Balu & Minnie

Experience is the worst teacher; it gives the test before presenting the lesson.

- Tudod, hogy egy kicsit beszűkült az érdeklődési köröm. - vonok vállat némiképp szégyenlősen. Oké, hogy nem vagyok épp csajos, de az, hogy ennyire a különböző motorsportok szerelmese legyen valaki, az elismerem, hogy ritkaság. De nem árultam zsákbamacskát, tudta mire vállalkozik így nem panaszkodhat.
- Aquapark? - kérdezem már jóval bizonytalanabb hangon, és akaratlanul is össze szorítom még a lábujjaimat is mintha azzal meg tudnék kapaszkodni a szárazföldben. - Kis ország nagy kalandok vagy mi. - láttam egy reklámot amiben hasonló dolgot emlegettek. Tényleg szép és sokminden van relatíve kis helyen. Mint egy ország méretű Disneyland, ahová lépsz ott van valami program lehetőség. Mondjuk nekem a táj tetszik legjobban, erdők, szántóföldek, mezők, folyók és tavak. Balu azt ígérte, hogy majd megnézzük a Balatont is, errefelé az a legnagyobb tó, és szerinte olyan sekély, hogy abba biztos nem fulladok bele a partközelben. Majd meglátjuk.
- Jaj már, nem kuksolok egész nap a gép előtt, most ne add elő az elhanyagolt királyfit. - öltöm ki a nyelvem incselkedve. Az első pár napban még esténként beszélgettem a szüleimmel egy kicsit, de azóta csak néhányszor vettem elő a gépet, hogy dolgozzak mert valamiből élni is kell. Jut eszembe! Szerintem már meg kellett érkeznie az e-mailnek attól a családfa kutatós DNS oldaltól ahová poénból elküldtünk a nyálunkat, Balázs, én és Bo (azaz Robert Mitchell - szerintem még életemben nem hallottam a rendes nevét). Vajon mi derül ki? Milyen származásúak vagyunk?
- Kezdem megszokni, hogy a családodban mindenki ügyeletes mókamester. - jegyzem meg vigyorogva, hogy oldjam egy kicsit a feszültséget. A múltkor például a nagypapájának mutogattam el, hogy megszomjaztam, kérnék egy pohár vizet, töltött is nekem egy műanyag palackból a pohárba víztiszta folyadékot amiről az első korty után derült ki, hogy pálinka… Nekik bizonyára szórakoztató, és lassan megszokom a dolgot, sőt már én magam is megvicceltem egyszer Balázs anyukáját.
- Jó, csak gondolom akartok majd fiús beszélgetni meg ilyesmi. Nem tudhatom, hogy miben zavarlak meg titeket. - vonok vállat. Akármennyire is egy cseppnyi lakásban élünk otthon, mégis tiszteletben tartom a privát szféráját. Attól még mert egy pár vagyunk és együtt élünk még lehet magánélete. Ha szeretne kicsit kanbulizni, nem fogok a nyakára mászni, majd elfoglalom magam: ha mást nem, Bagellel felfedezzük a környéket.
- Elég hamar levetted. - azért ez egy kicsit rosszul esik. Csak kamugyűrű volt meg minden, de akkor is, jól esett volna ha egy kicsit tovább magán tartja, és nem úgy szabadul tőle mintha valami bolhás pokróc lett volna.
- De, együtt szokták, csak… mindegy. Azt hittem még tart a területjelölő korszakod. Úgy tűnik elmúlt.- vonok vállat. Miután kiderült a felmondásom és annak konkrét oka, meg bevallottam neki, hogy Oliver meddig merészkedett, szerintem két napig megsült volna a tojás a kobakján. Utána egy ideig jóformán az utcán is kisérgetett, és ha véletlenül mégnézett volna bármilyen pasi is magának (szerintem csak hallucinált) akkor olyat szorított reflexből és önkéntelenül a kezemen, hogy egyszer a parkban át kellett masszíroznia a kézfejemet mert majdhogynem eltörte a csontjaimat. Szerintem féltékeny volt, nem is kicsit, és nekem furcsa, hogy ezen a hazai terepen ennyire hirtelen múlt el a dolog. Nem mintha hiányozna a balhé, csak jól esett volna ha ezzel is komfortál itt idegenországban, hogy jelzi mindenki felé, hogy összetartozunk. De ha nem, hát nem.
- Értem, értem. Akkor majd bérelünk olyat amilyen van. Csak ne valami lábbal hajtóst mert biztos elvisz az agybaj. - lóerő legyen, a többi nem számít! Utálnék csordogálni a forgalomban amiatt mert nem húz a szekér.
Csajos program? Inkább a halál! Hát mit kell még kiállnom nekem ezen a helyen? Erről nem volt szó!
- Bázmig Balázs, a frászt hoztad rám! - csattanok fel méltatlankodva. Hála égnek, hogy a tesója se egy rózsabimbó. Találkoztunk már egyszer, de azért abból pont nem tudja az ember megítélni, hogy milyen típus. Remélem tényleg nem torkollik valami groteszk filmes ruhapróbálós montázsba a vásárolgatás mert akkor elsírom magam.
- Nem is biztos, hogy jönnek? - csodálkozok el kissé, mert azért ilyesmi nálunk nem szokott előfordulni. De az utóbbi másfél hétben már annyi furcsaságot láttam, hogy ezen igazán kár lenne kiakadni.
- Tényleg kedvelem őket. - bújok egy kicsit. Őszintén kedvelem a családját, mert bár furák meg állandóan ugratják az embert, de mindenki kedves és tele vannak szeretettel még akkor is ha nem pont ilyen lányt képzeltek el Balázska mellé. - Nekem biztos hiányozni fognak. Mondjuk… ezt még a nagy Samu mészárlás előtt mondtam, szóval a hétvége után nem ér ezzel jönni. Tényleg, ugye nem kell külön aludnunk megint? - biggyednek az ajkaim máris. Már így is be vagyok zsongva, a hormonjaim az egekben tombolnak, de ha megint két különböző ágyba és szobába száműznek minket, biztos, hogy ki fogok borulni. Annak fényében, hogy hogyan jöttünk össze, meg, hogy alig néhány óra ismeretség után az ágyban landoltunk, szerintem jogos a frusztrációm. Működik a kémia, de mint minden kotyvalék előbb utóbb ez is eléri majd azt a pontot amikor robban ha nem vigyázunk rá.
- Kamerázhatunk velük ha van hozzá kedved, szerintem biztos szívesen látnának. Meg amúgy is, már napok óta nem beszéltem velük. De nem aggódnak, szerintük jól áll nekem hogy be vagyok tojva idegen terepen. - nevetem el magam. Kedves szüleim vannak, kifejezetten élvezik, hogy mennyire új és kicsit se komfortos nekem Európa. Egyáltalán nem aggódnak miattam, inkább jót szórakoznak.
- Neked nem hiányzik? - pillantok rá vissza őszinte kíváncsisággal - Mármint az otthonod. Nekem még sose volt honvágyam mert még sose voltam hozzá elég sokáig távol otthonról. - ez a hely hozza elő belőlem a merengést? Vagy mégis micsoda?

Minnie & Balu

 Travel is the healthiest addiction.

Egy szimpla vállvonással reagálom le azt, hogy nincsenek illúzióim, még Budapestet se nagyon lehet összehasonlítani New Yorkkal, nem hogy Szegedet… Meg a két ország sem épp egy kategória, de na, azért nem lóháton közlekedünk meg jurtában lakunk, annyira nem rossz a helyzet, Kelet-Európa ellenére. Sőt, például Szegeddel szerintem simán lekörözzük a nagy amerikai város némely városrészeit…
- Nem, mindbe nem tud, hála az égnek… mert jó részéről tényleg nem is tud, másrészt meg annyi ideig valószínűleg úgy se maradunk, hogy a végére érjen. De ha mégis, ne aggódj, fogadni mernék, hogy egyből kezdi előröl! - majd akkor panaszkodjon nekem, ha huszonötödszörre meséli neki az öreglány, hogy milyen aranyosan pancsikoltam kis szarosként a kerti pocsolyában egy eső után, vagy hogy akadtam fenn a kerítésen, miközben próbáltam kiszökni, hogy a haverokkal játsszunk.
- Persze, azért mondtam! Volt egy sanda gyanúm, hogy az egyből érdekelni fog… - vigyorodok el, ha már az Amerikához képest harmatos lepkepuki méretű kis országunkban ilyesmi található, még szép, hogy sort kerítünk rá. Igaz, magyar viszonylatban elég messze van anyuéktól, de New Yorkhoz képest? Átugrok a szomszéd városnegyedbe, körülbelül…
- A Hungaroring mellett amúgy is van egy Aquapark, ott még én se jártam… de a túra is jól hangzik, olyan az ország, mint valami rossz zsibvásár, van itt minden! - csak találja ki, hogy mire kíváncsi, vagy mit szeretne megnézni, aztán úgy lőjük be a GPS-be az úticélt. Az se baj, ha olyasmit látogatunk meg, amit már láttam, úgy is rég kirándulgattam már itthon, szóval igazából jöhet bármi.
- Jól van, ahogy gondolod. - hagyom annyiban a dolgot, nagy problémát különösebben nem csinálok belőle, inkább csak csodálkozok, amennyi programunk volt eddig, hogy bírt egyáltalán időt szakítani arra, hogy kamerázzon is.
- Jah, valami olyasmi. - adok igazat neki, mert ettől jobban én se tudom elmagyarázni, ez egy életérzés, na, át kell élni, megtapasztalni, hiába ír róla valaki könyvet, úgy sem ugyanaz.
- Igazából annyira nem vészes, bár értékeltem volna, ha nem felejt el PONT erről szólni… - vakargatom meg a fejem, mert na, amilyen kultúrsokk tud lenni egy disznóvágás annak, aki még nem járt ilyesmin korábban, nem árt, ha időben fel van készítve a másik és fel tudja rá készíteni csöpp lelkét. De ezt már buktuk, szóval valami más megoldás kell akkor, hogy Mini se szaladjon ki a világból, miközben a malac az udvar közepén vérzik el.
- Dehogy zavarsz! - nevetek jót a feltételezésen. Valahol azért vicces, hogy az előző barátnőkkel valahogy fel se merült soha ilyesmi… se őket nem érdekelte, hogy ilyen baráti iszogatásokra velem tartsanak, lévén úgy se nagyon van közös téma, se az edzések nem igazán hozták lázba őket. Esetleg, ha meccset játszottunk, talán…. Minnie-t valahogy nem féltem attól, hogy ne találná meg a közös hangot a többiekkel.
- Persze… még a vonatúton. - felelem némileg bizonytalanul, ezek szerint fel se tűnt neki? Más se hiányzott volna, mint a rokonok nyaggatása, így is jutott belőle, hogy valaki kezén még mindig ott virít… Az eljegyzésről tudtak, de esküvőről szó se volt eddig, sőt, ki is tagadnának, ha a család nélkül mondanánk ki a nagy „igen”-eket.
- Dehogy ezek, ne viccelj már! Nálatok azt nem együtt szokás kiválasztani? Ez csak valami  gagyi bizsu, megkértem a húgomat, hogy kerítsen valamit, ha a határon szívóznának a hatóságok. - osztom meg vele is a kulisszatitkokat, úgy rémlett, hogy neki is mondtam, de akkor ezek szerint csak akartam… hopsz.
- Hát, úgy, hogy… mások. Most tényleg konyhanyelven magyarázzam neked? Nézz ki az utcára, melyik szomszéd milyennel parkol, aztán egyből kapsz egy képet a kínálatról… - vagy benézhetünk valami szalonba is, de megnyugodhat, ott se a top kategóriás luxusautókat szokták általában bérbe adni, hanem a kis tucatjárgányokat. Remélem azért valamit csak sikerül keríteni ami elnyeri a tetszését, én se akarok Trabanttal hasítani végig az ittlétünk alatt, akármilyen buli is.
Látva azt a nagy grimaszt a csajos program említésére, alig bírom visszafojtani a vigyorgásomat, mielőtt azonban még rosszul lenne a gondolattól, igyekszem megnyugtatni – Annyit mondok, hogy tesóm matek-fizika szakon végzett… bár sokat nem jártam vele vásárolgatni, de arra mérget vennék, hogy a csajos program nálam se épp a tűsarkú, meg fidrifodri rózsaszín koktélruha vásárlást takarja… - oké, sminkelni azért szokott, de amúgy elég messze áll a plázacica kategóriától, talán találnak valami közös hangot.
- Aha, úgy volt, hogy jön a vőlegényével, remélem, hogy tényleg. Bár ebben a családban semmin se kell meglepődni. - vonok vállat, sokan vagyunk, valami mindig történik, unatkozni sosem szoktunk… Valahogy majd lesz, nem dől össze a világ.
- Hm? - nézek a másikra, mit szeretne, amikor pedig meghallom, akaratlanul is elmosolyodok, magamhoz is ölelem fél karral – Örülök, hogy így érzel. Nem mondom, hogy nagyon tartottam volna a találkozástól, de valahol mégiscsak megnyugtató érzés, hogy oda-vissza mindenki elfogadja a másikat, és nem szalad ki a világból. Én benne vagyok! Bár lehet, hogy mire hazaérünk, egy évre megint elég lesz a rokonokból… - na jó, attól valószínűleg előbb fogunk jönni, lévén ott a tesómék esküvője, de kíváncsi vagyok, néhány hét itt tartózkodás változtat-e majd bármit Minnie véleményén.
- Jut eszembe, anyudékkal ne kamerázzunk valamikor? Vagy nem féltenek, hogy egy szem kislányuk a világ másik felén dekkol épp? - mondjuk valamikor a jövőben egy olyan esemény se ártana, amikor a két családot összehozzuk élőben, legalábbis ha lesz egyszer esküvőnk, előtte nem ártana, de… egyelőre az online meeting is bőven megteszi, ha úgy van. - Vagy küldöd nekik a képeket-videókat folyamatosan, amit a sávszélesség elbír, elég az? - kíváncsiskodok, mert nekem sokszor kettőt szusszanni sincs időm, ha beindul a család aztán csak úgy özönlenek a kérdések, Minnie-nek talán egy fokkal több üres járata van még a szinkrontolmácsolásom mellett is...

Balu & Minnie

Experience is the worst teacher; it gives the test before presenting the lesson.

- Jól van na, tudom hogy itt is van majdnem minden. De azért beláthatod, hogy tényleg teljesen más vidék mint otthon. - vonok vállat mert nem tagadom, hogy előítéleteim voltak. Kinek ne lennének? Amilyen furcsa dolgokat mesélt Balu, meg amit mi tudunk erről a tenyérnyi országról, az nem éppen a technológia csúcsát sejteti. Arról nem is beszélve, hogy amikor megérkeztünk egy nem éppen high-tech pályaudvarra vitt ahol egy csörög-zörög halálvagonnal zakatoltunk tovább a semmi közepére. Mert nincsenek illúzióim, ez a település amit ők városnak hívnak nálunk maximum falu lenne. Vagy az sem. Itt mindennek más a mértéke, a települések és az épületek kisebbek, az autók is mások, de azt elismerem, hogy az emberek többsége egészen kedves. Bár amikor a héten két latino kinézetű nő megállított az utcán, Balu gyorsan elhúzott tőlük és valamit mondott amire hevesen reagáltak. Azt mondta nem minden helyivel kell barátkozni, és ők amúgy se értették volna egy szavamat se.
- Nekem tetszik, hogy sztorizgatnak rólad. A nagyid amúgy se tud minden gyerekkori sztoriba beavatni, tekintve, hogy milyen sokat utaztatok. - hajlamos vagyok elfelejteni, hogy a pasim mekkora világjáró volt régebben. Ezzel szemben én még New York államból se gyakran tettem ki a lábam, Európában se voltam még soha, ez az első alkalom. Van itt valami ősi, megfoghatatlan a környezetben, és rengeteg a több száz vagy ezer éves építmény. Ez nagyon is tetszik egyébként.
- Hungaroring?! Most ugye csak ugratsz? Elmehetünk? Légyszi! - csillannak fel a szemeim és lehetetlenség lenne leplezni az izgalmam. Azt megnézhetjük? Nincs túl messze? Valahogy az otthoni távolságokhoz vagyok szokva, és kicsit még furcsa, hogy ennyi minden van relatíve kis helyen összezsúfolva. Mármint a hazai viszonyokhoz képest. - De elmehetünk az állatkertbe is. Vagy akár túrázhatunk is, Bagel hátha élvezné. - veszek vissza a lelkesedésből, mert gondolom neki mennyi kedve lenne aszalódni a forró aszfalt mellett. Ettől függetlenül, ha még itt leszünk egy-két hétig lehet, hogy ráveszem majd egy Hungaroring látogatásra, hiszen ki tudja mikor lesz a következő lehetőség. Meg aztán, a fővárosukat is szívesen megnézném, amit láttam belőle az tetszett a maga ódon bájával együtt.
- Nem fontos, majd megnézem laptopról. Úgyis össze kellene már vágnom valamikor a következő videót. - nem is gondoltam volna, hogy a követőimet érdekelné egyáltalán egy “Mini menni magyarország” videó. Ehhez képest rengeteg komment érkezett amiben a fura kis országban átélt kalandokról kérnek élménybeszámolót. Már készül a magyar kaják videó, és ha minden igaz, lesz egy Trabant próbakör is… ha Balázs nagypapája kölcsönadja egy körre azt a kis füstokádó szörnyecskét.
- Szóval ez amolyan… szabadidő ruha volt gyerekeknek. - summázom a hallottakat. Praktikusnak tűnik, csak azt nem értem, hogy a felnőtteknek miért kell ilyesmi? Oké, mióta itt vagyunk én is többet koptattam a sportruháimat mint a csinosakat, de leginkább azért mert alkalmazkodtam a többiekhez. Ha mindenki mackó naciban van, én se parádézok a legszebb farmeromban, hanem inkább felveszek egy futónadrágot. Még ha nem is ugyanolyan mint a többieké.
- Ilyen súlyos a helyzet? - kerekednek el a szemeim. Nekem nincs tesóm így kicsit furcsa volt nekem, hogy Balu meg az öccse úgy köszöntötték egymást, hogy felváltva nyomták egymás fejét a hónuk alá mint a gyerekek, de az elgyepálás elég szarul hangzik. Akkor bizony Bálint valamint nagyon elcseszett, és nem osztott meg velem, amin esélyesen ki fogok borulni.
És ki is borultam!
- Ha nem muszáj nem vennék részt a mészárlásban. - csóválom a fejem egyetértve. Szegény Samu! Képtelen lennék végignézni ahogy feldarabolják, hiszen alig pár napja még vígan vakargattam a fülét meg adtam neki a húslevesbe kerülő zöldségek héját és karalábé meg káposzta leveleket. Nem vagyok valami nagy állatvédő de biztosan lenne valami humánusabb megoldás is.
- Nem baj. Örülök, hogy jól érezted magad. Legközelebb megyek veletek én is ha nem zavarok.- nem teszem hozzá, hogy amíg ő iszogatott a pajtival addig én Bagellel kucorodtam össze az ágyán. Otthon se szereti ha a kutya az ágyban hempereg, gondolom ez a hely se kivétel, de tényleg jól esett összebújni kicsit a tappancsossal. Ha már Balunak meg nekem nem sikerült amióta itt vagyunk… ezek a hülye vékony falak!
- Megyek és majd jól megnézlek titeket. - kacsintok is mellé, és sunyi mosolyra húzódik a szám. Ha van amiért érdemes vízilabdát nézni, az a sok izmos széleshátú pasi egy szál kisgatyában. Persze nekem Balu tetszik a legjobban, nem szoktam a többieket is stírölni, de ki tudja, talán itt az összes hapsi olyan szép formákkal rendelkezik majd mint a párom. Akkor aztán külön kínzás lesz, hogy nem haza megyünk ahol rávethetem magam. Nem mintha egy meccs vagy kiadós edzés után lenne ereje ilyesmire.
- Ezt megbeszéltük. - bólintok a dobálózásra. Jobb ha kihagyják, mert olyan jól úszok mint a fejsze nyél nélkül. - Miért? Te már meg is szabadultál a tiédtől? - pillantok a kezére, hogy csekkoljam a kamugyűrűt. Fura, de engem eddig nem zavart, sőt valahol megnyugtatott a fém karika. - Apropó, ezek lesznek a véglegesek vagy veszünk másikat? Csak mert ha ez már a végleges verzió akkor az enyémet be kell venni kicsit. - jelenleg egy ujjamon van a szép kövessel, azért, hogy le ne pottyanjon menet közben. Furcsa volt megszokni eleve egy ékszert is a kezemen, mert sose hordtam ilyesmit, de Balázs olyan szép gyűrűt választott nekem, hogy a látvánnyal nem volt semmi bajom, inkább azzal, hogy eleinte mindenbe beleakadtam vele.
- Hogy érted, hogy más? - pillantok körbe, és már tudom, hogy hülye kérdés volt. Itt tényleg jóval magasabb a kocsik átlagos életkora, és egészen mások is. Kisebbek, több a sedan, meg a számomra kevésbé ismert márka. - Hát… majd csak találunk valamit. - közelebb csalogatom az ujjammal, mert jár neki egy nagy puszi, hogy segítene nekem szerezni egy autót. Hiányzik a vezetés, ezt kár lenne tagadni, talán ezért is csillantak fel úgy a szemeim a Hungaroring említésére is.
- Csajos program? - szalad önkéntelenül is grimaszba az arcom. Fene essen bele, hogy itt mindenki azt hiszi, hogy én egy olyan kis csajszis tündibündi vagyok… kellett nekem szoknyás kis ruhácskában ide érkezni! Nesze nekem, jó első benyomás meg minden! - Majd megbeszélem vele, vacsira úgyis átjönnek, nem? - adom be a derekam, és magamban belül imádkozom, hogy a nővére ne akarjon elvinni fodrászhoz vagy ilyesmi. Egyébként aranyos csaj, furcsa, hogy ikrek mert annyira más a viselkedésük. Aztán lehet, hogy privátban ő is olyan mint Balázs, hogy tőből leordítja a fejed ha valami nem tetszik neki. Már csak az a kérdés, hogy az ajándékot hogy fogom akkor szállítani? Nem nagy dolog, sajnos semmi nagy nem fért el a bőröndökben idefelé a repülőn, de azért mégis csak, na. Elég feltűnő lenne ha két csörömpölő dobozzal flangálnék mellette, mert Balázs ajándékát is vinnem kell. Vagy azt adjam inkább privátban amikor ketten leszünk? Nem tudom itt mi a szokás. Meg amúgy is, elég félreérthető lenne a család számára, jobb ha inkább négyszemközt vagyunk, még a végén félreértenék a dolgot. Balázs egyik dobozában ugyanis egy kártya van, benne az ígéretemmel, hogy megtanulok úszni, meg egy fürdőruha a méretemben. Mindig azzal nyúz, hogy tanuljak meg, én pedig eddig még mindig nagyon ellenálltam mert félek a vízben. Ezen kívül persze kap rendes ajándékot is ami nem ilyen ciki.
- Egyébként… - nyelem le a fagyi maradékát is, hogy aztán séta közben hozzá bújjak egy kicsit - örülök neki, hogy elhoztál magaddal. Mindenki irtó cuki, jó, hogy végre találkoztam velük. Jöhetünk majd gyakrabban is, ha szeretnéd. - érdekes kijelentés ez tőlem, főleg annak fényében, hogy mióta itt vagyunk a vasbeton gyomromban alig marad meg valami, és még a családtagok közül sem tudok mindenkivel beszélgetni közös nyelv híján. Plusz még azt sem tudjuk mikor megyünk haza, tekintve, hogy engem nem várnak vissza az irodába, és neki sem igazán van dolga az uszodában. Így aztán lehet, hogy még hetekig itt dekkolunk, bár akkor valószínűleg nem úszom meg a csajos shopping napot, mert be kell szereznem némi ruhát. Még az a szerencse, hogy a bőröndök közül kettő is az ajándékokkal volt tele (nem akarok beszélni róla, hogy milyen tortúra volt átcipelni mindent a vámon), így van hová pakolni ha esetleg új ruhatárra lenne szükségem. Ismét végig szalad a tekintetem az utcán, de most az embereket azon belül is inkább a nőket nézem meg, hogy ha vásárlásra kerülne sor, mégis mik a lehetőségek? Elszomorító… valószínűleg keservesebb lesz, mint otthon ez a ruha vásárlás.

Minnie & Balu

 Travel is the healthiest addiction.

- Neeem, manapság már nem az a jellemző. Áram is van, nem is lóháton közlekedünk, az Internetről is hallottunk már, meg a hűtőről, mikróról, meg egyéb csoda talámányokról. - sorolok fel színpadiasan néhány dolgot a teljesség igénye nélkül, amikre rá szoktak csodálkozni a külföldiek kis hazám kapcsán.
- Ó, igazán köszönöm! Ha kezded unni a családi fotóalbum nézegetést, szólj nyugodtan, aztán majd leállítom az öreglányokat. Vagy eldugom valahova az albumokat amíg itt vagyunk. - dobom be gáláns ajánlatomat, mert el tudom képzelni, egyszer még cuki, másodszorra is aranyos, százhuszadszorra meg már inkább kívánja a pokolba az ember az egészet.
- Áh, vagy úgy…! - bólintok lassan megvilágosodva, mert bár engem teljesen hatalmába kerített a gyerekkori nosztalgia, meg hogy ennyi idő után végre sikerült hazajutnom, de abba eddig nem igazán gondoltam bele, hogy az amerikai, nagyvárosi nyüzsgéshez képest milyen lehet ide csöppenni. Nekünk Szeged nagyváros, Minnie szemében képzelem, inkább valami nagy falu lehet…
- Nos, ha gondolod, elszökhetünk kirándulni valahova egyik nap, bőven van látnivaló az országban, attól függően, hogy mit néznél meg inkább… Állatkert? Aquapark? Cseppkőbánya? Hungaroring? - teszem fel a költői kérdést, mert sejtem, melyik indítja be ezekből a legjobban a fantáziáját… még ha személy szerint engem az hoz legkevésbé lázba az említett példák közül.
- Baseball? Huhh, azt nem hiszem. Vagyis… magyar TV csatornán valószínűleg nem fogunk találni, maximum megnézzük, anyuéknál akad-e a 120 milliónyi csatorna között valami külföldi. Azon még látok rá reményt. - gondolkozok hangosan – Úszás, vízilabda, kézilabda, kajak-kenu, kosár, foci, F1… többnyire ezek a felkapottak, a többit inkább elvétve lehet elcsípni.- vázolom fel neki gyorsan, aztán ki tudja? Lehet, hogy már ez is változott az elmúlt pár évben, az igazat megvallva, az utóbbi néhány évben jóval többet éltem külföldön, mint Magyarországon, akár lehet valami változás is.
- Huhh basszus, ez bonyolultabb lesz, mint hittem. - sóhajtottam fáradtan, az ég felé emelve a tekintetemet, mert… mégis hogyan próbáljon meg az ember körülírni egy életérzést? Azért egy próbát adok neki, aztán vagy átmegy belőle valami, vagy erre is legyintünk egyet, hogy inkább hagyjuk – Jah, valami olyasmi. Nem is annyira a házban, inkább kint az udvaron. Tudod, ott a kert, érik a cseresznye, fára másztunk, leettük magunkat, beleakadtunk mindenbe, fociztunk az utca végén akkor is ha épp esett az eső és sár volt… maradjunk annyiban, hogy néha úgy estünk haza a nap végén, mint valami csata túlélői. - gyerekként meg pont nem az foglalkoztatja az embert, hogy jajj! Nehogy koszos legyen a pólóm, vagy kiszakadjon a nadrág, miközben eltanyázol a bringával és végignyalod az aszfaltot…
- Na jó, azt hiszem, kijár egy testvéri elgyepálás a kisöcsémnek. - csóválom a fejem, mert nem hiszem el, hogy egy dolga lett volna, és azt is elfelejtette! Értem én, hogy poén, meg a meglepetés ereje, de ismerem már Minnie-t annyira, hogy tudjam, nála az nem épp mindig nyerő dolog. Lásd a medencébe dobás, vagy épp egy disznóvágás, pláne, annak fényében, hogy összespanolt a malaccal, amíg a nagyiéknál voltunk.
- Oké, tudod mit? Akkor maradhatsz a házban, nem kell segíteni, majd bekamuzzuk, hogy nem bírod a vér látványát. - próbálkozok más megoldással, mert ha már direkt megvártak minket, ciki lenne, ha én is kihúznám magam az egészből… másfelől, engem annyira nem érint érzékenyen a dolog, mondhatni, ebben nőttem fel, szóval simán vakarászom a malac hátát egyik nap, egy nappal később meg eszem a belőle készült rántott húst, mint ha mi sem történt volna. Hiába, a pörkölt meg az oldalas sem fán terem…
- Elbeszélgettük az időt. - felelem ártatlanul, meg kicsit el is iszogattuk, mondhatni, rég is találkoztunk, volt miről dumálni, szóval mondhatjuk, én sem siettem haza. Pláne, hogy Minnie ilyen hamar kidőlt, és ki tudja, mikor lesz lehetőségünk megint hazajönni?!
- Ugye? Úgy érzem, rám fér már egy kis mozgás! De akkor ezt megbeszéltük, jössz velem. - ha Minnie nem lenne ilyen vízfóbiás, tuti, hogy már kirángattam volna a holt Tiszához is úszni egyet, de így az valószínűleg kimarad… vagy mást nem csónakázunk egyet, még kitaláljuk, mi legyen.
- Persze, szólok nekik… Tudom, tudom, a vízbe dobás nálad válóok. Erről jut eszembe, a kamugyűrűt nyugodtan leveheted, az csak a reptéren kellett, hogy beengedjenek minket az országba. - vetek egy pillantást a kezére, miközben egy harapással eltüntetem a tölcsérem végét is. Bár ha őt nem zavarja a plusz egy gyűrű az ujján, akkor engem sem...
- Huhh… a Ford szerintem megoldható, abból van egy szalon a városban. Egy kis Ka-hoz mit szólsz?- dobom be poénból, hátha ismeri ezt a típust is - A Chevy azt hiszem már keményebb dió lenne…  De szólok előre, itt kiiiiiiicsit más autókkal nyomulnak az utakon, mint nálatok Amerikában. Mást nem ha hazaérünk, keresünk neked valamit, aztán holnap elintézzük. - érzem, hogy kicsit hosszabb program lesz, mint mással lenne, de ha ennyire hiányzik neki a vezetés, akkor ezen ne múljon. Én se akarom folyton anyumtól elkuncsorogni a családi Opelt…
- Hm, a malacra visszatérve, esetleg beszélek  a nővéremmel aztán később jöttök át, amikor már lemegy a durvább része a történetnek. A párjával megyünk a nagyiékhoz hajnalban, ti meg tarthattok csajos délelőttöt, ha valamit még venni kell, akkor legalább van kit ugrasztani, sőt, szerintem még a sofőr szerepét is örömmel átengedi neked, annyira nem hozza lázba a vezetés… Mit szólsz? - inkább most találjuk ki, ha valamit variálni kell a programon, és akkor esetleg engem sem akarnak élve megnyúzni érte, hogy az utolsó pillanatban kavarunk, amikor már minden lezsírozva. Bár, ha meg a nővéremmel fog grasszálni, akkor újabb probléma, hogyan csempéssze el az ajándékait a nagyiékhoz, de kreatív lány, majd megoldja!

Balu & Minnie

Experience is the worst teacher; it gives the test before presenting the lesson.

- Egyszerűen csak fura. - ismerem már, ezért inkább csak nyalogatom tovább a hűsítő fagylaltot, hogy aztán amikor egy (szokás szerint) nagyobb falatot nyelnék le egybe, valami megakadjon a torkomon amire abszolút nem számítottam. MAZSOLA! Hát hogy kerül a puncsos fagylaltba mazsola, az ég szerelmére?! Némi rövid köhögés után csak sikerül lenyelni az összeaszott szőlőt is, így már kevésbé kigúvadó szemekkel nézelődök tovább.
- Igazából megnyugtató, hogy nem mindenhol olyan mint a nagyidéknál. Én arra készültem lélekben. - vallom be őszintén, hogy nagyon is előítéletes voltam ami az országban uralkodó állapotokat illeti. Képeket nézegettem, azokon mind olyan helyes kis parasztházak voltak mint amiben a nagyszülei élnek, és nekem meggyőződésem volt, hogy a többség ilyenekben él. Az anyukájáék 2000-es évek elején épített háza ehhez képest luxus a köbön! - Már láttam a csupasz baba sejhajodat, és meg kell mondjam, a korral nemesedsz mint a jó whisky. - kuncogok és végre megint egy kicsit szívom a vérét. De hiányzott már ez! Az anyukájának és a nagyijának is első dolga volt az orrom alá tolni a fogatlan kisBalázs képeit, láthattam a cseperedését az újszülött kortól egészen a gimis évekig. Ott ihatott valami gumibogyó szörpöt, mert hirtelen megnyúlt és vállas is lett, nem beszélve arról, hogy amint megjelent a pihe az állán máris felnőttebbnek nézett ki egy óvodásnál. Aranyos gyerek volt, meg kell hagyni.
- Nyugi?! - hüledezek egyet riadtan. Ennél is nagyobb nyugi?! Meg akar ölni vagy mi? Úgy csinál mintha nem tudná, hogy én kétszázzal pörgök alapjáraton is, ez a vidéki tétlenség meg “turistáskodás” teljesen kicsinál. - Én inkább már egy kis szórakozásra vágyok, ha már itt lenne rá lehetőség. - na nem éppen álmaim izgalma a helyi krimó, de csak jobb mint a kanapén üldögélni.
- Szerinted van rá egy minimális esély, hogy esetleg valahol baseball meccset adjanak? - érdeklődök, mert tényleg fogalmam sincs mennyire követik itt ezeket. Ha jól tudom épp ma játszik a Yankees, ha az időszámítást is figyelembe vesszük. Mást nem majd megnézem otthon a gépemről, amúgy is adósa vagyok a Vlog követőinek már egy újabb bejelentkezéssel. Amióta itt vagyunk még csak egy darab “becsekkolós” videót tettem fel, Balázs rokonai úgy elárasztottak programokkal.
- Otthoni viselet? És miért lennénk koszosak? - gyanús nekem ez az egész. - Mármint mondjuk suli után felvetted a kis susogós mackódat és abban voltál otthon? És mitől lesz valaki koszos a nagyiéknál? Tiszta a ház.- kíváncsiskodok tovább. Nekem is volt úgymond otthoni viseletem, egy kezeslábas amiben a garázsban bütykölgettem apámmal vagy Bo-val és tökig olajosan vettem le. Szegény anyám, fogalmam sincs milyen módszerrel tudta kiszedni belőle az olajat meg a többi koszt. De ha például csak simán pihentünk a lakásban akkor tök jól elvoltam farmerban is.
- Neeeem, miről nem szóltak nekem? - kérdezem gyanakodva. Azt már tudom, hogy Bálintnak még fele annyi esze sincs mint a kedves testvérének, és élvezettel nézi a bukdácsolásaimat a magyar gasztronómia rögös ösvényén. Simán megkóstoltatta velem a nyers fánk tésztát, mondván ez olyasmi mint a mochi csak magyar. Én meg csodálkozom ha fáj a hasam amióta csak itt vagyunk! De, hogy valamit nem fordított le nekem az új, sőt, kifejezetten aljas lenne, ki se néztem belőle!
- Miafa…. - esik ki a sokktól a tölcsér a kezemből. Most csak szivat. A kellemesen meleg idő ellenére is úgy sápadok el mint aki szellemet látott. Ne, ne ne ne ne kérem neee, nem akarok malacokat gyilkolászni és végig nézni se ahogy más teszi!
- Segíteni?! Balázs ha a szemem láttára gyilkolják meg szegény Samut én hazamegyek, esküszöm! - szinte gyűlnek a könnyeim is. Már megbeszéltük, hogy nem vagyok egy igazi parasztlány. Tegnap még simogattam szegény malac füle tövét, hát hogy várhatja tőlem, hogy feldaraboljam és megegyem? Komolyan mondom, ez az ország képes lesz a végén azt is elérni, hogy vega legyek.
Na jó azt talán nem. De tényleg, miért kell nekem oda menni? Meg segíteni? Mit tudnék segíteni egyáltalán?
- Inkább sokkoló. - mormolom az orrom alá a fejlemények után. Disznóvágás… pfujj.
- Elég későn estél be az ágyba, az igaz. - enyhülök meg kuncogva ahogy a haverjára terelődik a szó. Örülök neki, hogy jól érezte magát, így nekem is kevésbé van lelkifurkám amiért nem tudtam már moccanni se a hasfájástól. Így legalább nem ült mellettem unatkozva.
- Edzésre? Jól hangzik, legalább megnézhetem, hogy mit csinálnak itt másképp mint nálunk. Izgi!- Balu már amúgy is mesélte, hogy Amerikában teljesen más az edzés, és az otthoniak mellett jobban tudna fejlődni, de nem igazán értettem. Tekintve, hogy még úszni se tudok. Jut is eszembe! - De légyszi mondd meg nekik, hogy ne dobjanak be a vízbe, jó? - nem tudom, hogy terveztek-e ilyesmit de jobb ha kihagyják. Vagy ez a kamu karikagyűrű meg a Balázstól kapott szép párja megy a medence aljára velem együtt. Épp elég nagy balhé volt az első medencébe borításból is, nem hiányzik egy újabb.
Aztán jön megint a fekete leves. Megint a nagyiéknál alszunk, a semmi közepén. Komolyan, mintha valami tanyán élnének, akkora az az udvar! Próbára teszi a türelmem újra meg újra, és már nem tudom mit tehetnék, hogy jobban alkalmazkodjak.
- Szóval akkor ott lesz a szülinapozás, úgy készüljek a tesód ajándékával? - summázom a hallottakat. Még otthon vettem neki is meg a nővérének is ajándékot, de ha így állunk, akkor virágot is kellene szereznem. Arra meg mégse kérhetem a szintén szülinapos páromat, hogy furikázzon el egy virágüzletbe. Már bánom, hogy nem béreltünk kocsit, lehet, hogy a benzin és a motorzúgás hangja is hiányzik nekem.
- Hmm! Azon gondolkodtam, hogy esetleg mégis kölcsönözhetnénk valami kis járgányt. Nem kell valami nagy dolog, elég lenne egy Ford vagy Chevy ha van nekik… végső esetben még egy olyan hybrid Priust is elvezetek, csak már nagyon vezetnék! - vallom be neki, mit sem sejtve arról, hogy ezek az autómárkák azért itt nem annyira elterjedtek. Belegondolva, inkább régi autókat láttam az utakon, meg Suzukit és valami kelet-európai jószágot, talán škoda vagy mi a neve?
- Visszatérve erre a malac dologra. - kanyarodok ki a biztonságos vizekről megint a rafting pályára. - Az nem lehet megoldás, hogy csak később megyünk oda, és akkor lemaradok a legdurvább részeiről? - kezdem meg az elkudozást. Hátha sikerül elérni, hogy otthon maradhassak.

Minnie & Balu

 Travel is the healthiest addiction.

- Olyan jó-furcsa, vagy rossz-furcsa inkább? - vonom fel a szemöldökömet, miközben még egy gombóc fagyi elpusztítva, ha a városban járunk, vagy valami fagyizó közelében, az sosem maradhat ki. Mert ki tudja, mikor lesz lehetőség megint túrós fagyit enni? Vagy levendulásat. Vagy csipkebogyósat. Madártejeset. Puncs… Kecskeméti barack. És még sorolhatnánk…
- Jó, hát nagyiéknál lenni felér egy időutazással a múlt évezredbe. Anyuéknál max. a gyerekkoromba… de az se annyira vészes. Talán. A gyerekkori fotóalbumokat már előszedte neked anyu? - kérdezek vissza, szerintem nincs olyan rokonunk, akinek ne nyomta volna az orra alá a pucér babakori fotóinkat, szóval meglepne, ha pont Minnie maradna ki a szórásból. Bár ha eddig nem volt, majd bepótolja, azon egy pillanatig sem kételkedek!
- Szuper! Akkor meg is van az esti program. Egy kis nyugi úgy is ránk fér. - igen, nekem is fárasztó tud lenni a saját családom, amikor hosszú időn keresztül nem látjuk egymást és mindenki egy rakáson mondja a magát, mesél, sztorizik, hangoskodik, és egy perc nyugta sincs az embernek. Szeretem őket, de azért fárasztóak, na!
- Hm, persze, nézhetünk valamit. Mondjuk lövésem sincs, mostanában milyen meccsek mennek, de jah, valószínűleg bármelyik kocsmában oda-vissza keni mindenki a témát. - gondolkozok hangosan, miközben fejben azt kutatom, melyiket kéne célba venni, ahol nem feltétlenül csak inni meg tv-t nézni lehet, hanem akad darts, bowling, billiárd, vagy valami. Egy rakás vén tatával kártyázni nem feltétlenül nagy buli, Minnie-nek legalábbis.
- Hm? Mondd csak! - nézek rá kíváncsian, mert nem szokott ő „engedélyt” kérni arra, hogy kérdezzen bármit is, szóval sejtem, hogy valami kényes téma lehet, valószínűleg egy újabb érthetetlen magyaros „valami”.
- Mert kényelmesebb abban mászkálni egész nap, mint farmerban… pláne nagyiéknál, ahol nap végére nyakig koszos lesz az ember. - kezdek bele óvatosan – Amikor gyerek voltam, mondhatni, az volt a normál, megszokott „otthoni viselet”. - nosztalgiázok kicsit, mert nem tudom, náluk mennyire volt ez az „iskolai viselet” meg „váltóruha otthonra” téma, legalábbis annyira szigorúan véve, mint nálunk.
- Várj, nem is szóltak neked? Azt hittem, Bálint fordított neked, amíg én anyunak segítettem a pincében. - torpanok meg egy pillanatra, de elég egyetlen pillantást vetni Minnie arcára, hogy nyilvánvalóvá váljon – nem, egy árva szóval sem meséltek neki arról, mi is vár rá holnap. Oké, értem én, hogy a meglepetés mindig nagyobbat üt, de tekintve, hogy néhány nap alatt milyen kultúrsokkot kapott a nyakába, ha nem muszáj, nem tesztelném tovább az idegrendszerét. Mármint… biztosra veszem, hogy így is lesz még bőven elég furcsaság, ennyire nem rúgnám be páros lábbal a mély vízbe.
- Megyünk disznót vágni. Az egyiket meghagyták télen, hátha… - haza tudunk jönni, és szerencsére nem is kellett túl sokat várni, Samu sem árválkodott sokáig az ólban magányosan.
- De ne aggódj, semmi gond, ha sose voltál még ilyenen, majd úgy is mondják, hogy mit kell segíteni. - ha akarja, szúrhatja a malacot, lehet tepertőt csinálni, hurkát tölteni, húst hordani, segíteni a főzésben – vagy abban inkább ne, őt ismerve – de valami biztos akad majd… Mást nem marad mint szemlélő, meg kóstoló, fogadok, Bagelnek nem lesz ellenvetése az utóbbi ellen. Mert hát van jobb, mint a frissen sült tepertő?
- Ugyan, nem kell mentegetőzni. Nekem is fárasztó néha a saját családom, képzelem akkor neked milyen lehet. - nálunk a szűk család fele is nagyobb, mint nála az egész, így, hogy ő egyke, nekem meg kapásból van 1 iker-, meg 4 féltesóm… Kettőhöz már New Yorkban volt szerencséje, a másik hármat meg megismerhette az elmúlt napokban.
- Az  jó volt, ezer éve nem találkoztunk, hajnalig úgy eldumáltuk az időt, hogy szinte fel se tűnt, csak az, hogy már pirkad… - vallottam be, részben ezért is aludtam ma majdnem délig. Vagyis aludtam volna, ha hagynak, de a reggelit így is kihagytam, inkább az alvás.
- Persze, úgy is volt róla szó, hogy összefutunk még, legközelebb majd valami emberibb időben, hogy te se legyél ennyire kimerülve. Vagy azt is beszéltük, hogy jövő héten beugrok hozzájuk valamelyik  nap edzésre játszani, ha már csapattársak voltunk, akár oda is elkísérhetsz, ha szeretnél. - dobom be ötlet gyanánt, mert bár tisztában vagyok vele, hogy a medencében lubickolás nem az ő világa, de a meccseket szereti. Még ha ez nem is valami hivatalos, csak egy sima mezei edzés lenne.
- Visszakanyarodva az előző témához, gondolom akkor azt is elfelejtette mondani öcsém, hogy megint nagyiéknál alszunk egyet? Vagyis anyuék hazaugranak, ő úgy se iszik szinte soha, viszont mi maradunk. Másnap ők is jönnek vissza, öcséimmel, meg nővéremék is jönnek, aztán nagy családi szülinapozás. - na jó, annyira talán nem, mint ha a kerek 30 lenne, de a 29 se rossz… amúgy is ezer éve nem ünnepeltünk együtt személyesen, ki tudja, mikor lesz rá legközelebb lehetőség?!

Balu & Minnie

Experience is the worst teacher; it gives the test before presenting the lesson.

Ha bárki a véleményem kérdezné: Balázsnak elmentek otthonról. Már fél éve én is otthon vagyok, a kis lakásban mást se csinálunk csak egymás fejét bámuljuk naphosszat. Mármint persze, videózunk, a könyörgésemre hallgatva most már indított vagyis indítottunk egy főzős YouTube csatornát is, nekem is ott a vlog meg a blog, és közben még egy könyv készítésében is részt veszek. Egész jó kis képes album lesz ha minden igaz, a Le Mans-i 24 órás verseny történetéről. Kutatok, írok, valamennyi pénz jön a konyhára is. Nem értem miért épp most akart haza utazni, amikor már túl vagyunk az oltáson is és látszik a fény az alagút végén, szinte napok-hetek kérdése és újra mehetne a medencébe edzeni és talán még a bajnokság is beindulna. Mégis, azt hiszem a honvágy felül kerekedett rajta, és nagyon tisztességtelen módszerekkel (amibe most nem mennék bele) meg tudott győzni, olyan dolgokkal kecsegtetett amikre nem tudok nemet mondani.
Mire kettőt pislogtam már a reptéren nyomták a pecsétet az útlevelembe, aztán a hosszú repülőút vége felé még egy karikagyűrű is az ujjamra csusszant. Döbbenet döbbenet hátán, főleg amikor leszálltunk, és Balázs hosszasan győzködött egy határőrt arról, hogy kik vagyunk mik vagyunk, mit akarunk. Gondolom, hogy erről beszélt mert érteni nem értettem. Apropó! Ebben a különös kis országban gyakorlatilag senkit sem értek, pedig hónapok óta vergődök a magyar nyelvvel és még otthon azt hittem, hogy egészen jól állok. Aztán az aprócska reptér után jött is az első sokk.
A vonat. Meg a pályaudvar. A sok mogorva ember, a szagok a hangok, a rohanás, az utazástól még kissé bágyadt Bagel, türelmetlenkedés. Gyakorlatilag a pályaudvaron máris egy tökéletes összefoglalót kaphattam arról, hogy hogyan is mennek itt a dolgok: rohanunk mint az őrültek, egyik vágánytól a másikhoz mert mindig másikat írtak ki és mondtak be, majd mikor a szerelvény indulása előtt percekkel végre felkapaszkodtunk rá, bemondták, hogy 40 percet késni fogunk. Pedig még el sem indultunk de már késni fogunk (így is lett)! A zötykölődés sem vette el a kedvem a nézelődéstől, igaz magamhoz képest csendben voltam, és Bagelt ölelgettem aki már teljesen kikészült és látványosan zaklatott lelkiállapotban pislogott. Tetszett a táj, és meglepően… normális itt minden. Mármint minden, ami nem fura.
Kezdjük azzal, hogy amikor megérkeztünk, valamiért átmenetileg nem Balázs anyukájánál lettünk elszállásolva, hanem a nagyszüleinél. Ezzel sem lenne gond, ha nem tettek volna külön szobába, mármint engem szobába, Balut meg ki a kanapéra. Udvariatlanság vagy se, képtelen lettem volna nélküle aludni ezen az idegen földrészen, így addig nyafogtam míg be nem jött mellém, mellénk. Mert Bagelt is becsempésztem a szobába, más se hiányzik, mint, hogy az udvaron rohangáló két jegesmedve reggelre cafatokra tépje. Tökre nem barátságos jószágok.
Azóta minden nap csak egyre mélyebbre ránt, kultúrsokknak hívják de ez távolról sem írja le az érzést. A rokonok kedvesek, de furák, hangosak és az arcomba másznak, ölelgetnek, a vállamra támaszkodnak ha kell ha nem. Ráadásul “természetesen” nincs közös nyelvünk, így valakinek állandóan velem kell lennie, hogy fordítson. Ebből a szempontból Balu tesói se minősülnek túl nagy segítségnek, mert hiába mondom, hogy eszem ágában sincs inni még egy pálinkát, vagy enni egy fasírtot, zsíros kenyeret, zserbót vagy traubiszódát, valahogy ezek az élelmiszerek mindig előttem teremnek és “meg KELL enni/inni”. Az egész élmény-csomag szörnyen kimerítő, és bár kicsit élvezem is, többnyire elveszettnek érzem magam, ami nem jellemző rám. A tetejébe még a fél család Góliát méretű, mintha a süteményeket Alice csodaországából szerezték volna és mindenkit megnövesztett...
- Inkább az utóbbi. De még mindig nagyon furcsa minden. - vallom be, miközben a madártej (madár. tej. miaszar?!) ízű fagyimat fogyasztom. Már megettem a túrórudisat, még hátra van a puncs. - Mióta anyukádnál vagyunk már egy kicsit jobb. Otthonosabb. - mosolyodok el halványan, ahogy körülnézek az utcán, milyen üzletek vannak, mik vannak a kirakatban. Tény és való, Balázs anyukája szupercuki. Vele nem kellett küzdeni Bagel miatt, egyből vette a lapot, hogy a csóró kisállat keresi a helyét és jobb ha szem előtt van. Közös szobát is kaptunk, és bevallom jót mulattam Balu gyerekkori szobáján, a posztereken és egyéb apróságokon. A rendetlensége ismerős, bár mellettem már egészen kikupálódott ilyen téren, de olyan az a szoba mint egy időkapszula. Imádom!
- Jól hangzik! - kapok is az alkalmon. Tegnap láttam egy kis kocsmát amikor a városban nézelődtünk, és nagyon szívesen kipróbálnám azt a csocsó nevű valamit is! - De nem muszáj a parton üldögélni, beülhetünk valahová meccset nézni vagy ilyesmi. Igazából jó lenne egy kicsit szórakozni, a kertváros után. Ha nem gond. - próbálkozok be. Fel nem foghatom, hogy hogyan tudnak ennyire… békességben élni. Csend, madárcsicsergés, kakas kukorékolás, malac röfögés, tücsök ciripelés. Hol vannak a mentőautók, a dühösen dudáló népek, a dugó meg a tömegnyomor mint otthon? Itt akkora kertek vannak a házak mellett és mögött, ahová nálunk egész felhőkarcolókat húznának fel. Apropó, felhőkarcolók. Miféle főváros az, ahol egyetlen egy magas épület sincs? És nem, a panel nem számít, az ég szerelmére, olyan magasra még akár lépcsőn is felfutok mint annak a teteje.
- Kérdezhetek valamit? - pislogok fel rá ártatlanul, majd szinte meg se várva a választ, már bele is vágok. - Miért kaptam ma azt az idétlen melegítő szettet? És miért megyünk holnap a nagyszüleidhez már hajnalban, mit fogunk csinálni? - kevés dolgot tudok erről a helyről, de az nagyon gyanús, hogy gumicsizmát és susogós melegítőt nem adnak ok nélkül, ráadásul egyetlen egy program van amiről életem párja mesélt és hajnalban kezdődik, az pedig a disznóvágás. De az télen van, vagy nem?! Ne hozza rám a frászt, hogy ilyenkor is gyilkolják a malacokat?!
Már az utolsó gombóccal is majdnem végeztem, amikor ismét felé pislogok, mielőtt megszólalnék.
- Tényleg, tegnap hamar kidőltem, milyen volt a találkozás a haveroddal? Kár, hogy lemaradtam róla, ugye tudok majd vele máskor találkozni? - éljen az ételmérgezés, immár sokadik napja tart amióta csak az első “hazai” falat lement a torkomon. Pedig a gyomrom acélból van, de ezzel a mennyiségű zsírral és cukorral meg sóval aligha birkózik meg. Ma egész jól voltam, de a tegnapi baráti iszogatáshoz sajnos nem éreztem elég jól magam. Pedig kíváncsi lettem volna, hogy miért szeretne ilyen nagyon beszélgetni Baluval az a pasi, mert a hangjából ítélve valami fontos lehetett.

Minnie & Balu

 Travel is the healthiest addiction.

Teltek múltak az újabb hónapok, és bár nem mondanám, hogy visszaállt a régi rend, de legalább már kezdtek jelei mutatkozni. Ettől függetlenül még mindig nem igazán voltak vizes edzéseink – mert minek az egy vízilabdázónak, nem igaz?! - ráadásul így, hogy most Minnie is itthon tengette az idejét, megint, csak más okokból mint egy évvel ezelőtt… egy szó mint száz, jobb időt keresve se találhattunk volna a hazaúthoz. Hála az égnek most már nem lehetetlen küldetés bejutni kis hazámba, pláne így túl az oltáson, biztos ami biztos, aputól még kértem valami kamu-megbízási munkaszerződést, hogy ha kötözködnének a reptéren –  kötözködtek is - meg húgomat megbíztam, lejmoljon már valahonnan egy karikagyűrűt nekünk, persze mondanom se kell, hogy naná, hogy arra is szükség volt. Még jó, hogy leszállás előtt felhúztam az ujjára, és közöltem vele, egy szót se szóljon, bízza csak rám. Azt hiszem, életem egyik legjobb stand-up előadását adtam elő arról, hogyan házasodtunk Amerikában, és nem az én gondom az, hogy az ottani adatbázisokat nem tudják lekérni… A konzulátosra nem sikerült időpontot lőni, ha meg itt se engednek be az országba, hogyan jegyeztessük be?! Na ugye…. Azt végül nem tudom, hogy sikerült meggyőzni az illetékeseket, vagy szimplán csak unták a műsort, de egy a lényeg, Budapesten voltunk! Bejutottunk!
Igaz, anyuék felajánlották nekünk, hogy eljönnek értünk a reptérre, elvégre még át kell szelnünk az országot Szegedig, de én naiv, csak nagylelkűen leintettem, majd vonatozunk, addig is világot lát Minnie. Nos… lehet, hogy egy kicsit elhamarkodottan döntöttem, mert a vágányok között rohangálva a 120 kilós bőröndünkkel annyira hiányzott a nagyjából 3 órás vonatút a 12 órás repülőút után, mint kutyának a kamion. Apropó, ha már kutya, természetesen mindezt Bagellal kiegészítve, mint ha nélküle ne lenne bőven elég. Sebaj Balázs, visszafelé majd okosabbak leszünk.
Azt viszont mondanom se kellett, hogy a majd’ egy napos utazás meg rohangálás, időeltolódás, meg cipekedés után nagyjából arra maradt energia, hogy hazaérve köszönjünk a hazaiaknak, együnk, szóljunk Minnie szüleinek, hogy túléltük az utat, aztán egy fél napot végigaludjunk… hogy aztán másnap kezdődhessen a buli! Családolás, kaja, városnézés, és mindez folyamatosan ismételgetve. Meg nekem jó sok szinkrontolmácsolással kiegészítve, bár így, hogy legalább a két öcsém konyított valamennyire az angolhoz, már nagy könnyebbség volt, hogy nem minden rám hárult.
- Na, sikerült már megszokni valamennyire? Vagy legalább kiheverni a kezdeti sokkot? - fordultam Minnie felé, hazafelé tartva a délutáni csavargásból, némi fagyival kiegészítve. Jó dolog a család, de amilyen nagy, jóból is megárt a sok, néha muszáj kicsit nélkülük is kimozdulni valamerre, hogy bírja az ember a gyűrődést. Mondom ezt én, akik ismerem őket, és tudom, mire számíthatok velük, képzelem, akkor Minnie számára milyen lehet. Bár… legalább a felét se érti annak, amit mondanak.
- Mást nem ha van hozzá kedved, vacsi után is benézhetünk a városközpontba, esetleg kiülhetünk a Tisza-partra sörözni egyet. Ilyenkor este kivilágítva egészen hangulatos.- dobom be ötlet gyanánt, ha esetleg kezdené unni a családi nyüzsgést. Bár ha már most nem bírja, mi lesz itt még később?!