Amit senki sem tud rólam, hogy szeretek álmodozni. Azonban másokkal eltérően én igyekszem ezeket az álmokat meg is valósítani. Persze ez nem megy egyik napról a másikra, pedig egyáltalán nem szeretek várni. Szeretem a pörgést. Mondhatni hiperaktív vagyok. Valaminek mindig kell lennie, ami lefoglal, az unalomba tényleg bele tudnék pusztulni. Úgyhogy, ha valami untat, muszáj valamivel feldobnom, vagy ha ez nem lehetséges elmenekülök abból a helyzetből.
Optimista vagyok, minden helyzetben igyekszem a legjobbat meglátni, vagy valamivel jobbá tenni azt. Hatalmas kalandvágy él bennem, képes vagyok ostobaságokat elkövetni, de tudok józanul gondolkodni. Így, ha hibát követek el, azt fel tudom ismerni és mindig igyekszem kijavítani azt.
A barátaim sokszor csak bolondosnak hívnak, a szó pozitív értelmében. Igazuk is van. A legváratlanabb pillanatokban a legváratlanabb gondolataim támadnak és sokszor ezeket tettek is követik.

-Anya, mondtam már, hogy ha Manhattanbe költözök, ott sokkal több lehetőségem lesz majd táncosként dolgozni – magyarázom, újra meg újra, miközben átvágtatok a nappalin. Nincs már kedvem ezzel foglalkozni, menni akarok és kész. Nem értem, hogy ezen miért kell úgy fennakadni.
-Chiara ismerlek, az anyád vagyok, nem gondolod, hogy ezt el fogom hinni neked – válaszolja anyám már sokadszorra. Azt hittem, hogy sokkal könnyebb lesz vele megértetni, de most úgy érzem tényleg átlát rajtam. Bár az igazi okot még ő sem tudhatja. Biztosan azt hiszi, hogy a bulik miatt akarok odamenni és ismét rossz irányba fogok elindulni. Pedig ez egyáltalán nem így van. Még gimis voltam amikor túlzásba vittem az alkoholfogyasztást és mellette még kipróbáltam ezt azt. Az egyik ilyen éjszakán még a kórházba is be kellett vinni, annyira nem ismertem a határaimat. De hihetne nekem, hogy most már megkomolyodtam és nem kell miattam aggódnia.
-Tudom anya, de azt nem, hogy hogyan tudnám veled elfogadtatni, amit szeretnék – sóhajtok. Azt hiszem ennek a beszélgetésnek sosem lesz vége. Pedig már a gépet is kinéztem, amivel New Yorkba repülnék. De először muszáj valahogy megértetnem a szüleimmel is, hogy ez egy nagy lehetőség lenne. Amit még apu támogatna is, anya viszont azon kívül, hogy értem aggódik azzal sem elégedett, hogy a húga családjához szeretnék költözni. Annak idején volt közöttük egy elég komoly konfliktus, amit a mai napig nem sikerült teljesen rendezniük. Tehát az sem visz közelebb a célomhoz, hogyha felhozom neki őket és azt, hogy majd ők vigyáznak rám. Bár remélem azért ott majd levegőhöz is fogok jutni.
-Nem mehetsz és ezzel lezártnak tekintem a témát – teszi csípőre a kezét. A tekintete pedig azt tükrözi, hogy jobb, ha nem folytatom. Valamit muszáj lenne kitalálnom, de nem biztos, hogy ez a helyes időpont arra, hogy tovább erőltessem.
-Min vitatkoztok már megint? – lép be apa is a szobába.
-Chiara Manhattanbe akar menni – feleli anya.
-Még mindig ezen megy a harc? – ingatja a fejét apa. Szeretném hozzátenni, hogy nem is fogok változtatni ezen, a végén úgyis menni fogok. De mielőtt bármit is szólhatnék apa ismét megszólal.
-Chiara menj fel a szobádba, én beszélek az anyáddal – intézi hozzám a szavait. Bár szeretnék maradni, mert nem vagyok benne biztos, hogy számomra jó irányba fog haladni ez a beszélgetés. De hosszas hallgatás után mégis eleget teszek a kérésnek.
A szobámba érve leülök az ágyamra és kezembe veszem a mobilom. Nem tudom meddig fog tartani odalent a beszélgetés, de muszáj valamivel elterelnem a gondolataimat, mert másként nem fogom kibírni. Először írok egy üzenetet a barátnőmnek, ő legalább megért engem. Az is igaz, hogy őt beavattam a részletekbe is és elmondtam neki mindent. Tudja, hogy kell nekem Leo és bármit meg fogok tenni azért, hogy az enyém legyen. De még az első akadályon se tudok továbblépni. Pedig nem hagyhatom annyiban. Hiába voltak utána pasik az életemben, de ő más. Ő volt nekem az első, talán ezért tett rám olyan nagy benyomást. De nem tudom elengedni, nem tudom rajta túltenni magam. Még akkor sem, ha már olyan sok év eltelt azóta, hogy azt a bizonyos éjszakát együtt töltöttük.
Miután az üzit elküldtem fellépek Instára és beírom a nevét. A képeit nézegetem. Annyira helyes, annyira szexi és annyira kell nekem. Ha kell a tűzön is átmegyek, hogy megszerezzem magamnak. Csak ő kell és ezen nem tudok változtatni. Az utolsó kapcsolatom öt hónapig tartott. Nem voltam szerelmes, de jól éreztem magam mellette, de közben csak Leora tudtam gondolni. Amikor szakítottam vele, akkor jött az ötlet, hogy Manhattanbe megyek.
A gondolataimat, kopogás hangja töri meg. Gyorsan kilépek az alkalmazásból és magam mellé rakom a telefont.
A szüleim lépnek be a szobába. Az arcukról próbálom leolvasni, hogy milyen döntést sikerült hozniuk, de nem sok sikerrel. Viszont, ha még mindig nem akarják, azt nem fogom annyiban hagyni.
-Apáddal átbeszéltünk mindent és sikerült meggyőznie, hogy ez neked mennyire fontos – kezd bele anya. Én pedig alig tudok hinni a fülemnek, mert ez eddig egészen úgy tűnik mintha sikerült volna elérni a célom.
-Jövő héten Manhattanbe költözhetsz – veszi át a szót apa.
-Komolyan? – lepődőm meg. Ennyi vitatkozás után végre tényleg mehetek? Ezt nem akarom elhinni. Nem tudom, hogy mivel sikerült meggyőzni anyát, de ez már nem is számít. Hatalmas mosolyra húzódik a szám és felpattanok az ágyról. Szinte repülve érkezek meg a szüleim elé és átölelem őket. Közben ismét Leora gondolok és arra, hogy végre már csak egy karnyújtásnyira vagyok tőle..