyre teszi az illetőt. Bár engem pont nem tanít, mert elsősorban kezdőkkel foglalkozik - válaszolom meg az mostani tánchelyemre vonatkozó kérdését kedvesen mosolyogva. Enrique-t szoktam látni órákon, mert ha a párja nem tud neki segíteni az órán, akkor én ugrom be helyette, ha tudok, és láttam már a problémakezelését élesben is.
Jules megerősít, hogy jó volt a korábbi meglátásom a foglalkozását illetően, és ki is fejti kérdésemre a választ, amit örömmel hallgatok, de van bennem egy kis fájdalom is, hogy én a félelmeim miatt nem tudok ilyen pozitív hatásokat előidéző környezetben megfordulni. - Akkor elmondható, hogy megtaláltad a számításidat. Annyira szerencsésnek tartom azokat, akik olyan közösségben vannak, ahol fel tudnak töltődni, mert a körülöttük lévők árasztják magukból a pozitív hatásokat. Meg így, akik ilyen környezetben vannak, azok könnyebben adnak ugyan ilyen hatást másoknak is - mosolygok rá ismét kedvesen. Valahol irigylem ezért, de a legkisebb rosszérzés nincs bennem e miatt, mert tudom magamról, hogy bármennyi a pozitív hatás, akkor sem tudnám elképzelni magam hosszú távon gyerekek között. Meg nem is biztos, hogy szerencsés lenne a dolog végkimenetele hosszabb távon.
- Rendben, benne vagyok, csak nehogy a végén kiderüljön, hogy én vagyok a legnehezebb eseted az eddigi pályafutásod alatt - nevetek fel én is, ahogy viccelődve azt mondja, engem is megtanít a diákjaival együtt érvelni. - Mikor menjek az első órára tanárnő? - kérdezek rá viccelődve a dologra, tudva azt, hogy ezt ő sem fogja komolyan venni, mert nem is lehet, de ettől függetlenül, ha úgy alakul, akkor tényleg érdemes lenne ezt valahogy átadnia nekem is.
- Lehet ezt a tanácsot nekem is meg kellene fogadnom - nézek rá kicsit csillogó szemekkel, amikor azt ecseteli, hogy ő inkább megpróbál felkészülni a balszerencsére. Egyelőre biztos, nem kell tudnia, hogy én is pont ezt próbálom csinálni, csak az én démonjaim, nem feltétlen egy veszekedős, feszültséggel teli néhány rossz hetet próbálnak előidézni, mint a legtöbb embernél lenne, hanem úgy elpusztítani, hogy a lehető legtöbb fájdalom végén teljesen feladjam a küzdelmet, és majd csak ez után mérnék rám a végső csapást. Legalább is én ettől jobb szándékot nem nagyon nézek ki a régi mostohacsaládom tagjaiból.
A munkámat érintő témánál azért még mindig elővigyázatos vagyok, azt hiszem mindenkinek így a legjobb. Az első megjegyzésére kedvesen elmosolyodom, majd a kérdésére inkább egy körülíró választ adok. Általában úgy sem tudják az emberek, hogy mivel is foglalkozik egy környezetmérnök. - Egy olyan helyen leszek, ahol többedmagammal megpróbáljuk visszaszorítani a környezetszennyezést, illetve az eddigi károkat helyrehozni amennyire lehet. - Nézek rá kedvesen. Ettől jobban nem akarok belemenni, de azt hiszem a lényeget elmondtam, teljesen megválaszolva a kérdését. Nem tudom miért, de most valahogy annyira rossz érzéssel tölt el, hogy nem vagyok nyitottabb vele, hogy nem adok pontosabb infókat a következő munkahelyemről. De bízom benne, hogy ezzel nem bántom meg, csak próbálom mindkettőnek védeni. Vagy legalább is ezzel próbálom magam nyugtatni, hogy ez az Ő érdekeit is szolgálja, nem csak a sajátomat.
A következő kérdésében érzem, hogy ezt nem kizárólag általános kíváncsiságból teszi fel. - Igen - válaszolok a legelső kérdésére széles mosollyal. - Nem zárult le, csak nem nagyon van időm egyelőre órákat adni, mert általában hétköznap csak este érek rá, fél nyolctól vagy még később, attól függően, hogy hol találkozunk, vagy kéthetente hétvégén, bár akkor szabadon választhatják ki az időpontot - mosolygok rá kedvesen. - Bár ez néha dinamikusan változik, körülbelül belőjük, hogy mikor vannak az órák, de a fix időpontot csak az előző óra alkalmával beszéljük meg. De jelenleg nincs tanítványom, mert az előzővel nem régen érünk el arra a szintre, amit szeretett volna - fejten ki a bővebben a következő kérdésére adott választ. Szívesen tanítok, de ezek mellett a feltételek mellett nem nagyon vannak diákok. Sok ember nem tud este már figyelni rendesen, ha nappal már túl van egy műszakon vagy egy iskolai napon. Ráadásul nem is szívesen mászkálnak sötétedés után. - Egyébként miért kérdezted? Te is szeretnél spanyolt tanulni? - kérdezek rá kedvesen miközben egy újabb falat sütit veszek magamhoz. Részemről nem lenne gond, ha egyelőre tudna hozzám alkalmazkodni, mert a kávézóból nem jöhetek el hamarabb, és így eléggé be van korlátozva a szabadidőm. Az új munkahellyel viszont remélhetőleg ez is megoldódna, de az egy kicsit még arrébb van, és nem tudom, hogy neki mikorra kell és milyen szintű tudás. Ez a kettő nagyon fontos a tanulás és tanítás szempontjából is.


Flor Sanchez Moreno
Oktatás
Play by :
Mariana "Lali" Espósito
Kor :
29
Foglalkozás :
EPA-nál környezetmérnök, besegít a Rosa Italian Cafénál (és spanyolt oktat privátban)
Hozzászólások száma :
269

Flor & Jules Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Flor & Jules EmptyCsüt. Nov. 15, 2018 10:10 pm



flor&jules
Won't you please, please help me?

Mindig is érdekesnek találtam, hogy egy és ugyanazon problémát két különböző ember miképpen reagál le. Meglehet, hogy olykor hasonlítunk egymásra, azonban mégis rettenetesen különbözünk a másiktól, és ahogyan megfogalmazom a véleményemet, majd meghallgatom Flor álláspontját, ez ismét bebizonyosodni látszik. Mindketten más élményeket szereztünk a tánccal kapcsolatban. Én szerencsétlenségemre kevésbé kellemesebbeket, azonban ez számára sem tűnik újdonságnak, így figyelemmel követem a szavait, és a tapasztalatait egyaránt. Egy részem kedvét lelte a táncban, és bár mostanában ezt nem engedhetném meg magamnak, hogy a hétköznapi teendőim végeláthatatlan sorában még egy hobbit is beiktassak, azért jól esik elmerengni a 'mi lett volna ha?' szokásos gondolatmenetében.
Beleiszok a kávémba és élvezem a karamellöntet nyomokban felfedezhető utóízét a kávémmal keveredve. A sütihez még egyelőre nem nyúlok hozzá, mert jobban leköt az, hogy a két kezem csapdájába zárt bögre kellemesen melegíti fel tenyeremet, ezáltal valami biztonságérzetet csempészve hangulataim közé. Megmagyarázni nem tudnám, érezni viszont határozottan érzem.
- Sok mindennek kell ahhoz egymáshoz passzolnia, hogy olajozottan működjön egy társaság. Nem mindegy ki-hogy áll az egészhez, mert ha egy elkezdi, onnantól borul minden. - gondolkozok el egy töredéknyi pillanatra, miközben felpillantok Flor arcvonásaira. - Mindenesetre jó hallani, hogy neked pozitívabb élményeid vannak ezzel kapcsolatban. Ritka az olyan tanár, akit említettél te is, hiszen azt veszem észre mostanság már minden az ellenkezője szerint történik. - apró fintort ejtek, és most nem megyek bele különösen a tanáriban történő csevejek kibeszélésébe, amikbe általában nem folyok bele, pusztán külső szemlélőként vagyok jelen, mégsem tudom őket teljes mértékben figyelmen kívül hagyni. A háromnegyedével egyszerűen képtelen vagyok egyetérteni, ezt viszont többször megtartom magamnak, hogy elkerüljem a felesleges vitákat vagy az azt követő feszélyezett hangulatérzetet.
Elmosolyodok most már én is és érzem, hogy a szívem némiképp megtelik szeretettel a gyerekek említése kapcsán vagy ahogy a munkám kerül központi szerepbe. Nagyon sok dologgal találkozunk szembe életünk során, amelyek elbizonytalanító hatást gyakorolnak döntéseinkre, de az az érzés, hogy tanítani akarok sosem hagyott alább, sőt mi több minél több akadály került elém, annál ösztönzőbbnek találtam, hogy legyűrjem azokat. A könnyedén megszerzett dolgok nem válnak az idővel értékesebbé számomra, egyszerűen meg nem érdemeltnek hatnak. Amikért viszont küzdök, velem maradnak, mint egy csipetnyi büszkeség a képzeletbeli újságfalamon. - Én is szerencsésnek érzem magamat, hogy így alakultak végül a dolgok. - kedves mosollyal teszek megjegyzést szavaira, és most egy pillanatra az asztalra téved a tekintetem, mielőtt újra visszanézhetnék rá egy folytatással egybekötve mozdulatsoromat. - Szeretem, ha a körülöttem lévők hasonlóan jól érzik magukat és erre mindig is igyekeztem figyelni. Volt idő, amikor magamban mértem fel hány ember arcára sikerült már mosolyt csalnom egy-egy beszélgetés során. Nem tudom, ezek mindig is jó érzéssel töltöttek el engem is. - vallom be elgondolkozóan, noha megeshet butaság ez az egész. Hallottam már, hogy kevesebbet kellene törődnöm más emberek érzelmi világával, de valahol az én érzelmeimre is kihatással lesz, ha másokat lehúzok a viselkedésemmel. Ez ilyen összetettebb dolog, amelyben nem tudok kívülálló vagy egyszerűen érzéketlen maradni.
Eljátszunk a gondolattal, hogy Flor is az óráim részesévé válik majd, én pedig nem bírom ki, hogy ne nevessek fel ezen, amelyre a hozzáfűzött szavai is csak még inkább rásegítenek.
- Oh, ettől nem kell tartanod. Van két srácom, akiket lehetetlenség felülmúlni, így ettől megmenekültél. - biztatom őt, hogy nem lesz olyan vészes, hogyha ő is részt vesz egy ilyen alkalmon. Ez viszont közel se jelenti azt, hogy minden csínytevésük ellenére ne lennének mégis a szívemhez közelállóak a kis gazfickók.
- Ez rajtad áll. Az én időm ebből a szempontból sokkal kötöttebb. - adom át neki a döntés lehetőségét, mert részben az összeegyeztetéshez az se lenne utolsó szempont, hogy ő is ráérjen. Mindent összevetve úgy gondolom érdekes lenne mindkettőnk számára, az osztály viszont nagyon bírná, hogyha valami nem hétköznapi történne velük. Nekik annyira mindegy, csak ne az óra megtartása legyen az elsődleges feladat. Minden más elterelő tevékenységre igazán vevőek tudnak lenni.
Nem tudom milyen mértékben érdemes tanácsokat osztogatnom a tapasztalataimmal vagy az elveimmel kapcsolatban, mégis úgy tűnik Flornak ez éppen jól jön. Első körben nem tudnék számottevő bizonyítékkal szolgálni hol segítettek ki pontosan ezek az értékek, de ha mélyebben elmerülnék önmagam elemezgetésében, valószínű ki tudnék emelni egy-két pontot. Erre viszont sem a hely, sem az idő, sem a társaság nem alkalmas, tekintettel arra mennyi elvesztegetett percet karolna fel.
Apró bólintással fejezem ki megértésemet, ahogyan kérdésemre választ ad, és csak a visszakérdezése után vagyok hajlandó bármilyen érdemi riposzttal szolgálni. - Az is lehet, hogy fair legyen a dolog, én is beülnék hozzád egy-két órára. - mosolyodok el a gondolattal játszadozva, majd ezen felbuzdulva folytatom tovább. - Őszintén gondolkoztam rajta. Van egy diákom, aki mellett nem lenne utolsó szempont megtanulni a nyelvet, hiszen így könnyebben sikerülne megtalálnunk a közös hangot. Így is megértjük egymást, de úgy veszem észre jobban érezné magát, hogyha a körülötte lévők alkalmazkodnának hozzá egy kicsit ahelyett, hogy ő neki kellene. - osztom meg vele a miértjét a döntésemnek, amihez már egy jó ideje többször is visszatérek. Fontosnak érzem, hogy mindannyian egyenlően részesüljenek ugyanabban a bánásmódban, és ne érezzék, hogy kevesebbet érdemelnének annál, mint amit a másik kap. Talán így egy kicsit megtörne az a képletesen jelenlévő jég, amely a kisfiú és a többiek között húzódik meg már azóta, mióta átkerült a suliba.



Juliet Brewster
Oktatás
Play by :
Melissa Benoist
Kor :
28
Foglalkozás :
énektanárnő
Hozzászólások száma :
65

Flor & Jules Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Flor & Jules EmptyVas. Nov. 18, 2018 11:00 am


Jules ✫ Flor

A tánctanárokhoz és az ottani társasághoz kapcsolódóan túl sokat beszélek, bár ez valószínűleg azért van, mert nekem az jelenti azt a kikapcsolódást, amikor tényleg megszűnik körülöttem a világ, és mindent elfelejtek, a múltam, a jelenem, és még a jövő se nagyon érdekel, csak a pillanat. Talán valahol ezért is zavar annyira, hogy nem tudja mindenki átélni ezt, még akkor sem, ha érdekelné a dolog, mert olyan társaságba keveredik, ahol megölik a lelkesedését. Figyelmesen hallgatom végig, hogy mit gondol arról, amit az előbb mondtam, és nagyon egyet értek vele, a „rendbontókat” valahogy meg kell tanulni fegyelmezni, és ez általában a tanár dolga lenne. - Sajnos tényleg nehéz jó tanárt találni, de mint látod nem lehetetlen, csak tudni kell, hogy létezik, amit szeretnél, és néha kell hozzá egy kis segítség, hogy a helyes irányba keresgélj - mosolygok rá kedvesen. Tapasztalat kell ahhoz is, hogy gyorsan fel tudjuk mérni, hogy milyen a társaság és a tanár, de ha már az első alkalommal belefutsz - egyedül - egy rossz társaságba, könnyen pórul járhatsz. De ahogy figyelem az arcát, valahogy úgy érzem, most nem csak a táncról beszél, hanem más hasonló helyzetbeli rossz tapasztalatai is vannak. Erre viszont nem akarok rákérdezni, mert úgy érzem, hogy erről nem szívesen beszél, és nem akarok kényes témákat feszegetni.
A következő témánál viszont az ő nyelve ered meg, ami egyáltalán nem baj, sőt örülök neki, mert így egy kicsit jobban megismerem. Egy szívből jövő mosollyal nyugtázom, hogy az évek alatt nem lankadt a lelkesedése a választásával kapcsolatban. Tényleg szerencsés, ilyen szempontból legalább is biztosan. - A mosoly tényleg ragadós - jegyzem meg mellékesen. - A munkám során ezt már én is tapasztaltam, hogy ha valaki rámosolyog valakire, és ő vissza is mosolyog, akkor valahogy mind a két fél feltöltődik pozitív érzésekkel. Bár én még nem mértem - jegyzem meg eltűnődve, az utolsó mondatot pedig enyhén nevetősen. A vendéglátásban nagyon fontos a kedvesség és a mosoly, csak ez nem mindig egyszerű, főleg, ha az embert belülről gyötrik a démonai.
Nem tudom, hogy a két említett gyerkőcnek milyen csínytevése jutott az eszébe, de látszik rajta, hogy bármi legyen is az, még így is nagyon szereti őket. - Óóó, ugyan már, tudod, hogy mindig van jobb; és, ha negatívba megyünk, akkor ez alapján „a legnehezebb eset” is felülmúlható - húzom egy kicsit, de persze úgy, hogy az érezze, viccelek. Arról meg mélyen hallgatok, hogy sajnos, egyre jobban úgy tűnik, az emberek többsége a negatív dolgokat gondolja pozitívnak, és azt próbálja meg felülmúlni. Vagy csak én láton túl sötéten a dolgokat?
Jules figyelmesen hallgatja végig, ahogy az óratartási szokásaimról beszélek, ami megerősít, hogy nem csak udvariasságból érdeklődik a dolog után. Az első megjegyzése viszont első körben arra gondolok, hogy csak viccel, mert én akármennyire is komolyan gondolom, hogy meg kellene tanulnom ezt az érvelős dolgot, akkor sem gondoltam úgy, hogy beülök a tanítványai közzé. Viszont ahogy folytatja, abból már érződik, hogy tényleg komolyan gondolja a dolgot, az indoka pedig engem is meghat. Istenem, mint meg nem adtam volna régen egy ilyen tanárért, bár hozzá kell tenni, hogy az árvaházakat az ilyen tanárok messze elkerülik még itt is, nehogy Puerto Ricoban, még akkor is, ha a fővárosról beszélek. De az is lehet, hogy csak nekem nem volt szerencsém az ott dolgozókkal, de még mindezek ellenére azt sem tudom kijelenteni, hogy nem volt sokkal rosszabb helyem az életben, mint ott. - Hogy és honnan - gondolok itt az országra, ahonnan jött - került hozzátok ez a diák? - kérdezek rá komoly arccal. Valahogy ezt tartom most a legfontosabbnak, nem az órák leszervezését. Lehet, segítené a beilleszkedését az osztályba, ha a többiek is tudnának arról, hogy honnan jött, ha megismernék a kultúráját. - A többiek tudják, hogy honnan jött, hogy milyen az ottani élet? - kérdezek rá elgondolkozva. Gyerekekkel kapcsolatban nem nagyon szeretek tanácsokat osztogatni, mert tényleg nem értek hozzájuk, de tippet, adhatok, mert nem biztos, hogy ami az egyik ember számára magától értetődő, az a másiknak is eszébe jut. És csak ez után térek ki a spanyolórákra. - Ha tényleg egy diákod miatt szeretnél megtanulni spanyolul, akkor oda egy komolyabb tudás kell, és nem elég egy kezdetleges alap szint. Legalább is ez a véleményem, de lehet, hogy tévedek, régen voltam már ennyire gyerekek közelében - jegyzem meg kedvesen, mert lehet, hogy tévedek, és nyugodtan megcáfolhat, hiszen ő jobban ismeri a körülményeket és a gyerekeket is. - Mennyire van időd órára járni, és mennyire tudsz este hét-nyolc óra után figyelni? - kérdezek rá erre a nem elhanyagolható szempontra. - Az előző tanítványommal kedden és csütörtökön tartottuk az órákat, meg kéthetente hétvégén. Tehát részemről ez most is tartható. De, ha tényleg eredményes szeretnél lenni, akkor én úgy gondolom, legalább heti két óra kellene, úgy, hogy el legyen osztva viszonylag egyenletesen. De persze más beosztás is jó, csak a pénteki napokat szeretném szabadon hagyni, de a többi teljesen megfelel részemről - jut eszembe hirtelen, hogy nekem akkor táncórám van. Ez persze nem azt jelenti, hogy, ha neki az a jó, akkor nem találunk valami kompromisszumot.


Flor Sanchez Moreno
Oktatás
Play by :
Mariana "Lali" Espósito
Kor :
29
Foglalkozás :
EPA-nál környezetmérnök, besegít a Rosa Italian Cafénál (és spanyolt oktat privátban)
Hozzászólások száma :
269

Flor & Jules Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Flor & Jules EmptySzer. Nov. 28, 2018 10:27 pm



flor&jules
Won't you please, please help me?

Meglehet a lassan hatni kezdő kávénak vagy az enyhe adrenalinlöketnek lehet köze hozzá, hogy beszédesebbé válok én is. Szeretek beszélgetni, olykor semmisségekről is, de most úgy érzem van mit kiadnom magamból a felhozott témákkal kapcsolatban. Csalódást, haragot, örömöt és ezekhez hasonlóan tapasztalt érzelmeket, melyek életem során az utamat keresztezték. Ugyan ő ezzel kapcsolatban máshogy vélekedik, nekem közel sem volt pozitív a tánctanulás, noha ez nem zárja ki azt, hogy másnak ez teljesen az ellenkezője szerint alakult. Flor igyekszik megláttatni velem a dolog jó oldalát, én pedig megragadom ezt az elvet és magam is kezdem belátni, hogy mennyit számít egy jó tanár, egy összetartó csapat és mindezek együttese, ami nélkül semmi sem működhetne igazán. Ha már egy kifelé kacsintgat és akadályozza a többek tanulásvágyát, akkor ott könnyen borulhat minden.
- Teljesen logikusan hangzik. - sokat már nem fűzök hozzá, mert egy kis részem talán éppen azon gondolkozik, hogy újrapróbálná, ha a lehetőségek úgy hoznák. Másodszorra viszont már nem szívesen csalódnék benne. De mint mindketten tudjuk, elég csak megtalálni a jó körülményeket.
A sok beszélgetésre való hajlamom akkor mutatkozik meg igazán, mikor a tanárként való hétköznapjaim kerülnek reflektorfénybe. Megállíthatatlanul tudnék beszélni a diákjaimról, mert mindegyikük a maguk módján egyéniségeknek számítanak, rossz és jó oldalakkal egyaránt, mégis szerethetőek. Azt hiszem sok is lenne belőlem, mire a végére érnénk.
- Ugye milyen jó dolog? És ami még jobbá teszi ezt, hogy szinte nem kerül semmibe, csak egy kicsit meg kell erőltetni azokat az arcizmokat. - nevetek fel halkan, végül egyszerűen megvonom a vállamat. - Néha próbáld ki. Igazán inspiráló tud lenni. Szinte már jó embernek érzed magadat, hogy összejött. - beszélek úgy, mintha nagy okosságokkal tarkítanám beszélgetésünket, mindeközben csak az én zavaros játékomról adok átfogó magyarázatot. Azt hiszem a szokásaim sokban eltérnek a normális emberekétől, de úgy gondolom nem árt, ha tudjuk, miképpen szórakoztatjuk el magunkat egy unalmas nap keretei között.
- Hm, nem is rossz megközelítés, de még mindig kitartok emellett. Az a két srác egy ördögfiókával egyenlő, de mégis úgy lehet őket szeretni. - szélesebb ívet ölt a mosolyom az említett személyek gondolatára. - De ha te úgy gondolod versenybe akarsz szállni velük, az még szórakoztatóbbnak tűnhet. Igazán kíváncsi lennék milyen módszereket alkalmaznál. - szinte már türelmetlenül várom, hogy megtudjam miért kellene pont őt kikiáltanom a legrosszabb diákomnak.
Ha már a témánál vagyunk, úgy gondolom idevágó lenne megosztanom vele azokat a gondolatokat, melyek korábban már megfordultak a fejemben. A diákom említése azonban komolysággal látja el őt, és egyből felkelti az érdeklődését. Összeszedem a gondolataimat, mielőtt bármilyen válasszal is szolgálhatnék számára.
- Már egy pár éve itt élnek a családdal, de mintha az anyuka említette volna, hogy Valencia környékéről jöttek. - merengek el, majd tovább folytatom. - Érti a nyelvet a kisfiú, és a többiekkel is szívesen beszélget mindenről, csak úgy gondolom jól esne neki, hogyha valaki kezdeményezne így is felé. Korábban már próbáltam beajánlani a vezetőségnél, hogy összehozhatnánk a hasonló helyzetben lévő diákokat, de sok jó hírt nem kaptam azóta sem efelől. - ejtek egy grimaszt, végül csendben maradok, hogy az ő véleményét hallgassam meg. A válasza és az enyhén belelkesülése a dologgal kapcsolatban viszont egy elfojtott mosolyt eredményez nálam.
- Hűha.. - ennyit bírok mondani első körben, mert egyszerre túl sok információ került a birtokomba, melyet nem ártana megemésztenem. - Van egy kisfiam, így az időm nagy részét ő teszi ki, a nap másik felében pedig a munkám. - vallom be és eljátszok egy kicsit a képzeletbeli idővonalammal. - Szeretném még jobban átgondolni ezt, mielőtt igent mondanék, rendben? - kérdezek vissza kedvesen. - Aztán természetesen visszatérhetünk erre, mert komolyan érdekelne a megtanulása. - teszem még hozzá, habár meglehetősen értékelem, hogy ilyen aranyosan felajánlotta a segítségét. Úgy gondolom ez csak azért történik, hogy minden módon tudjak segíteni mindegyik diákomnak, és senki se érezze úgy, hogy bármiben is hiányt kell szenvednie. Egy kis csapatnak kell lennünk, akik együtt könnyedén vészelik át az akadályokat, és segítik a másikat, ha mégis elakadna. Én nekem is ez a célom most ezzel, noha magam sem tudom mennyire jó ötletnek tűnik ez, azért reménykedem benne, hogyha sikerrel járok, sikerül majd a kisfiúnak is elengednie magát valamennyire.



Juliet Brewster
Oktatás
Play by :
Melissa Benoist
Kor :
28
Foglalkozás :
énektanárnő
Hozzászólások száma :
65

Flor & Jules Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Flor & Jules EmptyPént. Nov. 30, 2018 6:09 pm


Jules ✫ Flor

Úgy érzem, Jules egyre jobban oldódik, ami egyáltalán nem zavar, sőt, jó érzéssel tölt el. Szeretek másokat meghallgatni, mert néha már az is sokat segít, ha csak beszélhetünk valakivel bizonyos dolgokról, még akkor is, ha nem feltétlen tud a másik érdemi segítséget adni. Mérhetetlenül sajnálom, hogy ennyire rossz tapasztalatai voltak egy ennyire szuper sporttal kapcsolatban, mint a tánc, de bízom benne, hogy ha nem is most, de egyszer majd újra megpróbálkozik vele, és nem fogják befolyásolni a régi, rossz tapasztalatok. Minden esetre remélem, hogy felkeres, ha elszánja magát, mert nem hiszem, hogy egy második csalódás után talpra tudna még állni, legalább is ebből a szempontból. A megjegyzése viszont meggyőz, hogy sikerült hatnom rá, amit egy kedves mosollyal nyugtázok felé, és részemről végleg lezártnak tekintem a témát. Vagy legalább is addig, amíg nem keres fel ezzel.
Amikor viszont a diákjairól beszél, nagyon belelendül a dologba, amit szintén szívesen hallgatok, bár nem hiszem, hogy nagyon hozzá tudnék szólni érdemben a témához. A mosollyal kapcsolatosan viszont valahol egyetértek vele, meg nem is. Tényleg nem kerül semmibe, de nagyon nehéz az arcizmokat rávenni az együttműködésre, amikor minden porcikád üvölt a fájdalomtól vagy a félelemtől, esetleg a kettőtől egyszerre. Viszont nem akarom elrontani a kedvét, azt meg végképp nem akarom, hogy az én sötétségem őt is behálózza, vagy, hogy egyáltalán tudomást szerezzen róla, így megpróbálom én átvenni az ő nézeteit és lelkesedését. - Valóban jó dolog - és egy széles mosollyal ajándékozom meg. - Mindenképpen ki fogom próbálni, de azt azért remélem, hogy Te nem csak úgy érzed, hogy jó ember vagy, hanem tudod is, mert tényleg az vagy - nézek rá kedvesen. - Aki így szereti a diákjait, nem is lehet rossz - indoklom meg a legelső dologgal, ami eszembe jut - meg aki vadidegeneken segít az sem - fűzök hozzá egy újabbat.
Kiszélesedő mosolyából egyértelműen látni lehet, hogy mennyire szereti a két „ördögfiókát”, ahogy ő nevezte őket. - Ugye, hogy nem rossz? - kérdezek rá viccesen, amikor elgondolkozik a nézőpontomról. - Ez attól függ, hogy ők miket szoktak kitalálni, de én mindig is kreatív voltam a szabályok feszegetésében - mondom játékosan, büszke arckifejezéssel és testtartással. A gonoszság és az elevenség két teljesen különböző dolog, de mivel sokan összekeverik a kettőt, sajnálatos módon a büntetés mind a kettőért ugyanaz vagy nagyon hasonló. Ezt a saját bőrömön tapasztaltam meg, és nagyon nem volt kellemes, de még gondolni sem akarok most rá. Bár, hogy Jules összekeverné, vagy szigorúan büntetné a diákjait, azt nagyon nem nézem ki belőle. Ez a lány egy angyal.
Figyelmesen hallgatom végig a kisfiú történetét, és megnyugodva tapasztalom, hogy egyáltalán nem olyan rossz a helyzet, mint ahogy az én fejemben megfordult. Nem menekült vagy ehhez hasonló dologról van szó. Ettől függetlenül biztos, hogy nem volt neki egyszerű otthagyni a többi rokonát és a barátait. Kevés az olyan, aki annyira magányos volt a saját hazájában, hogy lényegében senki nem várja vissza, aki szerette volna, akinek egy kicsit is hiányozna az életéből. Én sajnos ilyen körülmények között hagytam ott San Juant, de ettől függetlenül, tíz év távlatából még mindig szokott hiányozni az ottani élet, hiszen mégis csak ott nőttem fel, és vannak kedves emlékeim is, a sok borzasztó mellett. - Valenciáról nagyon keveset tudok, de az biztos, hogy nagyon erős ott is a nemzetiségtudat, már egészen kicsi kortól kezdve erre nevelik, ez veszi körbe őket - gondolkozok hangosan -, így biztos pozitívan értékelné, ha valaki nyitna felé így is - mosolygok rá kedvesen. - Viszont, ha nem olyan körülmények között jön el valaki, mint szerintem ez a család, hanem mondjuk, menekülnek valami elől, akkor nem biztos, hogy jó, ha a régi életét felhozzák egy közösség előtt. Így ebből a szempontból valahol talán érthető a vezetőség aggodalma - folytatom kicsit bizonytalanul a dolgot. Nekem sem tett volna jót, ha anno, amikor itt Amerikában beiratkoztam a középiskolába, akkor feszegették volna az országba és az „ebbe a suliba” történ jövetelem okát. Mert mit mondhattam volna, „amikor a mostohacsaládommal Miamiba utaztunk, akkor megszöktem tőlük az első adandó alkalommal, mert a lehető legrosszabb emberek voltak, akik a vagyonukat csempészetből szerezték. Így az előző évet meneküléssel töltöttem, meg azzal, hogy az FBI segítségével sittre vágjam őket”? Szép is lett volna. Bár erről Julesnak határozottan nem kell tudnia, de jó, ha ebből a szempontból is megvizsgálja a dolgot, már ha még nem tette meg.
A spanyolórák körülményeinek ecsetelésével azt hiszem, akaratom ellenére lesokkoltam, mert túl gyorsan zúdítottam rá túl sok infót. Bár, ha meg akkor derül ki, amikor mindent elkezdünk lefixálni, az sem jó. - Mázlista kiskölyök - nézek rá kedvesen, amikor megtudom, hogy anyuka. Ezt nem néztem ki belőle, mármint, hogy már anyuka, hiszen olyan fiatal. - Természetesen, nem akarom erőltetni - mosolygok rá. - Viszont, részemről az is megoldható, hogy én megyek hozzátok, ha Téged, Titeket nem zavar, és az óra ideje alatt le tudja kötni magát, úgy hogy nem lesz baja - mondom ezt teljesen naivan, mert nagyon nem értek a gyerekekhez, illetve azt sem tudom, hogy hány éves lehet. - Tehát, ha már csak ez rész okoz gondot, akkor ez áthidalható részemről - bíztatom egy kicsit. Inkább én megyek hozzájuk, mint fordítva, mert a sok biztonsági kütyü a lakásomban és körül található, amit Ryan szerelt és szereltetett be, egy csomó olyan kérdést vet fel általában az emberekben, amikre nem szívesen válaszolok. Viszont erről meg eszembe jut, hogy, ha én megyek Juleshoz, akkor feltétlen szólnom kell Ryannek, mert a végén még - teljesen jogosan - harapja le a fejemet, (bár akkor is célszerű szólni neki, ha Jules jön hozzám).
Majd a tanulós téma végén, egy olyan dologra kérdezek rá, amit csak most tudtam meg. - Egyébként milyen a kisfiad? - kérdezek rá kedvesen. Ha találkozok vele személyesen is, akkor nekem erre komoly felkészülés kell, mert nő létemre, egy gyerek számomra olyan, mint egy idegen bolygó, semmit nem tudok róluk. Így biztos, hogy nem fog hátrányomra válni egyetlen információ sem. Aztán már csak azt lesz nehéz kitalálni, hogy a megszerzett tudást, hogyan tudnám hasznosítani.


Flor Sanchez Moreno
Oktatás
Play by :
Mariana "Lali" Espósito
Kor :
29
Foglalkozás :
EPA-nál környezetmérnök, besegít a Rosa Italian Cafénál (és spanyolt oktat privátban)
Hozzászólások száma :
269

Flor & Jules Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Flor & Jules EmptyCsüt. Dec. 06, 2018 10:56 pm



flor&jules
Won't you please, please help me?

Megmondani nem tudnám pontos idejét mikor sikerült valakivel ilyen könnyedén beszélgetésbe elegyednem úgy, hogy nem sok ideje 'ismerjük' egymást. Az iskola más közeg, a kollégáim pedig olykor eléggé nehezen kezelhetőek, ahogyan a szülők is. Noha az utóbbi kategória résztvevői olyan széles skálán helyezkednek el személyiségileg, hogy velük többször elegyedtem beszélgetésbe, mindazonáltal a gyerekek képezték az elsődleges témát. Amivel természetesen nincsen semmi baj, hiszen voltaképp ezért is vágtunk bele az eszmecsérbe. Így most Florral különösen jól esik elveszni a tánc rejtelmeibe, az élet ügyes-bajos dolgainak kivesézésébe vagy egyszerűen bevezetni őt a munkám részleteibe. Kellemes társaságnak bizonyul, megannyi élettapasztalattal, ami már többször is lejött az eltöltött idő során, és még úgy érzem annyi minden lakozik ebben az élettel teli lányban, hogy talán egy nap se lenne elég, hogy mindent végigvehessünk. Megmosolyogtat a tudat, hogy egyáltalán létezik még ilyen személyiség, mert én egyre kevesebbel találkozok manapság.
- Nézőpont kérdése, Flor. A diákjaim olykor nagyon csúnyán tudnak rám nézni, ha házi feladatokkal fárasztom őket. Úgy gondolom ilyenkor kevésbé gondolnak annak. - nevetek fel halkan, végül pedig egy mosolyba fordul át reakcióm. - Rendes tőled, ha így gondolod. Már csak ezért is határozottan megérte felkelni. - jegyzem meg úgy mellékesen, de valójában jól esik a tudat, hogy annak tart. Jóllehet ismeretségünk nem nyúlik olyan mélyre és annyi mindent nem tudunk egymásról, de azért úgy hallottam az első benyomás azért eléggé számít vagy tévednék? Reménykedjünk, hogy a véleménye továbbra sem változik majd.
Érdekes és egyben vicces belegondolni abba a helyzetbe, melyben Flor ugyanúgy a diákomként van jelen a teremben. Mindenesetre kíváncsi lennék, hogy ez miképpen alakulna ha élesben vinnénk ezt végig, de amíg csak gondolatként van jelen a beszélgetésünk kapcsán, addig egészen szórakoztatónak hangzik.
- Nocsak, csak nem rossz kislány voltál? - egyből nagyobb lesz a mosolyom, és szinte 'mesélj még' nézéssel veszem fel vele a szemkontaktust. - Én túl nyuszi voltam bármi rosszat csinálni. Még a szemeimet is behunytam, ha valami csínytevésre készültek az osztályban, nehogy én is bajba kerüljek miattuk. - égnek emelem a tekintetemet a múltbéli önmagam felidézésére, és a fejemet is csóválom mellé hogy rosszallásomat fejezzem ki a gyerekkori énemmel kapcsolatban. Később ez egészen éles fordulatot vett, és önként ugrottam fejest a bajba, de akkor se kiálthattak ki a legrosszabbnak.
Jól esik most kiadni magamból azt a rengeteg gondolatot a diákommal kapcsolatban, ami eddig megfogalmazódott bennem, noha mindvégig süket fülekre talált. Aprót sóhajtok csak kezdetben, és egy kis időre a bizonytalanság is felüti a fejét gondolataim közepette.
- Nem valami jó ötlet lenne túlságosan belemenni, igaz? - fintorodok el, mert az is lehet túlságosan elvakult voltam és a saját fejem után kajtattam, közben azok minduntalan rossz irányba vezettek. - Az a baj, hogy ez olyan kétes így. Mármint nem tudni, hogy miképpen jönne le neki az egész...csak annyira tanácstalan vagyok. - újabb sóhaj szökik ki ajkaim közül, de közben őt is figyelmesen hallgatom, végül csak ezután szólalok meg. - Nincs valami ötleted valami jó megoldásra? Eszem ágában sincs elérni nála, hogy még rosszabbul érezze magát. - teszem hozzá gyorsan érdeklődésemet kifejezve irányába, még ha most elég erősen és elszántan él bennem a terv, hogy spanyol tanulásra adjam a fejemet. Újabb ismeretségek szerzése szempontjából sem lenne utolsó, de azért még mindig ott motoszkál bennem, hogy a segítségére válhatok. Mindig is utáltam a bizonytalanságot.
Akaratlanul is megemlítem Manuelt a beszélgetésünk menete kapcsán, és a kezdetleges reakció mosolyt formál az arcomra. - Én nagyobb mázlistának érzem magamat vele kapcsolatban. - mondom ki véleményemet mindenféle hezitálás nélkül, aztán csendben maradok, hogy meghallgassam az ő általa nyújtott megoldást, melynek részletei túlontúl csábítóan hatnak.
- Mhm, ez szerintem megoldható lenne és nekem is könnyebb lenne így. - szinte már egy igennel felelek és adom be a derekamat, de azért még úgy gondolom, hogy nem árt végiggondolnom mitévő legyek. A hirtelen meghozott döntések a gyengéim, az utána történő következmények pedig a további kryptonitjaim. Ezért most az egyszer okos leszek, és mérlegelem a helyzetet a maga részleteivel együtt.
A Manuellel kapcsolatos kérdés miatt muszáj elmosolyodnom, mert ahogyan a fiamra gondolok, minden boldogságom egyszerre tör rám és képez kitörölhetetlen boldogságot bennem. - Ő? Nos imádnivaló. - mosolyodok el egyből, mert ez annyira átlagos leírásnak tűnt, hogy egyből folytatást kíván. - Kedves kisfiú, jószívű és imád mindent felfedezni, közöttük a jegyzeteim is nagyon lekötik, főleg ha ki kell díszíteni velük a nappalit. - nevetem el magamat. - Azt kell, hogy mondjam könnyen elvarázsol mindenkit és biztos vagyok benne, hogy a későbbiekben sem lesz ez másképp. - teszem még hozzá nagyjából bemutatva őt, bár én úgy gondolom egyszerűen csak meg kell ismerni ahhoz, hogy tisztában legyen bárki is azzal miről beszélek.



Juliet Brewster
Oktatás
Play by :
Melissa Benoist
Kor :
28
Foglalkozás :
énektanárnő
Hozzászólások száma :
65

Flor & Jules Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Flor & Jules EmptySzomb. Dec. 08, 2018 12:43 pm


Jules ✫ Flor

- Látod, néha megéri kikelni még a kényelmes ágyból is - mosolyodok el szélesen. - De a diákjaid reakciója egy teljesen normális dolog szerintem, csak az ő szemszögükből kell megvizsgálni a dolgot. Feladod a házit, amit akkor kell megcsinálniuk, miután hazaérnek egy nem tudom hány órás „műszakból”, hogy a nap többi részét is tanulással töltsék, ahelyett, hogy játszanának a barátaikkal, utána meg még emlékezteted is őket, hogy „tegnap” bizony játék helyett mit kellett vagy kellett volna csinálniuk. Ráadásul, ha engedtek az ösztöneiknek, ami csak annyit jelent, hogy gyerekek akartak lenni, még büntetést is kapnak, vagy kaphatnak - fordítok azonnal a nézőponton. - De nem hiszem, hogy ez a rosszallás túl hosszú ideig tart náluk, vagy rosszul gondolom? - kérdezek rá kedvesen. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy hosszú ideig tudnának rá haragudni. - Egyébként lehet, hogy valami jutalmazási rendszert kellene kitalálnod, hogy ne érezzék ezt rossz dolognak. A pozitív megerősítés általában mindig hasznos és eredményes tud lenni - adok egy kéretlen ötletet.
Úgy tűnik, nagyon megleptem a diákéveimre tett megjegyzésemmel, a kérdő nézésére viszont nem igazán tudok mit mondani, mert az árvaház, és utána bűnözők gyerekeként iskolába járni nagyon más, mint általában a diákélet. Ezért, ha konkrétan nem kérdez rá, nem válaszolok, de ha igen, akkor meg ki kell valami ferdítést gondolnom, méghozzá nagyon gyorsan. - Én inkább találékonynak mondanám magam - mosolyodom el kihívóan. - Az meg, hogy jó kislány voltál nem feltétlen rossz dolog, mert a helyes úton járni néha nehezebb, mint letérni róla. Én úgy vélem, hogy erős jellem kell ahhoz, hogy valaki nemet tudjon mondani a többség akaratának - gondolok bele hangosan a dologba. Nálam ez azért volt másabb, mert lényegében mindent magamnak kellett felfedeznem, és általában több volt a tiltás, mint az engedmény, így nagyon nehéz volt felfedezni a világot és megismerni önmagadat. Mi mások és önmagunk hibáiból tudtunk csak tanulni, mert kérdezni nem nagyon volt lehetőségünk, mert néha még egy ártatlannak induló kérdés is komoly büntetést vonhatott maga után. Nekem igazából egy nagyon „rossz” szokásom volt, hogy mindenhonnan megszöktem, bár az esetek nagy részében vissza is mentem észrevétlenül. Viszont azt hiszem ezen képességem volt az, ami később megmentette az életemet, és egy élhetőbb környezetbe kerültem, amivel teljesen elégedett vagyok, de nagyon messze áll attól, amit mások „normálisnak” mondanak.
A diákjával kapcsolatos okfejtésemre látom rajta, hogy elbizonytalanítottam, ami igaz, nem állt szándékomban, de lehet, ha nem is most, de később még jól jöhet. Figyelmesen hallgatom végig, megvárva, amíg végiggondolja a hallottakat. - Nem mondom, hogy rossz ötlet, csak előtte legyél körültekintő, hogy jó szándékod ellenére nehogy pont rosszul süljön el a dolog, mert akár egy hasonló helyzetben, végzetesen máshogy alakulhatnak a dolgok. Bár soha ne legyen így, de ahogy mondani szokták, az Ördög sosem alszik - mondom el neki őszintén a véleményem, ami sajnos személyes tapasztalatokon nyugszik. Egy hosszú ideig jól bevált gyakorlat is hozhat néha sokkolóan más eredményt. - Hát… nem is tudom, mert ez sok mindentől függ, például, hogy milyennek látod a gyerek és a szülők viszonyát, mert ha azt látod, hogy a szülők szívükön viselik a gyermekük sorsát, és a gyerek is bizalommal fordul feléjük, akkor is, ha úgy tudja, nem figyelik, akkor én azt javasolnám, hogy legelőször beszélj a szülőkkel, hogy mit vettél észre a viselkedésén a többiekhez képest. Ez után puhatolózva rákérdezhetsz, hogy szerintük jó lenne-e, ha nyitnál felé ilyen téren is, ha beszélgetnétek Valenciáról, az ottani életről is a társai előtt, vagy, hogy ők milyen megoldásokat ajánlanak ezzel kapcsolatban - mondom el őszintén a véleményemet. Ez persze a legoptimálisabb eset, ha a szülők és gyerek egy harmonikus családban élnek, és nincs szó se erőszakról, se kényszerítésről, se semmilyen egyéb devianciáról. Ennek a feltárásához viszont jó megfigyelő és elemző képesség kell, valamit hosszú idő, mert ideiglenesen mindenki ki tud bújni a bőréből, és elfedni a fájó dolgokat, egy gyerek pedig, ha meg van esetleg félemlítve otthon, a legjobb színésszé válhat az otthoni terror hatására, vagy ha csak azt érzi, hogy a rejtegetéssel a családját, a szüleit védi. - Viszont egy közös nyelv, akár kódnyelvnek is használható, ami néha nagyon hasznos lehet - teszem hozzá mellékesen, egy kedves mosoly kíséretében, jelezve, hogy attól még, hogy most esetleg nem fogja tudni használni, a későbbiekben nagy hasznát veheti.
Annyira jó hallani, hogy létezik olyan szülő, aki mázlistának érzi magát, hogy a gyereke, az aki. Én ennyi év után, én csak remélni tudom, hogy a szüleim is így éreztek velem kapcsolatban, de erre már sosem fogok választ kapni. Viszont vígasztal az a tudat, hogy Tío önként vállalta és engedte, hogy a kötelező hónapokon túl is maradhatok mellette. Jules reakciójára viszont egyelőre csak lágy és megértő mosolyt küldök felé. - Gondold át nyugodtan, és ha megadod a számodat meg is csörgetlek, hogy később értesíteni tudj, hogy miként döntöttél - ajánlom fel gondolkodás nélkül, és mire végigfut az agyamon, hogy ezt lehet mégsem kellett volna, már nem is tudom visszavonni. Ha e miatt lesz később bajom, Ryan le fogja harapni a fejem, amint kihúz a csávából, de bízom benne, hogy erre nem fog sor kerülni.
Megértő, kedves mosollyal hallgatom, ahogy a kisfiáról beszél; annyira jó hallgatni is. Vajon Anyuék is így beszéltek rólam anno? Mennyire szeretném tudni. Annyira elmondhatatlanul hiányoznak. Vele nevetek, ahogy megemlíti, hogy a jegyzeteivel is szívesen játszik, próbálva elterelni saját, sötét gondoltaimat.. - Akkor később biztos bomlani fognak utána a lányok - mondom mosolyogva. - Van valami, amit kifejezetten nagyon szeret, ami leköti, vagy nagyon érdekli? - kérdezem kíváncsian, mert lehet, hogy akkor nem árt, ha neki is készülök valami feladattal, hogy ne érezze elhanyagoltnak magát, ha Jules belemegy a közös spanyolórákba.


Flor Sanchez Moreno
Oktatás
Play by :
Mariana "Lali" Espósito
Kor :
29
Foglalkozás :
EPA-nál környezetmérnök, besegít a Rosa Italian Cafénál (és spanyolt oktat privátban)
Hozzászólások száma :
269

Flor & Jules Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Flor & Jules EmptyPént. Dec. 14, 2018 3:02 am



flor&jules
Won't you please, please help me?

Egészen érdekes megismerni más személyek véleményét is azzal kapcsolatban, amiről magamban már annyiszor formáltam egy képet, mégsem tudtam objektíven tekinteni rá. Flor ebből a szempontból egy új nézőpontnak számít, és őszintén megmosolyogtatnak vagy olykor elgondolkoztatnak a szavai, amelyeket megoszt egy-egy felmerült témánkkal kapcsolatban. Most jelen pillanatban a diákjaim vannak terítéken, akik annyi személyiségjegyet hordoznak magukkal, hogy mellettünk az unalom nem létező fogalomnak számít.
- Igen, teljesen értem én mire célzol ezzel kapcsolatban. - bólintok egyet, mégis egy hümmögést is belecsempészek elsődleges reakcióm mellé. - Általában könnyen megbékélnek. Az a nagy szerencsém, hogy jó osztályt kaptam ki, és nem leszek világ életemben a csúnya, gonosz tanárnéni, aki egyfolytában csak kínozta őket. - égnek emelem a tekintetemet, mégis egyet kell értenem vele a véleményével kapcsolatban. - Valljuk be, senki sem szereti ha a szabadidejével szórakoznak. Kettős érzés ez, ha mindkét oldalt képviseled, de hidd el, olyan nagyon rossz dolguk nincsen.  - teszem azért hozzá, hogy eloszlassam a velem kapcsolatban felmerült téveszméket, melyek a kegyetlenségemet támasztják vagy támasztanák alá. - Szeretem egyébként az ilyet. Mármint ezek a dolgok legtöbbször ösztönzik őket. - gondolkozok el, hiszen nem egyszer igyekeztem megédesíteni az együtt töltött időnket valamilyen játékos vagy úgymond kedvelhető rendszerrel, ami nem éppen nevezhető hétköznapinak.
Elmosolyodok a kapott válaszon, és egy értésemet kifejező és egyben elnyújtott 'aha' is társul ez mellé. - Találékony. - kezdetben ízlelgetem ezt az egy szót. - Ez rám határozottan sosem volt jellemző. - halk kuncogás kíséri vallomásomat, de mivel már előbb megmagyaráztam milyen is voltam régebben, ezért most a bővebben történő kifejtés elmarad. - Jó, bevallom, néha-néha belekóstoltam az élet érdekesebb oldalába, de annyira sosem tűnt otthonosnak nekem, hogy sokat időzzek el ott. - vonok vállat egyszerűen, mert hát voltam félénk gyerek, meggondolatlan és a legtöbbször összeszedettnek mutatkozó fiatal és egy szétszórt felnőtt, amelyik szerepet most is kitűnően képes vagyok elsajátítani. - De igazad van. Annyi külső hatás mellett valójában nehéz nem a tömeggel sodródni. - esek gondolkozóba egyetértően. - Azok a buta következmények.. - jegyzem meg azért gyorsan, mert hát leginkább ezek tartanak vissza attól, hogy butaságot műveljünk. Vagyis nálam személy szerint legtöbbször ez volt, ami féken tartott.
Vannak dolgok az életben, ahol nem könnyű pusztán egyszerű döntést hozni vagy hallgatni a megérzéseinkre, és ez is most ugyanilyen. Jól esik valakivel ezt rétegről-rétegre átbeszélni, mert bár eddig bizakodva álltam az ösztöneimhez, nem lehetetlen, hogy egyes területeken félrevezetnek. - Ez sokat segített most. - hálás mosollyal fejezem ki néma köszönetemet, mielőtt egyébként szavakban is megtehetném. - Egy kis időre akkor jegelem ezt a témát, és megpróbálok biztosra menni, mielőtt felhozakodhatnék bármi külön akcióval, amit ezidáig terveztem. - jutok döntésre és egy bólintással is meggyőzöm magamat. - Apró lépések, aztán meglátjuk hova vezetnek. Ez most más nézőpontba helyezte az elképzeléseimet, szóval köszönöm. - foglalom össze, hálámat most már nyíltan is kifejezve, mindazonáltal a gondolataim még mindig nagy fordulaton pörögnek, jóllehet most már összeszedettebb irányba haladnak tovább.
- Mindenféleképpen. - fűzöm hozzá a külön óráinkra vonatkozó döntésemmel kapcsolatban, mert bármennyire is szeretném, jó pár tényezőt muszáj lesz összeegyeztetnem, mielőtt tényleg igent mondanék. Mindezek elérését elősegítően azonban előhalászok egy papírt a táskámból és rávésem a számomat, amit át is nyújtok neki.
Manuel említése után még inkább jó érzések töltenek el, mert bár a magánéletemről olykor szeretek szűkszavúan nyilatkozni, ő róla annyi mondanivalóm van.
- Ó, kérlek, ne szaladjunk ennyire előre. - biggyesztem le játékosan az ajkamat, és el is nevetem magamat mellé. - Mindenesetre biztosan így lesz. - értek azért halkan egyet, mintha attól félnék bárki is meghallja amit mondok, és az idő varázsütésre elrepül felettünk, Manuel pedig felnőtté cseperedik.
- Az oroszlánok. Teljesen oda van értük és annyi plüssjátéka, könyve van már róla, hogy néha én is elveszek közöttük. - válaszolok hezitálás nélkül. - Nem is értem hogyan alakult ki ez nála, de imádja őket. - boldog mosoly időzik el arcvonásaim mentén, mert bár nagyon kíváncsi kisfiú, és szeret mindent felfedezni, megismerni, mindazonáltal ez bőven kiemelkedik mind közül.



Juliet Brewster
Oktatás
Play by :
Melissa Benoist
Kor :
28
Foglalkozás :
énektanárnő
Hozzászólások száma :
65

Flor & Jules Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Flor & Jules EmptySzomb. Dec. 15, 2018 12:51 pm


Jules ✫ Flor

Tisztában vagyok vele, hogy a tanulás nagyon fontos, de a módszer, amit a fejlett országokban alkalmaznak embertelen, hiszen már 5-6 éves kortól arra kényszerítjük a gyerekeket, hogy naphosszat csendben, egyhelyben ülve, fegyelmezetten viselkedjenek egész nap. Ez a viselkedésforma pedig teljesen ellentétes az ösztöneikkel, hiszen normál esetben a gyerekek egy perce sem ülnek meg a fenekükön, de, ha esetleg mégis önszántukból teszik ez, az mindig rossz dolgot jelent, például, hogy betegek. Mi készakarva kiöljük belőlük, majd néhány év múlva felháborodottan, pánikolva hordjuk a gyereket orvoshoz, mert a sok ülés miatt elhíznak, legyengülnek, gerincferdülést kapnak, ami előbb-utóbb különböző betegségeket eredményez. Ráadásul tegyük hozzá azt az egyáltalán nem elhanyagolható tényt, hogy, ha valaki már dolgozik, akkor a munkaideje után mondhatni szabad, ha akar vacsorafőzés helyett, mondjuk rendel valami kaját, amit szükség esetén házhoz is szállítanak, de ezzel szemben egy tanuló, az iskolai nap végén hazamegy, és a változatosság kedvéért, otthon folytatja az asztal fölé görnyedést, mert leckét kell írnia. - Látod, Te is egyetértesz a szabadidő fontosságával - nézek rá kedvesen mosolyogva. - Egyébként én nem hiszem, hogy feltétlen azzal a leckével van gondjuk, amit Te adsz fel nekik, hanem amit egész nap a tanárok. Hha egy rövid napot nézünk, akkor is van négy-öt órájuk, amiknél, ha csak fél órát veszünk tantárgyanként ként, akkor is két-két és fél óra csak az iskolán kívüli kötelező elfoglaltság, ami már általában az estébe nyúlik, és akkor még nem is igazán volt házi. És valljuk be őszintén, ennél az átlag házi több szokott lenni, például matekból, vagy irodalomból - próbálok nagyon finoman arra utalni, hogy egy készségtantárgyból nem lehet túl sok leckét feladni, de az a néhány perc is, amit a gyerek játékidejéből vesznek el, az számára büntetés. Arról, hogy a szülők, hogyan viszonyulnak az ének, rajz,és egyéb hasonló jegyekhez, ahhoz meg nem tudok mit nyilatkozni, hiszen erről nincs saját tapasztalatom. Amikor tizennyolc évesen Tío írta alá a jegyeimet, az általában úgy működött, hogy „Na, gyere, mutasd, hol írjam alá”. Tehát lényegében azt sem tudta mit ír alá, de ezt sosem használtam ki, hiszen örültem, hogy egyáltalán volt valaki, aki csak az én ellenőrzőmet írja alá, vagy egyáltalán aláírja valaki. - Akkor ez a pozitív megerősítéses dolgot terjeszthetnéd nagyobb körben is - mondom neki cinkos mosollyal. Valahogy a pozitív dolgok nehezebben terjednek, mint a negatívok. Ezek szerint akkor nem csak a nevelőszüleim és az árvaházban vették természetesnek a jó dolgokat, és büntettek a rosszért, hanem ez egy általános felfogás lenne? - elmélkedek magamban a dolgon.
Úgy látom, a megfogalmazásom nagyon tetszik neki, de végül is pont az volt a célom, hogy ne tudjon nagyon eligazodni a múltamon. - Biztos vagy Te ebben? - kérdezek rá bizonytalanul. - A csínytevésekből való kimaradáshoz sosem használtál valami frappáns kifogást? - firtatom tovább a dolgot. Ezt is lehet találékonyságnak nevezni. Ahogy tovább mesél, hogy azért ő is kipróbált dolgokat csak mosolyogva fogadom vallomását. - Szerintem nincs ember a Földön, aki soha nem látogatott el az „élet érdekesebb” - használom az ő szavait - oldalára, de azt én nagyon jónak látom, hogy nem élvezted az ottlétet - nézek rá őszintén. A következményekre tett megjegyzésétre nem kívánok reagálni, mindössze egy elnéző, kedves mosollyal, mert ezek szerint neki sosem volt olyan dolog az életében, amit kizárólag akkor tudott megszerezni, ha tilosban járt, ami nagyon jó dolog, és kicsit irigylem is ezt. Nekem a szabadság volt a tiltott gyümölcs, amiért nagyon magas árat is hajlandó voltam, vagy néha szerencsére csak lettem volna, megfizetni.
Ahogy kifejtem a valenciai diákjával kapcsolatba a meglátásaimat, amik lehet, hogy sötétebbek az átlagnál, úgy látom, hogy célba találtak, és eltérítettem egy kicsit másabb irányba, vagy legalább egy lassabb tempó felvételére késztettem. - Örülök, hogy így gondolod - mondom neki kedvesen, mert látom és érzem is rajta a hálát. - Szerintem jó döntés - bíztatom, hogy ne térjen le a most kiválasztott útról - és talán így, a kollégáid is segítőkészebbek lesznek a témával kapcsolatban, akár most, akár a jövőben egy hasonló helyzetben - bíztatom, hogy talán még belső támogatást is fog kapni, ha körültekintően jár el. - Igazán nincs mit - mondom őszintén neki, és most valamiért nem érzem magam zavarban a hálálkodás miatt, ami meglepő nálam, és hagyom, hogy még átgondolja, ami most a fejében kavarog. Idő kell, mire leülepszenek a mostani sokkolónak szánt mondataim, amiket a tőlem telhető legjobban próbáltam finomító csomagolásba burkolni.
Munka és gyerek mellett nem egyszerű különórákat beiktatni a napirendbe, főleg úgy, hogy viszonylag gyakorinak is kellene lenniük az időpontoknak. Szervezést igényel, amihez idő kell, most elsősorban neki, hiszen jelenleg én szabtam a feltételeket, bár nem önszántamból. Ahogy felírja a számát egy lapra, el is veszem tőle, hogy beleírjam a telefonomba, „Juliet - spanyol tanítvány” néven. Egyelőre nem akarom megmondani én sem a teljes nevemet, majd, ha elkerülhetetlen, és ha én rákérdezek az övére, általában automatikusan jön, hogy visszakérdeznek. A mentés után viszont meg is csörgetem egyből, hiszen először neki kell keresnie engem. - Megcsörgetlek, hogy majd tudj hívni - osztom meg vele terveimet, amikor a fülemhez emelem a telefonomat, majd amikor kicsörög nála, le is teszem.
Ahogy a kisfia későbbi életére teszek egy megjegyzést egy kicsit talán el is szomorítom, bár nem áll szándékomban, és ezt talán ő is tudja, mert nevet is egy kicsit a dolgon. Az ilyen jellegű társalgásoknál mindig úgy érzem, hogy nekem alapvető dolgok maradtak ki az életemből azzal, hogy korán elveszítettem a szüleimet. De, hogy miről maradtam le, arra még nem sikerült rájönnöm, és lehet már soha nem is fogok. Viszont, hogy leplezzem a jelenleg kavargó érzelmeimet, amiket részben a hiányosságaim, részben meg az ő - számomra - meglepő reakciói váltottak ki, kedvesen elmosolyodok.
Meglepődöttségemet viszont nem tudom leplezni, amikor elárulja, hogy a kisfia az oroszlánok nagy rajongója. Bár azt el kell ismernem, hogy a maga nemében az oroszlánok nagyon különlegesek, hiszen az egyetlen macskafaj, ami nagy létszámú családban él, bár nem hiszem, hogy a kiskölyöknél ez a tény lenne a mérvadó a rajongását illetően. - Szerintem valahol érthető, hiszen nagyok, erősek és nagyon szépek, és általában a hatalommal hozzák őket összefüggésbe - utalok arra, hogy sokan az „állatok királyának” nevezik őket. - Ő még nem mondta, hogy miért szereti őket? - kérdezek rá kíváncsian.


Flor Sanchez Moreno
Oktatás
Play by :
Mariana "Lali" Espósito
Kor :
29
Foglalkozás :
EPA-nál környezetmérnök, besegít a Rosa Italian Cafénál (és spanyolt oktat privátban)
Hozzászólások száma :
269

Flor & Jules Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Flor & Jules EmptySzomb. Dec. 15, 2018 11:50 pm



flor&jules
Won't you please, please help me?

Elég sokszor esünk bele abba a hibába, hogy a körülöttünk lévők nézőpontját nem vesszük figyelembe, ezzel ellenben erősen hajszoljuk rá akaratunkat a másikra. Érdekes ugyanakkor, hogy az iskolai közeg gyerekszemmel milyen érzéseket vált ki tapasztalójából vagy akkor már mikor tanárként áll ott egy csapat diák előtt. Személy szerint igyekeztem nem átesni a ló túloldalára és valahogy tanítani és egyben fenntartani a gyerekek érdeklődését is vele együtt. Nem volt könnyű, hiszen a kollégáim másképpen álltak a tanításhoz és némelyek szigorúbb elveket vallottak, mint mások, így ezeket összevetve egészen vegyes érzelmekben volt részük a nap minden órájában a diákjaimnak. Így rendszerint mire hozzám kerültek, kimerültek voltak és a figyelmük sem tudott pusztán egy dologra összpontosítani, még ha az ének nem éppen az a tantárgy volt, ami különös megerőltetést igényelt. Egyszerre az érem két oldalán lenni azt eredményezte, hogy az ember lánya szétszakadt a próbálkozásoktól, és nem feltétlenül segített, hanem megesett, hogy rontott a helyzeten. Flor véleménye ezzel kapcsolatban helytállónak tűnik, így nincs is más lehetőségemet, mint egyetértésemet bólintással kifejezni vagy olykor a beszélgetésünkbe belecsempészett igenléssel.
- És ami a legrosszabb, hogy évenként nemhogy javulna, de az esetek többségében romlik a helyzet. - teszem ezt úgy hozzá, mintha csak egy megkezdett mondatát fejezném be a saját gondolataimmal, és egy a dolog helytelenségét kifejező fintor jelenik meg arcomon ennek hatására. - Az a baj, hogy túl sok információt próbálnak elültetni a gyerekek agyában, és olyat tanítani nekik, amik az ő korukban még közel sem számítanának fontosnak. - osztom meg vele véleményemet. - Mellesleg volt lehetőségem múltkor belenézni a felsősök tankönyveibe, és őszintén elmondom néhány tananyagon magam is pislogtam párat. Jó, lehet így magam ellen beszélek, hiszen lássuk be a tanárok táborát erősítem, de sok mindent rendkívül helytelennek érzek ezzel kapcsolatban. - fűzöm hozzá gyorsan, azt kívánva, hogy úgymond nagyobb hatásköröm legyen ebben a témában, ugyanakkor tudom jól, hogy ez sokallta összetettebb, mintsem pár mozgatható szál, amelyet bárki képes a saját kedve szerint változtatni.
- Sosem lehet tudni mikor döntök úgy, hogy ideje lenne valamit tenni ennek az ügynek az érdekében. Ha netalántán egy nőről hallasz, aki feleslegesen osztja az észt az embereknek, akkor nos, az én leszek. - nevetek fel ennek lereagálásaként, mindenesetre egy nehéz nap keretein belül tény és való jobb lenne több pozitívumot tapasztalni, mintsem az ellenkezőjét. Ez viszont csak vágyálom marad, mert az esetek többségében, ha a napod kegyetlenül fárasztóan alakul, az emberek még annyira sem lesznek a segítségedre a javulás elérésének érdekében, ezzel szemben szívesen fokozzák még kedvtelenséget kiváltó okát.
- Most, hogy így mondod... - vágok közbe, mintha egy villanykörte jelent volna meg a semmiből a fejem felett megvilágosodott gondolataim szimbólumaként. - Éveken keresztül abban a tudatban éltem, hogy a leleményesség nem tartozik a tulajdonságaim közé, erre most kiderül, hogy mégis? - mosolyodok el, végül elgondolkozóan ingatom a fejemet. - Mhm, megesett, hogy képes voltam a legeszementebb gondolatokat kitalálni, csakhogy éppenséggel ne kerüljek bajba. Mindig tanul valamit magáról az ember lánya. - kedves mosollyal egybekötve szavaimat támasztom meg államat tenyeremmel, miközben beszélgetőpartneremnek szentelem minden figyelmemet, ahogyan eddig is tettem. - Rájöttem, hogy nem nekem való. Macerás és fárasztó, mellesleg sokáig elhúzódhat a helyrehozása azoknak a dolgoknak, amik azalatt az időszakok alatt történnek. - próbálok valami értelmes magyarázatot is adni arra, hogy személy szerint én miért kedveltem jobban a példás diák szerepet, mintsem az ellenkezőjét.
Örülök, hogy nem a saját ötleteimen buktam bele a jószándékaimba, ahogyan annak is, hogy végre volt valaki, akinek sikerült más helyzetbe tenni az adott témát, ezzel együtt más megvilágításba is helyezni azt. - Bárcsak így lenne, de ismerem már annyira jól őket, hogy tudjam, a háromnegyede éppenséggel imád kimaradni mindenből, ami egy kicsi pluszt is adna a környezetéhez. - égnek emelem a tekintetemet ennek hatására és még egy sóhaj is kiszökik ajkaim közül. - De bizakodjunk a legjobban. - teszem hozzá még gyorsan, hogy mindezek ellenére a remény még mindig ott lappang a felszín alatt, én pedig szeretnék minél erősebben kapaszkodni benne, mielőtt végleg kicsúszna a kezeim közül.
A telefonszámom átnyújtása után én is előhalászom a táskám mélyéről a készüléket, és miután megtörténik a csere, el is mentem gyorsan a számot, nehogy valami félrenyomott hívásra gyanakodva ignoráljam a hívást. Nem ez lenne az első eset. Mondjuk úgy a szétszórtságom elég nagy méreteket tud ölteni.
Manuellel kapcsolatos kérdésére egy enyhe hümmögést hallatok, és gondolkozóba is esek ezáltal, mielőtt valami érdemi válasszal is szolgálnék irányába. - Ő tőle ezt még személyesen nem sikerült meghallgatnom, viszont én úgy gondolom a nagyságukkal függhet össze. Mármint mindenre olyan csodálattal tud felnézni, amiről tudja, hogy kiemelkedik a többi közül és tekintélyt parancsol. Rajong az ilyen fajta dolgokért. - osztom meg vele a véleményemet. - Az oroszlánok meg azért ilyenek, mint ahogyan te is mondtad, hatalommal bírnak. Talán emiatt van értük oda, mert megvan bennük mindaz, ami félelmet és egyben tiszteletet kelt. - folytatom tovább, aztán eszembe jut valami, ami miatt akaratlanul is mosoly jelenik az arcomon. - Bár az is lehet, hogy a fiam hatalomra akar törni és amíg én imádom őt minden tettéért, ő titokban ezt tervezgeti. - jó, most sikerült elrugaszkodnom némiképp a valóságtól, ami miatt el is nevetem magamat, de belegondolva akár logikusan is hangozhat.



Juliet Brewster
Oktatás
Play by :
Melissa Benoist
Kor :
28
Foglalkozás :
énektanárnő
Hozzászólások száma :
65

Flor & Jules Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Flor & Jules EmptyHétf. Dec. 17, 2018 11:56 am


Jules ✫ Flor

Nem kerülök túl sok emberrel kapcsolatba, mert mindig potenciális veszélyforrást látok mindenkiben, de azért én is szoktam beszélgetni elég különböző foglalkozású és korú emberekkel, valamint én is megfordultam már bizonyos tekintetben mind a két oldalon, mint diák, és mint tanár is. Tapasztalataim viszont azt mutatják, hogy nagyon sok tanár elfelejti idővel, hogy milyen volt a másik oldalon lenni. Ez a felsőoktatásban is problémákat okoz, csak ott a diákok már önszántukból vannak, azon a szakon, ami remélhetőleg érdekli is őket, ezen felül elég érettek már ahhoz, hogy belássák, hogy valahol ez majd később az ő érdekeiket hivatott képviselni. Egy kisgyereknél viszont az egész iskolai cécó egy kész tortura, amit rájuk kényszerítenek a felnőttek; ők még nem látják a távoli célokat, hiszen ők elsősorban a mában, a mostban élnek, mindössze azt látják, tapasztalják, hogy nem csinálhatják azt, amit akarnak, és még büntetik is őket. Nekem annyival van nagyobb szerencsém tanárként, hogy én szabadon alakítom az óráimat, és az eddigi tanítványaim legnagyobb többsége önszántából jár/járt hozzám; és talán vagy két kivétel volt, amikor középiskolást korrepetáltam. Viszont örömmel tapasztalom, hogy Jules egyet ért velem, hogy mennyire igazságtalan a gyerekekkel szemben támasztott követelmény, bár nem hiszem, hogy módjában állna sokat változtatni rajta, hiszen tudom, hogy neki is meg kell felelni az elvárásoknak, ami bekorlátozza. Az viszont elkeserít, hogy ő, aki ebben a közegben él, egyre rosszabbnak látja a helyzetet, ez számomra azt jelenti, hogy valami nagyon nem jól működik. - Én nem érzem, hogy magad ellen beszélnél, hiszen veled szemben is van egy követelmény, amit teljesítened kell, ha tetszik, ha nem - reagálok, amikor megosztja velem a meglátásait. - De én ezt egyszerűen nem is értem - akadok ki a hallottakon -, mert én itt kint - utalok arra, hogy én az iskola szereplőinek egyik táborát sem képviselem már - azt látom, hogy a fiatalabb generációk a fejükbe nyomott információhalmaz ellenére, egyre kevésbé használják a fejüket. Azt látom, hogy nem gondolkoznak logikusan és következetesen, hogy nem látják a dolgok között az összefüggéseket. Ezzel szemben az idősebb generációk, akiknek esetleg csak a nyolc elemijük van, sokkal jobban megtanulták a dolgokat, jobban használják a fejüket, és megeshet, hogy kevesebb adat van a fejükben, de azzal is jobban boldogulnak a világban, mint a mostani fiatalok. - Beszélgettem én idősebb emberekkel és tőlem fiatalabbakkal is, és szinte kétségbeesve tapasztaltam, hogy a mai huszonegy-néhány éves korosztály milyen alapvető dolgokat nem tud, ami egyébként az általános műveltséghez tartozna, amit elméletileg az érettségiig meg kellett volna tanulniuk. Ilyenkor azért erőteljesen elgondolkozok, hogy itt a háttérben nem áll-e esetleg valami összeesküvés-elmélet, ahol az a cél, hogy a népet butaságban tartsák, hogy később könnyebb legyen őket irányítani. - Azt meg végképp nem értem, hogy a mostani lexikális tudásnak mi értelme, mert a száraz, tömény adatokat mindenki elfelejti, ha nem használja, teljesen fölösleges megtanulni, szerintem elég, ha azt tudja valaki, hogy hol keresse - tűnődök hangosan. - Vagy Te erről hogy vélekedsz? Látod annak az értelmét, hogy ennyire megemelték a követelményt, és hogy ennyi lexikális tudást próbálnak a diákok fejébe nyomni? - érdeklődök egy olyan személytől, aki látja a másik oldalt is.
- Ne aggódj, ha hallok ilyenről szerintem nyomban ott termek én is - biztatom, hogy én támogatom eme cselekedetében, ha arra van szükség, és közben szélesen elvigyorodom.
- Szerintem Te ezt valahol tudtad tudat alatt, csak kellett egy kívülálló segítsége, hogy tudatossá váljon - mosolygok rá kedvesen. Az utolsó mondatára viszont elnevetem magam egy kicsit. - De ugye jól gondolom, hogy magadtól akartad rendbe tenni a dolgokat és nem mások utasítására? - kérdezek rá arra, ami a leginkább fúrja az oldalamat ezzel kapcsolatban.
- A háromnegyede - emelem ki a számomra legszembetűnőbb dolgot -, ami azt jelenti, hogy az egynegyedének elnyerheted a támogatását, ami több mint a semmi. Próbáld őket magad mellé állítani, csak lehet, előtte kell egy már megtörtént példa, amivel alá tudod támasztani az állításod. Ráadásul az sem feltétlen mindegy, hogy ez az elenyésző személy hol van a ranglétrán, mert lehet elég, ha mondjuk, egyedül az igazgató támogat - próbálom pozitív megközelíteni a dolgot. - Bár még ez sem feltétlen fontos, néha az eredmények önmagukért beszélnek - fejezem be gondolatmenetemet.
Figyelmesen hallgatom, ahogy a kisfiáról beszél, hogy miért is szeretheti annyira az oroszlánokat. - Különleges kisfiú lehet, ami később még nagyon jó lehet, bár ha ki akar majd tűnni a tömegből, akkor az, nem legegyszerűbb út lesz - esek gondolkodóba én is, mint az előbb ő. Az utolsó mondatát viszont tudom, hogy amolyan viccfélének szánta, de lehet igazság alapja, még ha most nem is gondoljuk így. - A hatalommal nincs semmi gond, ha azt építésre használják és nem rombolásra - nyugtatom meg annak ellenére, hogy talán teljesen félremagyarázzuk a dolgot, és teljesen más áll a dolgok hátterében, hiszen mi már a felnőttek összetett, zavaros világában élünk, ahol a dolgoknak a legtöbb esetben valami komolyabb, mélyebb indoka van. Egy gyerek viszont még egyszerűen gondolkodik, és nem sző bonyolult terveket a jövőre nézve, hiszen neki az nem fontos, csak az, ami belátható időben van, ami néhány napnál nem több, legfeljebb néhány hét, ami azért elég ritka, és akkor általában nagy és különleges dologhoz kapcsolódik.


Flor Sanchez Moreno
Oktatás
Play by :
Mariana "Lali" Espósito
Kor :
29
Foglalkozás :
EPA-nál környezetmérnök, besegít a Rosa Italian Cafénál (és spanyolt oktat privátban)
Hozzászólások száma :
269

Flor & Jules Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Flor & Jules EmptyCsüt. Dec. 20, 2018 8:45 pm



flor&jules
Won't you please, please help me?

Egyes témákba olykor akaratlanul is képes vagyok perceken keresztül belemerülni, részletesen kifejteni, mindezek viszont a legtöbb alkalommal megmaradnak a saját gondolataimnak, mert nehezen akad olyan ember a közelemben, akinek kiadhatnám ezeket. Flor személyében ilyenre leltem. Ő nem fél kinyilvánítani a saját véleményét, így nekem is könnyebb beszédesebbé válni, és úgymond rázúdítani mindazt, ami a napok folyamán foglalkoztat, mégsem kerül kimondásra. Tanárként jócskán benne vagyok az egész rendszer közepében és bár egyes elemeivel egyszerűen nem értek egyet, jómagam túl kevés vagyok ahhoz, hogy változást hozzak egy túlságosan összetett problémára. Jóllehet a saját kis kereteimen belül igyekszem alkalmazni elképzeléseimet, mindazonáltal ez eléggé apró mozzanat ahhoz, hogy naggyá nője ki magát és változást hozzon.
Fintor rejlik fel arcom mentén, ahogyan kifejtjük a mai rendszer hiányosságait, árnyoldalát és egyben zavart valóját. Teljes mértékben egyetértek Florral, és csak bólintással fejezem ki egyetértésemet felé, és egyben nem egyetértésemet azok irányába, melyek most témánk alapját képezik.
- Ebből is látszik, hogy egy felszínes és hirtelen jött ötlet után próbáltak menni, feltételezve, hogy az hosszútávon jót tesz majd, de a nagyobb képet nem vették figyelembe. Ilyen az, amikor fordítva sülnek el a dolgok. - sóhajt hallatok véleményem után, miközben a velem szemben ülőre koncentrálok. - Úgy gondolták minél több tudást próbálnak ráerőltetni a gyerekekre, akkor majd a későbbiekben több területen állják meg majd a helyüket, de úgy vélem - mint ahogyan te is említetted, - csak rosszabbat tettek vele. Egy idő után mikor a gyerek belátja, hogy ez bárhogyan is próbálja, egyszerűen nem fog menni neki, feladja a próbálkozást és valahol megértem. Ennyi tömény információt megjegyezni, ami nemhogy nem készít fel az életre, de még hátráltat annak megélésében, teljesen lehetetlen. - adom ki magamból mindazt, amely eddig is ott lakozott bennem, megosztani viszont senkivel nem volt lehetőségem.
- Ez valahogy nekem sem igazán áll össze. Csak túlterhelődnek miatta a gyerekek, és mellé még azt is hiszik, hogy ez a tudás majd elegendő lesz a nagybetűs életben, hiszen biztosan nem véletlenül próbálnak velük ennyi mindent megjegyeztetni, aztán mikor ott állnak, rájönnek, hogy kezdhetnek mindent elölről. Nem hiszem el, hogy valaki úgy gondolja ez a rendszer tényleg működik. - teszem még hozzá a kérdésére is választ adva ezáltal, mert egyre inkább tapasztalható, hogy mikor a gyerekek kilépnek a nagyvilágba, egyszerűen tehetetlenek mindazokkal az impulzusokkal szemben, melyek érik őket. Valójában a tömény, és a jövőjüket közel sem segítő információkkal nincsen lehetőségük mit kezdeni, mert nem éppen állja meg a helyét abban a szituációban, amibe keveredtek. Ez pedig valahol eléggé elkeserítő, végignézni meg főleg.
Jót mosolygok a kapott válaszán, elvégre biztosan könnyebb lesz majd nem egyedül végigcsinálni a nagy, mindent megváltoztató szónoklatot, amihez ugyan nem fűzök reményt, viszont gondolatba olykor-olykor nem árt eljátszani az ilyenekkel. Főleg azért se, mert eléggé szórakoztató és motiváló már maga a gondolat is.
Volt pár döntés az életemben, amit, ha tehetnék szívesen az ellenkezőjére fordítanék, de a múlton már nem változtathatunk, a jelenem pedig egészen jó irányba haladt, így talán nem véletlenül történtek úgy a dolgok, ahogy. Ezekkel kapcsolatban ugyan homályos részleteket, de megosztok egy-két dolgot Florral, mint például fiatalkori kicsapongásaimat, és a tapasztalataimat velük kapcsolatban.
- Így már minden világos. - hümmögök egyet a nagy felfedezés kapcsán, ezután viszont egy bólintás is követi válaszomat, mely a kérdésének hatására történik. - Nem szerettem szembenézni ezzel, de beláttam, ha hibás voltam, így esélyesebbnek tűnt tanulni is belőlük, ha magam állok neki az elromlottak megjavításának, minthogy másra bízzam a piszkos munkát. - vallom be, de még mindig ezt az elvet vallom. Úgy gondolom a hibák se véletlenek, és ha már megtörténtek, akkor legalább okuljunk is belőlük, hogy a későbbiekben elővigyázatosabbak legyünk velük kapcsolatban. Mellesleg hasznosabb így szembenézni velük, mintsem mérgelődni miattuk, bármennyire is kellemetlenül érintenek a következményei.
- Komolyan Flor, hol bujkáltál te eddig? - nevetek fel kérdésem után, de mivel ez úgy önmagában sok mindent nem mond, így bővebben kifejtem mire is gondoltam ezalatt. - Hihetetlen, hogy mindenben megtalálod a pozitív oldalt. - fűzöm hozzá még gyorsan, de ezt közel sem tartom rossz tulajdonságnak, sőt, most eléggé jól jön zavaros és tehetetlennek ható gondolataim közepette. Egy kis remény, hogy még akár jól is elsülhetnek a dolgok. - Több, mint a semmi. Elvégre tényleg az számít kik is azok, akik mellettem állnak, és nem az, hogy mennyien. - merengek el én is ezen, és valamennyire a kicsi lelkivilágom is megnyugszik ezáltal. Menni fog ez - vagyis nagyon remélem.
- Tagadhatatlanul az. - fűzöm hozzá kedvesen és egyetértően és el is mosolyodok mellé. Napról napra egyre inkább varázsol el, és mikor úgy érzem már nem érhetnek meglepetések, akkor Manuel örömmel megmutatja, hogy ez közel sincs így. Szinte hihetetlen, hogy minden boldogságomat ebben a kisfiúban lelem, de mégis így van. - Ajánlom neki mindkettőnk érdekében, hogy jóra használja ezt a képességét. Még a végén kiderül, hogy valami gonosztevőt neveltem a mesékből. Nem is tudom, hogy ez esetben le lennék nyűgözve vagy totálisan kibuknék emiatt. - szórakozok ezt a témát továbbgondolva. - De ugye nem gondolod, hogy tényleg így van? - a biztonság kedvéért nem árt rákérdezni, de azért jól esik most egy kicsit viccelődni.




Juliet Brewster
Oktatás
Play by :
Melissa Benoist
Kor :
28
Foglalkozás :
énektanárnő
Hozzászólások száma :
65

Flor & Jules Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Flor & Jules Empty

Ajánlott tartalom


Flor & Jules Empty
Vissza az elejére Go down
 

Flor & Jules

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: Archívum :: Játékok-
^
ˇ