"J’vais avoir l’habitude mais ces derniers mois J’ai flanché loin de toi, loin de moi Sans prendre la mesure de c’qui m’arrivait Et c’est arrivé sans le voir venir"
Eltelt vagy két hét az utolsó találkozónk óta. Nem hazudtam neki amikor azt mondtam, írok, amikor tudok. Valahányszor írt, kapott választ, bár a legtöbb esetben tényleg este tudtam neki válaszolni és viszont kérdezni, mielőtt leraktam volna a telefon az éjjeliszekrényre, hogy aludjak. De a munkám gyümölcse legalább kezdett beérni, és ő ezt is nyomon tudta követni, ha akarta az instagramon. A portfólióm minden egyes befejezett munka alkalmával frissítettem, és egy idő után a követők száma is elkezdett növekedni. Talán ennek hála Linda is visszafogottabb lett az Andrew-témával kapcsolatban. Ma péntek lévén hamarabb tudok elszabadulni az irodából is, és különösebben találkozóm sincsen, csak egy igen hosszú telefonos egyeztetésem, amit hazafelé ejtek meg. Otthon aztán gyorsan összekapom a sporttáskám és elmegyek edzeni. Andy most sincs a teremben, ami egyszerre nyugtat meg és valahogy szomorít el. Továbbra is hiányzik, de ma Linda arra kért, hogy találkozzak vele, meg az unokatestvérével, mert "megakarja ünnepelni az önállóságom", bármit is jelentsen ez. Mivel a választott étterem - inkább mondanám kifőzdének - az átlag kategóriát súrolja, így miután haza érek, nem öltözök ki nagyon. Egy fokkal csinosabb felsőt és nadrágot kapok fel, mint általában meg halovány smink, mert még is csak ünnepelni akar valamit, de ennyi. Még egy magas sarkú sincs rajtam, főleg mert esik az eső. Úgy hogy magas szárú gumicsizmában, esernyővel indulok el. Nem autóval megyek, mert szeretnék inni velük, majd úgy is taxival haza megyek. Queensből cirka egy óra alatt érek át tömegközlekedéssel Brooklynba, és habár kések kicsit, közel sem annyit, mint mondjuk Linda, aki a találkozó időpontja előtt írt a csoportba, hogy egy órát tuti késik, de mi együnk... Annyira nem örültem neki, mert az unokatestvérét csak képekről láttam eddig és fogalmam sem volt, hogy kit kell keresni a helyen, bár amikor belépve az ajtón az egyik négy személyes asztaltól felkelt egy férfi és integetni kezdett nekem, akkor úgy sejtettem, hogy megér egy próbát. Letettem az esernyőm az arra dedikált tartóba, aztán oda sétáltam az asztalhoz és automatikusan kezet nyújtottam, hogy bemutatkozzunk egymásnak. Már az fura volt, hogy a kézfogás mellett két puszit is kaptam Brendontól, de betudtam annak, hogy túl barátságos. Mert egyébként az volt. Amikor megrendeltük az italokat és mondtuk, hogy plusz egy főt várunk, a négyből egy terítéket leszedtek. Én egy sima koktéllal kezdtem, de öt perc után azt kívántam, bárcsak valami erősebbet kértem volna. Brandon ugyan is minden volt, csak csendes, vagy intelligens nem. Nehéz lenne megmondani, hogy pontosan mi zavart jobban, az, hogy a kérdéseire feltett válaszaimra mindig rá licitált, mintha valami versenyen lenne, vagy az, hogy közben próbált - erős sikertelenséggel - mély benyomást kelteni bennem pont ezekkel. Egyszerűen vártam a pillanatot, hogy meghozzák a tésztáját és befogja a száját, de őt basszus egyáltalán nem zavarta, hogy egyeseket arra tanítottak, hogy tele szájjal nem beszélünk. A szaft és nyál fröcsögése még jobban meghozta a kedvem valami erősebbre, szóval váltottam egy erősebb koktélra és minden második percben messengeren kérdezgettem Lindát, hogy "mikor ér már ide??". A legrosszabb az volt, hogy bármennyire is próbáltam minél érdektelenebbnek tűnni - nem volt nehéz - hátha ez majd elhallgattatja őt, Brendont ez szerintem csak jobban motiválta. Aztán a kellemetlen szituáció még mélyebb irányt vett, amikor az ajtón belépett Ő. Nem tudtam, hogy nevessek, vagy sírjak azon, hogy megint a véletlen sodor össze minket, de az arcomra ki se ülhetett végül egyik érzés sem, mert mintha az icebucket challange résztvevője lennék, úgy éreztem, egy vödör jeges vizet öntöttek a nyakamba. Andrew ugyan is nem volt egyedül. Eleinte azt hittem, hogy csak egyszerre lépett be egy idegennel az ajtón, de pár másodperc után rendkívül egyértelművé vált, hogy a nő nem idegen neki, együtt jöttek. Brendon hangja gyakorlatilag fehér-zajként ért el az agyamig, amelyben csak úgy cikáztak a gondolatok. "Ez biztos nem az, mint aminek tűnik." szólt az egyik "Lindának igaza volt." szólt a másik. A diszkomfort annyira kiülhetett az arcomra, hogy a valóságba Brendonnak kellett "visszarángatnia". Elég volt ehhez egy érintése is a kezemen, amitől összerezzentem és míg elhúztam a kezem, rávillantottam a tekintetem. Kicsit se lehettem barátságos, mert láthatóan védekezőbe ment át, és hátrébb dőlve húzta vissza a kezét. - Minden rendben, Ellie? - kérdezte, én pedig azt se tudtam, mit feleljek. Az egyenes válasz az lett volna, hogy nem, semmi sincs rendben, hogy baromira idegesítő, és csak azt szeretném, hogy végre elhallgasson, mert azzal legalább nem csökkenti az én IQ-mat is, de Linda rokona lévén nem akartam ennyire nyers lenni vele. Mindenki mással már közöltem volna ezt, de ő helyette mást kapott. - Nem fogom megvárni Lindát. Majd mondd meg neki, hogy közbe jött valami. - kelek fel az asztaltól és amíg a pulthoz megyek, hogy a magam részét minél gyorsabban rendezzem, hogy hallom, hogy Brendon is felkel az asztaltól. - Megbántottalak valamivel? - kérdezi engem követve, én pedig mély levegőt véve fordulok felé. - Nem, Brendon, csak úgy érzem, mi ketten nem vagyunk jó társaság, Linda nincs itt, az üzenetekre nem válaszol, és kellemetlenül érzem magam. - mondom halálos nyugalommal a szemeibe nézve, és látom, hogy köpni-nyelni nem tud. A kártyaolvasó csippan, így el tudom tenni a telefonom amivel fizettem. Visszalépek az asztalhoz, felkapom a szék háttámlájáról a kabátom és magamra kanyarítom. - Ez nem volt szép tőled! - fogja meg némileg sértetten Brendon a felkarom, miután a kiengedett hajamat egy mozdulattal szabadítom ki a kabát alól. A fogástól befeszülök és oda nyúlva lesöpröm magamról a kezét. - Ha ezt nem tudtad eddig rólam, akkor az unokahúgod nem mesélhetett rólam sokat. - jegyzem meg, aztán felkapom a táskámat a székről, amely üresen megterítve várta eddig Lindát. Határozott léptekkel indulok el, ám közel sem kifelé. A lépteim Andy és az ismeretlen nő asztala mellé visznek. - Heló. Ő kicsoda? - meredek Andyre, bár ismét a határán vagyok annak, hogy fogalmam sincs, el fogom-e hinni, bármit mond.
- Andy! Egy pillanatra! Gyere be kérlek az irodába - a legtöbb emberből negatív érzetet vált ki, ha a főnöke ezzel a mondattal várja. A mosolyom nem volt természetes, de leginkább amiatt, mert az éjszakai műszakot ébren töltöttem és nem viccelek, ha azt mondom, hogy olyan voltam, mint a mosott szar. A tárcámat a bal, a telefonomat pedig a jobb farzsebembe süllyesztettem, ahogy a telefonközpont mellett sarkon fordultam, hogy Pedro irodájá felé vegyem az irányt és ha már ajtónállót játszott, akkor beléptem mellette a helyiségbe, csak hogy a nekem háttal ülő nő hátának ívét nézzem meg magamnak. Ruganyos mozdulattal emelkedett fel úgy hat láb magasságig és ha nem lettem volna Andrew Fuller, biztos, hogy az önérzetem némi kisebbségérzetet kölcsönzött volna nekem. - Helló? - váltogattam a tekintetem kettejük közt, mert némi felvezetésnek örültem volna. - Üdv! Danielle Portland - nem várt arra, hogy Pedro mutassa be nekem, elém lépve nyújtotta ki a kezét, és ha már ennyire ismerkedünk, akkor nem tehettem mást, bunkó meg azért csak nem voltam, röviden kezet fogtam vele, és hálát adtam az égnek, hogy nem döglött hal effektussal nyúlt felém. Mindig is kifogásoltam, ha valaki princesitaként elvárta, hogy hajlongjanak előtte csak azért, mert képtelen volt normálisan, határozottan kezet fogni és szinte elvárás volt, hogy azt gondold, lószarra sem képes és meg kell védelmezned, mert nem tanították meg neki, hogy hogyan illik bemutatkozni. Hát nem úgy, hogy azt hidd, összeesik előtted, csak mert megfogod a kezét. - Andrew Fuller. Ő pedig a főnököm - mutattam be egy rövid vigyor kíséretében a delikvenst, mire megforgatta a szemeit a felettesem. Tudtuk mindannyian, hol voltunk, de senki ne várja el tőlem, hogy úgy nagyjából huszonnégy óra folyamatos ébrenlét után képes legyek összetett gondolkodásra még. Öreg voltam már ahhoz. - Tudooom - Monica féle I KNOW-ként hangzott ez jobb oldalról, Danielle pedig csak a bajsza alatt mosolyodott el. Nem mintha megfigyeltem volna rajta, hogy bajuszgyantán átesett-e, de abban biztos voltam, hogy nőként volt jelen az irodában és most nem akartam they-ként hivatkozni rá. - Danielle jövő héten kezd. Szeretném, ha addig megismertetnéd a csapattal, bevezetnéd őt a baromságaitokba és abba is, hogy miért mi vagyunk a legtökéletesebb kirendeltség a világon és miért vagyunk főnyeremény a számára. - Szeretnéd, ha hazudnék neki? - Nem pont így fogalmaznék. - Elérjem, hogy felmondjon két nap után? - segítek neki, nem kell aggódni. Danielle nem tudhatta, hogy viccelek-e vagy sem, habár a képemre rajzolódó csak szórakozok-veled-te-nő vigyor sejtetett valami ilyesmit. - De nagyon viccesek vagyunk ma, Fuller! Mondom jövő héten kezd. Addig érdd el, hogy belénk zúgjon - folytatta a főnök, aki utálta, ha így hivatkoztam rá. Csak azért is szoktam. - Bocsi, de inkább nem. Úgy értem, biztos jól járnék veletek, de kössz nem - szabadkozott egyből Portland, a rémület és némi undor látszódott rajta. Hát, ezt még sose váltottam ki nőből, de mindent el kell kezdeni. - Megértelek, én se akarnék magamba zúgni - kontráztam rá szinte levegővétel nélkül. - Na jól van ám! - inkább utamra engedett, mint hogy két perc alatt világi cimborák legyünk Danielle-lel, de azt azért nem úszta meg, hogy még kifelé menet elmentsem a nő telefonszámát a telefonomba..
Most
A lehető legszarabb napot választottuk az ismerkedéshez, Alvez pedig nagy kegyesen jelezte, hogy Esőemberként kurvára késni fog. Mondjuk azt, hogy nem így terveztem, kettesben beülni valahova a jövendőbeli munkatársammal, akiről történetesen szinte csak annyit tudtam, hogy majdnem száznyolcvan centi és azt gondolta, hogy a tűzoltók élete csakis fantasztikus lehet. Választhatott volna más pályát, egy unalmasabb - szerintem - munkát, ahol nem kellett szembenéznie nehézségekkel, mentális leterheltséggel és nem tette volna ki magát veszélynek, ha olyan szituációba kerülünk.. Ázott kutyaként húzódtam meg az étterem bejárata előtt, amíg a nőre vártam, kezemmel söpörve ki a hajamból a vízcseppeket és rázva meg magam szinte, mint a kutyák, hogy némileg megszabaduljak a zuhogó eső maradékától. A Converse talán nem a legjobb választás volt ilyen időben, de inkább nem késtem el.. nem mintha Danielle nem nőként viselkedett volna és az egészséges "öt perc és ott vagyok" jeligével vártam rá. Meglepő módon tényleg annyi volt neki és már nyitottam is ki az ajtót, hogy előreengedjem őt, úgy beöltzött, mintha a sarkvidékre készült volna. Egy pincérrel, két asztallal és egy székkel később a seggemet lepakolva a kínos mosolyt kihagytam volna, de a mit iszol kérdésre nem az ideális választ kaptam. - Nem iszom. Nem szeretem az alkohol ízét - mondom én. Tejjel nem fogok koccintani. - Ja, igaz is, undorító dolog az alkohol - bólogattam, csak azért is a rövideknél maradva meg az itallapon. - Te nyugodtan ihatsz, ígérem, nem fogok visszaélni vele - villantotta rám a fogrém-szerű mosolyát. Mondjam neki azt, hogy nem jó, ha részegre iszom magam? Senkinek sem lenne jó, mert egy, oké, hogy hazajutok ittasan, összehajtom a ruhákat, ahogy levetkőztem és a zuhany alá is beállok, de biztos isten, hogy vizes seggel másznék be az ágyba. - Elég alkoholista felajánlás ez így - állt meg felettünk a pincér hirtelen, én meg csak az étlap részre fordítottam át a menűt, de a kérdés nem az volt, hogy mit adhatok.. választottak-e már, hanem a hang is valahogy ismerős volt. Túlságosan is. Baszdmeg! Danielle értetlenül meredt az asztal mellett megálló nőre és rám is, na ez viszont feszélyezte őt. Csodás. A lábammal úgy toltam ki a széket Ellie mellett, hogy kísértésbe esve akár leüljön hozzánk. Ha már nyomozóba átment. Úgy döntöttem, hogy nincs jó napja, legalábbis a hanglejtése és a kérdése ezt jelezte. Finoman szólva. Mégis feltornáztam magam, mire Danielle is felegyenesedett, Ellie fölé magasodva. - Szia! Danielle a nevem, Danielle Portland - nyugodt hang, nyílt tekintet. Ez jellemezte a nőt, akiről jelenleg nem tudtam volna elhinni azt, hogy rezzenéstelen arccal akár az összeégett testek látványától nem okádja el magát. - Jövő héttől a csapatunk része.. Ismerkedünk csak, Ellie - úgy tartottam a kezemben a menüt, mintha épp azon gondolkodnék, hogy a létező összes kaját az asztalra kérjem. - Danielle, hadd mutassam be Eleonore Ducharme-ot. Ellie a párom - elméletileg. Megcáfolhat benne persze a nő, de hát.. reméltem, hogy egy jelenet két héttel ezelőtt bőven elég volt neki az edzőteremben. Ebből nem újráztam volna szívem szerint. - Nocsak! - vigyorodott el Danielle - Mondjuk sejthettem volna, hogy nem egyedülálló fickó vagy - nevette el magát, kezét nyújtva Ellie felé, hogy hivatalossá tegye a bemutatkozást. Ekkor futott be Brendon is, megállva Ellie mellett határozottan, közém és Eleonore közé furakodva, mintegy jelezve a körbehugyozási szándékát. - Ellie! Beszéljük meg! - Segíthetek esetleg valamiben? - érdeklődtem, Ellie szemeibe nézve, mert első körben tőle vártam választ, még ha a kérdésem nem is neki szólt. - Nem, köszi. Eleonore-ral randink van - húzta ki magát az emberünk, amire egy bólintással reagáltam. Vagy úgy!
Now here you go again, you say you want your freedom Well, who am I to keep you down?
"J’vais avoir l’habitude mais ces derniers mois J’ai flanché loin de toi, loin de moi Sans prendre la mesure de c’qui m’arrivait Et c’est arrivé sans le voir venir"
Ha azt hittem, hogy a múlt héten volt a legszörnyűbb napom, hát most ez a nap kezdett rácáfolni. Az egy dolog, hogy összetört autóval járkáltam mindenhová, amit mint frankenstein szörnyét, ragszalaggal foltoztak, toldoztak össze, de nem volt hajlandó az alvállalkozó megcsinálni a beígért munkát, ami miatt egy másikhoz kellett fordulnom, az irodában alig értem el a határidőket és egyébként is stresszes voltam, még akkor is, ha a munkámnak meg lett a gyümölcse. Erre most Linda magára hagy engem az unokatesójával és látom Andyt beszambázni egy idegen nővel. Nem, nem mondanám, hogy ez életem legjobb napja. Csak kicsit pihenni akartam volna, kikapcsolódni, kiereszteni a gőzt, de láthatóan nem fog menni - ma se. Miután közlöm Brendonnal, hogy elhagyom a süllyedő hajót, oda megyek Andyhez meg a csaj(á)hoz, hogy tulajdonképpen számonkérjem. Persze az arcok jelzik számomra, hogy erre egyáltalán nem számított senki, de hát meglepetés, én sem! Andy meglehetősen érdekes formáját választja az asztalhoz invitálásnak, aztán ő is, meg a nő is feláll, gyakorlatilag két oldalról magasodva fölém, de nem vagyok az a fajta, aki megilletődik, ha valaki magasabb nála. Kicsi a bors, de erős. Közben megkapom a válaszomat, én pedig nem tudom, mit gondoljak, de határozottan kezet fogok a nővel. Nem szorongatom meg a kezét, még ha legszívesebben meg is próbálnám eltörni azt. Fogd vissza magad Ellie! - Szervusz, Danielle. Érdekes szakmát választottál magadnak. - jegyzem meg még mindig feszült hangon, hiszen a tűzoltás mestersége sose volt a nőkre jellemző. Mondjuk ekkora batár termettel... Mire azonban tovább jutnék gyakorlatilag bármiben, Brandon jelenik meg és furakszik közém és Andy közé. Olyan arccal bámulok rá, mint aki mindjárt elveszti, de tartom magam. - Nem. - válaszolom Brandonnal egyszerre Andynek rá pillantva, mintha mindent a kezemben tartanék, de aztán ez a segghülye bufflon képes kijelenteni, hogy mi RANDIZUNK. Köpni nyelni nem tudok két másodpercig, csak úgy tátom el a számat, mint akit a semmiből arcon csaptak. Aztán az arcom valahol a piros erős paprika és a Ferrari vörös között játszhat, miközben egész testemmel Brandon felé fordulok és megszívom magamat. - Tisztázzunk valamit Brandon! Ha Linda nem lebegtette volna be, hogy találkozzunk hárman, itt sem lennék, szóval nem tudom, milyen vicckönyvvel takaróztál, de az még viccnek is rossz, hogy ezt a max egy órát, amit a fennhéjázásod hallgatásával töltöttem majd randinak fogok nevezni! Az előbb még kedves voltam veled, de úgy tűnik, hogy nem csak egoista, nárcisztikus és buta vagy, hanem erőszakos is. Jobb ha tőlem tudod, hogy ha te lennél az utolsó férfi a földön, előbb szúrnám magamat nyakon, minthogy bármi közöm legyen hozzád! - mondom visszafogott, feszült hangon, jó mélyen a szemébe nézve, hátha úgy megérti végre, hogy semmit nem akarok tőle, aztán veszek és mély levegőt és Andyre nézek. Nem, nem akarok jelenetet ide bent, de már így is elég feltűnőek vagyunk. Úgy hogy megint azt csinálom, mint legutóbb: inkább menekülök a szituációból. - További jó ismerkedést. - mondom mintegy lezárva mindenféle témát és megkerülve a két férfit kiviharzok a kifőzdéből. Oda kint jut eszembe, hogy az esernyőm bent maradt, de igazából nem érdekel. Leintek mindjárt egy taxit, abban ülve úgy sem fogok ázni. A probléma az, hogy ha legutóbb Andy értett is abból, hogy elérte a határt, Brendon nem. Hallom az ajtó nyílását és csukódását, egy pillanat múlva pedig ismét megjelenik mellettem. Miért nem hagysz végre végén?? - Ne már Ellie! Tudom, hogy csak kéreted magad, de engem nem rázol le a forró francia stílusoddal! - hát innen fúj a szél. Kéretem magamat, mi? Van ötletem, ki mondta neki, hogy én az a fajta vagyok, de Brandon láthatóan nem tudja megkülönböztetni a kéretést a kifejezett idegrohamtól. Mérgesen hátrálok el tőle pár lépést és próbálom leinteni az első taxit, de az elszáguld mellettem. - Nem kéretlek Brandon, komolyan mondtam, hogy nem akarok tőled semmit. - mondom és megpróbálom levegőnek nézni őt, és leinteni a következő taxit, csak elég nehéz, ha konkrétan beáll elém és megint magyarázni kezd, de egyszerűen nem figyelek rá. Most már kezdek tanácstalan lenni. Még is hogyan tudnám egyértelműsíteni benne, hogy komolyan hagyjon békén? A kifőzde ablakai felé pillantok, mintha azon gondolkodnék, hogy még is Andy segítségét kérjem, amikor a perifériámból látom, hogy ismét felém nyúl. Nem húzom el időben az arcomat, így is hozzám ér, ma már harmadjára az engedélyem nélkül. Visszakézből viszonozom a dolgot, csak épp nagyobb lendülettel és nagyobb csattanással ér véget. Szerintem gyerek koromban ütöttem meg utoljára bárkit, akkor is fogadásból, vagy viccből. Még Andyvel sem veszekedtem soha annyira, hogy kezet akarjak rá emelni, de Brandon most már tényleg nem hagy nekem más választást. A baj nem is ez, hanem az, hogy ezt nem úgy veszi a szívére, mint bárki tenné. Hirtelen olyan ellenségesen és fenyegetően lép felém, hogy komolyan azt hiszem, vissza fog ütni, így gyakorlatilag félve hátrálok tőle ismét pár lépést.
Ritkán fájt a fejem az életben történt változások végett, de kezdtem sejteni, hogy Ellie mellett konkrétan nekem kellene legyártani az összes Advilt, és ez nagyon nem tetszett. Nem tudtam hova tenni a viselkedését, mert úgy gondoltam, hogy egyik pillanatról a másikra lobbantotta be magában a nem történik semmi az életemben lángot, ami konkrétan felégetett mindent kettőnk közt az utóbbi hetekben. Tényleg megszoktam, hogy ott volt mellettem és nem azt mondom, nem voltam nélküle félkarú óriás, de attól még nem tetszett az, ami most volt velünk és köztünk. Úgy terveztem, hogy megismerem Portlandet kicsit jobban, hogy a fiúk közt majd be tudjam védeni a seggét, de nem tűnt olyan nőnek, akinek nagyobb töke lett volna a férfiaknál és ez jó volt, mert a felesleges farokméregetéseket nem szerettem - sem az életben, sem pedig a munkahelyen, mert az feszültséget szült és nézeteltéréseket. Danielle olyan nőnek tűnt, aki képes lett volna beintegrálódni a csapatba könnyedén, elég fluidnak is tartottam őt - így első ránézésre. Eddig a pontig úgy gondoltam, hogy ismerem az embereket, meg tudom ítélni, mire hogyan reagáltak - hirtelen vagy sem, de Ellie fellépése megint csak légyszarként csapódott a levesembe. Ha nem lett volna itt a két nő és egy ismerősömmel történt volna mindez, egy bődületes sóhajjal adtam volna tudtára, hogy elbaszott helyzetbe került, de így, hogy én voltam az a nyomorék, akivel mindez megtörtént, nem mondom, hogy túl sok kedvem lett volna hozzá. Eleonore-ra meredtem akkor, amikor a két nő kezet fogott és igyekeztem úgy tenni, mintha nem épp azt közölte volna Danielle-lel burkoltam, hogy nem jó munkahelyet választott. A pontot az i-re a ficsúr érkezése tette fel és csak a homlokomat ráncolva hallgattam a kettejük diskurzusát. Nem csak nekem, de Portlandnek is kényelmetlenné, kínossá vált a helyzet, a jobbra-balra tekintgetése egyértelművé tette, hogy sturccként inkább a homokba dugta volna a fejét, mintsem végighallgassa ezt a melodrámát itt, ami kibontakozott. Annyit tettem, hogy a menüt összecsuktam és lepakoltam az asztalra azt, a nyelvem végigfutott a felső fogsorom is, hogy a némileg feléledő ellenszenvemet az alak iránt inkább magamban tartsam. Mert nem volt elég az, hogy beleavatkozott az Ellie-vel folytatott beszélgetésbe, hanem még követelőzni is kezdett. Megroppantottam a nyakamat is, a kis barna jókívánságaira pedig csak biccentettem. Ja, fasza lesz ezután minden. Nem akadályoztam meg akkor sem, amikor kiviharzott, Danielle pedig csak zavartan tette le magát, vissza a székbe, miután ő is végignézte azt, ahogy Ellie eltűnt. Brendon megmozdult. - Nem kellene utána menned, ember! - fojtott hangon szóltam utána, ahogy odakint becsatlakozott Ellie mellé, ami miatt eszemben sem volt helyet foglalni. - Érdekes.. kapcsolatban vagytok - az emotional damage arckifejezéssel biccentettem. Fingom nem volt, hogy egyáltalán kapcsolat volt-e ez már, ami köztünk volt. Ez a we are on a break jelleg egyáltalán nem az én asztalom. - Ki kéne menned hozzá. Ha jól látom, Brendon eléggé ragaszkodó kiskutya - jegyezte meg szánakozva, de már nem csak mi ketten meredtünk a kinti drámatagozatos résztvevőkre, hanem a szomszédos asztaloktól is páran. Az egyik suhanc már előszedve a telefonját is kezdte videóra venni a kinti jelenetet, amire megszívtam az orromat. Baszdmeg! - Rendelj nekem tequilát, ameddig kint vagyok. És hozass még egy terítéket, légyszi - a kabátomat felmarva a szék támlájáról indultam kifelé, csak úgy felkapva egy esernyőt is a bejárat mellől. Nem buldózerként érkeztem meg odakint az ének az esőben jelenet résztvevőihez, főleg azért is, mert akkor csattant az a bizonyos pofon Brendon képén, erőteljesen. Úgy, hogy attól szerintem Ellie tenyere is lezsibbadt egy egész pillanatra, de nem ez verte ki a biztosítékot, hanem az, hogy a férfi ezt sem vette jelnek. - Hé, Ellie! - három gyors lépéssel érkeztem meg félig elé és mellé, hogy a feje fölé tartott esernyőt kinyissam és mielőtt még tiltakozhatott volna, a kezébe nyomtam a nyelét. Brendon csak ekkor állt meg, rám meredve. - Ne avatkozz bele, ez a mi dolgunk - ó, faszom, tényleg, ember?! - Ha jól láttam, épp az előbb pofozott fel Eleonore azért, mert túl sokat gondolsz bele abba, ami nincs. Odabent kiosztott. Elég megalázó, nem igaz? - már-már együttérzővé vált a hangom. A nálam minimum fél fejjel alacsonyabb fickó dühének lenyomata szinte úgy hömpölygött végig közöttünk. Szeretem, ha ok nélkül utálnak. - Linda azóta nem akarja mellettem tudni Ellie-t, mióta csak ismer, szóval ez családi vonás nálatok. Majd megköszönjük Lindának - néztem félig hátra Ellie-re, remélhetőleg az esernyő alatt maradt a közelemben - mögöttem. Nem lett Linda szimpatikusabb nekem sem. - Ellie! - nézett el mellettem, csak hogy a kis barnára tudjon fókuszálni. - Sokkal többet tudnék neked nyújtani, mint ez a tulok! - bökött felém, miközben fogalma sem volt róla, hogy részben igaza volt. Nos, ez miatt kért a mögöttem álló nő időt tőlem, hogy gondolkodhasson. A képemen megjelenő mosoly nem volt túl őszinte és jókedvű, a kezem mégis végigsúrolta a fejbőrömet, s ezzel a mozdulattal nagyjából egy fél vödörnyi viztől szabadítottam meg magam. - Ebbe nem fogunk belemenni. Menj haza, ember - jegyeztem meg fojtott hangon, kilencven fokot fordulva néztem Ellie-re. - Menjünk be. Kérettem egy plusz terítéket neked is. Egyél velünk - igyekeztem nem foglalkozni a félnótással, de ha még egy lépést megtesz Ellie felé, kurvára rosszul fog járni. Nem szokásom körbehugyozni, ami az enyém, de ha kell, életemben először meg fogom tenni - még ha nem is a legjobb ötlet lenne és kényszerpihenőre küldene az - mert egy munkatársam is szemtanúja lenne az egésznek és könyöröghetnék, hogy ne jelentse a feletteseimnek. - Menjünk vissza, Eleonore - kértem a lehető legkomolyabb hanghordozással. Anyáméktól tanultam el, ha a teljes nevemen szólítanak, az jelent valamit. Leginkább azt akartam, hogy inkább mellettem legyen, mint hogy ez a faszkalap kövesse, bárhova is menjen, de hogy mit csinált a hátam mögött Brendon, egy pontig nem érdekelt.
"J’vais avoir l’habitude mais ces derniers mois J’ai flanché loin de toi, loin de moi Sans prendre la mesure de c’qui m’arrivait Et c’est arrivé sans le voir venir"
Nem voltam jól, bármennyire is igyekeztem mindent megtenni, hogy ez változzon. Többet akartam Andytől, de neki tökéletesen megfelelt ez az élet. Neki könnyű, a férfiak 40-50-60 de akár 70 évesen is termékenyek, míg én ott tartok, hogy a legjobb éveim elszállnak a fejem felett, és ha sokáig húzom a dolgot, a gyerekem szalagavatóján a nagyanyjának fogok tűnni. Már ha lesz... Eddig azt hittem, ebben támaszkodhatok Lindára, hogy elpanaszolhatom minden bánatom, de láthatóan tévedtem. Egyedül maradtam. Elfáradtam. Habár a harag miatt nagyon aktív vagyok, belül képes lennék csak úgy összekucorodni a betonon és... nem tudom. Aludni. A belső vívódásaimon nem segít, hogy Andy kisietve véd meg és próbálja távozásra rá venni Brendont, aki viszont nem hajlandó erre. Magamban szitkozódva szorítom meg a kezembe nyomott esernyőt, szemeimet Brandonon tartva. Közben persze hallgatom Andyt, aki már majdnem együttérzően emlegeti a beszólásomat. Kicsit összeugrik a gyomrom, mert bármennyire is szünetet tartok, soha nem akartam őt bántani. Szándékosan nem. Jó, voltam rá haragos és küldtem el majdnem őt is melegebb éghajlatra, de azóta eltelt néhány hét. Hetek. Már két hónapja tart ez a huzavona, és ahogy így figyelem az előttem kibontakozó jelenetet, rájövök, hogy soha nem lesz vége, ha én nem teszek pontot a végére. Brandon "többet tudnék adni" szavaira olyan megalázó tekintettel, de némán mérem végig, hogy látom bele vörösödni. A pillantásom csak akkor lágyul, amikor Andy felém fordulva arra kér, hogy menjek be és egyek velük. Biztos, hogy nem. - Nem megyek vissza. - mondom halkan, már majdnem bocsánatkérő tekintettel. Tudom, hogy ez rosszul hangzik, és az sem teszi jobbá, amit utána fogok mondani. - Úgy is ettem már ezzel a "tête de nœud"-dal. Gyere át este... vagy amikor időd engedi. Elküldöm majd a címet. - mondom. Azért félig meddig béke jobb ez, hiszen eddig nem voltam hajlandó elárulni, hova költöztemtőle... De Brandon, aki már azon is felszívta magát, hogy Andy kvázi hátat fordított neki, most megint bele picsog a dolgomba. - Minek neveztél engem?! - kapja fel a vizet, pedig tudom, hogy egy szót se ért franciául. - Personne ne t'a parlé! - mormogom magam elé idegesen. A baj igazából azzal kezdődik, hogy Brandon hiányzott akkor, amikor az észt osztották, mert hiába mondja neki mindenki, hogy takarodjon, úgy köti az ebet a karóhoz, mintha muszáj volna. Most már legalább nem felszedni akar, csupán a nem létező becsületét próbálja megtartani azzal, hogy megint fenyegetően lép felénk, Andyt a vállánál fogva rántja maga felé, valami olyasmiről hadoválva, hogy ne fordítson neki hátat. Én finoman fogok rá felém eső karjára, hogy ne hagyja magát provokálni. Csak haza akarok menni, és a kádban ázva inni egy pohár bort. Vagy inkább hármat.
Ritkán veszítettem el a türelmem és a nyugalmam, de ha ez megtörtént, jobb volt nem az utamba kerülni. Pedig mára csak egy laza munkatársi kajálást terveztem a kora esti edzés előtt, csak hogy aztán otthon utána ledobjam magam a kanapéra és bekapcsoljam a tv-t egy NFL meccsre. Danielle nem sok vizet zavart volna és vele nem is randira készültem, hogy az életének minden részletére kíváncsi lehessek, de azért jobb volt őt megismerni, hogy tudjam, számíthatok-e rá a munka során. Persze az csakis esetnél derült volna ki, de alapvetően könnyen ismertem ki az embereket és tudtam belőni azt, hogy érdemes-e nekem energiát beleinvesztálnom, vagy épp ellenkezőleg, engedjem el inkább végleg és segítsem, hogy a megfelelő hivatás felé nézzen. Darren három évvel ezelőtt az apja nyomdokaiba akart volna lépni, de nem illett hozzá a munka, és ezt a pánikrohama jelezte egy autóbalesetes mentés közben. Egy héttel később a főnök irodájában ültünk hárman és az emlékeiben dagonyáztunk. Akkor derült ki, hogy az anyját pont egy hasonló balesestben vesztette el és azóta sem volt képes feldolgozni a történteket. Van, hogy fel kell állni a székből vállalva azt, hogy ha nem is kudarcot vallottunk, akkor legalább tudjuk, hogy van egy másik út, amin mehetünk- Három héttel ezelőtt az általa nyitott pékségbe mentem reggeliért és csak ott derült ki, hogy sikeres volt a váltás az életében. Nem mondhatnám azt, hogy nekem jó volt az a váltás, amit hetek óta szenvedtem el, de nem fogok sem térden, sem seggen csúszni Eleonore elé, csak mert szűkülő kutyaként szükségem lenne a gazdámra. Sosem voltam papucs és ha a nő úgy döntött, hogy jobb nélkülem folytatnia az életét, megértettem. Mindezek ellenére persze igyekeztem - talán - későn rájönni és megbeszélni vele a problémákat, hogy talán közösen valamiféle konszenzusra jussunk. És az nem az volt, hogy már egyből találkozgatnia kellene más férfiakkal. Ez, ha nem is látszott rajtam, rohadtul dühítő volt és elég megalázó, mert nem csak pár hónap volt a hátunk mögött, hogy csak így simán elcsábuljon. Megakasztott azzal, hogy nemet mondott az ötletemre. Megint. A girl power elgondolás lebegte körbe és ha nem is tetszett ez, több eszem volt, hogy nem kezdem ráerőszakolni az akaratom. Nála azzal mindig az ellentétét lehetett elérni, de ahogy folytatta, a szemeim összeszűkültek. - Rendben. Ha ezt akarod - nála is tudnék NFL-t nézni. Ha még nem szerzett be tévét, akkor a laptopján streamelve. Tiszta sor. Én elengedtem volna Brendon helyében Ellie szavait, ő meg csak felfújta magát, mint egy veszett gömbhal és az eddigi támadását Ellie-re vetítette ki, aki ráadásul volt olyan meggondolatlan és folytatta a francia szavait. Ha tudnám pontosan, hogy mit mondott?! Simán eladhatott volna a francia feketepiacon, boldogan mondtam volna oui-t bármire, ha Ellie franciául szövegelt, de még mielőtt rákérdeztem volna, hogy pontosan mit jelentettek a szavai, félig-meddig hátulról, a fejem is a mozdulattal Brendon felé fordult a nőről. - Hogy mondod?! - kérdeztem rá arra a sületlenségre, amit összehordott az agyatlan, nem foglalkozva azzal, hogy a kis barna mellettem végre hetek óta először hozzám ért. Nem kellett engem visszafogni, nem Pamplonába indultam meg bikaként, a picsába is. Brendon megismételte, dühvel a hangjában, hogy nem kellene hátat fordítanom felé és olyan szinten beleállt az arcomba, hogy a kölnijétől képen tudtam volna okádni. Mi a faszomért abban fürdött meg? El is hiszem, hogy Ellie nemet mondott neki, kurvára büdös volt. - Hűtsd már le magad ember! Fogadd el, ha nemet mondtak neked - nem volt nehéz a szemeibe néznem, mert Ellie meg köztem félúton volt a magassága. Nem néztem le ezért, szerencsétlen szülei nem tudták, hogy seggfej lesz a gyerekükből. - Tudod mit? Tarts meg a ribancot. Úgyis csak egy baszott ötös a nőd - a félig-meddig röfögő röhögésnek is beillő hangra nem reagáltam, csak a szavaira akartam volna, de elég volt egy kósza pillantás a környezetre, hogy szenvtelenül, érzelemmentesen elmosolyodjak, és ha azt is várta, hogy nekimenjek, inkább kiléptem a bűzfelhőből, a nőm felé. - Ha még egy szót szólsz ilyen stílusban, kurvára neked fogok menni. De addig légy oly kedves és kérj bocsánatot a gyökérséged miatt - Brendonon tartottam a szemem. Ezért is mozdultam akkor meg, amikor ő is, és ha ő próbált fenyegetően lépni Ellie felé, de mielőtt elért volna hozzá, a jobbom Brendon nyakára kúszva toltam el magam előtt, hátrálásra kényszerítve őt egy jókora rántással a testén is. Reméltem, hogy Ellie addigra elengedett, mert ha nem, akkor ő is lépett utánam/utánunk. - Hordd el magad, Brendon - emeltem el az ujjaim a nyakáról akkor, amikor már nem kapálózott. Egy amolyan minden rendben mosollyal néztem meg magamnak a tátott szájjal minket bámuló hatvanas fickó felé, felpakolva a levegőbe is a kezem, mintha azt jelezném, minden rendben. Ázottan fordultam Ellie felé, feltéve, ha még ott volt. Mert azt is kinéztem belőle, hogy kurvára nem kért ebből a jelenetből és szokásához híven most is menekült és akkor úgy a címét úgyse fogja elküldeni. Sem ma, sem pedig később. De ha maradt, akkor megint az éttermet hoztam csak fel annyira, hogy a bejárat felé mutassak. Jobb lett volna visszamenni, ameddig Brendon itt ólálkodott.
"J’vais avoir l’habitude mais ces derniers mois J’ai flanché loin de toi, loin de moi Sans prendre la mesure de c’qui m’arrivait Et c’est arrivé sans le voir venir"
Magányosnak érzem magam. Habár Andyn nem múlna a dolog, meg kell beszélnünk, hogy merre tovább és együtt, vagy külön. A problémáimat egyetlen, régi barátnőmmel beszéltem ki és úgy tűnik, hogy hiába, mert nem értett meg. A rám erőszakolt random vakrandi nagyon nem jött be, Brendon pedig hiába a rokona, pont nem érdekel. Ostoba, egoista, erőszakos. Nem hogy nem hagy nemet mondani, de még Andybe is beleköt, mintha muszáj volna. Tudom, hogy őt nehéz felidegesíteni, de már látom rajta, hogy ő is nagyon unja ezt az egészet. Arról nem is beszélve, hogy viszonylag sokan néznek minket, főleg bentről. Nem szeretnék tovább itt maradni. Haza mennék, hogy a lassan fájdogáló fejemet kiürítsem és elküldjem Lindát a francba. Úgy hogy meg is mondom Andynek, amikor megkér arra, hogy menjek be, hogy nem, hanem haza megyek. De amikor akar, átjöhet, mert megkapja a címet. Azt az összehúzott tekintetet nem is értem. Épp most nyílok meg neki, miért vág arcokat? Feltenni sem tudom végül a kérdést, mert Brendon ismét pattog. Idegesít már és el is küldöm egy melegebb éghajlatra franciául, ő pedig arra fókuszálja a dühét, aki épp közelebb van hozzá: Andyre. Maga felé fordítja, az arcába fröcsög, én pedig igyekszem egy finom érintéssel Andrew józanságát megtartani. Nem, egyáltalán nem a hirtelen haragú fajta, de érzem rajta, hogy neki is be fog telni a pohár. Némán hallgatom a szóváltásukat, arra csak megforgatom a szemeim, hogy ötös vagyok és elengedve Andyt két kézzel fogtam az ernyőre, szemeimmel pedig az utat is fürkésztem, remélve, hogy egy erre haladó taxit leinthetek. A bocsánat kérés hallatán megcsóváltam a fejem. - Hagyd csak, ha 50ből lennék 5-ös, akkor se kellene a bocsánatkérése. - mondom Andy hátának, de aztán hirtelen Brandon megmozdul, Andrew pedig reflexből utána. Szinte össze is rezzenek, ahogy a torkára kap és elkezdi messzebb tolni, aggodalmasan lépek utánuk egyet, de aztán eltaszítva megáll és még fel is emeli a kezét. Brandon úgy fogja a nyakát, mint akit épp fojtogattak és éppen nem játssza el a hattyúk halálát, mikor Andy megint elfordul tőle és vissza lép elém. Az étterem irányába mutat, ahol ott várhat a kollégája, de őszintén szólva, tényleg nincs kedvem jó pofizni egy idegennel a történtek után. De itt maradni sem. Megrázom a fejem, aztán látok is megállni egy taxit a pirosnál. - Sajnálom, hogy elrontottam a hangulatot. Mondd meg Portlandnek is. Igyekezz nem sokat az utcán lenni, amíg tiszta víz vagy, oké? - aggodalmaskodom kicsit. Nem akarom, hogy megfázzon. Közelebb lépve, ha engedi, akkor lábujjhegyre állva adok puszit az arcára, aztán finoman a felkarjára szorítok és egy halovány, hálás mosollyal nézek fel rá. - Küldöm majd a címet. És köszönöm. - hogy megvédett és kiállt értem. Az útra pillantok, és a padkához sietve intek a taxinak, amely le is húzódik. Még egy pillanatra az utcára nézek, de már Brandont sem látom sehol. Arra egyáltalán nem számítok, hogy Andy itt hagyná a kollégáját, de nem is kell. Megleszek. Beülök a taxiba, megadom a címet, aztán előveszem a telefonom és azaz első, hogy elküldjem Andrew-nak a címet.. A második az, hogy egy hosszú és ideges üzenetet írjak Lindának, amiért kitett engem ennek az egésznek.
Ugyanúgy teltek a mindennapjai. Ha dolgozott, igyekezett arra fókuszálni és ha nem, akkor az edzéssel foglalta le a gondolatait, vagy épp segített a szomszédnak kutyát sétáltatni. Átmozgatni a bútorokat vagy a villanyvezetékeket áthúzni Mrs. Ewhite lakásában, aki kigondolta, hogy mégis csak átalakítja a lakását a hivatalos engedélyek beszerzése után. Még csak véletlenül se nézett rá a telefonjára. Még csak véletlenül se gondolta azt, hogy Lindát kiforgatja a bőréből és helyreteszi a nőt csak azért, mert bekavart. Nem, még csak véletlenül se gondolt arra, hogy Brendon címét is felkutatja így vagy úgy, hogy egyértelművé tegye azt, kurvára nem megy Ellie közelébe. Negyedik napja nézte azt a címet, amit a kis barna elküldött neki üzenetben. Miután különváltak az útjaik és Brendon is eltűnt a színről, Andrew visszalépett az étterembe feszülten. Danielle-lel végigbeszélgette a munkamegbeszélést, lefektették az írott és íratlan szabályokat, de húsz percenként a telefonjáért nyúlt, csak hogy üzenjen Ellie-nek és azon az estén szakított arra is időt, hogy felhívja a nőt, megbizonyosodva arról, hogy megvan, egyben van és leginkább arról, hogy biztonságban. Most elfelejtette bejelenteni, hogy megnézi magának is azt, Ellie merre talált albérletet. Mióta különváltak útjaik, azóta a közösen bérelt lakást is egyedül fizette, és ha már itt volt, először megcsörgette Ellie-t. A kaputelefonon is becsengetett, de nem nyitottak ajtót és a nő sem vette fel a telefonját. Mintha be akart volna törni, a picsába is a hat croissant-nal a kezében és a hóna alá szorított francia borral. Negyed órával később nyitotta ki egy idegen pár a ház ajtaját, ahol becsusszant, és ha már ott volt, akkor előbb a postaládákat nézte meg magának, valahol a nyolcadik környékén ott virított a Ducharme név is, amit nem tartott véletlennek, hiszen Ellie-nek fontos volt a saját vállalkozásának sikeres indítása, ezért nem engedhette meg magának, hogy bármilyen hivatalos szerv levele és érteítése mások kezébe kerüljön. A ládára írt emelet és ajtószám után a lépcsőket kettesével vette Fuller, meg sem kottyant neki a nyolcvanhat fok. 18:47-kor nézett rá először a telefonjára, aztán szabálytalan időközönként. A legutolsó alkalom 20:31 volt, amikor már bő fél órája az ajtónak döntött háttal ült a folyosó aligha tiszta padlózatán. Két croissant-nal kevesebb volt már a zacskóban és a bornak csak azért nem állt neki, mert nem volt bornyitója. De leginkább azért, mert anélkül is képes lett volna inni, viszont egyedül semmi kedve nem volt hozzá. Megdörzsölte az arcát, könnyed mozdulattal feltornázta magát, mert abban a hitben volt, hogy kurvára nem kellett volna mégsem itt lennie, kvázi birtokháborítást követve el, s amikor a trikóra felvett, de nem begombolt ingéről söpörte le a péksütemény darabokat, Ellie-vel találta szemben magát. Andrew biztosan nem ijedt meg, hiszen hallotta a lépteket, mégis feszülten mosolyodott el a nő látványára, ellépve az ajtó elől is. - Hívtalak, csak nem vetted fel, szóval - vonta meg a vállait, mintha teljesen természetes lenne az, hogy itt volt. Ellie lakásának ajtajában nyáladzva. - Edzeni voltál? - tette fel a nyilvánvaló kérdést, mert a nő egyik vállán egy sporttáska volt. A másikon minden bizonnyal a laptoptáskája és a kezében meg még egy, de nem ajánlotta fel, hogy elvesz tőle bármit is. Még az is kétséges volt, hogy így beengedi-e a lakásba Ellie, vagy sem. - Gondoltam beszélhetnénk és találkozhatnánk - tett még ennyit hozzá az ittlétéhez, mert már hetek óta ez a se veled se nélküled állapot kezdte kissé felőrölni a nyugodt létezését. Két napja addig merészkedett, hogy Holloway-jel rágyújtott, utoljára négy évvel ezelőtt füstölgött. Előző este három sört ivott meg műszak után és egész nap zabált, de vagy három kiló kaját tüntetett el.
Now here you go again, you say you want your freedom. Well, who am I to keep you down?
Hiába. Hiába küldtem el a címet, Andy nem jött át aznap este. Felhívott, hogy minden rendben van-e és néhány üzenetet is váltottunk, de egyébként nem élt a lehetőséggel, amit távozásomkor felajánlottam neki. Se másnap. Se harmadnap. Nem mondom, hogy nem esett rosszul, mert végre úgy voltam vele, hogy nyitok és döntsük el véglegesen, hogy mi lesz, de azt hiszem, másrészről megérdemeltem azt, hogy lógva hagyott. Vártam, hogy majd ír, vagy hív, hogy akkor átjön, de csak Linda robbantotta fel a telefonomat a zaklatásig elmenő folyamatos írogatásaival és hívásaival. Emiatt, miután a munkám végeztével nem volt más dolgom, mint kikapcsolni, lehalkítottam a telefonomat és elmentem edzeni. Jól esett kimozgatni belőlem a rám szálló keserűséget és magányosságot, de aztán hiába mentem haza tusolás után zsibbadó végtagokkal, végül még is úgy éreztem, hogy szorítja a mellkasom minden sötét gondolat és szomorúság. Hiába van lift, már csak lemozgatás végett is lépcsőn mentem fel a 8. emeletre. Az utolsó lépcsőfokon meglepetten álltam meg, mert velem szemben Andy állt, mint aki randevúra készült. Egyik kezében papírzacskó, a másikban bor, ing... Elmosolyodom a látványtól, mert régebben is ritka pillanatok egyike volt, ha kiöltözött. Számára azért ez már azt jelenti, hogy oda teszi magát. - Szia. - léptem közelebb, megigazítva a táskát a vállamon, mielőtt lecsúszik a szavaira pedig bocsánatkérően elmosolyodtam. - Igen, ott voltam. Ne haragudj, de Linda annyit írogat és hívogat, hogy inkább lehalkítottam a telefonom és elrejtettem a táskám aljára. Nem tudtam, hogy hívtál. - adom meg a magyarázatot, míg az ajtóhoz lépek. A lábaim közé szorítom a laptop táskám, kikeresem a kulcsom a zsebemből, aztán kinyitva az ajtót belököm az ajtót és jelzem neki, hogy menjen csak nyugodtan előre. Ha belép, én is besétálok mögötte. - Érezd otthon magad. - mondom, miközben az előszobai szekrény tetejére teszem a kulcsom, aztán beviszem a táskáim a nappali-konyhába. Egy szobás a lakás, de jól el van rejtve és különítve az ágy az amerikai konyhás nappalitól és van még egy picike fürdő. Fele akkora ez, mint amiben közösen laktunk, de mivel úgy is gyakorlatilag aludni jártam ide, ezért sose zavart, hogy kicsi. A színek is talán inkább férfiasabbak, szürke, zöldeskék és fehér, a konyha fekete. Fa és fehér csempe burkolatok vannak itt-ott: látszik, hogy ez egy olyan hely, ahol egyébként én, aki ezzel foglalkozik, szívesen húzom meg magam. - Mióta vagy itt? - kérdezem felé fordulva, aztán a borra tekintek és vissza rá. - Betegyem a hűtőbe, vagy... bontsuk fel? - kérdem, mert fogalmam sincs, hogy most pontosan mi volt a terve, vagy mit szeretne, de nem szeretném, ha csak álldogálva fogná azt.
Automatikusan viszonozta a nő mosolyát a köszönésük után, de volt benne annyi, hogy ne farokcsóválós kiskutyának tűnjön, aki a gazdájaként kezelte volna Elliet. Ehelyett csak összepréselte a száját akkor, amikor Linda és a zaklatása került előtérbe. Nagyon nem kedvelte azt a barátnőt, aki úgy tűnt, hogy csak keresztbe tenni képes nekik és valami furcsa módon féltékeny is lehetett Ellie-re, vagy esetleg mégis csak a rosszmájúság szólt belőle és nagyon nem akarta, hogy Eleonore sikeres legyen az életben. Mindenesetre egy alapos seggberúgás ráfért volna Lindára. Noha Andrew nem bántotta volna, de azt rezzenéstelen képpel végignézte volna, hogy Ellie megtépi. Talán jószívűségből szétszedte volna a két nőt, de csak azután, hogy Lindát helyben hagyják. - Nem ért a szép szóból? Vagy mit szeretne tőled, ha nem bocsánatot kérni, amiért seggfej volt? - Linda. Egyértelműen. - Semmi gond. A lényeg, hogy tudom, hol laksz és eljutottam végre ide is - szélesedett ki a mosolya, vállával nekidőlt az ajtó mellett a falnak, mintha meg akarta volna azt támasztani a biztonság kedvéért. Semmi értelme nem volt egyébként a mozdulatnak, de addig se állt úgy, mint egy nyomorék szerencsecsomag. - Mondjuk feljelenthetnél zaklatás miatt most engem is - vonta meg a szabadon hagyott vállát, végignézve szótlanul az ajtónyitást. Addig is a nő profilját nézte meg szigorúan, mert látta már elégszer az évek során ruha nélkül. Nem kellett elképzelnie, hogy az edzések tökéletesre formálták az idomait, és ha már előre engedte, akkor Fuller nem szarozott azzal, hogy töketlenként engedélyt kér, határozottan be is engedte magát a nő ideiglenes lakásába. Mert szentül hitte, hogy ez kettejük közt csak átmeneti állapot és így vagy úgy, de képesek lesznek megoldani a problémáikat. Mégis megvárta, hogy előbb Ellie járja be a lakást a cuccainak lepakolásával, villany kapcsolással, addig Andy a cipőjétől vált meg. - Nem kell megbontani most, eléggé felmelegedett egyébként, most már inkább langyos húgy lenne csak - önállósítva magát a pultra pakolta a zacskót a maradék péksüteménnyel, a hűtőt pedig kinyitotta, csak hogy a bort betegye oda. - Majdnem két órája érkeztem. Nem tudtam, hogy dolgozol, mert nem beszéltük meg a műszakjainkat, szóval gondoltam megleplek. Julienak hívják az emeleten azt a kis hetvenes nőt, aki akkora, mint egy nagyra nőtt óvodás. Azt hitte, hogy hajléktalan vagyok, szóval segítettem neki becipelni a cuccait a lakásába, mert a futár eléggé sietett és nem volt arra hajlandó, hogy megvárja, amíg Mrs. Curtis az ajtóig érjen - a seggével a konyhapultnak támaszkodva kezdett bele az anekdotázásába. - A hétvégén jön majd az unokája, már most nekikezdett a készülődésnek és addig nem engedett ki, ameddig nem kóstoltam meg az almáspitéjét. Kérdd el tőle a receptet, rohadtul finom amúgy - fogait megvillantó vadalma vigyor terebélyesedett ki az arcán, miközben a tenyereit a pultnak támasztotta. Éppen a széleit markolta meg lazán, a bokáinál pedig keresztezte a nyújtott lábait. Eltűnt a mosoly az arcáról, helyette kommolyabb ábrázattal nézte hosszan a remélhetőleg vele szemben álló kis barnát, megköszörülte a torkát is. - Azt vártad, hogy idejövök, miután Brendon jelenetet rendezett? - pillanatnyi szünet. - Miért? Meglep, hogy eljöttem?
Now here you go again, you say you want your freedom. Well, who am I to keep you down?
Örülök, hogy - ha "hívatlanul" is - de Andy megjelent a küszöbömön. Hozott enni és inni is, bár ahogy láttam, az előbbi már jócskán meg lett dézsmálva. Vajon mióta van itt? Mindenesetre szabadkoznom kell, mert a telefonomat le kellett némítanom. A kérdésére nagyot sóhajtok. - Óóó, még szerinte én vagyok a seggfej. Mert szerinte "kiutat" adott ebből a "pokolból" és szerinte semmi baj nincs Brandonnal és egy francia picsa vagyok, amiért képes voltam nemet mondani az ő angyali unokatesójának. Elhordott mindennek, majd mikor mondtam, hogy felejtse el a számom, azzal tiltott le, hogy "nyelj félre egy csigán". - mesélem, minden egyes idézetet olyan nyávogós hangon előadva, mint amilyen picsán Linda adta nekem elő, míg először felvettem a telefont. Annak én is örülök egyébként, hogy Andy eljött, gyorsan be is engedem, miután kinyitottam az ajtót. Arról fogalmam sincs, hogy mit hogyan tervezett szóval amint lepakolok, már kérdezem is a borral kapcsolatban. Is. meg hogy mióta vár rám, őszintén szólva egy kicsit még ég az arcom, amiért megvárakoztattam. Még akkor is, ha fogalmam sem volt róla, hogy eljött és hívott. Megvárt. Ez sokat jelent, nekem legalább is. Míg berakja a bort a hűtőbe, én levetem a kabátom, aztán már mosolyogva hallgatom őt. Azon nagyon meglepődök, hogy a szomszéd néni hajléktalannak hitte. Borral. Tisztán. Illatosan. Ingben. Még is milyen hajléktalan öltözködne Guesbből? - Ó szóval azért nem haltál éhen, míg vártál. Az jó. Viszont lehet fizetek Ms. Curtisnek egy új szemüveget, meg egy fül-orr-gégészeti vizsgálatot. - jegyzem meg halkan a végét, míg én vele szembe helyezkedem el az ebédlőasztalnál, csak míg ő a pultnak, én az egyik széknek támaszkodok, és annak fogom az oldalait. Egy pár másodperces csöndet követően a small talk be is fejeződik aztán megkomolyodó arccal kapok is néhány kérdést. Elfordítom a tekintetem a padló felé, mert igen. Szerettem volna, ha átjön. - Igen, reméltem, hogy átjössz. Azt gondoltam, hogy te is minél hamarabb meg akarod ezt beszélgetni, nekem pedig aznap, akkor betelt mindenféle pohár és hócipő mindennel. - sóhajtok egyet halkan és felemelve a pillantásom ránézek. - Persze karmikusan jogos volt, hogy nem jöttél át. Nem hibáztatlak. - szögezem le gyorsan, mielőtt azt hinné, hogy ügyet fogok csinálni abból, hogy csak napokkal később jelent meg. - Ebből kifolyólag egyébként meglep, hogy itt vagy, igen, mert azt hittem, kérnem kell majd, hogy gyere. Mármint.. ha eddig nem jöttél, nem gondoltam, hogy jönni fogsz, pedig megakartam beszélni a dolgokat. Megakarom. - mondom és mély levegőt véve ellépek a széktől Andy felé. - Nézd, én inkább egy bocsánatkéréssel kezdeném. Lenyugodva, lelassítva, leülve és átgondolva tudom, hogy nem mindig hoztam ésszerű döntéseket és az esetek nagyrészében a női sértettségem dominált. Ahogy elmentem, az sem volt fair. Szóval... sajnálom, hogy "francia picsa" voltam, ahogy más fogalmazott. - utaltam itt ki egy kicsit Lindára, mert ebben az esetben legalább igaza is volt. De aztán meg is állok. Nem tudom, hol kezdjem ezek után a dolgokat, mert meg van a fejemben, hogy mit szeretnék, de közben félek is attól, hogy ezek a vágyak nem hasonulnak Andy vágyaival. Ami azt jelentené, hogy szakítanunk kéne, ennek a gondolata pedig elég ahhoz, hogy elszoruljon a torkom. Szeretem őt, nem akarom kirakni az életemből, de megteszem, ha túl különbözőek a jövőképek.
Kezdőlap
× 
Három nappal korábban
× 
:max_bytes(150000):strip_icc():focal(999x0:1001x2)/minka-kelly-2-041823-214c721a3cc94618981f105e89748adf.jpg){kind=link}