Mami, ha ideges, mindig rágja a szája sarkát. Vagy a körmét. Vagy a szemüvege szárát. Elég undi és nekem nem is engedi, mert azt mondja, ha rágcsálom az ujjamat, könnyen bemehetnek a bacik és beteggé tehetnek. Mami mindig időben ér oda mindenhova, mindig tudja fejből, hogy mit kell vennünk a boltban, és mindig igaza van. Akkor is igaza volt, amikor megmondta, hogy ne játsszak szuperhősöset a korláton, és leestem és nagyon megütöttem a térdemet. De Mamiban az a legjobb, hogy akkor is odabújhatok hozzá, amikor valami olyat csinálok, amiről megmondta, hogy ne csináljam. Sosem haragszik rám. Bekeni a szúrós szagú krémmel a lyukat a térdemen, és azt mondja, nem baj, ha kilyukadt a nadrágom, Apának is mindig lyukas. Egyébként nagyon szeretem, mikor Mami Apáról beszél, de azt hiszem, Mami jobban örülne, ha nem kérdezném Apáról annyiszor. Azt mondja, nagyon szerették egymást, de van, ami nem működik, akkor se, ha nagyon akarjuk. A felnőttek mindig túlbonyolítják a dolgokat. És Mami igazán felnőtt. Naponta négy kávét megiszik, amikor nekem csak egyet szabad, és az sem igazi, hanem olyan gyerekeknek való, és mindenkit elküld a kurvaanyjába, aki nem indexel, de a múltkor az oviban én is elküldtem a kurvaanyjába Derecket, és megszidtak, hogy így csak a buták beszélnek. Pedig az én anyukám nem buta. Tanárnő, csak már régen nem azt csinálja, és sok különböző halandzsát tud, amire azt mondja, hogy idegen nyelv, ráadásul mióta Clint hozzánk jár, azóta sok olyan szót használnak, amit nem értek, és olyan emberekről beszélnek, akik már régen meghaltak, de állítólag egyszer nagy dolgokat csináltak. Úgy látom, Mami nagyon azt akarja, hogy azok után, hogy Apával volt, ami nem működött, most Clinttel minden működjön, mert vele sosem kiabál, sosem jegyzi meg, ha a zoknija nem illik a pólójához, megeszi vele a rákot, pedig nekem régen azt mondta, hogy az gusztustalan, a konyhában suttog neki, mikor azt hiszi, nem látom őket, és csomó bort iszik vele. Hát, azt hiszem, Mami mindig jót akar nekünk, de neki sem jöhet össze minden.

… pedig úgy minden sokkal egyszerűbb lenne.
- Mrs Carter, egy percre!
- Igen?
- Benről lenne szó.
- Ó.
- Az a helyzet, hogy ma, a délutáni játékidőben –
- Igen?
- Bántalmazta Dereck O’Connort. Ezzel.
- Egy esernyővel?
- Igen. Minden jel szerint az öltözőben találta, mikor a kézmosásból jött vissza a csoportba.
- Hogy érti, hogy „bántalmazta”?
- Dereck szerint többször fejbe vágta vele.
- Ó.
- Annyira, hogy eleredt az orra vére.
- Nahát…
- Nem hisz nekem?
- Ó, dehogynem. Persze. Csak hát, tudja, Dereck volt már nálunk játékdélutánon, és elég élénk a fantáziája –
- Három másik gyerek látta a csoportból az esetet, velük is beszéltem, és az, amit ők mondtak, megegyezett Dereck beszámolójával.
- Ó. Őszintén sajnálom. És természetesen megbeszélem Bennyvel a dolgot.
- Attól félek, hogy az… nem lesz elég.
- Ezt hogy érti?
- Tudja, az O’Connor szülők követelik Benny eltávolítását a csoportból.
- Mert párszor fejbe vágta a fiukat? És maga egyetért ezzel?!
- Jaj, nem. Nem, dehogy. Megértem magát, Ben nehéz időszakon megy keresztül, tekintve a – tudja, a körülményeket.
- A körülményeket?
- Hát, tudja. Ami önökkel történt…
- Persze, értem én. A körülmények. Csakhogy Bennek nem elveszett a kedvenc játéka, hanem elváltak a szülei. Az apja és én elváltunk. A világa, amit annyira biztosnak hitt, széthullott. És semmilyen állatkerti séta vagy cirkuszi látogatás nem hozza helyre.
- Igen, én teljesen megértem…
- Persze. Ha megérti, akkor közli Dereck szüleivel, hogy nem távolítja el a fiamat a csoportból csak azért, mert egy gyenge pillanatában odavert a gyereküknek.
- De hát!
- Rendben, akkor majd beszélek velük én. Köszönöm, Ms Matthews, tudtam, hogy számíthatok magára.
- Meglátom, mit tehetek, Mrs Carter!
- Ms McEntire, Carter nélkül. Mint ahogy olyan finoman rámutatott, kicsit megváltoztak a körülményeim.
- Ezt mondtad az óvónőnek?
- Ezt.
- Még egy kortyot?
- Miért is ne? Köszönöm.
- Szeretnéd, hogy veled menjek?
- Mármint mikor és hova?
- Hát, beszélni az O’Connor szülőkkel.
- Clint, ez nagyon gáláns tőled, de –
- Ne is folytasd, kérlek! Ben nekem is nagyon fontos.
- De megoldom, hidd el. Megoldottam eddig is.
- De most már nem kell egyedül megoldanod. Itt vagyok neked. Nektek.
- Clint…
- Persze, tudom. Lassítsunk. De Maeve, hova lassítsunk még?
- Nem tudom, én csak… nem szeretném Bent ilyen helyzetbe hozni.
- Milyen helyzetbe? A múltkor is nagyon jól elvoltunk az állatkertben.
- Igen, mesélte, hogy vettél neki fagyit.
- Látod?
- Amit aztán hozzád vágott.
- Teljességgel az én hibám volt! Engedélyt kértem tőle, hogy randevúzhassak veled.
- Bárcsak láttam volna…
- Ne nevess!
- Ne haragudj, nem rajtad nevetek!
- Dehogynem. […] Na jó, tényleg vicces volt. Egy kicsit.
- Sejtem.
- De egy szót sem szólhatsz, az én lányaim odavoltak érted.
- Most viccelsz, ugye? Egy tizenhat és egy tizenkilenc éves? Szerintem már rég ellenem hangolták az összes követőjüket Instán.
- Akkor mostantól csak álruhában lépsz ki az utcára?
- Eltaláltad. Szalmakalapban, szakállal.
- Viccet félretéve – Bennel minden rendben lesz. Ne aggódj. Csak több időt kell együtt töltenünk. O’Connorékat meg…
- Majd én megoldom, Clint. Komolyan, ne aggódj. Ennél nagyobb vadakat is legyűrtem már.
- Ó, tudom én. […] Carter veled megy?
- Nem tudom.
- Még nem szóltál neki?
- A megfelelő pillanatot várom.
- Veled akar majd menni.
- Jaj, kérlek. Kit érdekel, hogy mit akar Bradley Carter?
- Még bort?
Brad, én nem gyűlöllek - pedig úgy minden sokkal egyszerűbb lenne.