A fülemben hallom dobogni a szívemet, ahogyan lehámozom magamról a fekete edzőruhát. Csak nézem őt, a fiatal szemeit, ahogyan lehúzza a pólóját. Kidolgozott testén megcsillan a napfény és az izzadtság. Most jöttünk a gyakorlásból, valószínűleg én is csillogok. A fehérnemű ami rajtam van kimerül egy fekete sportmelltartóban, meg egy sötétkék franciabugyiban, amit csak úgy kikaptam reggel a fiókból. Állunk egymással szemben, egyikünk sem tudja, mit kéne először csinálni, hova kellene nyúlni. Gyönyörködünk a másik látványában. Felé lépek, tekintetét érzem a mellkasomon. A nyál összegyűlik a számban, ahogyan tenyereimet az ő mellkasára tapasztom. Ujjaim lassacskán zarándokolnak le az izmain, végül mutató és középső ujjamat a nadrágja gumija alá bújtatom. Már most érzem, ahogy remeg a teste. Elmosolyodom, kívánom őt az egész testemmel, és lelkemmel. Nem is tudja, hogy mióta vártam erre a pillanatra. Hogy odaadhassam magamat neki. Mindenemet

***

Az éjszaka feketeségében lépkedek. Platformos magas sarkúm csak úgy kopog az utca betonján. Itt-ott megvilágít a lámpák fénye, mutogatván engem az erre kocsikázó kiéhezett férfiaknak. Tudom, hogy őrült dolog amit teszek, hogy egy olyan épeszű ember sincsen, aki önkényesen állna kurvának, én mégis megteszem. Csak sétálgatok fel, s alá a sikátor előtt. Tudom, hogy erre ritkán járnak a rendőrök, hiszen ez a prostik negyede. Mintha csak valami film lenne ez az egész. Elhaladok két igazán lengén öltözött lányka mellett, akik épp a tegnapi gázsiról beszélgetnek. Mosolygok. Talán ők is pont olyan betegek, mint én, és ezt tartották a legjobb ötletnek. Nem fogom megtudni, hiszen nem állok szóba velük. Nem kellenek ilyen barátok, hiszen ők csak konkurenciák. Megállok, és széthúzom magamon a szőrme kabátot, megvillantva az átlátszó haspóló alól kikandikáló mellem alját, és a miniszoknyát, ami combközépig sem ér. Hogy szégyellem-e magam? Igen. Hogy érdekelt e valaha is a szégyen? Nem mondanám.