Al bácsi gyanúsan körözött körülöttem a teremben, amire csak azért figyeltem fel mert feltűnően pusmogott a segédjével. Míg engem bámultak. Hosszú percekig. Kezdett egy kicsit elegem lenni abból hogy mindenki egy seggnek tart és még csak nem is feltételezi rólam hogy egy ilyet képes vagyok észrevenni. Nem szóltam be, csak feljebb tekertem a zenét és hagytam hogy majd kiszakadjon a dobhártyám Rammstein egyik régi slágerére. Volt egy olyan sanda gyanúm hogy valamit akartak tőlem, aminek nem nagyon fogok örülni. Húztam és halasztottam a dolgot, mint ahogy ők is, nem vettem fel egyikkel sem a szemkontaktust. Valahol a lelkem mélyén abban reménykedtem hogyha elég sokáig sikerül belefeledkeznem az edzésbe akkor majd ők is találnak valami más hülyét az akármilyen projektjükre. Azonban, ahogy az lenni szokott, végül csak sikerült betalálniuk mire a sorozatom végére értem. Al bácsi könnyedén kihúzta a fülesemet és rám vigyorgott. Már akkor tudtam hogy nagyon ideges leszek a következő pár percben.
- Lenne egy kis meló Ronnie! - csapott a vállamra, amit nem is éreztem meg igazán. Valamiért azokban a napokban egyre többször akart kibillenteni az egyensúlyomból. Nem is értettem. Ez is valami elbaszott új edzői módszer? Egyenesen a szemébe néztem és láthatta, kibaszottul nem érdekel a dolog. Majdnem tizenöt éve ismertük egymást, már szinte szavak nélkül tudtunk kommunikálni. Azonban ő pont leszarta az ellenállásomat, mindenféle megakadás nélkül folytatta is a monológot. - Lesz egy önvédelmi bemutató Manhattanban. Menő környék... - kacsintott rám cinkosan, amivel csak az élét akarta venni a hírnek. Tudta jól hogy mi a véleményem a kibaszott bemutatóiról.
- Ne már Al bácsi! Nem akarok a hülye picsák közé menni megint...
- Ez most jó lesz! Megy az Andrii is...! - ez aztán kibaszottul nem győzött meg. Andrii, az a kibaszott seggfej mindig talált módot arra hogy beszóljon és leégessen mindenki előtt. Nem épp vele kellett volna felhozakodnia hogy meggyőzzön az egész kis tervéről.
- Passzolom. Vigyél más hülyét, van itt épp elég nagydarab marha. - utáltam ezeket a kibaszott órákat. Úgy éreztem mindig rajta magam mint egy tehén amit méregetnek mielőtt levágnának. A feminista picsák már csak azért is erősebbet ütöttek, csak hogy rajtam töltsék ki a felgyülemlett feszkót, a manhattani pénzhajhász dögök pedig a pólómat szedték le. Egyszer az egyik még az öltözőbe is követett. Még mielőtt bármit tudtam volna szólni, vagy csak egyszerűen kidobni, ledobta a törölközőjét... Kövér, meztelen testének a látványa örökre bevésődött az agyamba. Biztos vagyok benne hogy PTSD-m van. Szóval nem, kibaszottul nem érdekelt és meg sem kellett szólalnom ahhoz hogy egyértelmű legyen mind a kettő számára. Miért kellett mindig engem megtalálni ezekkel a hülyeségekkel? Biztos vagyok benne hogy élvezik amikor szenvedek.
- Fizetne érte... - ez volt a varázsszó, ami kibillentett az elhatározásomból, így már egy fokkal nagyobb érdeklődéssel hallgattam végig a tervet. Csak a szokásos, elvinni pár önvédelmi eszközt, bemutatni, a csajok gyakorolhatnak rajtam és mehetünk haza. Nagyszerű. Csak miért pont Andrii-val? Nem ismerem régóta a srácot de biztos vagyok benne hogy valamiért nagyon utál, csak egyszerűen nem tudok rájönni hogy mi a baja velem. Már felajánlottam neki hogy rendezzük le a ringben, hiszen mind a ketten tudunk bunyózni, de csak elhúzta a száját és elment. Nem tudom hogy ezen kívül mit lehetne még mondani...
~ a bemutató napján
Andrii kifejtette, miután fizetnie kellett nekem, hogy annak fényében nekem kell cipelni minden felszerelésünket. New York-ban, a metrón, a kibaszott melegben és tömegben vonuljak két megtömött katonai zsákkal míg ő a kis válltáskájában parádézik előttem. Persze be kell fognom a pofám mert tényleg meglengette a zöldhasúkat a szemem előtt, ezzel mintegy jelezve, a sorsom most az ő kezében van. Már a terem közelében jártunk, ez abból is feltűnt hogy ahogy haladtunk egyre kevesebb kutyaszar és csöves volt a környéken. Tudtam, Manhattan szíve közel lehet. Rólam meg persze folyt a víz és legszívesebben kiheréltem volna a kis törpe faszt de nyilván nem nyúlhatok hozzá, amit ő is tud. A válla fölött hátranézett rám, zöld szemeiben némi undor villant meg.
- Matthews... bűzlesz. - simult keze a terem ajtajának bejáratára, míg elégedetlenül csettintett a nyelvével. Mintha az én kibaszott hibám lenne hogy minden szarral megtömte a táskákat. Egyáltalán, mik vannak benne? Ennyi minden nem kell egy bemutatóra... Ezt pedig ő is tudja. Biztos voltam benne hogy megint csak szopatni akart valamivel. - Úgy tűnik csak le kell zuhanyoznunk előtte... - megforgattam a szemeimet míg követtem. Pont az éneklős kis zuhanyzásai nem hiányoztak még a napomba.
~ Manhattan egyik felkapott termében történt az önvédelmi eszközök bemutatója, amire elhívták a New York-i Self Defense Academy egyik okleveles instrukturát, Andrii Vasylyk-ot is. A megfelelő körökben ismert volt a neve, igen színes és érdekes órákat tartott, széleskörű tudással rendelkezett a témában, ezért előszeretettel hívták vissza a különböző termek. A korán kicsit meglepődtek, mint ahogy a legtöbben, akik elég figyelmesek voltak, felfedezhették azt is hogy inkább a férfiakhoz húz ha a szerelmi kérdésekről volt szó. Persze mindez mit sem számított, vagy talán ezért is volt ennyire felkapott? Ki utasított volna vissza egy meleg instruktort abban a politikai éghajlatban? Andrii pedig, hiszen elég szemtelen tudott lenni, megragadott minden lehetőséget. Ronnie-hoz mindössze azért ragaszkodott görcsösen mert imádta nézni azt a gyönyörű testét a zuhany alatt. Nameg még mindig bosszantotta hogy nem jött rá, voltaképp szerelmes belé.
Andrii valami nagyon idióta vigyorral áll a terem közepén és szemez a csajokkal. Valakit felakar csípni? Mindegy, úgyis imádják. Minden óra után sikerül legalább kettő hárommal összehaverkodnia. Nem is értem, mégis mi a fenét mondhat nekik amitől ennyire ragadnak rá? Egyszer már megkérdeztem csak utána nagyon furán nézett és azt mondta hogy egy idióta vagyok. Egy kibaszott instruktor, erről nem tudna oktatni? Mindegy, ott állok mellette teljes magasságomban, kicsit nyugodtabban mert a zuhany után már nem bűzlök úgy mint egy hat napos döglött hal. Néha még annak a hülyének is vannak jó ötletei.
- Hölgyeim, üdvözlöm önöket a New York-i Self Defense Academy óráján. Nagyon örülönk hogy részt vesznek a mai kis bemutatónkon! Az én nevem Andrii Vasylyk, a partnerem pedig a mai napom Ronnie Matthews. - int itt felém, én pedig lazán intek a lányok felé, amire néhány elkezd kuncogni. Most mi van, lent van a sliccem? Az nem lehet, bemelegítő van rajtam. Faszom... Mindig mindenki csak kiröhög.
- Azért jöttünk ma hogy bemutassuk a legújabb technikákat, kipróbáljunk eszközöket, valamint elsajátítsunk pár új fogást a már meglévőek mellé! Igyekeztem olyan... segéddel jönni aki megfelel a bűnöző ideálnak. Nagydarab, ápolatlan... nem túl okos. - esküszöm hogy egyszer kinyírom. Megfogom a tarkójánál fogva és addig verem a fejét a falba... Megropogtatom az ujjaimat míg lapos oldalpillantással méregetem. Annyira jó lenne valamit visszaszólni de mindig ilyenkor nem jut eszembe semmi jó. A káromkodásokon kívül. De Al bácsi azt mondta vissza kell fognom magam különben nem kapom meg a pénzem.
- Láttad őket? - lép oda izgatottan Sarah, akivel együtt dolgoztunk, de az utóbbi pár hétben nem csak munkatársamként funkcionált, hanem az árnyékomként is, ha az edző termi látogatásomról volt szó. Nem voltam oda túlzottan oda az ötlettől, hogy a szabadidőmben is a sarkamban legyen, nem csak a hétköznapokban, amikor pénzt is kaptam azért, hogy elviseljem. - Kiket? - kérdezek vissza, a lehető legkisebb érdeklődéssel, hiszen éppen ebben a pillanatban jobban érdekel, melyik súlyba döfjem be a tűt. Miután ez sikerült, megkerülöm a gépet, és leülök a kialakított ülőrészbe, és megkapaszkodom a fogókba, hogy elkezdjem ütemesen kinyomni azt a karjaimmal, így erősítve a kar és mellkasizmaim. - Elfelejtetted, hogy ma van? - vonja össze rosszallóan a szemöldökét, gyanítom azzal a céllal, hogy a pillanatnyi tudatlanságom miatt rosszérzéseket keltsem bennem, de én csak tovább folytatom a gyakorlatot. – Nem jellemző rám, hogy a lényeges dolgokról elfeledkezzem. - fújom ki a levegőt lassan, és szűröm a szavakat a fogaim között, a lehető legkevesebb energiát elvesztegetve erre az értelmetlen beszélgetésre. - Ma jönnek Brooklynból önvédelmi órát tartani, tudod! - még mindig úgy beszél, mintha nekem valóban tudnom kellene, miről beszél. Most viszont, hogy valamivel konkrétabban fogalmaz, beugrik egy kép az öltözőben kiragasztott plakátról, és mintha az edző is említett volna valami hasonlót, mielőtt elment szabadságra. - Ugye Te is jössz? - Pislogott rám hatalmas szemekkel, egyre közelebb és közelebb lépve, szinte belehajolva az arcomba, ezzel elérve azt, hogy ne tudjam a továbbiakban ignorálni. Elengedtem a nyomókarokat, és Sarahra pillantottam. Már éppen nyitottam a szám, hogy eloszlassam hiúábrándját a tervére vonatkozóan, de látva azt a reményteli könyörgő kiskutya arckifejezését, nem vitt rá a lélek. - Mindig jó új ismeretekre szert tenni a témában. - adtam meg magam, és persze az is igaz volt, hogy mindig tudnak valami újat mutatni, főleg ha más előadókról volt szó. – Mikor kezdődik? - - Húszperc múlva, akkor ott találkozunk! Hallod, az egyikük akkora, mint egy kétajtós szekrény, és tele van tetoválással, olyan vikingesen szexi. - lelkendezett, mire én csak a szemeim forgattam, de nem mondtam semmit sem, csak folytattam tovább a feladatsort. Tudtam, hogy Sarah azért szerette volna, hogy ott legyek, mert a mímelt vidámság felszíne alatt nem kevés szorongás húzódott. Mindenfajta új helyzettől tartott egy kicsit, és itt, a teremben én voltam a támaszpontja. Nem azért hoztam el magammal, mert társaságra vágytam, hanem mert őszintén megsajnáltam, s együtt éreztem vele. Nem kevés hat héttel ezelőtt nem voltunk többet munkatársnál, de miután egyik éjszaka, hazafelé menet egy vadidegen alak a falhoz passzírozta őt a metró aluljárójában az akarata ellenére, sorstársakká váltunk. Az volt az egyetlen szerencséje, ami nekem is. Éppen akkor járt arra valaki, aki megzavarta az elkövetőt, és az hirtelen elillant a helyszínről. Lehet, Sarah esetében nem okozott súlyos fizikai sérüléseket, de a lelkében ugyanúgy ott maradt a nyoma a történéseknek, és még hosszú ideig ott is lesz. Segíteni nem tudok sokat a feldolgozásban, de ha az, hogy elhoztam ide magammal, lendít a lelkiállapotán, lehet egy előrelépés. Húszperccel később a terem közepén összeverődött tömeghez megyek, és bizony nem kis feladatnak bizonyul megtalálni Saraht, de végül sikerrel járok. Az ígéretemhez hűen elfoglalom a helyem mellette, kis terpeszben megállva, a karjaim pedig összefonva magam előtt. Csendben figyelem a vendégelőadókat, és nem kerüli el a figyelmem, miként reagál a többi nő az ismeretlen férfiak jelenlétére. Vizslató tekintetek, szempillarebbenések és a sugdolózás, amiről azt gondolná az ember, hogy legkésőbb a végzőséveink végére az emberek nagyrésze kinövi. A jelenlévők javarészének úgy tűnik nem sikerült. Ezen azonban könnyedén túl is lendülök, de azon már képtelen vagyok, amit ez a bizonyos Andrii tesz. Nem tartom kizártnak, hogy a múltamban megbánt tetteim okozta bűntudat, és az átélt bántalmazás miatti belső frusztrációm is rátesz egy lapáttal a bennem keletkező reakcióra, de annyi bizonyos, hogy a legkevésbé sem tetszik, ahogy ez az ember beszél a másikkal. S elnézve a magas, robosztus alak azon vonásait, melyet nem borít szőrzet, szerintem neki sem nyeri el a tetszését ez a bánásmód. - Elnézést, hogy megzavarom ezt a kis humorosnak szánt felvezetőt. - egyszerűen képtelen vagyok szó nélkül hagyni, és még az sem érdekel, hogy a többiek a teremben mind furcsállóan néznek rám. - Csak gondoltam szólok, hogy amit most csinál, az kimeríti a munkahelyi bántalmazás fogalmát. Tehát ildomos lenne, ha a továbbiakban nem becsmérelné a munkatársát, legfőképpen nem ennyi szemtanú előtt. Tehát ha kérhetném, akkor több tiszteletet. - Egyenesen a fickó szemébe nézek, kissé mereven, de nincs benne semmi fenyegető, elvégre ezek a puszta tények. Jogomban áll kikérni magamnak ezt a stílust, még akkor is, ha nem velem szemben ütötte meg. Igen, beismerem, mióta újra találkoztam Abellel, csak még inkább kivagyok élezve erre a témára. Akkoriban hallgattam, és végig néztem, de most nem vagyok hajlandó erre. Az előadás folytatódik, s bár a könnyed hangulat némiképp elillant, én ezt nem bánom. Ez egy olyan téma, amit a nőknek igenis komolyan kellene vennie, de némelyik még mindig azzal van elfoglalva, hogy vihorásszon, mint egy megkergült hiéna. A magam részéről tovább hallgatom az előadást, és érdeklődve vizsgálom meg azokat az eszközöket, amelyeket elhoztak a bemutatásra. A legjobban a Kubotan tetszik, mert erről még valamiért nem hallottam, vagy csak nem figyeltem fel rá korábban. - Én vállalom. - jelentkeztem a feladatra, ami ennek az eszköznek a használatát illette, mert tényleg érdekelt, s míg a többiek csak vonakodva néztek maguk elé, én önként vállaltam a feladatot. Habozás nélkül léptem oda a magas férfi elé, s bár jómagam sem vagyok egy alacsony termés, még így is fel kellett néznem Rá. - Hello, Maya vagyok. - Köszönök neki, és mutatkozom be röviden, mert nem vagyok tuskó, és szerintem ez alap egy ilyen közegben is.
~ ~ ~ Egy pillanatra megfagyott a levegő a teremben amikor Maya megjegyezte hogy mennyire problematikus Andrii viselkedése Ronnie-val szemben. Addig a pontig sosem állították még meg, végülis... Manhattan-ben voltak! Az ilyen és hasonló poénjai mindig jó fogadtatásban részesültek, ezért egy gondolat erejéig még ő is megütközött a fiatal csaj összeszedett, talán kicsit túl SJW hozzáállásán. Ettől a törzsközönségtől nem erre számított, amitől nem tudta eldönteni hogy miképp is érzi magát. Örült mert más is látott valamit abban a marhában, ezzel mintegy igazolva a saját érzéseit, vagy csak dühös volt mert nem így képzelte az előadást? Kavarogtak a gondolatok a fejében, egy percre mintha hagyta volna hogy az irányítás hamis fonala kicsusszanjon az ujjai közül. Többen meg is kérdőjelezték hogy miért kellett egyáltalán megszólalnia a nőnek, hiszen érezhetően csak egy vicc volt. Azokon meg miért kellene rögtön megsértődni? Persze nem túl hangosan, senki más nem vállalta fel olyan nyíltan és őszintén a gondolatait mint a lány. Csak lapos oldalpillantásokkal méregették, nem tudták eldönteni hogy azért csinálta mert tényleg egy Karen vagy csak a két férfi figyelmét szerette volna magára felhívni ezzel a húzásával. Andrii viszont nem volt olyan akit csak úgy egyszerűen félre lehetett állítani, főleg nem a saját óráján. Egy édes mosoly költözött az ajkaira, gondolatban megrázta magát és persze válaszolt is a "vádakra". ~ ~ ~
- Oh, nem kell aggódni Miss. Nagyon jó barátok vagyunk Ronnie fiúval, nem sértődik meg. - Andrii megemeli a karját és a karomba bokszol, mintha ebből a szarságból bármi is igaz lenne. Én meg csak állok ott mint egy hülye, nézem a csajt, majd Andriit, megint vissza a csajra míg próbálom összerakni magamban hogy akkor most mi a fene történik. Milyen bántalmazás? A beszólás? Ooooh... Leesik hamar a tantusz. Ez már megint valami csajos dolog amire rögtön ugranak. Csak általában velem szemben szoktak menni a kiakadások. Amikor mindenki engem néz akkor rájövök hogy valamit reagálnom kellene Andrii faszságára. Megemelem a kezem és jól a hátára baszok, amitől egy pillanatra kilendül az egyensúlyából de az idióta vigyor nem tűnik el a képéről. Mintha meg sem érezte volna, pedig tudom hogy legbelül átkozza a napot amikor apám és anyám összefeküdt. De mindent a közönségért, nem igaz?
- Jah. - kommentálom szűkszavúan a dolgot, nem tudom mi mást kellene még hozzátenni. A faszomat ebbe a helybe és abba a hülye Andrii-ba, inkább maradtam volna otthon. A virágpult mögött is szívesebben állnék ebben a pillanatban. Nem szeretek az előtérben lenni, a dobokat is azért szeretem mert hátul lehetek velük, a hülye picsák csak a legritkább esetben pécéznek ki maguknak. Most meg megint én vagyok előtérben és úgy kell tennem mintha érdekelne is az egész.
Az óra folytatódik tovább, Andrii vakerál az eszközökről és rajtam tesztelgeti azokat. A kibaszott kubotant direkt jobban belenyomja az izmaimba mint kellene, amire tudnék mit reagálni de látom ahogy rám villan a tekintete... Még csak meg se próbáld. Nem baj, leszünk még ketten. Elkapom a kis rohadék torkát és addig püfölöm...
- Látják hölgyei?! Ennyire egyszerű. Akkor ki szeretné elsőként tesztelni az én kis drágámmal? De megsebezni nem ér, a nap végén nekem kell hazavinnem. - a legtöbb csaj kuncog, mint általában. Megforgatom a szemeimet és próbálok nem feltűnően szenvedni ettől. Ekkor újra az előző csaj szólal meg... Nagyszerű. Ha feminista azért üt nagyobbat, ha nem akkor meg csak azért. Andrii mosolya szélesedik. Nem tudom miért van ennyire jó kedve, csak pár perccel ezelőtt szólt be neki. Gondolatban megvonom a vállam, nekem aztán édesmindegy. Úgyis már csak negyvenöt perc van az órából és szabad is vagyok. Többet nem vállalok be vele semmit sem, nem érdekel hogy mennyit fizet érte.
- Jöjjön kedves. Látják hölgyek, nem kell megijedni... Csak kívülről ronda és ijesztő. - tett úgy mintha csak kiszaladt volna a száján és teszi ajkai elé a kezét ahogy cinkosan kikacsint a többi nőre. Már megint lesz kinek megfordulnia az ágyában azon az éjjelen. Nem is értem hogy hogyan csinálja... Nem törődök a hülyeségével, tekintetem a másik szemeit keresem, leginkább csak arra vagyok kíváncsi mire számíthatok.
- Ronnie. - vakkantom oda reflesszerűen de ahogy kimondom már meg is bánom, hiszen tíz perce sem lettem bemutatva. - Jah igen, már mondta. - vakarom meg egy kicsit zavartan a tarküm, Andrii a többi csajjal kuncog. Fasza.
- Na jólvan, elég a barátkozásból. Még féltékeny leszek. Akkor próbáljuk meg az előzőleg bemutatott technikát... - Andrii, miután odaadja a fegyvert, beállítja a kezeit a lánynak és próbálja megmutatni neki, hogy miképp kell állnia és hova helyezze az egyensúlyát. Próbálja elérni hogy ugyanúgy mozogjon ahogy ő is tette, még ha nincs is meg az évtizedes tapasztalat a háta mögött. Egyedül amiatt jók ezek az órák mert legalább sokat nem kell gondolkozni, mindig az unosra gyakorolt feladatok.
- Kész vagy? - kérdem amikor Andrii eláll tőle és figyeli kettősünket. Voltam már pár ilyen előadáson és... Nem egyszerű. Nem mondják ki legtöbbször miért vannak itt, pár lány tekintetében azonban egyértelmű az indok. Nem látok bele a fejébe és nem tudom megmondani mi szél fújta arra, valahogy mégis úgy érzem hogy szükségszerű megkérdezni és kimondani, hiszen az vagyok ami. Egy testet öltött katasztrófa.
- Ha megijednél szólj és abbahagyjuk. Oké? - fontosnak tartom kiemelni mert már egyszer szaladtak el sírva tőlem, pedig akkor is csak krav maga módszereket sajátítottunk el. A mai napig nem tudtam elfelejteni a pánik félelmet ami a lány tekintetében tükröződött amikor lefogtam. Pedig még nem is volt erős, csak a próba kedvéért voltam ott fölötte. Ő mégis teljesen kiakadt és nem tudta folytatni. Vagy túl durva voltam? A kocsma óta bizonytalan lettem a saját testi erőm és agyam tekintetében. Nem tudom eldönteni hogy ki vagyok és mennyit tudok, olyan irányt vett az életem amiről nem tudom eldönteni hogy jó-e vagy sem.
Csak akkor mozdulok amikor a lány engedélyt ad rá. A már bemutatott módszer szerint megpróbálom megragadni a karját és magamhoz húzni, amikor neki azzal kell reagálnia hogy a fegyvert a váll ízületemhez helyezi. Remélhetőleg tényleg csak érinti és nem bassza bele, semmi kedvem a már meglévő adósságaimhoz egy kórházi számlát is hozzácsapni. Andrii láthatólag elégedett a lány teljesítményével, hagyja, hadd bontakozzon ki a gyakorlatok alatt. A szakértők tekintetével vizsgál minden egyes rezdülést, látom a hülye fején hogy már a következő beszólását tervezgeti, csak félig gondolva arra hogy jótanácsokkal is kellene szolgálnia. Ha már ott vagyunk. Meg fizetnek is érte...
- Nagyon jó! Látják hölgyeim?! Kifejezetten egyszerű. Akkor most mindenki keressen egy párt magának és... - megáll egy pillanatra és végigfut tekintetével a tömegen. Számolgatja a résztvevőkedt. - Úgy tűnik Miss, hogy Ronnie barátunkkal ragadt. Ha ez megfelel mindenkinek...
Az általam választott karrierhez elengedhetetlen volt, hogy vastagbőrt növesszek az arcomra, és ne törődjek azzal, ki mit mond, vagy gondol rólam. Szóban hangoztatni ezt mindig könnyebb, mint ténylegesen így is tenni. Sokáig csak áltattam magam, s a külvilág felé mutattam csupán a mímelt önbizalmat, mely mögé nem férkőzhetnek be a sanda pillantások, vagy gúnyos megjegyzések. A támadás óta azonban sok minden megváltozott bennem, és legfőképpen a küzdősport volt az, ami elindította ezt a folyamatot. Mostanra pedig elértem azt, hogy valóban nem érdekel mások véleménye - legalábbis igen csekély azoknak a száma, akiknek adok a szavára -, és a megszólalásomat követő méregető pillantások könnyedén peregnek le rólam, mint a vízhatlankabátról az esőcseppek. - Helyes. - reagáltam az igen csak gyér válaszra, legalábbis engem biztosan nem győzött meg, s csupán összeszűkülő szemekkel figyeltem a két férfi közjátékát, ahogyan baráti alapon egymást püfölik. Láthatóan az általam sértettnek vélt férfit sem érdekli különösebben az egész szituáció, s így utólag azt sem tartom kizártnak, csak én képzeltem bele többet, mint ami. Sebaj, a véleményem mellett akkor is kitartok, és nem tartom poénosnak, ha másokat nyilvánosan megaláznak. Nekem legalábbis ez már az, és elég szomorú, hogy a jelenlévők közül engem zavart ez egyedül. Túlteszem magam a dolgon, és az órára koncentrálok, amit olykor kifejezetten nehézzé tesz a többi nő igencsak éretlen viselkedése. Értem én, hogy a két megjelent férfi nagyon vonzó benyomást kelt, és itt Manhattanban nem olyan gyakori a magas, kigyúrt, agyontetovált szakállas, zord külső, és ez elképesztően imponáló a jelenlévők számára, de azért mégsem értem, miért ne lehetne ezt egy kicsit komolyabban venni? Többek között ezért is jelentkezem én elsőként, mert egyrészt érdekel az eszköz használata a gyakorlatban, másrészt úgy tűnik, én vagyok az egyetlen aki tud viselkedni. Ezt bizonyítva nem szólok semmit sem Adrii újabb megjegyzésére, csak egy igen átható pillantással, és teljesen érzéketlen arckifejezéssel honorálom azt, végül Ronnie elé lépek, s felpillantok Rá. Nincs izgalom bennem, sokkal inkább kíváncsi vagyok, és némiképp izgatott, ez pedig tovább fokozódik, amikor Adrii megmutatja, hogyan fogjam helyesen az önvédelmi eszközt, s utána jönnek a mozdulatok. Először csak lassan, minden mozzanatot külön megmutat az eddig nem túl szimpatikus oktató, akinek viszont a tudása elismerendő, és szó nélkül követem az utasítását. - Ha az elkövető vastag, télikabátban van, akkor is átfúródik ez az eszköz az anyagon? Kellő erőkifejtéssel mellett persze. - kérdezem, miközben hüvelykujjam a kubotan végét fogja le, a többi négyujjam pedig köré fonódik. - Igen, kész vagyok. - Bólintok egyet, és felveszem a már megmutatott pózt. - Rendben. - Ismét biccentek a fejemmel, megerősítve a válaszom, egyenesen a férfi szemeibe nézve, akire a legkevésbé sem nézek félve, sokkal inkább elszántan. Ekkor elkezdődik a gyakorlat, felém lendül, én pedig a balom lendítem előre, kinyújtott tenyerekkel, hogy az a vállának ütközve ellenállást fejtsek ki, miközben ezzel egyidőben a jobbomban tartott kubotannal már célzok az első pontra, amit elérek, és az a válla és a nyaka közötti érzékenypontot találom el, de éppen, hogy csak Hozzá érintem, de nem megyek tovább. Nem mondhatnám, hogy olyan rutinosan mozgok, mint a két férfi, vagy példának okáért az edzőm, de immáron öt éve foglalkozom ezzel, és nem ez az első ilyesfajta előadásom. A többi összegyűlt lány javarésze még arra sem veszi a fáradtságot, hogy rendesen leizzadjon. - Részemről oké, ha Te nem bánod. - nem gondolom, hogy csak azért, mert az edzőterem felbérelte, és ezért fizetést kap, köteles lenne velem együtt dolgozni, ha esetleg mással szeretne, így nyitva hagyom a válaszadás lehetőségét, és amennyiben igent mond, azt egy bólintással veszem tudomásul. - Felőlem kezdhetjük. - Több lehetséges szituációt is kipróbálunk, és kivétel nélkül mindegyiket sikerül megoldanom az eszköz használatával. Egyik esetben csak az egyik kezem ragadta meg, mire nekem már is lendült a másik kezem, és az alkarját érte a leszerelés, természetesen mindig csak odaérintve az eszközt. A következő esetben háttal álltam neki, és Ő hátulról lépett oda, és ragadott meg, mire a csak oldalra lépek egyet, kibillentve kissé a csípőm, s a karom kinyújtva lendítem, és a combjához érintem az eszközt, amitől normál esetben biztosan megrogyna a térde a támadónak. - Látom a kubotan alkalmazásának alapjai már mennek. Nézzünk meg pár gyakorlatot most eszköz használata nélkül. Vállalja ezt a szerepet is Miss? - vigyorog rám a férfi, melyre a részemről nem mosoly a válasz, csupán egy bólintás. Átadom neki az eszközt, és fegyvertelenül állok Ronnieval szemben. - Mehet. - megragad a torkomnál fogva, de ahelyett, hogy a karjaiba kapaszkodva kapálóznék, jobbommal előre lépek, és az egész testemmel előrehajolva könnyedén csúszok ki a kezei körül, és már fordulok is el, mintha elfutnék a támadótól. Ezt követi egy újabb hátulról ért támadás, amikor az egyik karjával ráfog a nyakamra. Belekapaszkodom az alkarjába, és szintén technikásan először előre lépek, amíg a másik lábammal keresztbe, és már a törzsem fordul is ki a szorításból, így annyira szembe kerülök Vele, hogy a kezeimmel eltudjam magamtól lökni. Egyidő után nekem is feltűnik, hogy a párokban való dolgozás feloszlik, és mindenki a kettősünket figyeli, ahogy az önvédelmi gyakorlatokat vesszük sorra, Andrii instrukciói alapján, és ami azt illeti, állom a sarat. Fogalmam sincs, mennyi idő elteltével jön az a rész, amikor a földre fekszem, és Ronnie egy kisebb terpeszben helyezkedik el a csípőm fölött. Ismét jelzem, hogy felőlem mehet a gyakorlat, mire egyik kezével megragadja a nyakam, amíg a másikkal a fejem mellett támaszkodik meg a földön. A szívem hevesebben kezd el dobogni, és újra felvillannak az azon az estén történtek képei, s ezért is lehet, hogy egy fokkal erőteljesebben reagálok erre a feladatra. Akkor nem tudtam magam megvédeni, most viszont pontosan tudom mit kell tennem, amikor jobbommal a torkomat fogó csuklójára fonódik a kezem, a balommal megkapaszkodok ugyanezen testrész felkarjába, lábaimat felhúzom, az egyik oldalon a lába külső, a másiknál a lába belső részére helyezve a talpam, majd az így nyert stabilitással emelem meg a csípőm, és lököm le magamról úgy, hogy közben bukfencet vetünk mindketten, és én kerülök felülre. Kissé pihegve, s persze a nem kevés gyakorlatot követően enyhén megizzadva pattanok fel, majd Ronnie felé nyújtom a kezem, akár azzal a céllal is, hogy segítsek felhúzni - feltéve ha elfogadja -, vagy ha már ő is áll, akkor kezet rázzak Vele. - Köszönöm a lehetőséget. De most átadnám másnak is a terepet. - biccentek Ronnie majd Andrii felé is, és sétálok ki a középen kialakult körből, és a súlyzókra tett kulacsomhoz lépjek, hogy végre igyak pár kortyot.
~ ~ ~ Oldódott a hangulat a teremben, Andrii mégiscsak értett ahhoz hogy miképp kell a maga kedvére formálni a tömeget és az embereket. Amolyan, én megmondtam dölyfösséggel vette tudomásul hogy minden úgy alakult ahogy ő tervezte, nem sikerült a kis kotnyeles csajnak áthúzni minden számítását. Ahogy elnézte nem is érdeklődött Ronnie iránt, ami furcsamód még jobban megnyugtatta. Ronnie meg... Az volt aki, akkor sem vette volna észre hogy valaki érdeklődik iránta ha ledobja minden ruháját és az arcába tolja a melleit. Az ő édes, bamba kisfiúja. Imádta benne, persze mindez azt jelentette hogy az ő érdeklődéséből sem vett észre semmit sem. Sőt, heteronak gondolta. Ami mindennél jobban bosszantotta mert sokszor megkapta, nem is viselkedik buzisan. Miért, hogy kellett volna? Mindenhova csak színes göncöket kellett volna hordania és a szivárványt meg a homlokára tetováltatni? Egyszerűen utálta azt a beszűkült látásmódot miszerint a melegek csak így vagy csak úgy viselkedhetnek. Számkivetettnek érezte magát és valahol közösséget talált a másikkal, hiszen ő sem tudott sosem beleilleni a nagy képbe.
- Ha megfelelő erővel, a legoptimálisabb szögben és helyre ütik, akkor hatásos tud lenni, nyilván az anyag vastagságának függvényében. Egyértelmű hogy a hatásfok leredukálódik de annyi ideje marad hogy biztonságosan visszavonuljon a helyzetből. Mert nem a tartós sérülések a célunk, hanem a saját magunk biztonságának a megőrzése. - tudott néha professzionális is lenni, ráadásul nem látott semmilyen potenciális vetélytársat a másikban ezért eltudta érni kis lelkében az edzőt aki okítani akart.
Szerencsére az óra jó ritmusban telt, nem volt mindegyik annyira szerencsétlen mint ahogy azt elsőre várta volna. Segített a lányoknak, elsütött pár poént, igyekezett hogy senki se szúrja ki a másik szemét és gondoskodott róla hogy jegyezzék meg a nevét. Végülis, olyan menő terembe biztos hogy szeretett volna még visszamenni. Ha ehhez pedig csak egy kis jó öreg fenékpuszilgatás hiányzott... Hamar szögre tudta akasztani az önérzetét és a legbájosabb kis meleg fiúvá válni a környéken akinél keresve sem találnának jobbat.
A kiscsaj jól elboldogult Ronnie-val, a pasi pedig hozta a legjobb formáját, igyekezett nem durván ám határozottan nyúlni és mozogni, imitálni azt ami mindegyik nőnek az egyik legnagyobb rémálma. Tényleg jó volt őt hozni, akkor úgy gondolta hogy talán nem is baj hogy nem más került össze vele. A Miss láthatóan értette a dolgát, nem ez volt az első ilyen jellegű órája amin megfordulhatott. Ronnie-hoz pedig... Hozzá kellett az erő és kitartás, egy kis mersz, hiszen nagyon megtévesztő volt a kép amit mutatott, a legtöbben pedig könnyen beleestek abba a csapdába hogy hittek az általános igazságoknak. Miszerint ha tetovált akkor valami bűnöző lehet, a szakáll egyben az ápolatlanság jele is, a hallgatagság pedig ostobaságot takar. Ugyan nem lett volna feltétlen szükség cserére, hiszen az óra a fegyverekről szólt, Andrii viszont nem tudta megállni, szinte felfalta belülről önnön kíváncsisága. Vajon mennyit tudhat a lányka? Lehet beraktak egy oktatónak készülő fruskát? Vagy csak a szervezet akarja ellenőrizni miképp is tartja meg a bemutatókat? Úgy gondolta egy kicsit megkavarja a dolgokat és megdolgoztatja a lányt. Végülis, egy kis szórakozás neki is kijárt, nem? ~ ~ ~
Andrii kicsit felforgatja a dolgokat és egy pusztakezes gyakorlást is akar. Ugyan az is előszokott fordulni de... Nem az óra közepén. Felszalad a szemöldököm a homlokom közepére de nem mondok semmit sem. Végülis ő az okleves oktató és nem én, biztos tudja hogy mit akar csinálni vagy mit kellene tennie hogy a csajok megvédjék magukat. Én meg persze továbbra is a csajjal ragadok amit... Őszintén szólva nem bánok abban a pillanatban. Nem tesz fel hülye kérdéseket, nem akarja leszedni a pólómat sem és tényleg csak arra koncentrál amiért ott vagyunk. Ennél többet senkitől sem kérhetnék.
- Átvesszük a leggyakoribb támadásokat. Bármikor amikor sok akkor szólsz, oké? - biztosítom újra, bár már nem hangsúlyozom ki annyira. Nem kell sokat igazítani a kezén vagy a testtartásán, gyakorlott mozdulatokkal ismétli a jól bevált önvédelmi fogásokat amiket általában oktatnak a hasonló kurzusokon. Én csak arra próbálok vigyázzni hogy ne élje bele túlzottan magát és szedjen szét hirtelen. Semmi kedvem ahhoz hogy amikor megyünk hazafele Andrii végig ugrasson azzal hogy egy kiscsaj jól megvert. Őszintén szólva nem tudom hogy mit gondolok amikor megfogom a torkát vagy a karját és látszólag szeretném megütni. Tudom mit kell tenni és semmit sem csinálok durván vagy túl erősen, azonban az agyam hátsó szegletében folyamatosan a szétdúlt kocsma képzeletbeli árnya bukkan fel. Mit tehettem és miért nem voltam magamnál? Miért hagyott cserben a testem, az utolsó dolog amiben a legjobban bíztam?! Megbízhatatlanná vált és váltam én is vele együtt, amin nem tudom hogy a Greenwald féle terápia fog-e bármit is segíteni. Lehet hogy annakidején igaza volt anyámnak, nem kellett volna bunyózni menjek.
Akkor rázódok vissza a valóságba amikor erősebben ragadja meg a csuklóm és basz le a földre, hamar fölém is kerekedve a gyakorlat során. Amit persze az egész rohadt osztály végignézett. Mégis mikor hagyták abba a saját gyakorlataikat? Elfogadom Maya kezét és feltápászkodom, már épp megszólalnék amikor ellép mellőlem, átpasszolva az éhes hiénáknak a teremben.
- Hölgyek, ki lesz a következő? - lelkesül fel Andrii és néhány picsa is, ami miatt azonnal beindul nálam a vadak túlélő ösztöne. Az órára pillantok, már csak tizenöt perc van az órából.
- Öt perc szünet. - vakkantom oda, ellentmondást nem tűrően és felszedem a földről a kósza kubotant amit ott hagytunk. Nem érdekel ki hogyan reagál, leginkább az nem hogy Andrii-nak mi a véleménye az egész dologról. Tekintetemmel a lányt keresem. A túlélési stratégiám a következő, követem, nem kell hozzám szólnia, de megállok mellette mert hozzá úgysem szólnak és akkor engem sem találnak meg. A maradék idő így gyorsan lepereg és utána már csak Andrii hülyeségét kell meghallgatnom az öltözőben. Kifejezetten büszke is vagyok magamra, már nagyon hosszú ideje nem káromkodtam és még Andrii nyakát sem akartam kitekerni. Mondhatjuk úgy is hogy ez egy újabb személyes rekordom. Lehet hogy tényleg használnak a kezelések? Ah, biztosan nem. Amikor a lányhoz érek megállok nem messze tőle, azon gondolkozom mit kellene mondanom. Egy nő és egy férfi mit beszélgethet egymással?
- Jó voltál. - nyögöm ki végül kínkeservesen, ujjaim között a könnyed kis fegyvert forgatom. Nem tudom mit csinálni kínomban. Szemem sarkából látom hogy Andrii már át is vette a terepet, a vidáman kuncogó lányokat szórakoztatja teljes mellbedobással, talán nem is véve olyan komolyan az edzést mint ahogy Maya-val csináltuk. Halkan sóhajtok egyet a látványra. Örülök hogy nem kell ott lennem.
- Tessék. Tartsd meg. - nyújtom felé a kubotant, úgy gondolom az edzés után az a minimum hogy megtartsa.
Az előadó az órát új mederbe terelte azzal, hogy az eszközök helyett áttértünk a pusztakezes küzdelemre, a bemutatott eszközök nélkül. Nem ellenkeztem, és nem is mutattam jelét, hogy esetleg meglepne ez a fordulat. Sokkal inkább tekintettem erre új lehetőségként, hiszen a partnerem nagyon gyakorlatiasnak tűnt, és tapasztaltnak, én pedig mindig örömmel gyakoroltam újra és újra a már elsajátított mozdulatsorokat. Még ennyi év elteltével sem tartottam magam profinak, mert messze nem voltam az, legfőképpen egy oktatóhoz képest, aki évtizedeket ölt bele, és bár Andrii a legkevésbé sem volt szimpatikus a számomra, a mögöttes tudását nem lehetett elismerés nélkül hagyni. Magamban legalábbis elismertem, hangosan nem mondtam ki, mert időm sem volt rá a gyakorlatok között. Ronnie arról sem feledkezett meg, hogy biztosítson arról, bármikor abbahagyhatjuk, és bár ez is a megfelelő hozzáállás egyik jele volt ezekhez a gyakorlatokhoz, jól esett, és valamiféle védelmet is adott. Így hát nem a férfi volt az oka, amiért kissé zaklatottan reagáltam az utolsó gyakorlatra. Azt hittem már teljesen jól vagyok, és ha tudtam volna, hogy így reagálok, már hamarabb kihátrálok ebből az egészből. Úgy hiszem, még így sem reagálok rosszul, a belső vívódásom sokkal nagyobb, mint amit egy külső szemlélő láthat. Viszont ez az a pont, amikor érzem, ki kell lépnem a gyakorlatból. Ronnie elfogadja a kezem, én pedig felhúzva segítek neki felállni a földről, s köszönöm meg egyúttal a közös munkát, és vonulok kissé félre. Miután ittam a vízből, az egyik fekvenyomó padra ülök le, kis terpeszben hagyva a lábaim, alkarjaimmal megtámaszkodva a combjaimon, hajtom le a fejem egy pillanatra. Nem érzékelem a másik fél lépteit, ami lehet annak is köszönhető, hogy az egész terem zeng a többi nő viháncolásától. Ezek az emberek eddig teljesen normálisan viselkedtek, nem értem, miért fordulnak ki ennyire magukból idegen férfiak láttán. - Köszi, igyekeztem. - emelem fel a fejem, majd egyenesedem ki lassan ülőhelyzetemben, és pillantok a férfira, aki láthatóan kissé feszeng, bár az okát nem igazán tudom, hogy miért. Sejtéseim azonban vannak, de nem akarok téves következtetéseket levonni. Pillantásom a felém nyújtott karjára esik, ahogyan átadja nekem az eszközt. Kissé megemelkedek ültőhelyemből, hogy a saját kezem is kinyújtsam, és elvegyem az eszközt. - Tényleg? - Lepődők meg őszintén, és halványan elmosolyodom, majd visszahuppanva a helyemre, forgatom az ujjaim között az apró, de annál hatásosabb önvédelmi darabot. - Köszönöm. Ezt is. És persze a gyakorlást is. - teszem hozzá. - Gyanítom a barátod leckének szánta, de én ettől függetlenül nagyon élveztem. - Nincs semmiféle él a hangomban, és sikerül a ’barát’ megnevezést is gúny nélkül kimondanom. Végül leteszem a kubotant a földre, a vizes üvegem mellé. Felállok, és leveszek két súlyt a padnál lévő rúdról, a saját képességeimre szabva azt. - Szeretnék kinyomni párat. Segítenél? - pillantok Ronniera, miközben fejemmel az eszköz felé mutatok. Ennél a gyakorlatnál optimális esetben mindig van valaki, a fej végén megállva, ha esetleg nem tudná kinyomni a súlyt, akkor legyen, aki elveszi azt, és visszahelyezi a tartórúdra. - Kevésbé feltűnő a szökésiterved a többi nőtől, ha közben alibiből csinálsz is valamit. - Nem vagyok ostoba, nyilván nem azért jött utánam, mert a gyakorlásról akart volna velem beszélgetni, vagy egyáltalán bármitől. Sokkal inkább menekülni akart abból a közegből, ami engem sem vonzott túlzottan. Átvetem az egyik lábam a padon, majd hátra dőlve fekszek le, és ha Ronnie elfogadja a felajánlásom, akkor szemeimmel követem, ahogyan mögém lép. Kinyújtom a karjaim, és megfogom a fém rudat, majd leemelem a tartókról, és elkezdem lassan kinyomni a súlyokat. Elszámolok kilencig, a tizedik már igen nehezemre esik, s láthatóan megremegnek a karjaim, és intek a fejemmel Ronninek, hogy segítsek leemelni a súlyokat, vissza a helyükre. - Szóval, gyakran kell járnod ilyen előadásokra kísérőként? - kérdezem kissé lihegve, már csak azért is, hogy távolról legyen valami látszata, hogy valamit csinálunk, és esetleg megbeszélünk. - Nem lehet nem észre venni, mennyire nincs ínyedre ez az egész. Gyanítom nem ez a főállásod, igaz? -
Igen, ilyenkor szokott az a pont jönni hogy elzavarnak a picsába, meg egyébként is, minek mentem oda? Vagy, ha épp nem zavartak el akkor nagyon kétértelmű viselkedés után sértetten elmennek. Nők. Szóval most ki kéne találni hogy voltaképp mit kezdhetnék vele. Valahogy az óra maradékát meg kell úsznom. A legtöbb csajnak műkörmös keze van, még véletlen sem akarom megkockáztatni hogy valamelyik a húsomba vájja a körmeit.
- Andrii egy hülye fasz. - pillantok ki újra oldalra, ugrásra készen várakozva. Még véletlenül sem akarom megkockáztatni hogy visszarángasson a hiénák közé. - Nem kell vele foglalkozni. - zártam rövidre a témát, engem is bosszantott az általános viselkedése, még ha valahol tényleg a haveromnak tartottam. Egy nagyon távoli idiótának akinek nem volt annyira terhes minden egyes alkalommal a társasága.
Bólintok a kérdésre és mögé állok. Végre egy olyan téma amihez én is értek valamennyire. Csak haloványan vigyorodok el a megjegyzésre, nem kommentálom. Ennyire feltűnő lenne? Lehet kicsit látványosan tolom az unott figurát. Végig figyelem mit csinál, sikerül végre elszakadnom az idegesítő társaság zajaitól, így közelebb állok a másikhoz mint ahogy az egy normál helyzet megengedné. Nade ilyen az edzés, nem? Mindig csodálkozom amikor nők szenvednek a súlyok alatt vagy mennek el ezekre az edzésekre. Tudom hogy szükségszerű és mégis felbasz maga a tény, nincsenek biztonságban. Igaz ma a pénz miatt jöttem de ha sokáig győzköd az edzőbá akkor anélkül is itt lennék Andrii mellett. Mert amikor ezekre a nőkre nézek akkor valahol az anyámat látom bennük. A törékeny, elesett jámbor lelket aki a légynek sem tudna ártani és mégis, veszélyben van a nagyvilágban. Sokszor legszívesebben a boltig sem ereszteném el, pedig mi még nem is lakunk a legrosszabb környéken. Igazából csak emiatt örülök Apa paranoid faszságainak, gondoskodik arról hogy virtuálisan és fizikailag is mindenki biztonságban legyen a családban. Ami nem sok kedves apuka és férj mondhat el magáról. Amikor jelzi hogy fáradt megfogom a rudat a súlyokkal és a helyére rakom, szerencsére ahogy elnézem az óra is lassan a végéhez közeledik. Ugyan Andrii tekintetét magamon érzem de nem foglalkozom vele, ő is tökéletesen eltud vezetni egyedül egy órát, egyébként is imád a nők figyelmében fürdőzni. Csak meghagyom neki a lehetőséget hogy kibontakozzon.
- Havonta egy-két alkalommal. Amikor az edzőbá vagy Andrii megkér. - oh, a klasszikus kérdés. Akkor most lesz felmérve hogy milyen a munkám, mennyi a fizum, milyen kocsival járok. Ha tudná. Maga a gondolatba is beleborzongok hogy bevalljam, az anyám virágboltjában melózok, egyébként meg egy nevesincs bandába ölöm az időmet. Ennél szánalmasabb felvezetőt még kitalálni sem lehetne. Kész szerencse hogy van a kidobós meló, csak az menti meg egy kicsit a becsületemet.
- Nem zavar az óra. - mondom elgondolkozva míg megérintem a vállát jelezve, üljön fel. Egyáltalán nem rossz a technikája de van mit rajta javítani. Nem mintha egy edző lennék... Lehet hülyeséget is mondok. Mindenesetre próbálom vele megosztani azt amit tudok, hátha hasznára válik később. Ha felül akkor átnyúlok a rúd fölött és megemelem a karját, úgy magyarázok.
- Legközelebb nyújtsd ki jobban a kezed, és ne döntsd nagyon előre. - igazából csak azt csinálom amit a fiúkkal is szoktunk az emelések után. Megfogom a kéz kezét, magasba emelem és megnyújtom egy kicsit, persze úgy hogy ne fájjon. Átnyomkodom a vállát mert ilyenkor ez kell, ebben nincs semmi szokatlan a mi köreinkben. Persze ha hagyja, ha nem szeretné akkor nem nyúlok hozzá.
- Kidobó vagyok egy bárban. Semmi különös. Fizeti a számlákat. - magyarázom míg átmozgatom az izmait, megpróbálva nem túlzottan belemenni a témába. Nem hozom fel a virágboltot vagy a bandát. Arra még nem állok lelkileg készen. Még a végén megtalálná az instagram oldalunkat és elnézhetné ahogy Patrick majd minden második képen szexuális zaklatja Chace-t.
~~~ Andrii, mint egy sas, azonnal észrevette a változást a levegőben. Fájt a szíve mert nem tudott olyan könnyen elszakadni a csajoktól, főleg mert épp edzés közben voltak de azért néhány gyilkos pillantást lövellt a duó felé, mintegy nemtetszését fejezve ki az egész szituációval kapcsolatban. Hiszen neki kellett volna ott lennie! Ő akart Ronnie baba vaskos kis ujjai között élvezkedni egy sötét kis teremben. Erre egy hülye picsa ilyen hamar és könnyen lenyúlta tőle.
- Ronnie, nem is tudtam hogy már személyi edző is vagy. Legközelebb én is jövök. - persze nem tudta megállni megjegyzés nélkül a dolgot, pár csaj is becsatlakozott vihogva, miszerint ők is szívesen kaptak volna a kis speciális kezelésből amiben jelenleg Maya-nak lehetett része. ~~~
Zavartan ejtem le a kezem Maya-tól, lehet elvörösödtem? Eh, hogy lehetek ilyen hülye. Na, már megint hülyét csináltam magamból. Andrii megint csak azt csinálja amit általában, beéget a nők előtt hogy önmagát jobb színben látassa. Ennyire mindegyik bugyijába akar mászni?
- Vége az órának. - vakkantom oda a másiknak ami csak egyet jelent, végre szabad vagyok! Aminek abban a pillanatban örülök meg nem is. Elbírnám viselni ha minden zavartalanul ugyanígy folytatódna. Mindenesetre gondolkozás nélkül kilépek a pad mellé és felveszem a kulacsát és a kubotant, dühös tekintettel méregetve Andrii nyurga alakját. A legtöbb nő szétszeledt, viszont a szokásától eltérően most nem marad tovább fecsegni, gyanúsan minket méreget. Azt üzenem szemeimmel hogy tűnés, ő viszont egyre csak közeledik, újra csak egy kis mini háremmel gazdagodva. Miért nem tud lekopni rólam, de komolyan?
- Gyere édes, zuhanyozzunk. Hagyd a csajokat, biztos elfáradtak. - Patrick után már pont nem érintenek meg az ilyen meleg poénok. Egyébként sem volt sosem bajom velük, nem fog attól megkérdőjeleződni a férfiasságom hogy milyen tónusban szól hozzám a másik. Láthatóan Andrii is ugyanígy gondolkozik, hiszen a hetero beállítottsága ellenére is állandóan így csipkelődik. Ami furcsa, azt gondolnám hogy egy idő után megunja az ember... Viszont nem érzem magam büdösnek. Vagy nagyon az vagyok? Mindegy, úgysem randizok. Szóval a zuhanyzós ajánlat... Valahogy nem fog meg.
- Az öltözőben megvárlak. - remélem ebből veszi végre a célzást és lelép. Pont elég volt a hülyeségeiből mára. Dehát magyarázhatok, ha valamit a fejébe vesz... Most is nagyon kitartónak tűnik. Miért cock blockingol állandóan?!
A barátjáról történő kinyilatkozása őszintén meglep, mert egészen eddig azt hittem, tényleg én voltam az, aki indokolatlanul kapta fel a vizet a bemutató elején történtekkel kapcsolatban. Bizonyos nézőpontból még mindig így van, elvégre alapvetően semmiközöm nincs hozzá, és még csak nem is vagyok érintett. A frusztráltságom nem engedte, hogy csendben maradjak. Ezúttal viszont azt teszem, és csak biccentek egyet a férfi szavaira. Hozzátehetném, hogy én ugyan nem foglalkozom az ilyen komplexusos barommal, mert a hozzá hasonló férfiakat alapvetően reggelire felfalom, de egyáltalán nem érzem szükségességét az úgynevezett erőm fitogtatásának. Mintha, de csak mintha elkaptam volna azt a pillanatot, amikor a dús szakáll mögött rejtőző ajkak mosolyra húzódtak volna a szavaim hallatán. Tehettem volna úgy, mint aki mit sem sejt, de túlságosan egyértelmű volt a helyzet, és ehhez elég volt a testbeszédét figyelni, a többi már csak a körítés volt. Nem ítélem el, én sem kedvelem túlzottan azokat a nőket. Szerencsére a normál hétköznapokban kevésbé viselkednek szélsőségesen, és nem is tobzódnak ennyien itt, csak az előadás vonzotta be őket javarészt. Mire legközelebb ismét ellátogatok ide, már minden a régi kerékvágásban lesz. Talán az oldalkocsim is leválik, mert így távolról is elkapom, ahogyan Sarah a többi nővel szóba elegyedik, amit a legkevésbé sem bánok. Én már a padon fekszek, Ő pedig, mint alkalmi edzőpartner, közelebb lép, ami teljesen természetes az ilyen gyakorlatok során, s amikor a vállamhoz ér, mindenfajta megkérdőjelezés nélkül felülök. - Az óra jó, csak nem mindegy, milyen a közönség. - csupán ennyit felelek, és nem megyek bele jobban a részletekbe, mert teljesen szükségtelennek érzem. Ő is tudja, mire gondolok, és én is tudom, hogy leesik neki, különben most nem lenne itt, és adna nekem tippeket, pusztán segítőszándékból. Átnyúlva a súlyokon, emeli fel a karjaim, s eléggé ellazulok ahhoz, hogy megtudja mutatni pontosan, mi a helyet tartás. - Így? - Kérdezek vissza érdeklődően, miközben a segítsége nélkül utánzom le a mozdulatsort, amit pár másodpercre mutatott nekem. Egyáltalán nem utasítom el a segítségét, sem a nyújtásban, sem amikor kicsit átnyomkodja az érezhetően görcsös vállam, ami azt illeti, kifejezetten felszabadító érzés. - A szavaidból kiindulva akkor ez csak egy szükségszerű munka, nem az álmod, hm? - kérdezek vissza a szavaira, szimplán azért, mert érdekel, és nem csak azért, mert kínosnak érezném a csendet. Ami azt illeti, ez a kidobós, biztonsági őrös munka nagyon is felkeltette az érdeklődésem. Mielőtt azonban feltehetném neki a kérdést erre vonatkozóan, megjelenik az oktató úr, hogy egy újabb kéretlen megjegyzést böfögjön ki magából. Felpillantok, és azzal a kifejezéstelen, mégis metsző tekintettel nyársalom fel képzeletben a fickót. Egyre inkább bizonyossá válik a számomra, hogy az első benyomásom volt a helyes, és tényleg egy valódi seggfej. Ezt pedig tovább tetézi a következő megjegyzése, amire enyhén felszalad az egyik szemöldököm. Legszívesebben közölném vele, hogy valóban kiváló mester, mások zaklatásában, hiszen ez már nem az a rész, amikor megalázóan viselkedik a munkatársával, de még szexuálisan zaklatja is. Örömmel akasztanék egy pert a nyakába, de tudom, hogy ez megint csak az én túlbuzgóságom, és tanulva a történtekből, nem mondok semmit. Csupán látványosan forgatom a szemeim, mert valahol szánalomraméltó a viselkedése. Átvetem a lábam a padon, majd lassan felállok, hogy Ronnie mellé lépjek, elvégre félszemmel láttam, hogy felvette a holmim a földről. - Igen, az öltözőben megvár, amíg váltunk még párszót. Négyszemközt. - varázsolok az arcomra egy negédes mosolyt. - A terem tulajdonosa pedig jó barátom, és engem kért meg, hogy adjak visszajelzést a bemutatóról. - Nem fejezem be a gondolatmenetet, hiszen elég egy jelentőségteljesebb nézés, hogy tudja, ha tovább feszíti a húrt, a büdös életben nem teheti be a lábát ebbe a terembe, de lehet Manhattanbe sem, ha rosszhírét visszük. Már pedig az ilyen kis bemutatók, ezen a környéken jó pénzt fizetnek. Nem lenne ildomos elesni egy ilyen lehetőségtől. - Viszlát! - Intek a kezemmel is, ezzel egyértelművé téve, hogy távoznia kell, hacsak nem szeretné tovább vágni a saját becsülete alatt azt az igen rozoga, poshadt fát. - Köszönöm az előbbit. - fordulok Ronnie felé, amikor az a kis görcs végre lelép, s bökök a fejemmel a fekvőpadra, ahol nem is olyan rég segített javítani a tartásomon, na és persze az izmaimon. - Visszatérve a kidobói munkádra. Hogy állsz az alkalmi munkákkal? Belefér az idődbe? Mert nyilván sokat sportolsz, az látszik a testfelépítéseden. - Az, hogy nem viháncolok, mint a többi nő, még nem jelenti azt, hogy vak volnék, és ne látnám, azt, ami egyértelmű. Viszont itt most nem az esztétikai értékekről van szó, hanem munkáról. - Az NBC televíziónál dolgozom, a gyilkossági dokumentumfilmek leforgatásánál én vagyok a vezető asszisztens. Nekem kell leszerveznem a forgatásokat, illetve elrendezni a jogi köröket is, mint hozzájárulások aláírása, forgatási engedélyek kérése, és ilyesmi. Gyakran kell zűrös környékre mennem, és legtöbbször egyedül, és felvetődött már a vezetőségnél az, hogy legyen velem valaki ilyen esetekben, aki esetleg segítségemre lehet, ha megtámadnak. - megpróbálom a lehető legrövidebben vázolni, miről is lenne szó. - Tehát szükségem lenne egy testőrre. Ez nem állandó jellegű munka lenne, és ha igen, akkor is csak pár órát vesz igénybe, ritkán egésznapos, és nagyon jól fizet. Érdekelne? -
Belefeledkezem a mozdulatokba és az edzésbe, jó végre egy kicsit kikapcsolni. A terem az egyetlen hely ahol a kínos gondolatok eltűnnek és egy olyan „flow” érzés járja át a testem és az elmém mely teljesen lenyugtat. Ezt is a doki találta ki, bár lehet mégis van benne valami. Lehet Al bácsi miatt érzek úgy ahogy, mármint a teremmel és a mozgással kapcsolatban. Ő mutatta meg milyen f Elszabadító érzés az erő és adott magabiztosságot azokban a sötét napokban amikor nem tudtam hogy pontosan ki vagyok és merre kellene indulnom. Nem mintha ebben a percben bármit sokkal jobban tudnék. Csak vergődök egyik balhéból a másikba, egyszerűen nem találom a kiutat abból a káoszból amit saját magamnak okoztam. Viszont nem tudom hogy mit tehetnék. Merre kellene menni és mit kezdhetnék magammal? Tényleg az lenne a megoldás hogy mindent ugyanúgy folytatok és megvárom hogy kicsit ülepedjen a balhé? Vagy tényleg változtatásra lenne szükségem? Ha igen, akkor elég ha lerakom az alkoholt és a drogokat?
- Jó lesz. - bólintok a kérdésre, kicsit kiszakadva a kérdésekből melyek újra kísértenek, egy perc nyugtot sem hagyva, még az ilyen helyeken sem. Gondos figyelemmel követem a nő minden mozdulatát de nem kell segítség a továbbiakban, sikeresen lemásolja a mozdulataimat.
- Nem, de illik hozzám. - az agyam hátsó szegletében hallom szinte ahogy Mattie sikítva könyörög hogy legyek kedvesebb és próbáljak meg beszélgetni legalább. Igen, a nagyon sok pozitív tulajdonságom mellé azt is fel lehet venni hogy kibaszottul nehéz igazán szóra bírni. De ha nem tudom hogy mit mondjak?! Meg egyébként is. Utálom ezeket a kibaszott udvariassági meneteket. Még akkor is ha voltaképp Maya tesz szívességet azzal hogy szóval tart és nem zavar vissza a többiek közé, ahol voltaképp a helyem lenne az adott pillanatban. Szóval nagyon töröm a fejem hogy mit hozhatnék fel. Chace biztos azonnal a bandával állna elő, merthogy azzal rögtön le lehet varázsolni minden egyes bugyikát, Patrick meg csak elnyomna egy szende mosolyt és már kölnit pisilni a legtöbb liba aki aznap betévedt az órára. Nekem nincsenek ilyen eszközeim, azt sem tudom hogy az exem miért jött össze velem annak idején. Mindegy, nem tudok jobbat előrántani hirtelen a seggemből.
- Zenész vagyok. Dobos. Néhány haverommal néha összejárunk, már ügynökünk is van. - akit sosem láttam és elvileg egy nő. Van egy olyan sejtésem hogy Chace már megdugta, ha épp nem az egyszemű vette rá a bigét hogy vegye szárnyai alá a csapatot. Mindenesetre büszke vagyok, nagyon jól filtereztem a mondandómat. Legszívesebben úgy írnám le az egész szitut hogy van néhány faszfej, akiktől valahogy csak nem tudok megszabadulni, egyébként krónikus alkohol és drogfüggő mindenki, akikkel amikor épp nem üvöltjük le a másik fejét akkor zenélünk is. Azt véletlenül sem említem meg hogy én is írtam egy dalt. A szőr feláll a hátamtól ha valaki arra akarna rávenni hogy énekeljek vagy álljak a színpad szélére hogy mindenki megcsodáljon. Szeretem a zenét és ezt az életmódot is, amiben persze most nincs túl nagy részem, ám nincs feltűnési viszketettségem. Pont jó ahol vagyok, a világ minden pénzéért nem változtatnám meg a pozíciómat.
~~ Andrii vonásaira igen gyorsan ráfagyott az a bizonyos mosoly amikor Maya megemlítette hogy a terem tulaja a barátja, sőt… Még az értékelést is ő adja majd. Nem tudta hirtelen hova tenni az egész ügyet. Mégis mit akart az a boszorkány az ő kis fiúkájától? Bosszantotta végtelenül a dolog ám nem hagyta hogy ez elhatalmasodjon rajta. Végülis szeretett volna visszamenni oktatni, ahogy ismerte Ronnie-t pedig meggyőzőséde volt, igen hamar elbassza minden esélyét a másiknál.
- Oh, hát persze! Semmi gond. Akkor később! - varázsolt egy őszintének tetsző mosolyt az ajkaira és biccentett a kettős felé, úgy téve mintha semmi sem történt volna.
- Ms, egy öröm volt. Remélem legközelebb is csatlakozik hozzánk. Viszlát! - intett búcsút keserédes ízzel a szájában, épp csak amiatt fogva vissza magát a további beszólásoktól mert tényleg nem akarta megkockáztatni hogy egy dühös csaj miatt elússzon ez a lehetősége. ~~
Komolyan meglepett hogy Andrii csak így annyiban hagyta az egészet. Lehet zsebre dugom Maya-t és mindenhova viszem magammal mostantól fogva. Andrii távolodó alakja viszont némi reménnyel tölt el. Hátha megúszom a további hosszabb csevejt és már csak a pénzemért kell mennem. Mindegy, alapvetően tudom hogy naiv remény, úgyis kitalálja majd hogy menjünk el valahova az óra után. Túl jól ismerem már ahhoz hogy tudjam, ezekért a percekért majd rajtam áll bosszút. Biccentek arra hogy megköszöni, nem is értem. A teremben mindenki így viselkedik a másikkal, még csak meg sem kellett volna említenie. Végülis mindegy, biztos ez ilyen Manhattan-i szokás. Viszont az komolyan lenyűgöz hogy mennyire beleáll minden helyzetbe és nem érdekli hogy mi lesz a következménye. Mint egy férfi. Nem sértés! Vagy az? Mindegy, erősnek érzem, nem csak fizikailag hanem mentálisan is, ami egy kis irigységgel tölt el legbelül. Jó lenne ha én is ezt tudnám követni. A hirtelen jött ajánlat egy kicsit meglep. Általában a tetoválások miatt illegális dolgokkal találnak meg, ez viszont pont egy olyan melónak tűnik ami nekem való. Egyedül az idővel van probléma. Virágbolt, kidobói meló, próbák. Akkor pedig az edzésekről és a pszichológussal eltöltött kínkeserves órákat még nem is mondtam. Viszont a pénz… Ezekben a napokban egyszerűen nem állok úgy hogy bármire is nemet mondjak.
- Persze. Megoldom. - kattog az agyam hogy mi lesz ebből de valahol meg mégsem érdekel, hiszen vissza kell fizetnem Apának meg Anyának az adósságot amit felhalmoztam nekik. Ebben a pillanatban pedig, nem is tudom honnan, ráeszmélek arra hogy valahogy a kapcsolatot is tartani kellene a másikkal.
- Egy pillanat. - a padhoz sétálok ahova leraktam a telefont és felkapom, persze Maya cuccai még mindig a kezemben vannak, viszont a kulacsot csak a kezem alá csapom míg visszasétálok és beizzítom a régi, nyomógombos készüléket. Ezért is merem a padon hagyni, senki sem akarja ellopni. Viszont nem is válok meg tőle, hiszen tökéletesen működik. Telefonáláson kívül pedig nem használom semmi másra. Begépelem nagy nehezen a nevét, Maya az edzőtermi lány néven, előkelő huszonötödik helyet foglalva el a listában.
- Tessék. - nyújtom felé az apró Nokia készüléket ami szinte elveszik a kezemben, viszont a tizenöt éves kora ellenére igen jó, megkímélt állapotban simul a lány apró kezébe amikor elveszi tőlem.
- Ha félsz egyedül elkísérlek egy darabig. - vetem fel a gondolatot, minden hátsó szándék nélkül. Hiszen valószínűleg azért akar testőrt mert fél a városban egyedül, ami érthető, sok veszélyes környék van. Meg ki tudja hogy a munkája során milyen alakokkal kellett érintkeznie. Nekem meg teljesen mindegy, sőt. Egy kis kitérővel elfelejtem a szörnyű óra maradékát is és legalább kitisztul a fejem az esti próba előtt.
Nem kell ahhoz pszichológiát tanulni, elég egy alapszintű emberismeret is ahhoz, hogy elsőre levegyem, a férfi nem éppen a szószátyár típus. Talán pontosan ezért is, vagy mert éppen nem támasztok láthatatlan elvárásokat egy számomra idegen férfi felé, de nem veszem magamra a csendességét. Talán az is a véletlenműve, hogy beszélni kezd a zene iránti szeretetéről, és a bandájáról, melyet hallva elismerően bólintok. Még valami olyasmit is hozzáfűzők halkan, biztatásképpen, hogy egy ügynök képviselete mindenképp hatalmas előrelépés lehet a zenekar karrierjében. New York az álmok városa, sokan gondolják ezt, egészen addig, amíg valaki ide nem költözik azzal a bizonyos egy bőrönddel, és húszdollárral, ahogyan a filmekből ismerjük a sikertörténetek kiindulópontját. A valóság azonban ennél sokkal kiábrándítóbb. Nem elég csupán a tehetség, és az ambíció, és ezt a saját szakmámból tudom. Nem ismerem a zeneipart, de szinte biztos vagyok benne, hogy ott is hasonló a helyzet. Az idegesítő Andrii, aki úgy viselkedik, mint egy féltékeny szerelmes, nem is olyan ostoba, mint feltételeztem. Olvas a sorok között, és rájön, jobb, ha visszavonulót fúj, és végre válthatok még pár szót Ronnieval, egy teljesen ártalmatlan munkaügyben. Fogalmam sincs, mi van a két férfi között, de nem is rám tartozik. Az általam felajánlott lehetőségnél nem befolyásolótényező a szexualitás, és ha Ronnie esetlegesen a sajátneméhez vonzódik, az sem az én dolgom. Csupán magamban teszek egy megjegyzést arra vonatkozóan, hogy milyen sajnálatos, elvégre nagyon is vonzó benyomást kelt, és sok nő vetné magát szívesörömest a lábai elé. Vázolom a lehetőséget, ami tényleg valódi, és nem egy mondvacsinált meló. Igazából már régen foglalkoztatja a főnökömet ez, hiszen a világ most nagyon forrong, és egyre nehezebbé válik a mi munkánk is azáltal, hogy ez emberek egyre jobban bezárkóznak, és agresszív módon védik a saját területüket, és magánszférájukat. Nem hibáztatom őket érte, de nekem viszont végeznem kell a munkám. Ronnie felém nyújtja a készülékét, mely meglep, hiszen manapság mindenki okostelefonokkal rohangál, de nem mutatom ki, sem teszek megjegyzést. Ezek szerint régimódi, és nem azzal megy el a napja, hogy egésznap nyomkodja a telefonját, ami nagyon is pozitív. A megnevezésemen azonban elmosolyodom. - Megcsörgetem magam, és akkor én is eltudom menteni a Te számod. - mondom, miközben bepötyögöm a sajátom, majd hívást indítok, és hagyom, hogy egyet kincsengjen. A sajátom az öltözőben van, s amint visszamegyek, el is mentem. -Tessék, meg is van. Akkor hamarosan írok, vagy küldök sms-t rendben? És megbeszéljük a részleteket. - Visszaadom a telefont, és cserébe megkapom a saját holmim. - Köszönöm, de autóval vagyok, szóval csak kilépek a terem ajtaján, beülök, és már suhanok is haza, biztonságban. Már amennyire biztonságosnak lehet nevezni a közlekedést itt. - nézek fel Rá mosolyogva. - Örültem a találkozásnak Ronnie, akkor még kereslek. Szép estét Neked! Szia! - Köszönöm el, majd ellépve mellőle, indultam az öltöző felé, hogy egy gyors zuhanyt követően, Sarahval együtt hazamenjünk.
Kezdőlap
nem kevés szorongás húzódott. Mindenfajta új helyzettől tartott egy kicsit, és itt, a teremben én voltam a támaszpontja. Nem azért hoztam el magammal, mert társaságra vágytam, hanem mert őszintén megsajnáltam, s együtt éreztem vele. Nem kevés hat héttel ezelőtt nem voltunk többet munkatársnál, de miután egyik éjszaka, hazafelé menet egy vadidegen alak a falhoz passzírozta őt a metró aluljárójában az akarata ellenére, sorstársakká váltunk. Az volt az egyetlen szerencséje, ami nekem is. Éppen akkor járt arra valaki, aki megzavarta az elkövetőt, és az hirtelen elillant a helyszínről. Lehet, Sarah esetében nem okozott súlyos fizikai sérüléseket, de a lelkében ugyanúgy ott maradt a nyoma a történéseknek, és még hosszú ideig ott is lesz. Segíteni nem tudok sokat a feldolgozásban, de ha az, hogy elhoztam ide magammal, lendít a lelkiállapotán, lehet egy előrelépés.