Jack a tipikus jó szomszéd srác férfi. Könnyű vele kijönni, kedves, figyelmes. Szívesen segít bármiben, ha kéred vagy ha látja, hogy szükséged van rá. Közben kellemesen elcseveg veled mindenről, ami könnyed vagy egyszerű mindennapi téma - de ha esetleg valami komolyabbról lenne szó, akkor is számíthatsz rá és a nagy, széles vállaira, amire támaszkodhatsz. Amennyiben csak rólad van szó. Az egyetlen "furcsa" jellemzője lehet, hogy nagyon nehezen megfogható. Végig beszélgethetsz vele órákon keresztül, de csak miután már rég elhagyta a helyszínt fogsz rájönni, hogy magáról semmi igazán személyeset nem osztott meg. Amennyire lazának és szociálisan kifejezetten nyitottnak tűnik, annyira nehéz is átlátni őt. Az egyetlen dolog, amiről előszeretettel szokott társalgást indítani az az anyja, az iránta táplált szeretete és tisztelete, az általa örökölt érdeklődés az (olasz) konyha iránt. Más egyebet viszont nem fogsz tudni megismerni a múltját vagy privát életét tekintve - bár nem egy riporter igyekszik kiszedni belőle valamit az interjúk során, főleg a rejtélyes, szinte soha meg sem említett volt házasságáról.
Jake igazán megtermett férfi és kellően jó fizikummal rendelkezik, mondhatni korának csúcsát éli most. Széles vállak, magas (190 cm), izmos alkat. Arca kifejezetten markáns, sötét vonásokkal - nem fél kicsit szabadabban hagyni a szakállát sem, ha éppen úgy tartja kedve. Sötét hajszínén kívül mást nem örökölt olasz anyjának oldaláról, sőt kifejezetten amerikai apjára hasonlít szinte minden tekintetben. Amit egyenesen rühell, de erről sem beszél senkinek. Általában laza stílusban öltözködik, de nem veti meg néha a divatosabb darabokat sem, kifejezetten ki tud öltözni, ha akar, ha éppen van valamilyen gála vagy rendezvény, amin részt kell vegyen.

Egy csattanó hang.
- Te most tényleg…?
- Úristen! Jack… sajnálom… Sajnálom, nem akartam! Jack, kérlek…!
Izzadtan riadtam fel az ágyban. Levegő után kapkodva bámultam a plafont egy ideig, hallgatva a szívdobogásomat. Régmúlt emlékek rohamoztak meg a sötétben.
Mindig a sötétség volt a nehezebb. A csend. Amikor minden elhalkul, elhalványul körülötted. Amikor egyedül maradsz a démonaiddal. Régi és kevésbé régi szörnyűségek keveredtek össze egymással. Hol apám, hol Janet arca lebegett előttem, de végül édesanyám véres arca az utolsó, amit magam előtt látok, mielőtt felébredek.
Mintha csak tudná, hogy rágondolok, hirtelen megcsörren a telefon.
- Hajnali négy óra van, Anya – mormolom miután a fülemhez emeltem a készüléket.
- És akkor így köszöntöd édesanyádat? – szól bele Camila természetesen karcos hangja a túloldalról. Életében egyszer sem szívott egy szál cigerattát sem, de mégis kellemes füstös beszéde volt. – Amúgy pedig nálam már 10 óra van.
- Elnézést… - dörgöltem meg az arcomat, hogy lerázzam magamról az álmaimból visszamaradt rémképeket. – Jó reggelt, Mama!
- Jó reggelt, kedvesem! – sugárzott át a mindig napos és lágy törődés, ami Olaszországot idézte bennem.
Bár nem ott születtem, és talán semmi nem utalt az életemben, hogy előbb említett országból származna a családom, mégis sokkal közelebb éreztem magam hozzá. Azt tartottam igazi hazámnak és igyekeztem az amerikai oldalról elfelejtkezni. De leginkább csak apámról… ami meglehetősen nehéz volt, amikor őt láttam minden egyes alkalommal, amikor a tükörbe néztem. Átkoztam a sorsot, amiért rá kellett hasonlítanom, ahelyett, hogy igazi olasz genetikával rendelkeznék. Azt is tudtam viszont, hogy ezen már kár keseregni, és mama is biztosan ezt mondta volna nekem, ha most hangosan megosztottam volna vele a gondolataimat.
- Kissé fáradtnak hangzik a hangon, fiam. Minden rendben van?
- Talán mert hajnalok hajnalán akar kedves drága anyám beszélgetni velem? – kérdeztem, de hangomban egyértelmű cukkolás volt, mint neheztelés.
- Nem… nem hiszem, hogy erről lenne szó. – Anyám hanglejtése komolyra váltott.
Sóhajtottam egyet, mert természetesen a sasszemű – vagy ez esetben éles fülű – anyám mindent felfedezett bennem, ami a hangulatomat vagy lelkiállapotomat jelentette. Akármennyit is Külömorgolódtam ezen fiatalabb koromban, vagy éppen, amikor nem akartam előtte felfedni a gondjaimat – ami a legtöbb esetben így volt – szerettem ezt a fajta törődést. Emiatt volt olyan szoros a kapcsolatunk továbbra is. Meg az átélt nehézségek miatt.
- Csak rosszat álmodtam, semmi komoly – válaszoltam végül. Nem akartam neki hazudni, de nem is akartam vele megosztani a teljes igazságot: hogy mennyire részese még az életemnek az a sok szar, amit átéltem. Főleg, ami Janettel történt. Talán mert az még közelebb van hozzám, mint apám borzalmas tettei. Azokhoz 30 évem volt hozzászokni. Nem, mintha könnyebb lenne cipelni a súlyukat. – Talán az új munka miatt vagyok ideges.
- Ó, igen! Erről akartam beszélni veled! Mesélj, milyen volt? – érdeklődik lelkesen.
- Hmm… érdekes.
- Érdekes? Történt valami?
Mint mondtam éles fül.
- Nem igazán… - mormoltam, ahogy megvakartam közben mellkasomat, majd kezemet lecsúsztatva a hasamra élveztem a hűs szellőt, ami befújt az ablakon és meglengette a lepedőt, ami befedte testemet. – A séf egy nő. Különleges személyiség. Nagyon non sense. Vasmarokkal fogja a konyháját.
- Már most kedvelem – feleli elégedetten Camila.
Felnevettem.
- Igen, biztos vagyok benne, hogy kedvelnéd őt – mondtam megrázva kissé a fejemet.
- Na és… Ő kedvel téged? – Hallottam anyám hangján, hogy próbál óvatosan puhatolózni, de közben teljesen egyértelmű volt a szándékával kapcsolatban.
Felnyögtem.
- Anya… nem. Én nem hiszem… - Sóhajtottam egyet, mert nagyon nem akartam beszélni arról, hogy mennyire állok készen egy kapcsolatra vagy nem. Főleg, hogy most Janet arca ennyire frissen az elmémben lebegett. Amúgy is sem tűnt úgy, hogy az ilyesmi a közeljövőben volt. – Valójában úgy tűnt, mint utálat első látásra.
Egy meglepődött levegő vétel a vonal túloldalán.
- Ne! Téged? Utálni? Lehetetlen! Hiszen mindig olyan lehengerlő vagy! Igazi úriember!
Mosolyogtam édesanyám felháborodásán.
- Nos, úgy tűnt, hogy Miss Hopkinsnak így sem voltam elég megfelelő. Bár fairnek tűnt, amikor megvizsgálta a teljesítményemet.
- Óóó… Nos, az tény, hogy a munkáddal kapcsolatban te is elég háklis tudsz lenni, ha arról van szó. Biztos vagyok benne, hogy azért volt egy-két megszólalásod is.
Egy grimasz kúszott a számra.
- Lehetséges, hogy kicsit jobban rápakoltam az attitűdöt, mint szoktam – vallottam be.
Valójában egyáltalán nem voltam az ideges vagy sértődős fajta. Nem volt feltétlen forró a temperamentumom. Legalább én így vélekedtem ezzel, de mama mindig azt mondta, hogy csak hosszabb volt a tűrés határomon, de ha robbantam, ha aztán jaj, mindenkinek. Az biztos, hogy mindig igyekeztem kitartani, ameddig lehetett, mielőtt igazán elborított volna a vörös köd vagy magával vitt volna az ördög – nagy valószínűséggel apám viselkedése miatt kompenzáltam.
Mi lehetett akkor Miss Hopkinsban, ami ennyire rövid időn belül kihozta belőlem a csipkelődést?
- Mindenképp érdekes lesz majd együtt dolgozni… - jegyeztem meg, ahogy ekörül forogtak a gondolataim.
- Helyes. Mindig is kellettek neked a kihívások és a konyhában találtad meg ezeket a legkönnyebben. Bármi más történhet a világban, ameddig a kezedben lehet egy tál étel, amit elkészíthetsz…
- Igen… és ezt neked köszönhetem – mondtam ellágyult hangon.
Tudtam, hogy anya tisztában van azzal, hogy itt nem az olasz származásomra és híres kulináris képességeikre gondoltam, mint inkább azokra a napokra, amikor minden rossz volt a világgal, amikor azt hittem, hogy semmi nem lesz jobb… soha nem fogunk megszabadulni apa vasmarka alól… mama behívott a konyhájába, hogy megmutasson mindent, amit a saját anyukájától és nagymamájától tanult. Azokon a napokon a meleg konyhában elkuckózva – apa szinte soha nem tette be oda a lábát, mert szerinte az a nők területe/helye – mama gyengéd, segítő kezei alatt úgy éreztem, hogy a világ kicsit ragyogóbb, kicsit könnyedebb.
Ezt az érzést soha nem felejtem el és ez az, amit mindig igyekszem tovább adni azoknak, akik elé lehelyezem a tányéromat. Remélem, hogy ameddig élek ebben senki és semmi nem akar majd meggátolni.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

A világ minden táján évente legalább egy napot dedikálunk annak, hogy megünnepeljük az édesanyákat, akik életet adtak nekünk és felneveltek bennünket, de egyetlen anyák napi ajándék sem ér fel azzal a kapcsolattal, amit Te magad mutattál be nekünk a történetedben. Nem mondhatom, hogy általánosíthatnék, amikor azt mondom, hogy kevés annyi idős férfi olyan biztos abban, hogy kifejezze a szeretetét egy nő iránt, mint ahogyan Te megteszed ezt a saját édesanyáddal, akár az éjszaka közepén is, félálomban. Ha pedig valaki nem találná ezt épp elég nagy érdemnek, annak ott van egy nyitott, könnyedén szocializálódó és nem utolsó sorban jó főző tudással rendelkező férfi, akit jobban is megismerhet - legalábbis annyira, amennyire hagyod magad. Azzal, hogy rámutattál arra, hogy vannak dolgok, amiket tudatosan hallgatsz el mások elől, akaratlanul engem is kíváncsivá tettél. De nem erőltetem, nem kíváncsiskodom, hiszen mindenkinek megvannak a maga titkai és amíg nem emberölést sunnyogunk el, addig rendben is van, nem igaz?
És ha már az emberölés témánál vagyunk... Na, nem kell rosszra gondolni, nem ténylegesen, fizikailag is kivitelezett kiiktatásról beszélek, sokkal inkább arról a szópárbajról és puskaporos hangulatról, ami közötted és Miss Hopkins között kialakult. Kíváncsi vagyok meddig eszkalálódik ez közöttetek és mikor jön el a pillanat, amikor felrobban a konyha. De tényleg csak képletesen. Ha nagyon szépen nézek, beülhetek mellétek egy tál popcornnal, hogy végig nézzem legalább egyszer a civakodásotokat? Csak és kizárólag a tudomány nevében, hogy segítsek megállapítani, vajon kit lehet háklisnak nevezni?
Színt hamarosan kapsz valamelyik admintól, én pedig addig is szeretnék még egyszer gratulálni az elfogadásodhoz!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!