One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Recognize it! #1

Nathaniel Ainsley
Today at 9:56 pm



Eric Wang és Miss Bell

Eric Wang
Today at 5:08 pm



Eric & Christabel ~Tell me your Story~

Eric Wang
Today at 3:12 pm



Wedsie & Ben - Pig or Cat?

Wednesday Bell
Today at 2:42 pm



Ludmilla Litrowsky [ készülőben ]

Ludmilla Litrowsky
Today at 2:18 pm



Ben & Nora | undercover mission

Benjamin Henson
Today at 1:16 pm



Dor & Rae | shining stars of the night

Raelyn J. Winters
Today at 12:22 am



Dor & Rae

Dorian J. Lester
Yesterday at 10:09 pm



Kapcsolatkeresõ

Joshua Miller
Yesterday at 9:49 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 7 3
Diákok 9 7
Törvényszegõk 9 13
Bûnüldözés 9 10
Hivatal 2 3
Üzlet 8 4
Oktatás 5 3
Munkások 4 4
Egészségügy 6 5
Összesen 59 52
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 26 felhasználó van itt :: 16 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 1 Bot

Adam M. Austin, Adriana Lane, Dyson Jaworowski, Elizabeth Luna Cortez, Erik Lindström, Ewan Patrick Brooks, Janine A. Rossi, Joshua Miller, Kayline Prescott, Lena Caldwell, Leon Williams, Logan K. Whitfield, Marilyn Kaminski, Nathaniel Ainsley, Raelyn J. Winters, Wednesday Bell


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Flor & Jules

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Hétf. Nov. 05, 2018 5:42 pm


Jules ✫ Flor

Szeretek barátkozni, de a múltam - és most már megint a jelenem - miatt nem igazán engedhetem meg magamnak. Vagy legalább is így szoktam gondolni, mert féltem azokat, akik túl közel kerülnek hozzám, hogy akaratom ellenére veszélybe kerülnek. A bűntudat miatt gyakran intézem úgy, hogy az ismerőseimet szépen lassan, fokozatosan leépítem, így nekik általában nem tűnik fel a hiányom.
Jules nagyon kedvesnek és aranyosnak tűnik, így már előre érzem, hogy, ha úgy alakul, vele is ugyan azt fogom tenni, mint sok más ismerősömmel. Ez alól általában akkor van kivétel, ha tudomást szerzek egy olyan közeli ismerőséről, aki képes szüksége esetén megvédeni. Vagy, ha már eleve olyan a személy, aki meg tudja védeni magát. Bár mindezek ellenére, általában szeretem úgy intézni a találkozókat, hogy külső személynek inkább úgy jöjjön le, hogy munka, tanulás vagy közös helyen végzett hobbi miatt futottunk össze, tehát nem direktben, a találkozás miatt. Ezek mellett a dolgok mellett pedig próbálom nem nagyon beavatni az embereket az életem egyéb területeibe, hogy minél kevesebbet tudjanak rólam. Úgy hiszem, hogy talán így tudom a legjobban megvédeni őket. Ezeknek megfelelően kitolásnak érzem, hogy az ember társas lény, és azt még jobban, hogy én ennyire nagyon rosszul tűröm a magányt.
Julessal nagyon könnyű beszélgetnem, mert valahogy könnyen megtaláljuk a közös hangot, legalább is én így gondolom.
Jó közösséget találni egy szűk érdeklődési körön belül nagyon nehéz, főleg, ha új valaki abban a körben, de nem lehetetlen. Az ezzel kapcsolatos negatív tapasztalatait szomorúan hallgatom, mert nem hiszem, hogy rászolgált arra, hogy elüldözzék maguk közül, főleg nem úgy, hogy még a kedvét is elvegyék a dologtól, lehet, örökre. - Ezek sajnos megvannak mindenhol, csak szerintem sok múlik azon, hogy az ottani vezető, tanár, bárki, akinek úgymond „lehetősége van az irányításra”, - teszem a kezemmel is idézőjelbe - hogyan kezeli ezeket a személyeket. Az előző helyemen, a rendbontókat a tanár állította le, hogy elbeszélgetett velük négyszemközt, hogy nála mi az elvárás és miért is vannak nála, és ha neki ez nem tetszik, akkor, ha kell, ajánl neki olyan helyet, ami megfelel az elvárásainak, de ne éreztesse a többiekkel, hogy ők mennyivel gyengébbek hozzá képest. Így igazából ezek viszonylag békés módon rendeződtek - fejtem ki az eddig tapasztalataimat, mert látom a mosolya mögött a szomorúságot, amit okoztak neki. - Ott egy nagyon családias hangulat uralkodik, ráadásul az egyik ismerősöm is tanár néhány órán, akiről tudom, hogy nem tűri, hogy másokat bántsanak, és finoman helyre teszi az illetőt. Bár engem pont nem tanít, mert elsősorban kezdőkkel foglalkozik - válaszolom meg az mostani tánchelyemre vonatkozó kérdését kedvesen mosolyogva. Enrique-t szoktam látni órákon, mert ha a párja nem tud neki segíteni az órán, akkor én ugrom be helyette, ha tudok, és láttam már a problémakezelését élesben is.
Jules megerősít, hogy jó volt a korábbi meglátásom a foglalkozását illetően, és ki is fejti kérdésemre a választ, amit örömmel hallgatok, de van bennem egy kis fájdalom is, hogy én a félelmeim miatt nem tudok ilyen pozitív hatásokat előidéző környezetben megfordulni. - Akkor elmondható, hogy megtaláltad a számításidat. Annyira szerencsésnek tartom azokat, akik olyan közösségben vannak, ahol fel tudnak töltődni, mert a körülöttük lévők árasztják magukból a pozitív hatásokat. Meg így, akik ilyen környezetben vannak, azok könnyebben adnak ugyan ilyen hatást másoknak is - mosolygok rá ismét kedvesen. Valahol irigylem ezért, de a legkisebb rosszérzés nincs bennem e miatt, mert tudom magamról, hogy bármennyi a pozitív hatás, akkor sem tudnám elképzelni magam hosszú távon gyerekek között. Meg nem is biztos, hogy szerencsés lenne a dolog végkimenetele hosszabb távon.
- Rendben, benne vagyok, csak nehogy a végén kiderüljön, hogy én vagyok a legnehezebb eseted az eddigi pályafutásod alatt - nevetek fel én is, ahogy viccelődve azt mondja, engem is megtanít a diákjaival együtt érvelni. - Mikor menjek az első órára tanárnő? - kérdezek rá viccelődve a dologra, tudva azt, hogy ezt ő sem fogja komolyan venni, mert nem is lehet, de ettől függetlenül, ha úgy alakul, akkor tényleg érdemes lenne ezt valahogy átadnia nekem is.
- Lehet ezt a tanácsot nekem is meg kellene fogadnom - nézek rá kicsit csillogó szemekkel, amikor azt ecseteli, hogy ő inkább megpróbál felkészülni a balszerencsére. Egyelőre biztos, nem kell tudnia, hogy én is pont ezt próbálom csinálni, csak az én démonjaim, nem feltétlen egy veszekedős, feszültséggel teli néhány rossz hetet próbálnak előidézni, mint a legtöbb embernél lenne, hanem úgy elpusztítani, hogy a lehető legtöbb fájdalom végén teljesen feladjam a küzdelmet, és majd csak ez után mérnék rám a végső csapást. Legalább is én ettől jobb szándékot nem nagyon nézek ki a régi mostohacsaládom tagjaiból.
A munkámat érintő témánál azért még mindig elővigyázatos vagyok, azt hiszem mindenkinek így a legjobb. Az első megjegyzésére kedvesen elmosolyodom, majd a kérdésére inkább egy körülíró választ adok. Általában úgy sem tudják az emberek, hogy mivel is foglalkozik egy környezetmérnök. - Egy olyan helyen leszek, ahol többedmagammal megpróbáljuk visszaszorítani a környezetszennyezést, illetve az eddigi károkat helyrehozni amennyire lehet. - Nézek rá kedvesen. Ettől jobban nem akarok belemenni, de azt hiszem a lényeget elmondtam, teljesen megválaszolva a kérdését. Nem tudom miért, de most valahogy annyira rossz érzéssel tölt el, hogy nem vagyok nyitottabb vele, hogy nem adok pontosabb infókat a következő munkahelyemről. De bízom benne, hogy ezzel nem bántom meg, csak próbálom mindkettőnek védeni. Vagy legalább is ezzel próbálom magam nyugtatni, hogy ez az Ő érdekeit is szolgálja, nem csak a sajátomat.
A következő kérdésében érzem, hogy ezt nem kizárólag általános kíváncsiságból teszi fel. - Igen - válaszolok a legelső kérdésére széles mosollyal. - Nem zárult le, csak nem nagyon van időm egyelőre órákat adni, mert általában hétköznap csak este érek rá, fél nyolctól vagy még később, attól függően, hogy hol találkozunk, vagy kéthetente hétvégén, bár akkor szabadon választhatják ki az időpontot - mosolygok rá kedvesen. - Bár ez néha dinamikusan változik, körülbelül belőjük, hogy mikor vannak az órák, de a fix időpontot csak az előző óra alkalmával beszéljük meg. De jelenleg nincs tanítványom, mert az előzővel nem régen érünk el arra a szintre, amit szeretett volna - fejten ki a bővebben a következő kérdésére adott választ. Szívesen tanítok, de ezek mellett a feltételek mellett nem nagyon vannak diákok. Sok ember nem tud este már figyelni rendesen, ha nappal már túl van egy műszakon vagy egy iskolai napon. Ráadásul nem is szívesen mászkálnak sötétedés után. - Egyébként miért kérdezted? Te is szeretnél spanyolt tanulni? - kérdezek rá kedvesen miközben egy újabb falat sütit veszek magamhoz. Részemről nem lenne gond, ha egyelőre tudna hozzám alkalmazkodni, mert a kávézóból nem jöhetek el hamarabb, és így eléggé be van korlátozva a szabadidőm. Az új munkahellyel viszont remélhetőleg ez is megoldódna, de az egy kicsit még arrébb van, és nem tudom, hogy neki mikorra kell és milyen szintű tudás. Ez a kettő nagyon fontos a tanulás és tanítás szempontjából is.


avatar
Oktatás
Play by :
Mariana "Lali" Espósito
Kor :
28
Foglalkozás :
EPA-nál környezetmérnök, besegít a Rosa Italian Cafénál (és spanyolt oktat privátban)
Hozzászólások száma :
112

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Vas. Nov. 04, 2018 12:51 am



flor&jules
Won't you please, please help me?

Barátkozós típusnak vallom magamat, hiszen a hétköznapjaim során sem tiltakozok minden erőmmel az ellen, hogy keressem mások társaságát, ugyanakkor normálisabb beszélgetőpartnert nehezebb találni, mint amire átlagban gondolnánk. Baltimore és az iskolai közeg ebből a szempontból mindig a káosszal volt egyenlő. Azok a szülők, akik érdeklődésüket fejezték ki irányomba és délutáni programként elhívtak egy kávéra vagy éppenséggel egy rögtönzött összejövésre, gyorsan lecsendesültek. Ők voltak azok a személyek, kik órákon keresztül fényezték az életüket vagy éppen panaszkodtak miatta, végül pedig kitértek gyerekük tanulmányi átlagára, és más gyerekekről szóló pletykákra. Rettenetesen nehéz és egyben félelmetes végignézni hogyan szúrják egymást hátba a szülők csakis azért, hogy lejárassák egymás gyerekét, ugyanakkor személyes találkozásuk alkalmával szinte a legjobb barátnőkké válnak. Azt hiszem én mindkét árnyoldalát láttam ennek, így nem szívesen kezdeményeztem az iskola keretein belül, Baltimore pedig túlságosan szerteágazó volt ahhoz, hogy programjaim közé besűrített leheletnyi szabadidőmet egy jó társaság felderítésével töltsem. Ugyan, mint mondtam, nem vetettem meg a társasági életet és annak velejáróit, de az egyedüllét sem okozott problémát számomra, és bárhogy is nézzük, Manuel a napom jó nagy részét birtokolja, így azt sem mondhatom, hogy éppenséggel magányosan és boldogtalanul ücsörgök otthon a négy fal között arra várva, hogy valaki felkarol majd. Nem hittem volna, hogy ez a nap ilyen irányba fordul át és pont akkor, mikor kevésbé számítok rá, botlok bele valakibe, akivel érdemes egy beszélgetést megejtenem. Flor sok minden témában otthonosan mozog, és a véleményét sem rejti el, ha arra kerül sor. Egy részem igenis örül, hogy eszerint alakult a mai napom, mert a kávé már szükséget jelzett bennem, egy kis boldogsághormon valamilyen sütemény formájában pedig sosem volt rám ártó szándékkal.
A táncról fejtegetjük témánkat, és ha már így benne vagyunk a közepében, én is megosztom saját tapasztalataimat, amik közel sem annyira kellemesek, mint amilyeneket ő mesélt nekem.
- Nem most volt már, és igazából többet nem vártam azoktól, akikkel összekeveredtem. – teszem még hozzá, és még egy fintort is ejtek. – Teljesen igazad van. De sajnálatos módon, ahogyan te is tapasztalhattad, minden közösségben van egy vagy kettő, aki megnehezíti az összes többi dolgát. Gyanús is lenne, ha nem lennének ilyen személyek. – vállat vonok, és még egy félszeg mosolyt is ejtek mellé. Én személy szerint örülnék, ha minden egyéb más körülmény mellett legalább a körülöttem lévők ne akarnák próbára tenni a türelmemet, de ugye a sors irányításának kulcsa nincsen a kezeim között, így egyszerűen csak arra kell figyelnem, miképpen tudom őket kezelni, ha már elkerülni nem. – És ahol most vagy, ott barátságosabb a környezet? – kérdezek rá még gyorsan így utólag hozzáfűzve érdeklődésemet, hiszen ha váltásra adta a fejét, akkor jó, ha ez a legkedvezőbb módon alakult.
Nem feltétlenül vagyok oda az erősebb kávékért, inkább a különlegességeket részesítem előnyben, és most is aszerint rendelek magamnak, de a beszélgetést nem szeretném különösen félretenni. A munkámról örömmel tudnék akár órákat is mesélni, hiszen annyi gyerekkel találkozok nap, mint nap, akikben megvan az a különlegesség, ami a felnőttekben már alig-alig felfedezhető. Az ártatlan szemlélődésük a külvilággal szemben, a kérdéseik és minden ami így egészében alkotja, és az emberek számára kedvessé teszi őket. Elmosolyodva fogadom válaszát, és még egy bólintással is megelőlegezem a továbbiakat. – Igen, teljesen jól látod. – értek vele egyet első körben, de közben felidézem múltam egy-egy szeletét a választásommal kapcsolatban. – Ők egy egészen más világnak tudhatók be Flor. Tele vannak vidámsággal, csodálkozással és jósággal, amivel szerencsére mindennap van lehetőségem találkozni. Eleinte nem voltam tisztában azzal mit szeretnék, de valami olyat akartam választani, ahol tudtam, hogy pozitívabb hatások is érnek. A gyerekek pedig ezt adják. – gondolkozok el, és tényleg őszintén így gondolom. Ha tehetném, akkor sem döntenék másképp.
Érdeklődve hallgatom véleményét meg a saját maga által tapasztalt dolgokat, majd csak ezután szólalok meg én is. – Ha szeretnéd, szoríthatok neked helyet a diákjaim között. Biztosan örülnének, ha rajtam kívül más társaságuk is lehetne. – nevetek fel halkan, amikor arra kér, hogy tanítsam meg érvelni. Nálam nem is tudom mi a kiváltója ennek. Lehet az iskolai feladatok, de az is lehet, hogy anya lehetetlen természete miatt alakult így, egy konkrétat viszont nem igazán tudnék megragadni.
Nem akarok sértően élni vele szemben, és szerencsére nem is úgy jön le neki amikor a bajjal kapcsolatos helyzetét hozom fel. – Ó, a baj nagyon jó abban, hogy megtalálja a gyanútlan áldozatait. Ezért nem is bújócskázok már vele többet, mert úgyis nyerne. – sóhajtok egyet, és még el is mosolyodok mellé. Inkább felkészülök, mintsem meneküljek előle.
- Nem lehetett egyszerű. Még szerencse, hogy viszonylag jól alakultak a dolgok. – célzok itt az előző munkahelyére, végül tovább érdeklődök. – És ha minden jól megy, mivel fogsz ezek után foglalkozni? – nem akaratok tolakodó lenni vagy azt se szeretném, hogy úgy érezze magát, mintha egy interjún ücsörögne, egyszerűen kíváncsi természet vagyok, ennyi az egész.
- Spanyolórákat? És még mostanában is tartasz vagy ez a korszak is lezárult? – fogom két kezem közé most az italomat, és bele is kóstolok.



avatar
Oktatás
Play by :
Melissa Benoist
Kor :
28
Foglalkozás :
énektanárnő
Hozzászólások száma :
16

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Kedd Okt. 23, 2018 10:09 am


Jules ✫ Flor

Hiába ülünk már Julesszal a cukrászdában és hiába sikerült kicserélni a cipőmet, akkor sem tudom még teljesen elengedni a dolgot, mert még mindig bosszant, és most nem csak az eladó viselkedése, hanem a sajátom is. Meg kellene már végre tanulnom, hogy egy-egy helyzetet nyugodtan kezeljek, és ne reagáljam túl a dolgot, még akkor sem, ha nem megy minden simán. Ha nem veszíteném el a fejem állandóan, hanem olyan nyugodtan kezelném, mint Jules, akkor talán nem keverednék állandóan bajba, de ennek az elérésében, a latin véremet kellene felednem szerintem. De ehhez valószínűleg újjá kellene születnem, ami remélhetőleg azért nem most lesz.
A beszélgetés viszont tényleg segít abban, hogy lassacskán mégis más dolgok kerüljenek előtérbe a gondolataim kötött, amit megint csak a velem szemben ülő lánynak köszönhetek.
Szerencsémre azt látom rajta, hogy nem untatom, amikor a táncról beszélek, és az jó érzéssel tölt el. - Ha valaki jól csinálja, és nem kötelességből, akkor azt érzi ő is, ha páros, akkor a partner is, és ezt kívülről is észre szokták venni, ami vonzza a szemet. Ráadásul a tánc is a művészetekhez tartozik, aminél egyfajta elvárás, hogy a szemlélő is élvezetét találja benne. - Ahogy azt meséli milyen élményei voltak ott ahol tanult kezdek elszomorodni, hogy néhány beképzelt táncos hogy el tudja venni valaki kedvét egy nagyszerű mozgási és kikapcsolódási lehetőségtől. De én is jártam már hasonló helyen, csak én nem akkor, amikor ismerkedni kezdtem a tánccal, ami hatalmas különbség. - Engem mindig mélységesen felháborít az ilyen viselkedés. Egy suliba általában azért megy valaki, hogy megtanuljon valamit, amit nem tud. Egy épeszű ember sem fizet, szerintem, - hangsúlyozom ki ezt az utolsó szót, mert lehet, tévedek - egy olyan tudás megszerzéséért, amivel már rendelkezik, de ezt néhány helyen mégis elfelejtik. Nagyon sajnálatos, hogy ezzel neked még a kedvedet is elvették a dologtól. Egyébként, ha vígasztal valamennyire, már én is jártam ilyen helyen - mondom neki bíztatóan, hátha javít egy kicsit a kedvén, hogy nem ő az egyetlen, aki ilyen tapasztalatot szerzett. Nekem annyival volt jobb, hogy tudtam, hogy mit keresek, és a következő buliban vissza is tudtam vágni azzal, hogy letáncoltam a tanárokat.
Többet viszont nem szándékozok hozzáfűzni, mert, ha minden jól alakul, akkor a későbbiekben is fogjuk tartani a kapcsolatot, és, ha elszánja magát újra a táncnál, akkor tudni fogja, hol keressen, és segítek neki, hogy olyan suliba iratkozzon be, ahol szórakozás a tanulás. Bár még nem tudom milyen stílussal próbálkozott, de ha valaki táncos, akkor könnyebben informálódik más táncstílusokról is, tehát, ha az enyémtől nagyon távol áll, akkor is biztosan fogok tudni neki segíteni.
A pincérnő rendben fel tudja venni a rendeléseinket, és távozása után ismét magunkra maradunk, hogy folytassuk a megkezdett beszélgetést.
Örülök, hogy sikerült megnevettetnem, hiszen ez már haladás ahhoz, hogy feledésbe merüljön az előző incidens. Ahogy elárulja, hogy éneket tanít gyerekeknek, egyből látom a csillogást is a szemében, ami arról árulkodik, hogy nagyon szereti őket, és a munkáját is, ezért kedvesen visszamosolygok rá. Valahogy ilyesmi munkát képzeltem el neki. - Igazából valami hasonló foglalkozásban képzeltelek el - árulom el neki meglátásomat. - Jó látom, hogy szeretsz gyerekekkel foglalkozni? Hogy jött ez a szakma? - kérdezek rá kedvesen. Nincs bajom a gyerekekkel, de csak távolról, mert nagyon nem értek hozzájuk, és talán valahol félek is tőlük, vagy inkább attól, hogy olyat találok mondani, amit nem kellett volna, a kicsik meg mindig pont azt jegyzik meg a legjobban, amit a legkevésbé kellene. De bárhogy legyen is a dolog, próbálom tartani a tőlük a három-négy lépés távolságot, mert nem akarok sem nekik, sem a szüleiknek, sem magamnak bajt. Rosie-val, a főnököm kislányával is próbálkozok, de vele nehezebb tartani a távolságot, hisz néha nem árt egy plusz, figyelő szem, ha a kávézóban van, hogy nehogy véletlen baja legyen.
- Sajnos egyre kevesebb az ilyen ember, - ez is a társadalmunk elhidegülésének tudható be véleményem szerint, ami mindig elkeserít. - De ezt, az érvelős tulajdonságot nem is kell levetkőzni - jegyzem meg kedvesen. - Nagyon hasznos tulajdonság bármilyen helyzetben. Néha én is úgy érzem, ezt nekem is meg kellene tanulnom, mert nem mindig sikerül úgy, ahogy azt várnám - nézek rá őszintén. - Egyszer megtaníthatnál, hogy kell jól érvelni - fűzöm hozzá viccesedve, de persze nem gondolom igazán komolyan, mert tényleg jó lenne megtanulni, de szerintem ez képesség, amit nem lehet rendesen megtanulni, maximum csak fejleszteni egy bizonyos szintig.
Hűha, de beletrafált ezzel az utolsó résszel a dolgok közepébe, mert nekem folyton sikerül bajba keverednem. Lényegében az egész életem másról sem szól, mint hogy egyre nagyobb csapások követik egymást. Bár az határozottan nem igaz, hogy szeretek, inkább pont fordítva. - Hát, ezt az utolsót, inkább úgy mondanám, hogy a baj szeret engem megtalálni - mondom szinte nevetve, hogy elvegyem a dolgok élét. Haragudni viszont egyáltalán nem haragszom rá, mert nincs miért. Normális embereknél ez tejesen mást jelent, mint nálam. - Jelenleg Manhattanben vagyok pincérnő, de ha minden jól megy, akkor hamarosan felvesznek végre a szakmámba is, legalább is meg van ígérve, csak a háttérpapírozással haladnak lassan - jegyzem meg reménykedve, hogy nem történik semmi, ami miatt nem vesznek fel. - A céget, ahol régebben dolgoztam, csőd miatt felszámolták, így decemberben lényegében mindenki az utcára került. De elég hamar találtam állást, addig meg támogatott a családom. Illetve privát spanyolórákat tartottam diákoknak - jegyzem meg mellékesen. Mindig általános infókat adok meg magamról, hogy ne legyen könnyű utána járni, hogy ki is vagyok, ha véletlen tényleg a mostohabátyámhoz tartozik az új ismerősöm, bár Julesból ezt tényleg nem nézem ki, de ez már nálam reflex, ami még jobban felerősödött mióta Ryant megismertem.


avatar
Oktatás
Play by :
Mariana "Lali" Espósito
Kor :
28
Foglalkozás :
EPA-nál környezetmérnök, besegít a Rosa Italian Cafénál (és spanyolt oktat privátban)
Hozzászólások száma :
112

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Pént. Okt. 19, 2018 11:59 pm



flor&jules
Won't you please, please help me?

Meglehetősen szélsőséges ellentéteket sorakoztatok fel magamnak, amikor azt állítom, hogy szeretem a váratlan eseményeket meg a velejáró következményeket. Részben igen. Éltet az új, valami szokatlan kipróbálása, valami hétköznapi elsajátítása, aztán ott van a nagyobb és meghatározóbb dolog, amely lényemet határolja be, mikor is kényelmesebbnek érzem a jól ismertet. A biztonságos, már régóta le nem tértnek címkézett utat, amivel tudom mit kezdhetek és amire kellőképpen felkészülhetek. Így adódok össze, de ezt sosem éreztem problémának. Valami mindig kellett, amiről tudtam, hogy akkor is ott lesz, ha minden más körülötte kártyavár módjára omlik össze. Mióta Manuel az életemben van, kevésbé vagyok az a nő, aki kockáztat, kivéve azokat az alkalmakat, amikor az ő érdekében teszem. Előtte sem volt rám jellemző a meggondolatlanság, de mégis többször ugrottam fejest az ismeretlenbe, mintsem kerültem azokat. Most a helyzet részben ehhez kapcsolódik, tekintve arra, hogy közel sem az volt a mai tervem, hogy szóváltásba keveredek egy eladónővel, mégis így alakult. A tervekkel általában az a baj, hogy mindig visszafelé sülnek el. Én személy szerint öt percemet nem tudtam beosztani úgy, hogy a második percnél ne váljon semmivé az, amit addig elképzeltem. Talán egyszer fordítva kellene ezt kipróbálni. Tervezni, amit nem akarunk, hogy aztán valójában az sikerüljön, amit mégis. Létezne ebben némi logika vagy egyszerűen csak a kétségbeesés miatt folyamodok minden se füle, se farka gondolatmenethez?! Valahol viszont nem bánom, hogy így alakult, mert minél több időt töltök el Flor mellett, annál biztosabb vagyok abban, hogy kár lenne elhalasztani a megismerkedést vele. Nem mellesleg én sem dúskálok a barátnőkből álló tenger közepén, akikhez pedig mélyebb kapcsolat fűz ezen a téren, ők több órányi utazásra élnek tőlünk és csak nagyon ritkán adódik alkalmunk közös programot szervezni. Ha éppen nekem jó, valakinek biztosan nem és ez így megy körbe, míg végül sorra mondjuk le vagy napoljuk el bizonytalan terveinket. Így ezt – és az egyre erősödő fejfájásomat -, figyelembe véve örömmel bólintok rá a meghívására, és mivel a választási lehetőség az én kezembe kerül, így egyből az édesség és a koffein párosa felé húz a szívem. Helyfoglalásunk után válok kezdeményező a beszélgetést illetően és ha már így alakult, maradok találkozásunk apropójánál, mégpedig a cipővel kapcsolatos érdeklődésemnél. Figyelmesen hallgatom végig válaszát, elraktározva az apró információmorzsákat, melyeket megoszt velem. Elmosolyodok, mielőtt véleménnyel illethetném és még egy egyetértő bólintással is jelzem neki mekkora igazságot találok szavainak hátterében.
- Ez azért egészen jól hangzik. Mármint a táncnak megvan a maga hangulata, ami egyszerűen vonzza már csak annak a személynek a tekintetét is, aki tanúja lehet neki. Nem csoda, hogy ennyire élvezed. – merengek el egy másodperc töredékéig, majd csak ezután folytatom. – Persze, ez mind nagyon fontos és valószínűleg a társaság is nagy részt közrejátszott, amiért nem éreztem szükségét a folytatásának. Enyhén komolytalanok és sokszor kötekedőek voltak azokkal szemben, akik elsőre nem voltak képben a lépésekkel, ez a nyomás pedig eszméletlen fullasztó tud lenni egy idő után. – magyarázom meg a hátterét annak miért adtam is fel ennyire könnyen, noha egy részem még mindig azon a véleményen van, hogy egyébként sem remekelnék benne. Egyszer talán újra bepróbálkozom vele, az viszont kétlem, hogy a közeljövőben megtörténik majd. Csak hobbi szintjén tudnám űzni, azokat meg a munka és a család mellett jól meg kell válogatnom.
Egy pillanatra elvonja a figyelmemet a rendelésünk leadása és miután átrágom még magamat a menüsoron, csak ezután döntök valami kevésbé krémes vagy éppen tömény csokis sütemény mellett meg a karamellaöntettel megbolondított kávém mellett. Ezután viszont minden figyelmemet újra Flornak szentelem, és nem bírom ki, hogy ne törjön fel belőlem halk nevetés a kérdésének hatására.
- Vásárlókon ugyan nem segítek, de gyerekeken igyekszem. Egyébként énektanárnő vagyok meg még sok helyettesítő tanár is egyben. Olyan multifunkcionális-féle.  – mosolyom szélesebb ívet ölt fel arcom mentén, ahogyan a kis lurkókra gondolok, akik másodpercek alatt kergetnek őrületbe, majd egy szempillantás alatt a szívemet is elrabolják. – De ha úgy adódik, örömmel állok ki bárki mellett. Tanulóként imádtam fogalmazásokat írni olyan témákról, ahol érvelnem kellett. Egyes tulajdonságokat sosem lehet igazán levetkőzni. – teszem azért hozzá, hogy néha művelek ilyen furcsaságokat idegenekkel, de nagyon kevés az olyan, aki a köszönömig eljut. Általában sértődöttek és ha segítesz nekik, úgy érzik kiérdemelték ezt. Így miért is lennének hálásak?!
- És rólad még mi tudható meg a tánc iránti imádatodon és azon kívül, hogy szeretsz bajba kerülni? – a kíváncsiság oda meg vissza működik, az én természetemnek meg mindig is szerves részét képezte. Különösen jókedvemet előtérbe helyezve egy kis csipkelődést is belecsempészik a szavaimba, reménykedve abban, hogy nem veszi sértésnek szórakozott kijelentésemet.



avatar
Oktatás
Play by :
Melissa Benoist
Kor :
28
Foglalkozás :
énektanárnő
Hozzászólások száma :
16

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Vas. Szept. 30, 2018 9:51 am


Jules ✫ Flor

Miután az eladó tudtára adom, hogy maradnék a csere lehetőségénél és fel is próbálom a cipőket, Julesra pillantok, és az arcáról azt olvasom le, hogy nem érte váratlanul a döntésem. Ezek szerint jó emberismerő, vagy most rajtam látszott jobban a dolog, mint általában szokott. Bár igazából lényegtelen, mert ezen most nem múlt semmi, nem volt szükségszerű, hogy titkoljam a döntésemet, vagy a választásomat. Ha kell, akkor szerencsére tudok pókerarcot vágni, ezt meg kellett tanulnom az idők folyamán, mert e nélkül veszélybe kerültek volna olyanok, akiknek nagyon nem kellett volna. Bár már nem teljesen biztos, hogy ebben olyan jó vagyok, mint régen.
Az incidens ellenére elégedett lehetek a dologgal, és nagyon reménykedem, hogy nem kell ismét visszajönnöm ide, hasonló gondok miatt. Ha szerencsém van, akkor ez még jó ideig ki fog tartani, és legközelebb is csak azért kell új lábbelit venni, mert nagyon megtetszik és nem szükség kérdése lesz, mint most.
Ez a lány egy angyal, állapítom meg ismét. Annyira jó ilyen emberekkel találkozni. Válaszára csak elmosolyodok, csak nem sikerült úgy megfogalmaznom, hogy ne tudjon rá reagálni, de legalább most már nem a hálálkodásomat hárította. Ez azért pozitívum, legalább is számomra. - Nekem teljesen rendben van, akkor legyen kávé és süti - mosolygok rá lelkesen, hiszen a kérdésem csak puhatolózás volt, hogy mit szeretne. Illetve nekem sem árt, ha valami szilárdat is magamhoz veszek, hiszen nem tudom, hogy mikor lesz legközebb lehetőségem enni, mert még nem forr ki bennem teljesen, hogy mit is fogok ez után csinálni pontosan.
A cukrászdában találunk is egy üres asztalt, ahol kényelmesen el tudunk helyezkedni, és mivel nem székek vannak, hanem párnázott sarokpadok, így a táskáinkat magunk közzé tudjuk rakni úgy, hogy mások ne tudjanak hozzányúlni, valamint, hogy biztosan ne maradjanak majd itt, ha távozunk, hiszen az egyikünknek biztos eszébe jut. Jules elveszi az étlapot és arról próbál választani. Én viszont, már messziről kiszúrtam, hogy mi a legszimpatikusabb, ami egy olyan poharas édesség, amiben csokikrém, süti és tejszínhab van egymásra rétegezve. Az itallapot viszont elveszem, bár csak ellenőrizni szeretném, hogy van-e ristrettójuk, ha nincs, akkor maradok a presszónál, az mindig kapható, mindenhol, ahol kávét szolgálnak fel.
Keresés közben Jules teszi fel az első kérdést. - Már nagyon régóta, bár voltak kisebb-nagyobb kihagyások, de mondhatjuk, hogy a tánc egész életemben végig kísért. San Juanban nőttem fel, és ott nem is nagyon van olyan, aki nem tud táncolni, szinte elmondható, hogy a mindennapok része - válaszolok mosolyogva. Számomra ez kedves emlék, hiszen még anyuék ismertették meg velem a táncot. Kedvesen nézek rá, amikor arról beszél, hogy Ő milyen viszonyban van a tánccal. - Nem tudom, és persze nem is rábeszélésként mondom, de lehet, hogy csak arról van szó, hogy nem a megfelelő tánccal próbálkoztál vagy csak az órák hangulata nem volt megfelelő. Én is sok helyet hagytam ott, csak azért, mert nem tetszett a légkör; az nagyon sokat számít. Én, ha választok, mindig olyan helyet keresek, ahova szívesen megyek vissza, mert baráti, családi légkör uralkodik, ilyenkor nem kell igazi kitartás, mert egyszerűen csak élvezed, amit csinálsz - fejtem ki álláspontomat, és reménykedek benne, hogy nem untatom. Szívesen beszélek a táncról, és néha túl sokat.
Egy pincérnő jelenik meg időközben mellettünk. - Sziasztok! Sikerült választani? - érdeklődik kedvesen.
- Szia! - köszönök vissza - Nekem sikerült - mosolygok rá. - A pultban láttam egy csokis, habos sütit, ami pohárban van, de a nevét már nem tudtam elolvasni - írom körül a választásomat. - Abból szeretnék kérni egyet, és egy ristrettot mellé, és ha lehet, akkor édesítővel kérném - fejezem be a rendelésemet. Furcsa lehet, hogy egy kalória bomba édesség mellé édesítővel iszom a kávét, de az elfogyasztott kalóriák összeadódnak, meg már nem is biztos, hogy meg tudnám inni cukorral, olyan régen nem édesítettem azzal.
- Rendben, és van édesítőnk is - mosolyog vissza, majd Jules felé fordul, hogy ő is le tudja adni a saját választását. Ezt követően pedig biztosít róla minket, hogy hamarosan érkezik is a rendelésünk.
Távozása után pedig visszafordulok a segítőmhöz. - Te mivel foglalkozol, ha nem olyan bajbajutott vásárlókon segítesz, mint én? - kíváncsiskodok mosolyogva. Nagyon jól tudta kezelni a helyzetet és közben végig nagyon nyugodt maradt, legalább is külső szemmel annak tűnt. Ezt mondjuk nekem sem ártana megtanulnom, de az én idegeim már nagyon meg vannak tépázva, még akkor is, ha általában azt tartják, hogy még túl fiatal vagyok hozzá.


avatar
Oktatás
Play by :
Mariana "Lali" Espósito
Kor :
28
Foglalkozás :
EPA-nál környezetmérnök, besegít a Rosa Italian Cafénál (és spanyolt oktat privátban)
Hozzászólások száma :
112

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Szomb. Szept. 29, 2018 4:57 pm



flor&jules
Won't you please, please help me?

Mélyen belül igazán reménykedem abban, hogy Flor a legjobban jön ki majd ebből a szituációból és valahol ezt kívülre is lelkesen mutatom egyik-másik megszólalásommal. Nem véletlenül rohantam a segítségére, és továbbra is erősen kitartok mellette, meg az álláspontom mellett. Az iskolában is igyekszem ezen az elven haladni. Nem szeretem, ha igazságtalanul vádolnak meg az osztályomból valakit, ugyanakkor tudom nagyon jól, hogy néha a gyerekek szeretnek valótlan dolgokat állítani. Így amíg biztosra nem megyek mi is történt valójában, addig senki sem válik kevésbé hibássá, mint a másik, noha már az elején leszögezem magamban ki mellett teszem le a voksomat, azt mégsem hagyom, hogy ez befolyásoljon a döntésemben. Ismerem már jól az osztályomat, ahogyan azt is, hogy kik azok, akik képesek kisebb-nagyobb csínytevésekre és kik viselkednek angyalként az épületen belül. Természetesen ez nem zárja ki azt, hogy időközben a jó gyerekek ne tegyenek egy-két helytelennek bizonyuló lépést.
Teljesen elkalandozok fejben, amíg az ítéletre várunk, végül pedig Flor megerősítésére, hogy melyik verziót választja, ha már a nyerőszériába kerültünk. Én eközben azon morfondírozok, hogy mégis milyen szigorral illetné őt bárki, hiszen annyira kedves, szerethető lánynak tűnik?! Bár nem ismerem, csak az első benyomás képezi bennem ezeket a gondolatokat, de egyelőre nem tudnám elképzelni, hogy bármiért is tudnék rá haragudni, így a korábban témaként kitárgyalt megszólítása után erre jutok.
Megmosolygom a választását, mert volt egy erős sejtésem, hogyha már ennyit küzdött érte, akkor csak úgy letesz róla és amúgy is, a szemein is látszik mennyire oda meg vissza van a lábbelikért, melyek csak még inkább csillogni kezdenek, amikor újra a kezei közt tarthatja őket - teljesen új formájukban. Rachel is időközben bocsánatot kér, így teljes elégedettséggel hagyjuk el az üzletet. Ő a cipője miatt, én meg amiatt, hogy a segítségére lehettem valaki másnak. Totálisan anyám ellentéte vagyok ezzel az életszemlélettel, de talán jobb is. Sok olyan tulajdonságot birtokol, amit én nem engednék meg magamnak és amitől sokkal inkább a falra másznék, mintsem példát vennék róla.
- Bármikor. És én is hasonlóképp örülök, hogy így alakult. - mosolyodok el, a kérdésére viszont első körben körültekintést alkalmazok, mégis a kávé tűnik számomra most a megfelelőnek. - Mit szólnál, hogyha a kettőt vegyítenénk? Egy kávé és egy süti? - ajánlom fel az én elképzelésemet, mert miért ne keverhetnénk akár a kettőt? Ebben az időtájban már szükségét érzem a napi koffeinbevitelnek, viszont mostanában annyira elkerültem az édességet, hogy az említése miatt egyből megkívántam valami csokisat vagy gyümölcsöset.
Nem kell sokat sétálnunk, hogy megérkezzünk egy erre alkalmas cukrászdához, ahol egy üres asztalt keresve foglalunk helyet. A táskát magam mellé helyezem, a kezembe pedig az asztalra helyezett választék egyike akad, amin felsorolva ott vannak a finomabbnál finomabb választékok és társaik.
- Régóta táncolsz egyébként? - pillantok fel a menüből érdeklődve Florra, mert az észrevehető mennyire szívén viselte a cipők sorsát, így gondolom a tánc sem áll tőle annyira messze. - Én sosem tudtam. - enyhe és egyben játékos grimasszal jelzem hiányosságomat, majd ugyanezen a vonalon haladva folytatom is. - Egy időben bepróbálkoztam vele, de hamar feladtam. Azt hiszem, ha az ilyenekről van szó, nem éppen a kitartás jellemez. - vallom be, és még el is mosolyodok mellé. Gyerekként sosem tartozott a kedvenceim közé a testnevelés órák, főleg azután nem, hogy egyszer majdnem a kezemet törtem. Azután óvatosan álltam hozzá. Később bepróbálkoztam a hobbiként értelmezhető futással, de a korán kelést nem szerettem, még ha a munkám ugyanúgy megköveteli. Ha táncról van szó, azt pusztán otthon, a négy fal között teszem és akkor is csak Manuel partnereként, hogy őt szórakoztassam ezzel. Ezen kívül nem tudnám elképzelni magamat, hogy bármilyen fellépés keretei között én táncra perdülnék vagy úgy egyébként a saját szórakoztatásomért. Ebből kifolyólag nem tudom elképzelni, hogy bármilyen mozgásformától én menekülök vagy ők menekülnek tőlem, de valahogy sosem tudtunk még egymásra találni.
Időközben én már ki is szemelek magamnak egy csokis süteményt, ami már névről is jól hangzik, habár sosem kóstoltam még. Mellé pedig egy karamellel megbolondított kávéra teszem a voksomat, mert korábban már ittam ilyet és akkor is az egyik kedvencemmé vált.



avatar
Oktatás
Play by :
Melissa Benoist
Kor :
28
Foglalkozás :
énektanárnő
Hozzászólások száma :
16

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Csüt. Szept. 13, 2018 7:26 pm


Jules ✫ Flor

Számomra mindig nagyon furcsa volt abba belegondolni, hogy a szülők adnak egy nevet a gyermeküknek, mert az tetszik nekik és még hangzásra is - általában - próbálják az adott vezetéknévhez illeszteni, hogy szép legyen, valamint figyelembe venni, hogy a megszületett gyermekhez illek-e vagy sem. Ezt követően pedig, ha mérgesek rá a becenév elhagyásával, a teljes nevükön szólítják, így a gyerekből egy ellenérzést vált ki a saját neve. Nálam elsősorban az árvaházban szólítottak előszeretettel Sancheznek, ami mostanra egy elég erőteljes rossz érzést hagy maga után, ha valaki csak így hív. Már akkor is jó, ha oda teszik a Señorita vagy Mrs. előtagot, hiszen akkor egy hivatalos megszólítás lesz belőle. - Sajnos nálam is külső okok dominálnak a témában, de ha odateszik a Señorita vagy Mrs. előtagot, akkor ez valahogy megszűni - nézek rá kedvesen.
Jules arcát nézem, mikor belekezd abba, hogy én talán lefordíthatnám a spanyol részt, és egy kicsi zavart látnék rajta, és hirtelen nem is tudom, honnan tudja, bár lehet, hogy hallotta, amikor mondtam. De nem értem, miért zavarja, nem titkolom, hogy beszélem a nyelvet, mert tény, és nem érdekel, ha más ezt esetleg rosszallással nézi, hogy latin vagy vagyok, vagy még inkább félvér. (Nyáron gyakrabban néznek „igazi” latin amerikainak, mert gyorsan barnulok, és a megszerzett színem sokáig meg is marad, ami kreolos hatást kölcsönöz, holott alapvetően nem vagyok kreol.)
Amikor a végére érek a fordításnak Jules is ugyan arra a következtetésre jut, mint én, hogy nagyon jól állunk, vagyis inkább állok, mert őt szerencsére nem érte közvetlen kár. Az eladónő egyből el kezd mentegetőzni, de nálam teljesen elásta magát, és nem azért, mert hibázott. Ez természetes dolog, hisz emberek vagyunk, hanem a hozzáállása miatt. Ha valamit nem tudok százszázalékosan biztosra és van egy az enyémmel teljesen ellentétes vélemény, akkor nem ragaszkodok foggal-körömmel a véleményemhez, hanem megkérdezek egy harmadik felet, vagy megnézem a forrást, ahol le van írva, főleg, ha ilyen témáról van szó. A szakmámban ez sajnos gyakran előfordul, mert jogszabályokra épül nagyrészt, és azok nagyon gyakran változnak, és egy sima kötőszó vagy egy vessző megváltoztatás is más értelmet adhat a dolgoknak. Ráadásul egy kolléganőjét is be akarta sározni, azzal, hogy nem tudja pontosan a szabályzatot, holott jobban tisztában volt a dolgokkal, mint ő, aki a vezető jobb keze lenne.
Kérdésére, hogy melyik lehetőségnél maradok, azonnal tudom a választ, mert nekem kell ez a cipő, vagy pontosabban, nekem EZ a cipő kell. - Szeretnék megpróbálkozni a cserével, hátha csak véletlen volt - adom a tudtára döntésemet. Néhány pillanat múlva már előttem is van a kért cipő a méretemben, és egy gyors próba után, amikor ellenőrzőm néhány tánclépéssel, hogy kényelmes-e és nem fog törni sehol, megállapítom, hogy tökéletes, és remélhetőleg ezzel már nem lesz semmi baj. - Kényelmes, nem tör vagy szorít sehol, így ezt elvinném - nézek az eladóra, miközben leveszem, hiszen ebben nem lehet az utcára menni, mert a talpa speciális hasított bőr, és az aszfalt nagyon gyorsan tönkre teszi. Néhány mozdulattal visszateszem a dobozába, és így helyezem a korábban itt kapott szatyorba.
- Rendben, és még egyszer elnézést a kellemetlenségért- néz ránk most már határozottan sajnálkozóan.
- A lényeg, hogy megoldódott - nézek vissza rá, és nem tudom kimondani, amit hallani akar, mert az eredmény ellenére sem vagyok kibékülve a problémamegoldó képességével.
Kilépve a boltból Jules félé fordulok. - Még egyszer köszönöm a segítséget! - és hogy ne tudja újra elmondani, hogy „Szóra sem érdemes” egyből rátérek a meghívásra. - Szóval, mit szeretnél kávét, sütit, teát vagy valami rendes kaját ennél? - kérdezem, hiszen itt van cukrászda, kávézó és még kajáldák is vannak, ha esetleg megéhezik valaki a vásárlásban. Ha eldöntötte, hogy mire is hívhatom meg, elindulunk abba az irányba, hogy lenyugtassuk az előbb felborzolt idegeinket. Még az is átfut az agyamon, hogy a későbbiekben is tartanám vele a kapcsolatot, ha szeretné, hiszen annyira kedves, hogy egy ilyen barátnőt ki ne szeretne magának.


avatar
Oktatás
Play by :
Mariana "Lali" Espósito
Kor :
28
Foglalkozás :
EPA-nál környezetmérnök, besegít a Rosa Italian Cafénál (és spanyolt oktat privátban)
Hozzászólások száma :
112

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Vas. Szept. 09, 2018 12:27 pm



flor&jules
Won't you please, please help me?

Flor aranyos lánynak tűnik, és már csak ezért is bántja az igazságérzetemet, hogy így járnak el vele szemben. Kedves gesztusnak találom, hogy a későbbiekben még egy közös programot is beiktatunk és bevallom, jól fog most esni ezek után egy kávé vagy valami nyugtató tea. Nem vagyok egy ideges típus, és a hangomat sem sokszor emelem fel. Azt vallom, hogy attól még nem válok értelmesebbé, ha magamból kikelve adom a másik tudtára saját akaratomat, holott megeshet igazságtartalma egyáltalán nincs. Egyszerűen az emberek úgy érzik attól válnak helyessé véleményeik, hogyha túlharsogják a másikat, hiszen így elnyomják beszélgetőpartnerüket, némiképp érvényesülve a másik felett. Jómagam megfontoltan, hatszor átrágva magamat mindenen szeretek dönteni,és csak akkor kifejezni véleményemet szavakban is, amikor úgy érzem, biztos alapokon állnak egymás után felsorakoztatott érveim. Most sem történik ez másképp, és ha lehet minden oldalról igyekszem bizonyítékot szerezni a kialakult szituáció alapjaira, hogy a végén csak az igazság maradjon meg. Ezt viszont az eladónő igyekszik ellehetetleníteni és húzni a végtelenségig. Talán belül biztosra tudja, hogy ebben a pillanatban rosszul ítélte meg a dolgokat, csak szeretné még egy ideig élvezni a hatalmi fölényét. Mindez viszont kezd türelmetlenné tenni, noha egészen jól tartom magamat ahhoz képest, ami már többször lejátszódott a fejemben, mégsem vált valósággá.
Időközben, hogy azért a várakozás időtartalmát kitöltsük beszélgetésbe elegyedünk és a kölcsönös bemutatkozást követően pár szóban még véleményünket is kifejezzük. Én a nevemhez fűzök egy-két kéretlen információt, amit leginkább tapasztalatból nyerek és kedvesen osztok meg vele. A 'Juliet' mindig is anya kedvenc veszekedést indító megszólítása volt, amikor is úgy érezte az unalom annyira felülkerekedik a napján, hogy muszáj valamit találnia, amit kedvére rám foghat, ezzel is tudva, hogy az nem marad további következmények nélkül. Élvezte, ha veszekedést generálhat és ha meghallottam ezt a nevet, tudtam, hogy aznap csak magamban fogok mérgelődni, míg ő könnyedén átsiklik majd a percekig tartó szóváltás felett. A mi kapcsolatunknak mindig megvolt a maga bája, mely során ő több érdektelenséget mutatott fel nevelés gyanánt, mintsem törődést. Ezért is áll közelebb a szívemhez a Jules, hiszen kedvesebb emlékek fűződnek hozzá, amiket nem mérgeztek meg a kellemetlen szócsaták. Elmosolyodok az ő véleményén ezzel kapcsolatban.
- Nálad is külső segítség rontotta el vagy csak úgy szimplán nem vált a kedvenceddé? - kérdezek azért rá, noha nem szeretnék belemászni a személyes terébe, hogy a vezetéknevéről érdeklődök vagy olyan témákkal hozakodok elő, melyre a pár perce történő találkozásunk még nem jogosít fel.
Szinte már úgy érződik, hogy órák óta itt állunk valami megoldás után kutatva, annak ellenére, hogy csak percek teltek el. Rachel nem sieti el a felénk intézett információk átadásával, mégis mikor megteszi, inkább érzem ezeket kifogásoknak, mintsem olyan pontnak, melyet a végére tehetünk ennek a kellemetlen esetnek. Ezért is keresek gyorsan valami más kibúvót, és rángatom bele Flort is, jóllehet nem lehetek biztos a rögtönzésem sikerességében. Ugyanakkor utólag jövök rá, hogy talán nem éppen kellett volna előhozakodnom hallgatózásom eredményeivel, de most már késő ezen rágódnom, így csak tovább haladok ezen a vonalon. Mivel én sem értek spanyolul - talán egy kicsit olaszul -, így az elkövetkezendő percekben igyekszem visszafogni csicsergősebb énemet és inkább a leírtakra figyelni. Néha azért Rachelre pillantok, de most egészen visszafogottan, sőt mi több figyelmesen követi ő is Flor felolvasását, mely során kiderül, hogy a múltkori eladónő igazat mondott, és egyenesen két lehetőség is adódott. Némiképp megkönnyebbültnek érzem magamat emiatt, még ha nem is rólam van szó vagy az én veszteségeimről/nyereségeimről.
- Ez több, mint jól hangzik. - jegyzem meg Florra pillantva és el is mosolyodok mellé, hiszen valahol örülök annak, hogy ez így alakult.
Rachel csak sóhajt egyet és miután visszaforgatja magához a szabályzatot, csak akkor szólal meg. - Elnézést, hibáztam, de mostanában sok új pontot vezetnek be a szabályzatba, így nem nehéz összezavarodnom. - vallja be. - Ez esetben a csere mellett marad vagy a pénzt szeretné visszakapni? - kérdez rá és lép ki a pult mögül, hogy azért elsétáljon a már korábban is emlegetett cipőkért, amelyeket Flor majd felpróbálhat ha végül úgy dönt a cipő megtartása mellett marad. Bár én úgy érzem, hogy ez a verzió lesz számára a legkényelmesebb, hiszen tisztán látszik az arcán mennyire rosszul érintette őt a lábbelikkel történő probléma.



avatar
Oktatás
Play by :
Melissa Benoist
Kor :
28
Foglalkozás :
énektanárnő
Hozzászólások száma :
16

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Vas. Aug. 26, 2018 8:01 am


Jules ✫ Flor

Sose fogom megérteni, hogy egyesek miért ilyen rosszindulatúak. Én is simán lehetnék mindenkivel bunkó, nemtörődöm, sőt még kegyetlen is, mert nekem sem fenékig tejfel volt az életem. Több szarságon mentem keresztül, mint sokak, akik azt hiszik szar az életük. Óh, Anyám, ha tudnák, mint jelent az egy elcseszett élet… Viszont rá kellett jönnöm, hogy attól még, hogy puffogok, még nem lesz jobb, sőt… akkor felém is így fognak viszonyulni, ami meg csak még mélyebbre taszít a „sötétségben”. Arról nem is beszélve, hogy ez a nő épp a munkáját végzi, ahol a kedvesség és figyelmesség nagyon fontos, vagy csak szimplán a megértés, hogy érezteti, megérti, hogy ez milyen a másik félnek, de, ha tényleg igaz, sajnos nem tud segíteni.
Felüdülésként hat, hogy egy idegen, akinek tényleg nem fűződik a segítségnyújtáshoz érdeke, ilyen szinten átérzi a problémát. Arról nem is beszélve, hogy ilyen odaadással próbál a segítségemre lenni, valahogy visszaadja a hitemet, hogy bizony vannak még rendes, segítőkész emberek, hogy nem csak az „én központúság” létezik.
Ahogy a mellettem álló, és kiálló lány egyesével végig viszi az érveket, rájövök, hogy ezek szerint most nem az a helyzet áll fent, hogy én látom máshogy a dolgokat, mint az normális lenne. Valamint arra is, hogy egyeseknek a szájába kell rágni a dolgokat, mert egyedül nem képesek átlátni, mint ahogy ez az eladó sem. Nem tudom mi a végzettsége, hogy mivel foglalkozik, de az, ahogy ennyire el tudja magyarázni a dolgokat, és még annak ellenére is, hogy felemeli a hangját, olyan érzésem van, mintha egész nap ezt csinálná, hogy magyaráz és meggyőz olyan személyeket, akik nem állnak az értelmi szintjén. Tisztelem ezért, mert én már ennél a nőnél is ott tartottam, hogy „leharapom a fejét”.
A szőkésbarna hajú lány olyan feszült, mintha csak őt próbálnák meg átverni. A körülöttünk lévő feszült várakozó csendet részben ezért is töröm meg, de amúgy is ki akarom fejezni hálámat irányába, de elmondása szerint „Szóra sem érdemes”, de azért még kap egy hálás mosolyt. Ez a lány egy angyal! - Ennek nagyon örülök- mosolygok továbbra is rá kedvesen. Nekem is jót fog tenni, ha ez után lesz egy beszélgető partnerem, aki eltereli a figyelmem, mert a végén még egész nap ezen kattognék. De persze nem csak ezért akarom meghívni, hanem mert ennyi a minimum, amit megtehetek érte, ha már ilyen kedves és segítőkész velem szemben.
- Rendben Jules - mosolygok rá szívből. Én nem szeretem a saját becenevemet a „Florcita”-t, mert utoljára anyuék hívtak így még mielőtt meghaltak. Az exem hívott régen „Florci”-nak, ami egy kicsit furán hangzik nekem, de ezzel még kiegyeztem, viszont nem híresztelem, így igazából nem szoktak becézni. - Bár nekem nem tűnik szigorúnak… „Zsüliet” - ejtem ki franciásan, egészen halkan, hogy nehogy úgy érezze, cukkolni akarom. Spanyolban is megvan ez a név, de ott Julieta (Huliet-nak vagy Dzsulieta-nak, Argentínában pedig Zsulieta-nak ejtik), és minden nyelven másképp hangzik, más reakciót vált ki az emberekből. Nekem ez a név franciául tetszik a legjobban, bár sose beszéltem ezt a nyelvet. - Nekem a saját vezetéknevem tűnik szigorúnak - osztom meg vele a saját nézeteimet. Szerintem ez attól függ, hogy kit miként szólítottak régebben, ha mérgesek voltak rá, vagy legalább is nálam ez a magyarázat.
A beszélgetésünktől függetlenül nem felejtkezek meg az eladónőről, de ahogy elnézem Jules sem. Ahogy dobol az ujjaival az asztalon, erről észbe kapok, hogy én meg szinte már lyukat vágtam a tenyeremben, ahogy a körmeimet ütemesen bele-belemélyesztem idegességemben. Én általában ezzel vezettem le a feszültséget, mert ezt nem látták, nem volt hangja, így nem is szólhattak meg érte.
Amikor értetlenül megszólal az eladó, már nyitom a szám, hogy rákérdezzek, hogy mi a baj, de megelőznek, amin halványan elmosolyodom. Nem lesz itt elég egy meghívás, valahogy még kompenzálnom kell irányába, de ezt majd megbeszélem később vele. A fejlemények viszont nem várt fordulatot vesznek. Nem beszél nyelveket, mért nem lep meg?! Jules váratlan kérdése meglep, de azért válaszolok. - Igen, beszélek spanyolul - mosolygok rá kedvesen és egy kicsit (akaratom ellenére) elnézően, nem tudhatja, hogy puerto ricói vagyok, de ezek szerint hallotta, amikor mondtam. Okfejtése elég érdekes, de engem meggyőzött, bár aggódom amiatt, hogy ha a leírtak nekünk adnak igazat, azt fogja feltételezni, hogy hazudok, és azt mondok, amit akarok.
- Részemről nincs akadálya - mosolygok egyszerre a két nő felé. - Ha ideadja, akkor én szó szerint lefordíthatom az ide vonatkozó spanyol részt - nyújtom a szabályzat felé a kezem. Az eladó - nagy meglepetésemre - engedi, hogy magam felé fordítsam a füzetet, én pedig ránézek a most nyitva lévő részre, hogy tudjam, milyen címszó alatt kell keresnem. Ahogy az egyik ujjam az angol nyelvű résznél hagyom, a másik kezemmel belepörgetek a lapokba az „españa” felirat után kutatva. Amikor megtalálom lassabb ütemben hajtogatva a „GARANTÍA” szót olvasni kezdek. Mit ne mondjak, jó bő lére eresztették, de magamban végig futom, mert hangosan nem vagyok hajlandó ennyit lefordítani, két és fél oldal, mert mindenre példákat hoznak. Az eleje lényegében jogi blabla, amelyben felsorolja, hogy melyik, az USA-ban hatályban lévő jogszabályt használták fel a szabályzatban. Ezt követően pedig termékenként bontották le dolgokat, mint például a kiegészítők, ahol több kategória van (pl.: dekorok, védőeszközök, ápoló eszközök), cipők, ruhák. Amikor megtalálom a cipőkre vonatkozó részt felragyog a szemem. - Meg van - mondom hangosan is. - Ha nem baj spanyolul nem olvasnám fel - nézek rájuk kicsit kérdőn, hogy beleegyeznek-e, mert szerintem nem sok értelme lenne, mert úgy sem értenék, így fölösleges időhúzásnak tartom. Ha bele egyeznek, akkor pedig elkezdem a fordítást. - Az újonnan vásárolt termék esetében a vásárlót egy hónapig azonnali cseregarancia illeti meg, függetlenül attól, hogy gyártási hiba okozta a meghibásodást, amennyiben a cserére ajánlott termék a funkciójában ugyan azt a feladatott látja el, mint a meghibásodott termék. Továbbá az első egy évben javítási garancia áll a vevő rendelkezésre, amennyiben a javítás nem lehetséges, úgy vagy cseregaranciát kell biztosítani, az előzőeknek megfelelően, vagy vissza kell fizetni a vételárat - fejezem be a fordítást és kérdőn nézek az eladóra. Nálam egyértelmű, hogy ki kell cserélni a cipőt, és mivel, amikor Jules felmutatta az enyémmel egyező lábbelit, megláttam, hogy most van még egy az én méretembe - a múltkor az utolsót hoztam el - megpróbálkoznék még egyszer ugyan ezzel. Tudom, hogy merész húzás, de úgy sem menne ki a fejemből ez a darab, mert annyira beleszerettem; több csalódás kell, hogy lemondjak róla; és már a szabályzatukat is ismerem. Hiszen spanyolul tovább olvastam, és a csere meghibásodására azonnal vissza kell adniuk az árat, amennyiben a vásárló ezt kéri.


avatar
Oktatás
Play by :
Mariana "Lali" Espósito
Kor :
28
Foglalkozás :
EPA-nál környezetmérnök, besegít a Rosa Italian Cafénál (és spanyolt oktat privátban)
Hozzászólások száma :
112

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Pént. Aug. 24, 2018 11:10 pm



flor&jules
Won't you please, please help me?

Manapság olyan világban élünk, ahol a minket körülvevő emberek elvből szeretnek belekötni a másikba és ahogyan látom részleteiben kibontakozni előttem a lánnyal történteket, úgy válik egyre világosabbá, hogy ez most sincsen másképp. A felesleges piszkálódásokon és még megannyi ehhez hasonló kellemetlenségen kívül már csak az igazságtalanságot tűröm kevésbé, így magamhoz híven avatkozok közbe. Eleinte csak részleteket tudok meg, végül pedig körvonalazódik lassan az is, hogy mi váltotta ki a veszekedést a két nő között. Jóllehet nem vagyok az az erőszakos fajta, mégsem hagyom szavak vagy tettek nélkül mindezt, és a józan eszemre hagyatkozva megyek végig azokon a pontokon, melyek esetlegesen felmerülhetnek. Ugyan megpróbálom bizonyítékokkal is alátámasztani a szavaimat, valahogy úgy érzem ez még mindig kevésnek bizonyul az eladónőnek, hiszen hajthatatlannak látszik a  biztonságot nyújtó pult között. Ez pedig elég okot ad nekem arra, hogy erélyesebben lépjek fel és némiképp felemeljem a hangomat, noha mindezt kevésbé szemtelen módon teszem meg. Úgy vélem ennyi jár szegény lánynak azok után, ahogyan próbálták őt átverni, mert bármilyen irányból is vizsgálom meg az esetet, nekem mégiscsak gyanúsnak hat ez a nagy ellenkezés, és nulla semmittevés. Karjaimat várakozóan és melleim előtt összefűzve 'helyezem el', míg nem a mellettem álló bajba jutott hölgyemény meg nem szólal és felém intézett szavainak hatására kicsit engedek feszült magatartásomon.
- Szóra sem érdemes. - fojtom el még kezdetében hálálkodását, hiszen közel sem az elismerésért teszem. Mindezek ellenére arcvonásaim kedvesebbé alakulnak át, ajkaim pedig a mosoly ívét öltik magukra. - Úgy gondolom ez még belefér. - az időm mostanában olyan, aminek létezésével nem feltétlenül vagyok tisztában, pusztán a súlyát tapasztalom. Mégsem élnék elutasítóan az ajánlatával kapcsolatban. Enyhén szorítom meg bemutatkozásom viszonzásaként a kezét, hogy ezután jómagam is eláruljam kilétemet. - Juliet, de inkább Jules. A Juliet néha olyan szigorú. - fűzöm hozzá úgy mellékesen, hangulatomban cseppet sem változva. Közben azért némiképp figyelemmel követem az eladó ténykedését is, nehogy kihúzza magát a kérésünk teljesítése alól és úgy tűnik lassan célvonalba érkezünk, mégis elnyújtva érzem azokat a perceket, melyeket a kereséssel tölt. Türelmetlenül dobolgatok ujjaimmal a pult lapján, míg nem fel nem néz ránk a névtáblája szerint Rachelnek keresztelt nő és szinte bocsánatkérés fut át a tekintetén, mely valljuk be elég két irányú lehet. Most vagy bevallja, hogy hibázott vagy megjátszott sajnálkozással azt mondja nincsen garancia és az egész félreértés volt. Azonban nem ez történik.
- Én ezt egyszerűen nem értem...mármint itt kell lennie. - lapoz egyszer az egyik, majd a másik irányba.
- Minden rendben? - kérdezek azért rá, melynek hatására csak a fejét ingatja.
- Igen, vagyis nem. Úgy tűnik a szabályzat további része nincsen az üzletben, mert terjeszkedés alatt állnak, így mindent átfutnak. Telefonálnom kell párat. - mutat át válla felett a mögötte lévő ajtó felé, én viszont tovább erősködök.
- Az előbb mintha egy-két nyelvű szabályzat felett átlapozott volna, amik hosszabbnak tűntek, nem tévedek? - pipiskedek úgy, hogy én is jól lássam a dokumentációt, amit most olyan lelkesen lapozgat.
- Francia, német, spanyol. Egyik nyelven sem értek jól. - vallja be grimaszt varázsolva arcára, én pedig egyből fellelkesülök.
- De Flor igen! - vágom rá minden gondolkozás nélkül. -  Mármint ha nem értettem félre, akkor tudsz spanyolul, ugye? - fordulok most tanácstalanul Flor felé, de még a válaszadás előtt tovább folytatom Rachelnek címezve szavaimat. - Engedje, hogy megnézze és kiemelje magának azokat a részeket, amik erre vonatkoznak. Egyikünk sem akar problémát és biztos vagyok benne, hogy a felettes felhívása azzal járna. Segíthetnénk akár egymáson és előbb túljutnánk ezen, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy kiderítsük mi is az igazság, nincs igazam? - tekintetem egyszer Rachelre, majd Florra vetül, hogy egyetértenek-e velem avagy sem. Ugyan fogalmam sincsen miképpen működik ez a rendszer, mégis próbálok valami értelmesebb megoldást kitalálni, amivel mindannyian jól járnánk. Már csak az a kérdés, hogy Rachel most az egyszer félreteszi makacs személyiségét és enged ennek vagy tovább húzza mindannyiunk drágának is nevezhető idejét.



avatar
Oktatás
Play by :
Melissa Benoist
Kor :
28
Foglalkozás :
énektanárnő
Hozzászólások száma :
16

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Szer. Aug. 22, 2018 6:29 pm


Jules ✫ Flor

A mai szabimat határozottan nem veszekedéssel akartam tölteni, pláne meg nem egy eladóval, de „ember tervez, Isten végez”, ahogy fent mondják a nagyok, de ez azért már túlzás. Ez a nő kezd nagyon kihozni a sodromból, ami nagyon nem jó, mert a végén még olyat teszek, amit később megbánok. Arról nem is beszélve, hogy az egész épület be van kamerázva, hangot meg szerintem nem rögzít, így tényleg vissza kell(ene) fognom magam, ha nem akarok bajt. (Bőven elég volt a múltkori baleseti helyszíneléses sztori, ahol Tíonak kellett segíteni, hogy ne vegyék fel az adataimat.) Viszont, ha nem oldódik meg gyorsan ez az helyzet, és még a feszültséget sem tudom most levezetni, a végén még visszaköltözök Washingtonba. Ott a tánccipővásárlás olyan egyszerű, csak bemegyek a boltba, ahol ismernek, megkérdezik mi az elképzelésem, és elirányítanak arra a részre, ahol a legnagyobb esélyem van megtalálni a cipőmet, vagy pontosabban, annak megtalálnia engem (?). Na, ez egy jó kérdés, mert mint most is, bele kell szeretnem a cipőbe, ahogy meglátom, hogy tényleges vásárlás legyen belőle, ez amolyan szabály nálam, persze ez változik, ha korábban már megtörtént.
Az már totál mellékes, hogy elképzelésem sincs, hogy a nagyfőnök, hogy engedheti meg, hogy a helyettese - vagy kije - ilyen hangot és stílust képviseljen a vásárlókkal. Szerintem minden magára (és a cégére) adó vezető az ilyen beosztottat, akik így bánik a vendéggel vagy vásárlóval, úgy rúgja ki, hogy a lába nem éri a földet jó néhány mérföldön keresztül. Mert azon kívül, hogy az ilyen irányú iskolákban tanítják, hogy „A vendégnek/vásárlónak mindig igaza van”, az is megemlítik, hogy a rossz hír sokkal gyorsabban terjed, mint a jó, így különös figyelmet kell fordítani az üzlet jó hírére. Annyi viszont biztos, hogy ezt az üzletet én senkinek sem fogom ajánlani és én is keresek egy másikat, csak itt jussak dűlőre.
A „nézeteltérésem” már jó ideig tart, amikor felbukkan a megmentőm, legalább is remélem meg tud engem menteni, mert ha nem, akkor lehet, hogy az eladónőnek kell segítség…
Amikor megállapítja, hogy ő sem látja a problémát, majdnem felkiáltok, hogy „Ez az! Mert én sem értem!”, de a nyelvemre harapok, mert nem akarom ellehetetleníteni a helyzetet, és ha már van olyan tündér, hogy segít, akkor legalább nem nehezítem meg neki a dolgot. Ebből kifolyólag csak egy hálás pillantást kap tettéért.
Amikor megtalálja az enyémekhez hasonlót, és vissza is jön vele, akkor már tényleg érzem, hogy igazi segítőre találtam, ezért hálásan mosolyogva adom át neki a blokkot - Persze.  - Ez a lány aztán tud érvelni, és részben fegyelmezni is, mert még az előtt elvágja az eladó közbeszólását, mielőtt az tényleg megtörténne, én meg nem győzök pislogni és csodálkozni. Lehet meg kellene tanulnom tőle.
Az eladóval viszont nem tudom, hogy mi történi ilyen hirtelen, mert szinte egy hang nélkül teljesíti a kérést, és már el is indul megfelelő papírokért, (vagy legalább is remélem, hogy azokért). Lehet, hogy csak én nem voltam neki szimpatikus, de az is lehet, hogy az egységben az erő volt az igazi meggyőző erő.
- Hálásan köszönöm - mosolygok rá szívből. - Rendben, és ezt is köszönöm! - mondom a tegezésre. - Ha ennek az incidensnek vége, és van időd, akkor meghívlak valamire, hálám jeléül - invitálom kedvesen, és bízom benne, hogy elfogadja. - Egyébként Flor vagyok - mutatkozok be neki a kezem nyújtva, amíg várakozunk.
Segítőm türelmetlenkedésére majdnem elnevetem magam, mert annyira jó érzéssel tölt el, hogy valaki ennyire segítőkész egy idegennel szemben, mint a mellettem lévő lány.
- Egy pillanat a füzet már meg van, de az erre vonatkozó rész még nincs - mondja egy kicsit ingerülten, de azért már sokkal segítőkészebben az eladó, mint eddig. A füzetet kiteszi közben elénk a pultra, és úgy keresi a megfelelő oldalt, de nekem még így fejjel lefelé is feltűnik, hogy menet közben átlapoz több idegen nyelvű oldalon is, amiben a spanyol nyelv is feltűnik. Így viszont nagyon úgy fest a dolog, hogy Maria jobban ismerheti a szabályzatot, mint ő, de minden esetre kíváncsi leszek, hogy mit talál benne. Egy ideig még keresgél, majd el kezd olvasni egy részt, és mit ne mondja, eléggé megszeppent arcot vág olvasás közben. - Sikerült megtalálni a megfelelő részt? - érdeklődök türelmetlenül.
- Azt hiszem, hogy igen, de még egy kis türelmet kérnék, amíg megtalálom az ide vonatkozó szakaszt - kéri feszülten. Miért van az az érzésem, hogy csak az időt akarja húzni? Kezdek megint nagyon türelmetlenné válni.


avatar
Oktatás
Play by :
Mariana "Lali" Espósito
Kor :
28
Foglalkozás :
EPA-nál környezetmérnök, besegít a Rosa Italian Cafénál (és spanyolt oktat privátban)
Hozzászólások száma :
112

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Hétf. Aug. 20, 2018 10:23 pm



flor&jules
Won't you please, please help me?

Mindig is megvolt bennem az a tulajdonság, hogy szerettem én lenni az, aki a problémákat megoldja. Legyen sajátomé vagy sem, úgy éreztem, ha segítséggel szolgálhatok, akkor azt megteszem. Jóllehet kivételes esetek felmerültek ilyen helyzetekben is, mindazonáltal a mások életébe beavatkozás egészen gördülékenyen ment, amióta tanár vagyok, azóta meg főleg. A magam köré felépített és lassan kibontakozott káosz közepette viszont mégis úgy éreztem lefagytam, a megoldás pedig valahol a létezhetetlen dolgok burkában ragadt. Most az egyszer valahogy szerettem volna én lenni az, aki kivágja magát a problémák megoldásából és vár egy megmentő kézre, holott tudtam ez nem megy ilyen könnyedén, és amit alkottam, azt most saját magamnak kell helyrehoznom. Addig viszont egy kisebbet kell legyűrnöm, ami a táskám mélyén uralkodott el és amit pont a bevásárlóközpont kellős közepén kell rendbe raknom. Szeretem a rendet magam körül, mégis belebonyolódok néha a nagy rendezettségbe. Olyan, mintha betűrend szerint állítanád be a könyveidet, mégsem találnád meg azt, amit szeretnél, mert általában azt nem vesszük észre, ami az orrunk előtt van. És valahogy a bevásárlólistámmal sincs ez másképp, mely szeret bújócskázni és pont akkor, mikor a legnagyobb szükségem van rá. Az újra nekilendülés sem válik sikeressé, de abban a pillanatban, hogy valami érdekesebb köti le a figyelmemet, az első dolgom visszahúzni a táskám cipzárját és hátrahagyva eredeti terveimet felölteni egy képzeletbeli köpenyt meg a hozzátartozó szerelést és a segítségére rohanni annak a lánynak, aki egy kellemetlen veszekedésbe csöppent. Jól tudom semmi közöm nincsen hozzá, mégsem tudok parancsolni a lábaimnak meg az elhatározásaimnak, amelyek összefogtak ellenem és egyenesen az egésznek a közepébe vezetnek. Nem sok minden körvonalazódik ki első nekifutásra, de azután lassan én is részesévé válok a veszekedés okának, amit a fiatal lánytól tudok meg. Figyelmesen hallgatom miért alakult ki a probléma, és a tekintetemet néha az eladónőre vezetem, aki csak pofákat vág, mintha az egész helyzet egyszerűen hidegen hagyná és nem érdekelné, hogy mégis milyen ígéretekkel szolgálnak a boltjukban. Mindezek ellenére inkább próbálok minél több információt megjegyezni, hogy nehogy tévesen nyilatkozzak, ha a segítségnyújtásról van szó.
- Én nem értem hol itt a probléma. - ez a kijelentésem nem a lánynak, sokkal inkább az eladónőnek szól, aki még mindig eléggé érdektelenül kezeli a helyzetet, és ez kezd egyre jobban kihozni a sodromból.
- A cipőt ebben a boltban vásárolták. - kezdek bele és körül is tekintek, hátha rábukkanok a lábbelire, ehhez viszont teszek egy két lépést, hogy ráleljek a cipőre. Apró felkiáltással jelzem, hogy megtaláltam és feltartom az egyik felét, majd visszatipegek a két nőhöz. - Az első pontban igaza volt a hölgynek, de ha még mindig nem lenne elég akkor a blokk.. - állok meg egy pillanatra. - Szabad? - kérdezek rá a lánytól, mielőtt elvenném tőle a vásárlást igazoló papírlapot, és ha átengedi, akkor felmutatom jómagam is az eladónőnek, hátha csak a látásával adódtak problémák. - A bolt neve, a dátum és minden rajta van. Ezt ugye nem tagadhatja le maga sem, hiszen a saját szemével láthatja. - fintorodok el, de mielőtt bármit is mondhatna, feltartom a mutatóujjamat. - Szeretném, hogyha tüzetesebben végignézné a bolttal kapcsolatos adatokat és kikeresné a garanciára vonatkozó feltételeket. Kérem. Gondolom ennyi időt még szánhat az egészre, hiszen bármelyikünk tévedhet, és jobb lenne a végére járni mi is az igazság. - mosolygok rá bájosan, de úgy érzem jelen pillanatomban a világot megtudnám menteni. - Ez ugye nem nagy kérés egy vásárlótól, nem igaz? - érdeklődök azért, hátha ez is nehezére esne, mint ahogyan eddig bármi is. Nem vágyom akadékoskodni vele, mégis megteszem, és amíg ő beleveszik a nagy kutatómunkába, a mellettem álló és bajba jutott lányra nézek. - Megoldjuk, ne aggódj. És tegezz csak nyugodtan. - célzok itt most a tisztelettudó viselkedésére velem kapcsolatban, majd egy mosollyal is nyugtázom az elhangzottakat, mielőtt az eladónőre néznék. - Megtalálta? - türelmetlenkedek a magam módján, noha nem tudhatom mi áll a bolt szabályzatában, hiszen csak belecsöppentem ebbe a helyzetbe, mégis úgy érzem kitartok a lány mellett, amíg csak azt megtehetem.



avatar
Oktatás
Play by :
Melissa Benoist
Kor :
28
Foglalkozás :
énektanárnő
Hozzászólások száma :
16

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   Hétf. Aug. 13, 2018 8:42 pm


Jules ✫ Flor

Az előző év végén már tudtam, hogy Washingtonból New Yorkba fogok költözni, és beadtam egy csomó helyre az önéletrajzomat, így január elején hetekig mást sem csináltam, mint interjúkra jártam. Az egyetlen hely, ahol valami ígéretfélét is kaptam, az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal volt, röviden EPA-nál volt, de ott is azt mondták, hogy amég idő kérdése a dolog, mert egy nyugdíjba készülő kolléga munkáját kellene majd átvennem valamikor júniusban. Az óta viszont nem még csak nem is kerestek.
Múlt héten viszont felhívtak és ma délelőttre le is beszéltek velem egy újabb interjút, így mára szabit kértem a főnökömtől és bár nem örült, hogy nyár közepén, az egyik legforgalmasabb szezonban, a szabadságolásoknak is a kellős közepén, szabadnapot kérek, de mivel csak egy napról van szó beleegyezett. Meg amúgy sem érhette váratlanul a helyzet, hiszen még a jelentkezésem alkalmával is csak a kisegítő munkára jelentkeztem, ennek ellenére fél éve teljes munkaidőben ott vagyok a hét minden napján, kivéve a kétheti szabad hétvégéket.
Az interjú megint nagyon jól sikerült, és igazából azért hívtak be, mert most lesz még egy megüresedés, de hozzám mindenképp ragaszkodnának, de egy összevegyített munkakörben kellene helytállnom, ahol részben megkapnám New York bizonyos területeinek ellenőrzését és a Puerto Ricoval történő kapcsolattartást. A szétosztás viszont nagyon jól sikerült, mert pont a laboros részt vették el, amitől eredetileg is féltem, mert nem igazán szeretem csinálni, nem nekem való. Így igazából csak még egy kis türelmet kérnek, mert így most nincs munkakör hivatalosan, ami miatt még nem tudnak fizetést adni, de amint hozzárendelik azt is az új munkakörhöz azonnal írhatom is alá a papírokat. Fizetés nélkül pedig nem szeretnék dolgozni, mert bármennyire is szívügyem a környezetvédelem, és bármennyire is hivatásnak érzem, élnem nekem is kell valamiből, és a kikapcsolódáshoz is pénz kell.
Ha már a pénznél tartunk. Két héttel ezelőtt egy buliban leszakadt a tánccipő a lábamról, mert már annyit volt használva, hogy az egyik pánt megadta magát. Javítható, nem mondom, és már el is vittem egy cipészhez, aki meg is csinálta, így kidobni nem akarom, mert tartaléknak jó lesz. Ettől függetlenül viszont a múlt héten vettem egy másikat, ami 130 dolláromba került. Ez annyira nagyon nem drága egy tánccipőnél, de nem a legolcsóbb, átlagos árfekvés, és eredetileg nem is ilyet akartam, hanem olyat, ami tönkrement, de ebbe első látásra beleszerettem. Meg is vettem, de jó nagy csalódás ért, még akkor is, ha garanciásnak mondták, mert már a második táncórán kitört a sarka, pedig ilyen még soha nem fordult elő, nem csak velem, hanem a többi ismerősömmel sem, akik táncolnak.
Most itt állok már több mint tíz perce a boltban, ahol vettem az ominózus szandált, és veszekszek egy másik, - mint akitől vettem -, a körülbelül negyvenes évei elején járó eladó nővel, aki elvileg a tulaj után, a második személy az itteni ranglétrán, és magyarázom, hogy a sarkának a kitörése nem az én hibám volt, hanem gyári hibás lehetett, legalább is remélem, hogy nem szériahibás.
- Kérem, értse már meg, hogy évek óta táncok, és ez legalább a harmadik tánccipőm, és soha nem fordult még ilyen elő, de még csak a többi táncos lánnyal sem, akit ismerek - próbálok még mindig emberi hangon beszélni vele, de egyre kevésbé megy.
- Biztos valami extrém, nem latintáncnak megfelelő figurát próbáltak, és rosszul érkezett a talajra - állítja magabiztosan a hülyeségét.
- És a lábamnak meg semmi baja?! - hívom fel erre az apró dologra a figyelmét. - Ugye most csak, hülyéskedik velem? - fakadok ki döbbenten.
- Nem. Látom a mostani latintáncosokat, hogy milyen akrobatikus elemeket kényszerítenek bele egy-egy táncba. Azoknak a gyakorlásánál bizony előfordulhatnak ilyenek.
- De itt most nem ez történt. Egy sima oldaldöntésnél tört ki a sarka - magyarázom, és kezdek kétségbe esni, mert egyszerűen nem haladunk előre. - Nézze! - veszek egy mély levegőt, hogy lenyugodjak egy kicsit, mielőtt felpofoznám ezt a némbert. - A másik eladólány, aki múlt héten hétfőn itt volt, azt mondta, hogy garancia van a cipőkön. Ezt szeretném érvényesíteni, mert normál használat közben vált használhatatlanná a szanda.
- Maria alig beszél angolul, lehet, hogy félre értették egymást - próbál kibújni egy új módon a cipő kicserélése alól.
Behunyom a szemem, veszek egy nagyon mély levegőt, és olyan lassan fújom ki ahogy csak tudom. - Észrevettem, hogy nehezen megy neki az angol, így mivel közép amerikai vagyok, én is beszélek spanyolul, és spanyol nyelven beszéltük meg a dolgot.
Egészen addig fel sem tűnik az a fiatal, szőkésbarna hajú lány, aki mögöttem van, és valószínűleg fültanúja a beszélgetés - legalább - végének, amíg nem kérdezi, hogy segíthet-e. Én pedig egyből úgy nézek rá, mint a megmentőmre. - Sajnos nincs minden rendben, és nagyon remélem, hogy igen. A hölggyel támadt egy kis nézetletérésünk - fogalmazok olyan visszafogottan, ahogy csak tőlem telik a jelenlegi helyzetben, bár a hangomon érzékelni lehet a gúnyt és a feszültséget is. - A múlt héten vettem ez a tánccipőt 130 dollárért - mutatok a kasszaasztalon lévő cipőre - és már két táncóra után kitört a sarka, és most nem akarják sem kicserélni, sem visszaadni az árát. Még a blokk is megvan, - tartom fel kezemben lévő papírdarabot -, ráadásul egy másik eladólány azt mondta, hogy van rajta fél év cseregarancia - vázolom egyre kétségbeesettebben a helyzetet, és bízom benne, hogy tényleg tud segíteni. - Van valami ötlete? - tegezni viszont még nem merem, bár körülbelül velem egy idősnek néz ki, de sose lehet tudni, ki mire érzékeny, és most a segítségére van szükségem. Abból meg, ha magázva kezdek, nem lehet nagy baj, maximum megkér, hogy tegezzem, viszont fordítva már kellemetlenebb a dolog.


avatar
Oktatás
Play by :
Mariana "Lali" Espósito
Kor :
28
Foglalkozás :
EPA-nál környezetmérnök, besegít a Rosa Italian Cafénál (és spanyolt oktat privátban)
Hozzászólások száma :
112

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Flor & Jules   Szomb. Aug. 11, 2018 10:48 pm



flor&jules
Won't you please, please help me?

Volt egy aprócska momentum az életemben, amikor bizonytalanul álltam a tanári pályához. Gondolatok lettek rajtam úrrá, melyek kihatással voltak a döntéseimre, és arra, amit ugyan már magamban ezredszer is átrágtam, mégis rányomták a bélyegét a további lépéseimre. Manuel érkezésével egy egészen más világ nyílt meg előttem. Olyan felelősség, érzések sokasága, amik sokszor ültettek el olyan gondolatokat a fejemben, melyek magukba foglalták az anya szerepben való elbukásomat és azt az érzéskört, melynek tudatában képtelen lennék véghezvinni a tanári pályát. Egyszerűbb volt elkényelmesedni ebben. Hinni a valóság helyett a kételyeknek, és eltántorítani magamat a céltól, amennyire csak lehetett és amit mindennél jobban szerettem volna. Minél közelebb kerültem életem első szerepléséhez az iskolai keretein belül, annál inkább táncoltam volna vissza, holott biztosra tudtam mit akarok. Akkoriban helyettesítő tanárként kezdhettem csak, és emlékszem a második osztályosok második órájára osztottak be. Az igazgatónő magyarázása szinte elhalt a fülemben hangos ütemben dobogó szívverésem mellett és csak az ajtóra koncentráltam. Arra az ajtóra, mely mögött kíváncsi tekintetek, tudásra szomjazó és a korán kelést megvető gyerekek várnak rám, hogy újabb nap záruljon a tudásuk gyarapodásával. Tisztán él bennem az a kép, amikor tanárként léphettem be az osztályterembe, ahogyan az az érzés is, amely elfeledtette velem mit is éreztem korábban. Mert abban a pillanatban, hogy a közeg otthonossá vált, már jól tudtam, mást nem csinálnék szívesebben. Azóta sem változott ez. Énektanárként szórakoztatóan telnek a hétköznapjaim, osztályfőnökként viszont más irányból érdekesebb. Beszélgetni a szülőkkel, elintézni aprótól egészen a hatalmasig kiterjedő ügyeiket, és egyben tartani a gyerekeket egy kirándulás során, utánuk rohanni ha éppenséggel az 'Arra ne menjetek!' nekik azt jelenti, hogy már csak azért is abba az irányba indulnak. Kis harcok, sok nevetés és olykor kimerítő társalgások az idősebbekkel, de mindezek ellenére bármit megtennék értük és meg is fogok, mihelyst kimásztam abból a helyzetből, amibe sodortam magamat és Manuelt is, meg egyben Domenicot is. A kezdeti tervekkel az a probléma, hogy a valóságban a folyamat egészen másképp zajlik. Amiről úgy gondolod könnyedén találsz majd megoldást, az hirtelen felülkerekedik rajtad és jól kinevet, amiért ennyire naivan bíztál benne. Ezért most minden sértettségemet félretéve alkalmazkodok ahhoz a szituációhoz, amelybe nem az számít, hogy a nevetség tárgyává váltam, hanem az, hogy miképpen tudok felülkerekedni ezen.
Manhattan már egy kis ideje nem képezte hétköznapjaim részét, így a bevásárlóközpontig eljutni úgymond kalandosabb, mint amire emlékeztem. Egy forduló kimarad, de szerencsére a másik zsákutcába vezet. Így mire megtalálom hol is állíthatom le az autót - természetesen az első gondolat volt a helyes -, addigra eltelik egy bő fél óra és a beprogramozott életem hirtelen a feje tetejére áll. Táska gyors tempóban a vállra, kocsi bezárása háromszor megnézve, de a negyedik alkalom a biztos. A kényelmes nyári ruha szegélye eligazgatva és egy lopott pillantás még a további gyűrődősek elsimítására is. Mindez tíz perc leforgása alatt történik, amelyet újabb öt perc követ, amit egy kávézó útba eső asztalánál időzök el, miközben a listámat kutatom a végtelennek tűnő táskám mélyéről. Mélyen belül viszont abban reménykedek, hogy  józan eszem is valahol ott bujkál a papírfecni mellett, amit még induláskor dobtam bele, gondosan összehajtogatva. Most mégis mintha a föld nyelte volna el. Sóhajtva ugrok neki még egyszer, amikor egy fennakadásra leszek figyelmes, mely egy eladó és egy fiatal lány között zajlik le. Mutatóujjammal tolom feljebb a szemüvegemet és megindulok feléjük, hogy a semmi közöm a dolgokhoz elvet követve álljak meg a közelükben.
- Minden rendben itt? Tudok segíteni valamit? - teszem fel kérdésemet egyszer tekintetemet a barna hajú lányra, egyszer pedig az idősebb nőre szegezve.



avatar
Oktatás
Play by :
Melissa Benoist
Kor :
28
Foglalkozás :
énektanárnő
Hozzászólások száma :
16

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Jules   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Flor & Jules

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Julianne "Jules" Hough

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: New York :: Manhattan :: Üzletek és bevásárló központok-
^
ˇ