Mindenhol Halloween-i maskarába öltözött emberek mászkáltak az utcán, míg a kórháztól eljutottam a pubig. Igazából nem volt ezzel semmi bajom, én is kedveltem az efféle eseményeket, ráadásul meg is hívtak több buliba is, de mire oda jutottam, már egyáltalán nem volt kedvem egyikhez sem. Rossz hangulatom volt, úgyhogy a jelmezemet a benti öltözőszekrényemben hagytam, és megindultam a hűvös októberi szélben. Csak úgy, igazából céltalanul. Magam sem tudtam, hogy mire vágyom igazán, leginkább talán a fejemet szerettem volna kiszellőztetni.
Út közben a sok boldog ember azonban csak még inkább lehangolt, szóval az egyik szimpatikusnak tűnő bárba tértem be végül. Nem ismertem a helyet, de nem is ez számított. Csak az, hogy adjanak valami alkoholt, ami talán javít valamelyest a béka feneke alatt lévő kedélyemen. Sosem könnyű elveszíteni egy beteget, de engem sokszor jobban megvisel, mint amennyire megengedhetném magamnak. Ma valamiért pont olyan állapotban voltam, hogy érzékenyebben érintett, így aztán még az életkedvemet is elvette a veszteség. Bele sem akartam gondolni, hogy mit érezhet most a gyászoló család.
Megmondani volt a legnehezebb, azt az érzést, azokat a perceket gyűlöltem a munkámban a legjobban. A rendőrök voltak még hasonló helyzetben, de nekik általában legalább nem azt kellett közölniük, hogy miattuk halt meg a hozzátartozójuk, hanem azt, hogy megtalálták, vagy sajnálattal közlik, hogy ez és ez történt. Az én esetemben azonban egyértelmű volt, hogy engem fognak hibáztatni, még akkor is, ha nem én tehetek róla, mert menthetetlen volt a páciens. Sajnos ilyen esetekben én is egyből magamban kerestem a hibát, holott ez minden körülmények között tilos lett volna számomra. Így szokott az ember gyorsan kiégni, vagy teljesen bedilizni. Szerencsére ott még nem tartottam.
Ahogy beléptem, megcsapott a pubok semmihez sem hasonlítható levegője. Jó hangulat volt, nevetés áradt felém. Sok ember itt is be volt öltözve, és látszólag nagyon jól érezték magukat. Még nem volt olyan késő, hogy elinduljanak a partikra, de ahhoz már eléggé este volt, hogy beüljenek és megalapozzák a hangulatot mára. Egy kicsit irigyeltem őket, de gyorsan elhessegettem az érzést, és egészen a pultig küzdöttem magam. Ott aztán pár perc múlva le is csaptam egy éppen felszabaduló székre, és már rendeltem is egy vodka martinit, csak úgy kezdésnek. Ha úgy vesszük, én is beöltöztem, csak éppen saját magam befordult változatának.
- Köszönöm! – mosolyogtam futólag a pultos srácra, tekintetem pedig unottan siklott tovább a sürgő-forgó dolgozókon. Az egyik lányt ugyan ismerősnek találtam, de annyi emberrel volt dolgom egy nap, hogy nem tudtam volna megmondani honnan. Akkor sem, ha a fejem tetejére állok, így jobb híján kiemeltem az egyik olívabogyót a poharamból, és elmélázva haraptam le a felét. Nem érdemeltem meg igazából, hogy büntessem saját magam, ilyenkor mégis az önostorozás volt a szokásos esti programom.