☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆

avarba hoztam volna? Nem lepődnék meg rajta, néha bele tudok kérdezni olyanokba, amitől még egy kemény férfi is igazán elpirul, bár még ennyire nem tettem meg vele, így csak a nevetésén hallatszik ki egy kicsit, enyhe zavara.
- Akkor ezt most vegyem második randi meghívásnak? - ugratom egy kicsit, hátha még ennél jobban is zavarba tudom hozni, de nem tűnik olyannak, akit egy lány meg tud fogni annyira, hogy elpiruljon.  - Mert akkor benne vagyok, de azért a mai programunk végén rákérdezek, hogy biztos velem akarsz e tartani egy második alkalommal is. - hazudnék, ha azt mondanám, hogy velem olyan egyszerű, mindig máshol állomásozok, már nem állandó lakhelyem Manhattan, bár kiszámítható, mikor hol bukkanok fel, lesznek olyan hetek, amikor nem tudok visszamenni Amerikába, mert Dijonban kell intéznem a dolgaimat, ezért is van halálra ítélve minden kapcsolatom. Nem is tudom, hogy a pilóták, hogyan oldják meg a tartós viszonyukat egy csajjal, bár a bátyámból kiindulva sehogy, de ő nem is akar egyenlőre ilyet. Talán ezért van kevés korombeli barátom, mindig inkább a szerelőkkel, fejlesztőkkel, és a csapat egyéb tagjaival tudtam csak igazán magam lenni, na meg szórakozni, de azért ők teljesen más világot képviselnek, mint amiben nekem ebben a korban lennem kellene. Nem volt olyan sok pizsibulim sosem, csak az egyetem alatt, de ott is inkább a fiúkkal barátkoztam, persze tudtam, hogy az elején nem igazán a barátságomra hajtanak, sokkal inkább arra aki vagyok, de egy idő után aki mellettem maradt azzal letisztáztam, hogy nem vagyok gyorsan kefélhető és csak akkor fogom bejuttatni bárhova ha nem sikítozik a pályára lépve, mint egy kislány. Senkit nem hoztam magammal sosem egy versenyre sem, mivel én sem nagyon jártam, de amúgy sem akartam koloncot a nyakamba, akik olyan nyálcsorgatva nézik a kocsikat, mint aki sosem látott még olyat. Lehet így belegondolva ez egy elég önző húzás tőlem, mert én megtehetem, de nem vagyok hajlandó segíteni mesnak,hogy egy kicsit beleélje magát abba az álomba, ami nekem az életem.
- Más lóerőre nincs is szükségem, és lehet félnék is az igazi lovaktól. - igen egy erősebb, veszélyesebb kocsiba beleülök minden szó nélkül, de egy álldogáló nagy állattól meg tudnék retteni, mondjuk mert nem vagyok hozzájuk szokva, de pont ezért van szerencséje, hogy nem kell nekem ide varázsolni egy fehér lovat, elég nyálas is lenne, és valószínűleg csak nevetnék rajta, elájulás helyett.
Na meg egy ló a város közepén elég nagy látványosság, ha mi nem voltunk elég nagyok az előbb, így is már kattog a fejemben, vajon milyen pletyka fog előjönni holnap, vagy akár már ma rólunk. Pont ezért is jutottak eszembe a nevek, amiket ilyenkor rögtön olyanokra aggatnak, akik szerintük együtt vannak. Ez inkább tinilányos szokás, de az újságírók is átveszik, néha még a riporterek is, mert mennyire cukibban hangzik már egy egybefűzött név, mintha éssel választanák el egy pár nevét. Na jó egyáltalán nem cuki.
- Nagyon kreatív, de ha tényleg ezt fogom holnap olvasni, akkor lehet elmegyek én is újságírónak. - nevetek vele, kreatívitásom az van, pletykákat is tudok kreálni, így tökéletes lennék, de inkább maradok a realitásnál, a komoly,t ényleg elemezhető dolgoknál.
- Kérlek, ne említs neki semmit ilyet. - elképzelem amikor meglátja apám a cikkek után és ő benyögi neki ezt a poént. - Csak egy egész csapat mérges férfival kellene szembenézned egy ilyen mondat után és akármennyire is akarnálak nem tudnálak megvédeni előlük. - én jót szórakoznék, rajta, de lehet többet nem engednék be egy pályára sem, csak ha nagyon szépen nézek apura, és egy pasi miatt sem kuncsorogtam még neki, így lehet össze sem jönne a trükköm.
Jól lehet a poénokkal ismerkedni, de néha kell beszélni a csúnya valóságról is, amikor az ember nem éppen Monaco egyik tengerpartján áztatja a testét, és nem készül beosonni egy verseny pályára, hanem a munkás hétköznapok szürke napjait kell megterveznie, na meg a hazajutást erről a csodás helyről.
- Magángép mi? - kerekedik el a szemem, oké, hogy lerí róla, hogy nem egy kis szegény családból származik na meg, mesélte is, hogy elég nagy hálózattal rendelkeznek, de azért a magángépet nem néztem volna ki belőle. Amikor nem apuval vagy a tesómmal megyek tovább, általában jobban szeretem az első osztályt használni, mint minden normális ember, aki nem tölti a fél életét utazással. Ez holnap sem lett volna máshogy. - Meglátjuk. - bólintok az ajálatára. - Nyugtass meg, hogy nem te vezeted. - teszem a mellkasomra a kezem aggódva, hogy még ehhez is ért, mert akkor lehet, hogy kisétálok a vízből és megkeresem a kandikamerát, mert képtelenség, hogy valaki ennyi mindenben remekeljen. - Valószínüleg kényelmesebb lenne, de azért erről is beszéljünk majd akkor ha kibírtad velem a feszített tempójú randinkat. - kacsintok rá.
A saját szavaimmal szól vissza nekem, amitől nevetni kezdek. - Kár, pedig már éppen beadtam volna a derekam, de ha ennyire ellenkezel, akkor nincs mit tenni, adom tovább a megkaphatatlant. - egyáltalán nem próbálok komolyan beszélni hozzá, egyszerűbb így és sokkal kellemesebb, és teljesen jól értjük egymást így is, na meg nincs feszengés köztünk, ami általában egy randi szokott lenni, főleg, hogy alig egy napja ismerem.
Kiérünk a partra és könnyed mozdulattal rázza le a hajáról a vizet, nekem ez miért nem ilyen egyszerű? Na majd a kocsiban a menetszél talán valamennyire megszártja, bár annyira talán nincsen hideg, hogy baj legyen, ha vizes marad. Engedelmesen leülök a cuccaink mellé, és amíg elmegy előveszem a telefont. Hülye leszek és megnyitom a közösségi média szennyét. Már ott is virítunk, de nem az étteremben, hanem a parton, kéz  a kézben, csodás, még egészen cukik is lennénk, ha valóban az lenne, amit leírtak. Vad románc, Monaco partjain? Mint egy nagyon rossz szappanopera, legalább kérdeznék meg mi van, mert egyszerűen két barát nem ugorhat le csobbani egyet. Szerencsére becenév nincs. Megforgatom a szemem és lezárom a képernyőt, azt hiszem nem ez az egyetlen cikk, de nem érdekel. Körbenézek, hogy vajon honnan kaphattak le minket, úgy tűnt itt senki nem vett észre a parton, de lehet valaki követett, annyira őrültek tudnak lenni az emberek. Miért nem valamelyik srác után futkosnak aki tényleg a hétvége főszereplője, én csak egy mellékszereplő vagyok most itt, mégis a kicsit találják be a leggyorsabban. Régen tettem tiszteletemet itt, így lehet egy ideig most én leszek az érdekesség, de majd jobban igyekszem elkerülni a feltűnést.
Amint visszaérkezik mosolyt erőltetek az arcomra, és felpattanok, leporolom a port a fenekemről. A mosolyom akkor válik a legőszintébbé, amikor kinyitja a törölközőt.
- Ez lesz mostantól a kedvenc darabom. - veszem el tőle és törlöm meg magam gyorsan. A hajammal nem bíbelődök, teljesen felesleges, csak kibontom a copfomat és előre hajtom, hogy egy kicsit összekócoljam, hátha úgy könnyebben szárad majd meg.
- Esküszöm nincsen röntgen látásom. Sajnos!- nevetem el magam, majd körbepillantott a parton, de már elég sötét van ahhoz, hogy ezt ne örökítse meg senki. Én a fürdőruhámra kapom a bő ingemet a nadrágomat meg behajtogatom a táskámba. El vagyok én anélkül is, ameddig megszárad teljesen az alsóm.
- Sétálunk egyet? Azt hiszem még mindig túl sokan vannak a parkolóban, és természetesen voltam olyan hülye, hogy megnyitottam a netet. - vallom be neki, majd a vállamra kapom a táskám kezembe a cipőm és elindulok homokban.
- Jól érzem magam, köszönöm,hogy nem vagy olyan, mint a legtöbb pasi. - hálásan nézek rá, igazából nem vártam a hétvége ilyenfajta alakulását. Biztosan itt lettem volna ha nem találkozunk a parton, lehet ugyan ebben a szerelésben, csak egy óriási különbséggel, hogy egyedül és lehet azon kattognék, hogy másnap mit fogok mondani annak a srácnak, aki 3 éve elvette az eszem, és azóta sem beszélt róla. Milyen szerencse, hogy megmentette a saját hülye volt érzelmeimtől is és sokkal jobbá tette a napomat mint képzelni tudtam volna.

☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆

☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆

andizok, egy normális lány menne a barátnőjéhez és mesélné el mennyire jó volt. Néha örülök, hogy nem vagyok normális lány és nem érzek késztetést, hogy rohanjak valakihez elmesélni minden pillanatot. Megélem és eltárolom, majd ha valakit nagyon érdekel elmesélem neki mi történt ma, de a legtöbb részét inkább megtartom magunknak. Persze, jó ha velem örülnek, de ez nem tartozik senkire sem, csak arra aki benne van. Mindig hallgatok a megérzéseimre, mindig jót súgnak nekem, sosem csalódtam bennük, jó a radarom, ami sok mindentől megkímélt már, így nem sokáig bizonytalankodok vele szemben sem. Ez az egész mindenképpen jó, mert nyertem vele egy csodás estét és elkezdtem agyalni komolyabban vele a pályabeli visszatérésről, na meg örülök, hogy nem a Deneuve lányt látja bennem.
- Benne vagyok! - mosolygok rá, majdnem biztos vagyok benne, hogy ebből tényleg lesz valami. - De ki mondta, hogy este megyünk vissza a szállodába, a futam délután lesz, így elég ha napközben alszunk. - ördögi mosollyal az arcomon nevetem el magam. Nem szokásom hamar lefeküdni ilyenkor, túl sok az élmény amit gyűjteni kell, most meg túl izgatott vagyok az első futam előtt sok ideje, így amúgy sem tudnék aludni.
Ezer dolgon pörög az agyam mindig, most le vagyok maradva egy kicsit a pályán való történésekről, így ezt is pótolnom kell. Tudom, hogy nem egy este alatt fogom tudni ezt megtenni, de ha a pályán leszünk végre, akkor lehet többet fogok ezen kattogni. De az is megeshet, hogy teljesen leköti az agyam Caesar pont úgy, mint most is, és nem lesz erre időm. Valójában az lenne a legjobb, túlságosan fáj a szívem ha teljesen benne vagyok ebben a világban, és mégsem vehetem ki úgy a részem ahogy akarom.
- Nem állna nekem jól az a fura szerkó, amit a jósnők hordanak. - mélázok el és jut eszembe a narancssárga, idétlen fejkendő, a nagy szoknya, és az a fura felső, aminek lóg az ujja. A cirkuszi jósnőkre asszociálok, és megrázom a fejem, hogy kiverjem ezt a rossz képet belőle. Olyan mint a bohócok, azok sem a kedvenceim, igazából elég ijesztőnek tartom őket, de minek is cirkusz nekem, ha benne élek. - Szerencse, hogy nem kell jósnőnek lennem, hogy tudjam milyen témában fognak sztorizgatni rólunk. - kicsit vicces, hogy mindenki hamarabb tudja a jövőmet, mint én magam, legyen az jósnő vagy újságíró. Sokszor ez rontja el az egész kedvemet attól, hogy tényleg belemenjek bármibe, megjósolnak valamit ami szerintük lesz és ez néha nagyon kiábrándító tud lenni, még akkor is ha a fele sem igaz, abból amit állítanak.
- Nem izgulok, annyira sikerült megismernem téged, hogy be merjelek vinni az oroszlán barlangjába. Bízom benne, hogy jó benyomást keltesz bennük, nem lennék szomorú ha nem utoljára találkoznál velük. - örülnék neki ha ilyen társaságom lenne néha a versenyek alatt, nem unatkozok amúgy sem, de így csak jobban telik az idő. Az igazat megvallva megkedveltem, idővel még változhat a véleményem, de minden eddigi előítéletem vele szembe dugába dőlt jó értelemben, kétlem, hogy bármit rontani tudna rajtuk. Maximum a távolság, ami állandóan közénk állna. Ez talán elég könnyen orvosolható lenne, de ezeket egyelőre megtartom magamnak, jobb ha a gondolataim a fejemben maradnak még egy darabig, napig, hétig vagy ameddig kell. - De nem, nem próbálnálak megvédeni. Én valószínűleg popcornnal a kezembe ülnék le valamelyik székre, hogy végignézzem a műsort. - aki velem akar lenni, annak szembe kell néznie velük is, nem véletlen, hogy nem gyakran viszek egy barátomat se le az istállóba, főleg ha az illető férfi és ha kézenfogva sétálós képek terjengenek róla és rólam a neten. Szerintem nem lesz neki gond megnyernie a családomat, kisujjából fogja kirázni a szimpátiát feléjük. Ha mégsem így lenne, talán de csak talán ott leszek, hogy egy pár jó szót szóljak az érdekében.
Hangosan fújom ki a levegőt. - Pedig már pont örültem, hogy valamit jobban vezetsz mint én. - nyújtom felé a nyelvem. - Túl fogod élni, garantálom, majd megmondom neki, hogy te vagy a fuvarom anyához és akkor életben hagy. - hiába váltak el anyuék már évek óta, azért apu szeretné ha több időt töltenék az anyámmal, én is szeretném, csak hogy nekem New York túlságosan csendes, pedig ez a város, ami sosem alszik, de nekem mindig olyan kis lagymatagnak tűnt. Nincs akkora nyüzsgés számomra ott, mint például itt, kevés az adrenalin és az élet benne egy olyan élet után, mint amilyen az enyém volt 18 évig.
Arcán egy pillanatra zavartságot látok, de hamar elmúlik, belenyúltam valamibe, amibe még nem kellene. Neki biztosan nem lenne gond rögtön az ágyban végezni az este, gond ugyan nekem se ha gyorsan el akarom felejteni ezt az estét, de nem akarom ilyen hamar lezárni. Már tisztában van vele hogyan játszok, vagyis inkább nem játszok, de azért szórkozni szórakozhatunk egymás agyával biznyos keretek között. A folytonos szexuális megjegyzések nem az én világom, megejteni pár incselkedő mondatot, az már igen. De jobban szeretem ha előbb egymásra hangolódunk, mint egymás estére, az tényleg mellékes tud lenni, ha valamit komolyan gondol az ember.
- Ezt hívják patthelyzetnek? - nevetem el magam, még, hogy egy pasi kéreti magát? Mondjuk még viccból is elgondolkozok rajta, ő is én is játszanak az elérhetetlent, akkor sosem történik semmi. De én nem azt játszom csak tényleg nem szeretnék úgy élni, hogy több ezer pasit írhatok bele az önéletrajzomba, nekem elég csak pár darab, de azokat komolyan akarom gondolni, és ha ezzel azt éreztetem velünk, hogy nehezen kapható vagyok akkor legyen. Akinek ez nehézséget okoz, az nem nekem való legény.
Megtörölközve, ingemet kigombolva indulunk útnak, miután bevallom neki, hogy én nem bírtam a kíváncsiságommal és azt tettem, ami ilyenkor nagyon nem helyes. Megnéztem mit is csinálok most mások szerint.
- L'amour de la pub Monaco. - szólalok meg az anyanyelvemen, mert így mennyivel szebben is hangzanak. - Máris vad románcba kezdtünk és valaki a parton kapott le minket kézenfogva. - vonom meg a vállam, majd az ujjaimat az övébe kulcsolom, amikor felém nyújtja a kezét. - Valahogy így. - mosolygok, de nem érdekel, az igazság úgyis kevés embert érdekel, nem mintha mi tudnánk, hogy mi ez vagyis én semmiképpen sem. Jól érzem magam, nem stresszeltem rá erre az egészre egy percig sem, és az érdeklődésem egyre nagyobb felé, kétségeim vannak, azok mindig vannak, de nem ismerem eléggé, hogy ezekre adjak egyenlőre. Csak esélyt kell adnom mindennek, és kiderül mi lesz belőle,máshogy nem megy csak ha kockáztatunk és az nekem mindig is jól ment.
- Egész életemben csak egyszer voltam szerelmes. - nem tudom miért ezzel kezdem neki, talán mert pont most fordult meg a fejemben, hogy túl vagyok rajta. - Nem tudom, hogy viszonozták e. Azt viszont igen, hogy emiatt sokáig nem tudtam nyitni rendesen senki felé. - boldog vigyor ül ki az arcomra. - De amikor viszont láttam ma, nem éreztem semmit, és emiatt én nagyon boldog voltam. - hamarabb kellett volna találkoznom plátói szerelmemmel , sokkal hamarabb, akkor már régen túl tudtam volna lépni, de sosem késő megtenni. - Ja és nem tudok motorozni. - ezt is jó kimondani,valamiért sokan összekötik az autóversenyzést a motorokkal, azt hiszik ez a kettő tudás mindenkiben megvan ha már vezet.- Egyenesen rettegek motorra ülni, olyan veszélyesnek tűnik. - persze 300 km/órás sebességgel simán elmegyek, de a motor az örök keresztem lesz.
- Majd egyszer hívj meg a szórakozóhelyedre, had ismerjelek meg természetes közegedbe is. - nézek rá, majd megállítom egy kicsit. - Ha már te leszel a szponzorom meg kellene jobban ismernelek. - mosolygok rá, szponzor,barát vagy valami több, most nem fontos, nem tervezünk csak sodródunk, majd folytatom az utunkat. - Azt nem ígérhetem meg, hogy jó vendég leszek,mert aligha iszok alkoholt, de annál több kólát öntök majd magamba cserébe. - vannak alkalmak amikor tudok inni, olyan igazán rendesen, mondjuk ezeket egy kezemen meg tudom számolni a múltamból, de szerintem ez legyen a legnagyobb hibám ennyi idősen, az egyetem után.

☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆

☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆

éhe ijesztő lehet a túlzott magabiztosságom és a nagyon határozott terveim, mondjuk csak a közeljövőre nézve is. Sokan az egyetemről még csak bontogatják a szárnyukat és még nem is tudják mit kezdjenek a diplomával, ellenben velem, terveim vannak, ötleteim is a jövőre, de csak a távoliakra, mert sok mindenkit kell befűzni ahhoz, hogy megvalósuljanak, na meg elkápráztatnom szerény személyiségemmel és a tudásommal. De addig is kezdenem kell valamit azzal a diplomával, amit olyan nehezen szereztem meg. Szóval igen a túlzott magabiztosságom néha képes elriasztani az embereket magam körül, így néha jobb ha behúzom a féket. Igaz, most nem teszem ezt meg olyan határozottan közlöm vele, hogy nem tervezek hamar hazamenni, mintha elvárnám tőle, hogy ő is így cselekedjen. Nem vagyok vezető típus, és mindig elbizonytalanodok ha valakinek olyat mondok, ami nem biztos, hogy tetszik neki, de nekem annál inkább, mintha elvárnám, hogy más is azt akarja, amit én, de nem javítok a szavaimon, bízom benne, hogy ha menni akar pihenni, akkor megy és nem csak kedvességből marad velem, hanem mert tényleg jól érzi magát és tényleg ott akar lenni ahol én.
- Legalább lefoglalod az agyam és még jólis érzem magam. - mosolygok rá, valószínüleg még ha visszaértünk sem fogok az ágyamba dőlni teljesen mindegy mennyire vagyok fáradt, hogy ezt meddig fogom tudni játszani, majd a belső lelki viharom eldönti, ha már sikerült megnyugodnia az izgalomtól, akkor lehet hétfőn alszom is majd valamit, vagy majd hazafelé a repülőn.
- Na majd meglátjuk, ha Halloweenkor tényleg jósnőnek öltözöm, akkor mit mondasz. - túl távoli tervek, lehet nagyon előre szaladtam a szavaimmal, de csak vállat vonok a fejemben lévő bizonytalanságnak és kihúzom magam, mert egy biztos, hogy jósnő leszek, na jó meg az is, hogy ezt ki fogom posztolni, hogy akkor is emlékezzen majd rá, ha esetleg akkor már nem tartanánk a kapcsolatot, de nem akarok ennyire negatív lenni, talán még élőben is villoghatok neki abban  a rettenet jelmezben.
- Csak legyél olyan, mint amikor odamentem hozzád a korláthoz, akkor nem lesz gond. - igazából tényleg nem féltem, aki felé egy csöpp kis félelmet is érzek, hogy mit szólnak hozzá a többiek, azt nem viszem oda. Ők a családom, akikkel felnőttem, persze elég gyakran változik a csapat összetétele, de van aki örök. Titokban már tudom, hogy régen akarják, hogy levigyek egy fiút közéjük és jól megtornáztathassák, mert eddig még nem tettem hasonlót, vagyis de egyszer, de mint kiderült, a srácot mélyen félreismertem és még arra sem volt méltó szerintük, hogy nagyon próbára tegyék, megkapta a hőn áhított autogramot a fényképet, és csendben elsomfordált, amíg mosdóba mentem. Igazán hősies lovag volt, nem sírom vissza, de utólag nagyon jót nevettünk rajta.
- Pedig már azt hittem kedvelsz, de akkor majd jobban odateszem magam. - biggyesztem le az ajkaimat, majd grimaszolok egyet. Szerintem az a normális ha két ember nem úgy ismeri meg egymást, hogy az egyik nem adja önmagát, mert akkor igazából nem ismerik meg egymást. Ha nem magát adja az ember, akkor mégis kit? Egy olyan szerepet, ami szerinte a másiknak bejön, de az nem őszinte és hosszú távon semmire sem vezet, és ha komolyan barátra lelek valakiben, akkor az azért legyen mert engem kedvel és nem azt a lányt, aki lehetnék, mert ő akarja. Nem bonyolult ez, egyszerű, csak nem mindenki gondolja így sajnos. - Bár lehet majd azt kívánod az első mozgalmasabb napunk után, hogy bár ne láttam volna meg a feneked azon a szép napon. - ironizálok, mert tudom, hogy ilyen határozottan nem lesz, még mindig itt van, pedig szerintem elég sok minden ért minket egy nap alatt, és nem futott el, sőt, egész merészen bevállalt eddig mindent, és nem érdekli az sem, ha mindent kiderítenek a múltjából, ha a családja, barátai előbb fognak tudni az új románcáról, mint ő maga. Szóval nem félek attól, hogy megriad, gyorsan sikerült ez a képzetet törölnie a fejemből, szóval nem csak ügyesen vezet, de még ebben is nagyon jó.
- Ha hagysz aludni az úton és nem rajzolod tele a fejem minden féle bajusszal, akkor igen, veled megyek haza. - pasikkal utaztam körbe a világot, nem egy ilyen csínyt vetettünk be egymáson, és sosem lehet elég óvatos az ember ha alszik. - Borzalmasan izgulok a holnap miatt, így szerintem nem fog menni addig az alvás, de ezért tuti kidőlök majd a magasban, így nem leszek a legjobb társaságod, de ha az unalmas énemet is szívesen látod, akkor mindenképpen meg akarom nézni belülről azt a magángépet. - már régen meg kellett volna fájdulni az arcomnak ennyi mosolygástól, egész nap csak vigyorgok, reggel a várt időmérő miatt, most miatta, nem tudom mit hoz a holnap, de lehet nemsokára valami ránctalanítót kell magamra kenni, hogy a sok mosolygástól keletkezett nevető ráncokat eltüntessem.
- Nem olyan vészes olvasni néha magadról a neten, mint egy fanfiction olyan ez. A pályán történt koccanás után mindenki azt írta rólam, hogy magamtól szálltam ki a versenyzésből. A múlt héten meg már újra F3-as mezőnyben versenyeztem, mert elmentem gokartozni az egyik barátommal. Szóval tudnak meglepő dolgokat írni, mondjuk még a szerelmi életemről nem számoltak be sosem. - lehet mert nem nagyon éltem őket olyan helyen, ahol több volt a firkász, mint a normális ember, meg nem nagyon volt olyan pasi aki egy rendes randira elvitt volna, egy gyors mozi, vagy étterem, de ott sosem kaptak le, igazából fogalmuk sem volt sokáig a médiában, hogy hova tűnt a leghangosabb Ferrari szurkoló a pálya széléről, szóval nyugtom volt.
Ha a szerelmi életemről van szó, nem sok mindenről számolhatok be, csupán csak egyetlen egy emberről, aki ma már inkább csak a barátom és azt is akarom, hogy így maradjon.
- Hát még én, ehhez fel kellett nőnöm valamennyire, igaz még mindig egy lány vagyok nagy álmokkal, de már csak olyan álmokat kergetek, aminek tudom, hogy van jövője. - nem mondom, hogy bölcsebb lettem az évek alatt, mert még mindig képes vagyok óriásiakat hibázni, de folyton tanulok, fejlődök érzelmileg és értelmileg is, de ki ne tenné 22 évesen.
- Remélem majd elcsábíthatom a főnök urat egy táncra. - minta régi filmekben, majd felírom a táncrendbe. - Szóval ha jól értem van egy szórakozóhelyed, tele alkohollal és te nem iszol? - állok meg egy pillanatra. - Őszinte elismerésem, mindig azt hittem, hogy akinek van egy ilyen hely a birtokában titokban azért csinálja, hogy annyit ihasson, amennyi belefér. Mentségemre szóljon, hogy nem nagyon jártam bulizni, így kevés ilyen helyen jártam, de a képzelő erőmet már ismered mennyire elvetemült. - nevetek fel. Halk rezgést hallok a táskámból, nem figyelek rá, le van némítva  a telefonom, de állandóan csak rezeg. Kiveszem a táskámból és megnyitom a levelezést. Apu, a tesóm, anyu, még a mamám is írt üzenetet. Nem nyitom meg egyiket sem, csak lehúzom, hogy el tudjak olvasni pár szót belőlük, de mindegyik tartalmát tudom. Majd holnap mindenkivel beszélek, hogy ne gondoljanak túl sokat bele, mert anyám szerintem túl lelkes lesz, ahogy a mamám is, apu szimplán ideges a holnap miatt így velem nem fogok nagyon tárgyalni erről, majd csak jövő héten, a bátyám, hát lehet lesz egy látogatása holnap nálam, főleg, hogy valószínűleg a kocsija is ott viríthat valamelyik cikkben, legalábbis a szavaiból azt vettem ki. Addig nem nyilatkozok senkinek semmit ameddig én sem tudom mit mondhatnék, bár ha rákérdeznek elmondom nekik, hogy igazából nagyon jól éreztem magam, de nem szeretek elsietni semmit, megfontolt vagyok ha a szívemről van szó.
- Sajnálom már mindenképpen el kell venned. - nevetek fel, majd visszacsúsztatom a telefon a táskámba és a kezem az övébe. - Szerinted már visszemehtünk a kocsihoz? - zsongok be egy kicsit, már sötét van, még nem a legsötétebb, de nem muszáj egyből a pályára mennünk. Viszont hosszú nap volt, és szeretnék elterülni a meleg asztalfon és bámulni a semmibe, és arról beszélni mennyire jó az életünk, mert az, szerintem ő sem panaszkodhat, én meg főleg nem és amikor ellazul az ember, akkor a legjobb  bevonzani még több jót az életbe. - Van egy nagyon jó útvonalam, amit mindenképpen szeretnék útba ejteni a pálya felé, de elég hosszú még a McLarennel is. - szép a város ilyenkor este, még az is lehet, hogy arra fogom kérni, hogy kivételesen ne a gyorsabb tempót válasszuk, hanem a városnézőset, pedig én ritkán kérek ilyet.

☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆

☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆

jelmez ötletén felnevetek, az enyém sem feltétlen megszokott lenne, de azért elég jó kombó lennénk.
- Igazán ijesztő páros lesz. - nevetem el magam, de azért ha eljutunk odáig. hogy tényleg egy páros jelmezen kellene agyalnunk, akkor lenne jobb ötletem is ennél. Mondjuk én szeretek mászkálni az utcákon csokit gyűjtve, igaz már maximum egy kisgyerekes csoportra vigyázva tehetném meg úgy, hogy közben ne nézzenek teljesen zakkantnak, vagy betörőnek.
- Na jó, nincs több témázás arról mi lesz holnap, mert te szuper leszel én meg egy vadállat, szóval majd összerakjunk amink van és csak kicsit égetem majd le magam ígérem. - teljesen felesleges ezen agyalni, úgyis el fog jönni az idő, amikor meglátjuk, hogyan alakul a dolog. Igazából nincs jelentősége mert ha én kedvelek valakit, akkor nem igazán hagyom, hogy beleszóljon bárki is az én érzéseimbe. Ami meg engem illet nekem nagyon bejön ez a srác, így ha csak ő nem fordul ki az életemből, akkor örülnék ha majd egyszer tényleg jobban megismerné a családom. A belső énem erősen forgatja a szemét, mert túl korai elhatározás lenne ez, de most mit áltassam magam. Valószínűleg az első pillanattól tudtam, hogy jól elleszünk, különben nem hagytam volna neki vezetni azt a kocsit, amit én is tudtam volna, nem hagyom sok mindenkinek, hogy helyettem üljön a vezető ülésre. Aki ismer az tudja, hogy ez nálam ez egy elég nagy dolog, talán az egyik legnagyobbal. Meg persze nem mondanék már a kérdése előtt igent a második randira főleg nem agyalnék már a Halloween-en, ami még hónapok múlva lesz. Ilyenkor jövök rá, hogy én is csak nőből vagyok és a hiába a sok férfi közötti nevelkedés az én szívem is olykor meg tud lágyulni hamarabb, mint ahogy azt kellene. Ezektől függetlenül nem fogok máshogy viselkedni, nem is tudnék, eddig sem és ezután sem leszek rosszabb vagy jobb önmagam.
- Szóval nálad annak is van jele ha valakit nem kedvelsz? - nézek rá kérdő pillantással, de a puhapöcs jelzőjén elnevetem magam. - Azt észrevettem, más szerintem a helyedben nem mert volna azzal a kocsival olyan tempót sem diktálni amit te mertél, így ez a jelző már akkor elveszett ha rólad beszélünk. De hiszek neked, mondjuk, hogy nem lépsz le, de ha mégis akkor tud, hogy bosszút állok. - mutogatom neki a mutatóujjam, mintha valami nagy fenyegetést kapna tőlem.
Na meg mondjuk akkor is bosszút kellene forralnom ellene ha mégis megkapnám azt a bajuszt, már van olyan kép rólam, hogy nyitott szájjal, bajusszal az arcomon alszok a repülőn, valahogy el kellett ütni a tesómnak az időt és én voltam a festővászon, többet nem lesz ilyen.
- Adom én a jobbnál jobb ötleteket. - ezek szerint ilyen téren nem kell félnem tőle. - Óóóó, egész biztosan nagyon cuki vagy amikor folyik a nyálad alvás közben. De akkor egyenlőre meg kell hagynom neked a vezetés élményét, nehogy a végén bealudj mellettem és lemaradj Monaco szépségéről. - nem mintha nagyon most át akarnám venni tőle a volánt, vezet olyan jól, hogy ne érezzem magam úgy,mint egy nyugdíjas járaton a kocsiban a másik oldalon sem.
Még ha csak viccel is egy kicsit azért én is örülök, hogy valaki olyannal hoztak össze először, aki valamilyen formában tényleg mozgatja a fantáziám és nem valami random tök idegen csávóval, akinek két puszit adtam valami flancos díjátadón.
- Mint a Savisar egyik fele azt kell mondanom, hogy ennél tökéletesebb kreálmányuk nem is lehetett volna. - röhögöm el magam a saját viccemen, majd tetézi ő is a viccfaktort és be kell lássam, hogy lepipál engem poén gyártásban.
- Ebben az esetben viszont indulj, mert nem szeretek sok előnyt hagyni. - csapom le a labdát, amit szépen odaadott. Elég erős jelzés volt tőlem, annak ellenére, hogy nem vagyok ennyire felszínes, de ezegyszer nem tartottam annyira durvának magamtól.
- Nem baj, akkor majd beállok segítek, hogy utána raboljalak el táncolni. - nem mintha nagyon lenne jártasságom a pult mögött, de mennyire lehet nehéz kitölteni pár italt, a bonyolultabb dolgokra meg majd mosolygok és megkérdezem nem akanának e mégis csak sört vagy valami egyszerűt.
- Na akkor csak igazam volt. - nem mindenben téved olyan nagyot akkor képzelőerőm. - Nem értem mi ez a fiataloknak, hogy éljük ki magunkat, mintha nem lenne holnap, és tegyünk meg mindent amíg van időnk elv. Szerintem mindenre kell időt szánni, mert ezek csak összekapkodott élmények, amikor egy bizonyos korig meg akar csinálni valaki, és utána mi marad? Félre ne érts, nem ítélek el senkit, aki ezt csinálja vagy csinálta, de nem értem mire jó ez. Persze így elég sok mindenről maradtam le, mert sose keveredtem balhéba, nem verekedett értem soha senki, ha a bátyámat nem vesszük figyelembe, és sosem volt egyéjszakás kalandom, sem részeg elfelejtett estém. Viszont cseppet sem bánom, mert ez a mai nap is pontosan egy olyan dolog lesz az életemben, amit meg akarok élni még sokszor, és sokáig őrözni szeretném magamban. - lehet kicsit nyálasra sikerült, de szerintem ezt tudnia kell rólam. Én nem fogok neki bulis sztorikkal szolgálni, mert ha volt is az nem említésre méltó, csak egy éjszaka amikor táncoltam és jól éreztem magam.
- Szerintem annyira nem fog örülni ha megtudja milyen veszélyeket tartogatok neked a jövőben. Főleg ha kiderül, hogy olyanba akarlak belevinni, amitől ő eddig óvott. - persze csak ha Caesar is akarja, nem fogom semmibe bele erőltetni, de nem leszek az aki távol tartja attól,hogy csak egy kicsit is belekóstoljon a világomba. Nem veszélytelen, de élmény és örök élmény.
Örömmel veszem, hogy benne van a program váltásban, nem mintha nem lenne tök jó sétálgatni de az idő kevés és én sokat akarok még nézelődni. Pontosan erről beszéltem amikor a feszített tempóról meséltem neki. Kifelé sétálunk a homokból, amikor kap egy hívást. Amikor mondja, hogy ki keresi felröhögök, de a szám elé kapom a kezem, mert megint valami eszméletlen nőies hang jön ki belőle. Csak bólintok neki, engem nem zavar ha felveszi, a szülőknél amúgy sem lehet bejátszani, hogy nem vesszük fel mert jön a felesleges aggódás.
Amíg cseveg megállunk, de nem követem a példáját, jó nekem mezítláb ingben és bikiniben, nem feltétlen van takargatni valóm, és szeretek mezítláb mászkálni, csak remélni merem, hogy nem lépek bele semmibe.
Mosolyogva kapom a fejem felé, amikor a nevemet mondja, szóval erről van szó, vagyis rólam. Érdeklődve figyelem innentől a beszélgetést, majd amikor leteszi csak bámulom és kíváncsian várom miért is jött szóba a nevem, de elég ránézni és tudom.
- Engem? - nézek rá egy kicsit meglepetten. - Szóval látta, na és mit mond a leendő menyéről? - folytatjuk az utunkat az autóig, közben erősen agyalok vajon mit láthatott, melyik cikket, mi volt benne, mennyire járattak le benne vagy emeletek túlságosan magasba. Túl okat agyalok, pedig sosem érdekelt ki mit gondol rólam, amíg nem ismer meg.
A kocsiba beülve előveszem a telefonom bezárok minden üzenetet és benyomom a GPS-t, az útvonal el van mentve, csak meg kell nyitnom. A kocsiban természetesen nincsen telefontartó. Közel hajolok hozzá és középre teszem a telefont.
- Ezt az utat kell majd követnünk, nagyjából 20 km az egész. - végig a telefonomat pásztázom és vezetem végig az útvonalat, nem bonyolult, de azért megnyitva hagyom. - Itt lesz egy rész, ahol stabilan egyenesen fogunk haaldni, szóval remélem érted mi a teendő ott. - igen pontosan látom az arcán, hogy érti amit mondok neki. - De a vége előtt nagyjából itt. - mutatom a telefonon a kedvenc részem. - Vedd nagypapásra a figurát, mert csodás a látvány, és nagyon szeretném ha nem csak az útra figyelnél akkor, hanem szét tudnál nézni. - felnézek rá vigyorral az arcomon, kicsit bezsongva, hogy itt vagyok ismét, és már alig várom, hogy lássam a kilátást. Ez az egyik legjobb része az életemnek, hogy ennyi mindent látok a világból.
- Közel van a hotel, de hazafele tehetünk egy kitérőt ha gondolod kapsz egy kis ízelítőt. - az igazság az, hogy ez a kocsi tényleg egy fenevad, de nem az én kocsim, mert ahhoz nem igazán ér fel. - Na meg ha minden jól megy talán a jövő hétre sikerül valamit elérnem és talán de csak talán kapok egy autót F2-be, de nagyjából semmi sem biztos és kizárólag teszt jelleggel próbálnának ki. De ezt csak te tudod, és ne is mondj rá semmit kérlek, nem akarom beleélni magam, mert túlságosan izgulok. - sírni tudnék az örömtől, de ez még egyáltalán nem biztos, még 3 embernek kell a jóváhagyása, és ha össze is jön csak egy próba lesz, egyetlen egy lehetőség, amit ha elrontok akkor annyi volt, legalábbis egy időre. 1 éve szervezem ezt magamnak, és olyan titokban tartottam, hogy mostanáig álomnak hittem, mert nem mondtam ki hangosan még ezt senkinek. Igaz egy ember betegsége kiesése kellett hozzá, de azt hiszem jogosan örülök valaki betegségének, ha ezzel egy csekély esélyt is kapnak a nők ebben a versenyben.
- Na induljunk nagyfiú. - nézek a kormányra majd Caesarra és elnevetem magam. -Ez a kocsinak szólt, szóval indíts! - parancsolok rá nevetve. Kényelembe helyezem magam és és úgy, mint mindent magamba szívom ezt is, hogy megtartsam emléknek.

☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆

☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆

érésemre hamara hátrahagyjuk a holnapi tervezgetést, mindegy milyen forgatókönyv forog majd az agyunkban, holnap akkor is kiderül mi lesz. És ilyenkor az ember mindig a legrosszabb kimenetelre gondol, főleg ha olyat csinál, amit eddig nem nagyon szokott. Így még a fejemből is kiverem ezt a témát és inkább arra koncentrálok ami most van.
A menekülését a porfehlhővel valamiért nem tudom máshogy elképzelni, mint a rajzfilmekben ahogy a főhős elszalad mögötte nagy port kavarva. Sok értelemben meg akarok maradni örök gyereknek, mert akkor minden sokkal egyszerűbb volt, mint ezeken a meséken agyalni, rajzfilmet nézni és olyan dolgokért lelkesedni, ami nem is olyan nagy dolog, de azért én még ugrálni tudok tőlük örömömben. Mert szerintem ez az önfeledt vidámság, és ezt a részemet sosem akarom elfelejteni.
- Ja, hogy az volt az adjunk neki része? - húzom magamhoz az ujjánál fogva mielőtt elengedi. - Attól ne félj, hogy én sikítani fogok melletted, inkább még noszogatni is foglak. - biztatom egy kicsit, hogy mellettem tényleg nem kell visszafognia magát a vezetésben. Tudom,hogy a legtöbb emberben van egy fajta félelem ezzel kapcsolatban, mert azért csak nem olyan egyszerű azzal a tempóval tartani az autót, és az ülésbe süppedés sem olyan nagyon kellemes annak, aki nem éli meg elég sokszor, ahhoz, hogy más csak mosolyogva élvezze a száguldást. Amúgy sem adtam volna a kezébe ha nem hiszem, hogy tud valamit, meg ha csak a szája lett volna nagy azt már akkor láttam volna, amikor a kezébe nyomtam a kulcsot. Elég sok minden leolvasható az emberi arcról, szóval könnyen átlátható ha valaki beszarik egy ilyen kérést hallva.
- Meglátjuk, mersz e egyáltalán egy lány mellett aludni. Apu mondjuk simán bealszik mellettem. - kacagok fel, emlékszem, amikor vezetni tanultam nagyon régen, a második kört mentem apuval, még erősen kapaszkodtam a kormányba, így összevissza kapkodtam, amikor a fejemet fordítottam, aztán arra lettem figyelmes, hogy felhorkant egy visszarántásnál. Megállítottam a motort és ránéztem szemrehányóan, de aludt tovább, akkor viszont fogtam magam és elindultam teljes erőből, lehet mert nem voltam felügyelet alatt így sokkal felszabadultabb lettem, vagy mert meg akartam viccelni apámat, de onnantól minden olyan egyszerűen ment, mintha arra születtem volna. Ő felkelt és meg jót nevettem az arcán.
- Ezek szerint te máris beadod a derekad? - húzogatom a szemöldököm, mint ahogy a pasik szokták, amikor fel akarnak szedni egy csajt. - Nem volt nehéz levenni a lábadról. - kapok egy nagyon udvarias gesztust tőle, amire csak elmosolyodok. Szóval igen, neki is elég volt ennyi, hogy elkápráztassam.
- Még szép, hogy hajtok arra a táncra, nem mindenki olyan szerencsés, hogy tele van maga korabeli barátokkal, szóval ha csak nem akarod, hogy egyedül ropjam a táncparketten, miközben ezer pali akar rám nyomulni, akkor igenis megmentesz és jössz velem táncolni. A munka meg nem piszkos számomra, szóval ha kell szívesen besegítek, csak ne kelljen fura nevű italokat kevernem, mert akkor lehet hamar kirúgnál a hiányos tudásom miatt. - vázolom neki röviden milyen kimenetele lesz ha nem tart velem táncolni. Igaz egy enyhe túlzással, mert azért vagyok elég nagylány, hogy ha egyedül kell boldogulnom valahol le tudjam koptatni a sok bámédzkodót vagy csatlakozni akarót.
Az egész mai napunk arról szólt, hogy jól érezzük magunkat, viszont ez a múltbéli téma engem egy kicsit zavarba hoz. Nem tudok semmit sem felmutatni, ami egy kicsit is színesíteni az életem, a bulikat és a piálást nézve. Ahogy hallom ő több dologban részt vett, bár szavait hallva nem nagyon akarok irigykedni erre az életmódra.
- Na látod, ilyenkor jó, ha az embert minden kis hibájáért megtalálja a sajtó, nem lehet kilengés, nem lehet semmilyen rossz dolog, mert rögtön az internetre megy fel. Azért örülök, hogy már nem vagy ilyen, mert akkor lehet nem találkoztunk volna. - nézek rá hálásan, kár lett volna érte ha korán tönkreteszi magát, én nagyon sajnáltam volna ha egy ilyen embert nem ismerek meg. - Fék az mindig van Caesar ezt jegyezd meg, csak nem jó helyen kerestétek. - meg kell találni másban a vadságot, még abban a korban is, ami hasonló jó érzést tud adni, pontosan az a fék ebben az életszakaszban. Én mondjuk okos vagyok, gondolom nem mostanában lépett ki ebből az életből, és neki is megfordulhatott már a fejében, hogy ezt lehetett volna másképp, bár nem biztos.
- Jobb is ha nem tudnak erről az ősök egyenlőre, mire meg oda jutunk, hogy színt kell vallani addigra már nem tud majd nem kedvelni. - mielőtt megcsörren a telefonja még csak erősen viccnek szánom ezt a mondatot, de amikor tényleg az anyja hívja és hallom a szavait, akkor kicsit elbizonytalanodok, nem biztos, hogy meg kell várnom, hogy megkedveljen, hiszen elég hamar tudhat meg rólam sok mindent ha felcsapja laptopot is akár.
A szavaira zavarba jövök, nem nagyon volt még ilyennel dolgom, már akkor kedves velem valaki, amikor csak a neten látott. Általában ilyenkor még ellenszenves szoktam lenni, és csak a személyes találkozó után kedvelnek meg vagy nem.
- Nem tűnik lehetetlen küldetésnek, de előbb mindenképpen a fiával akarok ebédelni egyszer. - mosolygok rá, amikor a kocsi felé veszem az irányt.
Gyorsan magyarázom neki az útvonalat, mert már legszívesebben mennék, de én sem tudom pontosan az utat így nem árt átnézni rendesen. Néha felnézek rá, hogy tud e követni, vagy a túlzott izgalom ami bennem van túlpörget és követhetetlen vagyok. A tekintete mélyen az enyémbe fúródik, amit egy mosollyal palástolok és persze az arcom hirtelen pirosba váltásával, de gyorsan visszalesek a telefonra és magyarázok tovább, már talán egy kicsit határozatlanabb hangon.
- Fogsz is! - egy lány a volán mögött elég nagy port kavart volna évekkel ezelőtt, sok évvel ezelőtt, ma már nem ritkaság, csak ha olyan nagy szája van az illetőnek, mint nekem, akkor persze, hogy kíváncsi rá mindenki, hogy vajon tud is e annyit, vagy csak fényezi magát. Remélem nem csak fényezem magam és tényleg tudok, de eddig nem kaptam olyan rossz kritikákat.
Amíg nem olyan egyenesek az utak nem nyomja neki, amit díjazok, nem mintha nagyon meg tudná az elején ereszteni az autót, de a mások biztonsága miatt is.
Egy kicsit ijedten nézek rá, amikor mégis szóba hozza a próba futamot. Nem azért vagyok rémült, mert ott akar lenni, hanem az egész miatt. De amikor az arcára nézek akkor elmúlik a kezére teszem az enyémet. - Örülnék neki ha lenne valaki aki támogat lelkileg. - majd visszafordulok a szélvédő felé és a tekintetemmel az utat nézem. - Sokkal nehezebb lesz nekem ez most, hogy senki nem tud róla, és nem lesz senki aki rendesen felkészítsen főleg lelkileg. - nem mondom, hogy nem emészt fel egy kicsit a tudat, hogy apám akkor fog szembesülni azzal, hogy mit teszek, amikor már a starthoz álltam.
A pillanatnyi rossz hangulatom hamar elszáll, amikor hallom felbőgni a motort és gyorsulni a kocsit. Az út egyenes, jó sokáig, így nem kell azon agyalnom mennyire tudja majd kezelni ebben a tempóban a kanyarokat.
- Ne kapaszkodj a kormányba, csak lazulj el, nem fog kiszaladni alólad. - pillantok rá, nem tudom, hogy engem akar e elkápráztatni, vagy csak így kényelmes neki, de az első részét már korábban teljesítette. - Apu mindig azt mondta nekem, hogy ne markolásszam agyba főbe a kormányt, csak érzéssel. - és még rengeteg sok okosságot tanultam tőle.
Egyre gyorsabb tempót vesz fel, ami még engem is meglep, néha az arcát figyelem, néha az utat, már az is meglep, hogy le merem venni a  tekintetem az útról, de határozottan nincs bennem félelem érzet, de egyszer ez fogja a vesztemet okozni a pályán is. Nagyon koncentrál én csak mosolygok szeretem ha valaki ilyen beleéléssel tud vezetni egy ilyen autót, hátradőlök az ülésben. Amikor lassulni kezd az autó megint felé nézek, amikor már jobban ellazul, mert nem megy alatta ezerrel a kocsi.
- Minden vizsgán átmentél ma. - nevetek vele, majd lehúzom az ablakot, hogy tisztán lássak mindent. - Remélem akkor is így fogsz vigyorogni ha nem ilyen egyenes úton viszlek majd a szállodába. - megnézzük mennyire lesz boldog az arca, ha megérzi milyen erősen szeretem a kanyarokar bevenni. Az lenne alegjobb ha a kocsit is be tudnánk juttatni a pláyára, de ez elég lehetetlen küldetés ez mára.
- Látod ott azt a partszakaszt. - mutatok szembe egy kivilágított részre. - Pár éve ott kaptam meg aputól az első bukómat, na jó elég régen volt, de azóta is az a kedvenc helyem. - amikor még ösztönzően hatott rám és nem volt mögöttem az a csúnya koccanás, kicsit más világ volt. - Ha minden jól megy akkor jövőre nagyon szeretném ha ott kapnám meg tőle az engedélyt, vagy a szerződést valami újra. - mint egy lánykérés komolyan, de nekem ez talán még annál is többet jelentene.
- Kérdezhetek valamit? - fordítom rá megint a tekintetem. Nem várok erre választ, úgyis meg fogom kérdezni. - Tudom, hogy ez nem így szokás, de nézd el nekem, mert nem szeretem annyira a rendhagyó dolgokat. - nevetek fel egy kicsit leplezve a zavaromat. - Mit szólnál hozzá ha én hívnálak el randizni, mondjuk jövő héten, pont New Yorkban leszek pár napot. - olyan magabiztosan mondom ki, hogy meglepődök magamon, bár igen tökös csajnak vallom magam, azért ilyenre nem nagyon szánom rá magam máskor. De hülye lennék ha ezt elengedném. - Mielőtt bármit válaszolsz, húzódj le, nézd ott van egy hely. - mutatok egy üres részre az út mellett. Fura szokás, de szeretek mindent helyhez kötni, és nem az autóban valahol Monacoban akarok választ kapni az első randi elhívásomra.
- Most már válaszolhatsz. Már ennek is lesz egy helye itt Monacóban. - lazán veszem a dolgokat szinte mindig, ezt is, nem is izgulok mit fog mondani, mert ez a hely még nekem is meghozza a kedvem elég sok mindenhez.

☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆

☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆

em szeretem húzni feleslegesen senki agyát, ha valamit kérek tőle az nem azért van, hogy a határait feszegessem vagy nem csak azért. Általában amit kimondok az úgy is gondolom.
- Mindig mindent komolyan gondolok. - nézek rá enyhe komolysággal. - Na jó kivéve, amit nem. - nevetem el magam, mert nem akarom, hogy a korábban elsütött poénjaimat is komolyan vegye. Van olyan oldalam, amikor nem poénkodok, és véresen komolyan veszek mindent, de jobba szeretem keverni a kettőt, akkor tudom igazán magamat adni.
- Na majd azt meglátjuk, de azért kérlek, majd ne erősen szorítsd az ajtót, és ha hányni kell szólj. - heccelem egy kicsit, bár amit eddig láttam nem azt mutatta, hogy rosszul lenne egy kis tempóról, és úgysem fogok tudni erősebbet menni ezeken az utakon, főleg, hogy mások is vannak rajta rajtunk kívül.
Amikor azt mondja, hogy egyszerű ember kicsit felnevetek, ha egyszerű lenne, akkor nem lenne már itt, szóval határozottan nem így van, de azért vicces ezt a szájából hallani. Az egyszerű emberekkel sincsen semmi bajom, de nem az én világomba valóak, így elég kevés ilyen embert ismerek.
A táncparkettes mondatom természetesen vicc volt de az arckifejezése megérte azért, hogy kimondtam. Az a grimasz, de nem nevetem ki, még én is kicsit rosszul érezném magam, ha pont ott akarna rám mászni valaki. Mondjuk sehol sem szeretem ha kéretlenül az arcomba másznak és nyomulni kezdenek, nem vagyok verekedős típus, nem vertem eddig senki orrba, de el tudom képzelni, hogy megteszem, ha valaki olyan mértékben sok egy ilyen helyzetben.
- Helyes, nem is akarok mást a közelembe. - komolyan nem, ő is láthatja, hogy nem olyan vagyok, ai 2 perc szép bókolástól ledobja a bugyit.
A mellkasomra teszem a kezem. - Akkor egész jó munkaerő lennék, mert azokat amiket te, szerintem én is meg tudnék csinálni, elég stabil a kezem szóval még lehet ki sem önteném a felét, miközben a tele poharat kiadnám. - a vezetéshez nem jó ha remegnek a kezeim, és ha egy száguldó autót megfognak ezek a kezek, talán nem a poharakkal fogok bénázni, bár ki tudja, lehet teljesen más, még sosem próbáltam.
A régi életéről mesélt dolgokat próbálom nem elképzelni, nem is nagyon tudom őt abban a világban magam elé képzelni. Ha most is olyan lenne és akkor találkoztunk volna, egészen biztos vagyok benne, hogy messziről elkerülöm őt is és a társaságot is a kikkel barátkozott. De talán ha már kiélte magát, akkor nem fog visszaköszönni neki ez az életvitel, főleg, hogy elég megterhelő lehetett a szervezetének is.
Valahogy ha az anyukájáról kell beszélnünk sokkal könnyebben megy, mint a korábbi kicsapongásairól.
- Miattam ne magyarázkodj, szívesen találkozok én vele, elég lenyűgöző tudok lenni, szóval nem vetem el az ajánlatát. - mindig jó megismerni új embereket, szeretem ha tágíthatom az ismerőseim körét, és sosem okoz akadályt bárkivel elcsevegnem. De lehet előbb meg kellene ismernem rendesen a fiát, és csak utána őt, de ha annyira ragaszkodik hozzá, akkor benne vagyok egy ebédbe, legalább kiszedhetek pár vicces sztorit belőle Caesarról, amivel majd máskor ugrathatom.
A kocsiban volt egy pillanat, amit nem tudom mennyire reagáltam le jól, mert bár elhúztam a tekintetem nem azért, mert nem akartam állni a pillantását, csak szimplán nem akartam leleplezni magam arcom pirossá válásával. Amikor megindítja a kocsit úgy érzem visszanyerem a rendes színemet és hátradőlve élvezem az utat, néha rá pillantva.
Adok egy jó tanácsot neki, mert nem szükséges, hogy teljesen elszorítsa a kezeit a kormányon, és sokkal kényelmesebb ha nem kapaszkodik bele neki és és a kocsinak is.
- Azt hiszem igen, sok minden fűződik ehhez a helyhez. - nosztalgikus érzés itt lenni, mintha minden ezer éve lett volna, még mindig látom magam előtt apám arcát, amikor odaadja a sisakot és az érzést, ami akkor fellángolt bennem. Caesar kedves szavaira rápillantok és elmosolyodok, kicsit azért szomorú is vagyok, ha akkor nem állok ki a versenyből, akkor ma lehet én is a holnapi versenyre készülnék, ki tudja.  
Továbbhaladunk és egy elvetemült ötlet ugrik be. Szoktak a csajok egyáltalán ilyet csinálni? Nem nagyon tudom mi az etikett egy ilyen helyzetben, mert mindig hagytam had vezesse az egész dolgot a pasi, mert olyan nehezen vettem rá magam, hogy megkedveljek bárkit is, hogy nem döntöttem soha semmiben. De most elég határozottan mondom, hogy én akarok rákérdezni nála, egyszer a nő is kezdeményezhet.
A kérdésem után megkérem, hogy húzódjon le, gyorsan körbenézek és megjegyzem a helyet, nem mintha nehéz lenne, mert a kocsi mellet csodaszép minden.
A válaszán elmosolyodok, majd amikor az arcomhoz nyúl a kezével nem húzódok el. Pedig tőlem ösztönös reakció lenne ennyi idő ismeretség után, most mégsem ezt súgja a megérzésem. Lehet nagyon rá fogok fázni, hogy ilyen könnyen engedtem neki, de most nem bánom. Amikor megcsókol, visszacsókolom. Határozottan nem a gyengéd férfit néztem volna ki belőle, de ezek szerint teljesen tisztában van vele, mi az ami nekem kell. Amikor eltávolodik a számtól nem tudom magamban tartani, mert sosem tudom befogni a  nagy szám.
- Akkor egyértelmű volt a jelzésem? - mosolygok rá, majd vissza hajolok hozzá még egy csókért. Meglepően óvatos velem, lehet tényleg túl erősen ellenálltam mindennek eddig fejben is, és ezt mutattam kifelé is. De nem baj, nem kell rögtön fejest ugrani semmibe, inkább legyen lassú a tempó, mint, hogy utána kellemetlen a szituáció.
-Már ehhez a helyhez is lesz emlékem. - mosolygok rá, mondjuk mást nem is tudok, levakarhatatlan vigyor ül ki az arcomra, nem az az ijesztő féle, de ha valaki megijesztene is csak mosolyogni tudnék. Úgy érzem elromlottam belül, túl hamar, túl gyorsan hozok döntéseket, mondjuk elég nagy segítség, hogy ő a másik fél, akivel kapcsolatban meg kell hoznom őket.
- Szállj ki! - kapcsolom ki én is az övem és már nyitom is az ajtót, hogy kipattanjak. Valószínúleg nem a legokosabb az út mellet mászkálni sötétben, de csak egy pillanatra akarok kocsin kívül lenni. Az út széléhez állok, hogy a kocsi köztünk és az út között legyen. Amikor odaér hozzám átkarolom a nyakát és minden létező komolyságomat elővéve próbálok tényleg komoly maradni. - Most én jövök! - mosolygok rá, majd kikapva a kezéből a kulcsot indulok el a kormány mögé.

☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆

☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆

gazából tényleg azt csinál, közben vezetek, amit szeretne, de azért elég vicces lenne, ha halálra rémült fejjel ülne mellettem az ajtóba és mindenbe kapaszkodva.
- Egész nyugodtan, kíváncsi vagyok a halálfélelmet keltő sikolyodra. Soha semmit nem tiltanék meg neked, szóval csak engedd ki.- nevetek vele. Mondjuk lehet most én vagyok erőfölényben ebben a témában és ebben a sportban, de amit ő csinál, hogy elvezet egy egész helyet az nekem nem menne. Nem tudnék ennyi mindenre figyelni, biztonságosan vezetni a helyet és még pultozni is közben. Még enélkül is tudom ezt, hogy kipróbáltam volna.
- De azért nyugtass meg, ha elhívsz oda, nem azért lesz, hogy láss pultozni, lehet a parketten jobban néznék ki, mint a pultban. - táncolni határozottan jobban szeretek, mint olyanba vágni a fejszémet, ami nem megy, és esetleg valamiben is csak egy kicsit bénának látszani. Sok mindenben nem vagyok jó, de ezeket jól eltitkolom mások elől, nem a büszkeség vagy ilyenek, csak egyszerűen jobban szeretem a profibb oldalamat mutatni, még magam felé is.
Azt azért be kell vallani én sem gondoltam volna, hogy bárkinek az anyja ilyen hamar látni akar, gondolom jó fej, mert jól nevelte a fiát. Az, hogy ő ennyivel elrendezte a korábbi felfordulást magunk körül sokkal nagyobb dolog volt számomra, mint hogy találkozzak az anyjával, egyszer valamikor ha ebből tényleg lesz valami. Ennyit azt hiszem meg tudok tenni érte, na meg magamért is, mert komolyan mondtam, hogy szívesen megismerném őt, na meg ha tényleg ennyire fura gyereke van neki is, mint az én anyukámnak, akkor mindenképpen jó lenne, ha legalább őket összehozhatnánk, hogy együtt aggódhassanak, értünk.
Az úton nagyjából végig az elénk terülő látványt bámulja, azt hiszem tudnék neki mit mutatni a vezetéssel kapcsolatban. Nagyon jól vezet, még én is azt mondom, de sokkal lazábban is lehet ezt csinálni, könnyen mondom én, de ez egy olyan dolog, amit nem késő elkezdeni. Mindent meg lehet tanulni igazából bármikor, és ha nem is a legjobbtól fog tanulni, de legalább annak a  lányától.
A folytonos elöre bámulását betudom annak, hogy nagyon figyel az útra, de persze benne van, hogy az előbbi pillanat okozott neki egy kis fejtörést. Én aki végig mondogattam, hogy nem, nem adom be a derekam olyan hamar, engem el kell kápráztatni, és társai, elpirulok egyetlen egy pillanattól. Nem csodálom, hogy a pasik nem tudnak kiigazodni rajtunk, még én sem tudok néha magamon.
Az a csók tökéletes folytatása volt a kérdésemre, lehet túl korai, mondjuk a kérdésem is. Megbeszéltük, hogy majd ha visszaértünk a szállodába, és ha mindketten kibírjuk egymást vagy legalábbis nem akasztjuk a saját hülyeségeinkkel, akkor fogunk rátérni erre. Egy percig sem éreztem felőle bizonytalanságot, lehet csak bebeszélem magamnak, de ő csókolt meg, így kétlem, hogy így lenne. Ugye? Nem vagyok ennyire bizonytalan ember, így inkább el is hesegetem ezeket a kérdéseket e fejemből és még mindig csak sodródni akarok a történésekkel.
- Határozottan nem értettél félre. - már éppen egész idilli lenne a helyzet, amikor szerencsére benyög valami oltári nagy hülyeséget, ami igazából elég cuki is. De elnevetem magam rajta.
- Azt mindenképpen szeretném, hogy ha jövőre jövünk már itt virítson a nevünk. - alig lenne média szenzáció, akkor viszont már jogosan csámcsoghatának rajta az újságírók.
Elég gyorsan pattanok ki az autóból, de amikor mellém ér és átkarolom és jelzem, hogy nem menekülni akarok csak egy kicsit elvadulni. Még mindig kihátrálhat, de nem érzem, hogy akarna. Amikor indulok a kocsihoz visszahúz magához és megint kapok egy csókot. Na ezt hívják talán tökéletes randinak. Viszonzásul mosolygok rá, majd elindulok a kocsi felé, érezve rajtam a tekintetét, azért körbenézek mielőtt beszállok a kocsiba. Becsatolom az övem, megigazítom magamnak az ülést, a kormányt és a tükröket. Ráemelem a tekintetem. - Szóval a leendő szponzorom. - bólintok és visszafordítom a tekintetem az útra, de nem indítom még el a kocsit. - Úgy csinálom, ahogy mindig is. - kacsintok rá, majd gyújtást adok a kocsinak. Innen már ismerem az utat, van egy nagyon jó kis kerülő, amit meg kell ejteni, hogy ne 5 perc alatt legyünk a pályán, de nem gond. Hazudnék ha azt mondanám, hogy a jó vezetési stílusom mellett szabályosan is vezetek, így minden jelzés nélkül csapom ki a kocsit az útra, nem jön semmi. Ez az autó még csak fel sem ér a versenyautókkal, így olyan egyszerű lesz kormányozni, mint másnak a gokartot. Talán nem fekszik rá olyan jól az útra de ezzel számolok is.
Monaco utcái elég jól meg vannak építve egy két ilyen idióta miatt szerintem mint mi is vagyunk. Nem ritka, hogy erre hasonló sportautók mennek, na meg egy-két szakaszon maguk az F1 pilóták.
Először csak viszonylag lassabb tempóban megyek, az út még eléggé kanyargós és nem akarom, hogy már az elején kikészíteni a kocsit, na meg az utasomat sem. Elég hamar érünk a kitérő elejére, ahol csak egy vigyort eresztek felé és már váltom is át a kocsit. Lassan gyorsulok, mert itt nem kell senkit megelőznöm, vagy legyorsulnom.
Amint kitisztul előttem az út és az emlékezetemben megtalálom nagyjából mi vár ránk a további vonalon, viszont beletaposok a gázba. Mantrázom, amit apám mindig elmond nekem. Nem kapaszkodok, nem görcsölök, nincsen hirtelen taposás és társai. A kocsinak lelke van és ha nem tiszteljük, akkor cserben hagy, ez ennyire egyszerű. Amikor az első kanyarhoz érkezünk, ránézek és próbálom kiszűrni mit érez, de nem tudok annyi ideig rá koncentrálni, a kelleténél kicsit tovább pörgetem a kocsit a kanyar felé, ez az én védjegyem, sosem veszem le időben a lábam a gázról, mindegy milyen éles az ív előttem. A kocsi segge egy kicsit megcsúszik, amikor fékezve veszem be a kanyart én meg hangosan elnevetem magam.
- Még szólhatsz ha hányni kell. - nevetek tovább, nem megyek gyorsan maximum 250 lehet a végsebességem, ezen az úton nem merném megkockákzatani a gyorsabb tempót. Túl sok az ív és kevés a hosszabb egyenes, azaz rohadt nehéz a menet.
Két izmosabb kanyar után meglátom a kivilágított pályát, igaz csak egy része van megvilágítva, de mi nem oda megyünk. Kicsit lelassítok, hogy levegőhöz jusson és hogy ne csapódjunk bele a pályát körülvevő kordonba. A pálya Monaco utcáin zajlik így talán nem ez a legmeghittebb pálya ahol el tudunk merengeni az életünkön, de azért ilyenkor ez is csendes és kihalt.

☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆

☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆

elfogtam,hogy neki az üzlet olyan, mint nekem a pálya, fontos az életében és eszem ágában sincs feltartani bármikor is. Pont azért nem állítanák be csak úgy, hiába említette, hogy felír a listára. Elfoglalt ember, tudom milyen a nyüzsgő élete, vagyis éjszaka, de tényleg kíváncsi vagyok milyen ő ott. Én megmutatom neki magamat a pályán, ezzel nagyjából minden jó részemet látni fogja.
- Akkor alig várom a meghívást, ebben az esetben nem leszek túl tolakodó. - nyugtatom meg én is, bár lehet nem venné tolakodásnak, de tényleg nem célom ráakaszkodni. Mondjuk nem biztos, hogy annyira tudnék, az állandó menetelés mellett, és amúgy sem vallana rám ez a magatartás forma.
Az, hogy szeretem mutogatni magam a volán mögött szerintem valami családi vonás, amikor a kormány mögé ülök egy kicsit más ember leszek, olyan, amilyen az apám. Mindig olyan akartam lenni, mint ő, és sokszor mondják is akik ismernek minket, hogy kiköpött mása vagyok nem csak kívülről, de belülről is.
Ebből fakad, hogy amikor megcsókol, valamiért még többet akarok magamból mutatni neki, azt az oldalamat, ami nem egy igazi női oldalam, de megmozgatta annyira a fantáziám, hogy ennyi idő alatt is így megmutatkozzak neki. Persze sokan látnak vagy láttak a volán mögött, de nem sokan ültek mellettem, amikor vezettem. Ennek több oka is van, de maradjunk annyiban, hogy a versenyautók egyszemélyesek.
A mi táblánk, jövőre, szerintem a holnapi napomban nem vagyok biztos, de azért szép tervek ezek, nagyon szeretném, hogy így legyen. Nagyon szeretnék találni egy rendes fiút, aki nem akarja lesni milyen haszon származik egy Deneuve sarjból, aki nem akarja megmondani mit tegyek vagy mit ne, hogy bevágódjon az apámnál. Meg persze az sem hátrány, ha nem untat, és ő nem untat. Szóval szeretném ha ez a mai nem egy egyszeri álom lenne és ha visszatérünk a valóságba mondjuk holnap sem foszlik köddé ez az egész érzés. Minden lány álma egy szőke herceg a fehér lovon, de nekem elég egy pasi a McLarenben, sőt. Komolyan gondolom, hogy nincsen olyan, hogy nagy Ő csak lelki társ, és barátok. Az a legjobb ha valaki mindkét szerepben tündököl, de ezek naiv gyermeki álmok, mert a valóság sokkal nehezebb tud lenni, akármennyire is tűnik most ebben a pillanatban tökéletesnek.
A szponzorom, igen bár nem feltétlen ezt a jelzőt vártam, de végülis a pasik előtt voltak mindig a kocsik, így ha a versenyzésben támogat, akkor sokkal erősebb kötelék lesz ez, mint bármi más.
- Többek között. - ismétlem el grimaszos mosollyal az arcomon, mielőtt nekivágok a privát bemutatónak.
Néha rápillantok, de csak fél szememmel, hogy ne törjem össze a kocsit, a félelem jelét sem mutatja, vagy csak nagyon jól palástolja.
Amikor a kocsi megcsúszik, azért nevetve rákérdezek, hogy megvan e, de lelkes válasza hallatán még egy két hasonlóan csúszós kanyart veszek be, szeretem ha a kocsi néha rakoncátlankodik alattam, mondjuk főleg az érzést, amikor visszaszerzem a kontrollt felette, de mivel ez egy elég beteg szokásom nem nagyon emlegetem senkinek. Higgyék csak azt, hogy nem mérem fel rendesen a távot, pedig ha tudnák, hogy mennyire pontosan megteszem, ez az oka, hogy még ezzel a tempóval is tökéletes kanyart veszek be. Itt van Monacoban az a kanyar, amit az egész szezon alatt a leglassabban bevehető kanyarnak hívnak, elvileg max 45km/h a vége, amit ott menni lehet. Még sosem próbáltam ki, de nagyon szeretném.
Amikor a szája elé kapja  a kezét és a nevemet mondja ijedten kapom oda a fejem és kicsit erősebben nyomom a féket, mire elneveti magát és leleplezi a poénját. Az arcom hamar vált kamu dühössé és kicsit meglököm a vállát, majd elnevetem magam.
- Naa ez gonosz volt, kicsit még el is hittem. - duzzogok egy kicsit de már csak nevetve.
- Köszönöm a kedves szavakat, egy celeb mindig igyekszik a rajongói kedvében járni. - artikulálok, mint az arisztokraták, viccesebbre véve a figurát. Mivel már nem repeszt az autó alattunk,így automatába váltok és lenézek a lábamra.
- Annyira nem tudtam nagyot alkotni, mert elfelejtettem felvenni a cipőm.- húzom el a számat, mondjuk nekem nem tűnt fel a  külünbség, de szerintem neki sem, ez inkább így utólag ijesztő egy kicsit. - Teljesen elveszed az eszem Caesar Harlow.
Meglátom az ismerős terepet magam előtt. Kordonok mindenhol, elzárt utcák és biztonsági emberek. Lekanyarodok egy kis utcába,ahol megállok a kocsival. Amikor kiszállok odamegyek  az ő oldalára és kiveszem az ülés elöl a táskám, hogy felkapjam a cipőm  és a nacim. Most mászni fogunk és azt mezítláb nem akarom végigcsinálni, a lábam az én mindenem, nélküle nem tudok vezetni szóval vigyázok rá.
- Szoktál falat mászni? - szegezem neki a kérdést, igazából én is csak ilyenkor űzöm ezt a sportot de az évek alatt egész jó lettem benne. - Csak egy magas kordonnal elkerített részt kell megmászni a sötétben, de megyek majd előre, mert nem akarok elcsábulni a feneked láttán. - nyújtom a nyelvem, miközben megkötöm a cipőfűzőm. Becsukom a kocsit, a táskámat benne hagyom, itt úgysem jár nagyon senki, és nincs szükségem belőle semmire csak a telefonomra, az meg a nadrágomba pihen.
Elindulok egy sötétebb szakasz felé, és megállok, amikor elérem azt a helyet, ahol könnyen be tudunk osonni. Ha elkapnak sem lesz semmi gond, de azért csak izgalmasabb ezt így csinálni.
- Elvileg csak 3 méter magas, nem olyan vészes. - aztán emögött vár minket a nyugalom, engem legalábbis, másnak csak az utca, körbe kerítve.
Felkapaszkodok és mivel nem kifejezetten falról van szó, hanem egy nagyobb kordon szerűségrő lelég sok kapaszkodó felület van rajta, egyszerűen húzom fel magam és amint a tetejére érek ugrok. Széles mosoly jelenik meg az arcomon,  mintha most járnék itt először, pedg párórája majdnem itt voltam csak éppen nem a pályán.
- Gyere,a túloldalon egy igazi csoda vár. - szólok neki, át. - Ja és a pálya is nagyon szép. - nevetem el magam, majd várom, hogy ugorjon.

☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆

☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆

annak pillanatok, amiknél úgy gondolom szívesebben lennék pasi. Mert férfinak lenni mennyivel egyszerűbb, mennyi minden van az orruk előtt, éppen, hogy karnyújtásnyira, ami nekünk nőknek kilométerek is lehet, mire elérjük. Mégis van olyan oldala is a női létnek, amit nem adnék oda semmi pénzért sem. Nem tudom, hogy mi nők is képesek vagyunk e úgy nézni egy pasira, ahogy ők néznek ránk, amikor látod a szemében a másiknak, hogy tényleg érdekled. A nőkből szerintem ez hiányzik, de ez engem cseppet sem zavar. Az, hogy valaki úgy nézzen rád, hogy minden szavad, tetted és hülyeséged után csakis az érdeklődést mutassa ki az nagyon jó érzés. Nem igazán tudom szavakba önteni, mert ez nem olyan, mint a szerelem, ezt megkaphatod a barátodtól, a haverodtól, akár a saját apádtól is, egyszerűen csak rohadt jó. Ő is így néz rám, ami tetszik, és emiatt tudok teljesen magam lenni vagy talán még annál is jobban elengedni magam. Nem tudom ennek van e értelme, mert nem ismerem eléggé, és pontosan az ilyen esetekben van az, hogy hamar csalódás lesz a vége, ha nem ugyanúgy gondolja mindkét fél. De csak barátok vagyunk, vagyis már barátok, az biztos, meg azért az a csók kicsit több is volt. Részemről? Az övéről is? Na igen ez a folytonos túlkombinálás is rossz női vonás szerintem. Így csak fejemet rázva folytatom az utat és próbálok nem azon kattogni, hogy most mi ez, mondjuk, minden második percben, hanem arra mennyire jó ez. Azt hiszem komolyan vissza kell vennem a saját tempómból, mert a végén tényleg olyat teszek, amit nem szoktam, és nem nem fogok vele lefeküdni, mert nekem az is erős előrelépés már ha az első randin a csókra nem elfordulok, hanem többet kérek. Én is küzdeni akarok valami igaziért, nem csak őt tornáztatom meg, mert minden kapcsolat két emberen múlik, és én ugyanúgy fogok tenni azért, hogy nagyjából ugyanazon a szinten legyünk agyban, mert nekem ez fontos és aki ismer az ezt tudja.
- Azt se hinnéd, hogy ezt vissza fogod kapni. - nézek rá még mindig egy kicsit dühösen, de a nevetése elég könnyen visz engem is magával.
Nem hinném, hogy így utalóg megijedne tőle, de nekem is csak későn esett le, hogy a cipőm az a kocsi másik oldalán pihen és nem a lábamon.
- Mondták már mások is. - vonom meg a vállam. - Elég ösztönzően hatsz, szóval csak folytasd.
A kordon felé vesszük az irányt, mostmár tényleg felöltözve, cipőben, mert itt annyira nem vagánykodnék, ismert a terep és talán pont azért. Amikor a falmászásról érdeklődök nála, kicsit hallom a hangján a bizonytalanságot, de lehet én túloztam egy kicsit, ez csak egy kicsike falszerűség lesz amin át kell másznunk, könnyű pálya, nem fog szerintem gondot okozni neki.
- Jogos én már úgyis túl sokat stíröltem a tiéd, már neked is kijár valami jó. - nyújtom a nyelvem mielőtt neki állok mászni. Az ugrás előtt még lekiabálok neki. - Kérlek, ne halj meg, nem így akarnék szerepelni a sírköveden. - kacagok fel, majd ugrok is. Aki fiúkkal nő fel, hamar megtanul mászni, ugrálni, focizni, vezetni, meg a többi baromságot, amit a srácok ki akarnak próbálni. Nekem meg lépést kellett tartanom velük, így mindig abban voltam jó, amit éppen csináltak, igaz több erőfeszítést kellett beletennem mindig, de ez a mai napig így van.
Amikor leérkezek még egy pillanatra figyelem a túloldalról jövő zajokat, ami valószínűleg a próbálkozás, hogy elindult, de hamar elvonja a figyelmem a csend és a nyugalom, amit áraszt magából Monaco utcája. Nem egy minennapi pálya, nem a szokásos elszigetelt érzés, de a más az nem feltétlen rossz, sőt.
Hangosan érkezik meg mellém Pókember is, mire odakapom a fejem és elnevetem magam. Igazán kecses mozdulatsort láthattam tőle, ezt majd visszafelé is meg kell tennünk, de szerintem ha egyszer met neki, akkor többször is fog, remélem…
- Ennél szebb landolást sosem láttam, még Tom Holland is tanulhatna tőled. - nevetek tovább, de nem akarom nagyon kinevetni, még a végén teljesen letörném az egóját és az nem célom.
- Jeddah még ezen is túltesz. - vannak kedvenc pályái, ilyen szempontból is, igaz az előbbi nem éppen a legegyszerűbb verseny tempóban, de az esti időkben mégis sokkal jobb.
- Na gyere sétáljunk ott, ahol a többiek száguldoznak. - indulok el, majd hátra nyújtom a kezem, hogy megfogjam az övét és úgy induljunk neki megkeresni a legtökéletesebb pontot.
- Tudod mi a különleges itt? Az év bármely más szakaszában, bárki mászkálhat itt, bárki sétálgathat az utcán, átérezve a verseny ízét egy kicsit. De ilyenkor pihenhet egy kicsit az asztalt mert a holnapi verseny előtt nagyon ráfér. - valószínűleg nem mondok neki újdonságot, aki egy kicsit is követi a versenyt tudja, hogy pontosan hogyan is csinálják itt meg a verseny  szakaszt, de a csodálatomnak nem tudok nem hangot adni.
- Ha kívánhatnál valamit mondjuk egy aranyhaltól, mi lenne az amit mindenképpen kívánnál, mi lenne az első? - kérdezem miközben folytatjuk az utunkat. Ezt a kérdést sosem tudtam megválaszolni magamnak igazán. Rengeteg kívánságom lenne, de nem tudom melyik lenne az első. Az első mindent meghatároz sok mindenben, az első benyomás, az első találkozás, az első kívánság.
- Tudod mit? Én leszek az aranyhalad ma este. Kívánj valamit, de ne olyat amit tudod, hogy nem tennék meg. - mutatom neki a mutatóujjam, mert nem akarok a piszkos fantáziája főszereplője lenni. - Valami kevésbé vadat de azért legyél kreatív. - egy aranyhalhoz képest túl sok a szabály, de kíváncsi vagyok mit mond, a női énem kíváncsi mennyire akarná kihazsnálni ezt a lehetőséget, annak ellenére, hogy tudom nem tennék meg bármit, de valamiért nem tartok attól, hogy olyan kérése lenne, amit nem tudnék teljesíteni. Na meg azért elég kalandos ez a hely, millió lehetőséggel, szóval ha van képzelőereje, akkor elég jól el fogunk itt szórakozni.  

☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆

☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆

mlékszem mennyire idegen volt az egyetem első pár hónapja nekem, megannyi velem egykorú lánnyal kellett barátkoznom és sokan akartak a barátaim lenni, főleg miután megtudták ki a bátyám. Ijesztő volt, hogy állandóan bulizni akarta, a buliban inni és részegen idegen pasikkal lefeküdni. Egy ideig belementem legalább a buli részébe, inni nem nagyon ittam, főleg nem járkáltam idegen pasikhoz. Aztán egy idő után kikoptam abból a közegből, de esküszöm, hogy próbálkoztam. Még anyámtól is kértem tanácsot, hogy legyek valahogy más, de ő azt mondta tökéletes vagyok úgy ahogy vagyok, nem kell megváltoznom, hogy befogadjanak. Pontosan ennek következménye, hogy nem fecsérlem az időm feleslegesen bárkire. Az egész első éves időszakom ment el arra, hogy mások által kreált Savi legyek, vagyis próbáljak, de ennek vége.
Így most sem takargatom egy kicsit tökösebb énem előtte, persze van érzékenyebb oldalam is, amit nem fog megismerni egészen jövő hétig, mert akkor garantált a sírás a részemről, még nem tudom milyen okból, az örömtől vagy a dühtől, de remélem az előbbi fog bekövetkezni. Most látja rajtam, hogy mennyire nem vagyok átlagos, az, hogy neki ez jó vagy rossz értelemben vehető azt nem tudom. Velem soha semmi nem unalmas, kivéve, ha New Yorkban vagyok, mert ott el tudok néha laposodni, vagyis el tudtam, ameddig a sulim tartott, mióta megvan a diploma nem hinném, hogy volt unalmas napom. A kalandokat csak úgy kisujjból szülöm meg, kipattan valami, és megcsinálom, vagyis próbálom, mert ha nem sikerül is elég jó móka tud lenni egy egy próbálkozás bármilyen téren. Most még meg is mászatom egy kicsit, nekem nem ügy, de bele sem gondolok, hogy neki az lehet.
Amikor a falon vagyok, még mond valamit, hallom is, de csak csendben mosolyogva ugrok és megvárom amíg landol. Olyan igazán mókásan, cseppet sem férfiasan.
- Azt hiszem ott szokott lenni a las vegasi futamon, legalábbis az utóbbi két évben elvileg megjelent. - nem voltam ott azokon az eseményeken, így csak hallottam róla. - Majd összehozlak vele, de mindenképpen ismételjük majd meg ezt, hogy le tudjam videózni, tudod kell a referencia. - nem szívom többet a vérét ezzel, de van amit nem hagyhatok ki, ilyen a vérem.
- Nem tudom van e kedvencem, nehéz választani, minden évben az adott élmény is hozzátesz a kedvenc kinevezéséhez. Idén határozottan ez lesz az. - nézek rá mosolyogva. Sok minden van ami miatt a mai több, mint egy sima versenynap számomra. Itt van ez a srác, akit leszólítottam a korlátnál, mert olyan mértékű boldogság volt bennem, hogy újra itt lehetek, hogy a szociális énem kiáltott ezért a beszélgetésért. Itt van ez a randi, ami egyre több meglepetéssel szolgál a lehető legjobb értelemben. Meg persze a leendő szponzorom, akinek egy mezítlábas vezetéssel mutatkoztam be. Igen, ez lett a kedvencem idén, és jövőre sem hiszem, hogy bármi lepipálhatja ezt.
- Apám szerint ez a legnehezebb, szerintem is, az a kanyar nagyon izmos benne, olyan lassan kell bevenni, meg hát nem éppen egy tipikus versenypálya. - a bátyám vitatkozna velem, szerinte ez egy sima menet, nincs benne semmi durva, de csak a nagy szája beszél belőle, és a próbálkozás, hogy neki ez a rohadt meredek útvonal nem nehéz.
Kérdésemmel meglepem, de annyira pszichológia kérdés is ez, mint kíváncsiságból jövő. Van aki rávágná, hogy pénzt kíván, de neki az van, mindent a világból, pipa, ahogy mesélte, mégis mire vágyhat a kicsi szíve úgy igazán? Lehet túl nehéz kérdés ez így elsőre, így finomítok rajta, hogy testhezállóbb választ tudjon adni. De leszögezem, hogy nem gondolhat a testemre, miközben válaszol, vagyis gondolhat, de csak magában. Hadd higgyem még egy kicsit, hogy nem a testemre utazik, mint a legtöbb pasi.
- Kevés olyan dolog van amit nem tennék meg, idővel. - nyugtatom meg és csigázom fel egyszerre. Bevállalós vagyok, nem kicsit, voltak extrém helyzetek, amikor túlságosan is kivetkőztem magamból, az a néhány alkalom amikor az alkohol nyert, na jó ilyen összesen 3 volt, de akkor durva dolgokat tettem, mármint nekem durvákat. Azt meg meg sem tudom mondani mire lennék képes valakivel, aki fontos is nekem és bármit megadnék neki magamból.
Kérdésére azonban lefagy a lábam, lassan engedem el a kezét és fordulok felé, arcomról igyekszem minden érzelmet eltüntetni. Persze csak, hogy húzzam az agyát. Lassan emelem a kezem, hogy a tarkójára simítsam, és megcsókolom, majd elmosolyodok, hogy értse csak szivatni akartam.
- Ha ez felkérés, akkor egész cuki és igen. Ha csak egy elméleti kérdés, akkor jobb ha tudod, hogy nincsenek bizalmi problémáim, sosem voltak, ameddig nem adsz okot rá, hogy ne bízzak benned addig megkapnád tőlem a feltétel nélküli bizalmamat. - remélem kielégítő választ adtam neki, bárhogy is értette a kérdést. Engem nem csapott be soha úgy pasi, hogy ez maradandó legyen, és ha mégis valamilyen formában kaptam egy pofont az élettől, akkor is úgy tudtam hozzá viszonyulni, hogy tanultam belőle.
- Amikor azt mondtad kérhetek vadat először elég vicces kép ugrott be. - nevetek fel, de mégsem kérhetem tőle, hogy szökjön be a McLaren boxába, ami elég jól védve van ilyenkor és lopja el a tesóm sisakját. Régebben szórakoztunk ilyennel, de akkor még csak egy kis F3-as pilóta volt, akinek nem voltak ennyire becsben tartva a dolgai, könnyebb dolgom volt. Lehetetlen lenne most és nem akarom, hogy kinyírják mielőtt kitalálhatnánk mi ez köztünk igazából. - Csókolj meg! - kérem tőle, legyen ez az első kívánságom, nem vad, nem is különleges, de az agyamnak igenis kell. - Mielőtt teljesíted azért meg kell kérdeznem, hogy ugye holnap nem hagysz faképnél és szaladsz sikítva az apámhoz autógrammért? - viccelek! Viccelek? Volt már rá példa, belőle nem nézem ki, de azért meg kell kérdeznem, már tényleg csak a vicc kedvéért is.

☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆

☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆

zért az, hogy nem próbálja meg minden erejével a legjobbat mutatni felém díjazom. Senki nem hiszi el, hogy bárki is tökéletes, a hibák nélkül senki sem önmaga. És ezeken a hibákon lehet a legtöbbet nevetni, ezért is jobb ha valaki felvállalja, hogy valami nem olyan tökéletesen megy neki, mint mondjuk most neki ez az igazán lendületes ugrás. Nevetni kell rajta, vele, inkább vele, mert ha csak egymagam nevettem volna, lehet nem lett volna ennyire vicces, és nem célom megalázni senkit sem.
- A seggeden kívül nincs is más oka. - bólintok egyetértően mielőtt elnevetem magam. Jó, szóval neki sem kell nyálasnak lennem, hogy valamit komolyan vegyen, vagy ne vegyen komolyan. Meghalnék ha nekem minden egyes alkalommal ömlengenem kellene, vagy csak fele anyira nyálasnak lenni,mint a legtöbb barátnőm egy pasival. Persze én értem a romantikus részét is azoknak a kapcsolatoknak, de ha mindig csak az megy ki miért mennyire szereti a másikat, mennyire szép a szeme, mennyire puha a bőre stb., amitől gyakran járnék a WC-re hányi, akkor nem tudom mi maradna meg belőlem egy valamire való kapcsolatban. Igazából semmi, mert én nem vagyok olyan, ezért is jó, hogy könnyen szót értek a pasikkal, anélkül, hogy úgy kellene öltöznöm, mint egy plázacicáknak, vagy úgy kellene beszélnem. De szerintem neki nem okoz gondot ezzel az oldalammal azonosulnia és befogadni azt amit kap. Valószínűleg ha olyan lánnyal akarta volna tölteni az estéjét, aki ajnározza, akkor most nem itt lenne és ez nekem elég.
Az is külön öröm, hogy tudok vele beszélgetni arról ami éltet, nem áll bele egyik szavamba sem. Az, hogy meghallgat külön pont neki, szeretik kioktatni a lányt, aki az F1-ről beszél, mert pasik és sokkal okosabbak, meg jobban értenek hozzá. Igen, valamihez biztosan jobban értenek, de nem ehhez a sporthoz. Sosem veszek magamra semmi ilyen beszólást, de meglehetősen egyszerűbb úgy beszélgetni erről, hogy nem akarnak kioktatni. Ettől függetlenül nagyon benne lennék egy olyan “balhéba”, hol valaki olyan csapatról akar nekem bizonygatni világbajnoki címet, ami tudom, hogy lehetetlen. De szeretem ha valaki érvel és okosan érvel, akkor az a beszélgetés is tudna egész jó formát ölteni. De ezt meghagyom inkább a kamerák mögé, már ha a jövőhét után még egyáltalán akarom én csinálni ezt az egészet.
- Azért prűd én sem vagyok, csak türelmes. - válaszolok a kérdésére, nem hinném, hogy egy percig is azt hitte volna, hogy egy szende kis szűz vagyok, aki a házasságig nem tesz meg semmit. Megteszek én igen sok mindent, csak nem bárkivel és nem bármikor. Nem tudom van e igazi bakancslistám, de ha lenne egész biztosan benne lenne valami zártabb pályán való szex. Van piszkos fantáziám is, csak azt olyannak tartogatom, aki megérdemli. Na meg olyan helyen, ahol nem kerülünk ki rögtön az internetre vele, mert az nem tudnám már kimagyarázni.
Kérdésére jön egy kis trükk, miért ne folytassam a vérszívását, amikor  olyan jól működik ez köztünk. Nem hagyom sokáig kétségek között, adok neki egy csókot és megválaszolom a kérdését, azért egy ilyennel lehet nem akarnék szórakozni, beletiporni a lelkébe.
- Túl sokat akarsz agyalni rajta. - mondom neki miközben elhúzódok tőle, persze nem lenne egyszerű menet ez az egész, mindketten eléggé elfoglaltak vagyunk, de amúgy sem egy olyan kapcsolatra vágyom, ahol minden nap együtt vagyunk megállás nélkül és nem vagyunk képesek egymás nélkül élni. - Mi lenne ha eljárnánk randizni? Annyira nem katasztrófa az életem, mint amennyire felvázoltam, csak nekem az. - nevetek fel. - Én nem látok sok akadályt, és őszintén ki szereti az egyszerű dolgokat? Na meg ha úgy érzed, hogy nem bírod velem a tempót, bármikor leléphetsz, én nem foglak megutálni érte. - valószínüleg nem esne jól ha valamit olyat kellene feladnom ami ennyire jó hatással van rám, vagy aki ennyire képes elvenni a fejem. De mivel ilyen szempontból nem vagyok önző képes vagyok a másikat szem előtt tartani. Valóban nem a legegyszerűbb lenne, de mivel én elég sokat vagyok New York-ban lehet nem okozna akkora problémát, mint amit ő hisz. Az is igaz, hogy nem eleget egy kapcsolathoz, de akkor még mindig tud ő jönni. Mennyire nem egyszerű ez mégsem, pedig valahogy úgy érzem az lesz, de utálok azon agyalni miért ne jönne össze valami,mielőtt meg sem próbálom.
- Legalább hagynálak néha pihenni is. - nevetek fel, próbálva oldani magamnak az aggályaimat, de szerencsére hamar el tudom űzni őket, azért vagyok ennyire gyakorlott már a jókedv csinálásban.
- Régen sem voltam nagy szent, és sokszor vicceltem meg a tesóm, amikor verseny előtti napon loptam el a kedvenc bukóját. Másnap azért az arcért totál megérte beosonni. De ezt most nem tehetjük meg, vagyis megtehetnénk, de lehet akkor holnap a zárkába találkoznál először apuval. - simán bevinnének az örsre egy ilyen “botlás” miatt. Elég kínos első találkozás lenne, inkább maradjunk az eredeti tervnél. Bár erősen agyalnom kell, hogy mutassam be, de szerintem egyenlőre maradok csak a nevénél, nem akarom, hogy apu a verseny előtt legyen rosszul. Igaz, már lehet többet tud róla, mint én, ha már tele van velünk a sajtó. Ami végül is lehet jó pont lesz neki, ismerve a családi hátterét és az üzleti vonatkozását ehhez a sporthoz. De nem váltok át a Ferraris lányba, aki mindenből csak a csapata előnyét akarja kiszedni,most az én előnyeimet nézem.
Megnyugtat és ugyanakkor szivat meg egyszerre, már éppen vállon lökném de megcsókol, én kértem és milyen jól teszi, hogy megteszi.
- Minden pasinak van hátsó szándéka. - nézek rá szomorúan. - Azért reméltem te a szebbik Deneuve-ra utazol, de elvileg a bátyám is dögös. - nevetem el magam. Próbálok én komoly lenni, de valahogy sosem ment elég jól az nekem.
Amikor eltávolodik tőlem megyek még pár lépést, majd fogom magam és leülök az aszfaltra, majd mint aki jól végezte dolgát fekszek hanyatt szememet az ég felé emelve.
- Hát ez nem a legszebb a sok légszennyezés miatt. - vallom be szomorűan, amikor a csillagok erős hiányosságával kell szembesülnöm. - De azért egy pár percet biztosan megér. - pillantok rá,hogy velem tart e ebben az igazán fura helyzetben. Ilyenkor kapnám meg anyámtól, hogy keljek fel mert felfázok, mindegy mennyire meleg a beton, ami most olyan félig igaz félig nem, még a napközben kapott meleget tartja magában, ami elég kellemes, de a levegő már igencsak kezd lehűlni, legalábbis a félig vizes fejemmel már érzem. De nem vagyok hajlandó enélkül a tettem nélkül hazamenni innen, mert csak egy év múlva látom viszont ezt az egészet és az nagyon sok idő.

☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆

☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆

ürelmes vagyok, képes vagyok megvárni a megfelelő embert a megfelelő pillanatra, viszont ehhez az kell, hogy az az ember velem is az legyen. Nem olyan bonyolult matematika ez, csak nagyjából minden normális nő felfogása, aki nem dobja oda magát csak úgy senkinek, mert miért ne alapon. Márpedig nem vagyok sem kapcsolatfüggő, sem a testi élvezetek függője, nem mondom, hogy nem hiányzik mindkettő már nagyon régóta, de azért tudom kontrollálni magam.
Valószínűleg ez az oka annak, hogy sokan azt mondják rólam, hogy csak húzom a pasik agyát, mert nem egytől kaptam meg már. Egyszer a bátyám egyik haverja próbálkozott be, én hagytam neki, de csak úgy, ahogy én szoktam. Csak semmi bumm bele akció, és akkor tőle és a bátyámtól is megkaptam, hogy csak szórakozok a fiúkkal, persze a bátyám ennek örült, a csávó annyira nem. Nem ez nem szórakozás, ez az amikor tényleg az emberi lényét, a belső értékeit akarom megismerni valakinek, és ha ez neki nem úgy jön le, hanem, hogy csak játszom az agyam, akkor igen neki tényleg csak játszani fogom, mert nem kap meg belőlem semmit.
- Még nem ismersz annyira, és lehet kicsit ijesztő lehet ez a sok fennforgás, ami az életemet körbelengi. De közel sem annyira bonyolult ez az élet, mint amilyennek látszik. Igen, rengeteget vagyunk úton és valóban nem mindig tudok hazamenni New York-ba vagy Franciaországba, de azért ha lenne valaki akiért menni akarnék az más lenne. Azt hiszem anyám legnagyobb örömére több időt fogok mostanában New York-ban töltenem. - még sosem volt olyan ember akiért képes lettem volna hazamenni a futamok között, pedig jó páran így csinálják, hogy amikor idejük engedi nem a következő futam helyszínére sietnek, hanem haza a családhoz, szülőkhöz, barátokhoz. Nekem szimplán egyszerűbb volt menni mindig apuval, aki olykor hazament Dijonba, de általában a következő helyre utazott azonnal a csapattal. Izgalmas világ ez, ami rengeteg mindent tartogat annak, aki frissen csöppen bele, de én már ebben vagyok 22 éve, nekem nem esne nehezemre ha nem lennék egy adott helyen több napot csak azt amit ténylegesen ott kell töltenem. Szóval igen, határozottan képes lennék valakiért a fél világot is átszelni, ha komolyan gondolok valamit, az utazás sosem riasztott vissza semmitől.
Megfogom a vállát, és belenézek a szemébe, nem akarom hitegetni ,magamat sem, mert felesleges, de nem vagyok negatív ember. Tényleg mindig mindenben a legjobbat látom és nem gondolni arra, milyen lenne ha nem jönne össze valami. - Annyit látod ezt az arcot ahányszor csak akarod Caesar Harlow, én most hirtelenjében már nem tudom ki vagy és honnan jöttél, amiért ezt tetted velem, főleg azt nem hogyan érted el nálam, hogy ennyire biztos legyek abban amit most mondok. De nincs az a távolság, amit ne tennék meg egy ilyen randiért legalább még ezerszer. - őszintén mosolygok rá, én tényleg így gondolom, így érzek, és egy kicsit megrémít, de azért határozottan nem rossz érzés.
Túl sznob dolog ezt mondani, hiszen rengetegen vannak, aki még egy másik országba sem tudnak eljutni én meg egy pasi miatt képes vagyok átutazni a fél bolygót, de amíg megtehetem meg fogom tenni. Lehet mondjuk ő nem csak egy sima pasi, olyan, mint egy atomrobbanás most az életemben, lehet ha egy hónappal ezelőtt találkozunk nem itt tartanánk, mert akkor én sem itt tartottam az életemben, hiába telt el azóta csak egy hónap. Olyan gyorsan változik minden, és azt hiszem pont jókor voltam jó helyen vagy ő.
Szépen lassan próbálom az ő aggályait elhessegetni a fejéből, mert tényleg teljesen feleslegesen agyalni ilyeneken, szerintem nincs olyan amit ne tudnánk megoldani, én legalábbis eléggé találkony vagyok minden helyzetben.
Követi a példámat és mellém fekszik az asztatra, nem a legkényelmesebb, de ezzel az ember nem foglalkozik, ha tudja hol is van valójában. Mély levegő hagyja el a száját majd beszélni kezd. Először nem nézek rá csak mosolygok, hogy vajon mi lehet az a kívánság, de a hangja komolyabbá válni, mint az este folyamán bármikor, így rá emelem a tekintetem és hallgatom és a nézem a szemét, bár ő nem néz rám. A szavai elfogytával beáll a csend, ő az eget nézi én őt. Nem tudom mit reagálhatnék erre, nem voltam még csak hasonló szituációban sem, így nem tudom mit érezhetett akkor és mit érez most.
Felülök, hogy jobban rá lássak az arcára, de nem engedem el a kezét. Ez egy olyan emlék volt számára, amit nem lehetett egyszerű megosztani velem, így hálás vagyok a bizalmáért.
- Köszönöm! - nézek rá, és egy halvány mosoly ül ki az arcomra. A sztori valójában nem olyan volt, mint amit vártam, túl őszinte volt és túlságosan mély ahhoz, hogy ezt pont egy idegennel ossza meg. Pontosan emiatt éreztem, hogy meg kell köszönnöm neki, mert elmondta. Olyan részét mutatta felém, amit nem lett volna muszáj, de megtette és ezzel most erősen elnyerte a tiszteletemet.
- Mindenki csinált hülyeséget gyerekkorában Caesar, és képzelem mennyire visszacsinálnád, de nem teheted. Azt viszont jól tetted, hogy kiszálltál abból az életből. Nagyon sajnálom a barátodat. - erre nincsen jó tanácsom, frappáns megjegyzésem, mert nem voltam az ő helyében. Még nagyon lelkesítő szavaim sem, inkább csak a hálám, amit érzek, hogy ennyire meg tudott felém nyílni.
- Nem lehetett könnyű ezt megosztanod és nem is kérem, hogy beszélj erről bármikor nekem, de ha úgy érzed kellene, akkor már tudod a számom. - mosolygok rá és odahajolok hozzá, majd adok neki egy csókot. Kicsit elemelkedek tőled, de nem hajolok el. - Menjünk vissza a kocsihoz! - kap még egy csókot, majd felé nyújtom a kezem, hogy felhúzzam. Nincs szükségem tovább a nyugodt pihenésre a pályán, mert most azt hiszem mindent megkaptam, amivel le tudtam nyugtatni a lelkem egy időre. Most talán a testem is kezd megnyugodni, egészen holnapig, ami azt jelenti már simán el tudnék aludni, bár szívem szerint itt tölteném vele az egész estét napfelkeltéig, mert utána már eléggé észrevehetőek lennénk a pálya közepén. A fáradtság ellenére, nem akarok még vissza menni a szálláshoz.

☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆