“Aranyhaj” -Még alig voltam öt éves, amikor ezt a nevet adta nekem Tracy, a szomszédban lakó özvegyasszony, ki sokszor vigyázott ránk, amikor a szüleink dolgoztak. Ők pedig sokat dolgoztak. Mindent megadtak amit pénzben lehet mérni, de a szeretet olyasmi volt, amelyet túl drágán mértek, és nekünk már nem jutott belőle.Onnan szereztünk ahonnan csak tudtunk. Figyelmet és törődést, egy kis simogatást, bármit, ami egy kicsit is melengette a szívünket. És megtanultunk vigyázni rá, megtanultuk, hogy be kell osztani. Mert a szeretetet, ami másnak magától értetődően jutott, azt nekünk ki kellett harcolni.

“A nyári égbolttól loptad szemeid kékjét.” - Egy verssor, egy sárga, kissé gyűrött papíron, melyet olyan sokáig őrizgettem. Nekem írták, ezek a sorok valóban az enyémek voltak és még csak tizennégy éves voltam. Azt hittem örök szerelembe estem a kissé kancsal, de nagyon szép mosolyú Tobias iránt, pedig nem volt más csak gyerekkori fellángolás, és ahogyan jött a nyári szünet beköszöntével, úgy ment is tovább az őszi iskolakezdéssel.

“Az ilyen testet vétek ruhák mögé rejteni. Bátran mutasd meg a világnak!" - elhittem amit mondott, mert el akartam. Mert belenéztem a tükörbe, és az akkori tizennyolc éves tenmagam egyszerűen tudta, hogy ha az életben nem is lesz másom, a testem mindig is lehetőség lesz arra, hogy szeretetet lopjak magamnak. Akkor is ha csak egy óráig tart, akkor is ha egész életemre. A fotós a kamera mögött azonban nem akart semmit, csak megörökíteni a pillanatot, megszerezni egy darabot belőlem, amit szerelemnek hittem, pedig csak kihasznált. De egy időre csillapította bennem a magány kegyetlen érzését. Hajszoltam az érzelmeket, de képtelen voltam tartóssá tenni.

“Ez nem szerelem, Cindy. Ez szex. Tanulj meg különbséget tenni!” - Ezt a mondatot nem egy alkalommal hallottam, csak éppen nem mondta el senki hogyan tegyek különbséget.Huszonkét évesen még mindig ott tartottam, hogy adtam magamból mindent amit csak tudtam, cserébe csak annyit akartam, hogy kelljek, hogy szükség legyen rám.Számtalan pofon után azonban megtanultam, hogy nem várnak el tőlem semmi mást, csak azt, hogy valóra váltsam az álmaikat.És én megtettem.Nem szerelem volt, hanem szex. Egészen addig a pillanatig, amíg nem találkoztam Vele…és már nem volt elég a félig nekem adott lopott órák sokasága. Nem volt elég a félig adott csók, a félig még melegen hagyott ágy, a félbehagyott ölelés. Nekem minden kellett és meg is akartam szerezni.Bármi áron.

- Miss Norton! Lenne olyan kedves és befáradna az irodámba? Adódott egy kis probléma, és szükségem lenne a segítségére.- a főnököm hangja kellemes volt, mégis határozott. Simára borotvált arcának eső utáni fenyvesek illatára emlékeztető arcvíz illata volt. Egészen magával ragadott, ahogy kiléptem a pult mögül, és végigsimítottam a gyűrődéseket az egyenruhámon.Martha vette át egy időre a helyemet a pult másik oldaláról, mivel ebben az időben nem volt olyan nagy a forgalom, a becsekkolások majd valamikor délután kezdődnek. A szobaasszonyok még egy óráig takarítanak, a konyhán készítik elő az ebédet, a szennyesért pedig csak egy körül jön majd a kocsi. Volt nagyjából másfél órám, amikor viszonylagos nyugalom volt, és ezt szakította most félbe Mr Westergard azzal, hogy magához hivatott.
Előzékenyen tartotta meg az irodája ajtaját nekem, miközben beléptem, és aztán határozottan, mégis csendesen zárta be mögöttünk. Ahogy a külvilág ott maradt a bükkfa ajtó mögött, itt  egy egészen különleges, mások számára ismeretlen dimenzió nyílt meg.
Másodpercek alatt szelte át a közöttünk lévő távolságot, és ellentmondást nem tűrően tolt el egészen a hatalmas tárgyaló asztalig. Rezzent a violákból és babarózsákból kirakott ikebana az asztal tetején, amint a fenekem nekiütődött. A lábaimat egy határozott mozdulattal nyitotta ketté, másik kezével a hajamból egyszerűen és gyakorlottan oldotta ki a hajtűt, amivel összefogtam valamiféle laza kontyba.Forró lehelete lecsapódó párájában fürdött a bőröm, amint a dekoltázsomba hajolva végigcsókolt rajta. A blúzom felső gombja megadóan pattant el, amidőn egy mély levegővétellel emelkedett a mellkasom, szinte belefulladtam a nyögésbe, és engedelmesen hajtottam hátra a fejem.
- Ugye érzed milyen komoly a probléma?- tolta nekem a csípőjét, a combomon át is éreztem a forróságot, amivel sürgetően préselte magát hozzám a méregdrága, halszálkás sötétkék nadrágjában.
- Istenem, miért nem lehetsz itt minden nap? Miért csak ennyi jut belőled?- marta a fogaival a bőrömet, aprót szisszentem, aztán halkan kuncogtam. Szerettem volna azt mondani neki, hogy talán azért mert ő az aki nem akarta ezt az egészet felvállalni. Talán azért, mert én sem akartam. Talán azért mert ez csak szex. Talán azért, mert nem őt szeretem….
Sürgetően suttogott a ruha, amint felhúzta, keze reszketett és egyszerre öntött el a forróság, amint megéreztem cobjaimba maró ujjperceit és egyszerre éreztem magam mocskosul hűvösnek.
- Mikor kapom meg azt amit ígértél?- kérdeztem tőle a levegőt szaggatottan véve, a testem megfeszült a mozdulat alatt, amellyel maga alá gyűrt, de egyetlen jelentéktelennek tűnő rándulással sem tiltakoztam.Még.
- Ma. Holnap. Bármikor. Akármikor.- falta ígéreteit minden egyes átkozott csókkal, minden bőrömre sóhajtott fogadalommal, én pedig elnevettem magam, majd felemelve a fejem mutatóujjam lágyan az álla alá vezettem, és egy apró ujjperc billentéssel jeleztem neki, hogy nézzen rám. Ködös volt a tekintete amint rám emelte, miközben ajkain ott csillogott eljövendő együttlétünk lágy verejtéke. Feljebb kúszott, egészen az arcomhoz.Ajkaim billogott égettek az ajkai közé, nyelvem lángoló zsarátnokként fújta ajkai közé a vágy bűnös csókját.
- Ma-akarom-ma- zúgtam bele a szájába két levegővétel között, aztán többé nem beszéltünk. Csak a test volt az amely árulóként elporladt a szoba lüktető csendjében, és szinte veszedelmes ritmust kopogott a falióra gyöngéden kattogó mutatójának hangjával.
Fél óra volt. És másnap én voltam a földszinti adminisztrációs részleg vezető recepciósa. Mr Westergard irodáját pedig egyre ritkábban látogattam. Elvégre megkaptam amit szerettem volna. Tőle megkaptam….mástól hiába is kértem volna.

***

Jensen…..a név amit képtelenség nem gyötrődő vággyal kiejteni. A név, amely mögött az arc, a kiállás, a tekintetének kegyetlenül maró és magához vonzó ereje szinte letaglóz.Tőle nem VALAMIT akartam….én ŐT akartam. De sosem kaphattam meg igazán. Pedig bármit megadtam volna neki, bármit megadtam volna azért, ha nem csupán a rejtett titka vagyok, hanem a nő, aki megjelenik az oldalán. Aki hozzá tartozik. Ez nem az ékszerről szólt, nem az ujjamon viselt gyűrűről, nem a névről. Én mindent megadok neki, amire szüksége van, ő miért nem tud nekem mindent megadni ami nekem kell? Miért nem adja nekem a világát?
Lopott napok amikor visszajön hozzám. Amikor szó nélkül simítja ujját ajkaimra, szótlanságra kárhoztatva, és csak a testem apró hangjaira hagyatkozva. Csak a sóhajaim kortyolja, lázát csillapítja az érintésem, és bármit kér, bármit akar egyetlen szempilla rezdülés nélkül megadom neki. Éhezem a jelenlétére, egyetlen más együttlét sem tudja csillapítani ezt a fájdalmas és kínzó étvágyat. Ő nekem a mennyei ambrózia, az isteni megnyugvás, a lehetetlen feletti száguldás, a gyönyör szárnyalása, akár egy könnyű és minden gátlást elseprő addiktív morfium.
Ha távozik tőlem, magával viszi a mámort, magával viszi azt a jót, ami bennem van, a nőt, aki mellette lehetnék, aki mellette vagyok.Ürességet hagy maga után, amit nem lehet megtölteni. Sehogysem.
Kétségbeesett vagyok, amikor végül olyan lépésre szánom el magam, amely vagy a mélybe taszít és véget vet ennek az egésznek, melyet önszántamból képtelen vagyok megszakítani, vagy elindít valamit, amit eddig a félelme és a gyávasága kötött gúzsba. Kockáztatok, mert más megoldásom nem marad.

***

Éjjel tizenegy is elmúlt már. Kezemben ott a kiürült whiskey-s pohár. Aranyló cseppek még ülnek az alján, mint a porrá zúzott borostyánkő maradékai. Könnyel vegyítve. Fekete csíkban folyik le a smink az arcomon. Előttem az asztalon a mobilom sötét képernyője világít. Fél órája folytatok küzdelmet magammal, amikor végül megragadom a készüléket, és tárcsázok. Egy megszerzett számot. Egy nő számát, akit gyűlölnöm kellene, de pusztán fájdalmas irigység van bennem. Ő mindent megkapott eddig az életben. Vagyon, szeretet, törődés. Én csak egyre vágyom. A férjére.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Elég sok minden átfutott az agyamon, miközben a lapodat olvastam, de a legtöbbször talán az jutott eszembe, hogy sajnállak. Már egészen kicsi korod óta csak szeretetre és figyelemre vágysz, pici koród óta sóvárogsz iránta és még mindig nem kaptad meg úgy és attól az embertől, akitől annyira fontos lenne számodra.
A jellemedet érdekesen oldottad meg, de így is megismerhettük a karakteredet. Nehezen - vagy éppen nem - teszel különbséget a szerelem és a vágyak kielégítése között, azt akarod, hogy akarjanak. És akarnak is, csak épp nem úgy, ahogy te akarod. Egyszerű eszközként tekintenek rád, pedig te többre vágysz, sokkal többre. De sajnos nem is fognak addig többnek nézni, amíg ilyen egyszerűen adod magad. Az, hogy ennyire kétségbeesetten akarsz valamit, igazán szomorú, mert ez sok olyan dolgot indít be az emberben, amitől meggondolatlan lehet, vagy éppen óriásit kockáztat. Te is erre vetemedtél, amikor tárcsáztad azt a bizonyos telefonszámot. Szerelemnek gondolod, amit érzel, birtokolni akarod azt a férfit, aki nem lehet a tied. És ha esetleg a tied lesz? Happily ever after?
A lapod nagyon olvasmányos és szépen megírt, nagyon tetszettek a leírások és az érzelmi hullámvasút, amit felvázoltál.  

Színt és rangot hamarosan admintól kapsz, de én addig is utadra engedlek, hogy becserkészhesd azt a nagybetűs férfit.

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!