Love is a shield, to hide behind, love is a field to grow inside
Az emberek legigazibb része, mindig a legcsúnyább. Talán ezért sem, akart anyám megtartani, mert már akkor látott bennem valamit, amitől viszolygás fogta el. Hibáztatom érte? Voltaképp nem, ugyanolyan undort éreztem most magam iránt, amit ő érezhetett, amikor rám emelte a tekintetét. Alapvetően az öngyűlölet volt az egyik alapköve annak is, hogy mindent érzelmek nélkül csináltam végig. Maureen gondosan szórta el bennem azokat a magvakat, amik a későbbiekben mérgezővé váltak, amiket én igaz szeretetnek hittem. De nem volt több, csak egy számító némber mímelt érzelmei, amik távol álltak az őszinteségtől. Így hasonlóképpen kezdtem el én is élni az életemet, vagy legalábbis túlélni, mert ez kevésbé hasonlított a létezésre. Inkább csak kallódtam, egyik embertől a másikig, minden megbánás nélkül néztem a szemükbe. Viszont a mostani helyzet, az idő előrehaladtával ólom súlyként nehezedett rám. Valami megváltozott bennem, még ha nem is voltam hajlandó elismerni, vagy tudomást venni róla. De Colt olyan vehemenciával tiporta el a falaimat, amire nem voltam felkészülve. Az együttléteink felőröltek, és minden beszélgetésünk őszinte volt, már amennyire az én részemről lehetett ezt mondani. Nem akartam tőle elvenni semmit, nem akartam bántani, megalázni, tiporni, elgyengíteni. Egyiket se akartam, de tudtam, hogy ha nem teszem, akkor talán valami még rosszabb fog végbe menni. Maureen kiszámíthatatlansága pedig sokkal veszélyesebb volt, mint Colt haragja, gyűlölete amit irántam fog táplálni, ha kiderül minden hazugságom. Ügyetlenül matatni kezdek a táskámban, míg az ajtó előtt cövekelek, majd amikor egyik kezem végre rámarkol a hideg fémes csomóra, heves gyors mozdulatokkal bedugom a kulcsot, és elfordítom. Ahogy belépek a sötét szobába, belém mar, egy ismerős emlék, ami végig burjánzik rajtam.. “A remény a tudatlanoknak való, kicsi lány. Add fel.” Maureen szavai tódulnak a fejemben, még most is ugyanolyan maró gúnnyal megfűszerezeve köszön vissza, mint amikor az első férfit beengedte a szobámba. Sötét volt..pontosan olyan sötét, mint most. Hiába szaporábbak a mozdulataim, amikor felkapcsolom a villanyt, egyszerűen nem történik semmi. Mi a fene.. Egészen kis pillanatig elgondolkodom, hogy a gyertyákat merre is dughattam el. De a gondolat hamar elszáll, ahogy hirtelen halvány fény tölti be a szobát, és meglátom Colt-ot a sarokban elhelyezett fotellban. - Colt..- te meg mit keressel itt, foytatnám ,de nem teszem a próbálkozás elhall. Abban pedig egészen biztos vagyok, hogy egy pillanatra a szívem megáll. Szavaivval, mintha egy erős ütés kaptam volna a mellkasomba. Fájdalmas lüktetésbe kezd a szívem, ebből tudom, hogy mégis csak ver, meg abból, ahogy csavarodik egyet. Nyelek egyet, miközben egy immár ismertlen vonásokkal rendelkező Colt ült a fotellban.Fékezhetetlenség sütött a szeméből, a testartása feszes volt, és visszaköszönt egy valami a szavaiból maró gúny, és megvetés. Pillanatok alatt, ott éreztem magamat, ahol a legkevésbé szerettem volna lenni. Hiába próbáltam vonásaimat a helyzethez megfelelően megacélozni, tudtam, hogy nem ment. Szavai késként vájtak belém, a Nina név hallattára pedig lebénultam. Ösztönös reakcióként keresek menekülő utat a helyzetből, de tudom, hogy a pokolra váltott jegyem, nem retúr volt. Innentől a lehetőségeim számai megcsappantak. Őt mentem, vagy magamat. Ha válaszokat adok, a szálak Maureenhoz vezetnek. És mivel Mauren szándékaival nem voltam tisztában, így legalább ha egy valami jót tehetek az érdekében, az pedig az lesz, hogy ellököm magamtól. Vonásaim egy pillanat alatt megkeményednek, és ahogy közelebb lépek a testtartásom is arról árulkodik, hogy talán egy pillanatig sikerült kizökkentenie, de ez édes kevés. - Nem tudom, válasz te. Gondolom épp elég információt sikerült rólam összegyűjteni, hogy eldönthesd melyik jelző, avagy név illett meg.- emelem meg az állam, és úgy nézek a szemébe, mintha csak a vörös posztot készülnék előtte meglengetni. - A szándékaim már rég nem köthetők Maureenhoz.- hazugság, minden tettemet az a nő éltette. - Ki nyomozott utánam? Mert elég gyatra munkát végzett, ha még mindig ott tart, hogy a szálak összefűznek Maureen-al.- Persze benne volt a pakliban, hogy már ezt is tudta, de könnyebb volt még jobban lángolva tartani a haragját irányomba, mint hogy olyan emberen töltse ki, aki Isten tudja csak még mire képes. A kis asztalhoz lépve töltök magamnak egy whiskyt, ezzel is tartva a rideg számít kurva látszatát. Majd kecses mozdulatokkal az előtte elhelyezkedő asztalra ülök. - A magadfajta szóba sem áll a hozzám hasonlókkal. Megvett, és kb olyan undorral vizslat, mint ahogy te most. Esélytelen lett volna a közeledbe férkőznöm.- minden egyes szó marja a torkomat, és egy nagyobb korttyal próbálom eltömíteni teljesen ezt az érzést, miközben csak azt mantrázom magamban, hogy amit most teszek, csak a kisebb rossz. - Mi is vagyok..- ismétlem utána elmélázva egy kicsit.- Látod, pontosan erről besszéltem. De ne csináljunk úgy, mintha a te szándékaid, olyan tiszták lennének. Meg akartál kapni, mert nem omlottam a karjaidba, aztán pár numera után, úgy is hasonlóképpen jártam volna, mint az általában karodon díszelgő szobacicusok. Nem igaz Colt? - döntöm oldalra a fejemet kérdőn. És enyhén rászorítok az asztal lap szélére, azt akartam hogy elmenjen, hogy utáljon. Mindegy volt, csak gyűlöljön. - Te eddig is kiszolgáltad magadat, ha jól emlékszem, a mosdóban történtekre..- még görcsösebben szorítok rá az asztalra, félek, hogy egy részem felfogja adni, és nem fogja tudni végig csinálni amit most művelek. Azt mondják hazudni könnyű...na persze. Nem tudtam mit tudott, vagy mit nem. Mennyire volt alapos, mert ha mindent, akkor hiába is próbálom elhitetni vele.. - Kielégítő volt a válaszom? Vagy van még kérdésed?
My mind feels like a foreign land Silence ringing inside my head Please, carry me, carry me, carry me home
Ha megrángatod az oroszlán bajszát, nézz szembe a következményekkel.
18+
Ahogy kiejtette a nevem azon az édesen mérgező hangján, ökölbe szorult a kezem, de egyelőre nem mozdultam. Csak a tekintetem vágott élesen, a szavaimmal karöltve, mert bántani akartam, igazán, nem csak azért, hogy kéjes sóhajokat és nyögéseket csaljak elő azokból az eperszín ajkakból. Láttam a döbbenetet, majd a rémületet átfutni az arcán, és ez elégedettséggel töltött el, bár nem mosolyogtam. Az arcomon pusztán megvetés honolt, holott a belsőmet szinte marta a harag, mozgásra ösztönözve, de nem hagytam magam. Választ kellett kapnom. Minden más csak utána jöhetett. Most nem a kissé vad, mégis figyelmes úriember ült előtte, hanem valaki, akivel eddig még nem találkozhatott: egy idegen, lehengerlő kisugárzású és feltétlen engedelmességet váró férfi, akit nem hatottak meg sem a könnyek, sem a szavak. Eddig csak ízelítőt kapott belőlem az együttléteink alkalmával, mert mindig visszafogtam magam, hogy ne okozzak neki valós fájdalmat, de most lecsupaszított lélekkel, teljes valómban, sötét uralkodóként tündököltem előtte, szinte elnyelve tekintetemmel még így is buja, vonzó alakját, hogy tudtam, mennyire rohadt is belül. Rezzenetlenül figyeltem, ahogy közelebb lépett, rendezve az arckifejezését, és vontam fel kérdőn a szemöldököm. Nagy érdekelt vajon most mi fog kibukni azokon a formás ajkakon, amik olyan lelkesen tapadtak a farkamra pár nappal ezelőtt, és kergettek szinte az őrületbe. A válaszra viszont lekicsinylőn elmosolyodtam. -Drágám, a senki megfelel? A tápláléklánc legaljára helyeztem, még a kurváknál is lejjebb, csak hogy érzékeltessem vele mennyire mélyre is süllyedt a szememben. Idegesített a büszkén felvetett fej, és le akartam törni a szarvát, darabokra szaggatni az egóját, a pokolba taszítani az elméjét. Nem. Ebben a pillanatban nem várhatott tőlem kegyelmet semmilyen formában. -Értem. De megnyugodhatsz édesem, ezek után nem fogom sajnálni sem az időt, sem a pénzt arra, hogy még azt is kiderítsem, a születésedkor a fejed vagy a segged bújt ki először anyádból. Ettől még persze nem hittem el egyetlen szavát sem, hiszen most is legalább olyan szemrebbenés nélkül hazudhatott, ahogy eddig is tette. Egyenesen, bele a szemembe, elhitetve velem milyen kis ártatlan. Maureenből meg kinéztem, hogy rám állítsa az egyik lánykáját. Rossz néven vette, hogy jó pár pénzes kuncsaftját elcsakliztam a klubommal, nem mintha érdekelt volna, hogy rágja szét a féltékenység. Eddig is csak azért hagytam garázdálkodni, mert nem horgászott a zavarosban, és nem kavart be az én üzletemnek. Csakhogy ennek a névleges és főleg időleges fegyverszünetnek itt és most szakadt vége. Kegyetlenül elmosolyodtam, bár ezt Fable a szavaira is érthette reakcióként. Eldöntöttem, hogy eltörlöm még a föld színéről is azt a szukát. -Ó drágám, nagyon tévedsz! A közelembe férkőzhettél volna, sőt, örömmel vettem volna a közeledésed egyetlen éjszaka erejéig. Éhesen mértem végig, ahogy helyet foglalt előttem az asztalon. Most, hogy már tudtam, hogy micsoda, eszem ágában sem volt visszafogni magam, de egyelőre még kivártam. Résnyire szűkült a szemem, ahogy az én szándékaimat firtatta, és olyan maró gúnnyal válaszoltam, amit ha a valóságba ölthettem volna, leégette volna róla az összes húst. -Ezt már soha nem fogjuk megtudni, nem igaz? Nem cáfoltam a szavait, de nem is erősítettem meg. Hintába tettem, és hagytam, hogy elmélázzon rajta vajon mit is törhetett össze, mit veszíthetett el. Mert még ha most eszeveszetten dühös is voltam rá, főleg mert be tudott csapni, amivel a büszkeségembe gázolt, muszáj volt beismernem magamnak, hogy valóban érdekelt. Pont azért, mert más volt, mint a többi. De csak egy rosszéletű kurva, akit ki tudja hányan döngettek meg az elmúlt évtizedekben. Szembe kellett néznem a valósággal azért, hogy felül tudjak kerekedni rajta. A mosdóban történtek említésére gonoszság villant a szememben. Lehet, hogy nem voltam ott és akkor egy gáláns úriember, de megvártam az engedélyét, és figyeltem az ő örömére is. Lassan emelkedtem fel, mintha mindent hallottam volna, amit akartam és távozni készülnék... de a következő pillanatban egy istenes pofont kevertem le neki. Ebben semmi finomság nem volt, de annál több erő. Vadul téptem a hajába és rántottam fel a fejét, hogy közvetlen közelről a szemébe tudjak nézni. -Ne merészeld a szememre hányni, hogy megtettem azt, amiért hetekig könyörögtél némán, és főleg ne állítsd be úgy, mintha nem élvezted volna! Nem erőszak volt, nagyon is akartad! Láttam és éreztem a mámorodat! De ennek itt és most vége van! A hajánál fogva vonszoltam magam után az ágyáig, nem törődve sem sírással, sem sikítással, semmivel. Ez már nem az a játék volt. Durván nyúltam a hóna alá és emeltem fel, de csak azért, hogy az ágyra lökjem hason. Nem finomkodtam. A bal karját hátra csavartam és feltoltam addig, amíg nem sikított a fájdalomtól, míg a másik kezemmel már a miniruha alját rángattam fel a csípőjére. Egyetlen mozdulattal téptem le róla a falatnyi bugyit, majd húztam le a cipzáromat, hogy kiszabadítsam a farkam. Térdemmel szétfeszítettem a lábát, hogy terpeszben legyen és helyezkedtem el a hosszú combok között, pár rántással hangulatba hozva magam. Kíméletlenül nyomakodtam belé, nem törődve semmi mással, csak a saját élvezetemmel, míg a karját elengedtem és a hajába marva rántottam hátra a fejét, hogy a fülébe tudjam sziszegni átkos szavaimat. -EZT hívják erőszaknak drágám!
Love is a shield, to hide behind, love is a field to grow inside
A büszkeség olyan volt, akár egy zárlatos vezeték, előbb vagy utóbb megbassza az embert. A lelkem legmélyén tudtam, hogy ahogy most rám nézz, annak sokkal de sokkal jobban kéne fájnia. De ha itt pusztulok bele, akkor sem fogom megadni neki azt az örömet, hogy lásson szétesni. Ezt akarta, a mozdulatai, a testtartása, az ahogy néha megfeszült. Mindene, csak az üzente felé, hogy el akart tőlem venni valami olyasmi, amitől élhetetlenné teszi az életemet. Betörni, akár egy megvadult lovat. Két fajta hódítás létezett: Amit egy olyan ember csinál, mikor túl kevéssé válik valami számára. És amit egy olyan ember, aki csak a pusztításra vágyó hajlamait akarta kiélni, ilyen áron. Mindegy volt, ki, vagy éppen mi állt előtte, neki a végeredmény számított. Az őt megillető respektus, amit ha nem kap meg, hát erővel veszi el. Talán félnem kellett volna, és egy bölcsebb ember magát menti ki a helyzetből. De létezik, az a helyzet, ahonnan nem tudsz menekülni. Mert a szavaid nem érnek semmit. Az elsődleges cél pedig ugyanaz marad, hogy vért ontson, vér nélkül. Ezzel viszont egy valamivel tisztább lett a kép Coltról, ő sem az, akinek igyekezett magát mutatni. Vagy aminek az álcája mögé, nem engedett benézni. Mindegy volt, tudtam, milyen mikor az embert a bosszúvágy mozgatja, amikor elárasztja a testedet, és a véráramlatba kerül, hogy folyamatosan emlékeztessen arra, hogy hibát követtél el.. - Egész találó.- könnyed mosoly fut át az arcomon. Fájnia kéne, valójában éreztem, azt a tompa nyomást, ami szét feszíti általában az embert, míg nem üvöltésre készteti, mert már nem tud vele mit kezdeni. De egészen kis koromban, megtanultam a leckét, hogy minden seb képes beforrni. Bármi is járt a fejében most, bárki is ült most előttem, tudtam hogy azon volt, hogy belém tiporjon, azt viszont nem tudtam, hogy én mennyit vagyok képes még kibírni. - Feleslegesen ölsz energiát, egy senki után nem fogsz nyomokat találni, sőt előfordulhat, hogy az életem azon részével nézel szembe, amikor meghaltam. Azt derítesz ki rólam, amit csak akarsz, ettől többet nem fogsz tudni. Gondolom azt hiszed, ha információk kerülnek a kezed közé, jobban tönkre tehetsz. De olyasmit már nem tudsz lerombolni, ami már eleve romokban hevert.- nem azért figyelmeztettem, mert zavart, hogy akar mindent tudni. Egyszerűen csak tudom, mivel fogja magát, az idő előrehaladtával szembe találni, semmivel. Csak a mocsokkal, amit egy díszes csomagolópapír fedett el gondosan. A múltam nagyrészét árnyék fedte, és meg nem történté tettem. Mintha soha nem is létezett volna. Az már más kérdés volt, hogy magam elől igyekeztem elrejteni... Kegyetlen mosolya a lelkembe égett, akár egy újabb pecsét, ami újra kifakasztja azt a káoszt ami belül tombolt. Minden aljas ígéret ott volt abban az egy mosolyban. - Érdekes. Ha egy olyan nő képében tündöklöm, aki csábító, de mégis romlatlan, több éjszakára elfogadható. De ha csak egy utolsó kurva vagy, csak egyetlen egyet..- megrázva a fejemet, helyezkedek el az asztalon, miközben figyelem, ahogy rám nézz. A feszültség egyre jobban nőt köztünk, és ez nem az a fajta feszület volt..csupán csak amit a vegytiszta indulat vezérelt. A kételyt amit elültet bennem, egy pillanatra megakaszt. De tudtam, hogy bármi is volt az ő szándékainak a lényege, nem volt több uralkodási vágynál, annál, hogy amit nem kaphat meg az ember az kell neki. Ez egyre világosabb kezdett lenni, amint az ő árnyékai is előtérbe kezdtek kerülni. - Nem, valóban nem. De ezt amúgy sem tudnánk meg soha, ha nem hazudok, akkor más miatt..ha hazudok, akkor meg az miatt nem tudjuk meg. Valójában, ez egy ördögi kör.- nézek mélyen a szemébe . Tudtam, hogy túl feszítem a húrt, ami olyan mértékű erővel fog vissza csapni, hogy nem biztos, hogy fel tudtam belőle állni. De nem ettől féltem a legjobban, hanem attól, hogy a lelkem egy utolsó darabját is össze zúzza. A tekintetébe márpedig ez volt írva. Én pedig tudtam, hogy onnantól, nem állít meg semmi, csak hagyom, hogy olyan erővel csapódjak be, hogy többet a tüdőmet ne feszítse levegő. Ahogy rám nézett, tudtam, hogy a vihar felhői már rég ott bolyongtak a fejem felett, mégis amikor éles csattanás kíséri, az égető fájdalom, ami az arcomat éri, könnybe lábad a szemem, és élesen felszisszenek, amikor a hajamnál fogva kényszerít, hogy a szemébe nézzek. A szívem zakatolását a fülemben visszhangzik, míg az éles zsibogás mindenhol érzem, ahol rám emelte a kezét. Félelem és a gyűlölet karöltve zubog bennem. - Úgy látszik nem csak én tudom ügyesen a paraván mögött tartani a szörnyeteget, ami bennem lakozik.- sziszegem száraz indulattal. A következő pillanatokban, pedig igyekszem kikapcsolni teljesen magam, mert minden mozzanatából tudtam, hogy mire készül. Pontosan arra, ami földhöz fog szegezni, össze fog törni, de nem semmisít meg, csak hagy hogy lassan szenvedjek. De ahelyett, hogy sikerülne magamba elzárni mindent, egyre élesebben gyakorol rám fizikai fájdalmat, ami elviselhető volt, a lelki fájdalom mellett jóval, de a kettő egymásból következett, ami magával kísérté a múltam egy nagyobb szeletét. Próbálok szabadulni, de csak egy éles sikítás tör fel a torkomból, amikor érzem, hogy a kezeimet megfeszíti. Ahogy mozdul, ahogy az ágy besüpped a súlya alatt, én pedig csak reszketve, sírástól remegve próbálom magam felkészíteni valamire, ami fel fog teljesen őrölni. Mégsem szólok egy szót sem, mert tudom, hogy feleslegessé váltak a szavak, könyörgéssel nem megyek semmire..tudom.. Emlékszem. “- Hány éves vagy kicsikém?- simít végig a hátamon, majd erőteljesen a tarkómra szórít. -Tizenhárom.- ejtem ki zokogva, amivel mit sem törődik, csak a testsúlyát rám helyezi még jobban. -Tökéletes...” Mozdulatai erőszakosak, úgy csapódott belém, mintha csak fel akarna nyársalni. Mégsem a fizikai fájdalommal nem tudok mit kezdeni, hanem azzal, ami magával rántott pár pillanatra. Amivel azonosult ez az egész. Legszívesebben az arcomat a lepedőbe nyomnám, egészen addig, amíg meg nem fulladok. De csak a kezeim szorítása marad némi segítség, ahogy belevájom a körmeimet a tenyerembe, hogy elvonatkoztassak, minden mástól. Nem tudok megszólalni sem, csak könnyeim folynak patakokba, próbálom legalább a gondolataimat navigálni. A gyűlölet ami égetőbben kezd el bennem dolgozni, rámutatva arra, hogy rossz döntést hoztam, magamat kellett volna menteni. - Tudom, nem te vagy az első..- szólalok meg végül kiszáradt torokkal, miközben a kezeim már olyan mértékkel vájnak a bőrömbe, hogy egy pillanatig tudok a fájdalomra fókuszálni. De csak egy egészen kisebb pillanatig, utána megint visszatér a valóságérzetem, és erőnek erejével, érzem magam körül Colt mozdulatait, az illatát, amitől a vágynak és a gyűlöletnek, egy fura keveréke egyessül bennem.
My mind feels like a foreign land Silence ringing inside my head Please, carry me, carry me, carry me home
Ha megrángatod az oroszlán bajszát, nézz szembe a következményekkel.
18+
Érdeklődve néztem mennyire próbálta a sértést semminek venni, sőt, még magára is húzta, mint valami rá szabott kabátot, csak hogy... miért is? Hogy nekem kedvezzen? Csakhogy ez édes kevés volt ahhoz, hogy megbocsássak. A gyűlölet olvadt kátrányként zubogott bennem, elsötétítve az elmém és a lelkem, lassan kebelezve be a látszat függönyét, elmosva a hamisság álarcát, hogy fellebbentse a valóság szövetét rólam, és romlásba taszítsa Őt, aki kiváltotta belőlem mindezt a fékezhetetlen tombolást. -Ugyan drágám. Nagyon is élsz! És hidd el nekem, a semmi is lehet érdekes, sőt! Akár még fegyverré is kovácsolható, csak jól kell tudni forgatni! Annyira meg nem heverhetsz romokban, ha képes voltál számítón átverni. Ahhoz tiszta tudat kell édesem. Én már csak tudom. Egy ilyen volumenű játékot muszáj megtervezni, ha nem akarja az ember, hogy lebukjon, csak a számításaidba hiba csúszott. Nem tervezted bele, hogy lenyomoztatlak. Komolyan gondoltam, hogy mindent kiderítek róla. Pénzem volt hozzá elég, és lássuk be, időm is. Nem fenyegetett még az aggastyánkori elmúlás, és a szenilitás sem. Erős és egészséges voltam, akinek hatalom volt a kezében, és ezt ki is használtam, ha szükségét éreztem. A kegyetlen mosoly úgy költözött az arcomra, mintha mindig is oda tartozott volna. Nem rejtegettem előle immár azt az érzéketlen és szadista, másokat igába hajtó zsarnokot, aki valójában voltam. Minek? Azért, hogy még jobban csapdába csaljon? Azt ugyan leshette! De Maureent sem felejtettem el, ha már így szóba került. Úgy döntöttem ideje megmutatnom kinek van nagyobb farka ebben a városban, mert ahogy a mondás is tartotta: Mindig az erősebb kutya baszik! Szinte már közönyösen rántottam meg a vállam. -Ha ugyanilyen jól teljesítettél volna, lehet meggondoltam volna magam. De lássuk be, a kurvákat nem háziasszonyoknak teremtették, hanem arra, hogy a férfiak minden mocskos kis vágyukat kiélhessék rajtuk. Használati tárgyak csupán, melyet eldobnak, mint a szemetet, ha végeztek. Brutális voltam, és olyan pontossággal vágtam belé, mintha csak szikével végeznék élveboncolást rajta. Valójában ezt is tettem, csak nem a testét trancsíroztam fel, hanem a lelke volt a célpontom, és a tartása. A legdühítőbb mégis az volt, hogy még így is képes volt felizgatni, ahogy leült elém, és villantak a fejembe az emlékek, amelyek olyan távolinak tűntek, mintha évszázadokkal ezelőtt történt volna minden. -Gondolod? Ennyi. Egyetlen kérdés. Nem voltam hajlandó egyenes választ adni neki, mert azzal beismertem volna, hogy majdnem besétáltam a csapdájába, és megfogott. A pillantásával. A szájával. A hangjával. Az illatával. Az érintésével. A testével. Minden rohadt mozdulatával! Felálltam, mert elértem azt a pontot, ahol már az önuralom mit sem ért. A kitörés talán váratlan volt, de számomra szükségszerű. Azért, hogy megbüntessem. Ha nem tudtam csak a lelkét elpusztítani, akkor a testét is kezelésbe kellett vennem. Mert ebben a játékban csak egy Úr lehetett, és az Én voltam! Már nem akartam visszafogni magam. Dühöngő viharként örvénylettem körülötte, ahogy felpofoztam, majd rántottam a fejét fel a hajánál fogva, és elégedett vigyor költözött az arcomra, ahogy felfedeztem a szemében a félelmet. -Valóban. Csakhogy van egy különbség köztünk drágám. Az én kártyaváram nem omlott össze, míg a tiéd darabokban hever! - hívtam fel a figyelmét a nyilvánvaló tényre, míg magam után vonszoltam az ágya felé, és löktem rá. Itt most egy valami történhetett csak. Az, amit én akartam, és ebbe nem engedtem semmilyen beleszólást. Ezért is csikartam ki belőle éles sikítást, ezért osztottam neki most gyönyör helyett fájdalmat, ahogy a figyelem legkisebb jele nélkül hatoltam belé. Éreztem az ellenállását, a szárazságát, de nem érdekelt. Összeszorított foggal nyomakodtam szűk járatába, amíg teljes hosszában el nem merültem benne, és mozdultam őrülten, megzabolázhatatlan szilajsággal, jobb kezemmel a csípőjébe marva, úgy, hogy talán még a nyoma is megmarad, míg a ballal a fejét rántottam hátra a hajánál fogva: ahogy egy kurvával szokás, most úgy bántam vele, amire a szavai is csak rásegítettek. -Valószínűleg nem is az utolsó. Kegyetlen, vad mozdulatokkal merültem el benne újra és újra, de valami megrezzent mélyen bennem. Visszaköszönt az a pár alkalom, mikor önként adta magát és édesen remegett a karjaimban. Az illata, ami most is körbeölelt, ahogy akkor, amikor rám hanyatlott remegve, elgyengülten. Másodpercről másodpercre változtak meg a mozdulataim. Közel sem szelídültek olyanná, amit ismert, de érezhetően figyelmesebb lettem. Úgy mozdultam, hogy neki is jó legyen, néha lassítva a kemény vágtát, míg hátára hajolva haraptam finoman a tarkójára, valahol mélyen magamat szidva a gyengeségemért. Gyűlöltem! Képes lettem volna megölni is akár, csak hogy szabaduljak a rabigájából, és mégis elengedtem a haját, hogy a csiklójához nyúlva csaljak elő belőle kéjes sóhajokat, és lazítottam ujjaim szorításán is, melyek a csípőjén pihentek. Hajszoltam őt is, és magamat is a gyönyör felé, bár most minden csepp kitartásomra szükségem volt, mert az adrenalin, a harag és a vágy keveréke szinte elvette az eszem. Alig két-három perc múlva magával sodortak az élvezet hullámai és én elveszve bennük löktem magam benne egészen mélyre, megajándékozva őt a magommal, másodpercekre rá borulva, és ezzel az ágyhoz szögezve őt. Verejtékben úszva kapkodtam levegő után, de végül kihúzódtam belőle és felálltam, lepillantva rá kiismerhetetlenül, míg rendbe szedtem magam. Nem hagyhattam, hogy ez ismét megtörténjen, de túl nagy luxus lett volna részemről, ha elengedem. Főleg, hogy a bosszúvágyam szinte semmit nem csillapodott. -Még nem végeztünk! Nem kiabáltam, bár az talán jobb lett volna. Csendes határozottsággal jelentettem ki a nyilvánvalót, megpecsételve ezzel a sorsát, bármit is szántam neki. Némán fordultam el tőle, és mentem az ajtóhoz, kilépve rajta, menet közben csak odavakkantva a parancsot a testőröknek: Hozzátok! A két férfi fegyelmezetten lépett be, és minden esetleges ellenkezést félresöpörve kapták meg két oldalról a lányt, és indultak meg vele. Az egyik még a száját is befogta, hogy ne sikítson, amíg el nem érték az autót. Kérdőn pillantottak rám, mire én a kocsi hátulja felé intettem. -A csomagtartóba. Közel sem finoman lökték be és csapták rá a fedélt, egyedül hagyva őt a sötétségben. Másodpercek múlva érezhette, ahogy elindult az autó, hogy elvigye őt egy olyan jövőbe, amiből semmi más nem látszott ebben a pillanatban, csak a nagy semmi.
Love is a shield, to hide behind, love is a field to grow inside
+18 Bármire is akarta használni a rendelkezésre álló információt, tudtam, hogy nem lesz elégedett vele. Mert az életem nagyrészt átfedések tették ki, amik nem a valósággal mosódtak össze, hanem leginkább azzal az egyeddel, akit Maureen a fő művének hív. Olyasvalakivel találja majd szembe magát, akinek se múltja, se jelene, sem pedig jövője nem volt. Olyan voltam, akár egy éteri hang, ami messzire hív, olyan messzire, hogy a végén elveszel a részletekben. Tudtam, hogy meg van hozzá a hatalma, hogy mindent kiderítsen, és ellenem fordítsa. Hisz hideg fejjel gondolkodott, és a bosszúvágy táplálta benne a célt. Amit még jelenleg én sem ismertem fel, hisz sok lehetőség nem volt. Talán addig akarja majd a lelkemet nyomorgatni, amíg nem könyörgök. Nem tudhattam. Azzal viszont tisztában voltam, hogy ez a játék már rég nem arról szól, amiről eddig. Csorbát szenvedett a büszkesége, ráadásul egy olyan nő miatt, aki még csak lényegében nem is volt értékelhető az emberek számára. A hozzá hasonló uralkodni vágyó emberekben pedig bőven elég volt, hogy kivívjam a haragját, és felszítsam azt a tüzet, amibe majd szép lassan elporladok. - Attól, mert omlatag valami, nem azt jelenti, hogy nem lehet erős. Egyszerűen csak annyit jelképezz, hogy több pusztítást már nem tudsz rajta végezni. Akármennyire is szeretnél, nem fog sikerülni. Persze fürkészhetsz a maradványok közt, de hidd el, ami érdemleges információ lenne számodra, azt csak tőlem tudhatod meg.- könnyedén szöknek ki a szavak ajkaim közül. Amivel tudtam, hogy csak még jobban hergelem. Hisz számára nem létezett az a szó, hogy nem. Nem akarta elfogadni, ha valaki ellent mondd neki, ezen vonása ebben a pár percben kiéleződni látszott, és úgy tűnt, most már ő sem játszadozik, hanem sokkal többet mutat magából, mint eddig. Némileg úgy érzem, hogy képmutatás a részéről, hisz ő éppúgy rejtegette előlem, igaz valóját, mint ahogy én az enyémet. Igaz, az én számlámra több minden írható, felém húzott jobban a mérleg nyele. De ebben talán az is közre játszót, hogy egy kurvát könnyebb mindig megekézni, lenézni, vagy fájdalmat okozni neki. Mert nekik látszólag mindegy volt. Aláírom, ehhez kellett egyfajta attitűd, amivel vagy rendelkezel, vagy nem. Én melyikbe tartoztam? Nem tudtam volna megmondani, hisz választás híján kerültem öt évesen olyan helyzetbe, ahonnan menekülnöm kellett volna. De nem volt senki, aki óvva intett volna, csak Maureen “segítő” kezei maradtak, amit akkor még reménynek hittem. Olyasminek, ami normális. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy fenntartsak előtte egy látszatot, figyelek a mozdulataimra, még arra is, hogy milyen időközönként veszek levegőt. Nem akartam, hogy hatással legyen rám, mert jól ismertem, milyen, ha teljesen megmártózom a bűvkörében. Annak ellenére is, hogy már nem az az ember ült itt a velem szemben, akinek a karjaiban elvesztem, átadtam magamat, és aki miatt biztonságérzetet túlértékelni kezdtem. Szavai égető parázsként marnak lyukat a bőrömbe, hogy a fájdalom a részemmé váljon, és gyengítsen. Hallottam már rosszabbat is, mégis ahogy ő kiejti őket, nyelek egyet. Ha odafigyeltem volna, most nem tudnának a szavai csontig hatolni. Bekebelezni, és addig mardosni, míg tényleg csak az marad belőlem, aminek lát. Oldalra biccentem a fejemet, játékos mozdulatnak hat, mintha csak így akarnám még jobban végig mérni őt. Nem hagyhattam, hogy lássa, súlya vannak a szavainak. - Mintha neked háziasszonyra lenne szükséged. Persze aláírom, jó néha valakihez hazamenni, aki minden szavadra, csak helyeslően bólogat. De akármilyen közhelyeket is puffogtatsz a kurvákról...senki nem fog úgy körül ölelni az ajkaival, ahogy én tettem. Emlékezni fogsz rá, ahogy a torkom a farkad hegye körül megszorult, ahogy én is emlékezni fogok az ízedre.- mélyen a szemeibe nézek, majd egy kis szünet után, teret hagyok a reflexeimnek, és végignyalok az alsó ajkamon. -Eldobható vagyok? Igen, mint mindenki más. Pótolható? Ez sem egyedi vonás. De felejthető semmiképpen sem vagyok.- öntelt kijelentés volt a részemről, de amíg együtt voltunk, az ő odaadása is őszinte volt, ahogy az enyém is. De ennek mindenféleképpen ez lett volna a vége. Mert én mindig is kurva maradok a szemében, én pedig ezt nem tudtam megcáfolni. - Igen, gondolom.- hasonló tömörséggel válaszolok. Szükségszerútlen volt valami olyat feszegetni, amit mindkettőnk igyekezett megtartani magának. Egyszerűbb lett volna persze, ha egyikünk ténylegesen válaszol. De egyrészt az én szavaim súlya számára felért a levegővel, másrészről pedig továbbra sem akartam neki engedni. Ahogy ő se nekem. Ahogy feláll, egy naiv részem talán hiszi, hogy elmegy, itt hagy. Míg a másik részem tudja, hogy nem ezt fogja tenni, mert minden mozdulatából, veszély sugárzik. Olyasmi amit az agyam először fel sem dolgozz, csak az éles lüktető fájdalom veszi át az irányítást. Össze szorul a gyomrom, míg a hirtelen jött félelemem, és a büszkeségem egymással csatát vívnak. Elemi dühvel néztem rá, majd amikor maga után húzott, akár egy korcsot, próbáltam ellenállni, de a mozdulatai erőteljesek, és ellentmondást nem tűrve, pillanatok alatt a pokol legeslegmélyén találtam magam. Minden egyes döfésével elvett tőlem, és adott cserébe, egy olyan emléket amitől még a nyilvános megaláztatást is jobban viseltem volna, csak ezt ne kelljen újra átélnem. Elmosódtak a határok, minden amit sziklaszilárdan építettem magamba. Most pedig egyszerűen eggyé vált mindenemmel, és újra csak a gyűlölet, fájdalom, szenvedés maradt. Próbálok terelni, kikapcsolni, de nem működik semmi. Szavai tetteké váltak, tép, hasít, és mar. Szavaira csak beszívom az alsó ajkam, és erősen ráharapok, egészen addig, amíg ki nem serkén a vér. Testem görcsösen próbál ellenállni. Izmaim erősen feszülnek, egészen addig, míg egy kicsit más modorban folyttatja, amiért a testem hálásan fellélegzik elernyed a mozdulatban. Most már kevésbé vagyok merev, de még mindig felkészülten várok valami ellentámadást, valami kínzóan fájdalmasat. Így ahogy megérzem a mellkasát a hátamon, az újra megbénít, arra a pillanatra, amíg meg nem érzem, ahogy lágyan megharap. A feszültségem egy nyögéssel vegyült sóhajjal távozik, kicsit elengedve a félelemet, ami azért továbbra is bennem volt. De igyekeztem másra koncentrálni, a lüktetésre ami lassan kezdte felvenni az ő ritmusát, és ami szakavatott mozdulatainak hála, egyre élénkebben vette át az uralmat felettem. Lehunyom a szememet, ellebegek egy olyan helyre, ahol semmi más nem létezik, csak a testem mélyén erősödő gyönyör. Kéjtől torzult nyögések szakadnak fel belőlem, az euforikus köd leereszkedik teljesen, ezzel megadva magamat a neki, és a mámornak. Beleremegek, ahogy belém élvezz, ahogy megérzem a melegséget, ami szétárad. Aztán pár pillanatra, úgy érzem magam, mint pár nappal ezelőtt,de tudom hogy folytatás a legkevésbé sem lesz hasonló. Erős zihálás tölti be a szoba csendjét, a szívem zakatolni kezd, az agyam pedig elkocsonyásodik egy pár percre. De ahogy fel áll, csak ürességet érzek újra, fájdalommal, egybekötve. Nem tudom mi volt ez, de harag és az indulat, újra vissza száll, most már a magam irányába is, hogy egy ilyen megalázott helyzetet élveztem. Nem is nézek rá, még akkor sem amikor megfordulok, mert vélhetően hozzám beszél. Csak akkor emelem fel a fejemet, amikor további lépteket hallok. Ekkor tudatosul bennem mint az, amit eddig csak tompán hallottam a saját zavaros gondolataimon keresztül. -Nem!- ellenkezem , tombolok, ütök, sikítok, vergődőm, de egy idő után pedig hangot se tudok adni a kínomnak. A félelem újra hideg zuhanyként ér, de most egészen másként, mert minden erőmet bevetve próbálok szabadulni, de egyre inkább érzem, hogy haladok valami végzetes, és visszavonhatatlan felé. Gyötrődőm a két férfi közt, akik könnyűszerrel teszik azt, amit parancsként kaptak. Rongyként cibálnak, és ugyanolyan súlytalansággal kötök ki a kocsi csomagtartójában. A sötétség a lelkemig hatol, így még nagyobbra nő a félelem, így a kocsi szúk terében se maradok nyugton. Szabadulni próbálok, annak ellenére, hogy tudom, hogy meddő próbálkozás, ordítok, megrögzötten keresek kiutat, de nem tudok. A fájdalom se érdekel, ami egyre erőteljesebb, akárhányszor csapok, vagy vergődni kezdek az autóban, ami már isten tudja mióta megy. Attól pedig egyenesen rettegtem, hogy hol áll meg. Próbálkozásaim gyengülnek, és ahogy egyre inkább erőltetem a dolgot, kábaság vesz erőt rajtam, végül elér a tényleges sötétség.
My mind feels like a foreign land Silence ringing inside my head Please, carry me, carry me, carry me home
Ha megrángatod az oroszlán bajszát, nézz szembe a következményekkel.
18+
Nem hittem neki. Nem létezett olyan ember, akit ne lehetett volna még annál is jobban összetörni, mint amennyire volt. Az öngyilkosságba hajszolás nem csak egy jól hangzó kifejezés volt, hanem egy nagyon is valós jelenség. Nem feltétlenül ez volt a célom, de azt akartam, hogy fájjon neki, minden másnál jobban, legyen az lelki vagy fizikai fájdalom. Bele akartam vésni magam a bőrébe, kitörölhetetlen nyomot hagyva rajta minden síkon, legyen az érzelmi, fizikai, vagy gondolati. Ráadásul eddig is hazudott, tehette ezt most is oly könnyedséggel, mintha csak rutinszerűen a ruháját vette volna le vagy éppen fel. És pont ez baszta fel az agyam még jobban! Még most sem volt képes őszintének lenni, hogy szembesítettem az igazsággal, amit eddig olyan eredményesen takargatott előlem! Nem mintha én jobb lettem volna. Dehogy! Nem értékeltem túl magam, mert én is legalább olyan vastag páncél és álarc mögé rejtőztem, mint ő. Csakhogy vele ellentétben én nem hazudtam magam másnak, pusztán nem mutattam meg azt az oldalamat – az Ő védelme érdekében – amivel most szembetalálkozott. Bár a szeme sem rebbent, biztos voltam benne, hogy a szavaim célba találtak. Egy nő legnagyobb álma mindig is az volt, férje, családja legyen – mert a társadalom ezt várta el. Persze, nagyon kevesen engedhették meg maguknak, hogy pusztán csak háziasszonyok legyenek, de a boldog családi idill mindenki számára elérhető volt. Egy kislány vattacukorszerű álma. Ezt próbáltam összezúzni benne, szilánkjaira rombolni, még a jogot is elvitatva tőle, hogy erre érdemes lehet, és a reményt, hogy valamikor a jövőben ez valósággá válhat. Csöndesen, merev tartással hallgattam a választ, acélos pillantásommal nem engedve tűnékeny alakját. Amikor viszont arra emlékeztetett milyen lelkes odaadással és tapasztalattal szopott le – most már érthető volt a profizmusa – vékony vonallá préselődött a szám. A szemem az ajkára tapadt, ahogy megnyalta. Hogy ez ösztönös, vagy szándékos volt-e részéről, azt nem tudtam, de azt igen, hogy ennek az egyszerű mozdulatnak az érzékisége milyen elsöprő erővel volt rám. Akartam őt, és a testiségen át akartam büntetni! Mert az fájt a legjobban! -Az biztos, hogy nem vagy felejthető! Te vagy az első, aki át tudott verni. Direkt forgattam át a szavait más jelentésbe, mert nem akartam igazat adni. Neki NEM lehetett igaza! Ha nagyon keresnék, biztos, hogy találnék egy hasonló, ha nem több tapasztalattal bíró kurvát, aki képes lenne kitörölni gyönyörben úszó arcát, észvesztő sóhajait az elmémből! Felálltam. Képtelen voltam tovább ülni. Tettekre sarkallt a bennem tomboló düh és gyűlölet, a jövő, amit a fejembe vetített, hogy örök kísértetként ott maradjon, és BÁRMIT megtettem volna azért, hogy ezt elkerüljem. Úgy voltam vele, ha összetöröm, azzal a belém plántált kép is megszűnik létezni. Egy irdatlan pofon után rángattam az ágyhoz, erőszakkal téve magamévá a testét, amit az elmúlt időben önként adott nekem. Nem érdekelt, hogy dühös, hogy sikít, hogy sír. Bemocskoltam, és vele együtt az emlékeket is, hogy szabaduljak tőle. Kellemetlen volt, persze, de a bennem tomboló adrenalin tompította a fájdalmat. Minden döféssel felnyársaltam, árkot vájtam ellenálló izmaiba és testébe, talán még vért is fakasztva, de kék foltokat biztosan osztva. Csakhogy elszámítottam magam! Egyszerűen túl nagy hatással volt rám... A nyers erőszakosságom visszafogott vadsággá szelídült. Már nem akartam széttépni. Óvatosan hajoltam rá. Éreztem, hogy megfeszül, ahogy az elernyedését is, ahogy finoman a tarkójába csíptem. A nyögése olyan volt, mintha a hátamon karmolt volna végig; csak még jobban felajzott. Csakhogy most már rá is figyeltem. Rávett arra, hogy neki is jó legyen anélkül, hogy egy szót is szólt volna, míg másnak mindezért könyörögnie kellett. Szétoszló gomolyfelhőként lebegett tudatom peremén a gondolat, hogy ennek nagyon nem így kellene lennie, de a belőle gyűrűző élvezet, a körülöttem lüktető élő hús, amely egyre szorosabban fogott, elkergette a tudat utolsó morzsáit is. A szolgája lettem, egy rohadt marionettbábu, amit az ő élvezete irányított. Minden lökésemre egy nyögés, egy sóhaj volt a válasz, teste minden érintésemre megremegett, és éreztem, ahogy a gyönyör magával rántotta, ahogy pillanatokkal később engem is. Felálltam, és lepillantottam rá, amíg rendbe szedtem magam. Hanyatt fordult, így jól láthattam a sírás nyomait megviselt arcán, a kócos, rendezetlen hajat, melyet az én ujjaim formáztak madárfészekké, a homályos pillantást, amely a plafont vizslatta, ahogy a derekára felgyűrt ruhát is, mely híven mutatta a gyalázatot, amit elkövettem rajta. Csakhogy nem volt bűntudatom! Pusztán csak a mérgem lángolt fel ismét, hogy ennyire vak voltam, és hagytam magam átverni. A kocsihoz indultam, a testőröknek kiadva a parancsot, akik némán léptek be. Nem érdekelte őket a lány félmeztelen volta, bár az egyikben azért volt annyi együttérzés, hogy visszahúzta a ruháját a helyére. Hallották még az ajtón keresztül is a bent történteket. Nagyon is tisztában voltak vele. Csakhogy túl jól megfizették őket ahhoz, hogy ítélkezzenek, netalán szembeszálljanak a férfival. Nekik is volt életük, családjuk, amit meg akartak védeni mindenáron. Ezért sem foglalkoztak az ellenkezéssel, az ütésekkel – amik csak addig záporoztak, amíg mindkét karját meg nem fogták -, a kiabálással, ami csak addig vágódott élesen a fülükbe, míg egyikük be nem fogta a száját, és tompította duruzsolássá, amíg a csomagtartó fedele rá nem csapódott. Az autó enyhe hintázásából éreztem, hogy szabadulni próbál, és a tompán felhangzó sikolyok egy idő után már komolyan idegesítettek. -Kapcsolj valami zenét, ami elnyomja ezt a ricsajt! A hangszóróból pillanatokkal később a legújabb popzenei sláger szólalt meg, míg én elgondolkodva bámultam ki az ablakon. Egyelőre még nem találtam ki hova vigyük, ezért is furikáztunk céltalanul a városban. Haza nem akartam vinni. Otthagyni egy elhagyatott helyen megint csak nem akartam, és nem jószándékból, hanem azért, mert tartottam attól, hogy valaki rátalál és elengedi, vagy épp magától talál kiutat. -Irány a klub! Az jó lesz! Ott senkit nem fog érdekelni mit csinálok vele, mert mindenki azt fogja hinni, hogy ez csak valami újfajta szadista játék. Gúnyosan elmosolyodtam. Nagyon úgy festett, hogy szereztem egy új játékszert. Csak arra kellett vigyáznom, nehogy megint magával ragadjon! A bejárathoz érve kiszálltam, a csomagtartóhoz léptem és füleltem, de nem hallottam semmit. Még egy pisszenést sem. Ahogy felnyitották odaléptem és bepillantottam, majd a mozdulatlan testet látva elsötétedett a pillantásom. Nem, nem, nem! Nem hagyhatott csak így itt! Nem fújhatták le a meccset úgy, hogy még félidőnél sem jártunk! A nyakához nyúltam, és megkönnyebbülten sóhajtottam fel, ahogy megéreztem a pulzusát. Átfutott a fejemen, hogy kiemeljem és a karomban vigyem be, mert annyira sápadt volt, a kezeit pedig kezdődő lila foltok tarkították, de megkeményedtek a vonásaim. Ez most nem az a játék volt. Elfordultam és megindultam az üresen álló ház pincéje felé. A testőrök szánakozva néztek a lányra, de kiemelték, és szó nélkül mentek a munkaadójuk után, magukkal cipelve őt is, a hóna alatt fogva, míg a lábfejét a földön húzták. Némán vonultam végig a borospince végeláthatatlan folyosóján. Sötét arckifejezésemet látva mindenki elhúzódott az utamból, aki csak megpillantott, de jobban is tették. Ilyenkor elég brutális tudtam lenni. Amit Fable tapasztalt valójában csak a jéghegy csúcsa volt. A klubba érve az emeletre sétáltam és a legutolsó szobáig meg sem álltam. -Ide tegyétek! Fable az ágyon kötött ki, majd a testőrökkel együtt egyelőre én is távoztam, hogy átöltözzek.
Love is a shield, to hide behind, love is a field to grow inside
Sohasem hagytam, hogy bármi legyűrjön érzelmileg, vagy összezúzzon. Majd rövid idő alatt rájöttem arra, hogy azt nem lehet tönkre tenni, ami nincs. Ezt pedig nem volt nehéz, olyan környezetben kivitelezni, ahol é nőtem fel. Ez valamelyest adott némi szilárdságot, a lelki kopárságom mellé, ami egy idő után teljesen a részemmé vált. Nem mondom, hogy időnként nem gyengültem el, vagy ne féltem volna, de akinek nincs vesztíni valója, kevesebb félelemmel kell szembenéznie. Önmagamtól pedig valójában bármikor megtudtam volna válni, minden zokszó nélkül. Hajlamaim nem voltak az öngyilkosságra, de annyira nem rémített meg a halál gondolata, mint amennyire félnem kéne tőle. Lehet ezt arra fogni, hogy a neveltetésemből adódóan értéktelennek véltem magamat, és a munkámból kifolyólag, csak még jobban ezt éreztették velem. Ahogy egy normális anyai kép sem volt előttem. Sok minden csak történések sorozata volt, ami ellen hiába tettem bármit is, ugyanoda kerültem vissza. Egy örök körforgásként éltem az életemet. Egy időben talán még azon voltam, hogy kitörhessek belőle, de hosszú idő után, minden ember meg akar pihenni, a folyamatos megerőltetéstől. Azt hiszem talán könnyebb volt beletörődni, Maureen által szabott szabályokba, amik csak és kizárólag az ő kényét-kedvét szolgálták. Míg az enyémet esetleg, nem tették rosszabbá. Ez egy elcseszett tündérmesében éltem, ahol nem fog jönni semmilyen királyfi, és senki nem fog menteni. Csak akkor, ha önmagam teszem meg, azokat a bizonyos lépéseket. De ezek a lépések bizonytalan terepre tévedtek, ami csak elvette tőlem az erőt, amivel eddig rendelkeztem. Minden, ami eddig történt, amiben Colt nagyon szerepet játszott, olyan volt, mint egy saját magamnak felépített csapda. Amibe neki kellett volna belesétálnia, és nem nekem. Tudnom kellett volna, és végül is tudtam is, hogy ennek nem lesz jó vége, ebbe valaki rohadtul bele fog halni. Lehet nem fizikálisan, de lelkileg, eggyé válni a halállal, talán még rosszabb amikor elér a tényleges sötétség, amiből nem éledsz fel többet. Egy börtön, amiből nem jutsz ki soha. A kocsi csomagtartójában mégis egy részem arra vágyott, hogy ne éljem túl ezt a mai napot. Tudtam, hogy több játékot, teljesen ép lélekkel nem fogok kibírni. Olyan volt, ez az egész, mintha egyenes az őrület felé kocsikáztam volna, és nem tehettem ez ellen semmit sem. Colt meghozta a döntést, tönkre akar tenni. Olyan fájdalmat okozni, ami csontig hatol. Nem tudtam meddig képes elmenni, ezt a részét nem ismertem. És nem is akartam megismerni. A félelem eluralkodott rajtam. Ez nem az a félelem volt, amit az ember általában érezz. Valami sokkal másabb volt, ami egyszerre volt visszataszító, és könyörtelenül a zsigereidbe itta magát. Irányítva a gondolataid, valami rosszabb felé. Ami felé megállíthatatlanul sodródtál. Talán az agyam ekkor döntött el, hogy kikapcsol. Nem bírta tovább. Az újra éledő fájdalom sem tudott ébren tartani, amikor a kezemmel, a kocsi csomagtartójának fedelét ütöttem. Számomra akkor és ott, mindegy volt, csak jussak ki innét. De kevés voltam hozzá. Innentől, mindenhez kevés voltam.
Eleven fájdalom cikázott végig rajtam, minden idegvégződésem vigyázban állt, és megfeszültem. Lomha mozdulataimmal próbáltam kitapogatni hol is vagyok, egyelőre még a szemeimet erősen csukva tartottam. Titkon azért imádkozva, hogy ez az egész, ami erőteljes vadsággal él az emlékeimben, csak egy rossz álom legyen. De az ágy tapintása ismeretlen volt, ahogy minden más is. A légkör a bőröm alá mászott, és arra kényszerített, hogy kinyissam a szemeimet. Bár ne tettem volna, hisz így minden igazzá vált. Óvatosan nyomom fel magamat az ágyról, és élesen felszisszenek, amikor újabb fájdalmat kezdek érezni, ezúttal a kezeimben. Megdörgölöm, de mit sem ér a mozdulat. A lila színben pompázó kézfejeimnek nem ad enyhülést. Ahogy az ismeretlen, és baljós környezet sem. Sok minden áradt a szobából. Intenzív volt, és bár más számára, biztos, valami vágyálom képet festhet le. Amitől az izgatottság, egész lényét betölti, tetőtől talpig. Engem leginkább valami tompaság vesz az uralma alá. Gyűröttnek érzem magam, vagy leginkább eldobhatónak, felejthetőnek, halottnak. Némán nézek körbe, felmérve a helyiséget, majd óvatosan felálltam, és úgy néztem körül a szobában. Habár minden mozdulat fájt, ahogy tettem egy lépést, vagy ahogy a kezeimmel végigsimítottam a nyirkos bőr felületen. De ahogy megérintettem, valahogy tudtam mi vár rám. Az pedig egy cseppet sem volt jó. Habár ezek az eszközök, azért álltak itt, hogy élvezetet nyújtsanak. Nekem a szenvedést szimbolizálták. Ami addig tart, amíg Colt úgy akarta. Én már tudtam mi lesz ennek a vége. Tudtam, hogy végsősoron, egy kimenetele lehet az egésznek. Colt minden rezdülését a gyűlölet táplálja, amivel meg tudok egy ideig birkózni. Bizonyos mértékig jól viseltem az ilyesmit, hisz a kurvák soha nem arra való játékszerek volt, hogy szeressék őket. Ami pár honappal ezelőtt történt..az csak talán egy hiba volt. Most már szerettem volna ezt hinni, hogy csak egy botlás volt részemről. Semmi nem volt valódi. Mindketten egy maszk mögül szemléltük a másikat, elrejtve az igazi énünket, ebből aligha lehetne bármi is igazi. Visszasétálva az ágyhoz, leülök. Lábaim remegni kezdenek, tudtam, hogy valahol az őrület felé tartok fél úton. Ahonnan nem volt nagyon menekvésem. Mondjuk az már más kérdés volt, hogy valóban menekülni akartam. Vagy vágytam rá, hogy a köd ellepje az elmémet, és semmit se fogjak fel a valóságból. Elmenekülve, egy olyan világba, ahol jól érezném magamat, ami valójában nem is létezik, csak az elmém szerint. Magam elé nézek, kifejezéstelen arccal, míg arra várok, hogy Colt vissza érjen. Erőtlen sóhaj távozik belőlem. Mert lemondtam arról, hogy esetleg megpróbáljak megszökni. Esélytelen, aki bosszút akar állni, az nem fog elbukni, egy egérúton, amit az áldozatának hagy. Ő könyörtelenül le akart csapni. Én pedig, ebben az állapotomban, nem nagyon tudtam más tenni, csak hagyni.
My mind feels like a foreign land Silence ringing inside my head Please, carry me, carry me, carry me home
Kezdőlap
Az emberek legigazibb része, mindig a legcsúnyább. Talán ezért sem, akart anyám megtartani, mert már akkor látott bennem valamit, amitől viszolygás fogta el. Hibáztatom érte? Voltaképp nem, ugyanolyan undort éreztem most magam iránt, amit ő érezhetett, amikor rám emelte a tekintetét. 
+18