Küzdő és harcos, mert ez az, ami nap mint nap arra ösztökél, hogy a legjobb legyek, hogy a legjobbá akarjak válni önmagam számára, és abban, amit csinálok. Ez a fajta határozottság teljes kontrasztban áll a dinka énemmel, aki simán magára borítja sétálás közben a kávét a kampuszon, és elesik a saját lábában a kosárlabdapálya lelátóján. Én vagyok az, aki elhiszi, hogy a hatalmas szélben a haja olyan, mint Pocahontasé, de közben meglátja magát a könyvesbolt kirakatának tükröződésében, és szembenéz a hajában rögtönzött madárfészekben csicsergő fiókákkal. Tehát jó akarok lenni, nagyon jó, de valójában egy dinka vagyok, és reménytelenül szerelmes a szerelembe.
 

Álltam a hinta mellett és csak figyeltem. Figyeltem az ütött-kopott Mustangot a hátsóudvar feljáróján, amely éppen kifarolt a főútra. Az öcsém, aki a mindenem volt, éppen próbált különbséget tenni a homokozóban lévő lapát és gereblye között, de én nem figyeltem rá. Én a férfit néztem, aki sebesen elhajtott minket maga mögött hagyva. Az apánkat. Peter nevetett, ő még nem értett ebből semmit, és talán én sem mindent, de azt igen, hogy mostantól minden más lesz. A férfiakkal kapcsolatos bizonytalanságom és az önértékelésem hiányának mozgatórugója volt mindig is ez az emlék, amely olyan élesen égett belém, mint ahogy nyaranta perzselte bőrünket a nap a kedvenc partunkon. Azt hiszem, ezért lettem én a kortárs Teréz Anya. Mindenkin segíteni akartam, akiben egy kicsit megláttam saját magamat. Talán épp ezért voltam ott Wendy Singh-nek is akkor, amikor szüksége volt rám. A legjobb barátom, a nővérem, a lelki társam, és úgy gondolom, hogy számomra ő a sors ajándéka volt, mégha ő úgyis érzi, hogy én vagyok számára a támasz. Talán fogalma sem volt róla soha, hogy számomra pedig mindig is ő volt a menedék. Akkor is, amikor az első fiú megbántott, vagy amikor a tanárom megakart buktatni kémiából, mert túlzottan antipatikus voltam a számára. Voltak dolgok, amiket nem oszthattam meg az öcsémmel, bármennyire is szerettem volna. Amikor apánk elhagyott, eldöntöttem, hogy soha, de soha nem fogom hagyni, hogy bárki is fájdalmat ejtsen a lelkén. Még akkor sem, ha látszólag olykor ki nem állhatjuk egymást. Akkor, amikor az izzadt zokniját képtelen a szennyeskosárba belerakni, vagy amikor áthívja az idióta haverjait, akiknek kifolyik a nyál a szájukból, ha a dekoltázsomra pillantanak. De Wendy megért, ő mindenben megért, és azt hiszem, neki és anyámnak köszönhetem elsősorban, hogy képes voltam egy viszonylag erős önbizalmat felépíteni. Még mindig érzem, hogy olykor nem vagyok elég, még mindig vannak félelmeim, de ezt nem mutatom ki. Talán túlzottan ejátszom a tökéletes nővér szerepét, a kampusz energia bombáját, a jópofa legjobb barátnőt, de valójában a külső mögött, csak én vagyok. Hale, akit gyerekkorában megtörtek, akin a fiúk élcelődtek, és akivel a topmodell alkatú csajok azt éreztették, hogy nem elég. Csak Hale voltam mindig is, aki minden fájdalom ellenére próbálta magát szeretni, és különlegessé tenni a lényét. Nyalogatom a csorbába esett önértékelésem okozta sebeimet, és valahogy egyre magabiztosabbá váltam az idők folyamán. Én akartam lenni a különleges lány, aki elrabolja egy NHL játékot szívét, amikor az kinéz rá a pályáról, elragadja egy zenész tekintetét, miközben az a színpadon pengeti ujjaival a gitárját, vagy akár egy átlagos srácot, aki meghív egy kávéra a kampusz kávézójában. Én akarok lenni az a lány, aki kiépítette a jövőjét, és megmutatni a férfiaknak, akik elhagytak valami jobbért, hogy én vagyok az, akiket egész életükben bánni fognak. És… néha csak arra várok, hogy jöjjön valaki, és jól felrázza a világomat.  Még akkor is, ha ezzel újra összetörik a szívemet. Még akkor is, ha a gyerekkori félelmem, még mindig él bennem. Mi van, ha majd Ő is elhagy?

 

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Nagyon különleges arcot és nevet választottál magadnak.
A gyermekkorban átélt traumák érdekes módon leginkább a felnőtt életünkben köszöntenek vissza igazán. A pillanat, amikor láttad elhajtani az apádat az életetekből, örökre megpecsételte a gyerekkorod és a felnőtt életed egyaránt. Bizalmatlan vagy az emberekkel, jobban ragaszkodsz azokhoz, akik melletted vannak, de bármilyen nehéz is volt, ennek az érzésnek köszönheted azt a nagyon talpraesett nőt, aki lettél. Az a bátor fiatal, aki tűzön - vízen védelmezi a testvérét, aki igazi támasz a barátnőjének. Az élet már nagyon korán olyan kihívás elé állított, amit senkinek nem szabadna megtapasztalni, a lelked egy része örökké megsebezve marad, az édesapád hiányát már senki nem tudja pótolni.
Azt viszont soha ne feledd el, hogy még mindig lehetsz az a különleges lány, aki lenni akartál. Soha nem késő, hogy megvalósítsd önmagad. Elég idős már az öcséd, nem kell árnyékként figyelned minden lépésére, megvalósíthatod az álmaidat.
Nem is szaporítom tovább a szót, tudom, hogy már nagyon várnak rád. Színt és rangot admintól kapsz majd, addig is írd be magad a foglalókba és érezd jól magad.

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!