Nem is tudom már mikor voltam utoljáára úgy kifejezetten buliba. Sosem voltam olyan, akit vonzott volna az ilyesmi, de a barátok miatt nem tudtam teljesen elkerülni minden alkalmat. Ilyen ez a mostani is. A gimis osztályom kitalálta, hogy rendezhetnének egy régi sulibulira emlékeztető halloweeni partit. Ebből aztán nem bújhat ki senki sem és mindenkinek kötelező valaminek beöltözni, hangzott az utasítás. Hogy őszinte legyek, a Halloween sosem volt az én ünnepem. Kicsiként sem mászkáltam beöltözve csokit kunyerálni. Egyrészt mert nem sok értelmét láttam, másrészt sosem tartoztam a kreatív emberek közé, így nem nagyon volt jelmezre ötletem. Ez a probléma most is fent állt. Már sok minden eszembe jutott, de mind átlagos volt. A jelmezboltban pedig csak gagyi dolgokat találtam. Addig meddig gondolkodtam, míg végül ki nem futottam az időből. Végül a last minute jelmezes ötleteket nézegetve akadtam rá arra, hogy talán a rendőr jelmezre van a legtöbb hozzávalóm és hát valljuk be, az jobban is illik hozzám, mint egy macska, vagy mint egy Joker kosztüm. Szinte csak annyi dolgom volt, hogy lemenjek a játékboltba egy kalapért, bilincsért és jelvényekért, a többit pedig otthon a szekrényből szedtem össze. A barkácsöv tökéletesen megfelelt fegyver és bilincstartónak, nadrágnak egy sima fekete farmer, majd jöhetett a fekete ingem amire gondosan feltűztem minden jelvényt. Végezetül a sapka, ami megadta annak a képét, hogy mi is szeretnék lenni.
A buliba érve egyből el is vegyültem a jelmezes tömegben és igyekeztem nem látványosan irigykedni azokon, akik igazán igényes és egyedi darabokban jelentek meg. Szemeim azonban egy bizonyos személyt kerestek végig. Elég kicsi esélyét látom annak, hogy megjelenik, de reménykedem benne. Mivel a megjelentek között még nem láttam, ezért igyekeztem mindig az ajtó körül legyeskedni, hogy nem feltűnően figyelhessem a belépő vendégeket. Elég ideges is vagyok azt illetően, hogy eljön-e, hiszen a mai estére terveztem valami olyat, amit nem szeretnék sokáig tologatni. Megígértem magamnak, hogy többé nem leszek nyuszi és lényegre térek. Hiszen, ha rosszul sül el, van mire fognom, ha jól, akkor pedig örülhetek, hogy nem húztam el még évekig. Addig is igyekszem kellően hangosan nevetni azokon a vicceken, amikre igazából nem is figyelek és csak szorongatom azt a poharat, amibe még mindig az a kis welcome drink van, amit mindenki leküld belépéskor. Én még melengetem egy kicsit még fogyasztás előtt, később nagyobb haszna lesz a bátorításhoz.

Casper & Cedric

"We started like nothing, remember? And look at where we are now and what we're gonna be."

Nem vagyok igazából az a nagy bulizós alkat. Bevallom, szívesen átmegyek a barátaimhoz, de azok a tipikus ivós és ereszd el a hajam típusú esték engem nem fognak meg. Nem érzem úgy, hogy beleillenék ebbe a világba. Mégis eljöttem. A jobb kérdést, hogy miért is? Először azt mondtam nem akarok, úgysincs jelmez ötletem és a volt osztályból még csak barátaim sem nagyon akadnak, így nem hiszem, hogy jól tudtam volna magamat érezni akárcsak egy kicsit is.
Aztán most mégis itt állok, a volt osztálytársam házának ajtaja előtt a béna kis narancssárga rabruhámban, arra várva, hogy hátha valaki kinyitja nekem végre az ajtót. Mielőtt azt hinné bárki is, hogy pusztán a tömegnyomás miatt jöttem ide, ez nem így volt. Normál esetben nem érdekelne, hiszen már nem találkozok velük, nincsenek rám befolyással. Az egyedüli indok az az volt, hogy... Talán ha Casper eljön. Vele jól érzem magamat, bár azt hiszem ez nem is csoda, és mi ketten el tudnánk esetleg beszélgetni. Na persze csak akkor, ha nem a volt haverjai foglalják le, vagy esetleg valami lány. Jól néz ki, így nem csodálkoznék azon, hogy valami csaj száján lóg éppen. Bár nem olyannak ismertem meg, inkább a csaj akadna rá nagyon.
Bármi is az, nem szabadna, hogy zavarjon igaz? Csak barátok vagyunk, semmi több. És ha végül ő sem hajlandó velem lenni, akkor maximum hazamegyek. Anyu talán még örülni is fog, hogy nem esek haza túl későn. A papa szerint jó lenne, ha minél tovább maradnék, de ez persze úgyis a hangulaton fog múlni.
Végre kitárul előttem az ajtó és üdvözlés helyett, jóformán csak a kezembe nyomják az italt. Egy ideig csak meredten bámulom, majd erőt véve magamon megszagolom, de amint megcsap az alkohol bűze el is veszem a szám közeléből. Vajon üdítőt lehet majd itt kapni? Vagy egész este szomjazni fogok? Minden esetre most még magamnál tartom, de csak azért, hogy találjak egy helyet, ahová lerakhatom. Ehhez azonban át kell magamat verekednem a tömegen, ami nem bizonyult szerencsésnek, mert pár lépés után bele is verem az orrom valaki hátába. - Ah, bocsánat, igazán  nem akartam! - kezdtem el egyből szabadkozni. Kérlek, csak mondd, hogy nem fognak belőle túl nagy balhét csapni! Az hiányozna a legkevésbé, hogy egész estére kinézzenek maguknak.

Talán furán hangzik, hogy amiatt jöttem el egy buliba, hogy lássam azt az embert, aki sosem jár ilyen összejövetelekre, - ezáltal lehet most sem jelenik majd meg- de bízom benne, hogy a mostani kivétel lesz. Lehet okosabb döntés lett volna telefonon leegyeztetni, hogy ki mit tervez, de az valahogy mégis átlátszó lett volna. Vagyis hát, nem mintha titkolni akarnám azt, hogy igénylem a társaságát, mert egyáltalán nem csak… nem tudom.
A belépéskor már egyből meg is kapom az első italomat, ami sem színre, sem pedig szagra nem túl bíztató. Nem nagyon szokásom inni, akkor is inkább sört kortyolgatok, vagy esetleg koktélozgatok, bármennyire is csajos műfaj, a tömény dolgokat nem szeretem. Engem valahogy mindig is taszított a részegedés gondolata így, ha el is rángatnak egy buliba, általában én vagyok az a személy, aki az este végén mindenkit haza terelget és ügyel arra, hogy senki se keverjen bajt. Na meg mivel egyedül én maradok józan és mesélem el kivel mi történt és hova nem szabad menni egy ideig egy adott illetőnek a cirkusz miatt. Most is inkább csak szorongatom a kezemben a papírpoharat és remélem, hogy nem erőszakol rám senki semmit, amíg telinek látja.
Közben fél szemmel pásztázom a terepet, hátha idetéved az is, aki miatt képes vagyok hülyét csinálni magamból és beöltözni. Vagyis, talán nem lett annyira vészes a jelmezem, csak én gondolom túl. Egy pillanatra viszont el is vonja a figyelmemet egy rég nem látott osztálytárs, aki a semmiből ugrik majdhogy nem a nyakamba és azután érdeklődik, hogy miért nem ittam még egy kortyot sem, mikor már egy jó ideje bent rontom a levegőt. Mivel elég erősen noszogat, kénytelen vagyok beledugni a nyelvemet abba a borzalmasan keserű löttybe. Félúton azonban hiába állok meg döntik tovább a poharamat, hiszen ezt fenékig kell! El nem tudom mondani mennyire rossz érzés volt ezt az egészet lenyelni, még a hideg is kirázott! S lehet csak beképzelem magamnak, de kezdem úgy érezni, hogy ezt inkább ajánlatos lett volna a lefolyóba önteni, míg senki sem figyel.
Borzongásomból és az ital hatása alól csak az billent ki, hogy valaki nekem jön. Általában az ilyenért haragudni szokott az ember, ellenben én örültem neki, mert sikeresen visszahozta a lelkemet a földre ez az élmény. Kíváncsian is fordulok hátra, ahol már meglepetten is tapasztalom kivel akadtam össze. -Cedric! – kiáltok fel jókedvűen és le sem tudom vakarni azt a hatalmas mosolyt, ami miatt jelent meg az arcomon. – Semmi gond! Keresel valakit? Egyedül jöttél? – támadom is le kérdésekkel, hogy hátha ki tud menteni innen valamelyik válaszával.

Casper & Cedric

"We started like nothing, remember? And look at where we are now and what we're gonna be."

Sose voltam valami nagy ivó, sőt eddig nem is ittam. Már nem számítva azt a néhány korty bort, amit a papa adott, hátha megkedvelem az ízét. De sajnos nem így lett, nem kedvelem az alkohol ízvilágát, sőt a szagától is rosszul vagyok. Azt hiszem ez a fő indok, amiért nem járok ilyen helyekre, mivel itt mindig csak arra megy ki a játék, hogy ki mikor lesz már végre részeg. Én nem akarok az lenni, sokkal előnyösebb nekem is, ha józan maradok. Amúgy sem vagyok valami bátor visszautasítani a dolgokat, ha pedig tehetetlen állapotba kerülök, akkor csak képzelni tudom, miket tennének velem... Szóval köszönöm, boldog vagyok így, hogy csak almalét vagy valami hasonlót iszogatok.
De most akármennyire irtózom a buliktől, meg a piától mégis eljöttem, bár leginkább amiatt az egyetlen ember miatt, akiről tudom, hogy el tudok vele lenni, ha éppen ő is úgy akarja. És legnagyobb szerencsémre, vagy szerencsétlenségemre pont az előbb belé kellett orrolnom. Sajnálom amúgy Caspert, mert eddig szerintem egyik találkozásunk sem ment simán. Először teljesen lefagyva üdvözöltem, aztán szegényemet még a bátyámhoz is elrángattam, most meg egyenesen belesétálok. De úgy látom, annyira nem utálhat, hiszen szélesen mosolyog rám, ami igazából nagyon jól esik, kicsit még talán el is pirulok. - Casper? Szia!- Annyi örömöm legyen ebben a kínos jelenetben legalább, hogy pont ő volt az, aki az utamba került és nem valaki más, aki kihívott volna valami ivós játékra, én meg abban a pillanatban hazaszaladok.
Persze időm sincsen túl sokat gondolkodni, máris támad a kérdéseivel. - Én , izé... Pont téged kerestelek és igen, egyedül vagyok. Amúgy bocsánat, hogy beléd estem, úgy értem beléd mentem! Vagyis inkább, hogy így összegabalyodtunk!- kezdek el hablatyolni, de szerintem, csak rosszabbnál rosszabb megfogalmazásaim vannak, így abba is hagyom. Úgy értem, érdekes ez a hirtelen és gyors kérdéssorozat, de teljesen zavarba hoz. Nem is az, hogy  zavar, sőt élvezem, hogy így érdeklődik, csak szegény agyam zavarodik bele, hogy mit is kéne mondania.
Hirtelen a kezében lévő pohárra pillantok, ami teljesen üres volt. -  Oh, neked ízlik ez az... ital? Mert akkor, ha szeretnéd, itt az enyém is, én úgysem fogom meginni. - Nyújtottam kicsit közelebb hozzá, miközben aranyos mosolyt vetettem rá. Igazán nem akarom meginni, de látom, hogy neki elfogyott, így ha van kedve még egyet inni, akkor szívesen neki adom, ha nem, akkor csak lerakom valahova, ahogyan eleve terveztem.

Ki sem tudom fejezni azt, hogy mennyire nem kívántam a hátam közepére sem ezt a bulit. Most viszont itt vagyok, szóval a rinyálás helyett úgy kell tennem, mint aki élvezi is. Az első problémát azonban az ital fogyasztás jelenti. Sosem voltam valami nagy ivó és ide sem ezért jöttem, mégsem szabadulok az erőszakos noszogatások alól. Kötelezik, hogy lehúzzam azt az első pohárban találó löttyöt, amit még a bejáratnál a kezembe adtak. Fogalmam sincs mi van benne, de érzem, hogy ez könnyen ki fog ütni, ha gyorsan küldöm le, így inkább csak kortyolgatom. Így is kellően marja a torkomat, és csak szenvedek vele. Emiatt kapok is egy kis segítséget és elkezdik megbillenteni a poharamat ezzel is gyorsítva a folyamatot. Igyekszem nem menten rosszul lenni, és mélyen belül reménykedem, hogy valaki jön és megment.
Imáimat mintha meg is hallgatták volna, hiszen pont ekkor ütközik belém egy nagyon is várt illető. Egyből jobb is lesz a kedvem és szinte azonnal el is felejtem azt, hogy milyen rosszul voltam az előbb. Viszont mikor meghallom, hogy pont engem keresett, a gyomrom újra liftezni kezdett, de lehet csak haldokolnak benne a pillangók a pia erősségétől. Zavartságát egész aranyosnak tartom, de nem igazán tudom követni, csak úgy, mint a legelső alkalommal a boba bárban. – Jaj, semmi gond! – vágom is rá egyből inkább, hiszen azt hiszem ez lett volna a lényege. – Engem? Oh, hát micsoda véletlen! Bár kissé meglep, hogy itt látlak, azt hittem nem jössz el. – pillantok rá őszinte meglepettséggel és fogalmam sincs, hogy a zavarom miatt kezdtem el kicsit gyorsabban beszélni, vagy az előbbi csoda turmix pörgette fel a nyelvemet. Addig jó míg a szám szinkronban van az agyammal, mert ha elcsúszik egymástól a kettő, akkor abból még elég nagy gond lehet.
-Nos én, öhm… - kezdtem is bele a szabadkozásba, hogy hát ez nem is úgy van, ahogy ő azt gondolja, de mivel tudom, hogy itt milyen erőszakos a népség, gyorsan ki is cserélem a poharainkat. – Leszek a fekete lovagod, mit szólsz? – pillantottam rá egy bátortalan mosollyal és remélem érti mire céloztam. Mert nem, a fekete az nem a hajszínemet jelöli. -Nem igazán vagyok valami jó ivó, de ha valamit rád sóznak, akkor vállalom helyetted is. – elvégre is, nekem már édes mindegy ez a buli, de az ő estjét nem akarom, hogy elrontsák ezzel, a szülei is biztos jobb szeretnék józanul és probléma mentesen hazavárni.

Casper & Cedric

"We started like nothing, remember? And look at where we are now and what we're gonna be."

Mint ezt már ő is tudja eléggé könnyen zavarba tudnak hozni. A legelső alkalommal is már teljesen el voltam veszve, nem jutottak eszembe a megfelelő szavak és minden mondatom igazából csak egy nagy kibogózhattalan csomó lett, aminek a fele sem volt értelmes, vagy éppen érthető. Őszintén, csodálkozom, hogy egyáltalán felfogta azt, amit közölni szerettem volna vele. És lám, most is képes megemészteni a szavaimat, holott látom, hogy már ivott és szag alapján nem csak egy kevéske alkohol lehet ebben a... koktélban? Tényleg mi ez? Nem is tudom, minek mondhatnám.
Szerencsére nem haragszik és nem is ért félre, pedig most majdnem lebuktam a legelső mondatommal. Az a baj, hogy igaz, tényleg kedvelem, nagyon is, de ezt hogyan mondhatnám meg neki? Sehogyan. Jó nekem az is, hogy már csak egyáltalán jóba lettünk. - Én? Nos... Nem akartam, de úgy voltam vele, hogy te jössz, így arra gondoltam, hogy esetleg én is beugrok és akkor találkozok veled. De igen, örülök, hogy már az elején, mielőtt bármi bajt kevernék, megtaláltalak! - Így legalább talán ő tud majd rám vigyázni és nem fogok balhéba kerülni. Bár amilyen gyorsan beszél el tudom képzelni, hogy az a Welcome drink éppenséggel kicsit sok volt, mert nagyon felpörgött. Lehet a végén nekem kell majd rá vigyázni?
Mikor megkérdezem, hogy esetleg az enyémet is meginná-e, nem éppen őszinte a mosolya, de azért kicseréli a poharakat, majd azt mondja nekem, hogy lesz ma estére a lovagom. Egy pillanatig nem értem, aztán mikor elmagyarázza mire gondolt egyből elkezdek pánikolni, hogy nehogy már miatta ezt tegye. - De Casper, ha nem, hát akkor nem, akkor csak lerakom! Tehát nem kell, mert ha nem ízlik, akkor nem jó, majd megissza más, vagy megy a lefolyóba, vagy a virágoknak esetleg, de tényleg ne csinálad, ha nem akarod. - kezdem el rángatni egy kicsit a karját, hogy ugyan már, ne legyen ilyen. Aranyos, hogy meginná helyettem, de erre nem kötelezhetem, pláne ha nem akarja. Csak rosszul érezném magamat attól, hogy valami olyasmit tesz, amihez semmi kedve. Bár kíváncsi vagyok, hogy miért ilyen kedves velem. Lehet csak minden ismerősével ilyen hősies típus, nem tudom, de szeretném azt hinni, hogy ezt azért teszi, mert legalábbis a barátjának tart, aki túl béna ahhoz, hogy bármivel is szekálják, ellenálljon. De ha tényleg lehúzza még ezt a poharat is, akkor attól tartok nekem kell majd hazakísérnem...

Egész aranyosnak tartom mikor zavarban van, csak azt nem tudom, hogy ezt miattam van, vagy pedig alapból ilyen. Vagyis, ha úgy vesszük, akkor csak nem tudtam. Most már talán mintha egy picit sejteném. De ez is csak az előbbi félre sikerült mondata sugallja. Talán tényleg ideje lenne lépnem. A bátyja is elég egyértelmű jeleket adott arra, hogy lenne Cedricnél esélyem, én mégis csak egyhelyben toporgok, mint valami idióta. Már rég zöld a lámpám, de még mindig csak állok. Pedig már nem ez lenne az első alkalom, de nála valahogy más. Az eddigi próbálkozások miatta nem működtek, mert mindenkiben őt keresetem most, hogy végre megtaláltam pedig gyáva nyúl vagyok. Na de majd ma! Még fogalmam sincs, hogy de színt vallok és nem marcangolom tovább magam, elég volt ez a elmúlt 6 év belőle.
Miközben beszél igyekszem végig a szemébe nézni, de valahogy nagyon vonzani kezdtek az ajkai. Kényszert érzek arra, hogy eloszlassak minden kétséget és befogjam a száját, de mégsem tehetem ezt vele egy buli közepén. Túl ikonikussá válna itt a végén, az osztály előtti csók. – Örülök, hogy itt vagy! – mosolyogva borzolom is meg a fejét és zárom rövidre az egészet, mindenféle bonyolítás nélkül. – Bár nem gondoltam volna, hogy hasonló témában öltünk jelmezt. – kuncogok fel, amint realizálom a tényt, hogy mennyire megy az ő rab ruhája az én rendőr utánzatomhoz.
Gondoltam teszek egy próbát és felajánlom, hogy ma este leszek a fekete lovagja. Itt ez a kifejezés nem tudom mennyire ismert, de nálunk Koreában annyit tesz, hogy a férfi a szeretett egyén helyett issza meg a kiöntött italt, cserében a megmentett fél teljesíti a lovag egy kívánságát. Ez általában éneklés, tánc, vagy cukiskodás szokott lenni, de én ingyen is elvállaltam volna érte. De ahogy a karomat elkezdi rángatni látom, hogy nincs szükség ivásra sem ahhoz, hogy a jutalmat megkapjam érte. Egyre jobban szélesedik a vigyorom a reakciója miatt és igyekszem nem elolvadni. – Jó, jó, csak gondoltam szólok, hogy ha erőltetik rád, akkor inkább nekem ad, majd én kimentelek.
Szívesen elnéztem volna még itt, vagy esetleg hátrébb egy csendesebb helyen – na nem rosszra gondolni! -, de hirtelen valaki lejjebb tekerte a zenét, hogy valami bejelenteni valója van. Méghozzá az, hogy a sörpongra keresne méltó ellenfeleket, mert hát az egyetemistáknál nincs buli anélkül. Először annyira nem is törődtem vele, mert nem az én asztalom az ilyen, de hirtelen valaki a Cedric nevét, majd az enyémet említi. A tömegnek meg nem is kell ennél több, hogy a suli régi párját kántálják minket bátorítva, vagy sokkal inkább kényszerítve. Én pedig csak kérdőn pillantok a szőkeségre, hogy mit szeretne.

Casper & Cedric

"We started like nothing, remember? And look at where we are now and what we're gonna be."

Én saját magamban mérgelődök, hogy mennyire béna vagyok, hogy nem vagyok képes arra, hogy egy normális mondatot összerakjak, pláne akkor nem, ha vele szembe állok, de nekem úgy fest, hogy ő ezzel marhára nem foglalkozik, helyette azt mondja, hogy örül, hogy itt vagyok. Közbe még a hajamat is összeborzolja, ahogyan korábban is csinálta már, én pedig egyből elvörösödök és lehajtom a fejemet. - Most már én is örülök... - kezdek el suttogni, és remélhetőleg nem hallja meg. Még mindig teljesen el vagyok foglalva azzal, hogy a hajamat piszkálta pont az előbb, mikor felhívja a figyelmemet arra, hogy összeöltöztünk. Fel se tűnt, hogy rendőrnek van öltözve. Jó az mondjuk egy dolog, de hogy mégis milyen jól áll rajta. Komolyan Casper, muszáj még jobban magadba bolondítanod? Nem vagyok már így is eléggé oda érted? - Nahát, tényleg! Nagyon bejön a ruhád, én csak nem voltam valami kreatív a jelmez terén, ami furcsa, mert normál esetben valami nagyobb ötlettel álltam volna elő, de szerencsére ez lett! - Szerencsére? Azért szerencsére, mert így egy párnak nézünk ki? Nem, nem vagyunk egy pár. Inkább úgy nézünk ki, mint két haver, akik megbeszélték, hogy összeöltöznek, még akkor is, ha ez nem így volt.
Majd rögtön áttér arra, hogy egész este a lovagom lesz. Nem mondom, szívesen lennék a hercegnő, akit ki kéne menteni. Illetve herceg... mégiscsak férfi vagyok. De azt ellenben nem engedhetem meg neki, hogy halálra igya magát, főleg akkor ha szeretné, vagy esetleg bármit a vállára vegyen, amit effektíve nekem szántak. Igaz, én se akarom kiállni a próbákat, de inkább én, mint ő. Ellenben úgy érzem hatásos volt a könyörgésem, mert végül belemegy, hogy ne igya meg azt a vackot. - Bízzunk benne, hogy nem kell megmenteni? - Ez így könnyűnek hangzik. Csak el kell kerülnöm a bajt és akkor neki sem kell hősködnie.
Viszont ahogyan ezt végig gondoltam és meghallottam, hogy engem hívtak ki sörpongra egyből megállt bennem az ütő. Én? Sör? A ping-pong még csak-csak... Még ha egyedül mentem volna, akkor azt mondtam volna, hogy én inkább megszűnök létezni, de Casper nevét is elkezdték kiabálni. 6 év alatt is úgy fest megmaradtunk az osztály egyik párjának és nem tudták ezt elfelejteni. Így nem volt mit tennem, nem hagyhattam egyedül szegényt. - Úgy érzem mégsem úszom meg "szárazon". - utaltam ezzel arra, hogy nagyon úgy fest, hogy nekem is innom kell ma, ha nem akarom, hogy szegény Casper hulla részegen menjen el innen.

-Oh, hidd el, nekem is last minute választás volt ez. - nevetek fel belegondolva abba, hogy milyen viccesen jött ez ki. -Hát tudod, véletlenek nincsenek… vagyis azt mondják. – vonom meg a vállam és valamilyen szinten tényleg érdekesen indul megint ez az egész. De én ezt is csak egy újabb bizonyítéknak tudom venni, hogy nem szabad sokáig gondolkoznom az egyértelmű jelek mellett!
Szerettem volna megmutatni neki újból a lovagiasságomat, de nem nagyon hagyja nekem. Egy ilyen aranyos kérlelésre nem is nagyon tudok nemet mondani, de azért picit aggódom érte az est további része miatt. -Bízzunk, de szerintem ez a buli nem erről szól sajnos. – fintorodom el kissé, hiszen én sem vagyok alkohol párti, de inkább én égessem le magam részegen, mint hogy vele legyen valami olyan, ami élete végéig belé ég. Ő szerintem azért gyengébb lelkű nálam, nem ehhez van szokva és nem is akarom, hogy ilyenhez szokjon hozzá.
De sajnos még menekülni sincs esélyünk a téma elől, hiszen egyből mi kerülünk a reflektorfénybe. Na már csak ez kellett! Aggódom is azon, hogy Cedric miképp fogadja a sörpong kihívást és ez az arcomon is jól látható. -Semmi sem kötelező, ugye tudod? – pillantok rá kérdőn, és megigazítom a homlokába lógó tincseit, ami a borzolásom közepette kerülhetett oda. -Egyébként, ha jól tudsz célozni és szerencséd van, akkor hamarabb kiütöd az ellenfeled, minthogy sok pohárhoz kéne nyúlnod. De azért nem biztos, hogy nem minket kell onnan elcipelni majd a végén. – vakarom meg a tarkómat, mert én az istenért sem akarom ráerőltetni, de ha ő akarja, akkor ellene sem leszek. Csak hát kétlem, hogy pont most akarna vadulni itt. – Az ajánlatom viszont ugyanúgy áll. Nem mondom, hogy mindent megiszok helyetted, hiszen azért azt nem vállalhatom be viszont, ha nem megy már le valami, azt ide adhatod. Cserébe viszont lehet kérek egy apróságot. – vázolom a feltételeimet, hogy így már hátha elfogadhatóbb neki és igyekszem majd csak minden második poharat kikapni a kezéből. Persze, ha nem vállalja el a kihívást, akkor én csak boldogabb leszek, de a tömeg egyre zajosabb és türelmetlenebb.

Casper & Cedric

"We started like nothing, remember? And look at where we are now and what we're gonna be."

A lélegzetem is eláll, amikor azt mondja, hogy véletlenek nincsenek. Ezzel mire akar célozni? Ah, Cedric fejezd be ezeket a képzelgéseket. Gondolj bele abba, hogy csak a pia beszél belőle. Nem céloz semmire, egyszerűen arra gondol, hogy milyen vicces, hogy pont összeöltöztetek, valószínűleg azért, mert barátok vagytok és mind a ketten az utolsó percre időzítettetek és ezek a leghétköznapibb jelmezek. Igen, csakis erre gondolhatott! Semmi más nem volt ebben, semmilyen utalás vagy bármi más. - Valóban ezt szokták mondani, és ez esetben tényleg nem hiszem, hogy a véletlen műve lenne. - mosolygok rá szélesen, majd ezután leesik, hogy hogyan is hangzott az, amit mondtam. Gyakorlatilag azt közöltem vele, hogy így lett elrendelve, pedig én csak arra gondoltam, hogy minden boltban ezek a jelmezek, amiket mindig meg lehet találni... De ha most elkezdek magyarázkodni, akkor tuti csak erősítem benne a gyanút, hogy tetszik, pedig nem akarom elriasztani.
-Még ha nem is arról szól, akkor is igyekszem elkerülni a kínos helyzeteket és kész. - közlöm vele így egyszerűen, de nem sokáig élvezhetem ennek a megnyugtató gondolatnak az erejét, mert egyből kihívnak minket egy párbajra, amit nem elég, hogy még sosem játszottam, de alkohollal játszunk és attól tartok, így vagy úgy, de be fogok nyelni pár pohárral.
-Ugye tud...tud... - próbálom befejezni a mondatomat, de ahogyan megigazítja a hajamat teljesen ledermedek, a szívem pedig hatalmasat ugrik. Miért van ilyen közel? Olyan közvetlen lett hirtelen. Ennyire jóba lennénk? Pasik nem szokták ezt csinálni, maximum a barátnőjükkel. Azt hiszem... nincs sok fiú barátom, sőt inkább egy se. A mondata végén ellenben igyekszek némi életet lehelni magamba és befejezni, amit elkezdtem. - Szóval azt akartam mondnai, hogy de az úgy sokkal gázabb, ha most nem megyünk ki, és én csak hazamegyek max, de téged nem akarlak magadra hagyni, szóval persze csináljuk. A célzásom pedig... kosarazni jól tudok! - Videójátékokban... De ezt inkább nem teszem hozzá. De nem lehet annyira bonyolult, ugye? Csak dobod és kész.
Mikor ismét felhozza a lovagiass megmentését már egyből utasítanám vissza, de a mondnadója második felére felfigyelek. - Micsodát? - kérdezem nagyra nyílt szemekkel. De nem volt sok időm igazából megvárni a válaszát, mert egyre zajosabbak voltak a többiek, hogy menjünk már. - Jó, oké, így megegyezhetünk! - Aztán már mehetünk is, mert a végén még elevenen megesznek minket.

Úgy érzem egyre több erőt kell arra fordítanom arra, hogy visszatudjam fogni magam és ne essek mindjárt a nyakába itt mindenki előtt. Úgy megszorongatnám most, de abból azt hiszem több lenne, így igyekszem csak a hajborzolásnál maradni. De a szavai egyre csak jobban puhítanak. Már évek óta, pontosabban az első csókunk óta szeretnék többet, de ugyanazon okból nem tehetem meg most, mint anno a gimiben sem. Igyekszem inkább befogni a számat és csak mosolyogva bólogatva értek egyet a szavaival ami a jelmezünket illeti.
-Persze, ez érthető. Csak nehéz. – sóhajtok is fel és már mintha csak az ördögöt festettem volna a falra, már kántálják is a nevünket. Remek, ennyit erről. Igyekszem inkább elvonni a figyelmét azzal, hogy a haját kezdem babrálni és a dadogását hallva, ez elég hatásosnak is bizonyosul. Egyszerűen nem tudok rá nem vigyorogva nézni, de nem azért, mert viccesnek tartanám, hanem mert olyan aranyos és szeretgetni való. Én meg sosem arról voltam híres, hogy sokáig távolságot tudjak tartani másoktól.
- Hát, ha tényleg ezt akarod… De elporollak, ha vesztünk! – „fenyegetem” is meg, bár tartom valószínűnek, hogy mire végzünk addigra jó, ha életben maradok. Remélem a kosarazási tudása tényleg megment minket. Mondjuk nekem elvileg jó a célzó érzékem, mert a lőfegyverekkel sem volt sosem gondom, de akkor sokkal koncentráltabb vagyok és tisztább is a látásom. – Hm, majd még kitalálom. – vonom meg a vállamat, hiszen volna pár ötletem jelenleg, de nem hiszem, hogy az a sajátom. Jobb lenne majd józanul behajtani azt az apróságot.
A beleegyezése után már ragadom is meg a mancsát és húzom is a pingpongasztal megfelelő végére, mire még inkább fellelkesül a tömeg. A hangzavarra még a kezét is elfelejtem elengedni, egészen addig míg rá nem jövök arra, hogy szükségem van hozzá a dobáshoz. Már állok is be, hogy méregessem a szöget, mikor egy hirtelen ötlettől vezérelve Cedricre pillantok. – Tudom, azt mondtam a játék végén kérem azt a szívességet, de… kérhetném most? – harapom be egy pillanatra az ajkamat, majd szinte meg sem várva a válaszát hajolok közelebb hozzá, hogy egy csókot nyomhassak az arcára. Tudom, eddig azt hajtogattam, hogy nem itt és most és ilyen körülmények között akarom, de eddig bírtam. Erre most szükségem van. A jelekből ítélve nem hiszem, hogy olyan nagyot tévednék vele.

Casper & Cedric

"We started like nothing, remember? And look at where we are now and what we're gonna be."

Úgy érzem nem vette komolyan, vagy nem értette félre, amit mondtam, hiszen bármiféle egyéb reakció helyett, csak mosolyog és bólogat. Hála az égnek! Nem szeretném elszúrni a barátságunkat. Így is nehéz volt úgy hozzáállni ehhez a kapcsolathoz, hogy köztünk semmi sem lesz, maximum haverok leszünk. De én ettől boldog vagyok már, persze, ha ő is olyan lenne, mint én, vagy legalább csak félig! De nem lehet tökéletes mindig minden, ez is csak amolyan szép álom marad nekem, amit dédelgetni fogok, ameddig csak tudok.
De úgy fest nem csak én csak, aki nem volt képes elfelejteni a múltat és hogy mi ketten egészen pontosan hogyan is akadtunk össze. Az osztály többi része sem feledhette el azt a bizonyos csókot, ami miatt most szenvedek, hogy nem lehetek azzal, akiről tudom, hogy tényleg szeretem. Szóval persze egyből minket állítanak párba, mert miért is ne? Ha már anno annyira élvezték a közös jelenetünket, akkor most is csak jót hozhatunk nekik. Vagyis szerintem ezt gondolták.
-Remélem a kettőnk érdekében, hogy nyerünk... nem akarok portalanítást. - válaszolom a fenyegetésére. Bár remélem, hogy csak viccelt ezzel és azért nem fog nagyon megszidni, ha veszítünk. Amúgy is csak neki akarok jót, hogy ne higgyék azt, hogy megfutamodik csak miattam. Mert én már rég leléptem volna, ha nem róla lenne szó, de mivel igen, így elviselem a következményeket. Még ha részeg is leszek és sört kell innom.
A válasza egyrtelműen nem biztat, mikor csak annyit mond, hogy majd még kitalálja mit is szeretne tőlem pontosan. Nem hiszem, hogy azt kérné, hoy raboljak ki egy bankot, sőt szerintem nem is tudja, hogy a papa milyen körökben mozog, így semmi befolyásosra nem gondolnám, hogy megkérne, plusz ő nem olyan alkat, de azt gondolom, hogy egyértelmű az aggódásom. Vagy mégsem? Lehet csak annyit kér, hogy hívjam meg valamire, vagy írjam meg a háziát. Mondjuk azzal nem járna jól, mert nem sok mindenhez értek őszintén.
Miután rábólintok, hogy akkor persze menjünk, nem érdekel mit kér, egyből kézen fog, de ami bizarr, hogy mikor odaérünk is csak tovább fogja. Egy ideig csak nézek fel rá, majd le a kezeinkre, majd ismét Casperre. Nem zavar, sőt jó lenne így járni mindig, de nem vagyok a pasija, hogy ebben reménykedhessek. Következő kérdésére, pedig csak elfordítom a fejemet és már kérdezném, hogy mit szeretne, de egy hang se csúszik ki a számon, mert addigra puszit kapok az arcomra. A meglepetéstől az állam is leesik és egy percig csak pislogni tudok, hogy... ez most megtörtént? Az alkohol szaga már részeggé tett, hogy ezt képzelem? A mai napon többször kellett már újraindítanom az agyamat, de messze ez tartott a legtovább. A játékra se tudtam figyelni egy ideig igazából, mert csak ott álltam és próbáltam feldolgozni a tényeket, hogy a srác, akiért 6 éve odavagyok egyszerűen csak puszit adott.

Már mikor leerőltették a torkomon az italt tudtam, hogy rossz vége lesz, de mióta belém botlott Cedric is, azóta biztossá vált. Olyan nehéz megtartani ezt a biztonságos baráti távot, pedig már évek óta ez megy. Most valahogy mégis nehezemre esik csak barátként mutatkozni mellette. – Nyugi, nem bántanálak. – kuncogva igyekszem is megnyugtatni, hogy ez a portalanítás nem éppen lenne olyan forma amire most ő gondolhat. Eszemben sincs ellátni a baját, csak amolyan bíztatás féle lett volna…azt hiszem.
Meg sem gondoltam volna, hogy egynap még egy csapatként állunk be sörpongozni, úgy, hogy egyikünk sem nagy ivó. Legszívesebben meg sem engedtem volna neki, mert nem neki való! De ő meg nem akar engem cserben hagyni, szóval gondolom lebeszélni sem tudnám. Csak abban tudok reménykedni, hogy keveset találnak a mi poharunkba és akkor azzal én is elbírok.
Viszont kell egyfajta bíztatás is. Arra viszont nem kérhetem, hogy ő adjon nekem bármit is, mert akkor biztosan már most a játék elején vége lenne a mi menetünknek. Így hát jobb híján én adok az arcára egy csókot. Nagy a késztetés, hogy legalább máshova adjam, de így is kellően sokkoló lesz a tény neki, nem ronthatom el ennél is jobban a hangulatát.
Az is feltűnt, hogy eléggé nézegeti a kezemet, amiért nem akartam először elereszteni, de nem tűnt úgy, mint aki nagyon bánná. Most viszont úgy tűnik, mint akinél beállt a kék halál. Kicsit meglengetem a szeme előtt a kezemet, hátha sikeresen visszaszáll a földre. -Cedric, minden oké? – pillantok rá bizakodva és csak remélem, hogy ezzel nem szúrtam el semmit sem.
S míg én azzal foglalkozom, hogy visszahozzam az életbe a kis szőkét, addig egy pingpong labda pattogása üti meg a fülemet, ami bele is talál az egyik poharunkba. Mi? Máris elkezdődött? Remek, még jó, hogy szóltak is róla! – Na, már mindjárt az első körben? – húzom el a számat, de hát én vállaltam és tény, hogy józanul könnyebb célozni. Na de nem hagyom nekik, hogy azok maradjanak! Előbb viszont mivel nekünk drukkol a tömeg, én nyúlok az első pohárért.

Casper & Cedric

"We started like nothing, remember? And look at where we are now and what we're gonna be."

Először kicsit megijedek, mikor azt mondja, hogy elporol, ha veszítünk. Még akkor is, ha nem úgy gondolta, hogy képes lenne leszidni, ha véletlen nem mi nyerünk, de akkor sem hangzott jól. Nem volnék képes elhinni, hogy ő ilyesmit tenne velem, vagy akár bárkivel is, de sose lehet tudni. Az viszont, hogy még külön is hozzáteszi, hogy nem úgy gondolta természetesen ő sem, hogy itt komoly bajom esethet, teljesen lenyugtat. Még nevet is mellé, így én is csak visszamosolygok rá, hogy akkor rendben van.
De ez a nyugodtság sem maradhat meg sokáig, mert máris jön a játék kezdete és innen már nincs visszaút. Bevallom, kissé félek, hogy hogyan is fogunk mi egészen pontosan nyerni, mert én ugyan tényleg verhetetlen vagyok a videojátékokban, de ha a valóságban kell teljesíteni, hát maximum fotózni tudok csak, ha pontosságról van szó. De ezt persze neki nem mondhatom, mert akkor egyből vissza fog lépni a helyünkben, ami nekem nem gáz, illetve nem annyira, mint neki. Szerintem neki nagyobb kellemetlenséget okozna az, ha most az osztály előtt beég. Én már mondhatni hozzászoktam, hiszen már csak a papa miatt is kinéznek, de neki gondolom semmi olyan dolog nincs az életében, ami miatt kigúnyolnák. Külsőre pedig biztos nincs, hiszen tökéletes, a lányok majd megveszhetnek érte, meg… pár fiú is engem is beleértve.
A mai este nagyon úgy tűnik, hogy egy olyan lesz, ahol sokkot sokkra halmoznak majd, hiszen nem volt elég nekem a sörpong kihívás, még a játék kezdete előtt ott van a tény, hogy Casper nem engedi el a kezemet, valamint a puszi. Igen, teljesen lefagytam és az egyetlen dolog, ami visszahoz, az a fiú hangja. – Tessék? Ja! Igen, hogyne, hi-hiszen ez csak… - CSAK EGY PUSZI?! Ha nem velem történt volna meg, akkor nem hittem volna el senkinek, hogy Casper puszit nyomott egy fiú arcára. – Ah, szóval igen, ne aggódj! – fejezem be gyorsan a mondatomat, mielőtt visszakérdezne, hogy mit akartam mondani.
Amíg pedig mind a ketten arra figyeltünk, hogy visszaállítsunk az alap állapotomba, az egyik labda be is talált. Azt hiszem, akkor nekünk kell most inni? De időm sincs ezt megkérdezni, mert Casper nyúl a pohárért, én pedig hirtelen megfogom a kezét. – Te már ittál egy pohárral, esetleg ezt most nekem kéne, hogy ne mindjárt az elején üsd ki magadat. Nélküled úgyse tudnék nyerni!

Csak reménykedni tudok abba, hogy a másik csapat kellően béna hozzánk képest és mi itatjuk le őket először. Sajnos még sosem ittam valami sokat, így nem ismerem a határaimat megfelelően. De mivel nem vagyok szokva az iváshoz, így gondolom most a kevesebb is hamarabb beüt. Már csak azt látva, hogy a legelső poharam is – amiben isten tudja mit kevertek vagy mit nem – kezdi elég szépen tenni a hatását, hiszen eléggé felbátorodtam tőle. Őszintén kicsit félek is attól, hogy mi lenne velem Cedric mellett, ha kicsit jobban sikerülne az este. Hiszen tény, hogy szerelmet akarok vallani neki végre valahára, de félek, hogy túlságosan is rámászok, ha elveszítem magam felett a kontrollt. Elijeszteni pedig nem szeretném ezek után. Még a végén félre értené és a részeg énem alapján ítélne meg.
Most úgy gondolom, hogy egy csók viszont nem a világ vége, főleg nem úgy, hogy csak az arcára ment. A reakciója viszont valahogy másképp hat. Igyekszem is feléleszteni, mielőtt végleg veszítünk, pedig még alig kezdtük el.  Zavaros válaszára csak még inkább ködössé válik a történtek. Most akkor ennyire félre értettem volna? Hiszen olyan mintha rosszat csináltam volna. Azonban míg rá figyelek észre sem veszem, hogy elkezdődött a játék csak mikor már a poharunkban a labda.
Automatikusan nyúlok is érte és nem kicsit lep meg az, hogy megfogja a kezem. Értetlenül pislogok is rá, szavait hallva pedig még inkább. -Biztos vagy benne? Húzóra kell. – nézek rá kicsit kételkedve és tartok is attól, hogy mi van, ha mindketten ittas állapotba kerülünk. Akkor majd ki kísér kit haza? -Akarsz dobni, vagy én kezdjek? – pillantok közben rá, hogy miképp szeretné, mert szívesen átadom a kezdést, ha kéri. sőt még be is segítek, ha úgy van. De, ha tényleg sokat kosarazik, akkor nem ártana kicsit jobban megbíznom benne.

Casper & Cedric

"We started like nothing, remember? And look at where we are now and what we're gonna be."

Nem, egyálttalán nem esik rosszul, hogy így viselkedik velem. Sőt, ha mondhatom ezt, akkor még külön örömmel is tölt el. 6 évvel ezelőtt, mikor megcsókolt, megtudtam, hogy meleg vagyok. Ezek után nem mertem még csak hozzászólni sem, nehogy belé szeressek, de sikertelen volt. Ígyi teljesen odáig voltam érte és úgy fest a mai napig bele vagyok zúgva. És most, 6 év után elkezd velem beszélgetni, de ha ez nem lenne lég, akkor a hajamat igazgatja, majd összeborzol... te tekintsük ezt is csak barátinak. Elvégre ez még lehet az. De amikor megfogja a kezemet, valamint nem is engedi el, akkor már tudtam, hogy valami más is lehetne, de az a puszi adta meg az utolsó lendületet. Teljesen lesokkolódtam, ami úgy gondolom érthető, de abszolúte nem azért, mert ez gond lenne. Csak meglepődtem. Ez egy álom volt, ami most valóra vált, de biztos vagyok benne, hogy nem azért tette, mint amire én gondolok. Inkább arra tudnám fogni, hogy mivel mi voltunk a suliban az a bizonyos pár, így talán ezt akarta feléleszteni, vagy ilyen műsort akart csinálni. Másra nem tudok gondolni.
Én is tudom, hogy a reakcióm nem votl túl pozitív, de esküszöm nem így akartam, így valószínűleg azért is ajánlottam fel, meg hát nekem józanon kell, hogy nyerjünk. - Biztos. Az előbb te adtál nekem valamit, és hiába azért, mert helyettem innál, azért inkább mást kérj... De most én akarok neked valami jót adni azzal, hogy nem egyből leszel részeg és elmagyarázod miért kaptam pontosan a puszit. - közben mosolygok rá, hogy érezze, igazából még örülök is neki, hogy ezt kérte, bár ez inkább nekem csak jutalom volt. Ennél kérhetne valami nagyobbat is.
Közben elveszem a poharat, először csak beleszagolok, de annyira borzalmas a szaga, hogy már most majdnem kicsúszott a számon, hogy feladom, de... erőt véve magamon, csak befogom az orrom és lehúzom. Min azt mondza a sör nem út nagyon, csak keserű. És igaza volt. Ennek borzalmas íze van. - Megtennéd, hogy te dobsz, amíg elmúlik a hányingeme? - kérdezem tőle. Majd addig figyelem mit csinál.

A mai este folyamán minden olyan gyorsan történik, még magam sem tudom felfogni a tetteimet, nem is tudom miért várom el mástól, főképp Cedrictől, hogy követni tudjon. De ma már nem akarok tovább szenvedni és megakarok ragadni minden alkalmat, hogy végre színt valljak neki. Lehet egyszerűbb lenne nyíltan kijelenteni, akkor lehet jobban tudná követni az eseményeket.
Az ilyen bulikon két játék van, amit a sörpongnál is jobban utálok: felelsz vagy mersz, illetve a 5 perc mennyország. Most mégis olyan, mintha az előbbi kettő ugyanúgy keveredne a sörpongban. Egyszer merek, utána felelek és ha minden jól megy, akkor jön a mennyország része. Hát akartam én ezt? Főleg ennyi ember előtt. De ha már egyszer elkezdtem, akkor már nincs kiszállás. Az szégyen lenne.
Aggódva nézem, ahogy átveszi a poharat. Most tényleg megteszi, miattam? Ehj, ez így nem lesz jó, ha egymást mentegetjük. Figyelmesen hallgatom a szavait, majd csak az ajkamat harapdálom. Tényleg megérné most elmondani neki? Gyerünk Casper, itt az alkalom! – Mert kedvellek. – vonok végül vállat, ahogy végre hangot is kipréselek magamból. Aztán csak közelebb hajolok a füléhez, hogy csak ő hallhassa, bár emellett a hangos tömeg, illetve a zene mellett, talán inkább azért, hogy legalább ő hallja. -Igazából, mást kértem volna és nem én adtam volna neked, de… Az ugyanúgy taplóság lett volna, mint az, ha szájon csókollak először úgy, mint ahogy terveztem a legelején. – adom is meg a talán túlságosan is őszintére sikerült választ. Először megszólalni sem tudok utána meg befogni nem tudom. Ezek után meg csoda, ha nem vág képen és megy haza amiért ezt csinálom vele. Vagy csak én reagálom túl?
Persze, utána hagyok némi időt feldolgozni az információt, illetve a pohárban lévő piát. Most lehet szüksége is lesz rá, de lehet nekem jobban lenne. Bár úgy is kapok még, ha így játszunk. – Nagyon rosszul vagy? – pillantok rá aggódva, ahogy meg dörzsölőm kicsit a hátát. Ha nem érzi jól magát, akkor már most abbahagyjuk, annyit nem ér! Viszont mivel ez nem egy olyan alkalom, ahol sok időnk lenne beszélgetni, gyorsan dobok is egyet, hogy ne türelmetlenkedjen senki. Alaposan becélzom a legtöbb pontot érő poharat, amiben az erősebb keverék van, aztán már pattintom is a labdát. Szerencsére most még megy a célzás és teli találat lett. – Jut eszembe, te sörön kívül mást nem ihatsz, jó? Attól is kellő fejfájásod lesz, ha sokat iszol, de az legalább nem üt akkorát.

Casper & Cedric

"We started like nothing, remember? And look at where we are now and what we're gonna be."

Mielőtt eljöttem volna ide, persze egy jó nagy beszélgetést tartottunk a családdal. Illetve egészen pontosan a papa, Min és én. Anya inkább csak annyit mondott, hogy vigyázzak magamra. A papa azt tanácsolta, hogy próbáljak beszélgetni másokkal és maradjak, amíg csak tudok. Bár ő mindig is a kapcsolatokra épített. Min inkább azt mondta, hogy ha lehet kerüljem a tömény italokat és inkább csak sört igyak, ha valamit már erőltetnek rám. A sör elvileg nem üt annyira gyorsan, de nagyon rossz ízű, mint ahogyan azt tapasztaltam. De minden más szerinte egyből kiütne és leállna az agyam, ami nem valami jó. Casper még tudna rám vigyázni, de ahogyan viselkedik, szerintem őt már most elvesztettem. Így is gyorsan beszél, meg fucsán viselkedik, nem mégha többet fog inni... Szóval van egy olyan érzésem, hogy nekem kell józannak maradnom és inkább nekem kéne rá figyelnem.
Majd inkább átveszem az italt, nem akarom, hogy már most kiüsse magát, mert nélküle nem nyerek, de ha részeg, akkor annyit én is tudok, hogy nem fogja tudni eltalálni a poharakat. Szóval már innék is, mikor közli velem, hogy kedvel. Mármint kedvel, mint barátot? Vagy mint... ah, nem. Biztos csak barátságból mondja. De alig, hogy meggyőzöm erről magam, egyből megcáfolja. - Casper? - nézek rá kérdőn. Most akkor... kedvel és ezért megcsókolt volna?! Itt mindneki előtt? Ez már egyszer megtörtént, és nem lett jó vége... nagyon örülök ennek a hírnek azért, a szívem hevesebben is kezdett dobogni. Tényleg akkor ő most... Valóban jól hallottam? Sajnos azonban nincs időm visszakérdezni, mivel a tömeg sürget, így csak lehúzom a sört, majd rögtön elkezdek küzdeni a hányingerrel. Már az is felzaklatta  a gyomrom, hogy elmondta, hogy kedvel, de a pia még rá csak rosszabított. -Nem vagyok annyira rosszul, de eleve a gyomromban érzem azt a bizsergető érzést, tudod, azt amikor álmaid pasija közli veled, hogy kedvel, plusz életemben először iszok, de majd túl lendülök, csak adj egy kicsike időt kérlek!
Aranyos, hogy így törődik velem, de tényleg nem fogok ennyitől még elpatkolni. Annak pedig különösen örülök, hogy beletalál ő is a pohárba. Legalább nem hátránnyal kezdünk. - A sörpongba van más ital is a sörön kíül? - teszem fel nemes egyszerűséggel a kérdést. Szerintem könnyen meg lehet állapítani, hogy még nem játszottam ilyen játékot.

Fogalmam sem volt arról, hogy létezik ilyen nehéz szó, mint az, amit az előbb kimondtam. De most mégis, miután kinyögtem, mintha csak levették volna a súlyt rólam. Innen már nincs visszaút, csak előre. Azért mégis szégyellem magam azon szavak miatt, amit a fülébe súgok. Ez nem hozzám illő, én ennyire könnyen nem mondanám meg csak úgy neki, hogy mik voltak az eredeti terveim. Remélem nem fog emiatt bármilyen hátrányom származni nála. Nem akarok rossz fiúnak tűnni, aki csak játszik vele. – Hm? – billentem meg a fejem a nevem hallatán. Gondolom csak igyekszik feldolgozni az információt emellett a hatalmas zaj mellett.
A tömeg pedig nem is hagy sok időt nekünk beszélgetni, egyből ivásra buzdítják, amit én csak aggódva nézek végig. Remélem nagyjából józan marad a játék végére. Bár, ha én maradnék józan akkor legalább haza tudnám cipelni, míg fordítva nem biztos. De hát nem akarom, hogy miattam élje át az első másnaposságát sem, az annyira nem buli. Egyből meg is érdeklődőm a hogylétét, ahogy látom nehezen vette az első akadályt.
Álmai pasija? Érzem, ahogy az összes vér az arcomba száll, majd mintha minden levegőt elszívtak volna tőlem áll le az agyam működése és csak tátogok ott, mint egy kifogott hal. Aztán persze inkább fordulok is vissza az asztalhoz, hogy dobhassak. Ráérek közben feldolgozni az információt. – Furcsa álmaid vannak, remélem tudod. – vetem oda neki kissé zavartan még mindig, de igyekszem addig köszörülni a torkomat, míg végre normál erősségben hat a hangom.
Szerencsére a dobásban nem is befolyásol az információ feldolgozása, így el is találom az egyik poharat. -Hát, nem tudom máshol, hogy szokás ezt játszani, de nálunk van mindkét térfélen egy-két olyan pohár, ami nehezebben megközelíthető és azokba komolyabb italokat szokás önteni. – magyarázom is az eddigi tapasztalataimat, bár őszintén én sem sokszor játszottam még ilyet, inkább csak néző voltam. Addig volt jó! -Amit most eltaláltam az sem sörös volt. – bökök is a túloldalra a fejemmel, aztán csak várom, hogy mi milyen poharat kapunk ki legközelebb. Pontosabban, mikor lesz legközelebb.

Casper & Cedric

"We started like nothing, remember? And look at where we are now and what we're gonna be."

Röviden akkor összegezzük, hogy az elmúlt pár percben mi is történt... Casper, akibe már mióta szerelmes vagyok, puszit nyom az arcomra, amiről persze azt hiszem elsőre, hogy ez mind csak játék, majd utána közli velem, hogy kedvel, és ha ez még nem lenne elég, akkor azt is elmondja nekem, hogy amúgy szájon csókolt volna. Eddig nem gondoltam volna, hogy barátságon kívül akárcsak egy kicsit is jobban kedvel és lám, most mégis ezt állítja. Persze ez még lehet az ital miatt, hiszen ha ez igaz, akkor miért nem szólt eddig? Na jó Cedric, ez elég egyértelmű, mivel nem minden srác meleg, így simán lehet, hogy amíg nem volt biztos a dolgában, addig nem szólt semmit. De most eléggé nyílt volt, ráadásul ez a suttogás... annyira sexy lesz tőle, ami miatt csak még jobban olvadozok a szavaitől. Már ha persze engednék, de a tömeg miatt még csak rendes magyarázatot sem tudok kérni, csak a neve csúszik ki a számon, de aztán egyből innom is kell.
Majd közlöm vele, hogy egyébként ő álmaim pasija, mire most az egyszer ő tűnik úgy, mint akinél lefagyott a rendszer. Már éppen kérdezném meg, hogy azért ugye még él, de csak annyit válaszol, hogy furcsa álmaim vannak. Miért? Mert őt találom messze a leghelyesebbnek és legjobb srácnak, akit csak ismerek? - De ha annyira kedvelsz, akkor örülsz neki, hogy te vagy az álmaimban nem? Vagy inkább váltsak? - teszem fel a kérdéseimet, miközben közelebb hajolok hozzá, amikor még éppen nem dobta el a labdát. Persze közbe végig mosolygok. Ha tényleg igaz, amit mond, akkor hogyan is vakarhatnám le a vigyoromat, hiszen annyira boldoggá tesz, hogy tényleg kedvel. Bár még ott van bennem a kétely, de úgy vagyok vele, hogy remélhetőleg nem mond nekem ilyeneket, ha nem gondolná komolyan mélyen magába is így.
-Nálunk Diablot meg Speedrunners-t szokás játszani...- mondom neki csak így egyszerűen. Ha nem értené, akkor majd mondom neki, hogy ezek xbox játékok. Általában ha Min átjön, akkor megpróbálom rávenni, hogy nyomjunk egy-két kört.  - De akkor miért söpong? Miért nem piapong? Ah, Casper én ezt nem értem... - Ugyan még nem ittam sokat, de már most alig tudom felvenni a fonalat és érzem, hogy még pár pohár és engem elveszített.

Ma reggel még meg sem gondoltam volna, hogy valaki az álmai pasijának nevez, most meg köpni nyelni nem tudok a hír hallatán. Kérdésére csak nagyot nyelve bólogatok, majd megrázom a fejem, de aztán rájövök, hogy ez így talán nem lesz egyértelmű, mivel két kérdést tett fel. – Pe-persze, hogy örülök, csak nem… nem gondoltam volna, hogy még ma ilyet hallok. – mondom el-el vékonyuló hanggal, ahogy a labdára markolok és csak remélem, hogy nem lövök mellé ezek után. A dobáshoz tiszta fej kell és nem ilyen összekuszált, mint amilyen most.
-Tessék? – pillantok rá felvont szemöldökkel, nekem ezek a nevek nem mondanak semmit. Ezek társasok lennének? Gondolom csak valami lightos játék Cedricből kiindulva. Aztán ki tudja, lehet tévedek. -Mert gondolom ez így jobban hangzott, vagy mert a pia arányát tekintve sörből több van. – vonom meg a vállam, mert annyira én sem vagyok ebben szaki, csak már sok ilyet láttam és kicsit jobban kapizsgálom, mint a mellettem lévő.
Aztán ahogy telik az idő, úgy haladunk a játékban is. Fogynak a poharak és az emberek is dőlnek kifelé, mire már csak egy pohár marad az ellenfél oldalán. Mivel remélhetőleg ez az utolsó dobásunk, így egy remek ötletem támad. – Akarsz együtt dobni? – pillantok a szőkeségre, majd már nemes egyszerűséggel rántom is magam elé, hogy egyik kezemmel átkarolhassam a derekát, míg a másikkal előbb a kezébe adom a labdát, majd megfogom a mancsát, hogy segíthessek neki. Bevallom őszintén már nagyon koncentrálnom kell ahhoz, hogy lássam a pohár valódi helyét, de majd Cedric lesz a szemem én meg majd adom az erőt. Vagy valami ilyesmi.
Amint sikeresen betaláltunk a pohárba, a másik karomat is a dereka köré fonom és úgy ölelgetem magamhoz örömömben. Közben lopva az órára pillantok és fogalmam sincs hány óra van, csak annyit látok, hogy már sokat mutat. Igen, már van bennem pár pohárnyi ital, de egyet se féljen mindenki, mert vakon is haza találok! – Lassan menned kéne… - szomorúan dünnyögöm is ahogy a vállára helyezem az állam. Még nem akarom elengedni. Bár nem is kell, hogy hazáig kísérem!

Casper & Cedric

"We started like nothing, remember? And look at where we are now and what we're gonna be."

Bevallom tényleg az volt a szándékom, hogy kivételesen én hozom zavarba. Illetve csak meg akartam győzödni, hogy tényleg annyira kedvel-e, mint ahogyan azt mondja, vagy tényleg csak valami más oka volt az előzö szavainak. Amikor elkezd bólogatni pedig csak még jobban összezavarodom. Most akkor igen, vagy nem és melyik kérdésre? De szerencsére tisztázza szavakkal is, így már annyira nem zavaros, mint elsőre. - Én mit mondjak? A srác, aki 6 éve megváltoztatta az életem, most azt mondja kedvel. - És akkor még nem tettem hozzá, hogy és amúgy miatta tudom, hogy meleg vagyok, de inkább ezt nem is közlöm vele, mert nem szeretném, ha pont most a dobás előtt újabb sokk érné. Majd később, mikor túl vagyunk ezen az egészen.
Furcsa,hogy nem tudja a neveket azt gondoltam, hogy szeret játszani. - Xbox... játék. - Remélem ez elég magyarázat volt neki, mert jelenleg nem nagyon tudnék többet mondani. Egy sör is elég volt nekem, hogy túl sokat gondolkodjak és mégse legyen semmi értelme, közben pedig tök üresnek érzem a fejem. - Az emberek bolondok. - Semmi mást nem mondok. Tényleg azok, hiszen elég furcsa dolgokra képesek vagyunk bármiféle ok nélkül. Lásd, iszok, pedig utálom, de mégis megteszem azért, akit szeretek. Oh várjunk, akkor ennek van oka.
Közben pedig megy az idő, és mi csak dobáljuk a landákat, illetve a többiek céloznak, én pedig csak pattintok, mert ötletem sincs mit kéne csinálnom. Időnként le is ülök a földre, mert már pár pohár után rosszul vagyok és szédülök. Látni ugyan még látok, de a fejem érzem, hogy könnyebb lett és a tartás nehézkes. Életem első alkalma volt, hogy ennyit ittam és bevallom, remélem az utolsó is. De végre az utolsó pohárnál vagyunk, én pedig csak a padlón terpeszkedem, mivel úgy gondolom, hogy majd Casper elintézi. Erre megkérdezi, hogy dobunk-e együtt. Válasz helyett, pedig felkelek, ő pedig egyből megragad, időt sem adva, hogy elmúljon a szédülésem és becélozza a labdát. Illetve én igazítok egy kicsit rajta. Ő többet ivott, így gondolom már annyira nem tiszta a látása. Meg az érzékelése, hogy hol is vagyunk. Nyilván messze kevésbé zavar a tömeg a sok alkohol miatt, ami bennem van, de azért mégisccsak a nyilvánosság előtt vagyunk.
Azonban beletalálunk az utolsó pohárba, én pedig megkönnyebülök, hogy ennyi volt és nincs több ivás. Az örömtöl elsőre fel sem tűnik, hogy mindkét kezével átölel, de mikor végre leesik a kezeimet az övére rakom és félig felé fordulok arccal. Már készülnék arra, hogy megkérdezzem pontosan mi is történt ma este, mikor azt mondja, hogy mennem kéne. Az órára nézek, valóban késő van, de nem akarom őt itt hagyni. Nem most, mikor minden olyan jól alakul. - Szerintem én vagyok kevésbé részeg, szóval... majd én hazaviszlek és utána megyek csak. - ajánom fel neki. Nem szerteném, ha így mászkálna egyedül.

Mi? Már 6 éve kedvel engem? Ő is már 6 éve…? Mégis mi a francot csináltunk mi eddig? Szólhatott volna erről hamarabb is, de tényleg! Mindegy, most már nem ez a lényeg, a múlton nem tudunk változtatni, de még a jövőn igen! Ezért is kell előbb a játékot letudni.
Sosem voltam az a gamer típus, így teljesen le is vagyok maradva az aktuális trendekről. Nem is csoda hát, ha azt sem tudom mik ezek a nevek. Szerencsére hamar tisztázza is a számomra, bár túlságosan nem jutok közelebb a tényhez.
Szavaival csak egyetértően bólintok, de igazából szerintem mindegy is minek hívjuk ezt a játékot, mivel felőlem az ördög asztala is lehetne, vagy a pokol kapuja ennyi ital után. De inkább hősiesen tűröm és csendben, egészen az utolsó dobásig, amibe már Cedricet is bevonom, hogy meglegyen a sikerélménye. A célba találás után pedig csak boldogan szorongatom magamhoz. Az viszont, hogy a kezeimre fog és felnéz rám, eléggé megnehezíti a dologm.
Legszívesebben most nyomban megcsókolnám, de hát még mindig olyan helyen vagyunk, ahol nem ajánlatos attól függetlenül, hogy mindenki részeg. A szemeimet le sem tudom venni az ajkairól, de hogy mégis arra kényszerítsem magam inkább az órát keresem meg. Bár pontosan nem tudom leolvasni, azt azért kellően látom, hogy már későre járunk.
Ajánlatára csak óvatosan megrázom a fejem és igyekszem talpon maradni és nem elszédülni. -Egyedül nem mászkálhatsz! Ilyenkor sok a fura fazon, még bajod esik… Én viszlek haza! Nincs vita! – fújom fel a pofimat, mert ebből nem óhajtok engedni. Igenis szüksége van arra, hogy valaki hazakísérje, majd én megyek taxival vagy valami. Én amúgy is messzebb lakom, tehát logikusabb, ha a rövidebb irányba indulunk el először, szerintem. – Gajaaaa! – emelem is fel a jobbomat az ajtó felé bökve, bár van egy olyan sejtésem, hogy az nem pont arra van amerre mutatok. De én vakon is haza találok, nem kell aggódni!

Casper & Cedric

"We started like nothing, remember? And look at where we are now and what we're gonna be."

Engem amúgy az sem zavart volna, hogy Casper fejezi be ezt az egészet és engem kihagy belőle. Úgy gondolom, hogy nem az én érdemem, hogy nyertünk. Párat véletlen eltaláltam, de egyébként fogalmam sem volt, hogy mit csinálok. Szóval igazán csinálhatta volna egyedül is, de aranyos volt tőle, hogy engem is bevont. Így legalább a játék végén még egy ölelést is kapok. Erős késztetést érzek arra, hogy inkább megforduljak és úgy öleljem át, mert így háttal nem férek hozzá rendesen, de ugyanakkor tudom, hogy már így is nagy feltűnést keltünk, nem akarom, hogy még jobban beleégjen az emberek agyába ez a kép. Nem arról van szó, hogy szégyelleném, hogy meleg vagyok, egyszerűen nem elfogadott, így nem is akarom, hogy valaki kicsapja a balhét miattunk. Szóval akármennyire is átölelném már én is, inkább még nem teszem, de csak addig, amíg a publikum előtt vagyunk. Erre várok hat éve, szóval jobb lesz minél előbb lelépni, mert már nem akarom tovább húzni!
Szerencsére szól is, hogy későre jár és ideje lenne menni. Az kevésbé tesz boldoggá, hogy ez azt is jelenti, hogy el kell válnom majd tőle. Illetve... - Rendben, te viszel haza. De van egy feltételem. - És még mielőtt bármit mondana folytatom. - Mivel én meg nem akarom, hogy ilyen állapotban bajod legyen, így ha haza karasz vinni, akkor ott is maradsz. - Én pedig erről nem kívánok vitát nyitni. Bevallom ez még egy jó indok arra is, hogy minél tovább lehessek vele. Olyan rossz lenne, ha ennek az estének csak szimplán vége lenne. Bár így is vége lesz, de remélhetőleg belemegy és akkor másnap reggel még ott lehetne nálam. Nem is aggódnék és nem is stresszelném magamat, hogy reggel mikor hív fel, vagy mikor jelentkezik stb.
Hirtelen felkiált, mire én meglepődök. Ötletem sincs, hogy mit mondott, de valamerre mutat. Most próbálok okos lenni, de szerintem arra akar célozni, hogy menjünk, így megragadom a kezét és elindulok a másik irányba, ahol az ajtó van.
Nehezen de végre átverekedtük magunkat a tömegen, így kiérve a friss, üde... de nagyon hideg levegőre. - Hah, most már értem, hogy a friss levegő miért józanít. - kezdem el inkább magamnak mondani. Remélhetőleg Casper is egy kicsit jobb állapotba kerül az út végére. Vagy egy jó fél órát fogunk sétálni, hacsak nem akad majd el indőnként, de ezért is fogom még mindig a kezét. Meg mert csak...

Igyekszem a lehető legjobban visszafogni magam, hogy ne a tömeg előtt veszítsem el a fejem. Hiába van már mindenkiben kellő mennyiségű alkohol, azért biztos lenne valaki, aki megörökítené, ha valami olyat tennénk. Az ölelés még amúgy is barát zónában van nem? Mivel nem szeretném, hogy kikapjon, illetve már én is mennék ezért az időre hagyatkozva próbálom is kitessékelni szavakkal. Nem akarom, hogy még valamit a nyakunkba varrjanak.
Szerencsémre beleegyez abba, hogy én kísérjem előbb haza, de valami feltételt is szab hozzá. Kíváncsian billentem is meg a fejem, hogy mit szeretne. Az ajánlatra csak megemelem a szemöldökeimet és igyekszem értelmezni a szavai jelentését. – Anyudék nem borulnak ki, ha egy random az- vagy másnapos, idegen srácot pillantanak meg a…kanapén? – az utóbbiban bizonytalan vagyok, mert fogalmam sincs hol tervezett engem elhelyezni, mert nekem jó a szobája padlóján is. Az biztos, hogy kicsit korai lenne egy ágyban kikötni. Mármint, részegen nem biztos, hogy a legokosabb. Nem mintha régimódi lennék vagy valami, csak fő a biztonság! De ennyi legyen a legtöbb bajunk, hogy ki hol aludjon, előbb érjünk haza. Már hozzá haza.
Elvigyorodom mikor megfogja a kezemet és hagyom, hogy vezessen, mert ő most jobban betudja tájolni a dolgokat. Igyekszem nem elhagyni a tömegben, majd már boldogan húznám is be magam után az ajtót mikor megcsap a kinti levegő. – Itt meg mikor lett sarkvidéki hideg? – ráz is ki a hideg, de tekintve, hogy rövidujjú ing van rajtam, nem is csoda, ha a leizzadt bőrömet közelebbről megtudja fújkálni a szél. Vajon egyébként hoztam kabátot? Ha igen, akkor vajon hova rakhattam? Nehéz ebbe belegondolni, pedig csak nem így indultam el.
Amint túljutottam a kezdeti sokkon, csak figyelem, illetve követem Cedricet, hogy merre induljunk. Boldogan kezdem el lóbálni a kezünket és közben egy bárgyú vigyorral bámulom az arcát. – Gonosz vagy, ugye tudod? – teszem fel a kérdést miközben belehajolok az arcába, majd onnan kimászva csak a vállára döntöm a fejem és elengedem a kezét, hogy a derekánál fogva közelebb húzhassam magamhoz és úgy kapaszkodjak belé. Most már soha nem fogom elereszteni! Még akkor sem, ha ő kéri, mert nem hagyom megszökni!