Hozzátartozik a teljes igazsághoz, hogy egyáltalán nem támogatom Clary kapcsolatát Braylennel. Nem csak azért, mert az a srác ránézésre, meg egy beszélgetés alkalmával is egy igazi kisördög - ami egyébként nem egyenesen arányos a rá illő jelzőkkel, mert kicsinek nem igazán lehetne nevezni -, hanem mert pontosan ezen megérzés miatt nem szerettem volna, ha megbántja a barátnőmet. Braylennel még csak azt sem tehettem meg, amit Finnel rendszeresen megengedtem magamnak, történetesen hogy minden megfontolás nélkül fenyegettem őt meg. Vele valahogy képtelen voltam az ártatlanság vélelmével indítani, mert... Egyszerűen nem tűnik ártatlannak - és valószínűleg sok szempontból nem is az. Kezdve mondjuk azzal, hogy máris elcsavarhatta Clary fejét, aki hajlandó volt randizni vele.
Az is lehet, hogy én dramatizálom túl az egészet és hagynom kellene, hogy a barátnőm saját maga kövessen el bizonyos hibákat, hogy aztán ezekből tanuljon. Ez az egyik fele. A másik meg valószínűleg az, hogy egyáltalán nem kellene Clary szerelmi életét bírálnom, amikor az én fülem mögött is van vaj. Viszont ki tudna engem elítélni azért, mert jobban kötődtem a gimis, mondhatni első szerelmemhez, mint kellett volna? Nem tudom meddig hittem abban, hogy Troy és közöttem még működhet akár egy távkapcsolat is. Őszintén szólva igenis hittem az ilyesmiben, mert szerintem ha szeretünk valakit, akkor mindegy, hogy épp milyen gyakran látjuk, minden héten, vagy csak két hetente... Többet azt hiszem én is nehezen bírnék és talán ez jelentette a végét Troy és az én kapcsolatom számára. Ami azt illeti, én is hibás voltam abban, hogy túlságosan megszerettem azt az életet, amit itt New Yorkban kezdtem élni, és ha minden megcsalásnak számít, akkor bizony az én figyelmem is elkalandozott.
De szögezzük le, hogy nem azért kritizálom Claryt - valójában csak a döntéseit -, mert féltékeny lennék arra, hogy milyen srác csapja neki a szelet. Pusztán csak féltem őt. És meg akarom óvni Braylentől, de mondhatjuk, hogy elkéstem ezzel. Különben miért felejtette volna ott a táskáját a lovardában, ahová a srác vitte? Már csak azért is én akartam lenni, aki visszaszerzi az iratait és a bérletét, hogy ne Braylen Yang hősködjön neki. Pedig ő biztosan fele annyi idő alatt megoldotta volna, mert csak bepattan az egyik több százezer dolláros autójába és már félig Staten Islanden is van. Igazából csak most derült ki számomra, hogy azzal, hogy jelen esetben meg akartam védeni a barátnőmet egy igazi fuckboytól, gyakorlatilag alkalmat is biztosítottam arra, hogy találkozzanak, én pedig ne legyek útban. Mindegy, akkor nem fogok visszafelé sietni. Vagy bepróbálkozom valakinél az elérhető barátaim közül, hátha van kedvük összefutni. Sosem lehet tudni, van aki szereti a last minute dolgokat.
Magam sem tudtam pontosan kit kellene keresnem a lovardában, aminek a címét már mondhatni fejből is tudtam volna, annyiszor pillantottam rá a google mapsen. Csak pár perce szálltam le a buszról és még határozottan a bejárat környékén bolyongtam, amikor megpillantottam azt a távolról egészen barátságos, de annál nagyobb termetű kutyát, aki felém közeledve csupa rossz emléket idézett bennem. Persze ha lett volna két szabad percem átgondolni és átértékelni magamban a szituációt, akkor a Sorennel töltött időt nem a rossz kategóriába soroltam volna, lévén az is annak a kutyának volt köszönhető, aki annak idején egyszerűen elgázolt a parkban. Mindenesetre nem akartam, hogy ez megismétlődjön, amikor nekem csak egy egyszerű feladatom van. Ezért el is kezdtem szedni a lábaimat az egyik épület felé, mielőtt a kutya utolérhetett volna. Ahelyett azonban, hogy igazán győztesnek érezhettem volna magamat, történetesen égett az arcom, amiért gyakorlatilag beestem az ajtón, amit valaki épp abban a pillanatban nyitott ki belülről, amikor én is rányomtam a kilincsre kívülről. Kénytelen voltam hát megkapaszkodni az illető karjaiban, hogy ne essek át ténylegesen is a saját lábamon, miközben igyekeztem valamennyire megtalálni az egyensúlyomat is.
- Úristen... - Rögtön megköszörültem a torkomat, a kelleténél azonban lassabban sikerült csak felpillantanom a férfira, akibe szó szerint beleestem. Ha nem lenne a prioritási sorrendben Soren és aztán mindenki más, valószínűleg nem csak szó szerint érteném ezt a dolgot. Irtó dögös férfiról volt szó, de komolyan!
- Elnézést! Ne haragudj...on? - Magam sem tudtam eldönteni, hogy hogyan kellene megszólítanom. - Nem direkt volt, igazából most járok itt először és fogalmam sem volt, hogy hol keressek... bárkit. Aztán megláttam azt a kutyát odakint és biztos vagyok benne, hogy nem bánt és nem is harap, de volt egy rossz élményem nem is olyan rég, ami... - Fújtam egyet, ami segített ráébredni, hogy milyen iramban hadarom épp neki a felesleges információkat, ezért hirtelen be is fogtam, már-már ráharapva a saját nyelvemre.
- Szóval egy elveszett táska ügyében járok itt... - Mosolyfélét erőszakoltam az arcomra, hátha attól kicsit is összeszedettebbnek tűnök majd. Valamiért mégis arra tippeltem volna, hogy ez irtóra nem sikerült.

758 ▴▿ ruhácska ▴▿ milyen a levegő odafent? ▴▿ ☽